Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Fizikai Szemle 1993/11. 430.o.
Nagy Mihály
Református Kollégium,
Debrecen
A legelső nap
Első tízpercben a
nagyudvaron, ahol a fiúkat
bámultam, árván, vad játékukat,
jött valaki, s halkan, objektíven,
így szólt hozzám: "Ha nem játszol te sem,
ne nézzük együtt a többieket?"
Megörültem. Kezeltünk. "A neved?"
"Bay Zoltán." Szép arca, szeme volt.
Az első barát? Magányom oszolt.
(Szabó Lőrinc: Az első tízperc. Tücsökzene 94.)
"Ez a kis vers eszembe juttatta a legelső napot, melyet itt töltöttem, ebben a Kollégiumban. Az első találkozás tényleg így történt, ahogy a vers leírja. Én is faluról jöttem ebbe a "nagy" városba, ebbe az ősi Kollégiumba. Az udvaron álltam, akkor még volt ott egy nagy húzós kút és egy fűszál sem tudott ezen az udvaron megnőni, mert mindet letapostuk. És amint ezen a nagy udvaron figyeltem a diákok hancúrozását, észrevettem, hogy van még valaki, aki nem vett részt a játékban és akkor történt, hogy kezet fogtunk. Az első barát, ő is nekem, én is neki. Amikor bementünk az osztályterembe, egymás mellé ültünk és ez így volt nyolc osztályon keresztül, egészen 1918-ig, mikor ő bevonult katonának. Mindaddig egymás mellett ültünk az iskolai padokban.
Ez a visszaemlékezés eszembe juttatja, hogy akkor délután volt az évnyitó ünnepség, éppen ebben a teremben, ahol most vagyunk. Itt az igazgatónk üdvözölt bennünket, lelkünkre kötötte, hogy a magunk lábán kell megállnunk. Senki sem fog minket segíteni, magunk segítsünk magunkon. Ez volt a bíztatás, amit az igazgatónktól kaptunk.
És akkor - sohasem tudom elfelejteni -, ott a fenti karzaton fölzengett a híres debreceni kántus éneke, Csokonainak a verse:
Oh Tihanynak rijjadó leánya,
Szállj ki szent hegyed közül...
(Ekkor nagy derültség tört ki a diákok közt, súgták az előadónak, hogy a kántus most is ott van.) [1]
Bay Zoltán rögtönzött beszédéből idéztem, amit 1981. május 21-én mondott a Kollégium dísztermében, ezzel reagálva a most is elhangzott kedves Szabó Lőrinc versre.
A Kántus akkor énekelt Bay Zoltán tiszteletére, mint ahogy nevezetes vendégeknek énekelni máig is szokása. A Kántus most nincs itt, de a végső tiszteletadás alkalmával április 10-én énekelni fog a Gyulavári temetőben.
Engedtessék meg, hogy én is elmondjam egy soha nem felejthető, vele kapcsolatos személyes élményemet, ami nagyon jól jellemzi Bay Zoltánnak a Kollégiummal való kapcsolatát. A Magyar Tudományos Akadémián tiszteleti taggá fogadása alkalmából tartott előadása után egyszerre többen is odamentünk hozzá, általában különböző meghívásokkal. Bizonytalanul válaszolgatott, nem tudván lesz-e elég ideje. Mikor én átadtam a Kollégiumba szóló meghívást, mindig élénk, fiatalos tekintete - akkor már 81 éves volt - megvillant, elővette naptárát és megjelölte benne a május 21-ét. Akkor nagyon büszke voltam arra, hogy a Kollégium fizikatanára vagyok.
A bontakozó természettudományos érdeklődés
Átnézve a Debreceni Református Főgimnázium 1910-1918. évekre vonatkozó értesítőit, megpróbáltam nyomára akadni a természettan iránt bontakozó érdeklődésének. Az 1917/18. tanévi értesítőben három, ide vágó adatra bukkantam:
Valószínű, hogy ezeknek az adatoknak a hátterére utal Bay Zoltán a Fizikai Szemle 1986/10. számában megjelent "Új méter, új kutatás" című cikkében, amikor egy diáktörténetet elevenít fel.
"A Debreceni Református Főgimnáziumban talán hetedik osztályosok lehettünk, amikor a tanár az önképzőkörben föltett egy kérdést: "A latin mondást, Sic itur ad astra megtanultuk, de mit gondolunk, mi a közmondás értelme, hogyan mehetünk a csillagokhoz?" (Bay Zoltán VII. gimnazista korában önképzőköri választmányi tag, VIII-os korában önképzőköri elnök. De nemcsak a természettanban jeleskedik, hanem, mint az értesítőben olvashatjuk, a gyűléseken közbeiktatott zeneszámokkal is nagy sikert arat. A szerző megjegyzése.)
