Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1987/10. 361.o.

TARJÁN IMRE KÖSZÖNTÉSE

Márta Ferenc
az MTA alelnöke

Nagy megtiszteltetés és őszinte öröm számomra, hogy 75. születésnapod alkalmából rendezett tudományos ülésen az Akadémia Elnökségének jókívánságait tolmácsolhatom, és hozzátehetem személyes, meleg, baráti köszöntésemet.

Örömet jelent mindannyiunknak, hogy 75. születésnapodon jó egészségben köszönthetünk és gazdag tapasztalataiddal, tudásoddal és tegyük hozzá töretlen munkakedvvel és energiával végzett tevékenységed által nyújtott segítségedet élvezhetjük és hasznosíthatjuk. Őszintén reméljük, hogy erre még hosszú időn keresztül számíthatunk.

Tarján akadémikus félévszázadot töltött el az oktatás, a felsőoktatás és a tudomány szolgálatában. Ennek az eredményekben gazdag életútnak még megközelítő pontosságú méltatására sem érzem magamat alkalmasnak és illetékesnek, legfeljebb néhány jelentősebb mozzanatának a megemlítésére vállalkozhatom.

Tarján Imre 1935-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg matematikafizika szakos középiskolai tanári oklevelét, majd a Debreceni Tudományegyetemen doktorált kísérleti-fizikából 1939-ben. 1936-40-ig a Debreceni Tudományegyetem orvoskari Fizikai Intézetében gyakornokként, 1941-49-ig gimnáziumi, ill. tanárképző intézeti gyakorló gimnáziumi tanárként dolgozott, közben a Közgazdasági Egyetemen is tartott előadásokat fizikából, 1949-ben a budapesti Pedagógiai Főiskola tanszékvezető tanára lett, és 1950-ben kapott megbízást a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvosi Fizikai (később Biofizikai) Intézetének vezetésére, amelyet 1982-ben történt nyugdíjba vonulásáig látott el.

Lényegében egy újonnan alakuló intézet vezetését vette át 1950-ben, amelynek oktatást és tudományos tevékenységét Ő szervezte meg, az alapok lerakásától kezdve. Az oktatást alapvető feladatnak, hivatásának tekintette, és ilyen értelemben alakította ki az Intézet szemléletét és irányította munkáját. Törekvésének eredményességét mutatja, hogy a Biofizikai Intézet az Orvostudományi Egyetem legjobb oktatási intézményei közé tartozik ma is, - így vélekednek tanítványok és kollégák egyaránt.

Tudományos érdeklődése igen széles körű. Az első időkben főként a szilárdtestek szerkezetében sugárzások hatására kialakuló hibák, a kristálynövekedés és a gyakorlati célokat szolgáló kristálynövesztés felé fordult. A konkrét célokat szolgáló, előírt paraméterekkel rendelkező egykristályok előállításának első eredményes képviselői közé tartozik nemzetközi vonatkozásban is. A napjainkban is elterjedten használatos NaI(T1) gammasugár-detektorok gyártását az Intézet tapasztalatai alapján vette át még 1958-ban a GAMMA-Művek.

Ugyanakkor a radioizotópok orvosi alkalmazása, a nyomjelzés és a nukleáris medicina gyakorlati kérdései is érdekelték. Ők hozták létre Budapesten az egészségügy területén az első, nyomjelzés módszeren alapuló radioaktív izotóplaboratóriumot és meghonosították, majd számos egészségügyi intézménnyel együttműködve, nemzetközi viszonylatban is az elsők között terjesztették el az egészségügyben a radioaktív nyomjelző módszert. Több orvosi nukleáris műszer modelljének elkészítésével és azoknak a GAMMA-Művek részéről történő megvalósításával lerakták a hazai nukleáris medicina alapjait. A tudományos közlemények mellett több szabadalom és nemzetközi (KGST) versenyeken elért előkelő helyezés is jelzi eredményességüket.

Az utóbbi évtizedekben a biológiai makromolekulák, ill. makromolekuláris rendszerek szerkezete, a szerkezet és a biológiai funkció molekuláris szintű kapcsolatának tanulmányozása felé fordult.

