ALAPELVEKTŐL A GYAKORLATIG

- Budapesten születtem (1933), nyolc évig a Berzsenyi Gimnáziumba jártam. Nagyon-nagyon jó iskola volt, mint a legtöbb pesti gimnázium. Úgy megalapozott, hogy nagyon soká abból éltem, amit ott tanultam. Az ott tanult fizikát ma is használom. Hollenda Barnabás nagyon jó fizikatanár volt. A Tudományegyetemre is elvitt minket, és megmutatott olyan kísérleteket, amiket ott csináltak. Az egyetem minket meghatott. Nem tudom, van-e ma is olyan középiskolai tanár, aki elviszi diákjait az egyetemre, fizikai kísérleteket nézni.

- Igen, a követelmény elég magas volt. 100-an indultunk, ebből maradt a végére 25, ennyien érettségiztünk. Érettségi után a Műegyetemre iratkoztam be. De négy és fél év múltán jött 1956, utána én Ausztráliába- mentem. Sidney egyetemén végeztem: gépészmérnök lettem. Onnan jöttem át Amerikába.

A Yale Egyetemen doktoráltam. Témám a Stefan-probléma volt. Ez a fázisátalakulásokkal kapcsolatos. Arra gondoltam, hogy amíg az űrhajót süti a nap, a jég felolvad. Amikor az űrhajó sötétbe ér, a víz megfagy, a leadott hőt pedig hasznosítani lehet az űrutazás során. Ez volt a doktori disszertációm témája (1962). A Massachusettsi Műegyetemre (MIT) magyaros módon jutottam be. A Yale Egyetem rektora ausztrál volt és tartott egy előadást. Egy gömböt (kört) rajzolt a táblára és fönt megjelölte Bostont, lent Sidneyt, és ezt mondta: - Csak azért néznek föl az MIT-ra, mert így van a földgömbön. - Ezután utam a rektornak egy levelet a Yale-re: - Sidneyből én is eljutottam fölülre, hogy megnézzem, igaz-e, amit mondanak, de még 200 km hátra van, hogy a Yale-ről az MIT-be jussak, és ellenőrizhessem, kinek van igaza. - Az ő ajánlására kaptam állást az MIT-ben a gépészkaron. Ott ritkított gázok áramlásával foglalkoztam. Az MIT-ről 1957-be menten át Ann Arborba (Michigan), ahol magyar barátom volt, Nagy Andris, akit Magyarországon is jól ismernek (az MTA tagja). Michiganben autóipar van. Az autóipart akkor zöld témák kezdték érdekelni, amilyen a légszennyezés. Én elsőként szeretek új témával foglalkozni, hogy az utánam jövők rám hivatkozzanak. A szennyezett gázban a nagy molekulák és kis porszemecskék hasonlóan viselkednek, ezért elkezdtem foglalkozni a kipufogóból kiáramló gáz szemcséivel. Lipicáról kértek egy különlenyomatot, amit azzal a megjegyzéssel küldtem el, hogy lovakból származó részecskékre ez nem vonatkozik.

E témával kapcsolatban keresett meg az Amerikai Légierő. Volt egy problémájuk: amikor a repülő zivatarba kerül, az esőcseppek teljesen szétmarhatják a gép burkolatát. Megkérdeztek: - Ha részecskékkel foglalkozik, nem vizsgálná meg ezt a problémát? - Természetesen meg néztem, és kiderült, hogy ennek semmi köze sincs a részecskékhez. A repülőgép törzsének anyaga számít. Így jutottam el a kompozit anyagokhoz, 1983-ban jöttem át a Stanfordi Egyetemre. Itt a tartószerkezetek területén az öreg professzorok nyugdíjba vonultak.

- Ennek hosszú története van. Úgy kezdődött, hogy Japánba utaztam egy konferenciára, este 6-kor megérkeztünk. Feleségem el akart menni aludni, de én azt mondtam: - Nem alhatunk, mert akkor nem állunk át az itteni időre. - Elmentünk hát a fogadásra, és ott volt Hoff Miklós is a feleségével, akivel személyesen még nem találkoztam. A fogadáson barátkoztunk össze, ő tudta, hogy ki vagyok, én persze még jobban tudtam, hogy kicsoda ő. A Stanfordi Egyetemen keresték utódját, vagy 40 embert hívtak meghallgatásra. Hoff már nyugdíjban volt, de ő volt a kiválasztó bizottság elnöke. Írtam neki egy levelet, elküldtem az életrajzom. Hát a bizottság engem választott ki. A Stanfordi Egyetem azt várta tőlem, hogy hozzak be egy kis friss levegőt. Most a Stanfordi Egyetem Repülés- és Űrrepüléstudományi Intézetének vezetője vagyok. Ez department, ami alá több tanszék tartozik. Magam sohasem voltam repülőmérnök, a Tartószerkezetek Tanszékét vezetem. Ez a tanszék olyan szilárdanyagokkal foglalkozik, amiket repülőben, űrhajóban, hajóban, autóban használnak. Specialitásom a szálakkal megerősített műanyagok, jó magyarsággal a kompozit anyagok vizsgálata.

