GÁBOR DÉNES, EGY MÉRNÖK-FIZIKUS

Füstöss László
BME Fizikai Intézet

Iskolái

Az 1867-ben Egerben született Günszberg Bernát szíve szerint mérnök lett volna, de a pénzszűke a sokéves tanulás helyett tisztviselői pályára kényszerítette. Fegyelmezettsége és megbízhatósága a könyvelői munkában is hasznára voltak, aminek biztos jeleként 35 éves korára cégvezetőnek nevezték ki a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulathoz. 1899 augusztusában feleségül vette a húsz éves Jakobovits Adélt. Első gyermekük az 1900. június ötödikén született Dénes, akit György, majd 1903-ban André követett. Közben 1902-ben az apa két fiával együtt engedélyt kapott, hogy családi nevüket Gáborra változtassák.

A Markó-utcai Főreáliskola kiválasztása megfelelt az apa technika-tiszteletének. Ebben a típusú iskolában valóban a nyelvek és a reál tantárgyak kaptak hangsúlyt, de ez csak annyit jelentett, hogy a történelem és irodalom mellett a matematika és fizika hasonló súllyal szerepeltek.

A 72 éves Gábor Dénes arra a kérdésre, hogy milyen emlékei vannak a tanárairól, azt válaszolta, hogy a középiskolából a legeslegjobbak. “Akkor Magyarország nagyon szegény ország volt, de gazdag tehetségekben. Középiskolai tanáraink közül legalább három igazi egyetemi rangú volt: Galamb Sándor, Földessy Gyula - Ady Endre legjobb barátja, felejthetetlen ember - és Szemere Samu, a filozófus. Fizikatanárom, Frank János igazi odaadó tanár volt, aki saját kezével és saját kis pénzéből szerelte fel gyönyörűen a Markó reálfizikai szertárát. Ezek elsőrangú emberek voltak. "

Dénes fizikai ismeretszerzését erősítette, hogy az otthoni közösség, a tágabb család számára érdemes volt látványos kísérletekkel előállni. André öccse visszaemlékezései szerint, amikor 1915-ben nagyobb lakásba költöztek, az új helyen került szoba a laboratórium számára is. Szakkönyveket eddig is szinte korlátozás nélkül vásárolhattak a Gábor-fiúk, most ehhez járult a laboratórium nagyvonalú felszerelésének lehetősége.

A lehetőségek nem voltak mindennaposak, ám az általuk elért eredmény hasonlóképpen nevezetesnek mondható. Gábor Dénes tanuló Budapesten, 1910. október hó 8-án bejelentett szabadalmának lényege: “Aeroplan-körhinta, jellemezve oly sárkányrendszerű aeroplánok által, melyek mindegyike külön mozgató szerkezettel bír, egymással rugalmas kapcsolás segélyével gyűrűalakban össze vannak kötve és egy függélyes tengelyre függesztve és körpályán oly módon mozgathatók, hogy körmozgást nyerve, egyrészt a sárkányfelületek, másrészt a centrifugális erő emelőhatása következtében fölemelkednek és egy röpülő körhintát alkotnak."

Gábor Dénes korai szabadalmával együtt nem volt csodabogár. Ahogy múltak a gimnazista évek és tanulmányi teljesítményben egyre nyilvánvalóbb lett elsősége, osztályon belüli elfogadottsága is úgy növekedett. Az ügyetlen kiskamasz is előnyére változott, és hamarosan az osztály legjobb futói és ugrói között tartották számon. Ezekben az években alakultak ki azok a testi adottságai, amelyek segítségével idős korában is jó teniszjátékosnak számított.

A háborúban felgyorsultak az események. Gábor Dénes nyolc nappal érettségi után megkezdte katonai szolgálatát a lugosi tisztképző tanfolyamon. Ősszel a tanfolyam befejezésére az észak-olasz frontra vezényelték. Budapestre visszatérve a várható megpróbáltatások csökkentése érdekében megtanult olaszul, az idő rövidségére tekintettel napi 200 szavas tempóban. Ezzel a német, angol és francia után hozzájutott a negyedik nyelvhez, aminek az azonnali kipróbálására azonban nem került sor.

