Fizikai Szemle 2005/9. 297. o.
A SZIVÁRVÁNY FIZIKÁJA - I.
Az esőcseppek fényszórási jelenségei
A szivárvány a természet csodálatos tüneménye, amely
számtalan festőt, költőt megihletett (például Arany János:
A gyermek és szivárvány ), valamint számos fizikus is
tanulmányozta a jelenséget. Azt gondolhatnánk, hogy a
szivárvány jelenségének értelmezése az egyszerű geometriai
optika keretén belül régóta megoldott probléma,
s csak történeti jelentősége van. Meglepő módon azonban,
kielégítő elméleti magyarázatot csak a XX. század
elején sikerült kidolgozni. Ráadásul ez az elmélet több,
mint geometriai optika, magában foglalja mindazt, amit a
fény természetéről tudunk. Így például a szivárvány leírásához
figyelembe kell venni a fény hullámtermészetét is.
Végső soron a szivárvány létrejötte annak tulajdonítható,
hogy az elektromágneses tér (fény) egy közel gömb
alakú vízcseppen szóródik. Ezt a szórási jelenséget egyáltalán
nem egyszerű leírni a Maxwell-egyenletek alapján.
Az interferencia, a fényelhajlás és a fény polarizációja
egyaránt lényeges a jelenség megértésében. A századok
alatt több neves kutató tanulmányozta a szivárványt, és
eredményeik alapvetően alakították a fizikának egy, napjainkban
is izgalmas területét, az optikát. A szivárványt
akkor láthatjuk, ha az előttünk hulló esőcseppekre a mögöttünk
lévő Nap rásüt. Alakja körív. A természetben a
szivárványnak két fő íve figyelhető meg: a főszivárvány
és a halványabb mellékszivárvány. A főszivárványban a
belső körív kék, míg a külső vörös színű. A mellékszivárványban
a színek sorrendje fordított, a belső körív vörös,
a külső kék. Alaposabb megfigyelésekből kiderül, hogy a
két szivárvány íve közti tartomány jelentősen sötétebb,
mint az ég más része. Ezt a sötét sávot az ókori Aphrodisias
Alexander tiszteletére, aki i.e. 200-ban figyelte meg
ezt a jelenséget, Alexander-féle sötét sávnak nevezik. Az
interneten több helyen is találhatunk fényképeket a szivárványról,
például [1] internetcímen látható képen jól
megfigyelhető a szivárvány mindkét íve és a köztük levő
sötét sáv is. Egy másik jelenség (sajnos csak ritkán figyelhető
meg), hogy a főszivárvány alatt további járulékos
íveket látunk (angolul supernumerary arcs ), egy kitűnő
felvétel található [2] internetcímen. Mint látni fogjuk, ezen
járulékos ívek létrejöttének a megértése alapvető szerepet
játszott a szivárvány elméletének kidolgozásában.
Arisztotelész még úgy vélte, hogy a szivárvány a napfény
felhőkön történő visszaverődésének a következménye.
Ez az állítás egyáltalán nem volt nyilvánvaló a kor
akkori elképzelései alapján, ugyanis korábban úgy gondolták,
hogy a szivárvány egy anyagi objektum az ég egy
meghatározott helyén. A szivárvány ívének szögét elsőként
Roger Bacon mérte meg 1266-ban, és eredményei
szerint főszivárványra a szivárvány ívének egy pontjából
a Nap felé és a megfigyelő felé mutató irány 42°-os szöget
zár be. Mellékszivárványra ez a szög 50°. Jelentősebb
előrelépés a szivárvány megértésében Arisztotelész után
csak 17 évszázad elteltével a német Theodoric Freiberg
szerzetesnek köszönhető. Elutasította Arisztotelész hipotézisét,
miszerint a szivárvány a fénysugaraknak a felhőben
lévő összes esőcseppen történő együttes visszaverődésének
a következménye. Mérésekkel igazolta, hogy a
szivárvány létrejöhet a fény egyetlen vízcseppről történő
visszaverődésével is. Kísérleteihez gömb alakú, vízzel
töltött üvegpalackot használt, és megfigyelte a szivárványt
létrehozó fénysugarak menetét.
