Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Radnai Gyula
ELTE Általános Fizikai Tanszék
"Nagyvárosok utcái esténként igen tarka képet nyújtanak. Egymás után gyulladnak ki a vörös, kék fényreklámok és különböző gyártmányokra, árucikkekre hívják fel a járókelők figyelmét.
A piros fényű csövek ritkított neongázzal vannak megtöltve (a ritkított gáz nyomása csak 1/200 része a rendes légköri nyomásnak). Ezek a tulajdonképpeni neoncsövek. A kéken világító csőben argon és neon keveréke van. A zöld csövek higanygőzt tartalmaznak és üvegük zöldes.
A cső két végén elektromos drótvezetékek végei vannak beforrasztva, de a cső belsejében nincs semmiféle drót. Ha e cső végein levő drótokra magas villamos feszültséget kapcsolnak, a cső belsejében levő gáz egész terjedelmében világít. Itt az elektromos energia alakul át fénnyé.
A gáz legkisebb részecskéi (molekulái) az elektromos erők hatására a cső végei felé rohannak, miközben kis, meghatározott részletekben energiát vesznek magukba. Igen kis idő múlva újra kidobják magukból az energiát és ezáltal fénysugarat keltenek. Ez a folyamat egyszerre molekulák billióival történik meg, ezért világít a cső egész belseje.
Nagyon durva hasonlattal azt lehetne ' mondani, hogy a gáz minden egyes részecskéje olyan; mint egy ébresztőóra: ha felhúzzák a rugóját, egy kis idő múlva csenget és a rugó lejár. A gázmolekulát az elektromos erők "húzzák fel", ezáltal több lesz az óra energiája, munkaképessége; a rugó lejárása a fénykibocsátást jelenti, de a molekula nem hangot ad ki, hanem fényt. Azután visszajut eredeti helyzetébe és az egész kezdődik elölről. Az is bebizonyosodott, hogy a rugó felhúzásakor és lejárásakor nem állhat meg minden helyzetben, hanem olyan, mintha fogaskerékkel volna összekötve: a felhúzáskor 1, 2, 3 vagy több foggal csavarjuk tovább, a lejáráskor pedig a rugó szintén ugyanezekre a fogakra ugrik vissza. Természetesen ez csak egészen durva hasonlat, de az be van bizonyítva, hogy
a gáz részecskéi az elektromos energiát csak fokonként, adagonként vehetik fel és a fény kibocsátása alkalmával visszaesnek az eredeti fokokra. Mivel a neoncsőben billió és billió gázrészecske tömegesen végzi ezt, nem vesszük észre, hogy mikor kezdi el az egyik és a másik. Ha a világ összes ébresztőóráját összehordanák egy helyre, nem lehetne észrevenni, hogy mikor jár le az egyik, vagy a másik, ellenben folytonos berregést hallanánk.
A tudósok a fényreklámokhoz hasonló kisülési csöveket Geissler-féle csövek néven régóta ismerik, a gázrészecskék "felhúzásával" és a fénykibocsátás közben való "lejárásával" pedig a fizikának egy nagy, modern ága foglalkozik, a kvantumelmélet."
A Természettudományi Ismeretek Könyve negyedik kötetéből idéztünk. "Ezt a könyvet Magyarország újjáépítésének idején a közműveltség emelésére" adták ki. Az újjáépítés kifejezés az sugallja, hogy talán 1945 után jelent meg a könyv, de nem így van. Az előszót 1934. májusában írták. A könyvnek három szerzője volt, az idézett részt egy huszonéves tanársegéd, dr. Vermes Miklós írta. Ő írta a könyv nagyobbik felét, de ő írta a megelőző harmadik kötet legnagyobb részét is. Ott a szerzőtárs Mikola Sándor gimnáziumi igazgató volt, s az az előszó 1929-ben kelt. Csak néhány évvel a kvantumelmélet keletkezése után.
1929-ben még alig száradt meg a tinta Vermes Miklós matematika-fizika-kémia szakos diplomáján. Akkor múlt egy éve, hogy Eötvös kollégistaként befejezte tanulmányait a Pázmány Péterről elnevezett tudományegyetemen, Budapesten. Mikola Sándor (1871-1945), a későbbi akadémikus, aki 1897-től tanított a budapesti evangélikus gimnáziumban fizikát, 1928-ban lett a gimnázium igazgatója. Abban az évben, amikor Vermes Miklós diplomázott.