Osztályunkból elsőnek Szabó Lőrinc (a későbbi hírneves költő) jelentkezett:
- Világos, hogy a latin közmondás szimbolikusan értendő: a csillagokhoz gondolatban, a költészet, a művészet szárnyain emelkedhetünk fel.
Több hozzászólás után én is jelentkeztem, félénken.
- Talán egyszer a tudomány segítségével leküzdhetjük a Föld gravitációs terét és kimehetünk a világűrbe. Ez ma még nem áll módunkban, de a tudomány hozzásegíthet.
Általános mosolygásban volt részem. A tanár és a tanulótársak kinevették az álmodozó diákot. Most kérdem: kinek volt igaza? Azóta 12 ember járt a Holdon s Naprendszerünkben műholdak, fizikai műszerek százszámra röpködnek.
Jelenlegi válaszom az, Lőrincnek és nekem, mindkettőnknek igazunk volt. Mert egy élet tapasztalata megtanított arra, amit akkor nem éreztem át, hogy a tudomány is csak a lelkesedés az intuíció szárnyain emelkedhetik a magasba. Tudomány és művészet között nincs különbség, mindkettő közös forrásból táplálkozik, az embernek abból a veleszületett törekvéséből, hogy előbbre, magasabbra jusson."
A tanár és az iskola hatása
Kerestem a tanár és az iskola hatását az érdeklődés kibontakoztatásában. Ehhez a kérdéshez ugyancsak 1981-es látogatása alkalmából elmondott visszaemlékezésében találtam adalékot.
"...ez az iskola igazi alma materünk volt szellemiekben és anyagiakban. A tanárok föl tudták kelteni bennünk az ambíciót: segíts magadon, úgy haladj előre!
Jakucs Pista bácsit (mert később már így neveztem őt) mindig meglátogattam, ha Debrecenbe jöttem. Mikor már az országból is elkerültem, mert Berlinbe mentem fizikai kutatásokra, gyakran írtam neki. Mikor egy dolgozatomat egy amerikai társaság kitüntetéssel jutalmazta (ez mintegy 25 évvel ezelőtt történt) elküldtem a dolgozat egy különlenyomatát azzal, hogy "Pista bácsi, a kitüntetés Neked is szól, mert Te indítottál el az utamon". Válasza az volt, hogy "... nagyon kedves vagy, de én ezt a dolgozatot már elolvasni sem tudom." Mikor itt voltam az iskolában, ő volt az egyik támaszom. Ötödiktől kezdve már olyan anyagot is tanított nekem, ami nem volt benne a gimnáziumi matematikai tananyagban, és ez igen hasznos volt. Sokat beszélhetnék a többi tanáraimról is, de most csak azt akarom ismét megmondani, hogy nagyon jó volt e falak közt lenni." [1]
1988-ban, a Kollégium fundálásának 450 éves évfordulója alkalmából azzal a kéréssel fordultunk a "híres" diákokhoz, valljanak a Kollégiumról. Ezek az írások a Gimnázium 1987/88-as évkönyvében jelentek meg. Bay Zoltán emlékezéséből azt a részletet idézem, amit a Kollégium könyvtárával való ismerkedéséről ír.
"Hogy az iskola mennyire követte az európai művelődést, akkor láttam, amikor a kollégiumi könyvtárban nyolcadikos koromban kezembe került Newton híres könyve, a »Principia« fóliáns kötésben, s első lapján a beírással: Georgius Marothy, aki azt Amszterdamban vásárolta az 1700-as évek valamelyikében. Íme, Newton könyve, melyről akkoriban azt mondották, hogy megfejtette a világ titkát, az 1687-es megjelenése után néhány évtizeddel már a Debreceni Kollégiumban volt! Föltételezem, hogy Maróthy tanította is. Az általa hazahozott Newton-könyv engem sokáig kísértésben tartott, hogy lefordítsam latinból magyarra. El is kezdtem, de érettségi után beláttam, hogy a gondolat naiv, mert a könyv tartalma akkorára már átment a köztudatba a tudományos világban, tehát nincs magyar fordításra szükség." [4]
A "nagy osztály"
Osztálytársairól így vall: "A szerencsés véletlen olyan osztálytársakat hozott össze, hogy Németh László később azt mondhatta: ez volt a »nagy osztály«. Ott volt közöttünk elsőtől nyolcadikig Szabó Lőrinc, Gulyás Pál, a későbbi nagynevű költők, ott volt Törő Imre, aki orvosprofesszor lett, Csanak Béla, a későbbi operettszerző és sok más kitűnő osztálytárs. Volt valami a levegőben, ami arra ösztönzött minket, hogy a magyar kultúra munkásai legyünk." [4]
1918-ban sok osztálytársukat behívták katonának, az érettségi jegyzőkönyvek csak 14 nevet tartalmaznak.
