Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2006/12. 397.o.

RÉSZECSKEFIZIKA, AMI A NATURE SZERKESZTŐIT IS FELVILLANYOZTA!

Nincs emlékem arról, hogy valaha is megjelent volna egy elméleti részecskefizikai cikk a természettudományos "kutatási divatot" meghatározó hetilapban, a Nature-ben. 2006. október közepén megtörtént ez a csoda, sőt, a kiemelkedő érdekességű publikációkat megillető értelmező kommentárt egy Nobel-díjas fizikus írta. A cikket ugyan Aoki et al. szerzőmegjelöléssel fogják idézni, ám az ABC-sorrend miatt első helyre került japán kutató kivételével minden szerzője magyar.

Az eredményt és annak hátterét a nevezetes esemény apropóján a Fizikai Szemle olvasóinak is bemutató - a kutatást vezető két kollégánk, Fodor Zoltán és Katz Sándor által írt - cikk nem igényel további értelmezést. Az én szubjektív megjegyzéseim az elsőrangú eredmény szokatlan publikálási helyválasztásának okát keresgélik.

"A Nature - politikai lap" - mondta egy-két éve a véres komolyság arckifejezésével egy kollégám. "Ha a Nature azt írja, hogy az emberi aktivitás tíz éven belül visszafordíthatatlanná teszi a globális felmelegedést, akkor egy hét sem kell, hogy a világ vezető politikai napilapjaiban ezt valamiképpen (esetleg szó szerinti fordításban)hírül adják. Ha egy-két hónap vagy év múlva az újság helyt ad valamely ez iránt kételyeket támasztó eredménynek, akkor a szakújságírók kételkedés nélkül ezt az új aktuális igazságot szajkózzák. A tudományközeli értelmiségi publikum szemében a Nature -beli megjelenés beszenteli a szóbanforgó tudományos munkát és főleg annak alkotóját."

Ennek a hatalmas - az előbb kissé szarkasztikusan kommentált - befolyásnak megvan a hatása a kutatókra is. A fizika területén a kvantummechanikai mérés paradox tulajdonságainak kimutatásától a statisztikus fizikai módszernek a biológia és a társadalom jelenségeire való alkalmazásán át a kozmológiáig terjedő skálán az áttörésnek számító eredményeiket általában legalább két változatban írják meg. Egy nagyon összefogott, a technikai eszközöket többé-kevésbé elfedő prezentációt igyekeznek elsőként átjuttatni a Nature szerkesztőinek szuperszelektív szűrőjén. Ha igazán fontosnak ítéltetik a munka, akkor a szerkesztő a heti lapszám élén álló jegyzetében külön kiemeli, és egy neves kutatót is felkér, hogy kísérelje meg értelmezését az általános természettudományos műveltségű olvasók (elsősorban a tudományos újságírók) számára. Ez a sokrétegű bemutatás biztosítja a széles publicitást a laikusok felé is. Mindezt a Fodor Zoltán vezette kutatócsoport eredménye terven felüli kivitelben, Frank Wilczeknek, az erős kölcsönhatás Nobel-díjas kutatójának közreműködésével megkapta.

A hozzáértő szakmabeliek számára készített változatot, amelyet szigorúan szakosodott folyóiratban publikálnak, csak a Nature szerkesztői döntését követően nyújtják be. Mint kollégáim mesélték, a cikk elfogadása után, a nyomdai megjelenést megelőzően, a szerzőket a Nature közlési moratóriumra kötelezi! Azt azonban senki nem vállalhatja, hogy pusztán a Nature-ben tegye közzé munkáját, mert annak alapján aligha lehet a módszert és az eredményt összevetni a versenytársak munkáival. Az eredmény korrektségét pedig a Nature sem garantálja. Fodor Zoltán és munkatársai is még kemény "csörteváltásokra" számíthatnak a konkurens csoportokkal, akiknek tagjai közül a szakirányú folyóirat szerkesztői kiválasztják az időközben beküldött részletes cikkük bírálóit.

A Nature tematikailag igen válogatós. Csak a szerkesztők által progresszívnek tartott kutatási területekről beérkező kéziratok számíthatnak érdeklődésre. A fent felsoroltak mellett a környezeti fizika, a mezoszkopikus (klasszikus és kvantumos határán mozgó) jelenségek és az űrfizika területéről tudnék csak publikációt felidézni a közelmúltból. A részecskefizika (sem elméleti, sem annak szuperköltséges, gyorsítós változata), úgy tűnik, nem tartozik a szerkesztők kedvencei közé.