Gyapay Gábor "A Budapesti Evangélikus Gimnázium" c. könyvében azt írja, hogy Vermes Miklós 1929-től volt az iskola tanára. Valóban, Vermes már 1929-től kezdve taníthatott a Fasorban - anélkül azonban, hogy oda kinevezték volna tanárnak. A Mikolával közösen írt könyv csak aláhúzza a tényt: a fiatal, tehetséges kezdő tanárt az ország akkor talán legjobb fizikatanára indította el pályáján. Mármint a fizikatanári pályán. Mert közben Vermes a Tudományegyetem II. számú Kémiai Intézetében volt tanársegéd, 1928-tól 1935-ig. Akkor újra Mikola Sándor segítette őt, hogy megkapja tanári kinevezését a híres Fasori Gimnáziumba: nyugdíjaztatását kérte, s az így felszabaduló állásra lehetett felvenni Vermes Miklóst. Minthogy még egy tanár nyugdíjba ment, két fizikatanári állást is meghirdetett az iskolát fenntartó evangélikus egyház, s a két állásra több, mint húszan jelentkeztek. Vermes Miklós mellett Léviusz Ernő került akkor oda fizikát tanítani.
A kinevezés egész procedúráját, a megelőző szavazásokat, a zsűritagok ügyeskedéseit Vermes egyszer részletesen elmesélte Staar Gyulának, aki meg is írta "Az örökégő" című meleghangú, irodalmi igényű interjújában (Forrás 1984/4). Staar Gyula teljesítménye azért is dicséretes, mert rá tudta venni Vermest arra, hogy saját életéből néhány epizódot elmeséljen. Vermessel a fizikáról reggeltől estig lehetett beszélgetni, de önmagáról csak a legritkább esetben, gyerekkoráról pedig szinte sohasem.
Vermes Miklós gyermekkorát az első világháború árnyékolta be, s kamaszkorában került olyan döntéshelyzetekbe, melyek a felnőtteket is alig megoldható problémák elé állították. De menjünk sorjában.
1905. április 3-án született a nyugati határszél jellegzetesen kétnyelvű városában, Sopronban. Szülei postahivatalnokok voltak. Anyanyelve magyar, de kisgyerekkorától fogva anyanyelvi szinten beszéli a németet is. Kilencéves, amikor kitör a világháború, tizenhárom, amikor az összeomlás biztos jeleként kitör a polgári forradalom.
Tizennégy éves, a soproni evangélikus liceum negyedik osztályát végzi a kommün idején. A kommün bukása után üldözött baloldaliak menekülnek az országból Sopronon át is Ausztria felé.
Tizenöt éves, amikor Trianonban aláírják a békeszerződést. Ennek értelmében Sopron és az ország nyugati határszélén többségében német anyanyelvű terület Ausztriához kerül.
Tizenhat éves, amikor a nyári szünidő végén kitör a felkelés az országba bevonuló osztrákok ellen. Megalakul a magát Ausztriától és Magyarországtól egyaránt függetlennek nyilvánító Lajtabánság nevű kis állam a "különítményes" Prónay vezérletével. Ausztriából elindul Magyarország felé a detronizált Habsburg császár, hogy mint IV. Károly visszafoglalja a magyar királyi trónt. Megalakul a kisantant. A sarokba szorított magyar és osztrák kormány megállapodik, hogy Sopronban és a környező falvakban népszavazást fognak tartani a területek hovatartozásáról. A választóknak egy jobboldali kormányzatú Magyarország és egy, a baloldallal szemben toleránsabb Ausztria között kell választaniuk. Az 1921. decemberi népszavazáson a szavazók kétharmada a Magyarországhoz való csatlakozás mellett dönt. Az ifjú Vermes Miklós hazafisága és ellenérzése az álhazafias szólamokkal szemben ekkor alakul ki.
1923-ban érettségizik a soproni evangélikus liceumban. Ősszel már az Eötvös Kollégium lakója Budapesten. "A reál tárgyak érdekeltek, mérnök akartam lenni, de ahhoz az kellett, hogy az ember meg tudjon valahogy élni Pesten, az egyetemi városban. A hozzám hasonló vékonypénzű embereknek erre egy intézmény nyújtott lehetőséget, az Eötvös Kollégium. Oda azonban csak tanárjelölteket vettek fel, így választottam én a matematika-fizika-kémia tanárszakot". Az Eötvös Kollégiumban kezdődött barátsága a nála négy évvel fiatalabb Szalay Sándorral (1909-1987) a debreceni ATOMKI majdani igazgatójával, és sok bölcsésszel, köztük Keresztury Dezsővel, akivel egy szobában lakott. Utolsó éves korában tegeződött össze egykori évfolyamtársával, Kunfalvi Rezsővel, akivel azután egész életében jó barátságban maradt. Vermes, Szalay, Kunfalvi mindhárman szenvedélyes fényképészek; Vermes már említett könyveit részben a szerző saját fényképei és rajzai, részben Szalay Sándor és Kunfalvi Rezső fényképei illusztrálják.