Freiberg eredményeit lényegében három évszázadon
át elfelejtették. René Descartes 1637-ben mutatta meg újra
- Freibergtől függetlenül -, hogy a főszivárvány keletkezésénél
a fény először megtörik a vízcsepp felületén,
majd a vízcsepp belső felületén egyszer visszaverődik, és
aztán ismételt fénytöréssel kilép a vízcseppből [3]. A mellékszivárvány
esetében a vízcseppen belül két visszaverődés
történik. 1. ábrán látható a különböző színű fénysugarak
törése a fő-, illetve mellékszivárvány kialakulásakor.
Freiberg és Descartes megállapították, hogy a szemünkbe
érkező különböző színű fénysugarak eltérő vízcseppekből
jönnek. A szivárvány egységes geometriai
optikai értelmezése Descartes nevéhez fűződik. Számításai
során a ma már jól ismert töréstörvényt, mai nevén
Snellius-Descartes-törvényt alkalmazta:
ahol
a beesési szög, a törési szög, és n az anyag
törésmutatója.1
A szivárvány jelenségének irodalma óriási. Bevezetésként,
a téma egyik kiemelkedő szakértője, H. Moysés
Nussenzveig népszerűsítő cikkét [6], Honyek Gyula Középiskolai
Matematikai és Fizikai Lapokban megjelent
írását [7] és Czelnai Rudolf meteorológusképzésben használt
egyetemi jegyzetét [8] ajánlhatjuk az olvasónak. A
matematikai részletek iránt érdeklődők számára a leideni
professzor, Hendrik Christoffel van de Hulst [9] klasszikusnak
számító könyvét, Milton Kerker [10] fényszórásról
írt könyvét és John A. Adam [11] hosszú, összefoglaló
cikkét javasoljuk. A szivárványnak a tudománnyal és a
művészettel való kapcsolatáról Raymond L. Lee és Alistair
B. Fraser közelmúltban megjelent és gazdagon illusztrált
könyvét [12] ajánljuk.
A továbbiakban áttekintjük a szivárvány fizikájának
legfontosabb elemeit, és igyekszünk nyomon követni a
jelenség megértésében történeti szempontból is mérföldkőnek
számító elméleti eredményeket. Elsőként részletesen
ismertetjük Descartes geometriai optikán alapuló
elméletét. A következő, II. részben a polarizáció szerepét,
Thomas Young interferenciaelméletét, majd George
Biddell Airy elméletét taglaljuk. A dolgozat III. részében
vázoljuk a múlt század elején Gustav Mie által kidolgozott
legpontosabb elméletet, illetve a modern matematikai
módszerekkel kapott közelítő eredményekről adunk
rövid áttekintést, beleértve a témához szorosan kapcsolódó
koszorú- és glóriajelenséget is. A következő fejezetben
szólunk a szivárvány és a kvantummechanika kapcsolatáról.
Végül az összefoglalóban további, a témával
kapcsolatos kérdéseket említünk meg.
Megjegyezzük, hogy a cikk ábráinak egy része a Mathematica
programmal készült, és eredetileg színesek. Az
érdeklődők [13] internetcímen tekinthetik meg az eredeti
ábrákat.
Geometriai optikai leírás
Descartes-elmélet
A 2. ábrán látható, ahogy a vízcseppre érkező fénynyaláb
egy része visszaverődik a csepp külső felületéről,
egy bizonyos része megtörik, majd keresztülhaladva a
vízcseppen, ismételt töréssel kilép abból, illetve más
része a vízcsepp belső felületén egyszer (esetleg többször)
visszaverődik. A vízcseppen belül haladó fénysugár
a csepp belső felületén történő p - 1 számú visszaverődés
során p darab húr mentén halad. Fő- és mellékszivárványra
p = 2, illetve p = 3, és a továbbiakban p-ed
rendű szivárványról akkor beszélünk, amikor a vízcseppen
belül a húrok száma p. Később látni fogjuk, hogy
szivárvány csak p > 1 esetén lehetséges. Míg a természetben
p > 3 rendű szivárványt nem figyeltek meg,
Billet -nek már 1868-ban sikerült kimutatni a 20-ad
rendű szivárványt is vékony vízsugarat megvilágítva (a
hivatkozás megtalálható Walker [14] cikkében).
