Fizikai Szemle 2006/11. 362.o.
A SÖTÉT ANYAG
Németh Judit, ELTE TTK Elméleti Fizika Tanszék
Szabados László, MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet
Több mint 70 éve Fritz Zwicky megállapította, hogy a
galaxishalmazok anyagának legnagyobb része nem világító,
azaz sötét anyag. Három évtizeddel ezelőtt határozták
meg a sötét tömeg pontos arányát az egyedi galaxisokban,
és csak néhány éve, elsősorban a kozmikus mikrohullámú
háttérsugárzás fluktuációiból, az egész Univerzumra
vonatkozóan.
Időrendben először tehát a galaxishalmazok környezetében
levő láthatatlan anyagkomponens létének szükségszerűsége
vetődött fel. A Coma-galaxishalmazt alkotó
galaxisok mozgási sebességéből és abból a tényből, hogy
a galaxishalmaz milliárd éves időskálán gravitációsan kötött
rendszer, a viriál-tételt alkalmazva kiszámítható a halmaz
össztömege. (A viriál-tétel értelmében egy zárt rendszer
kinetikus energiája a gravitációs potenciális energiájának
fele.) A látható tömeg, vagyis a halmazbeli galaxisok
tömegének összege kisebbnek adódott a galaxishalmaz
össztömegénél. Zwicky ezzel az 1933-as felfedezésével
azonban messze megelőzte a korát, és meghökkentő
eredményére nem fordítottak kellő figyelmet. (Amit, részben,
az is magyaráz, hogy a zseniális tudóst kellemetlen
modora miatt igyekeztek elkerülni a szakmabeliek.)
A sötét anyag létére csak az 1960-as évek végén született
újabb bizonyíték, amikor Vera Rubin kezdő csillagászként
spirális galaxisok forgási sebességét kezdte vizsgálni.
A centrum környékétől eltekintve az ilyen galaxisokban
a csillagok a vonzócentrumtól távolodva egyre
kisebb sebességgel, Kepler 3. törvényének megfelelően
keringenek a galaxis középpontja körül. Ennek értelmében
a csillagok V pálya menti sebessége nagy r sugárnál
ahol G a gravitációs állandó, Mvis (r ) a látható anyag
tömege. Ám kifelé haladva ez a szabályosság egyre kevésbé
érvényesül: egy bizonyos értéknél nagyobb sugárnál a
keringési sebesség nem csökken tovább kifelé haladva,
hanem állandósul. Minthogy a keringési sebességet az
adott sugáron belüli össztömeg (és maga a sugár) szabja
meg, a galaxisok rotációs görbéje (a csillagok keringési
sebességének a galaxis centrumától mért távolságtól való
függését ábrázoló függvény) arra utal, hogy az adott sugáron
belül jelentős tömeg van, amely láthatatlan marad,
sugárzását ugyanis nem észleljük (1. ábra).
A spirálgalaxisok korongja nem ér véget a centrumtól
legtávolabb keringő csillagoknál. Még kijjebb jelentős
mennyiségű hidrogént tartalmazó felhők vannak, amelyek
keringési sebessége a rádiótartományba eső 21 cmes
színképvonal Doppler-eltolódásából állapítható meg.
Az így kiegészített rotációs görbe kijjebb is sebességállandósulást,
azaz további nagy mennyiségű sötét anyagot
jelez. Ennek a nem világító, csak gravitációs hatásáról
felismerhető tömegnek a galaxisok halójában, a látható
tömeget magában foglaló lapult rendszert gömbszerűen
körülvevő térségben kell lennie.
Az Univerzum nagyléptékű szerkezetéből, a fiatal Világegyetemben
kialakult struktúrákból következtetni
lehet az átlagos tömegsűrűségre, és ez nagyobbnak bizonyul
a világító anyag tömegéből származtatható sűrűségnél.
A barionikus anyag sűrűsége külön is meghatározható,
ugyanis a primordiális 4He izotóp előfordulási gyakorisága
a barionsűrűség és a fotonsűrűség arányától függ.