Bay Zoltán magyarból, latinból, történelemből, mennyiségtanból, természettanból és görögből érettségizett szóban, írásban pedig magyarból, latinból és mennyiségtanból. Minden írásbeli és szóbeli osztályzata jeles volt. A latin írásbeli lediktálása május 16-án 8 órára befejeződött. Cicerótól kellett 30 sort magyarra fordítani. Elsőként Bay Zoltán adta be a dolgozatát 9 óra 10 perckor. Érdemes még idézni természettanból a kapott szóbeli tételeket: váltakozó áramok, háromfázisú gépek és a gravitáció. [5]
Az 50 éves érettségi találkozóra Bay Zoltán még nem tudott hazajönni, de három gépelt oldalas beszámoló levelet ír Biber László osztálytársának, aki szervezte a találkozót. Ebből a levélből idézek néhány részletet.
"El sem tudom mondani, hogy örülnék, ha ott lehetnék Veletek július 20-án, de ez teljesen lehetetlen. A feleségem tavaly ősszel járt otthon és Erdélyben, a 18 éves kislányom az idén nyáron megy, de fogadjátok el, ha azt mondom, én még nem megyek."
Az osztálytársakra visszagondolva ezt írja: "...nem emlékszem senkire aki rosszindulatú lett volna, aki a többieket túl akarta volna könyökölni, vagy akárcsak felvágós is lett volna ... Ez még talán csak »jó osztályt« jelentene, de már nagyságnak számít, hogy tudtommal később sem volt senki közülünk, akit »elkapott volna a gépszíj« azokban a bolond politikai fordulatokban, amelyeknek a mi generációnk ki volt téve. Amire büszkék lehetünk: nem akadt köztünk becstelen ember. Laci (Németh) valószínűleg arra is gondolt, hogy költészet, irodalom, zene, természettudomány és filozófia, mind talált valamilyen képviselőt köztünk." [6]
A szóbeli érettségi vizsga Bay Zoltánra vonatkozó részlete. A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárának tulajdona.
1948-ban, mielőtt elhagyták volna az országot, meglátogatták feleségével Szabó Lőrincet. "Akkor egy szép tavaszi vasárnapon egész nap náluk voltunk, s míg Lőrinc beszélt, én csak bólintgattam, mert a torkomat fojtogatta a tudat, hogy én búcsúzni jöttem, de ő nem tudja. Nem volt szabad, hogy tudja, mert a rendőrségen mit mondott volna később, hogy nem jelentette a szökésemet. Ez volt az én búcsúm abban az időben testvértől, baráttól. Hogy miért jöttem el? Mert semmiképpen sem akartam résztvenni olyan rendszer munkájában, amely az emberi jogok, a szabadság és becsület ellen volt. Kivonni pedig nem tudtam volna magam, ha otthon maradok." [6]
A Kántus
Amikor 1986 tavaszán a Kollégium Kántusa amerikai körútra kapott meghívást - ehhez az úthoz Bay Zoltán anyagilag is hozzájárult - március 30-án, húsvét vasárnapján este Washingtonban, a Csikós étteremben a fogadáson Bay Zoltán mondta az üdvözlő szavakat. Ebből a beszédből idézem első találkozását a Kántussal.
"Mikor tíz éves koromban engem jó szüleim a kis falu, Gyulavári parochiájáról elvittek tanulni Debrecenbe, lenyűgözve járkáltam a város "óriási" palotái között. Nagy élmény volt látni a kis nádfedeles falusi házak után a Nagytemplom kolumnáit és a Kollégiumot, a tudomány fellegvárát. Egy délután ott csatangoltam, ahol a Darabos utca kijön a Kollégium sarkához, tehát a Csokonai szobor és Bocskai István szobra között, ahol egy kis park útjain, díszes fák és bokrok között felfedező útra lehetett indulni. Hirtelen olyan hangokra lettem figyelmes, amilyeneket azelőtt sohasem hallottam. Az égből jövő, csodás hangokra. Talán az angyalok éneke?
Oknyomozó természetem gyorsan eloszlatta ezt a gondolatot. Menjünk, keressük meg a hangok forrását! Bementem a Kollégium nyitott kapuján, fölmentem a lépcsőn, s a második emeleten találtam egy szárnyas ajtót, amely fölé ez volt kiírva: Ének Terem. Onnan jött az ének, amit elbűvölve hallgattam, amíg egyszer vége szakadt. Azután nyílott az ajtó, kijöttek a nagy diákok és kijött az a jóságos kinézetű öreg úr, akiről aztán megtudtam, hogy ő Mácsai tanár úr, aki arról is nevezetes, hogy még a kis diákokat is magázza. A csodálatos ének nagy talánya is gyorsan megoldódott, mert a nagy diákok között ott volt az én saját édes bátyám is, aki akkor másodéves theológus volt. Ő magyarázta meg nekem, hogy a teremben a Kántus énekpróbája volt. Büszkén mondta, hogy ő is tagja a Kántusnak, hogy a Kántus négy hangra énekel, ő tenor.
