Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Fényes Tibor
MTA ATOMKI, Debrecen
Hipermagnak olyan atommagot nevezünk, amelyben valamelyik nukleon d- vagy u-valenciakvarkja helyett nehezebb (s-, c-) kvark van. Például, ha az atommag egy neutronjában az udd-valenciakvarkok közül egy d-kvarkot s-kvarkkal helyettesítünk, Λ-hiperont1 tartalmazó hipermag áll elő. A hipermagokat hagyományosan a Z rendszámmal (vagy az elem jelével), az A barionszámmal (ami a nukleon- és hiperonszám összege) és a hiperon jelével jelölik. Például a azt jelenti, hogy Z = 3, A = 7 és az atommagban egy neutron helyett egy Λ-hiperon található. Eddig főleg olyan hipermagokat állítottak elő, amelyekben egy ritka (s-) kvark van, de hírt adtak már kétszeres-Λ hipermag létéről is (, Takahashi és mts. [1]).
Nehéz kvark(ok) megjelenése az atommagban új szabadsági fok(ok) jelentkezésével jár. A hipermagok vizsgálata több szempontból is fontos.
Az első hipermagot Danysz és Pwiewski észlelte 1953-ban egy kozmikus részecskék által kiváltott magreakcióban. Az elmúlt évtizedek során mesterségesen is előállítottak hipermagokat, de ehhez nagyenergiájú gyorsítókra volt szükség és viszonylag kevés laboratóriumban foglalkoztak hipermag-kutatással.
A közeljövőben lényeges előrelépés várható. 2009-ben üzembe lépett a J-PARC (Japan Proton Accelerator Research Complex) gyorsító, ami 30 (később 50) GeV-es nagy intenzitású (15 µA) protonnyalábot szolgáltat. Ezzel a korábbiakhoz képest nagyságrendileg intenzívebb kaon- és pionnyalábok állíthatók elő, világviszonylatban ez lesz az első valódi "kaongyár". Az 1,1-1,8 GeV-es, intenzív kaonnyalábok megnyitják az utat a hiper- és kétszeresen hipermagok szélesköru vizsgálata előtt. Nagy reményekre jogosítanak fel a németországi GSI, PANDA (Antiproton Annihilation at Darmstadt), az olaszországi DAΦNE, FINUDA (a későbbiekben SuperB), a J-laboratórium (Jefferson National Accelerator Facility, USA) hipermag-kutatási programjai is, több más (például MAMI-C, Mainz) programmal együtt.
Hipermagokat sokféle (mezon, elektron, proton, nehéz ion) reakcióval lehet előállítani. Eddig főleg (K–, π–), (π+, K+) és (e, e' K+) reakciókat használtak előállításukra, amelyek kvarkszinten az 1. ábrán látható átalakulásokhoz vezettek. Néhány reakció hatáskeresztmetszetét (σ/sr) az átadott impulzus (p) függvényében a 2. ábra mutatja. K–-nyalábokkal nagyon jó hatáskeresztmetszet érhető el, de a nagyenergiájú protonokkal létrehozott reakciókban a pionok nagyságrendekkel nagyobb hozammal állnak elő, mint a kaonok, így a (π+, K+) reakció is alkalmas hipermag-vizsgálatokra.
Minden reakciótípusnak
megvan a maga előnye, kölcsönösen
kiegészítik egymást.
A (K–, π–) reakció különösen
alkalmas helyettesítési
szerepre, ebben a neutron
ugyanazon pályán (a keringési
impulzusnyomaték változása
nélkül) átalakulhat Λ-vá.
Ezzel szemben a (π+, K+) és
(e, e' K+) reakciók nagyobb
bombázó részecske impulzusátadással
járnak és könnyebben
gerjesztenek nagy
spinu hipernukleáris állapotokat.
A (K–, π–) és (π+, K+)
reakciók a céltárgy egy neutronját,
míg az
(e, e' K+) egy
protonját alakítják át Λ-hiperonná
(1. ábra).
A hipermagok vizsgálhatók reakció- és γ-spektroszkópiai módszerekkel. A reakcióvizsgálatokban meg lehet határozni a hipermag tömegét, a reakció hatáskeresztmetszetét, különböző szögeloszlásokat stb. A γ-spektroszkópia ugyanakkor kitűnő eszköz a nívórendszerek felderítésére, spin-paritások meghatározására, a ΛN-kölcsönhatás tulajdonságainak tanulmányozására. γ-spektroszkópiai módszerekkel csak a nukleonemisszió alatti nívók vizsgálhatók, de nagyságrendileg jobb feloldással, mint reakciókban. Így a módszerek hasznosan kiegészítik egymást.