Vermes igyekszik az egyetemen minden lehetőséget megragadni saját művelődésére. Fejér Lipót (1880-1959) egyetlen előadását se mulasztja el, a kollokviumra az ő jegyzetéből készülnek fel évfolyamtársai is. Kémiából Bugarszky István (1868-1941) előadásait élvezi legjobban, s másodéves korától kezdve bejár Winkler Lajos (1863-1939) analitikai kémiai laboratóriumába. Átjár a Műegyetemre is, ahol Varga József (1891-1956) a kémiai technológia tanszék vezetője 1923 óta. Tőle nemcsak kémiát, de szép magyar beszédet is lehet tanulni. Az igazi kedvenc azonban a fizika. Tangl Károly (1869-1940) ugyan világos, de sokak számára kissé unalmas előadásokat tart. Fröhlich Izidor (1853-1931) sem nyűgözi le hallgatóit, mégis ő legalább megengedi Vermesnek, hogy bejárjon a fizikai könyvtárba. Mire Vermes 1928-ban elvégzi az egyetemet, Fröhlich Izidor is befejezi aktív egyetemi pályafutását. 1928. ősztől kezdve már Ortvay Rudolf (1885-1945) az Elméleti fizika tanszék vezetője. Ortvay új folyóiratokat rendel a könyvtárba, s a könyvek rendezését Vermes tanácsára Kunfalvira bízza.
Vermes kenyérkereső foglalkozás után néz: a Pedagógiai Szemináriumon kap kisegítő asszisztensi állást. "Tanároknak tartottunk tanfolyamokat, minden héten egyszer kiraktuk a kísérleti eszközöket, majd eltakarítottuk a terepet." Emellett fizetés nélküli tanársegéd Bugarszky mellett, s készíti doktori disszertációját. "Az elektroncsövek erősítésének és egyenirányításának általános tárgyalata" c. értekezését 1929-ben sikerrel megvédi, s első könyveit már dr. Vermes Miklósként publikálja. Később, amikor neve széles körben ismert, el is hagyja neve elől a "dr."-t. Tényleg, a Vermesnek van doktorátusa? kérdezte nemrég hitetlenkedve könyveinek egyik szerkesztője.
Mikola Sándor mellett növi ki magát igazi fizikatanárrá. Amikor Mikola nyugdíjba megy, továbbra is méltó kezekben marad a Fasorban a fizikatanítás. A biztos állás mellett már házasságra is gondolhat az ember: 1937-ben megnősül. Néhány évi sikeres tanítás, felejthetetlen kirándulások, hegymászás, sziklamászás után kitör a második világháború. Ekkor már számtalan magyar és német nyelvű publikáció tette Vermes nevét ismertté itthon és külföldön. A Radioweltbe írt az elektronok hullámtermészetéről, az Annalen der Physik-be az elektroncsövekről, a Természettudományi Közlönybe az elektromos hangszerekről, a síugrásról, a fényképezőlemez feketedésének törvényeiről. A fényképezés új útjairól 1936-ban, a korszerű fényképezésről 1941-ben ír Fári Lászlóval közös könyvet. Még 1944-ben is megjelenik egy önálló új könyve: "A fénytan elemei".
1945 után ő is azok közé tartozik, akik úgy hiszik, hogy a háború végével egy új, boldog élet kezdődhet mindenki számára.
