Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Török
Ferenc
ELTE Általános és Szervetlen Kémiai
Tanszék
A
kvantumkémia a
kvantummechanika törvényeit a kémia területén alkalmazza. Általánosan
elfogadott, hogy a kvantumkémia 1927-ben született, amikor Heitler és
London
cikke [1]
megjelent a H2 molekuláról. Ebben a
közleményben jó
közelítésben sikerült leírni a molekulát összetartó kovalens kötést. Az
1927
óta eltelt ötven év kvantumkémiai eredményeit szeretnénk áttekinteni és
megkíséreljük értékelni a kvantumkémia jelentőségét a vegyészetben.
A
kvantummechanika kémiai alkalmazásától már a kezdetben sokat vártak. A
kvantummechanika alapjait 1926-ban dolgozták ki, és Dirac már 1929-ben
kijelenti [2]: „Az új törvényekkel a fizikának egy jelentős része
matematikailag helyesen írható le, és a kémia teljes egészében
értelmezhető.”
A
kvantumkémia fejlődésében általában három szakaszt szoktak
megkülönböztetni. Az
első az 1926-1930 közti gyors fejlődés szakasza, amikor az alapelveket
dolgozták ki. A második 1930-tól az elektronikus számítógépek
megjelenéséig számítható,
míg a harmadik a számítógépek megjelenése utáni időszak.
Nyilvánvaló,
hogy a vegyészek legfontosabb feladata a társadalomnak hasznos anyagok,
mint
festékek, textíliák, műanyagok, gyógyszerek, növényvédőszerek, stb.
előállítása. A szintetizáló vegyészek vannak a kémia első vonalában,
őket
segíti számos tudományág, őket kell segítenie a kvantumkémiának is.
Világos,
hogy a kvantumkémia első szakaszának nem volt jelentős befolyása a
kémiára. A
gyakorló kémikust nem segítette, hogy kiderült az elektron
hullámtermészete.
Sőt, az atomok elektronszerkezetére vonatkozó korai eredményeket,
amelyeket D.
R. Hartree híres könyvében [3] foglalt össze, a vegyészek nem tudták
felhasználni.
A
kémikusok számára Paulingnak 1938-ban megjelent „The Nature of Chemical
Bond”
című munkája volt az első nagy jelentőségű segítség a kvantumkémia
részéről.
Ebben a könyvben foglalta össze a szerző azokat a kvalitatív
eredményeket, új
fogalmakat, amelyeket a kvantumkémiából sikerült levezetni. Itt olyan
fontos
fogalmakról olvashatunk, mint az elektronegativitás, a kötések
parciális ionos
jellege, az atompályák átfedése, a hibridizáció, a rezonancia, az
empirikusan
állandónak bizonyuló kötéshosszak, a hidrogénkötés. Mindezek már
jelentősen
segítették a gyakorló vegyészt a jelenségek mélyebb értelmezésében,
rendszerezésében.
Hangsúlyoznunk
kell, hogy már ebben az időben is a szintetizáló vegyészek csupán
kémiai
módszerek segítségével a kémiai reakciók mechanizmusáról olyan finom
részleteket tudtak meg, amelyek kvantumkémiai értelmezése, de különösen
megjóslása, még a mai kvantumkémiai lehetőségek birtokában is szinte
reménytelennek tűnnek.
A
kvantumkémia iránti érdeklődést a spektroszkópiai módszerek elterjedése
keltette fel. A korszerű szerkezetvizsgáló módszerek: látható,
ultraibolya,
infravörös, mágneses magrezonancia, elektronspin rezonancia
spektroszkópia és a
különféle diffrakciós módszerek a gyakorló kémikusnak igen nagy
segítséget
nyújtanak. Ezekkel a módszerekkel nyerhető kísérleti eredmények
értékeléséhez
kvantumkémiai ismeretek szükségesek. Ugyanakkor ezeknek a kísérleti
módszereknek segítségével sokkal pontosabb, részletesebb képet kapunk
az
anyagszerkezetről. Világossá vált, hogy az egyetemeken régebben
oktatott
elektronszerkezettel foglalkozó tananyag pontatlan, sőt sok esetben
kifejezetten hibás. A korszerű szerves, szervetlen kémiai tankönyvek az
új
eredményeket figyelembe veszik, ezek azonban bizonyos kvantumkémiai
ismeretek
nélkül egyáltalán nem érthetők meg. Ezért a hatvanas években a világ
legkülönbözőbb egyetemein bevezették a kvantumkémia oktatását. Ezt
követően
számosan foglalkoztak azzal, hogy milyen mértékben és hogyan kellene az
új
eredményeket a középfokú oktatásban is figyelembe venni.