Az év eseményeihez tartozik, hogy májusban a Gábor-család áttért az evangélikus vallásra, amely később elősegítette Dénes angliai beilleszkedését. Az év októberének utolsó napján beiratkozott a kir. József Műegyetem gépészmérnöki szakosztályára. Mérnök akart lenni, és később is mérnöknek vallotta magát, annak ellenére, hogy számos munkájához fizikusnál is fizikusabb módon látott hozzá és oldotta meg azokat. Szellemében volt mérnök, aki kézzelfogható megoldásra törekszik, aki nem elégszik meg a felismeréssel, megkeresi az alkalmazás módját.

Gábor Dénes első műegyetemi évét az 1918-19-es tanévben kiváló eredménnyel elvégezte. Beiratkozott a következő tanévre is, hiszen 1921 szeptemberében a Műegyetem Tanácsa szorgalmi díjban részesítette. A szorgalmi díj a gömbi ingát az elméleti mechanika apparátusával tárgyaló dolgozatot illette. Kedvező tanulmányi kilátásai ellenére jobbnak látta, ha tanulmányait Berlinben folytatja. Útlevele nem volt veszélyben, anyagi lehetőségei megvoltak a külföldi továbbtanuláshoz. 1920-ban beiratkozott a Berlin-Charlottenburgi Műegyetemre, noha nem volt különösen nagy véleménnyel a berlini műegyetemen akkor folyó tömegoktatásról. A kitartó, következetes munkára nevelést tekintette a berlini műegyetemen töltött évei legfőbb hasznának. Egyébként “Berlinben sem a műegyetemi fizikusoktól tanultam, hanem átmentem a tudományegyetemre, ahol Einstein-szeminárium folyt. Nem felejtettem el soha, mind a mai napig fülemben van a hangja. Senki úgy nem élvezte a tudományt, mint Einstein. Valósággal elolvadt a szájában a tudomány. Einstein szemináriumán nyolc Nobel-díjas ült a Physikalisches Colloquium első padjában. Ezek voltak az igazi tanáraim. "

1924 elején, zsebében az elektromérnöki diplomával úgy találta, hogy a legjobb az lenne, ha doktori kurzuson folytathatná tanulmányait. A húszas években a nagyfeszültségű hálózatokban fellépő tranziens jelenségek számos gyakorlati problémát okoztak, miközben a kvantitatív mérésekhez nem álltak rendelkezésre sem módszerek, sem eszközök. A villámlásnál, átkapcsolásoknál egy-két milliomod másodpercre fellépő átmeneti jelenségek, az úgynevezett vándorhullámok a Braun-csöves oszcilloszkópokkal nem voltak vizsgálhatók. Gábor Dénes disszertációjának sikere nem volt kétséges, hiszen az oszcillográf folyamatos szivattyúzásával és a tranziensek rögzítése érdekében a fotolemez oszcillográfba helyezésével az érzékenység nagyságrenddel növekedett. Gábor használt először vassal körülvett rövid tekercset az elektronok fókuszálására - Kipp-reléje a tranziens érkezéséig az egyik oldalon tartotta az elektronnyalábot; ilymódon maga a tranziens szabadította ki, tette mérésre alkalmassá a letapogató elektronsugarat.

Egy orvostanhallgató ismerőse, Reiter Tibor felvetett egy biológiai problémát, amivel azután hónapokon keresztül foglalkoztak. A mitózisról, a számtartó sejtosztódásról volt szó; Reiter azt találta, hogy a növekedő hagymagyökér sugárzást bocsát ki, amely a közeli gyökerekben fokozza a mitózist. A sugárzás nagyon gyengének bizonyult, de érzékeny fényképezőlemezen nyomot hagyott. Gáborék könyve több mint 100 kísérlet eredményeit foglalta össze, de végül is nem vezetett megnyugtató eredményre.