1952-ben születik meg Zsuzsanna nevű lánya, házassága azonban később felbomlik. Lánya születésének évében helyezik át minden előzetes tárgyalás, megbeszélés nélkül a Fasorból Csepelre, a nemrég még bencések által alapított, s a híres bencés fizikusról elnevezett Jedlik Ányos gimnáziumba. Budapest legkülönbözőbb, jobbnál jobb iskoláiból helyeznek ide jobbnál jobb tanárokat a pap tanárok helyett. Vörös Csepel gimnáziuma politikai kérdés. (Néhány év múlva már szinte senki sem tanít itt az 1952-ben ideparancsolt tanárok közül, csak Vermes Miklós.) Csepelre ment át a Fasorból amit csak lehet, eszközöket, könyveket, még szekrényeket is. Negyven évvel később így emlékezik erre vissza:
"Az evangélikus gimnáziumban én voltam a fizikai szertár őre, ezt így nevezték akkoriban. A legkisebb csavar is személyes jó ismerősöm volt. Nagyon jól tudtam, mi az, ami később pótolhatatlan lesz. Hivatalokban kilincseltem, főpolitikus előadóknak sírtam el panaszaimat, végül beleegyeztek, hogy a kísérleti eszközök harmadát a csepeli gimnázium kapja. A további harmadokat a Gorkij orosz nyelvű iskolának és a Tanártovábbképző Intézetnek utalták. Az elosztást egy bizottság jelenlétében végeztük, de hát az eszközöket én ismertem... Még augusztust írtunk, gyorsan kimentem az új iskolámba, bemutatkoztam: Vermes Miklós vagyok, kérem, én csak szeptember 1-jétől leszek itt, de már most szükségem lenne egy teherautóra..."
A háborút követő évek a Fasori Gimnázium számára a szomorú véget, Vermes Miklós számára egy új élet biztató kezdetét jelentik. Rendkívül tevékenyen, egymás után írja könyveit. Természettan és kémia tankönyvet ír az újonnan felállított általános iskolák számára, "Atom, atombomba, atomenergia" és "Az anyag építőkövei" c. fizikai tárgyú ismeretterjesztő könyvet mindenki számára, középiskolások számára pedig fizika tankönyvet és mechanikai példatárat.
Az egyetemen felkínált állást nem fogadja el, azonban amikor az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1950ben felújítja működését, Vermes felkeresi a társulatot szervező Selényi Pált (1884-1954) és munkát kér a maga számára. "Itt a munkát nem adják, hanem mindenki elvesz magának annyit, amennyit el tud látni" válaszolt Selényi. Ót, az iparban dolgozó fizikust Vermes régről ismerte; egykor az egyetem befejezése után már felkereste egyszer, hogy munkalehetőség után érdeklődjék nála. Selényi akkoriban maga is nehéz helyzetben volt: a kommünben vállalt szerepe miatt eltanácsolták az egyetemről, így került a Tungsram kutató laboratóriumába. Akkor nem tudott állást adni, most azonban bátran rábízza Vermesre azt a munkát, amit Vermes választ magának: a fizikai tárgyú Eötvös verseny szervezését.
1950-től kezdve harmincnyolc éven át szervezi, irányítja az egész országban a mind a mai napig legszínvonalasabbnak tartott fizikai versenyt.
1954-ben megkapja a Kossuth díj harmadik fokozatát.
1956-57-59-ben a gimnáziumi fizikatanári segédkönyveket írja meg a II, III. és IV. osztályos fizikához.
Meghívják a már Eötvös Lorándról elnevezett Tudományegyetemre, hogy tartson módszertani témájú előadásokat a fizika tanításáról IV. éves fizikatanár szakos hallgatóknak. Svájci sapkás, esőköpenyes alakja hétről hétre feltűnik a sokat látott folyósokon, egy elmaradhatatlan kis vulkánfiber bőrönddel, amelyből minden alkalommal valami érdekes, izgalmas kísérletet varázsol elő. Tevékenységét kezdettől fogva legendák kísérik az egyetemen. Az egyik ilyen szájról szájra szálló legenda szerint mindjárt az első évben sikerült kiűznie a humán szakos tanszékeket a TTK Múzeum körúti főépületéből.
Az történt ugyanis, hogy a hosszú folyosó végéig kifeszített egy drótot, amin megindította kis demonstrációs rakétáját. A rakéta felgyorsult, letépte magát a vezető drótról, s önhatalmúlag bevágódott a folyosó végén lévő ajtóba. Az előadó történészprof. állítólag nemcsak abba a terembe, de az épületbe se volt hajlandó többé belépni.
Kezdettől fogva tagja a Fizikai Szemle szerkesztő bizottságának, s amikor 1959-ben a Középiskolai Matematikai Lapok Fizika rovattal bővül, Kunfalvi Rezső felkérésére itt is elvállalja a szerkesztő bizottsági tagságot. Megindulnak fizikából is a középiskolai tanulmányi versenyek. Vermes Miklóst a miniszter felkéri, hogy legyen elnöke ennek a versenybizottságnak is.
