100 ÉVES A NOBEL-DÍJ

Pálinkás József
Oktatási miniszter

A tudomány az emberiség ősi és alapvető értékei közé tartozik. Mércéje a leghitelesebbek közül való. Elismerést nehezen ad, az időtállóságot évszázadokban méri. A tudomány közege szilárd márvány, amelybe az eredmények mellé neveket vés az emlékezet. Arisztotelész szerint mindenhez, amiben elmélyülünk, szükségünk van a "gondolkodással párosuló alkotó lelki alkatra ". A tudományos alkotás mindig viseli létrehozója arcát, alkatát, szellemiségét. Mégis nehezen beszélünk a zseniről, aki világosságot teremt a tudomány néha szürkülő rengetegében. Aki több, mint tehetséges, aki a tudást szolgálja a tudománnyal és nemcsak a tudományt a tudásával. Aki a lényeget adja: felfedez, létrehoz, kikristályosít, megragad és átél. Aki az ismert valóság darabjává teszi az ismeretlent. Így válik az eleven tudomány életünk szerves részévé: érthetővé tesz, láttat és bíztat.

Az ünnep ugyanakkor patinát ad a tudomány megtartó rendjének, áhított elismerést a kutatás mindennapjainak, értelmet a nagyot akaráshoz. Az ünnep valójában a példa megfogadása, elismerés, amely az értéknek, a lényegnek szól.

Felgyorsult és sok szálon futó életünkben nehéz akárcsak egy rövid időre is megállni, visszatekinteni, elemezni, okulni, amiből okulni kell, s örülni annak, ami örömteli. Hiszem ugyanakkor, hogy az ünnepek, és így a jeles évfordulókról történő megemlékezések nem egyszerűen csak felszabadult, vidám, fennkölt események, hanem jövőt építő, hasznos pillanatok: az értékek feltárása és a példák felmutatása. Értékeké, amelyek eligazítanak, s példáké, amelyek lelkesítenek.

Alfréd Nobel (1833-1896) és a róla elnevezett díj méltán lett világfogalom, egyetemes értéke az emberiségnek. A Nobel-díjasok példaképeivé váltak kisebb és nagyobb közösségeknek, messze túllépve alkotó tevékenységük, a tudomány határán. A legnagyobbak mindig is többek voltak, mint világraszóló eredményt elérő kutató-zsenik.

Legtöbbjük egyben nagy gondolkodó, humanista, a "szellem művésze" is volt, akik jelentőset alkottak a tudomány és a társadalom közötti hidak építésében, a tudás tárháza gyarapítása mellett, az emberiség szellemiségének formálásában is. Az értelem forrásai ők, fogódzók a mindennapok kérdéseinek megválaszolásában is. A komoly munkával elnyert elismeréssel a tudás örökérvényű képviselői. Olyanok, akik valóra váltották Nobel álmát és végrendeletét.

Alfréd Nobel, sikeres gyáriparos-üzletemberként húsz vállalattal rendelkezett világszerte. Emellett 350 szabadalom fűződik a nevéhez, sikeres nagyvállalkozó és tehetséges kutató-fejlesztő volt. Talán kevesen tudják, hogy Nobel verseket, drámákat írt, és élete egy korszakában komolyan fontolgatta, hogy írói pályára lép. Úgy gondolom, hogy mindezek jelentős szerepet játszottak a Nobel-díj megalapításában s az akkor megfogalmazott szellemi üzenetek időtállóságában.

Idén decemberben lesz 100 éve, hogy először osztották ki a Nobel-díjakat. Akár szimbolikus is lehet, hogy bár a 2. Világháború még javában dúlt, de - három év kieséssel 1943-ban a természettudományos Nobel-díj Bizottságok már működtek. A Nobel-díj, a tudomány, a tudósok hidat képeztek, hitet adtak, és példát mutattak az emberiségnek a 20. század legborúsabb évtizedéiben is.

Büszkeséggel tölthet el bennünket a tudat, hogy a fenti példaképek, tudós zsenik és nagyformátumú gondolkodók közül 12 volt magyar származású. Sorsuk, életútjuk a viharos 20. századi magyar történelem tanúsága is egyúttal. Többségük már egy új hazában lett világhíres, s a Nobel-díj átvételére nem Magyarországról utaztak Stockholmba. Mégsem vitatható el, hogy gyökereik, anyanyelvük, iskoláik, tanáraik s a történelem által küszködésre rendelt magyar sorsuk meghatározó összetevője, hajtómotorja volt világraszóló teljesítményük elérésének.

Jelentős középiskolák jelzik e tudós életutak elindulását (a Fasoritól a Piarista Gimnáziumig), az iskola szó itt szűkebb és tágabb értelemben is értelmezendő. Az oktatás területén elért korábbi magyar sikerek egyrészt a nemes hagyományok továbbvitelére köteleznek bennünket, másrészt szellemi erőforrást jelentenek a mának. A ránk köszöntő 21. század - mondják - a tudásalapú társadalom korszaka lesz, ahol iskoláinknak és iskolateremtő tudósainknak meghatározó szerepe lesz országunk életében. Ezért tekintem hitet adónak és példamutatónak a magyar oktatási rendszer - majd később - a tudományos kutatás intézményes alapjait megteremtő kultuszminisztereink és művelődéspolitikusaink nagy tetteit - Eötvös Józseftől, Trefort Ágostonon át Klebelsberg Kunóig.

Általuk, a magyar származású Nobel-díjasok által is büszke nemzetté válhatunk. Ha a borostyánkoszorút fel tudjuk helyezni nagy tudósaink fejére, méltóvá válunk magunk is az ünnepre, az emberiség egyetemes értékeinek ünnepére. Büszkeségünk a hozzájárulásé és nem a birtoklásé. A Nobel-díjas magyarok a nagyvilág elismert magyar polgárai. Tisztelettel adózunk tudásuk gazdagsága, zsenijük ragyogása előtt. Velük a lényeget látjuk, általuk az egész világ megnyílik előttünk. Büszkeségünk az ő méltóságuk tükre.

Legyünk különösen büszkék a "mieinkre", merítsünk belőlük reményt, erőt, hitet: Miközben remélem, hogy az egész világ is elismeréssel és büszkeséggel tekint a magyar származású Nobel-díjasokra, és tisztelettel adózik annak a teljesítménynek, amellyel a magyarok és Magyarország hozzájárult az emberi civilizáció szellemi és anyagi értékeinek gazdagításához.