Berlini évek után Budapesten

Gábor Dénes doktori címe megszerzése után a Siemens és Halske cég-kutatómérnöke lett. Hat éven keresztül Siemensstadtban lakott és dolgozott, de Berlinben is élt. Mindenekelőtt a berlini tudományegyetem és a dahlemi Kaiser Wilhelm Institut előadásain, szemináriumain vett részt, hogy a fizika forradalmának eseményeiről annak első számú műhelyéből értesülhessen. Ezekben az években ehhez nem kellett semmi ünnepi elszántság, elég volt, ha az éttermekben, a kávéházakban találkozott barátaival, Neumann Jánossal, Polányi Mihállyal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel, vagy az érdeklődő újságíró Koestler Arthurral.

A Siemens cégnél eddigi eredményei - mindenek előtt a katódsugár oszcilloszkópok terén szerzett jártassága alapján egy invenciózus ipari kutatót láttak benne, aki majd szabadalmi leírásokkal védett találmányaival lesz hasznára a vállalatnak. Az oszcillográfok és a nagyfeszültségű tranziensek terén kivívott tekintélye ellenére első feladata a hagymagyökérnél tapasztalt sugárzások vizsgálatának lezárása volt. A sugárzást előállító lámpa tulajdonságainak tanulmányozása pedig elvezetett a gázkisülésekhez. “A Siemens és Halske AG egyik fizikai laboratóriumában dolgoztam Berlinben; elsősorban a gázkisülésű lámpákhoz vettek fel, de mellékesen nagyfeszültségű transzformátorokkal és katódsugár oszcillográfokkal is foglalkoztam. Nagynyomású higanygőz és kadmiumgőz lámpákat fejlesztettem, szabadalmaztatva egyebek közt a kvarc molibdén szalag tömítést, amit azóta is használnak" - írta egyik angliai önéletrajzában.

Hat év berlini munka után 1933-ban hazatért Budapestre. Hazatérése egyáltalán nem volt magától értetődő. Talán a legfőbb hajtóerő családjának régóta hiányolt közelsége volt. A hazatérés mellett szólt, hogy szakmailag sem volt ismeretlen az a közeg, ahova érkezett. Az ekkor Izzós megbízást teljesítő Polányit még Berlinből ismerte, Bródy Imrét, valamint az Izzó Kutatójának másik fontos munkatársát, Selényi Pált rokonként tartotta számon - ezek után nem volt nehéz megszerezni a gyár vezérigazgatójának, Ashner Lipótnak a hozzájárulását Gábor vendégkutatói státusához. Ez azt jelentette, hogy fizetést ugyan nem kapott, de használhatta az Izzó eszközeit. A gyár Gábor kutatásaihoz segítséget is adott Budincsevits Andor vegyésztechnikus személyében. Az ő visszaemlékezései alapján áll össze az Izzó-beli munkálkodás: “Gábor Dénes megkért, készítsem el a kutatásaihoz szükséges nagyemissziójú oxidkatódokat, és segítsek egy általa tervezett plazmalámpa lemezrácsának technológiáját kidolgozni. Találmányát, az elektrongerjesztéses nátriumplazma-lámpát még Siemensék berlini laboratóriumában kezdte kifejleszteni. "

A plazmalámpa előnye azonnal látható volt, hiszen olyan nagy hatásfokú gázkisüléses lámpáról volt szó, amelyet közvetlenül a 220 V-os hálózatra kapcsolva, áramkorlátozó eszközök nélkül - tehát energiatakarékosan lehetett alkalmazni.

Rengeteg ötletre és újrakezdésre volt szükség, amíg egy évnyi szakadatlan munka árán “megvalósult Gábor eredeti elgondolása: több száz órás élettartamú plazmalámpát készítettünk, amelynek fényereje nem csökkent. Tisztában voltunk azzal, hogy a nátriumplazma-lámpa sárga színe korlátozza majd alkalmazhatóságát. Ezenkívül a gyártástechnológia is javításra szorult, és a sorozatgyártás sem volt megoldva. "

Gábor bemutatta találmányát Ashner vezérigazgatónak és 25 000 pengőt kért érte. Ashner azonban csupán állást ajánlott, mert az összegtől függetlenül nem akart precedenst teremteni, hogy fizet egy találmányért. Az Izzóban - a nemzetközi gyakorlattal egyezően - alkalmazási feltételként minden mérnökkel, technikussal szerződést írattak alá, amely szerint... “Ezen munkakörén belül akár egyedül Ön által, akár pedig valamely alkalmazottunkkal együtt létesített találmányok a mi kizárólagos tulajdonunkat képezik."