Tekintsük a 3. ábrának megfelelő R sugarú, n törésmutatójú
vízcseppbe ütközési paraméterrel vízszintes
irányból érkező fénysugár menetét a főszivárványra (p =2)!
A beesés szögére igaz, hogy 0° < < 90°. Az ábra
alapján világos, hogy , másrészt a P pontban az
(1) Snellius-Descartes-törvény szerint: . A
vízcseppbe bemenő és abból kilépő fénysugarak közti
eltérülés szöge (továbbiakban szórási szögnek nevezzük):
. A Napból jövő
és a szemünkbe érkező fénysugarak közti szög:
(Bacon kísérleteiben ezt a szöget mérte ki). Teljesen
hasonló számítással kapható a szórási szög abban az
általános esetben is, amikor a vízcsepp belső falán a fénysugár
többször visszaverődik. Könnyen belátható, hogy a
szórási szög p -1 számú belső visszaverődés esetén:
.
Az (1) egyenletet felhasználva a szöget kifejezhetjük a
dimenziótlan ütközési paraméterrel:
A fenti képlet szerint nagyobb lehet -nél,
ezért a gyakorlati számításoknál a szöget a (0,) intervallumba
képezzük:
ahol j egész szám. (Hasznos tanács: numerikus számításoknál
bármely x szöget az arccos(cos(x)) függvénnyel könynyedén
képezhetjük a (0,) intervallumba.)
A 4. ábra a
szórási szögeknek a b ütközési paramétertől való függését
mutatja p = 0, 1, 2, 3 értékekre. Két fontos megállapítás
tehető az ábra alapján. Egyrészt látható, hogy p > 0 esetén
értéke b = 1-nél (azaz a vízcsepp felszínéhez érintőlegesen
érkező fénysugár esetén) zérustól különböző érték:
ahol a vízre vonatkozó teljes visszaverődés határszöge,
azaz sin = 1/n. Későbbiekben látni fogjuk, hogy a
* szögnek fontos szerepe lesz a szórási
hatáskeresztmetszet számításában és az interferenciajelenségek vizsgálatában
is.
A másik fontos, a 4. ábrából világosan látható tény az,
hogy a szórási szögnek p > 1 esetén szélsőértéke van
b függvényében. A továbbiakban szükségünk van -nak a
b szerinti első deriváltjára, melyet könnyen megkaphatunk
a (3) képletből:
A szélsőérték helye a d /db = 0 feltételből adódik:
Később igazolni fogjuk azt a - már ezen szélsőérték-számítás során
kialakuló - sejtést, hogy a szivárványból kilépő
legintenzívebb fénysugár az beesési szögben érkezik
a vízcsepphez. Ezt a speciális sugármenetet az irodalomban
szokásos módon, és Descartes tiszteletére, nevének
latin megfelelője szerint Cartesius-sugárnak nevezzük,
és a c index is a Cartesius névre utal. Kiszámíthatjuk
a szórási szöget is ezen szélsőértékhelyen:
Az 5. ábrán különböző ütközési paraméterrel beérkező
párhuzamos fénysugarak geometriai optika alapján számolt
menete látható. A vastagvonal a Cartesius-sugármenetet
jelöli. A Cartesius-sugármenet közelében beeső párhuzamos
sugarak a vízcseppből kilépve közel párhuzamosak
maradnak, ami egy erősen kollimált nyalábot eredményez.
Más esetekben a nyaláb a vízcseppből kilépve szétszóródik.
