Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/2. 64.o.

PÁHÁN ISTVÁN 1922-2001

Páhán István 1922. augusztus 22-én született Nagykőrösön. Az első három osztályt egy tanyasi elemi iskolában végezte, ahol édesapja tanította. Innen került vissza Nagykőrösre, ahol 1940-ben érettségizett. A debreceni Gróf Tisza István Tudományegyetem matematika-fizika szakán végzett. 1945-ben hadifogoly. 1951. július 1-jétől kinevezett fizikatanár a nagykőrösi Arany János Református gimnáziumban. 1966-tól Pest-megyei fizikatantárgyi szakfelügyelő, majd megyei vezető szaktanácsadó. 1984-től nyugdíjas. Sas Elemérrel (ELTE Fizika Tanszék) együtt, tizenhat évig szerkesztette és tartotta az Iskola TV fizikaóráit. Kétszer tüntették ki MTV Nívó díjjal. Pedagógusi munkája elismeréseképpen az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, elsők között kapta meg az Apáczai Csere János díjat.

1980-tól gödöllői székhellyel alapítója volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) Pest-megyei Területi Csoportjának. Így 1982-ben Nagykőrösön a Toldi Miklós sütőipari szakközépiskolában nagysikerű országos fizikai ankétot szemezett. Fizikatanári és szervező munkájának elismeréseképpen a Társulat Mikola Sándor díjjal tüntette ki. Amíg egészsége engedte az egyesületi élet motorja volt. Igazi társasági ember, akit mindenki szeretett. A szakmában mindenkit ismert és őt is ismerte mindenki.

Temetése a nagykőrösi Református Temetőben 2002. január 11-én volt. A társulatot e cikk szerzője képviselte és helyezte el az ELFT koszorúját. Kedves Pista, nyugodj békében!

Nagy Árpád