Gábor Dénes számára fontos volt, hogy a családjával lehetett. Budapestet is szerette, valamint a társaságot, a teniszmérkőzéseket, a jó operaelőadásokat. Nem feledkezhetett meg azonban arról, hogy egy Németországhoz kapcsolódó, azzal eszméiben is mind szorosabb közösséget vállaló országban él. Egy angol barátja ajánlotta a gyengeáramú British Thomson-Houston Company kutatási igazgatójának, aki annak rendje és módja szerint kutatói állást kínált Gábor Dénesnek a vállalatnál Rugbyben. Gábor ezt elfogadta és 15 évre odaköltözött.

Anglia...

Gábor feladata a budapesti kísérletek folytatásaként egy gyártásra alkalmas plazmalámpa kidolgozása volt. Két év alatt sem sikerült azonban elfogadható élettartamú, és a leadott fényteljesítmény - felvett elektromos teljesítmény által meghatározott gazdaságosság alapján forgalmazható terméket létrehozni.

A találmány megvalósítása érdekében kötött szerződés lejárta után Gábor Dénes a BTH kutatója lett. Az ipari sikertelenség kívánatosabbá tette a társasági életet és az Amateur Dramatic Society is nagyobb vonzerőt jelentett a jól éneklő és széles repertoárral rendelkező kutató számára. Itt ismerkedett meg Marjorie Butlerral, akit 1936. augusztus 8-án feleségül vett. Házassága a gyakorlatias, élénk szellemű, megértő Marjorie-val felhőtlen volt - ahogy Gábor Dénes megfogalmazta: boldogan éltek míg meg nem haltak.

Az első televízióadások arra ösztönözték a filmipart, hogy valami technikai újítással növelje a mozik vonzerejét. A hangosfilmvetítők forgalmazásában érdekelt BTH egy olyan rendszer kidolgozásával bízta meg Gábor Dénest, amely minden külön szemüveg vagy egyéb segédeszköz nélkül képes háromdimenziós képeket közvetíteni a nézőknek. Gábor kitartóan foglalkozott a problémával, és 1940 májusában két részletesen kidolgozott leírásra kapott szabadalmi védelmet. A kísérletekre azonban nem kerülhetett sor, mert ekkorra a BTH-nak is a háború felvetette feladatokat kellett megoldania.

Gábor Dénesnek előbb kellett szembenéznie a nyilvánvalóan háborús helyzettel, mint ahogy a britek tették. Amikor András öccse 1938-ban meglátogatta, sikerült meggyőznie, hogy már nincs hová hazamennie. András maradt, és bátyja segítségével állást talált a Mezőgazdasági Minisztériumban. Szülei egy évvel később voltak látogatóban, és noha már mindkét fiuk Angliában élt, ők az utolsó pillanatban hazamentek, még Lengyelország német lerohanása előtt.

Gábor a háború kitörésekor jelentkezett katonai szolgálatra, azonban elutasították. Felvették a különleges szakképzettséggel rendelkező idegenek nyilvántartásába, majd ennek alapján a BTH-nak kellett gondoskodnia arról, nehogy bizalmas információk birtokába jusson. Mit volt mit tenni, egy jó ideig otthon dolgozott, majd a BTH biztonsági területén kívül építettek számára egy tágas kutató viskót. Minthogy a fontos információkhoz nem juthatott hozzá, a radarkutatásokról sem volt tudomása. Ó arra gondolt, hogy a repülőgépeket a forró motoruk által mindenkép kibocsátott infravörös sugárzás révén lehetne azonosítani és lokalizálni. Ennek érdekében kidolgozott egy eljárást, kialakított egy úgynevezett átváltó-ernyőt, aminek a segítségével az infravörös sugárzást láthatóvá lehet tenni. Amikor 1943 nyarára enyhült a szigor és Gábor is végezhetett kísérleteket kerítésen kívüli kutató viskójában, akkor az eszközzel már ki lehetett mutatni a szoba másik végében bekapcsolt forrasztópákát.