Továbbra sem részeredményeit, ill. eredményeiket kívánom felsorolni, hanem jellemezni szeretném Tarján Imrét, mint tudományos vezetőt. Határterületeken dolgozott mindvégig. A vezetése alatt álló intézetben az igényes interdiszciplináris kutatás nagy múltra tekint vissza. Ilyen vonatkozásban különösen kiemelésre érdemes a biológia és a szilárdtestfizika kapcsolata. Ez a kapcsolat ma már ismeretes biológusok, kutatóorvosok és fizikusok előtt egyaránt, és egyre inkább szaporodik az együttműködők száma, a külföldieké is. Tarján Imre ezekre az interdiszciplináris lehetőségekre előadásaiban már évtizedekkel ezelőtt rámutatott, és a vezetése alatt álló intézetben ez a szempont programként jelent meg már a 60-as évek legelején.

Egy másik irányzat, amelyben úgyszintén úttörő szerepet játszott, a matematikai és elméleti fizikai módszerek alkalmazása a molekuláris biofizikában. Egyik-másik eredményük a molekuláris szintű folyamatok egzakt értelmezésének első sikeres példái közé tartozik nemzetközileg is. Ugyancsak értékes jellemző vonása közösségüknek a fundamentális kérdések és az alkalmazások összefonódása a tudományos kutatás területén, ami egyébként általános és tartós tudománypolitikai programként szerepel a hazai célkitűzések között.

Végezetül a leglényegesebbet szeretném megemlíteni, éspedig Tarján Imre tudományos iskolát építő tevékenységét. Nemcsak a szilárdtestfizika, hanem a biofizika területén is, itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert alkotó közösségeket nevelt. Sajátos feladatokat oldott meg, amikor a határterületeken dolgozó és különböző alapképzettségű munkatársakból konstruktív, eredményesen működő kollektívákat alakított ki. Tanítványai közül többen a magyar tudomány, az egészségügy, ill. a közélet vezető egyéniségei.

Nem lenne helyes említés nélkül hagyni Tarján Imre széles körű közéleti tevékenységét. Csupán néhányat említek: 1959-63-ig Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, 1970-73-ig az Egyetem tudományos rektorhelyettese volt, évtizedek óta vezető szerepet tölt be a tudományos életben. 1952-64-ig az Akadémia Fizikai Bizottságának titkára, 1964-70 között az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának osztálytitkárhelyettese, majd 1970-76-ig osztályelnökhelyettese, 1976-tól osztályelnöke. Kossuth- és Állami-díjas, több magas hazai és külföldi kitüntetés tulajdonosa.

Akik Tarján Imrét ismerték és ismerik, vele együtt dolgoztak és dolgoznak, nemcsak a szakmája kiváló művelőjét, az iskolateremtőt, a tudományos közélet vezető személyiségét tisztelik és becsülik, hanem szeretik mint embert, közvetlen, szerény és mindig segítőkész humánus egyéniségéért. Gondolom, velem együtt sokan nagyra értékelik a célkitűzéseinek megvalósításáért következetesen küzdő, fáradtságot nem ismerő embert; meggyőződéséért, igazáért mindig a realitást szem előtt tartó érvekkel harcoló vezetőt. Ugyanígy szimpatikus és egyben példamutató is, ahogyan az emberek teljesítményének értékelésénél valamennyi szóbajöhető és figyelembe vehető körülmény alapos mérlegelésével alakítja ki véleményét.

Kedves Barátom! Engedd meg, hogy 75. születésnapodon tisztelettel és igaz barátsággal köszöntselek, és kívánjam, hogy még sok-sok évig, jó egészségben folytasd mindannyiunk által nagyra értékelt munkásságodat, Akadémiánk, a tudomány szolgálatában.

________________________

Elhangzott 1987. máj. 28-án a Tarján Imre akadémikus 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi ülésen.
Az ülésszakon Kiss Dezső akadémikus az MTA III. osztálya és a KFKI részéről, Fonyó Attila egy. tanár pedig a SOTE részéről köszöntötték az ünnepeltet.