CSEKŐ ÁRPÁD, 1902-1993

Kálmán Attila, államtitkár
Művelődési és Közoktatási Minisztérium

Nem tartozom azon szerencsések közé, akiknek Csekő Árpád tanára volt. Személyesen csak idős korában találkoztam vele fizikatanári ankétokon, öregdiákok összejövetelein, de kísérleti eszközeit, könyveit, cikkeit évtizedek óta ismerem, nagyrabecsülöm.

Csak aki hasonló körülmények között kezdte a pályafutását, tudja megérteni, hogy mit jelentett a számomra az ötvenes évek második felében egy hiányos felszereltségű kis faluban, fizikatanítás közben a Csekő-láda, a Csada-Csekő-Jeges-Öveges kísérleteket leíró könyv modellértékű ábrasorozata, egy-egy új eszköz, továbbképzés, tanár: segédkönyv, melyek csaknem mindegyikében “tettestárs" volt Csekő tanár úr, oly sokak Árpád bácsija.

Szülei falusi “néptanítók" voltak. Ő is először tanítóképzőt végzett, majd tanítóképző-intézeti tanári oklevelet szerzett, fizika, matematika, biológia és kémia szakon.

Kiválóan képzett, széleslátókörű, a tudását állandóan gyarapító tanár volt; aki mindig lelkiismeretesen készült az óráira, igényes volt elsősorban önmagával, de a kollégáival és a tanítványaival szemben is. A tanulás-tanítás folyamatában kitüntetett szerepet szánt a tapasztalásnak, a szemléltetésnek.

Több mint száz kísérleti eszközt készített, részt vett a Fizikai Szemle valamint az Élet és Tudomány szerkesztésében, tanítók majd fizikatanárok sokaságának képzésében, továbbképzésében, számos fizikatanári ankét, demonstrációs eszközkiállítás megszervezésében.

Már fiatalon a pápai tanítóképző igazgatója lett, majd tanított Jászberényben, a budai tanítóképzőben és gyakorlógimnáziumban is. Eredményes tanári munkáját és színvonalas írásait elismerve 1960-ban meghívták a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszékére, fizikatanárok képzésére. Innen ment nyugdíjba 67 éves korában, de utána még tizenöt évig tanított a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán.

Pótolhatatlan munkát végzett 1984-től szinte élete végéig. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szaktanácsadójaként régi fizikai taneszközök felkutatásával, rendezésével, javításával. (Többek között Jedlik Ányos, Eötvös Loránd, Békésy György és Pócza Jenő által tervezett vagy készített eszközökről van szó).

Számos hivatalos elismerésben is volt része (Például: Mikola-díj (1969), MTESZ-díj (1977), TIT Arany Koszorús Jelvény (1984), Eötvös Érme (1987), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1992).

Az igazi elismerés azonban az élményszerű órákért, lebilincselő kísérletekért: tanítványainak hálája, tisztelete, szeretete, amelyet többek között az is bizonyít, hogy 1991-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat örökös, tiszteletbeli elnökévé választották.

A tehetség ajándék, nem érdem, de kötelez. Kötelezi mind a tanárt, mind a diákot a lehető legjobb eredmények elérésére. Csekő tanár úrnak nem véletlenül volt olyan sok kiváló diákja. Nem csupán a tudásban voltak kiemelkedők, hanem jellemileg is. Olyan embereket nevelt, akik a karaktert nem áldozták föl a karrierért.

Mi marad meg egy tanár munkájából a halála után? Meggyőződésem, hogy nem csupán az általa írt könyvek, cikkek vagy elkészített eszközök. Csekő tanár úr több mint 65 éven keresztül tanított. Többezer tanítványa volt. Lehet, hogy közülük néhányan már alig emlékeznek rá, de a szemléletéből, a tudásából, a gerincéből bizonyára magukkal vittek ők is a “sejtjeikbe" beépítve.

A pedagógus munkája mindig nehéz volt. Tele idegfeszültséggel, bizonytalansággal, anyagi és egyéb gondokkal is. Egyet azonban sohase felejtsünk el: a világ legértékesebbjével, az emberi lélekkel és értelemmel foglalkozunk, mégpedig a legfogékonyabb korban. Éppen ezért minket nem sajnálni, hanem irigyelni kell. Még a halála után is irigyelni lehet az olyan tanárt, mint Csekő Árpád, akinek a temetésére ilyen sokan jönnek el egykori tanítványai, kollégái, barátai, tisztelői.

____________________________