Szerencsére özvegy Gábor Bertalanné átvészelte az ostromot Budapesten, és a Gábor fiúk megszervezték Angliába költöztetését. Dénes közben új tudományterületen, a születőben lévő hírközlés-elméletben próbálta töredék időit maradandó tudássá szervezni, bár első számú célja továbbra is az elektronmikroszkóp felbontása olyan fokának elérése volt, hogy az egyes atomok megkülönböztethetők legyenek. Ez derül ki 1944-ben először, majd rövidesen újabb két kiadásban megjelent “Az elektronmikroszkóp" című könyvéből is.

Ha valaki képes évekig egy feladatra koncentrálni, azzal előfordulhat, hogy amíg sorára vár a teniszpálya mellett, felmerül a megoldás egy lehetősége: Idézzünk néhány sort Gábor Nobel-előadásából: “1947-ben nagyon foglalkoztatott az elektronmikroszkóp. E pompás műszer felbontóképessége akkoriban a legjobb fénymikroszkópok felbontóképességénél százszor jobb volt, de mégis kiábrándítónak tűnt, hogy a felbontóképesség alig valamivel az atomi rácsok nagyságrendje előtt mondott csődöt... Miután e problémán hosszú ideig gondolkodtam, 1947 egy szép húsvéti napján hirtelen rájöttem a megoldásra: Miért ne járhatnánk el úgy, hogy elfogadjuk a rossz elektronképet, amely azonban tartalmaz minden információt, majd a rossz képet optikai eszközökkel korrigáljuk? Rövid idő alatt tisztába jöttem azzal, hogy amennyiben ez egyáltalán lehetséges, csak koherens elektronnyalábokkal, határozott fázisú elektronhullámokkal valósítható meg. A közönséges fényképen azonban a fázisok teljesen elvesznek, a fénykép csupán az intenzitásokat örökíti meg. Nem csoda, hogy elveszítjük a fázist, ha nincs mivel összehasonlítani! Nézzük meg, mi történik, ha alapfázist, "koherens hátteret" adunk a fényhullámhoz!"

Szerencsés ötlet volt a módszert először a látható fény tartományában kipróbálni. Igaz, sok hónapos nehéz kísérleti munkát igényelt, de legalább 1948 közepére megvoltak a szemmel látható bizonyítékok a módszer működőképességéről.

Munkája az Imperial Collegiumban

“1948-ban... megpendítettem a húrt, hogy kaphatok e tanszéket. Willis Jackson professzor barátom lebeszélt arról, hogy tanszékre pályázzam, mert akkor nem érnél rá a tudományos munkára, viszont felkért, hogy pályázzam meg az új Mullard Readershipet (nyilvános rendkívüli tanárság, amelyet a Mullard cég alapított, az angol Phillips) ťElectronicsŤ-ban. Ezt meg is tettem és bár volt bőven kandidátus, meg is kaptam."

Gábor Dénes egy későbbi visszatekintésében szakmai karrierje legboldogabb éveiként emlékezik vissza a londoni Imperial Collegium Mullard Readerjeként eltöltött időre: “... végre a magam ura voltam és fiatal doktori ösztöndíjasokkal az én problémáimon dolgozhattunk". Vagy négyféle szakterülettel foglalkozott ebben az időszakban, amelyek között kimutatható ugyan kapcsolat, de a kutatás folyamatában bizony kevés a közös a fizikai optika, a gázkisülések, az információelmélet és az elektronsugaras rendszerek fizikája-technikája között.