Fodor Zoltánnak és munkatársainak betörése szerintem két okból bizonyult sikeresnek. Egyrészt igen meggyőzően kapcsolták össze a vizsgált részecskefizikai kérdést a legkorábbi kozmológiával. A másik sikeres "fogás" annak hangsúlyozása volt, hogy cikkük végleges választ ad egy több mint negyedszázada folyamatosan kutatott kérdésre: folytonos (az ionizált plazma kialakulásához hasonlatos) vagy szakadásos (a fázisátalakulások valamely osztályába sorolható)volt-e az a kozmikus esemény, amelyben a kvarkok a Világegyetem hűlése során összeálltak mezonokká és barionokká? Érdemes megjegyezni, hogy éppen 25 évvel ezelőtt alkalmazta elsőként Kuti Gyula, Polónyi János és Szlachányi Kornél azt a számítógépes módszert e feladat leegyszerűsített változatára, amelynek folyamatos fejlesztése végén újra magyarok és újra jelentős részben Budapesten végzett kutatómunkával tettek pontot a kutatás egy fontos kérdése mögé.

Fodor Zoltán szereti jól definiálni és egyértelmű végeredményt ígérő feladatkitűzéssé formálni projektjeit. Amikor a kilencvenes évek közepén egy másik kozmológiai érdekességű fázisátalakulás tárgyalásán dolgozott, értékes, sokat hivatkozott publikációkban vizsgálta meg a feladat tárgyalására szóba jövő módszereket. Miután felismerte, hogy a számítógépes szimuláció a végleges válasz megadására képes egyetlen elegendően pontos eljárás, néhány hónap alatt Csikor Ferenccel (Budapest)és Montvay Istvánnal (Hamburg) kialakította azt az önálló megközelítést, amellyel versenyképes lett a már korábban e területen működő csoportokkal. A vizsgálat arra a következtetésre vezetett, hogy az Univerzum anyag-antianyag aszimmetriájának eredete csak egy szuperszimmetrikusan kibővített modell keretei között érthető meg. Ennek az elméletnek a számítógépes vizsgálatához szükséges szuperszámítógépekhez csak körülményesen lehetett hozzáférni Japánban vagy Németországban. Ezért összefogott budapesti kollégáival és egy személyi számítógépekre épülő speciális kommunikációjú úgynevezett PC-klasztert (fürtöt) konstruáltak. A "szegény ember szuperszámítógépének" becézett gépet az akkor diplomamunkáján dolgozó Katz Sándor közreműködésével "tanították meg" az elméleti fizikai feladat megoldására.

Ez az alkotás talán először hozott a fizikán túlnyúló sikert számukra: Fodor Zoltán kollégáival nemzetközi számítástechnikai elismerésben részesült. Katz Sándor pedig ennek a műszaki alkotásnak is minősülő fejlesztésnek sokban köszönhette, hogy két éve elnyerte az MTA Tálentum díját. Fodor Zoltán ügyesen használta a gyakorlatias hasznosulás ígéretét is hordozó számítástechnikai elismerést: az őt professzorai közé meghívó wuppertali egyetemet rávette egy jóval nagyobb PC-fürt telepítésére. A jülichi szuperszámítógépes központnak is vezető projektje lett az általa javasolt irányzat. Az Univerzum legkorábbi történetének számítógépes szimulációja a központ vezetői szemében a munkájukat a széles publikum előtt megjeleníteni képes legvonzóbb témának bizonyult, ezért őt kérték fel, hogy most ősszel a müncheni Science Fairen a kutatóintézet standján legyen a Jülichben folyó kutatások "arca". Fodor professzor irodalmi német nyelven, akcentus nélkül (ez is hozzátartozik a mindenben a tökéletest, a véglegest kereső magatartásához)válaszolt a látogatók és az újságírók kérdésözönére.

Tehát már a Nature -publikáció előtt többszörösen megtapasztalta, hogy a jól megoldott médiaszerep költséges projektjei támogatásának megszerzésében megtérül. Úgy vélem, tudatosan jutott a Nature-beli publikálás gondolatára, amikor a széles tudományos közéletben, a projektek potenciális bírálói között kívánt még pozitívabb visszhangot kiváltani. Meggyőződésem, hogy ez a siker a részecskefizika egészének, azon belül a magyar elméleti részecskefizikusoknak is kedvezőbb megítélést hoz.

Patkós András
ELTE, Fizikai Intézet