Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1987/8. 292.o

HOGYAN LÁTTA DOLGOZNI FŐNÖKÉT, POGÁNY BÉLÁT EGYKORI MUNKATÁRSA?

Bozóky Lász!ó
Budapest

1931-től 1944-ig dolgoztam a Műegyetem Fizikai Tanszékén mint tanárjelölt, később mint kinevezett "fizetés nélküli tanársegéd". Itt készítettem matematika-fizika szakos tanárjelöltként szakdolgozatomat, majd doktori disszertációmat, és így gyakran kerültem közvetlen kapcsolatba főnökömmel. Közelről láthattam, hogy milyen sok területen és hogyan irányította, ellenőrizte munkatársait elgondolásainak effektív kivitelezésében. A menetközben felmerülő problémák megoldásában maga is közreműködött, az eredmények feldolgozását, elméleti kiértékelését, publikálását viszont mindig önállóan végezte, nem feledkezve meg természetesen munkatársai megnevezéséről sem.

A fél évszázaddal ezelőtti közös munkáink során nyert, ma is elevenen élő élményeim felidézésével szeretnék, mint hálás tanítvány; nagy főnököm sokoldalúságára, szigorú, akadályokat nem ismerő, a tudományos alapkutatást, életünk gyakorlati igényeit és az ifjúság érdekeit szolgáló tevékenységére konkrét példákkal visszaemlékezni.

Az 1930-as évek legelején Pogány Béla a nemesgázok Zeeman-effektusával foglalkozott. Az egyik problémát az okozta, hogy a kisülési csőnek a mágneses térbe eső részéből a tér bekapcsolásakor a fény eltűnt. Előtte és utána is világított a ritkított gáz, de a pólusok közül a "tér kifújta" a fényt. Pogány Béla többféle módosítást javasolt, amelyek Schmid Rezső tapasztalataival kombinálva végül is sikerre vezettek: nagyobb nyomás és gerjesztő feszültség alkalmazása, módosított csőkiképzés olajba merülő külső elektródok alkalmazása stb. Az intézet kvarcoptikájú prizmás Hilger El spektrográfjának felbontóképessége azonban kevésnek bizonyult és így át kellett térni a 300 cm-es fókusztávolságú nagy Rowland-rácsra, ahol viszont a fényerő volt kevés. Pogány Béla nagy érdeklődéssel várta az újabb és újabb felvételek több ezer spektrumvonalának a kimérését. A halvány és elmosódott vonalak komparátoros helymeghatározásának pontosságával azonban nem volt megelégedve. Fokozni kell a rács reflexióképességét! - mondotta. De hogyan?

Végleges megoldást a rácsnak a Hochheim-féle alumínium-szilícium ötvözettel való bevonása hozott, amit Berlinben sikerült végül is személyesen elintéznem, miután Pogány Béla biztosította az Akadémiánál a bevonás költségeit. Méréseink szerint a bevonat a gondosan megtisztított rácsunk reflexióképességét 20%-ról 90%-ra növelte meg az ultraibolya tartományban és emellett a lehető legélesebb spektrumvonalat szolgáltatta.

Pogány Béla már az 1930-as években foglalkozott a kemény ionizáló sugárzások dózismérésével is, valamint a röntgen dózismérők hitelesítésével. Az akkori legpontosabb ilyen mérőberendezés a Küstner-féle elektrométeres kis hordókamra volt, amely számos tartozékával abszolút r-meghatározást is lehetővé tett hozzáértő, ügyes kezű fizikus számára (nemcsak gombokat kellett benyomkodni, mint a mai legtöbb műszernél).

Hazánkban akkor két ilyen berendezés volt - mais csak ugyanez a kettő létezik - az egyik orvosi intézményekben vándorolt (a Rókus Kórházba, majd innét a "Báró Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézetbe", illetve ennek jogutódjába, az Országos Onkológiai Intézetbe), a másik Pogány Béla tanszékén. Dózismérők hitelesítésére a harmincas években csak ő volt felkészülve. Őt követte 1941-ben az Eötvös Loránd Intézet, és az Országos Mérésügyi Hivatal csak az 1960-as években fejlesztette ki az időközben a sugárzás minőségileg és mennyiségileg is lényegesen megnőtt igényeinek kielégítésére is alkalmas korszerű dózismérő hitelesítő laboratóriumát.

Széles körű elméleti és gyakorlati ismeretei folytán Ratkóczy Nándor radiológus professzor mellett Pogány Béla fizikus professzor volt a hazai sugárvédelmi szabványok megalkotásánál a másik, általánosan elismert nagy úttörő egyéniség. Javaslatai, hozzászólásai a sokszor viharos szabványtárgyalásokon döntő módon befolyásolták a röntgennel és rádiummal kapcsolatos - sajnos csak igen vontatottan megszülető - sugárvédelmi szabványaink megalkotását. A rádiumos munkákra vonatkozó konkrét javaslataimat az ő támogatásával sikerült a szabványba beépíteni, melyek megjelenését azonban ő már sajnos nem érhette meg.

Egyik kedvenc témája volt Pogány Bélának a hangszigetelés tökéletesítése. Ennek előfeltétele természetesen a különböző összetételű, nagyobb méretű lapok hangszigetelésének pontos mérhetősége volt. Erre a célra megtervezett egy olyan kisebb mérőszobát, amelynek körös-körül vastag, teljes hangelnyelést biztosító falai, födéme és padlózata volt, és emellett a belső felületek külön maximális hang- és fényelnyelő matt, fekete réteggel voltak borítva. Az ajtót becsukva nemcsak abszolút csend honolt az alagsori nagy laboratóriumban felépített kis szobácskában, de az ember saját hangos beszédét is csak éppen hogy meghallhatta. Egy 6 dm2-es nyílásba lehetett ezután a vizsgálandó lemezt beépíteni és a rajta keresztül a szobácskába jutó hang intenzitását pontosan megmérni.

