Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2004/2. 59.o.

SMIDÉLIUSZ ZSUZSANNA 1943-2003

A tanítást nevelést élethivatásának tekintő, tanítványaival igazi emberi kapcsolatot kereső kolléga távozott közülünk 2003. augusztus 15-én. Élete során hűséggel és szeretettel ragaszkodott iskolájához, tanítványaihoz, kollégáihoz.

A pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett tanári diplomát matematika-fizika szakon. A főiskola elvégzése után a soproni Orsolya téri általános iskolába került, s itt tanított több mint 30 éven át, nyugalomba vonulásáig.

Munkáját mindvégig kiemelkedő színvonalon, példás lelkiismeretességgel végezte. Magas mércét állított maga elé, s így természetes igény volt részéről, hogy kitartó, szorgos tanulást várjon tanulóitól is. Ugyanakkor olyan légkört sikerült diákjai körében teremtenie, hogy bizalommal fordulhattak hozzá bármilyen kérdésben. Tanítványai közül többen még középiskolás, vagy egyetemista korukban is felkeresték azért, hogy tanácsot kérjenek tőle, vagy azért, hogy beszámoljanak örömeikről, gondjaikról. Nemcsak oktatója, hanem - a szó, nemes értelmében vett - nevelője is volt diákjainak.

Tanári tevékenységének kiemelkedő szintjét jelzi, hogy az évek során több növendéke ért el kiváló helyezést a megyei és az országos matematika- és fizikaversenyeken.

Matematikából és fizikából hét éven át volt szaktanácsadója a Sopronban és környékén működő általános iskoláknak. E felelősségteljes munkában nem ellenőre, felügyelője volt kollégáinak, hanem segítője és társa az eredményesebb nevelés, oktatás, képzés megteremtésében.

Érdeklődéssel és az új iránti fogékonysággal fogadta a pedagógia terén kibontakozó kezdeményezéseket. Részt vett az 1978-as fizika tanterv és tankönyvek kipróbálásában.

Tevékeny résztvevője volt a 80-as években az Energia című fakultatív tantárgy tantervi anyagának kidolgozásában, kipróbálásában, a tapasztalatok értékelésében. Társszerzője volt az ezek alapján megjelent 7-8. osztályos tankönyveknek. Tevékeny részt vállalt a tanulók fizikai előismereteinek feltérképezésében, s a tapasztalatok alapján indult kísérleti tanításban Két tanártársával együtt vizsgálta, hogy milyen összefüggés van a tanulók olvasási képessége és a fizikában elért eredmények között. Számos írása jelent meg szakmai, pedagógiai folyóiratokban a fizika és a kémia közötti koordináció lehetőségeiről, a tanulók gondolkodásának sajátosságairól és a fizikatanítás, -tanulás módszertani kérdéseiről. A legutóbbi időkig a Tankönyvkiadó által felkért bírálója, lektora volt a megjelent általános iskolai fizika tankönyveknek.

Munkássága elismeréseként Apáczai Csere János díjjal tüntették ki. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Mikola-díjjal jutalmazta tevékenységét. Sopron város önkormányzata Sopron Város Kiváló Pedagógusa című kitüntetést adományozta számára.

Személyében egy neves szakember ment el közülünk, akire nemcsak közvetlen kollégái, hanem a megye pedagógusai is fájó szívvel és tisztelettel emlékeznek.

Fülöp Viktorné
megyei szaktanácsadó
Mosonszentmiklós