Így a Cartesius-sugármenetnek kitüntetett szerepe
van. A szivárványt ebből az irányból látjuk leginten-
zívebbnek. Az 1. táblázatban összefoglaltuk a különböző
színek esetére (az 1. ábra feliratában megadott törésmutatókkal)
számolt - szögeket. Látható, hogy fő- és mellékszivárványban
a színek sorrendje fordított. Csak érdekességképpen
jegyezzük meg, hogy az 1. ábrán látható
mellékszivárványnál a vízcseppen belül a Cartesius-sugár
nagyon jó közelítéssel egy négyzet oldalélei mentén halad.
A továbbiakban a kvalitatív megállapításon túl, matematikailag
is megmutatjuk, hogy a vízcseppekről szóródó
különböző színű fény a fenti szögekben látható a legerősebb
intenzitással. A kilépő fény intenzitását egyrészt a
vízcseppen történő szóródási folyamat, másrészt a fény
polarizációja határozza meg. Az előbbi jelenséget, a mai
modern elméletek alapján, a szórócentrum differenciális
hatáskeresztmetszetével szokás vizsgálni. Egy adott térszögbe
szóródó fény intenzitása arányos a szórócentrum
differenciális hatáskeresztmetszetével. Így a Descarteselmélet
keretein belül a klasszikus hatáskeresztmetszet
szögfüggése ad választ arra a kérdésre, hogy milyen
irányból látjuk a szivárványt.
A polarizáció szerepét csak a fény transzverzális hullámtermészetének
felfedezése után ismerték fel. Egy törőfelületen
a beeső fény egy része a polarizációtól függő
mértékben visszaverődik, másik része megtörik. A visszavert
és a megtört nyaláb intenzitása a beesés szögétől
függ. A polarizációról a későbbiekben még részletesebben
szólunk. A fény polarizációjának figyelembevétele
túlmutat a Descartes-féle elméleten. Amint azt látni fogjuk,
a szivárvány szögének kiszámításához elegendő a
klasszikus hatáskeresztmetszet ismerete, nincs szükség a
polarizációra. Ezért lehetett a Descartes-elmélet olyan
sikeres már a polarizáció felfedezése előtt is. Azonban a
kilépő fény intenzitásának pontos szögfüggését csak a
fény hullámtermészetére jellemző interferenciaképesség
és polarizáció figyelembevételével együtt határozhatjuk
meg. A későbbiekben összehasonlítjuk a Descartes-elméletet
azokkal az elméletekkel, melyekben a fény hullámtermészetét
is számításba vették. Előtte azonban, ismertetjük
a szórási szöget meghatározó klasszikus hatáskeresztmetszet
kiszámításának alapjait.
A klasszikus szórási hatáskeresztmetszet
A fény vízcseppen való szóródását a differenciális hatáskeresztmetszettel
célszerű jellemezni. A klasszikus hatáskeresztmetszet
definíciója megtalálható például a [15]
könyvben. Idézzük fel röviden a klasszikus hatáskeresztmetszet
definícióját a vízcseppeken való fényszóródás
kapcsán! A vízcsepphez a Napról párhuzamos fénynyaláb
érkezik, azaz nem egyedi fénysugarak eltérülését kell
vizsgálni. Jelölje dI annak a fénynyalábnak az intenzitását
(részecskék szórásánál a részecskék számát), amely a
és + d
szög közé szóródik! (Az adott szögtartományba
szóródó energiát a szórócentrum köré rajzolt egységnyi
sugarú gömb felületén vett intenzitással mérik.) Ha a bejövő
párhuzamos fénysugarakra merőleges keresztmetszeten,
egységnyi felületen áthaladó nyaláb intenzitása
S0, akkor a irányba
szóródó sugarak differenciális hatáskeresztmetszete
definíció szerint . Ez területdimenziójú
mennyiség. Először tegyük fel, hogy a
szórási szögés a ütközési paraméter között kölcsönösen
egyértelmű a kapcsolat, azaz az ütközési paraméter
monoton függvénye.2 A és
+ sugarak
által határolt körgyűrűn áthaladó fénynyaláb intenzitása
. Így a differenciális hatáskeresztmetszet
, amely kifejezhető a szóródás szögével,
vagy a térszöggel:
A képletben a derivált abszolút értéke szerepel, figyelembe
véve, hogy a derivált negatív is lehet. Ha a
többértékű függvény (mint például a szivárványnál), akkor
a függvény egyes ágainak megfelelően, külön-külön
kell kiszámítani az egyes járulékokat a differenciális hatáskeresztmetszethez.