Hipermagok vizsgálatára sokféle kísérleti berendezést használtak. Ezek közül csak hármat ismertetünk: a japán J-PARC (Tokai), az olasz DAΦNE, FINUDA (Róma) és az amerikai Jefferson-laboratórium (Newport News, Virginia) berendezéseit.
A J-PARC szupravezető kaon- es hiperlabda γ-spektrométere (3. ábra). A J-PARC 30 (később 50) GeV-es protonszinkrotronának intenzív (~15 µA-es) nyalábját alkalmas céltárgyra irányítva pion és kaon másodlagos nyalábok nyerhetők, körülbelül 1/500 kaon/pion arányban. Kétfokozatú elektrosztatikus szeparátorral ezt az arányt 1-re (vagy nagyobbra) javítják, így viszonylag tiszta töltött kaonnyaláb nyerhető, körülbelül 1,8 GeV energiáig.
A vizsgálatokhoz felhasználhatók a (π+, K+), (K–, π–) és (K–, K+) reakciók. Ez utóbbival két s-kvarkot tartalmazó hipermagok is előállíthatók. A (π+, K+ γ) reakciónál a nyalábspektrométerrel mérik a π+, a szupravezető kaonspektrométerrel a kaon, a hiperlabda spektrométerrel a γ-sugárzás spektrumát. A hiperlabda spektrométer 14 n-típusú koaxiális Ge-detektort tartalmaz, BGO sapkával a Compton-háttér lenyomására.
Vizsgálni kívánják a 12C (K–, K+) reakcióval előállított, két s-kvarkot tartalmazó hipermagot, valamint a könnyű hipermagok gerjesztési nívórendszereit (K–, π–) reakcióval (Nagae [3]).
Európában a Frascati Nemzeti Laboratóriumban (Olaszország) folynak hipermag-vizsgálatok, a FINUDA programban (Gianotti [4], Franzini, Moulson [5]). A következőkben ezt ismertetjük röviden.
A Laboratóriumban működő φ-gyárban elektron- és pozitronnyalábokat ütköztetnek 510 + 510 = 1020 MeV energiával, amelynél a , J PC = 1– – vektormezonok éles rezonanciát mutatnak. A gyorsító 1032 cm–2 s–1 luminozitásának köszönhetően naponta körülbelül 12 millió φ-mezon előállítására képes.
A φ-mezon közepes élettartama, τ = 1,5 ×10–22 s, 49%-ban töltött kaonokba bomlik. A K–-mezonokat lefékezik, majd
reakcióval előállítják a vizsgálandó hipermagot.
A Λ0(uds) részecske a legkönnyebb hiperon, közepes élettartama szabad térben 2,63 × 10–10 s, 63,9%-ban pπ–, 35,8%-ban nπ0-ba bomlik gyenge bomlással, de van néhány nagyon gyenge bomlásmódja is, például Λ → nγ, amelyre az elágazási arány 1,75 × 10–3.
A FINUDA detektor metszetrajza a 4. ábrán látható. Az elektron-pozitron ütközésben K– K+-párok állnak elő. A K–-mezonok energiája ~16 MeV. Az alacsony energiájú KK–-mezonok lefékeződnek egy vékony (~300 mg/cm2) céltárgyban és s-kvarkcsere reakcióval kölcsönhatnak az atommagokkal. A kilépő π–-mezonok impulzusát széles térszögben, jó feloldással (Δp/p ~ 10–2 - 10–3) mérik, majd meghatározzák a hipermag-állapotok energiáit. Az ellentétes irányokban kirepülő K–- és K+-mezonok azonosítása és detektálása felhasználható a háttér csökkentésére. Mérhetők a K+ → µ+ vµ bomlás müonjainak, valamint a hipermagok bomlástermékeinek adatai is. A berendezés impulzusáteresztése olyan, hogy a megengedett hipermag-állapotok teljes spektruma vizsgálható jó feloldással és nagy hasznos térszögben. A vizsgálatok lehetőséget adnak a ΛN→NN (nem mezonos) bomlás pontos vizsgálatára is, ami jelentős intenzitással csak maganyagban megy végbe. Ez a folyamat alapvető ismeretet szolgáltat a ritkaságváltoztató barion-barion gyenge kölcsönhatásra.
