A NAGY KÍSÉRLETEZŐ - INTERJÚ GEORGES CHARPAKKAL

Hogyan kerül egy részecskefizikus az orvosok közé? Ez a kérdés motoszkált bennem az elmúlt héten Budapesten tartott harmadik neuro-endokrinológiai világkongresszuson, ahol a világhírű Nobel-díjas tudós, Georges Charpak tartott előadást.

- Mindig azon voltam, hogy segítsem a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását. Ezért számos műszert és módszert dolgoztunk ki, amelyek az orvosi gyakorlatban használt radioaktív nyomjelzéses technikák finomítását szolgálták - világosít fel a tanácskozás díszvendége. - A legutóbbi időben még inkább ebbe az irányba fordultam, ugyanis megpróbáltam egy céget alapítani. Egy afféle multinacionálisat. Öt emberrel. Műszereket készítünk a biológusoknak, ugyanis ez a következő huszonöt év tudománya, ahol jelentős előrelépések várhatók. Ezért más fizikus kollégáimat is igyekszem meggyőzni, hogy osztozzanak ebben az erőfeszítésben. A részecskefizikában öt-tíz év is eltelik, amíg megláthatom a munkám gyümölcsét Itt viszont gyakran ,hónapok múltán sikeres lehetek. És hát ez minden kutatónak fontos.

- A kongresszuson említette, hogy éppen egy izgalmas munkán dolgozik a laboratóriumában. Mi ez a feladat?

- Teljesen titkos még a dolog. Persze, ha a konkurenseim lefizették önt... Tulajdonképpen egy olyan műszerről van szó, amellyel csökkenhetne a radiológiában alkalmazott besugárzások dózisa. Ezt az egyik francia kórházban lévő műszert Noviszibirszkben dolgozó francia kutatók készítették, és most velük együtt próbálom továbbfejleszteni. De csak ha tízszer kevesebb sugárzást bocsát majd ki, mint az eddigi legjobb nyugati műszerek, akkor lépünk vele a nyilvánosság elé. A lakosság ugyanis ilyen forrásból jelenleg óriási besugárzást kap, sokkal többet, mint az atomerőművek által, amelyek ellen többnyire tiltakozik, miközben nyugodtan megy az orvoshoz. Egy nukleáris képalkotó berendezésen is dolgozunk, amelynek a szükséges cíózisát szintén a tizedére szeretnénk csökkenteni, miközben növeljük a mérési pontosságát.

- A fizikusok és biológusok együttműködése vezethet el a ma még megoldatlan orvosi problémák kulcsához is?

- Ezekre a kérdésekre csak az orvosok adhatják meg a választ. A fizikusok azonban bevezethetnek olyan berendezéseket - mint például az NMR -, amelyek segíthetik a válaszadást.

- Nevezték már önt a CERN legnagyobb kísérletezőjének, hiszen mindig az alkalmazás, a műszerfejlesztés érdekelte.

- Ez túlzás. Valóban kísérleteket végzek, de a CERN-ben rengeteg kiváló kísérletező dolgozik. Ezzel kapcsolatban Max Lederman, a Nobel-díjas amerikai fizikus történetét mesélném el. Egyszer meghívtuk Párizsba, tartson előadást az oktatásról. Akkor mondta, hogy fizikusként ugyan híres, de az oktatói címről neki Hruscsov finnországi útja jut az eszébe. A szovjet vezető ugyanis virágot akart elhelyezni a finn ismeretlen katona sírján. Igen ám, csakhogy Helsinkiben nem volt ilyen emlékmű. Elhatározták, hogy a pártfőtitkárt elviszik Sibelius sírjához, és majd azt mondják rá, hogy az az ismeretlen katonáé, úgysem fogja tudni elolvasni. Így is tettek, ám Hruscsov kiválóan olvasta a latin betűket. Rá is kérdezett: de hisz ez nem az ismeretlen katona, ez a híres zeneszerző, Sibelius! Mire a finn külügyminiszter így válaszolt: Igaz, csakhogy Sibelius mint zeneszerző volt ismert, de mint katona ...

- Világszerte a tudományra fordított összegek csökkenésének lehetünk a szemtanúi. Professzor úr szerint mi az oka ennek a folyamatnak?

- A gazdasági válság, amire nagyon rossz, mondhatni primitív válasz a tudomány pénzeinek megnyirbálása. Éppen hogy ilyenkor kellene az oktatásra és a tudományra többet költeni. Amikor minden kommercializálódik, és a televízió értékek helyett szennyet közvetít, védelemre vár a kultúra, és a tudomány ennek a része. Persze ugyanúgy többet kellene tenni és költeni a jó zenéért vagy a nemzeti hagyományok megmentéséért.

- Mit tehetnek ezért a tudomány művelői? - Mindenekelőtt ki kell jönniük laboratóriumi elefántcsonttornyaikból. Népszerűsíteniük kell a tudományukat, és szorosabb kapcsolatokra lenne szükség a kutatás és az oktatás között. Különösen olyan országban, mint az önöké, amely annyi nagyszerű tudóst adott a világnak, mint Szilárd, Neumann, Teller, ezt a teljesítményt meg kell ismételni, lehetőleg Magyarországon. Remélem, Soros György arra is ad pénzt, hogy az agyelszívás fordítva is működjön. A kis országok nagy ambícióival Európának a kultúra nagy központjává kell válnia, kulturálisan erősebbnek Amerikánál. Nem fogadhatjuk el, hogy a tudomány fejlődése munkanélküliséghez vezessen. Csakhogy ma a kommunizmus utáni vákuumban a Wall Street-i ideológia hódít. Ez pedig hamis út. Amikor harmincéves emberek élnek és alszanak az utcán, kétszáz méterre a Fehér Háztól, tudhatjuk, hogy ez katasztrófa. Magától ez a helyzet nem változik meg, miközben a társadalom a peremére szakadt tagjait, még a gyerekeket is, elítéli. Sajnos egyelőre borúlátó vagyok az emberek társadalmi érzékenységével kapcsolatban.

Palugyai István

________________________

Az egyik legszínesebb egyéniségű francia tudós hetven évvel ezelőtt egy kis litván faluban született, ahonnan a nácik a családjával együtt Dachauba deportálták. Miután túlélte a koncentrációs tábort, Franciaországba került, ahol fizikusnak tanult. 1959-től dolgozik a genfi Részecskefizikai Kutatások Európai Szervezetében (CERN). A részecskeészlelő berendezések érzékenységének javításában szerzett érdemeiért, s különösen az úgynevezett sokhuzalos proporcionális kamra 1968-ban történt kifejlesztéséért 1992-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták. Ez a készülék egyébként több, később szintén Nobel-díjjal honorált alapkutatási eredmény elérését tette lehetővé. Stockholmban a díj átvételekor így nyilatkozott: "Amikor megtudtam, hogy Roíssy repülőterén nemrég a kamrámmal 150 kiló kokaint fedeztek fel, és hogy egy amerikai kórházban a test belsejéről gammakamerával készített diagnosztikai képek az én rendszerem alkalmazása után sokkal pontosabbak lettek, és tízszer kisebb sugárdózis érte a betegeket, mint azelőtt, amitől a berendezést gyerekek átvilágítására is lehetett használni, nos akkor le tudtam mérni, miért kaphattam a díjat."

________________________

Megjelent a Népszabadság 1994. július 9-í számában.