EMLÉKEIM SZILÁRD LEÓRÓL

John Silárd ünnepi megemlékezése abból az alkalomból, hogy Szilárd Leó emléktábláját elhelyezték az Amerikai Feltalálók Dicsőségcsarnokában

Nagybátyám, Szilárd Leó zseniális, sziporkázóan szellemes, nagy képzelőerővel bíró ember volt, aki nem kedvelte a konvenciókat. Hat éves korában elsőosztályos tanítója a következő kérdést tette fel neki: "Egy anyának négy gyermeke van, mindegyiknek cipőt akar vásárolni. Egy pár cipő két pengőbe kerül, de az anyának csak tízpengős bankjegye volt. Mit tegyen az anya?" Leó azonnal rávágta: "Szüksége van még egy gyerekre."

Nem mindennapi módon gondolkodott egész életében. 16 éves koromban eldicsekedtem, hogy egy nagy könyvet olvasok, mire ő megjegyezte, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy megértsem, később viszont nem fogom újra elolvasni. És igaza volt. Amikor megtudta, hogy eljegyeztem magamat, azt vetette ellene, hogy házas ember nem képes jelentős dolgokat véghezvinni.

Már Londonban lakott, amikor 1933-ban az újságban olvasta Lord Rutherfordnak azt a nyilatkozatát, hogy nincs remény az atomenergia hasznosítására. Szilárd Leó londoni sétája közben törte a fejét Rutherford pesszimista megállapításán. Éppen egy közlekedési lámpánál várta, hogy az szabadra váltson. "Amikor átmentem a másik oldalra mesélte - hirtelen az a gondolatom támadt, hogy ha találnánk olyan elemet, amely egy neutron hatására átalakul, miközben két neutront bocsát ki, akkor - ha ebből az elemből megfelelő mennyiséggel rendelkezünk - fenntartható nukleáris láncreakciót tudunk előidézni." 1934-ben és 1935-ben Angliában és az Egyesült Államokban benyújtotta a láncreakcióra vonatkozó szabadalmi kérelmét. Nagybátyám ettől kezdve tíz éven keresztül minden energiáját a láncreakció megvalósítására fordította, 1942. december 2-án Enrico Fermivel Chicagóban sikerült a korszakalkotó kísérlet, de mivel Szilárd Leó úgy gondolta, hogy ez igen nagy kockázatot jelent az emberiség számára, közölte Fermivel, hogy ez a nap "fekete napként" fog bevonulni az emberiség történelmébe.

Életének utolsó 25 évében Szilárd Leó szellemi gyermekének, a láncreakciónak a veszélyeivel foglalkozott. Félt attól, hogy Hitler elsőként készíti el az atombombát. 1939-ben rábeszélte barátját, Albert Einsteint, hívja fel Roosevelt elnök figyelmét a német tudományos teljesítőképességre, és gyorsítsa meg az amerikai atommag-kutatásokat. A Roosevelt elnökhöz írt híres levelet Szilárd fogalmazta meg. Végül is a verseny hiábavalónak bizonyult, mivel a német tudósok számításaiba hiba csúszott be, ami nagyon lecsökkentette esélyeiket az atombomba elkészítésére. 1939-es perspektívából tekintve a világ sorsa az amerikai atommagkutatás eredményeitől függött.

Szilárd Leó 1960-ban mozgalmat indított az atomfegyverek korlátozásáért, megalapította a "Tanács az Élhető Világért" testületet. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy mint jogtanácsos tíz éven keresztül részt vehettem ebben a szervezetben, amely még ma is folytatja munkáját.

Röviddel halála előtt, 1964-ben célul tűzte ki a küzdelmet a "minimális elrettentő erő" érdekében. A már meglévő fegyverkészletek alkalmasak arra, hogy milliók életét oltsák ki, sőt - véletlen folytán, vagy ha őrültek kezébe kerülnek - akár meg is semmisíthetik az életet a Földön. A kockázat elkerülésére minden atomhatalomnak csak kis számú atomfegyvert kellene megtartani, hogy ne okozhassanak jóvátehetetlen kárt egy másik atomhatalom területén. Szilárd fegyverkorlátozási álma még ma sem valósult meg - az emberiséget ma is fenyegeti az a veszély, hogy a maga alkotta fegyverek segítségével megsemmisíti önmagát.

Ma olyan emberre emlékezünk tisztelettel, aki a tudomány fejlődésének és az emberi élet megbecsülésének szentelte életét. Örömömre szolgál, hogy részt vehettem ezen a megemlékezésen.

________________________