Fizikai Szemle 2005/5. 164. o.
EMLÉKEZÉS VERMES MIKLÓSRA,
A FASORI GIMNÁZIUM TANÁRÁRA
Kucsman Árpád
ELTE, Szerves Kémiai Tanszék
A 100 éve született Vermes Miklós személye szerencsére
nem ment feledésbe. Írtak róla monográfiát, szakdolgozatot,
utolsó interjúja könyvfejezetként is megjelent,
munkatársai és tanítványai több alkalommal megemlékeztek
róla szóban és írásban. Nevét viseli iskola, alapítvány,
tanulmányi verseny. Emléktáblák utalnak személyére,
szócikkel szerepel a Magyar Nagylexikonban. Róla
sok újat hát nemigen lehet mondani. Engedjék meg ezért,
hogy ezúttal visszafordítsam az idő kerekét, és egy egykori
fasori diák hangján szólaljak meg, így emlékezve
Vermes Miklós Fasori Gimnáziumban töltött éveire.
Az én fasori Vermes-történetem 1937 nyarán kezdődött.
Petró Elek evangélikus lelkész arra bíztatta szüleimet,
hogy taníttassanak tovább és írassanak be a jó hírű
fasori iskolába. A felvételire édesanyám vitt el. Itt egy
adatlapot kellett kitöltenie, amitől kissé zavarba jött. Tétovaságát
észrevette Vermes Miklós, az I. B osztály kijelölt
főnöke, és hozzánk lépve kedvesen ezt mondta: "Tessék
csak bemondani az adatokat, én majd írom. " Elővette
legendás kéktintájú töltőtollát, és utánozhatatlan írásával
munkához látott. Ellenőrizte a születési anyakönyvi kivonatomat
is, tőle tudtuk meg, hogy családi nevemet helyesen
egy n-nel kell írni.
10 évesen tehát Vermes tanár úr osztályába kerültem. Ő
akkor 32 éves volt, és először kapott osztályfőnöki megbízást.
Öt éven át számtant tanított nekünk - akkoriban így
hívták a "matek"-ot. Tankönyvet nem használtunk, volt
viszont két füzetünk, a "diárium" és a "gyakorlófüzet".
A diáriumba egyszerű és pontos definíciókat jegyeztünk
fel, ezek szövegét a tanár úr a táblára is felírta. Nem
csoda, hogy Vermes tanítványai megtanultak tömören és
érthetően fogalmazni.
A gyakorlófüzetek jól tükrözték Vermes Miklós gyakorlatias
és érdekességre törekvő tanítási módszerét. Kifogyhatatlan
volt az ötletekben. Grammra lemértük tankönyveink
súlyát - lám-lám, minden tudás alapja a mérés!
- és a tételeket összeadtuk. Kiszámítottuk Budapest
tíz kerületének népsűrűségét, az Orient expressz átlagsebességét,
a hegyi vasutak emelkedési szögét. Az órák
végén gyakran felhangzott a kórus: "tanár úr, becsüljünk!".
Akkor ő ilyen kérdéseket tett fel: "Az egypengős
érme átmérője 22 mm. Hány pengővel lehetne körberakni
az egyenlítőt" Lehetett tippelni. Vermes Miklós nagyra
becsült mentorától, Mikola Sándor igazgatótól tanulta
meg, hogy az órát érdekessé kell tenni, a tanulókat be
kell vonni a munkába, és akkor nem lesz se fegyelmezetlenség,
se zajongás.
A hatodikban új tantárgyat kaptunk, a kémiát. Vermes
volt a Fasorban az egyetlen kémiatanár. Nagyon értett
ehhez a tárgyhoz, hiszen hét éven át volt tanársegéd az
Egyetem egyik kémiai intézetében. A tanár úr a kémiaórákat
kísérletek bemutatására alapozta. A munkáltató gyakorlaton
viszont a diákok maguk végeztek kísérleteket,
levonva belőlük a következtetéseket. Mindez nagyszerű
tréning volt azok számára, akik később kémiai laboratóriumba
kerültek. Bár a negyvenes évek honvédelmi problémái
igen csak távol álltak egyéniségétől, elérte azt, hogy
taníthassa a "Honvédelmi ismeretek" tárgyat is. Ezalatt ő
persze tisztán kémiát értett, a robbanószerek és harcigázok
ismeretét. A tanár úr nem riadt vissza a figyelemfelkeltő
heccektől sem. Az iskolaudvaron a tanári kar rémületére
impozáns füstbomba-bemutatót tartott, az órán nitroglicerint
gyártott és robbantott, bűzös piridint locsolt szét
az előadóban. Vermes tíz éven át tanított kémiát a Fasorban.