A Jefferson-laboratorium (e, e' γ)-vizsgálatokra épített nagy feloldású kaonspektrométerének sematikus rajza az 5. ábrán látható. Mind a kaonspektrométer, mind a szórt elektronok spektrométere Δp/p = 2×10–4 impulzusfeloldást tesz lehetővé.
Eddig főleg Λ-hipermagokat állítottak elő, többségükben könnyű elemeknél de vannak ismert nehéz hipermagok is . Összesített számuk körülbelül 40.
A hipermagok fontos jellemzője a tömeg (Mhiper ). Ha (π+, K+) reakciót használunk előállításukhoz, a belépő pion és kilépő kaon impulzusvektoraiból (pπ és pK) a relativisztikus kinematika alapján kiszámítható a hipermag tömege:
ahol Eπ és EK a pion, illetve kaon teljes energiája, θ a kaon szórási szöge, MA a céltárgymag tömege.
Innen a Λ-hiperon kötésenergiája (BΛ) egyszerűen levezethető, ha feltesszük, hogy a magtörzs alapállapotban van:
ahol Mtörzs a törzsmag, MΛ a Λ-hiperon tömege.
Hazai eredmény az atommagok kötési energiájára vonatkozó Weizsäcker-féle félempirikus tömegformula olyan kiterjesztése, amellyel a Λ-hipermagok a csak nukleonokat tartalmazó atommagokkal egységes formában írhatók le (Lévai, Cseh, Van Isacker és Juillet [13]). E sémában a párenergia tagot egy Majorana-tag váltja fel, amely a proton, neutron és Λ-hiperon egyenrangúságát feltételező SU(6) szimmetriával áll összhangban. Az eljárás konzisztenciájára utal az, hogy a kísérletileg megfigyelt kötési energiától való eltérés hasonló az ismert tömegű 1909 csak nukleonokat tartalmazó atommagra és 38 Λ-hipermagra.
Kísérletileg meghatározták a Λ-hiperon kötési (szeparációs) energiáját különböző s-, p-, d-, f-, g-héjakon a tömegszám (A) függvényében. Az összesített eredmények a 6. ábrán láthatók.
A hipermagok γ-spektroszkópiai vizsgálata lehetőséget ad gerjesztési nivórendszereik részletes felderítésére. A (π+, K+ γ) és (K–, π– γ) reakcióknál a γ-spektrum koincidenciában vizsgálható a kilépő K+, illetve π– mezonokkal. Például fékezési Doppler-módszerrel meg lehet határozni a redukált B(E2) és B(M1) átmeneti valószínűségeket, majd a bomlási elágazások ismeretében a hipermag-állapotok élettartamát. Lehet mérni szögkorrelációt, γ-sugárpolarizációt és más jellemzőket is.
Néhány hipermag parciális nívórendszere a 7. ábrán látható. Az észlelt γ-átmenetek két csoportba oszthatók. Például a esetén a Λ spinátforduláshoz tartozik a
míg Λ héjak közöttiek az
átmenetek.
Az átmenetek vizsgálata részletes információt szolgáltat a spin-spin, spin-pálya és tenzor kölcsönhatások jellegére és erősségére. A vizsgálatok még nem tekinthetők lezártnak, de a ΛN tenzor kölcsönhatásnál már látszik, hogy a mezoncsere-leírás működőképes.
A hipermagokat szcintilláló nyomképkamrával is vizsgálták. A 7.e-f ábrákon a Λ-, Σ+-hiperon keletkezésének és bomlásának nyomai láthatók; a Σ+-hiperon bomlása előtt protonon szóródott. A kísérletek azt mutatják, hogy a spin-pálya kölcsönhatás a Σ+p rugalmas ütközésben lényegesen erősebb, mint a Λp ütközésnél.
Ha a Λ-hiperon beépül az atommagba, a mezonos Λ → πN bomlásmód fékezett az emittált nukleon Pauli-tiltása miatt. A középnehéz magokban a nem mezonos → ΛN → NN az uralkodó bomlásmód. A Λp → np, illetve Λn → nn gyenge bomlásokban a Λ és n tömegkülönbség miatt nagy energia (~176 MeV) szabadul fel és a kilépő np-, illetve nn-párok egyértelműen azonosíthatók a szögeloszlás és energiakorrelációk alapján. A
arányra nyert kísérleti eredményt sikerült értelmezni mezon- (kaon-) cseremechanizmus figyelembevételével.