A háború utáni években az alkalmazott elektronfizika elismert és népszerű tudománnyá vált. Minden adott volt ahhoz, hogy Gábor Dénes találékonyságát próbára tegye. “1952-ben megvolt az elgondolásom egy sima, lapos, televíziós képcsőhöz mind fekete fehér, mind színes változatban... Most elszántan dolgozunk a tervek megvalósításán három fiatal asszisztensemmel. "

Gábor Dénes munkastílusába tanítványai visszaemlékezései révén nyerhetünk betekintést. A magyar származású P.G. Kalman így emlékezik: “Gábor igen kedves ember volt, de nagyon szigorú főnök... Rendkívüli érzékkel rendelkezett az összetett szerkezetek iránt, és nem volt képes belátni, hogy egyszerű halandók képtelenek követni a példáját... Képes volt zsonglőrködni a lehetséges megoldásokkal, úgy hajlítva a szabályokat, amint előzetes elképzelései kívánták, majd utólag rendberakta a matematikát is. Látszólag módszertelenül, bármilyen kivehető logika nélkül, de valamiképp ismerte a választ, és néhány lázas perc alatt kimunkálta a kérdés lényegét. Egy ízben, észrevéve módszere feletti megrökönyödésemet, nevetésben tört ki; ťValóban azt gondolja, hogy lenne valami, amit más módon találtak ki? Az embernek először ismernie kell a választ, csak azután jön a logika.Ť"

Gábor Dénes az ötvenes években minden energiájával kutatómunkájának, találmányainak élt. Kilenc év alatt negyven tudományos közlemény, közöttük többrészes, terjedelmes munkák. Bármelyik évet választjuk, ugyanazzal a termékenységgel találkozunk. A Royal Society az 1956-os évben választotta tagjai közé. Ebben az évben jelent meg a magnetron elméletéről szóló közleményének harmadik része. Ezt követte az elektronok szilárdtestek-beli karakterisztikus energiavesztéséről szóló írása. Két előadás anyaga a csillagászati optikai konferenciáról: “Fény és információ", illetve “Információgyűjtés részben ismert objektumokról" címen. Az információelméleti konferencián az optikai transzmisszióról, az elektromágneses hullámelméleti szimpóziumon a plazmarezgésekről beszélt. Egy terjedelmes cikk az elektroninterferencia-kísérletek elméletéről, és egy rövidebb egy új televíziós képcsőről. A műanyag szálak és magnetofonszalagok mágnesezésére vonatkozó két fontos szabadalma 1957-es keltezésű.

Két évvel innen a hatvanon az Imperial Collegium kifejezetten az ő számára létesítette az alkalmazott elektronfizika tanszéket. A tanszék szakmai programja három témát tartalmazott, ám egyikükből sem lett sikertörténet. A lapos TV-képcső egyszerien ipari fejlesztésre várt, de nem volt rá igény. A magas hőmérsékletű plazma problémájáról három év alatt derült ki, hogy a nukleáris kutatások igényeihez kicsi az ő elektronikus laboratóriuma. A tanuló szűrő meghatározott körben előrejelzésekre képes analóg számítógép volt. Gábor Dénes növekvő érdeklődése a futurológia iránt igazolta a gép létrehozását, a vele kapott eredmények pontosabbá tették következtetéseit.

Jövőről alkotott elképzeléseit mind több cikkben fogalmazta meg, szinte magától állt össze egy könyvnyi anyag. “A jövő feltalálása" 1963-ban jelent meg Angliában, néhány hónappal később az USA-ban, a következő három évben pedig azon a hét nyelven, amelyekre lefordították.

Gábor munkásságának középpontjában persze a kutatás maradt és megújult lelkesedéssel fogott a gázkisülési kísérletekhez, amelyek rövidesen a termionikus energiaátalakító kérdéséhez vezették el. Egy ellenőrizhetően működő termionikus energiaátalakító azért fontos eszköz, mert segítségével a hőközlés közvetlenül elektromos energiát termelhet.

Gábor Dénes a hatvanas évektől gyakran járt Budapesten. Először 1962-ben jött haza, két évvel később pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Másfél tucatnyi kitüntetése és tiszteleti tagsága közül ez volt az első, és a Nobel-díj mellett erre volt a legbüszkébb.