A Világegyetem anyagi összetétele
Összegezzük az Univerzum energiamérlegét. Az anyagsűrűségeket a
kritikus tömegsűrűség segítségével fejezzük
ki. Ha H0 a Hubble-paraméter és G a gravitációs állandó:
A kritikus tömeg az az anyagmennyiség, amennyi ahhoz
szükséges, hogy a Világegyetem sík legyen, ami azt jelenti,
hogy a tér nem görbült, azaz a háromszög szögeinek
összege 180° (l. Németh J. - Fizikai Szemle 2004, 1). A továbbiakban
az anyagsűrűségeket a kritikus értékhez viszonyítva
adjuk meg. A különböző típusú anyagformákra
vonatkozóan
A teljes anyagsűrűség pedig
Az Univerzum anyagára vonatkozóan a legpontosabb
ismereteket a feketetest jellegű kozmikus háttérsugárzás
(CMB) fluktuációjából nyerhetjük. A kritikus tömeg értéke,
amelyet először 1992-ben határoztak meg (ezt jutalmazták
2006-ban a fizikai Nobel-díjjal), és 2003-ban rendkívül
pontosan megmértek, ~ 1.
Ezt az értéket adja -ra
az inflációs modellek nagy része is.
A CMB fluktuációiból a barionos anyagmennyiség értékét
is meg tudták határozni, az a kritikus tömeg körülbelül
4%-ának adódott. Ugyanezt az értéket kapták a korai
atommagképződés maradványaiból (a ma található primordiális,
azaz a kezdetben kialakult deuteron, hélium- és
lítiumatommagokból) is. A galaxisokban összecsomósodó,
tehát gravitációsan kölcsönható, de ismeretlen részecskékből
álló sötét anyag a kritikus tömeg körülbelül
26%-a, a teljesen ismeretlen, nem anyag jellegű, de az Einstein-
egyenletekben fontos szerepet játszó sötét energia
járuléka pedig ~70%-a a kritikus tömegnek. (A sötét anyag
és a sötét energia teljesen más jellegű fogalmak. Például, a
sötét anyag esetén a nyomás pozitív, a sötét energia esetén
negatív, tehát ez utóbbi nem anyag jellegű mennyiség.
A közös csak az bennük, hogy nem láthatóak.)
Korábban az a lehetőség is felvetődött, hogy nincs is sötét
anyag, a létezésére utaló "tünetek" valójában "csak" a
relativitáselmélettel kapcsolatos problémák. Az elmúlt 70
év alatt azonban a csillagászok annyi információt gyűjtöttek
össze a sötét anyagra vonatkozóan, hogy annak létezését
a cikk elején felsorolt bizonyítékok hatására mostanra
majdnem mindenki elfogadta. A legfontosabb ismert tulajdonsága
az, hogy gravitációsan kölcsönhat. Majdnem
biztosan eddig ismeretlen elemi részecské(k)ből áll. Az
asztrofizikusok és a részecskefizikusok közösen igyekeznek
meghatározni, hogy miből. A sötét anyag hatását ismerjük,
de az összetételét közvetlenül is szeretnénk megfigyelni.
Az erre vonatkozó erőfeszítések a fizika legnehezebb
kísérletei közé tartoznak. A remény az, hogy a mai kísérleti
pontosság elegendő ahhoz, hogy néhány éven belül
mégis megtudjuk, miből áll ez a különös anyagféleség.
A sötét anyag lehetséges alkotórészei
A sötét anyag kétféle lehet: barionos (pl. barna törpék
vagy közönséges anyagból álló más égitestek) és nem
barionos. A keresett sötét anyag az Univerzum barionsűrűségének
ismeretében csak elenyésző mértékben állhat
protonokból, neutronokból, atommagokból. Mindenesetre
a barionikus sötét anyag közvetlen kimutatásán is fáradoznak
a kutatók. A testté összeállt barionikus anyag sötét
marad, ha nem tud csillaggá alakulni. Ilyen égitest lehet
például barna törpe vagy akár bolygó is. Akkor is sötét
tömeggé válik az égitest, ha korábban csillag volt, és a
csillagfejlődés végén a kezdeti csillagtömegtől függően
fehér törpe, neutroncsillag vagy fekete lyuk lesz belőle. A
Tejútrendszer korongjának peremvidékén, illetve a galaktikus
halóban levő ilyen égitestek - amelyekre közös
néven MACHO-ként (Massive Compact Halo Object)
hivatkoznak - a sugárzásuk alapján nem mutathatók ki. A
MACHO-k össztömegét a gravitációs mikrolencse jelensége
alapján lehet becsülni. A sötét testek ugyanis mozgásuk
során a látóirány mentén közel kerülhetnek egy-egy háttércsillaghoz.
