Az ÖTVENES ÉVEK ÉS AMI ELŐTTE VOLT V.

- Felsőgödön laktam, onnan jártam be vonattal a Pázmány Péter Tudományegyetemre, mint fizika-matematika szakos tanárjelölt. Szakdolgozatomat a Műegyetemen molekula-spektroszkópiából készítettem Pogány Béla professzor tanszékén Schmid Rezső vezetésével. 1936-ban ösztöndíjjal Berlinbe küldtek ki W. Friedrich professzornak, a Német Tudományos Akadémia elnökének “Institut für Strahlenforschung" egyetemi intézetébe orvosfizikát tanulni, mert az újonnan létesített "Székesfővárosi Közkórházak báró Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézetébe, a fizikai gyógyítás házába" sugárfizikai és dozimetriai ismeretekkel rendelkező fizikust kértek. Pogány Béla professzor engem ajánlott.

- Manninger Vilmos professzor úr szervező munkájával végre egy vadonatúj intézmény indult különféle orvosi, fizika, stb. osztályokkal, laboratóriumokkal a legkorszerűbb készülékekkel. Nem volt nagy, mindössze 100 ágyas, de rendelkezett rádiumágyúval és több száz rádiumtűvel, rádium tubussal is. Az Ön kérdése természetesen Manninger professzorban is felmerült és éppen ezért küldetett ki Berlinbe, a leghíresebb intézményekbe orvosi radiológiát, sugárvédelmet, dozimetriát tanulni szakmai gyakorlattal. Persze hogy örömmel vállaltam, hiszen akkor is nagy volt az állástalanság. A Műegyetemen, mint fiatalember, csak “fizetés nélküli tanársegédnek" voltam kinevezve és semmiféle mellékes jövedelmem nem volt.

- Igen, működtek. Sokat tanultam Berlin két nagy sugárterápiára szakosított kórházában, amelyek jól el voltak látva legkorszerűbb műszerekkel, készülékekkel és természetesen speciális kiképzésű fizikusokkal, de Friedrich professzor úr ajánlásával nem egyszer tanulmányozhattam az Otto Hahn professzor Berlin-Dahlem-i intézetében a maghasadással kapcsolatos fizikai kísérleteket is.

Nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy az új budapesti intézménynek Czunft Vilmos személyében szerencsére egy igen művelt, a sugárfizikát nagyon ismerő főorvos vezetője volt, aki délutánonként sokat tartózkodott a fizikai laboratóriumban és döntő módon biztosította a tudományos fejlődésünket is. Ketten voltunk fizikusok, Toperczer Johanna és én. Engem egy évvel a kórház megnyitása után 1937-ben idő előtt hazarendeltek Berlinből, mert a sok rádiummulázs készítésétől annyira elromlott Toperczer vérképe; hogy fel kellett váltanom. A sugárvédelemhez sem ő, sem más, de még a készülékeinket leszállító cégek sem értettek. Megdöbbenve láttam, hogy például a szakértelem nélkül megvett rádium asztal - amely mellett állva 10-15 percig is eltartó munkával kellett elkészíteni a mulázsokat - mindössze 2-3 cm-es ólomvédelemmel készült, mikor a rádium gamma-sugárzásának a felezőréteg vastagsága másfél cm ólom. A sugárvédelem abból állt, hogy a rádiumos nővéreket félévenként lecserélték. Lassan sikerült egyre szélesebb körben arról beszélnem, hogy a sugárzásokkal dolgozók külföldön már mindenütt kevesebb ideig dolgoznak. A városházán emiatt nagyon felháborodtak, de Czunft Vilmos kemény ember volt, és kiharcolta a szombati munkaszünetet és heti 36 órás munkahetet.

- Bizony nem, pedig ezek igen fontosak. Mielőtt Friedrich professzor úrtól hazajöttem, bementem hozzá búcsúlátogatásra. Nagy nyomatékkal ajánlotta figyelmembe a röntgensugárzás hullámtermészetének felfedezője az interdiszciplináris kutatások fontosságát. Képzeljük el - mondotta - a tudományt egy nagy mezőnek, melyen ki vannak jelölve a különböző tudományterületek. Ha ez valóban így lenne, akkor azt látnánk, hogy a fizika területén a fű csaknem teljesen le van legelve, míg a fizikához csatlakozó interdiszciplináris területeken nagy; szép fű nő, ahol egy marha is könnyen talál magának harapni valót.