Általában a szórási szöget ismerjük a
ütközési paraméter függvényében. Ezért először a (9)
képlet szerint meg kell határozni a függvény inverzét,
azaz a függvényt, majd ennek deriváltját.
Vizsgáljuk a főszivárvány (p = 2) esetét!3 A (3) egyenletben
megadott függvény inverzét algebrai átalakítások
után a következő egyenletből kaphatjuk meg:
Ez egy negyedfokú egyenlet -re, és két pozitív
gyöke van (a másik kettő negatív gyök). Jelöljük az így kapott
inverz függvényt -val! A függvény
kétértékű, alakját a
6. ábra mutatja.4 A függvény
szerinti deriváltja - az inverz függvény deriválásának megfelelő szabály szerint -
a (6) egyenletben adott derivált reciproka. A derivált
értéke a függvény két ágán különböző, sőt ellentétes
előjelűek (ezért kell venni az abszolút értéket a (9)
képletben). Így a differenciális hatáskeresztmetszethez
külön-külön adódnak járulékok az egyes ágakból.
Világos, hogy a derivált a
= helyen
szinguláris (végtelen értéket vesz fel), és így a differenciális
hatáskeresztmetszet ebben az irányban végtelenné
válik. Ez az oka, hogy a szórt fényt ebben a szögben
látjuk a legerősebbnek. Vörös színre a differenciális hatáskeresztmetszet
a 7. ábrán látható. Megjegyezzük,
hogy a hatáskeresztmetszetben fellépő szingularitás gyökös
jellegű, azaz
szerint közelíthető közelében. Természetesen a teljes
hatáskeresztmetszet, azaz az
mennyiség egyenlő a geometriai keresztmetszettel.
Matematikailag az integrál a gyökös szingularitás miatt
lesz véges. Teljesen hasonló gondolatmenet alapján belátható,
hogy mellékszivárványra
inverz függvény deriváltja a p = 3-nak megfelelő
értéknél válik végtelenné, és így a hatáskeresztmetszet is.
Összegezve, a szivárvány színeit azokban az irányokban
látjuk legerősebbnek, amelyekben az egyes színekhez
tartozó differenciális hatáskeresztmetszetek szingulárisak.
Ezeket a szögeket a fő- és mellékszivárvány esetében
a (8) képletből számolhatjuk ki, és numerikus értékei
1. táblázatban találhatók. Mivel a (3) képletben adott
függvénynek csak p > 1 mellett van szélsőértéke,
szivárványt csak ekkor figyelhetünk meg. A magasabb
rend? szivárványokra (p > 3) a differenciális hatáskeresztmetszetet
az előbbiekhez hasonlóan, általában csak
numerikusan határozhatjuk meg.
Itt jegyezzük meg, hogy a 4. ábra alapján főszivárványra,
adott színű fényre a szórási
szög nagyobb a p = 2-nek megfelelő -nél,
míg a mellékszivárvány esetén a
szórási szög kisebb a p = 3-nak megfelelő -nél.
Mivel (p = 3) < (p = 2),
e két szög közti irányokból az adott
szín? fény sem a főszivárványból, sem a mellékszivárványból
nem juthat a szemünkbe. A két szög közti irányban,
a fő- és mellékszivárvány között egy sötét tartomány
alakul ki, a bevezetőben említett Alexander-féle sötét sáv.
Az 1. táblázatból látható, hogy értéke főszivárvány
esetén vörös színre a legnagyobb, mellékszivárványnál
pedig vörös színre a legkisebb. Így az 1. táblázat numerikus
adataival az Alexander-féle sötét sáv a 42,5° és az
50,1° szögek közti irányban látható.
