Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1992/3 117.o.

BESZÁMOLÓ A MAGYAR CSAPAT SIKERÉRŐL A XXII. NEMZETKÖZI FIZIKAI DIÁKOLIMPIÁN

Honyek Gyula
Ságvári Endre Gimnázium

Ebben az évben a magyar csapat kiválóan szerepelt a fizika diákolimpián Kubában, két arany-, egy ezüst és két bronzérem elnyerésével a nemzetek nemhivatalos pontversenyében Kína és a Szovjetúnió mögött a harmadik helyet érte el harmincegy résztvevő ország között. A továbbiakban kövessük nyomon, hogyan jutottak el versenyzőink ehhez a szép sikerhez.

A hagyományoknak megfelelően az 1990-91-es tanévben is országszerte hét városban folytak olimpiai előkészítő szakkörök. A budapesti szakkört (ahol minden hétfő délután voltak foglalkozások) az öt fős csapatból négyen látogatták rendszeresen, itt a foglalkozásokat Gnädig Péter, Honyek Gyula és Szép Jenő tartották.

Az olimpiai válogatóversenyt (hivatalos neve Fényes Imre emlékverseny) 1991. májusában tartottuk Sopronban, melyet Nagy Márton tanár úr, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium fizikatanára szervezett. Köszönet illeti a Soproni Távközlési Igazgatóságot a verseny anyagi támogatásáért, valamint a Postaforgalmi Technikumot a kísérleti forduló lebonyolításáért, továbbá Varga István tanár urat az elméleti feladatok kidolgozásáért. A válogatóversenyre az a húsz középiskolás diák kapott meghívást, akik addigra már kimagasló eredményeket értek el a különböző országos fizikaversenyeken, illetve kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az előkészítő szakkörökön. A versenyen az olimpiai feltételeknek megfelelően, vagyis zsebszámológépen kívül minden más segédeszköz nélkül négy elméleti és két kísérleti feladatot kellett a versenyzőknek megoldaniuk. A legjobbak közül nyolc fős keretet jelöltünk ki, akik részt vehettek a további intenzív felkészülésen, melynek során választottuk ki az olimpiára utazó öt fős csapatot.

A felkészülés kétszer három napos intenzív munkából állt, a kettő között pedig előolimpiai versenyen vettünk részt Nyitrán, ahol Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország csapatai mérték össze tudásukat szintén a nemzetközi diákolimpiai szabályoknak megfelelő körülmények között. A nyitrai versenyen hat fős csapattal szerepeltünk. A legjobb öt versenyzőből állt össze a Kubába utazó csapat:

Boncz András - Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimn., tanára Pálovics Róbert;

Czirók András - Miskolc, Földes Ferenc Gimn., tanárai Dolák Gabriella és Zsúdel László;

Daruka István - Karcag, Gábor Áron Gimn., tanára Olajos István;

Falus Péter - Budapest, ELTE Trefort Ágoston Gyak. Isk., tanára Honyek Gyula;

Káli Szabolcs - Budapest, Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn., tanára Horváth Gábor.

Nehéz szívvel váltunk meg Bodor Andrástól (ELTE Apáczai Csere J. Gyak. Gimn., tanára Zsigri Ferenc), aki hatodikként minimális különbséggel maradt ki a csapatból.

A nyitrai verseny idén szerencsés módon különösen jól szolgálta az olimpiai felkészülést, mert Nyitrán is és Kubában is a kísérleti feladatban diódát tartalmazó fekete dobozt kellett vizsgálniuk a versenyzőknek. A jövő évi előolimpiai versenyre reményeink szerint Magyarországon kerül majd sor.

A XXII. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát 1991. július 1-9. között Havannában tartották. A kubai rendezők minden tőlük telhetőt megtettek a verseny színvonalas lebonyolítása érdekében, ez szakmai szempontból kifogástalanul sikerült is számukra, azonban a diákok ellátási körülményei nem feleltek meg az olimpiákon előzőekben szokásos szállás és étkezési szolgáltatásoknak. A magyar csapat példamutató módon, dicséretet érdemlően küzdött meg a mostoha életfeltételekkel, jó hangulatban, vidáman teltek napjaik. A két magyar csapatvezető (Szép Jenő és Honyek Gyula) egyöntetűen azt állapította meg, hogy az öt magyar fiúból összeforrott, egységes csapat alakult ki.

A körülmények ismeretében még nagyobb dicséretet érdemelnek a magyar versenyzők kiemelkedő eredményükért, a szakmailag rendkívül nehéz feladatokat összességében 83 %-os sikerrel oldották meg.

Aranyérmet nyert Czirók András és Káli Szabolcs, akik az olimpia 150 versenyzője közül a hatodik, illetve a hetedik helyen végeztek (összesen 13 aranyérmet adtak ki a 90 %-nál jobb eredményt elérőknek). Falus Péter ezüstérmes lett, az összesítésben a 15. helyen végzett. Boncz András és Daruka István bronzérmesek lettek, ők a 29. és a 33. helyet érték el. Amióta nagyszámú ország vesz részt olimpiákon, ilyen jó eredményt (két arany - mindenki érmes) magyar csapa, még nem ért el.

A résztvevő országok éremtáblázatát és összpontszámát a következő táblázat tartalmazza:

ORSZÁG

ARANY

EZÜST

BRONZ

DICSÉRET

ÖSSZ-PONTSZÁM

KÍNA

5

     

220.40

SZOVJETÚNIÓ

3

 

2

 

207.55

MAGYARORSZÁG

2

1

2

 

198.10

ROMÁNIA

 

3

2

 

190.35

CSEHSZLOVÁKIA

 

1

2

1

156.90

AUSZTRÁLIA

   

2

3

149.75

NAGY-BRITANNIA

 

1

2

1

149.65

LENGYELORSZÁG

 

1

2

1

147.90

HOLLANDIA

 

1

2

1

147.30

USA

1

1

 

1

145.15

BULGÁRIA

   

3

1

143.20

IRÁN

   

3

1

143.10

AUSZTRIA

 

1

 

2

130.90

NÉMETORSZÁG

   

1

3

129.75

SVÉDORSZÁG

   

2

 

119.20

NORVÉGIA

1

   

1

107.60

SZINGAPUR

   

1

1

106.95

KANADA

1

     

102.20

OLASZORSZÁG

   

1

 

98.30

FINNORSZÁG

   

1

1

95.30

KUBA

     

2

90.50

CIPRUS

   

1

 

89.00

THAIFÖLD

   

1

 

82.95

TÖRÖKORSZÁG

   

1

 

78.70

JUGOSZLÁVIA

       

69.25

IZLAND

     

1

68.15

SPANYOLORSZÁG

       

52.40

KOLUMBIA*

       

36.30

BELGIUM

       

28.20

SURINAME

       

25.90

GÖRÖGORSZÁG**

       

7.40

*3 versenyző

**2 versenyző