Előfordult, hogy igen vonzó ajánlatot utasított vissza változatos kutatási programjának, a maga teremtette egyetemi környezetnek megtartása érdekében. Valamikori berlini társa és barátja, a színes televíziózás nagy egyénisége, Goldmark Péter időközben a Columbia Broadcasting System (CBS) laboratóriumok igazgatója lett. A CBS az idők során megvásárolta Gábor néhány szabadalmát, Goldmark pedig életre szóló tudományos vezetői pozíciót ajánlott neki. Gábor ellenállt a meghökkentően nagy fizetéssel járó ajánlatnak és mindössze egy részidős konzultánsi megbízásra szerződött.

A század és Gábor Dénes egyszerre megélt hatvanas éveinek meghatározó élménye a lézerek koherens fényének alkalmazása jóvoltából a 15 év után újjáéledt holográfia volt. A holográfia kifejezetten divatba jött és néhány év alatt a tudományos és ipari alkalmazások sora fejlődött ki. Impulzuslézer segítségével követhetők lettek a nagysebességű mikroszkopikus objektumok, vagy a lökéshullámok eredő hullámtere. Vastag légrétegekről készített hologram mikroszkópos kiértékelése a holografikus mikroszkópia lehetőségeit mutatta. Rezgő testek alakváltozásait soha nem volt pontossággal lehet elemezni a holografikus interferometria segítségével. A roncsolásmentes anyagvizsgálat is új eszközhöz jutott a holográfiával.

Gábor Dénes természetesen nem egyszerűen tudomásul vette módszere újraéledését, hanem kísérletekkel és számításokkal is hozzájárult a fejlődéshez. Szokása szerint most is a legnehezebb kérdések izgatták, azokban próbált továbblépni. Foglalkozott a holografikus betűfelismeréssel, a lencse nélküli holográfiával, majd az amerikai G. W. Stroke-kal együttműködve az úgynevezett mélyhologramokkal, amelyeket fehér fénnyel megvilágítva lehetett a felvétel háromdimenziós képét szemlélni.

Nyugdíjban is alkotó évek

1967-ben elérkezett a nyugdíjazás kora. Gábor az addigi hivatali szobájának megtartásával járó professzori tagságot (Professorial Fellowship) választotta. Ez lehetővé tette, hogy több időt fordítson amerikai munkájára a CBS-nél.

Amikorra elérte a nyugdíjas kort, addigra sikerült megvalósítania régi vágyát, vagyis házat szerzett Olaszországban. Rómától délre a tengerpart mentén villát építtetett. Itt töltötték ezután a nyári hónapokat, míg a többi évszak megoszlott Anglia, Amerika és a kongresszusok között.

Gábor második könyve, a “Tudományos, technikai és társadalmi újítások" (Innovations: scientific, technological and social) 1970-ben jelent meg Oxfordban. Gábor most még erőteljesebben hangsúlyozta, mint előző könyvében, hogy a döntések alapja egy megváltozott erkölcs kell, hogy legyen.

Ez az év volt a Római Klub megalakulásának éve. Elismert futurológiai munkássága alapján Gábor Dénest is felkérték, vegyen részt a munkában. Így Amerikából Olaszországba ment haza és útba ejtette az Accademia dei Linceit, ahol a Római Klub alapuló ülését tartották.

Gábor Dénes ekkor hetven éves volt. A kor munkájának választékában és nem teljesítményében érhető tetten. Most a fizikában nem elkezd egy témát, hanem folytat és befejez. Eredményessége irigylésre méltó, de munkastílusa nem sémák szerinti. Nem a hajnalban laboratóriumába vonuló és eszközei közül elő nem keríthető kétkezi munkás. Nem, Gábor sajátkezűleg ritkán és keveset dolgozott kísérleti eszközökkel. Egyetlen munkaeszköze, amitől nem távolodott el hosszabb időre, az írógépe volt. Kigondolta a napi programot, legépelte, és odaadta munkatársainak, megbeszélte velük, majd visszament a belső helyiségbe írógépéhez, és egy közleményén dolgozott. Újra bejött a kísérletek színhelyére, érdeklődött, tanácsokat adott, megvitatta az eredményeket és teendőket, majd visszahúzódott a gépe mellé, és amit szükségesnek vélt, azt leírta, a rájuk tartozó részt átnyújtva munkatársainak.