Ennek az igazságáról azóta magam is meggyőződhettem. A fizika nemcsak egy önálló szakterület, hanem mindenhol, minden egyes mozdulatunknál a fizika törvényei érvényesülnek: akár biciklizem, akár borotválkozom, eszem, vagy fát döntök ki. És gyakran ezekre persze rárakódnak más területek is: az orvostudomány, az agrár-tudományok, a biológia, stb. törvényei. A fizika törvényei tehát csaknem minden többi tudományra kihatnak.

Így felvetődik aztán a kérdés, ki mit tekint alapkutatásnak és mit alkalmazott tudománynak? Ami a fizikában alkalmazott kutatás, az az orvostudományban gyakran alapkutatás. Ez az egyik oka az interdiszciplináris kutatások lemaradásának. Intézetünkben például egy igen nagy aktivitású sugárforrást úgy kellett megkonstruálnunk, hogy kivezérelve a töltetet a tokjából, bizonyos feltételek mellett adjon le halálos dózist a csontvelőre; hogy helyé-: be új csontvelőt inplantálva a beteg tovább élhessen; orvosi szempontból ez tiszta alapkutatás: De fizikai szempontból is olyan feltételeket kellett kielégíteni, amelyek nem tekinthetők egyszerű alkalmazásnak. Például a tüdő védelme a ránézve halálos dózistól, az üzemzavar lehetőségének teljes kizárása, stb. Mindezek olyan kérdések, amelyeket csak orvosi diplomának megfelelő tudással nem lehet megválaszolni. De ha a fizikust hátrány éri amiatt; hogy interdiszciplináris alapkutatáson dolgozik, akkor 56 évvel Friedrich professzor rét-hasonlata után is sajnos nem sok változást várhatunk a mezőn.

- De igen; különösen a rádiumágyunk élt át izgalmas kalandokat. A rádium töltetet már a háború derekán (1942-ben) mentenünk kellett: Egyrészt, mert tetemes értéket képviselt. Másrészt; ennél fontosabb szempont volt, hogy esetleges bombatalálat következtében nagy területet, épületeket szennyezett volna be, és ezzel nemcsak használhatatlanná tett volna; de elhordásuk súlyos egészségkárosodásokkal járt volna: Maga a rádiumágyú:a Bazilika pincéjében épségben megmaradt:

A 3 Curie-s rádiumtöltetet a Nemzeti. Bank Balaton környéki földalatti megőrzőjébe szállítottuk több mázsás ólomládában. A front azonban egyre közeledett. Így a többi őrzött értékkel együtt az ólomládát külön teherautón útnak indították Nyugatra: -1945 májusában - 5 nappal a háború befejezése előtt - bajor területen a teherautót egy gyújtóbomba telibe találta és minden égni kezdett. Nemcsak az ólomláda olvadt meg; de a rádiumot tartalmazó tubusok is és mindez lefolyt az útburkolatra; ahonnét a német úttisztító osztag a teherautó kiégett darabjaival letolta az útszéli árokba; mit sem törődve a magyar kísérők figyelmeztetésével, akik még idejében kiugrottak az autóból és a sűrű bokrok között rejtőztek el.

A néhány nap múlva ide beérkező amerikai megszállók az erősen sugárzó roncsokat; útburkolatot és szennyezett földréteget 30 óriási faládában Belgiumba szállították, a rádiumot annak idején eladó cégnek, amely ezeket egy kiürített hangárban helyezte el.