Ilyenkor az általános relativitáselméletnek
megfelelően átmenetileg felerősíthetik a háttércsillag fényét
(2. ábra). Az ilyen mikrolencse-jelenséget csillagokban
gazdag háttér, például a két Magellán-felhő irányában
érdemes keresni. Az 1990-es években több nagyszabású
fotometriai projektet hajtottak végre mikrolencse okozta
felfénylések kimutatására. Bár több száz ilyen jelenséget
találtak, gyakoriságuk alapján mégis arra következtettek,
hogy a MACHO-k össztömege csak töredéke a Tejútrendszerhez
tartozó sötét anyag tömegének.
Korábban azt is feltételezték, hogy tömeggel bíró neutrínók
alkotják a sötét anyagot, de ez az elképzelés két
okból is rossz: egyrészt a neutrínók össztömege nem elég
nagy ehhez, másrészt a galaktikák kialakításában nem
játszhatnak elég fontos szerepet. A forró (közel fénysebességgel
mozgó) részecskék szabadon mozognak egymás
mellett, és nem csomósodnak a megfigyelt módon
galaxisokba. A sötét anyagnak tehát legalább 80%-ban
hideg, nem barionos részekből (cold dark matter, CDM)
kell állnia.
A sötét anyag jelöltjeinek ki kell elégíteniük néhány feltételt:
stabilnak kell lenniük kozmológiai időskálán (másképpen
mostanáig elbomlottak volna), gravitációs kölcsönhatásban
részt vesznek, elektromágneses sugárzással csak
gyengén hatnak kölcsön (különben nem lenne sötét az
anyag), és a sűrűségüknek a kívánt mértékűnek kell lenniük.
Szerencsére a részecskefizika standard modellje módosításokat
sugall, például arra irányuló törekvések vannak,
hogy igen nagy energián az erős, elektromágneses és
gyenge kölcsönhatás leírása egyesíthető legyen. A kiterjesztés
során számos olyan új elmélet válik lehetségessé,
amelyik magyarázni tudja a sötét anyagot. A legesélyesebb
jelöltek a sötét anyag alkotóelemeire a "gyengén kölcsön-
ható" (csak gravitációs és gyenge kölcsönhatásban résztvevő),
nagy tömegű részecskék (WIMP-ek) és az axionok.
Az axionok könnyű részek, 10-5 < eV < m < 10-2 eV közötti
tömeggel. Olyan gyengén csatolódnak az anyaghoz,
hogy konvencionális detektorokban a megfigyelésük
nem lehetséges. A részecskefizikában jóval a kvantumszíndinamikai
(QCD) átmenet feletti hőmérsékleten az
axionok tömeg nélküliek. T < 1 GeV alatti hőmérsékleten
részecskefizikai effektusok miatt körülbelül 0,1 MeV tömeget
nyernek.
A sötét anyag magyarázatára talán a szuperszimmetriaelmélet
a legelfogadottabb. E szerint minden részecskének
van egy "szuperpartnere", ezek valószínűleg mind
jóval nehezebbek, mint az ismert részecskék (tömegük
10 GeV és néhány TeV között lehet). A WIMP-ek a "szuperpartnerek"
között keresendők. Ha infláció után ezek a
részecskék termikus és kémiai egyensúlyban lettek volna
a Standard Modell (SM) részecskéivel, meg lehetne határozni
a jelenlegi sűrűségüket.
Az Ősrobbanás-elmélet szerint kezdetben a részecskék
forró plazmája létezett. Az ütközések során részecskék
keletkeztek és megsemmisültek. Amíg a hőmérséklet
nagy, a WIMP-ek átmehetnek SM részecskékbe, és fordítva.