Ő maga nem mindig technikai és tudományos problémákon törte a fejét. Sikereit a futurológia terén jelentős részben élénk stílusának és találó megfogalmazásainak köszönhette. Beszélgetőpartnerei számára gyakran jelentett erőfeszítést a formális logikában jártas, nagy ismeretanyagra támaszkodó és az iróniát kedvvel alkalmazó Gáborral az ő szintjén vitatkozni. Egész életében családszerető, szülőtisztelő jó rokon volt. Gyerekei nem voltak, de ő különös kedvességgel fordult a gyerekek felé. Kutyás volt, rendszeresen és sokat sétált az ebekkel. Még identitásproblémái leküzdéséhez is felhasználta a hű négylábúakat. Amerikában a Gábor névhez, különösen az ötvenes-hatvanas években, ösztönösen frivol képzetek társultak. Így azután egy feltűnően csúnya kutyát tartott, és azt Zsazsának nevezte: Gábor Zsazsa!

Gábor Dénes úgy érezte, hogy mondanivalóját módszeresen és sokoldalúan kell kifejtenie, ezért intenzív munkával 1971 elejére elkészítette “Az érett társadalom" (The mature society) kéziratát. Minthogy a problémák megoldása sürgető, a szerző intuitív megközelítésre kényszerül: “Egy érett társadalom érdekében kell dolgoznunk, amely stabil számbelileg és az anyagi termelésben, ökológiai egyensúlyban a Föld erőforrásaival. Fenn kell tartanunk az egyéni szabadság maximumát, amely kompatibilis a társadalmi stabilitással. "

1971-ben Gábor Dénes kapta a fizikai Nobel-díjat. A díj átvételekor tartott előadásában világossá tette, hogy a találmány és a vele foglalkozók munkájának elismerése fontos számára: “... azon kevés szerencsés fizikus egyike vagyok, akik láthatják, amint egyik ötletük a fizika kiterjedt fejezetévé fejlődik. Mélységes meggyőződésem, hogy ezt egy fiatal, tehetséges és lelkes kutatókból álló csapat érte el, akik közül csak néhány nevet említhettem. Szívbéli köszönetemet akarom kifejezni nekik, amiért munkájukkal hozzásegítettek engem a legnagyobb tudományos elismeréshez. "

A hetvenes évek elején sokat dolgozott a Római Klub célkitűzései érdekében. 1972-ben jelent meg a Klub jelentése, “A növekedés határai", amelynek jövőképét sokan elutasították. A legtöbben a tudomány és technika szerepének figyelembe vételét hiányolták a kedvezőtlen folyamatok megakadályozásában, de legalábbis lassításában. Ennek a hiánynak a felszámolására alakult egy munkacsoport Umberto Colombo és Gábor Dénes vezetésével. Az energiával, a nyersanyagokkal és a világ élelmezési kilátásaival foglalkozó jelentés 1978-ra készült el és 1978-ban jelent meg “Túl a pocsékolás korszakán" címen - a Római Klub dokumentumai közül az egyik legfontosabb, leginkább tárgyszerű, legtöbbet idézett munka.

Egy évvel később Gábor Dénest is utolérte az életkora; laviniói nyaralása közben súlyos agyvérzést szenvedett. A beszédet értette, a külvilág a társaságon, rádión és magnetofon-kazettákon keresztül volt jelen számára évekig. Már ami a szellemi újdonságokat illeti, mert testben, fizikailag ép maradt, felesége segítségével képes volt hosszabb utazásokra is. 1977-ben például meglátogatta az újonnan létesített Holográfiai Múzeumot New Yorkban, ahol természetesen ő volt az 1. számú tag.

Olaszországi otthonában családján kívül barátok társasága vette körül. Sokat úszott és változatlanul élvezte a természetet. 1978 őszén azonban állapota súlyosbodott, nem hagyhatta el többé betegágyát, és 1979. február nyolcadikán meghalt.