Rendszeresen résztvesz a Társulat által rendezett középiskolai fizikatanári ankétokon, ahol - különösen eleinte - nagysikerű, demonstrációs kísérletekkel kísért előadásokat tart.
Újabb és újabb könyveket ír. 1958-ban jelenik meg "Relativitáselmélet" c. könyve, 1961-ben a "Fizikai kísérletek - fizikai feladatok", amelyben az igazi kísérletező, problémafelvető és megoldó fizikatanításra ad négy ragyogó példát.
A Fizikai Versenyfeladatok I. kötetében a fizikai Eötvös verseny elődjének, a Károly Irenensz versenynek a két háború közt feladott feladatait gyűjti össze és egészíti ki az Eötvös verseny addig feladott feladataival. Közli valamennyi feladat megoldását, s a nyertesek neveit. A II. kötetben az 1945. utáni országos középiskolai tanulmányi verseny fizikafeladatai szerepelnek, megoldással és a nyertesek nevével együtt.
1964-ben jelenik meg "A természet energiái" c. könyve, 1967-ben "A poláros fény" 1968-ban a "Kis fizikusok példatára".
1968-ban a középiskolai fizikatanári ankét témája a hőtan, a termodinamika tanítása. Vermes Miklóst itt egyenes, szókimondó természete, mindig a tanulók érdekét szem előtt tartó magatartása felesleges konfliktusba sodorja egyetemi professzorokkal. Előadásában meggondolatlan támadást intéz Fényes Imre professzor ellen, aki teljes szakmai súlyával áll ki egy kétes értékű oktatási kísérlet mellett. Fényest meglepi a váratlan támadás, megbántva védekezik. A következmény mégis Vermesre nézve hátrányos, s az egész tanárképzés vesztesége: ettől a tanévtől kezdve nem kérik fel az egyetemen a módszertani előadások megtartására. Megmarad azonban gyakorlóiskolai vezetőtanári állása, s élete végéig félévenként két egyetemi hallgatót vezet be a kísérleteztető fizikatanítás rejtelmeibe Csepelen.
Nem tud, nem is akar változtatni tanítási stílusán, talán túlzott ellenérzéssel viseltetik mindenféle pedagógiai kísérletezéssel szemben. Kevés önállóságot enged meg a hozzá beosztott tanárjelölteknek, akiknek az Ő óravázlatai szerint kell tanítaniuk. Akkora tanítási tapasztalata van, annyira ismeri az általa kipróbált út előnyeit s az eltérő utak veszélyeit, a tanárra leselkedő várható kudarcot, hogy nem akarja, nem engedi a jelöltet az általa hibásnak minősített eltérő útra tévedni.
Szertára egyedülálló az országban: itt tartja az ajándékba kapott eszközöket, játékokat, modelleket, fényképeket, albumokat, a National Geography, Spektrum s más olyan külföldi folyóiratok példányait, melyeket egykori tanítványai, külföldi tudósok küldenek neki.
1976-ban Ő a Magyarországon rendezett Nemzetközi Fizikai Diákolimpia elméleti feladatait kitűző bizottság vezetője, tőle származik az azóta már az egész világot bejárt feladat: Hogyan lehet megmérni egy üveggömbben lévő légbuborék átmérőjét?
Az MTA Elnökségének Közoktatási Bizottsága által kezdeményezett reformgondolatokkal szemben kezdettől fogva bizalmatlan. Egyre jobban megerősödik az a meggyőződése, hogy a reform a tanulók életkori sajátosságát figyelmen kívül hagyja. Félti a fizikát és félti a tanulókat a hangzatos, de nem eléggé megalapozott pedagógiai kísérletezéstől. Mindenféle szólam esküdt ellensége. Háborgó igazságérzete tiltakozik, megbántott önérzete lázad az egyetemi, akadémiai "fensőbbséggel" szemben.
Egy percig sem tétovázik, amikor a nyolcvanas évek elején felkérik, hogy írjon párhuzamos tankönyvsorozatot a gimnáziumok számára. Hihetetlenül nagy feladatra vállalkozik teljesen egyedül: legközelebbi fizikus ismerőseinek sem árulja el, hogy min dolgozik. Nem akarja őket kellemetlen helyzetbe hozni. A feladat azért is különösen nehéz, mert a tanterv adott, s csak minimális mértékben lehet rajta változtatni.