Végül fontos hangsúlyozni, hogy a Descartes-féle elmélet
szerint a szórt fény intenzitása sem a vízcsepp méretétől,
sem a fény hullámhosszától nem függ. A szivárvány
jelenségének megértésében továbblépés Descartes
után közel kétszáz évvel következett be. Az új elméletekben
a fénynek korábban ismeretlen tulajdonsága, a hullámtermészete
kap alapvető szerepet. Ezek az elméletek,
a szivárvány pontosabb leírásán túl, nagy hatással voltak
az egész optika tudományára is. A következő fejezetekben
a szivárványnak a fény hullámtermészetén alapuló
elméleteit ismertetjük.
Irodalom
1.
http://www.sundog.clara.co.uk/rainbows/bows.htm
2. http://www.sundog.clara.co.uk/rainbows/supers.htm
3. RENÉ DESCARTES: Discours de la Méthode - 1637, további utalások
találhatók még[5]-ben
4. MÁTRAI TIBOR: Gyakorlati spektroszkópia - Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1963
5. SIMONYI KÁROLY: A fizika kultúrtörténete - Gondolat Kiadó, Budapest,
1986 (3. kiadás)
6. H.M. NUSSENZVEIG: The theory of the rainbow - Scientific American
236 (1977) 116-127
7. HONYEK GYULA: A szivárvány - Középiskolai Matematikai és Fizikai
Lapok 1991/1 33-37
6. H.M. NUSSENZVEIG: The theory of the rainbow - Scientific American
236 (1977) 116-127
7. HONYEK GYULA: A szivárvány - Középiskolai Matematikai és Fizikai
Lapok 1991/1 33-37
8. CZELNAI RUDOLF: Bevezetés a meteorológiába I. Légkörtani alapismeretek
- Egyetemi jegyzet, Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Természettudományi Kar, Tankönyvkiadó, Budapest, 1979
9. H.C. VAN DE HULST: Light scattering by small particles - New York,
John Wiley & Sons, Inc. 1957; New York, Dover 1981
10. M. KERKER: The scattering of light - Academic Press, New York and
London, 1969
11. JOHN A. ADAM: The mathematical physics of rainbows and glories -
Physics Reports 356 (2002) 229-365
12. R.L. LEE, JR., A.B. FRASER: The rainbowbridge: rainbows in art,
myth and science - Pennsylvania State University, Philadelphia,
USA, 2001
13. http://www.kfki.hu/fszemle
http://complex.elte.hu/cserti/Szivarvany.pdf
14. J.D. WALKER: Multiple rainbows from single drops of water and
other liquids - American Journalof Physics 44 (1976) 421-433
15. L.D. LANDAU, E.M. LIFSIC: Elméleti fizika I (Mechanika) -
Tankönyvkiadó,
Budapest, 1974
_________________________________
1 Megjegyezzük, hogy az angol nyelvű irodalomban ezt a törvényt
egyszerűen csak Snell-törvénynek nevezik. Nem lehet bizonyosan
tudni, hogy Descartes ismerte-e a leideni egyetem professzora, Willebrord
Snell eredményeit, melyet ő maga már 1620-ban tanított az egyetemen.
Tény, hogy a töréstörvényt Descartes publikálta először, de nem
említi Snell munkásságát. Descartes tudományos tevékenységéről bővebb
betekintést például Simonyi Károly művéből kaphatunk [5].
2 Szórási jelenségeknél gyakran fordul elő, hogy ez a függvény nem
monoton. Például szivárványnál (p > 1) a 4.
ábra alapján jól látható,
hogy éppen ez a helyzet. Ilyenkor a függvényt felbontjuk monoton
függvények ágaira.
3 Itt jegyezzük meg, hogy p = 0 és p = 1 mellett a hatáskeresztmetszet
analitikusan kiszámolható, a részletek megtalálhatók a [15] könyvben a
73. és a 80. oldalon.
4 A függvényt geometriailag a 4. ábrán látható
(b) függvénynek
a 45°-os egyenesre való tükrözésével kaphatjuk meg.