A háború befejezése után lassan megindultak a tárgyalások az elhurcolt magyar javak visszaszállítására. A rádiumtöltetünk visszanyerésének ügyében is elkezdődött egy 6 éves alkudozás az illetékes nagy - automatizált gépsorokkal rendelkező belga céggel a több tonnányi különféle anyag oldatba vivése, kristályosítása, stb. tárgyában, ami természetesen igen sokba került volna, amire a fővárosnak nem volt pénze. Mindenesetre a tárgyalások jó alkalmat szolgáltattak különféle hivatalos személyek nyugati kiutazásához, bár a cég emberei már 200 méterrel a hangár előtt megállították a ládákat látni akaró budapestieket szállító autójukat, de nem támasztottak akadályt, hogy tárgyaló partnereik közelről megnézhessék a ládákat, ha merik beszívni a sok radon-gázt. Végül is ajánlkozott két francia mérnök, hogy ők sokkal olcsóbban elvégzik a munkát. Az eredeti rádium mennyiségnek kétharmadát sikerült visszakapniuk és azt az általunk megadott méretű mintegy 200 darab platina-irídium tűkbe és tubusokba töltve nekünk átadniuk.

Időközben ugyanis a rádiumágyuk egycsapásra eltűntek szerte a világon és átadták helyüket a nagyságrendekkel erősebb gamma sugárzást kibocsátó kobaltágyúknak, míg a nőgyógyászati üregi rádiumkezelések az általunk kifejlesztett új sugárvédelmi berendezésekkel egyre eredményesebb kezeléseket mutattak. A két francia mérnök hasonlóan Mme Curie-hez lyukas fedelű fészerben, minden sugárvédelem nélkül dolgozott a biztonságosnál nagyságrenddel nagyobb rádium mennyiségekkel, az egyik másfél; a másik 2 év után sajnos meghalt; nagy valószínűséggel az inkorporált rádium és leányelemeinek alfa-, béta- és gamma sugárzása által elszenvedett sugárkárosodás következtében.

- Valóban ez. volt a helyzet. Hiszen új készülékeket nem vehettünk, mert nem volt rá deviza és még levelezni sem volt szabad külföldi cégekkel. Így azt kellett csinálnunk, hogy a feltétlenül szükséges; de idehaza nem kapható anyagokat, például teflon, borostyán, csempésztettük. A “szállítók" a beszerzők voltak, akik például hálókocsiban rejtették el az árut.

- Igen, jól indokolt hivatalos útra lehetett útlevelet kapni: Én is például már 1958-ban voltam nyugati úton. Nyolcan utaztunk ki új eredményeinkkel az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó 2 hetes nagy nemzetközi kongresszusra Genfbe az elfogadott kongresszusi előadásomat megtartani. Ekkor esett meg velem; hogy a közbülső vasárnapra jegyet váltottam egy egész napos hajókirándulásra a Genfi tavon. Mikor visszaérkeztem, nagyon kikaptam, hogy nem lett volna szabad elmennem és ezzel elhagynom Genfet, ahová a kiküldetésem szóit. Hogyan mertem ilyet csinálni? Genfből engedély nélkül eltávozni?

- Elmondtam a kollégáknak, hogy milyen szépeket láttam, különösen a szigetre épült várkastélyban; nekik is ajánlottam.

- Sem a főváros, sem a magyar állam nem tudott megvásárolni egy teljes, több tonnás kobaltágyút, de egy néhány dekás kobalttöltetet a Szovjetuniótól tudott, mert ez nekik is jó üzlet volt. Magát az ágyút tehát követelményeinknek megfelelően magyar mérnököknek kellett megtervezni. De ezek olyan szörnyű, használhatatlan készülékeket akartak konstruálni, amilyeneket mi nem tudtunk elfogadni. Így nekiálltam magam egy olyan kobaltágyú megtervezéséhez, amelyet majd magunk kivitelezni is tudunk. Volt ugyanis a sugárfizikai osztálynak egy jól felszerelt saját kis műhelye is 2 ügyes technikussal. Mivel a tervezésnél figyelembe vettem, hogy egyrészt a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság (ICRP) az újabb és újabb tapasztalatok alapján ismételten lényegesen csökkentette a megengedhető maximális dózisszinteket, másrészt a rádiumnál nagyságrendekkel nagyobb aktivitású, mesterségesen előállított új radioaktív sugárforrások kerültek mindennapos felhasználásra, úgy határoztam, hogy egy olyan kobaltágyút lenne kívánatos megterveznem, amely kikapcsolt állapotában - ellentétben a jelenleg gyártott valamennyi típusúval - egyáltalában nem sugárzik, tehát a beteget beállító orvos és asszisztens egyáltalában nem kap besugárzást a munka végzéséből kifolyólag.