Tanítványai közül tizenegyen kémikusnak mentek,
közülük heten a kémiai tudomány doktorai lettek, hárman
kandidátusok, egy diákja pedig egy dél-afrikai bánya
aranyfeldolgozó üzemének szakmai vezetője volt.
A hetedik-nyolcadik osztályban a fizika tanítását szerencsére
Vermes Miklósra bízták. Így remélhettük, hogy a
matematika és a kémia után a fizika terén is részesülhetünk
a tanár úr híres repertoárjából. A háború sajnos közbeszólt,
és a nagy ívű fizika tananyag átadása már távolról
sem lehetett zavartalan. A bombázások miatt a 43/44-es
tanév csak novemberben kezdődött és mindössze
március végéig tartott. Ekkor az iskolát hadikórházzá
alakították, és a diákokat szélnek eresztették.
Vermest a rendkívüli idők rendkívüli tettekre sarkallták.
Mindent megtett azért, hogy az oly sok szeretettel és
törődéssel nevelt osztályközösség ne essen szét. Tartotta
tanítványaival a kapcsolatot, igyekezett átadni annyi tudást,
amennyit csak lehetett. Sikerült megőriznie a fizikai
szertár integritását, itt rendezte be főhadiszállását. Innen
küldött diákjainak minden héten stencilezett levelezőlapokat,
amelyeken megoldásra váró matematikai és fizikai
példák voltak. Itt tartott inspekciót, ide várta tanítványait
információcserére és tanácsadásra. Akik nem tudtak eljönni,
azoknak levelet írt. Féltett bennünket a katonai
behívótól, a hadimunkára való berendeléstől.
1944 októberében a Deák téri Leánygimnáziumban
tartott óráknak már inkább csak demonstratív jelentősége
volt. A tanárokat behívták katonának, ezt elkerülendő
Vermes a Beszkárt segédmunkásaként dolgozott, majd
feleségével együtt végül ő is bujkálásra kényszerült. A
tanítás december elején megszűnt, mindenki menekült,
ahová tudott, a nyári érettségink álomképnek tűnt.
Amikor a fasori évekről beszélek, próbálom visszaidézni
a Vermes-órák meghitt légkörét. Látom tanár urat a
fizikai szertár előadójában rendezgetni, mert nála az óra
kezdetét nem az jelentette, hogy hatásosan belép az ajtón,
hanem az, hogy az asztalra kiteszi a zsebóráját,
melynek forgatható üvegén kék csík jelezte az óra végét.
Így tudta pontosan tartani a menetrendet, fehér dobozba
gyűjtött óravázlatait követve. Akkor még nem sejtettük,
hogy ezek a lapok egyszer majd kézről kézre járnak közöttünk,
a tanár úr közvetítésével. És az ostrom idején
ezekből próbáljuk kisilabizálni a duális fényelmélet, az
atomszerkezet és a relativitáselmélet rejtelmeit.
De egyelőre még voltak Vermes-órák. Látom a különös
mozdulatát, amellyel homlokába hulló haját visszarendezi,
tenyerébe rejtett zsebfésűjével. Hallom sajátos
torokköszörülését, amellyel súlyt akart adni következő
fontos mondanivalójának.
Vermes Miklós osztályfőnöknek is kiváló volt, hivatásának
ezt a részét is nagyon komolyan vette. Az órákon
kívüli kapcsolat fontos színtere volt a szertár. Ez minden
érdeklődő számára nyitva állt, itt a gyerekek kedvükre
pepecselhettek, olvasgathattak, kérdéseket tehettek fel.
Én például szerves preparátumokat állítottam elő. Gunda
Laci, egy vidéki fiú, falujában kőrisbogarakat gyűjtött egy
nagy cipőskatulyába, hogy azok bűzös maradványaiból
egy kantaridin néven ismert ajzószert extraháljon. Mások
elektrotechnikával, rádióépítéssel, fotózással foglalkoztak.