A
számítógépek megjelenése nagy lendületet adott a kvantumkémia
fejlődésének. Az
így adódó lehetőségekről egy másik előadás számol be, ezért itt csak a
legfontosabb vonásokat szeretném kiemelni.
A
kvantummechanika alapvető összefüggései lehetőséget adnak arra, hogy az
atomok,
molekulák minden mérhető fizikai mennyiségét kiszámíthassuk. A
megoldáshoz
vezető parciális differenciálegyenletek azonban olyan bonyolultak, hogy
csak a
közelítő megoldásaikat tudjuk megkeresni. Természetes a kérdés:
Mennyire pontosak
ezek a közelítő megoldások? Erre azt a megnyugtató választ tudjuk adni,
hogy
ismertek azok a módszerek, amelyek segítségével a pontos megoldás
tetszőlégesen
megközelíthető. Sajnos, ezek a pontos számítások drágák, annál többe
kerülnek,
minél több atommagot és elektront kell figyelembe venni. Így pontosabb
számításokat szabad atomokra és molekulákra végeztek. Ez a vegyészek
szempontjából aggasztó, mivel a kémiai folyamatok igen nagy része nem
szabad,
hanem oldatban lévő ionok, molekulák közt játszódnak le.
A
polimérek kémiája a műanyagkémia és a biokémia szempontjából fontos
makromolekulák
miatt jelentős. Ha nagyon szabályos rendszerekről van szó, amikor
azonos
egységek szabályosan, végtelen sokszor ismétlődnek szabad polimérekben,
a
számításokat a rendszer szimmetriája egyszerűvé teszi. Sajnálatos, hogy
a
gyakorlatban előforduló polimérek nem ilyenek, nem szabályosak, végesek
és
viselkedésükben igen gyakran az oldószer nagy szerepet játszik.
A
kémiai
reakciók lefolyása, mechanizmusa, a katalizátorok szerepe a kémikusok
központi
problémája. Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy a kvantumkémiától fontos
információkat csupán a gázhalmazállapotú reaktánsok esetében várhatunk
Szerencsére az ilyen típusú reakciókra kísérleti oldalról: a
molekulasugár
spektroszkópia segítségével igen részletes képet nyerhetünk. Az
elméleti és
kísérleti eredmények összevetése jelentősen fogja gyarapítani
reakciókinetikai
ismereteinket. Sajnos a szilárd katalizátorok jelenlétében végbemenő
folyamatok
értelmezésében még csak a kezdeti lépéseknél tartunk.
Ebben
a
bevezető előadásban igyekeztem reális képet adni a kvantumkémia
jelentőségéről.
Az eredmények mellett a hiányosságokra is felhívtam a figyelmet.
Befejezésül E.
B. Wilsont idézem, aki 1976-ban a következőket mondta [4] a
kvantumkémia
jövőjéről: „Bármilyen is a kvantumkémia jelenlegi fontossága, biztos,
hogy a
kvantumkémia fejlődése napjainkban igen gyors, és a mai
teljesítőképessége a
közeljövőben jelentősen megnövekszik.”
[1]
W. Heitler, F. London, Z. Physik 44,
455 (1927)
[2]
P. A. M. Dirac, Proc. Roy. Soc. A123, 714 (1929)
[3]
D. R. Hartree: The Calculation of Atomic Structures John Wiley and
Sons, 1957
[4]
E. B.
Wilson, Pure and Appl. Chem 47, 41
0976)
________________
Az
„Anyagfejlődés '77” című
tanácskozás megnyitója Győr 1977. június.