Az abszolút biztonságos üzemeltetés céljából kívánatos, hogy elektromos áram-kimaradás esetén is működjön; az irodalomból ismeretes tragikus balesetek eleve ne fordulhassanak elő. A fentebbi követelményeknek eleget tévő, a gravitációs erővel működő “Gravicert" nevű külföldi szabadalmakat is elnyert - készülékünket a MEDICOR gyártásba is vette, külföldre is jutott belőle. Lényege: kikapcsoláskor a töltet elhagyja a besugárzó helyiséget. 1965-ben a MEDICOR átadta a mozgó besugárzások végzésére is alkalmas Rotacert készüléket, mely 28 év után ma is folyamatosan működik a Gravicert elv alapján. - Közben nyilván fejlődött a sugárvédelem is.

- Igen, így van. A tapasztalatok azt mutatták, hogy itt nem elégedhetünk meg egy egyetlen számmal megadott dózis-határ értékkel, hanem egy bonyolult számításokat igénylő, interdiszciplináris tudományterületről van szó, amelynek kidolgozásában és kezelésében a fizika már eddig is döntő szerepet játszott.

A sugárvédelem fejlődésének egy másik nagy területe a sugárterápiára kerülő beteg sugárvédelmének az előtérbe kerülése, nevezetesen hogy amennyire fontos a daganatpusztító dózisnak és nemcsak kisebbnek a lejuttatása a daganatra, ugyanannyira fontos a daganat körüli szerveknek, testrészeknek az elérhető maximális kímélése, azaz a daganat körül a dózis intenzitásának minél meredekebb csökkentése. Erre régebben az orvosoknak csak hozzávetőleges becslések álltak rendelkezésükre, ha egyáltalában volt idejük ezzel foglalkozni.

Gyökeres változást a számítógépes besugárzástervezés hozott, melynek ismertetésére itt nem térhetünk ki és csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy hazánkban is sikerült végre az 1970-es évek folyamán az illetékes legfelsőbb vezetést meggyőzni arról, hogy valamennyi sugárterápiás osztályon szükség van fizikus státuszok létesítésére, a korszerű számítógépek és egyéb eszközök beszerzésére és üzemeltetési költségeinek biztosítására, mert ettől várhatjuk csak a mélyenfekvő daganatos betegek gyógyulásának ugrásszerű megemelkedését.

Több éves szervező, oktató és kísérleti munka után 1978-ban beindíthattuk a zömmel Bécsből (IAEA Atomenergia Ügynökség) kapott több mint százezer dollár értékű műszer parkkal és számos egyéb bel- és külföldi támogatással létrehozott Számítógépes Országos Besugárzástervezési Hálózatunkat, amely Budapest, Debrecen, Szombathely, Pécs, Miskolc, Szeged, Győr teleterápiás centrumaiban biztosította a gyógyuláshoz szükséges legkedvezőbb besugárzási feltételeket.

- Izotóp-temetőket kizárólag hosszú felezési idejű izotópok eltemetésére szabad felhasználni. Az első kis izotóptemetőt a Központi Fizikai Kutató Intézet Radiológai Osztályán építettük az akkor beinduló különböző tudományos kutatások, ipari és méréstechnikai vizsgálatok folyékony és szilárd állapotú hulladékanyagainak tárolására. Egy jóval nagyobb kapacitású temető számára Solymáron találtunk végre alkalmas talajviszonyokat. Néhány évtized alatt azonban ez is megtelt és Vác körzetében, Püspökszilágyon épült meg végre egy nagy kapacitású modern temető, ahová a solymárit is átköltöztették.

- A rutin munkánk mellett 2 év alatt a precíziós esztergályos munkáktól az ólomöntésig a komplett kobaltágyút az Onkológiai Intézet sugárfizikai osztályának finommechanikai műhelyében készítettük el és a radiológiai osztályon ennek befogadására épített vastag betonfalu helyiségében építettük be 1957-ben. Az évtizedeken át hibátlanul működő, a világon ma is egyedülálló kobaltágyú típus előnyei: 1. A kezelő orvos és asszisztense a beteg beállítása során egyáltalán nem kap gamma-sugárzást. 2. A biztonságot veszélyeztető meghibásodás valószínűsége nulla. 3. Elektromos áram nélkül is üzemeltethető, mert a ki-be kapcsolást a gravitációs erő végzi. A készülék előnyeire utaló neve Gravicert (gravitáció és certus).