Mindezeknek az előfeltételeknek a megteremtését a professzor személyesen irányította és ellenőrizte. Munkatársainak a menetközben felmerülő nehézségek megoldására irányuló javaslatait meghallgatta és azokat vagy elfogadta, vagy a saját még igényesebb elgondolása szerint kiviteleztette a műhelymunkákat. Mindnyájan sokat tanulhattunk tőle ötletes, egyszerű, de mindig a lehető legjobb eredményeket ígérő módszereiből.

Egy ilyen tipikus, egyszerű esetnek voltunk a szemtanúi, amikor a Magyar Szabványügyi Hivatal felkérésére megvizsgálta, hogy a beküldött szabványos 25 literes tejeskannákat lehet-e egyáltalában hitelesíteni, a szállítás közben elkerülhetetlen ütődések hány százalékos térfogatváltozást idézhetnek elő, amikor a szemmel még nem látható deformálódás, már javítást és új hitelesítést igényelne.

A kannába beöntött pontosan 25 liter vizet, megjelölte köröskörül a kannán a vízszint pontos helyét, majd gondosan lezárta és a második emeleti ablakából többször egymás után kidobta az udvar kövezetére. Ezután ismét megjelölte a vízszintet és kiszámította a térfogat megváltozását.

Pogány Béla az arra érdemes fiatalokat szerette és sokféle módon támogatta is őket függetlenül attól hogy a tanszék alkalmazottja volt-e, vagy csak szak dolgozatot, disszertációt stb., készített a tanszéken. Mint nagy tekintéllyel rendelkező akadémikus, hathatósan tudta támogatni külföldi ösztöndíj-kérelmüket, valóban új eredményeket tartalmazó dolgozataikat bemutatta az MTA felolvasó ülésein, amelyek aztán ilyen módon nyomtatásban is megjelenhettek az Akadémia Mathematikai és Természettudományi Értesítőjében, ami bizony abban az időben, amikor Fizikai Szemle stb. még nem léteztek, igen nagy szó volt.

Végül szeretném megemlíteni, hogy Pogány Béla akkori nagy tekintélyét misem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ha egy állami, vagy fővárosi intézménynek olykor-olykor fizikusra volt szüksége, őtőle kértek személyi ajánlást. Ha történetesen volt akkor a tanszéken, vagy másutt tevékenykedő, a kívánt célra alkalmasnak tartott fiatal fizikus, pozitív választ adott, ami az akkori nehéz elhelyezkedési körülmények között biztos állást jelentett az illető számára. Így például a Székesfővárosi Kórházak Központi Igazgatósága az újonnan létesített Bakáts téri Eötvös Loránd Intézete számára 1936-ban őtőle kért írásban megbízható fizikusra ajánlatot.

Ennek az egyszerű vizsgálatnak ellenkezője volt az igen nagy érzékenységű szeizmográfok gyakorlatilag jól működő prototípusának a kifejlesztése. Az egyszerű és jó elgondolásnak - amiről külön előadás hangzott el - effektív kivitelezésénél több váratlan nehézség merült fel és bizony csak sok-sok próbálkozás és változtatás után sikerült végre a megbízható működést biztosító anyagokat és technológiát megtalálnunk. Az arasznyi átmérőjű körgyűrűre kifeszített gumilapra mekkora vákuumban, mekkora feszültséggel, milyen fémet, milyen vastagságban, hogyan lehet rápárologtatni, hogy az maximális érzékenységgel vegye át a talajrezgéseket? Milyen vastag legyen maga a gumilap és mennyire legyen kifeszítve figyelembe véve a tartósság szempontjait is?

Pogány Béla sokrétű tudományos munkája mellett mindig nagy gonddal készült egyetemi előadásaira. Nagy súlyt helyezett az egyszerűbb és bonyolultabb, szépen összeállított kísérletek bemutatására. Ezek előkészítése - útmutatása alapján - az erre kijelölt tanszemélyek feladata volt csakúgy, mint a hallgatók laboratóriumi gyakorlatainak az előkészítése és vezetése az emeleti laboratóriumokban.

A tudományos kísérletek és a mechanikai műhely-, valamint üvegtechnikai munkák az alagsori helyiségekben folytak Schmid Rezső felügyelete mellett. Tekintettel arra, hogy itt a spektroszkópiai gerjesztésekhez nélkülözhetetlen szabadvezetékes nagyfeszültségű kísérleti összeállítások, robbanásveszélyes kémiai és üvegtechnikai munkák stb. is folytak, Pogány Béla figyelmének szükségszerűen ki kellett terjednie fokozott munkavédelemre is. Az alagsori laboratóriumok bejáratához csak az ő engedélyével kaphattak kulcsot az ott dolgozók, akik gyakran a késő éjszakáig, olykor másnap reggelig is folyamatosan végezték például a félbe nem szakítható spektroszkópiai expozíciókat. Idegeneknek tilos volt a bemenet. A szükséges kioktatás után kulcsátvételkor alá kellett írni egy nyilatkozatot, amely szerint "tudomásul veszem, hogy életveszélyes kísérleti berendezésekkel dolgozunk, tragikus kimúlásom esetén elhantoltatásomról magam gondoskodom".

Komoly robbantások történtek ugyan, de halálos baleset egy sem.