Legelőször azok a részek váltak ki ebből a keverékből,
amelyek legkevésbé hatottak kölcsön a többivel.
Kifagyás után lényegileg változatlan maradt külön-külön
mindegyik típusú részecske száma. A becslések a két részecsketípus
(WIMP és SM) kölcsönhatásának erősségére
azt adják, hogy az körülbelül a gyenge kölcsönhatáséval
egyezik meg.
A sötét anyagot alkotó legvalószínűbb jelölt a (legkönnyebb)
neutralínó, egyszersmind valószínűleg a legkönnyebb
szuperrészecske. Ez stabilis, mert nem tud mire
bomlani, ezenkívül semleges, így nem hat rá az elektromágneses
erő. Meghatározható az Ősrobbanás során keletkezett
és később is megmaradt neutralínók száma. Fontos
körülmény, hogy az elképzelések szerint a Világegyetemben
található neutralínók együttes tömege körülbelül
megegyezik a sötét anyag tömegével, döntő bizonyítékot
azonban csak a neutralínók közvetlen megfigyelése szolgáltathat.
A szuperszimmetria-elmélet szerint a neutralínóknak
van gyenge kölcsönhatásuk, így előfordulhat,
hogy egy-egy neutralínó kölcsönhatásba lép azzal az
anyaggal, amelyen áthalad. Manapság vannak olyan kísérleti
elrendezések, amelyek ezt a kölcsönhatást próbálják
különböző módon észlelni. Néhány év múlva megtudjuk,
hogy ez az elképzelés helyes-e vagy sem.
A sötét anyag léte csak vagy laboratóriumi körülmények
közötti mérésekkel, vagy speciális csillagászati körülmények
között igazolható. Ez az utóbbi azt jelenti,
hogy olyan rendszereket kell vizsgálni, ahol a barionos
anyag és a sötét anyag szétválik. Összeolvadó galaxishalmazokban
ez teljesül, és nemrég sikerült is ilyen galaxishalmazt
megfigyelni. A Lövedék-galaxishalmaz hárommilliárd
fényévre van tőlünk, és valójában egymáson áthatoló
két galaxishalmaz. A rendszer teljes tömegét a gravitációslencse-
hatás alapján állapították meg (ez azt jelenti, hogy a
halmaz gravitációs tere eltorzítja a háttérgalaxisokból jövő
fényt, és ezt a torzulást mérik), a világító anyag tömegét az
intergalaktikus röntgensugárzás és a galaxisok megfigyelésével.
A két halmaz találkozásakor a barionos anyagból
álló galaxisok tömegpontokként viselkedve ütközés nélkül
áthaladnak egymáson, míg az intergalaktikus anyag
folyadékszerűen viselkedő részecskéi egymással ütközve
lelassulnak. Az intergalaktikus barionos anyag tehát lecsatolódik
a galaxisokról. A két halmaz sötét anyaga viszont a
látható galaxisokhoz hasonlóan mozog tovább, mivel részecskéi
nem hatnak kölcsön egymással (3. ábra). A
gravitációslencse-hatás alapján nemcsak a sötét anyag tömege,
hanem az elhelyezkedése is számítható. A gravitációs
potenciál eloszlása a galaxisok eloszlását követi, nem a
röntgensugárzó forró plazmáét. A sötét anyag és a barionos
anyag tömegének arányára ebből a mérésből is a már
ismert körülbelül hatos faktort kapták.
A sötét anyag létét sikerült tehát közvetlenül kimutatni,
de változatlanul nem tudjuk, milyen részecskékből áll,
csak annyit tudunk hogy gravitációsan kölcsönhat és
nem barionos. A további megfigyelések már az asztrorészecskefizikusok
feladatai közé tartoznak.
Irodalom
- KUN M., SZABADOS L.: A Tejútrendszer változó arca - Magyar Tudomány
2004/6, 722
- NÉMETH J.: A Világegyetem fejlődése - Magyar Tudomány 2003/10, 1248
- NÉMETH J.: Mi az a sötét energia? - Fizikai Szemle 54/1 (2004) 1
- PATKÓS A.: Mi jöhet Einstein után? - In A fizika százada, a Természet
Világa különszáma 2006, 112