A Medicor által gyártott, amerikai szabadalmat is elnyert készülékekből Lengyelország és Afganisztán is kapott egyet ajándékba. A készülék beszabályozása és bemérése céljából a bécsi Atomenergia Ügynökség felkérésére Kabulba utaztam, ahol ez volt az első teleterápiás készülék a hatalmas országban élő 20 millió ember számára. Az ünnepélyes megnyitásra más országokból is komoly szakemberek jöttek el.

- Valóban, Angliából, Bécsből, Amerikából, sőt Indiából is eljöttek megnézni a maximális sugárvédelmi célokat szolgáló eszközeiket, mérő berendezéseinket, a hazánkban megépített első egésztest-számláló berendezésünket (whole body counter), mely az IAEA nemzetközi kiadványaiban HY 1.1 jelzéssel került publikálásra (1963), a nőgyógyászati rádiumkezelésekhez készített kettős tükrözésű, mozgópajzsos eszközeink, az abszolút dózismeghatározó hordókamrás berendezésünk, stb. Ismételten itt jártak Bécsből az IAEA szakértői, mindent megvizsgáltak és rendben, illetve biztonságosnak találtak. Elsősorban a Gravicert kobaltágyúnál, de másutt is a megoldások egyszerűsége tetszett nekik.

- A sok munkával kifejlesztett optimális sugárvédelmi eszközöket, módszereket az illetékes minisztérium országosan kötelezővé tette, mint például a nőgyógyászati rádiumkezelésekkel kapcsolatos módszereket, a korszerű besugárzástervezést, stb. Az ilyen-olyan okokból szükségtelenné váltak a Műszaki Múzeum, illetve a bécsi IAEA tulajdonába mentek át. Nem mi tehetünk viszont arról, hogy a sok pénzt hozó szabadalmakra befutott megrendeléseket a nagy vállalatok nem használták ki. Például a Rotacert kobaltágyúból a Medicor csak 1 darabot gyártott le, amely 28 év után ma is dolgozik, tehát jó, Medicor szabadalom, India - ottani előadásunk nyomán - 30 darabot szeretett volna megvenni, de a Medicor nem vállalta el a legyártását, stb.

- Kovács István professzor úr hívott; aki évfolyamtársam volt az egyetemen. Együtt dolgoztunk a Schmid-laboratóriumban is a Műegyetemen. Ott én is spektroszkópiával foglalkoztam.

A KFKI, melynek a létrehozásában is már részt vettem 1952-ben nyílt meg. A munkahelyem államosítása 1949-ben történt, a Fővárosi kórházból Országos Onkológiai Intézet lett. 1952-ben költöztünk át a Bakáts térről a Déli pályaudvar melletti szanatóriumba. Én a KFKI-ban mellékállásként egy 40 fős Radiológiai Osztály vezetője lettem.

- Sajnos nem mindig. Így például 1956 elején Pál Lénárd helyettes igazgató, gondolom még ő is emlékszik rá, arra kért, hogy dolgozzunk ki egy eljárást az inotai alumíniumkohóban felhasznált elektromos energia csökkentésére. A mintegy 20 darab sorbakapcsolt kohón folyamatosan 60 ezer amper folyik keresztül éjjel-nappal. Ha a megolvadt alumínium mennyiségét mérni tudnánk és ezzel csak egy 1 százalékos megtakarítást tudnánk elérni, ebből már óriási haszon származna folyamatosan évről évre.

Egy helyszíni szemle után nyomban nekikezdtünk a munkának. Sorozatos kiszállásokon - sokszor éjjel is dolgoztunk Inotán. Nagy és nehéz munka volt. Egy vastagabb acélrudat kellett függőlegesen az olvadékba benyomva tartani, majd kihúzva, az áttüzesedett, sárgán izzó vasrúdrész hosszából lehetett megbecsülni a megolvadt alumínium térfogatát. A forró levegő égette a kezünket, arcunkat, amit nem mindenki bírt elviselni. Straub F. Brunó, az Izotóp Alkalmazási Szakbizottság elnöke Inotán is megtekintette a munkánkat és tanácsokat is adott. Munka közben újabb és újabb problémák merültek fel; amelyeket okvetlenül meg kellett oldanunk, míg végre átadhattuk új módszerünket a hozzá szükséges kellékekkel együtt.

Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó két hetes; Genfben megrendezett nagy kongresszuson eredményeinkről elmondott beszámolóm után nyomban jelentkeztek a lengyelek, hogy őket nagyon érdekli a téma és szeretnék a helyszínen megnézni és megtanulni a munkát. A megbeszélt napon meg is jelent a KFKI-ban két lengyel kolléga. Mivel a helyettes igazgató külföldön volt, viszont külföldi látogatókat írásban be kellett jelenteni, a papírok az akkori igazgató úr kezébe kerültek, aki sajnos telefonon nyomban közölte velem, hogy a téma nem alapkutatás és nem járul hozzá a lengyelek fogadásához. Ő is kint volt pedig Genfben a Nemzetközi Kongresszuson és így már tudhatott az előadásomról, amit a helyettes igazgató kérésére készítettünk.

Viszont a franciák is érdeklődtek a téma iránt és így egy szép, sok ábrával illusztrált, az angol publikálásnál részletesebben megírt francia nyelvű könyv kiadója kapta meg grátisz - a szerzői tiszteletdíjat sem vettem fel - a sok milliós megtakarítást (Ft) és sok ember életét megmentő, világszerte elismert részletes információt.

- Rövid felezési idejű izotóppal olyan ötvözetet csinálni, mely megfelelő tokban a megolvadt alumíniumban egyenletesen oszlik el és a koncentráció változásból következtetni lehet a mennyiségi változásra és az optimális csapolási időre.

Visszatérve még a két lengyel fizikusra, meglepetéssel észleltük, hogy az egyik közelében a sugárvédelmi műszerünk szapora kattogásba kezdett, ami fürdetés után is fennállt. Hogy mikor és mit inkorporálhatott, arra nem tudott visszaemlékezni. Néhány óra múlva Varsóból telefonértesítést kaptam, hogy elindult egy katonai repülőgép Budapestre, hogy a két lengyel fizikust hazavigye. Én átgondolva a helyzetet - egyedül mentem ki KFKI kocsin a repülőtérre, ahol a társalgóban egy órán át kellett a katonáknak elmagyaráznom, hogy milyen kellemetlenül érintett a helyettes igazgató felkérése után, hogy a rengeteg munkával elért eredményünket nem mutathatom meg a lengyel kollégáknak. Viszont őket most semmiféleképpen sem engedhetem elvinni, mert az inkorporált radioizotóp fajtáját és mennyiségét, valamint kiürülési sebességét sürgősen meg kell határoznunk, ugyanis ezek ismeretében dönthető csak el, mi a további teendőnk. A repülőgép így a fizikusok nélkül tért vissza.

- Néhány évvel ezelőtt ezzel kapcsolatban nagy vitába keveredtem a Magyar Tudomány hasábjain. Amikor végre megkaptam a cikkemre vonatkozó válasz cikket, kiderült, hogy a javaslataim, kérdéseim legérdekesebb részeire a bíráló nem reagált és csak egyszerűen idézi az elfogadhatatlan régi felfogást, amely szerint “nem tekintik tudományos értéknek a nem referált folyóiratokban megjelent dolgozatokat... valamint a konferencia kiadványokat", de elismeri, hogy ezzel kapcsolatban valóban vannak létező és tisztázásra váró problémák. Eltelt két év és tudtommal semmi sem történt. Ha pénzügyi és egyéb okokból a kérdés véglegesen ma még nem rendezhető, miért nem lehetne addig is ideiglenes jelleggel a sokakat sértő, valótlan idézett mondatot törölni. Ma már egyre többen követelik ennek, a magyar kutatások jelentős részének igazságtalan megbélyegzését kifejező mondatnak sürgős törlését. Konkrét indokolásra itt nem kívánok kitérni, közismertek a Magyar Tudományból.