Az 1980-as évek végén részt vettem az első műanyagból készült repülőgépek tervezésében. Ezek a műanyagok leginkább az űrhajózásban és repülésben játszanak szerepet. Előnyük, hogy nagyon erősek és könnyűek. Hátrányuk, hogy drágák. De a repülésben ez kisebb hátrány. Ma már nem létezik versenyautó vagy versenyvitorlás, amiben nem használnának kompozit anyagokat. Mi terveztük például azt a vitorlást, ami megnyerte a Világkupát az amerikaiaknak. Az új űrsikló teste már 100%-osan ilyen anyagból lesz, az én terveim szerint. (Ahol hő éri, ott hővédő téglákat is kell alkalmazni.) Az Amerikai Repülőmérnökök Kamarájának "Az Év Mérnöke" díját 1995-ben nekem adták.

- Van egy leányhallgatóm, Alison Nordt, aki nagyon jól síel, versenyez is. Ő hozta ezt a témát. Azt mondtam, - Jó, csináljuk. - Rettenetesen nehéz probléma matematikailag is. Szerencsére voltak magyar kollégák, akik segítettek, köztük ifj. Kollár László, akit 1990-ben ide kihoztam. Az én mottóm: Mindent alapelvekből kiindulva kell csinálni, a levezetés eredményét kísérletileg kell igazolni úgy, hogy a végén használható legyen. Hogy fogják-e használni is, az a vállalatoktól függ, de a munkának mindig legyen gyakorlati értelme! Ha doktoranduszok jönnek hozzám, hogy baj van, mondjam meg, mit tegyenek, azt szoktam mondani: - Ha ilyen könnyű volna, én oldanám meg, nem te. Eddig 55 doktoranduszom volt. A Kollár fiút akkor ismertem meg, mikor sabbatical évemben Löwenben voltam. Mondták, hogy van ott egy magyar. Meghívtam hát ebédre. Ekkor alakult ki a szakmai kapcsolat. Az 1990-es évek során a Budapesti Műszaki Egyetemről 10-12 magyar volt nálam hosszabb-rövidebb időre. Feleségem és leányom amerikaiak. Ha meglátnak egy magyarral beszélni, megkérdeznek: - Egy új magyar? Hogy-hogy még nem lakott nálunk? - Ezek a magyarok itt végezték doktori munkájukat, azután hazamentek és a Műegyetemen ledoktoráltak. A legjobb magyar kutatók jobbak, mint az amerikaiak. A baj ott van, hogy a magyarok agya teljesen máskép van beállítva, mint az amerikaiaké. Az amerikaiaknak van egy problémájuk és keresik a megoldást. A magyaroknak van egy tételük és esetlegesen kérdezik: lehet-e valamire használni? Szeretik az eleganciát, de szemükben az más lapra tartozik, hogy annak van-e gyakorlati értelme. A magyar mérnökoktatás képletekre, az amerikai mérnökoktatás inkább gondolkodásra, problémameglátásra tanít. Ha egy magyar mérnök kikerül az egyetemről, többet tud, ezért gyorsabban használható. Az amerikai mérnöknek viszont sokkal szélesebb a látóköre és könnyebben tud elhelyezkedni más iparban. Amikor Magyarországon mérnöki gyakorlaton voltam, találkoztam egy mérnökkel, aki egész életében mást se csinált, mint lépcsőket tervezett kazánokhoz. Amerikában ez nem megy, mert az ipar olyan dinamikusan változik. A nálam doktoráltak közül van, aki bankhoz ment el, van, aki a számítógépiparba, van, aki orvosi intézményeknek konzultáló irodába. De nem akarok bajba kerülni magyar mérnökkollégáim előtt. Amikor a díszdoktorátust kaptam, előtte bementem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechanika-tanszékére, és elbeszélgettünk e kérdésekről. Nagyon jóban vagyok velük. Azt mondták, hogy külföldön nehezen fogadják el tudományos cikkeiket közlésre, mert Magyarországról érkezett. Azt válaszoltam, nem ezért nem fogadják el, hanem azért, mert nem a nyugati stílusban van tálalva. Ezért nagyon hasznos, ha a fiatalok egy időre kimennek külföldre látókört tágítani. Igaz, néhányuk kinnmarad, de már sokan visszamennek. Nyugaton se minden megfelelő, de ami jó, azt otthon is fel kell használni.

- Olvastam Marx György könyvét a marslakókról. Hadd adjak hozzá egy kiegészítést. Kármán Tódort kérdezték meg, hogy is volt a marslakók földi szerepével. Kármán elmondta: - A marslakók arra készültek, hogy invázióval elfoglalják a Földet. De hogyan csinálják? Elhatározták, hogy a magyarokat küldik előre Amerikába, mert úgyis valami különös az eredetük és kiejtésük. A magyarokat kitanították és előreküldték, hogy foglalják el a kulcspozíciókat, azután értesítsék a Marsot. A magyarok meg is tették, most is itt vannak Amerikában, de hát hol maradtak a marslakók? Azok nem jöttek, mert a magyarok átverték őket.

(M. Gy.)