Háromnegyed századdal a háta mögött, fiatalos lendülettel dolgozik. Évente megír egy-egy új tankönyvet, végül pedig 1989-ben megjelenik a könyvek tanítását segítő tanári segédkönyv is. Felvállalt célja, hogy az átlagon, a közepeseken segítsen. Azokon, akik a legtöbben vannak, akik mellé nem fogadnak külön tanítót - sem azért, hogy korrepetálják, sem azért, hogy versenyekre felkészítsék őket. Tőlük várható a legkevesebb hála, s velük a legkétesebb a siker. Mindezt nem fogalmazza meg ilyen élesen, csak elejtett megjegyzései árulják el szándékát. A gyorsan készült könyvek persze nem mentesek a hibáktól. Szemlélete konzervatív; már a hatvanas években születtek Magyarországon modernebb szemléletű tankönyvek.
Eléri viszont, amit semmi más reform nem érhetett volna el az országban: a tanárok egy túlméretezett és egy konzervatív szemléletű tankönyvsorozat közül a harmadik utat választják: rákényszerülnek saját egyéni tanítási módjuk, stílusuk kialakítására. Ehhez pedig mindkét tankönyvsorozatot felhasználják. A kényelmesek, a parancshoz szokottak úgyanúgy, mint a folyton ellenkezők.
Maga Vermes se kizárólag saját könyveiből tanított. "Nem a tankönyvet tanítjuk, hanem a tananyagot. Mi ezt úgy szoktuk csinálni" - mondta és csinálta.
Az 1954-es Kossuth díjon és az 1961-es Mikola díjon kívül is sok kitüntetést kapott.
Nyaranta utazik. Újabb útvonalakat próbál ki nyolcvanéves korában is. Vonattal jár és gyalog. Közben mindenhova felmászik és mindent lefényképez.
Csecsebecséket, jegyeket és hamis feliratokat gyűjt. Sajtóhibákra vadászik, az emberi butaság dokumentumait albumokba rendezi:
1986 nyarán az Egyesült Államokban élő volt tanítványai meghívják, s egy hónapon keresztül kézről kézre adják. Mindent megnéz, hogy majd továbbadhassa itthon, mai tanítványainak.
Szeptembertől júniusig az iskolában tölti minden idejét, a gyerekek között. Reggel elsőnek van bent az épületben, órakezdésig hangversenyt közvetít. A fizika előadóteremben a tábla fölött díszeleg az a modern festmény, melyet Párizsban látott meg, s azután saját kezűleg másolta oda. Előkészíti a kísérleteket; nemcsak a saját órájára, hanem a kollégájának, sőt a hozzá beosztott tanárjelöltnek is.
Hihetetlen? Aki őt ismeri, annak hihető, s ahogy teszi, úgy szinte természetes.
Ezév januárjában egy péntek reggel az iskolába érkező tanárok keresik Vermes Miklóst. Az előkészítő helységben az asztalon kikészítve találják az aznapi kísérleteket. Mellettük cédula: melyik kell az 1. órára, melyik a 2.-ra, melyik a 3.-ra. S még egy üzenet: "Sajnos kórházba kell mennem" .
Ettől kezdve kollégák, diákok, barátok egymásnak adják a kilincset Budakeszin, a tüdőszanatóriumban. Egyikük se tudja, maga Vermes sem, hogy milyen közel van az utolsó kicsöngetés.
Áprilisban a 85. születésnapon még felköszönti Őt az iskola tanári kara. "Hozd a papírokat, elmegyek nyugdíjba" - közli az igazgatóval. Azután éjszaka csendesen elalszik örökre. Ez az utolsó tréfája: most már soha senki se fogja megtudni, hogy 4-én vagy 5-én halt meg.
Meghalt? "Élünk. Életünkhöz anyag és energia kell, továbbá olyan fizikai és kémiai körülmények, amelyek mellett lehetséges az élet" - írta "A természet energiái" című könyvének a bevezető soraiban.
Kedves Miklós, drága Muki bácsi, nézd el nekünk, ha mi azt reméljük, hogy az élet meghosszabbítható, hogy az ember mégis csak valamilyen módon tovább él azokban, akik emlékeznek rá.
1990. június 12-én Sopronban, a Mikola díjas tanárok találkozóján elhangzott előadás.
1961-ben a meglévő két díj, a Bródy és a Schmid díj mellé egy harmadik díjat alapít a Fizikai Társulat. A kísérletező fizikatanárok kitüntetésére, Mikola Sándor születésének 90. évfordulójára megalkotják a Mikola díjat. A Mikola díj első kitüntetettje dr. Vermes Miklós. Attól kezdve minden évben ő adja át a Mikola díjat az új kitüntetetteknek.