Szabadon forgathattuk a szertár szakkönyveit, folyóiratait.
Meggyőződhettünk, milyen széles körű tanárunk
érdeklődése, tudása. Örömmel fedeztük fel az általa írt
könyveket, szakcikkeket. Mivel kíváncsisága határtalan
volt, rengeteg mindennel foglalkozott. A rádió, a gramofon,
a fényképezés, a televízió (már 1938-ban!), az atomenergia
felhasználása (már 1939-ben!) mind-mind érdeklődésének
homlokterébe került. Ezekről közérthetően és
élvezetesen írt, mert tudását mindenkor meg akarta osztani
másokkal.
És azok a felejthetetlen osztálykirándulások! Fokozódó
nehézség szerint szervezve, a János-hegytől a Bükkön át
az Erdélyi havasokig. Emlékeinket vicces útinaplók őrzik
és sok-sok fénykép, amelyeket magunk hívtunk elő és
nagyítottunk. Természetesen erre is a tanár úr tanított
bennünket. Így közel kerültük tanárunkhoz, őt magunk
közt csak Mukinak hívtuk. Tapasztalhattuk széles műveltségét,
élvezhettük sajátos humorát, vicceit. Gyakran került
sor kedélyes fagylaltozásra egy cukrászdában, ilyenkor
persze a vendégei voltunk. De előzőleg nem mulasztottuk
el megnézni a bazilikát Esztergomban és Egerben,
a Házsongárdi temetőt Kolozsváron, az örmény vártemplomot
Gyergyószentmiklóson. Nem csak gyalogtúrákra
került sor. Volt síelés, kerékpározás, úszás a Fedettben -
Arkhimédész törvényének kísérleti igazolásával -, strandolás
Pünkösdfürdőn és a közeli tavakban. Színházba,
operába és kiállításokra is vitte osztályát. Én vele voltam
először operában, és tőle tanultam meg úszni. A háborús
idők komorsága ellenére a fasori diákoknak sok vidám és
szép emléke fűződött Vermeshez.
1945 tavasza Vermes Miklós számára is új élet kezdetét
jelentette. Elsők között látott munkához a Gimnáziumban,
rendbe hozta romjaiból a szertárat. A nyáját őrző
pásztor szerepét teljes erővel folytatta. Mindenkiről mindent
tudott, információit levelezés útján megosztotta tanítványaival.
Tanácsokat adott, segített, karszalagokat és
orosz nyelvű igazolványokat gyártott, nehogy bajunk
essék. A júliusi érettségi tablón, amelyet ezúttal Vermes
készített jellegzetes Rolleiflex gépével, 8 tanár és 39 diák
látható. A csonka tanévben is nagy elánnal készítette fel
diákjait a fizika érettségire. Megszerezte magának a filozófiaórákat.
Természetesen itt is fizikát tanított, így hidalva
át a rendszerváltással járó ideológiai törésvonalakat.
Kapcsolata tanítványaival az érettségi után sem szakadt
meg, segítette őket a pályaválasztásban. Egyeseket a
M?egyetemre, másokat az orvoskarra küldött, nekem az
Eötvös Kollégiumot és a tanári pályát ajánlotta.
A háború után szomorú végjáték kezdődött a Fasori
Gimnáziumban. Egy ideig még a régi módon ment a
munka, de politikai okokból a légkör egyre romlott. A
tanári kar felhígult, a diákok fele már nagyon gyenge tanuló
volt. 1952-ben a Fasori Gimnáziumot megszüntették.
Vermes Miklóst Csepelre helyezték át, és ő oda vitte mindazt,
ami menthető volt. De ez már egy másik történet.
Nem lenne azonban teljes a fasori Vermes-kép, ha
nem emlékeztetnénk arra, hogy az újraszerveződő iskola
1989-ben visszahívta régi tanárát. Ő meg is jelent az egyik
alakuló közgyűlésen, ahol szűnni nem akaró tapsvihar
fogadta. 84 évesen már nem vállalta a régi-új környezetbe
való visszatelepülést, de azért ahol tudott segített. Egy
évre rá meghalt. Azóta 15 év telt el. Jó volt rá emlékezni.