A ΛN-effektiv kölcsönhatási potenciál a Λ-hipermag p-héjánál a következő alakba írható (Millener és mts [11]):
ahol
Az sΛ, pN hullámfüggvények szerinti radiális integrálás a megadott öt tagra lehetőséget ad a phéjon levő hipermagok nívóenergiáinak számítására. Fordítva is eljárhatunk, ekkor kísérleti adatokból meghatározható a jelzett öt tag radiális integrálja, amit a néhány testrendszerekre közvetlenül is ki lehet számítani szabad kéttest-kölcsönhatásokból (lásd például Fényes és mts. [10] VI.8.2. pontot). Így következtetés vonható le a ΛN-kölcsönhatás erősségére. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a ΛN-kölcsönhatás sokkal gyengébb, mint az NN.
Amikor egy Λ-hiperon jelenik meg az atommagban, megváltozhat alakja, mérete, héj- és csomószerkezete stb. Ezek a hatások is tanulmányozhatók, ha ismerjük a nívósémákat és a B(E2) redukált átmeneti valószínűségeket. Mivel a Λ-hiperonra nem hat a Pauli-tiltás, beépülhet a legbelső s-pályára és maga köré vonzhatja a nukleonokat. Ez az atommag összezsugorodásához vezet. Így például a 6He-ban lévő neutronhalo a hipermagban várhatóan eltűnik (Hiyama és mts. [11]).
A B(M1) redukált átmeneti valószínűség meghatározása lehetőséget ad a Λ-hiperon effektiv g-faktorának (mágneses nyomatékának) meghatározására is.
Az egy s-kvarkot tartalmazó Λ-hiperonon kívül ugyancsak egy s-kvarkot tartalmaznak a Σ±- és Σ0-hiperonok, amelyek tömege némileg nagyobb a Λ-hiperonénál (mΛ = 1115,7, mΣ0 = 1192,6 MeV/c2). Két s-kvarkot tartalmaznak a Ξ0 (mΞ0 = 1314,9 MeV/c2) és Ξ– (mΞ– = 1321,7 MeV/c2) hiperonok. Eddig csak egy Σ hipermag létéről adtak hírt, a Ξ hipermag létezésével kapcsolatban pedig megoszlanak a vélemények. A J-PARC program egyik első célkitűzése, hogy 12C(K–, K+) reakcióval előállítsák és vizsgálják a hipermagot (Nagae [3]).
Európában a GSI, HESR nagyenergiájú tárológyűrűben antiprotonok atommagokkal való ütközésével akarnak egy vagy több s-kvarkot tartalmazó atommagokat létrehozni és részletes spektroszkópiai vizsgálatnak alávetni. Jelenleg c-kvarkot tartalmazó atommagokról nincsenek kísérleti adataink. A HESRPANDA programban bájos barionokat [mint például -t] tartalmazó magok, valamint D±,0-mezon - atommag kölcsönhatások vizsgálata is szerepel (Brinkmann és mts. [12]).
Jelenleg ≥ 3000 (benne ~300 stabil) atommagról vannak kísérleti információink, ugyanakkor az ismert hipermagok száma mindössze ~40. Így a hiperon(ok)at is tartalmazó atommagok előállítása és vizsgálata hatalmas új kutatási terület a magfizika számára.
Az atommagba beépülő hiperonra nem hat a Pauli-tiltás. A hiperon mélyen kötött állapotba is beépülhet és ezzel új adatokat szolgáltathat az atommag belsejéről. A hipermagok spektroszkópiai vizsgálata lehetőséget nyújt a hiperon-nukleon, illetve hiperon-hiperon kölcsönhatások tanulmányozására. Mivel a neutroncsillagok nagy sűrűségű belsejében a hiperonok lényeges szerepet játszhatnak, a vizsgálatoknak asztrofizikai jelentősége is van.
A 2009-ben üzembe lépett J-PARC kaongyárban, az építés alatt álló darmstadti GSI, FAIR, PANDA rendszerben, valamint több más működő és tervezett hipermag- laboratóriumban folyó vizsgálatok reményt nyújtanak arra, hogy a közeljövőben "frontáttörés" történjen a hipermag-fizikában.
_____________________________
1 A hiperonok olyan barionok, amelyekben ritka (vagy más nehezebb) kvark is van. Egy ritka kvark tartalmú a Λ0, Σ±, Σ0, két s-kvark tartalmú a Ξ–, Ξ0, három s-kvark tartalmú az Ω–-hiperon. Léteznek c -, illetve b-kvarkot tartalmazó hiperonok is, ezeket alsó indexszel jelölik. Például a bájos barion udc valenciakvarkokat tartalmaz.