... kis diák koromban szopránt énekeltem... Amikor 15 éves koromban a szép szopránból csapnivaló bariton lett, a tanár úr a vegyes karból a gimnázium zenekarába vitt át cselló játékosnak, amire ő maga tanított." [7]
Alapítványa Bay Zoltánt - és nemcsak őt, hanem a szegénysorsú, jó tanulókat - a Kollégium mindig segítette. Az évkönyvekből kitűnik, hogy másodikos korától minden évben a tandíjmentesség mellett különböző alapítványokból is részesül. Könyvjutalmat kap a Petőfi Alapítványból, szorgalmi jutalmat a Szalay Alapítványból, összesen hat alkalommal. A 14 érettségiző közül nyolcan jeles eredményt érnek el. Közöttük is a két kiváló - az egyik Bay Zoltán 120 korona jutalmat kap [8]. Kollégiumi diákéveinek erről az oldaláról így emlékezik meg:
"De nem csak a tanításban volt a Kollégium »alma mater«-ünk; a reá szoruló diákokat támogatta sok alapítványból pénzadományokkal is. Magam is, mint reformtus pap árvája, aki rászorultam, tanulásom egész ideje alatt részesültem a Kollégium alapítványaiból. Még olyan alapítványa is volt a Kollégiumnak, mely a zeneiskolai tandíjamat fedezte a városi zenedében, ahol zongorát tanultam. Később, mikor egyszer meglátogattam a kitűnő emlékezetű fizikatanáromat, Jakucs Istvánt (Pista bácsi akkor már nyugdíjban volt, de mint kollégiumi igazgató működött), elmondta, hogy a Kollégium alapítványai az első világháborúban elértéktelenedtek, és mozgalom indult meg, hogy azok pótlására létesítsünk új alapítványokat. Én mindjárt hajlandónak mutatkoztam, és éveken át küldöztem pénzadományokat azzal a szándékkal, hogy összegyűjtve, alapítványt tegyünk a szüleim nevére. Sajnos, ezek és a mások által adományozott összegek ugyanúgy semmivé lettek a második világháború mindent felőrlő inflációjában, mint a régi alapítványok." [4]
1990. október 10-i keltezéssel alapító levelet kaptunk. "Bay Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának volt növendéke. »Bay Zoltán Alapítványt« közérdekű kötelezettség vállalást - kíván tenni volt iskolája javára." [9]
Meghatározza, hogy minden évben május 30-ig a gimnázium matematika, fizika és számítástechnika szakos tanárainak közössége írjon ki pályatételt az előbbi három tudományág valamely témaköréből. A beérkezett pályamunkákból elbírálás után a következő tanév végén kell az arra alkalmasakat kamatokból jutalmazni. A jutalmazásra először 1992-ben kerülhetett sor. Július 3-án kelt levelemben számoltam be a pályázat sikeréről neki.
A négyszázötven-éves évforduló
A Kollégium fennállásának 450 éves évfordulójára több tantárgyról írt ki az iskola pályatételeket. Az egyik pályatétel a Kollégium valamely híres tanárának vagy diákjának a munkásságát tette vizsgálódás tárgyává az ifjúság számára. Ebben a kategóriában az első díjat a következő című pályamű nyerte el: "Alkosson olyan dolgot a Kollégium diákja, aminek a világ művelődésében visszhangja támad. Bay Zoltán élete és munkássága." A díjazott pályamunkát az iskola elküldte Bay Zoltánnak ő pedig válaszként a kis diáknak 100 dollár külön jutalmat küldött.
A Kollégiumban 1981-ben elmondott beszédét Bay Zoltán ezekkel a szavakkal fejezte be: "Azt mondom az itt egybegyűlt tanároknak és tanulóknak: a tanárok keltsék fel a diákok ambícióját, a tanulók pedig igyekezzenek hozzájárulni a szép magyar kultúrához olyan cselekedettel, aminek a világban és a jövőben visszhangja támad." [1]
Bay Zoltán munkásságával ezt a visszhangot a szó elsődleges és átvitt értelmében is kiváltotta. Szava nem hangzik többé, cselekedeteinek a visszhangja azonban mert olyan cselekedetek voltak - a világban és a Kollégiumban egyaránt, még nagyon soká nem fog megszűnni.
Irodalom
___________________________
Elhangzott az MTA Debrecenben tartott emlékülésén, 1993. április 7-én