NAGY JÁNOS (1921 - 1995)

Mély megrendülést keltett a szomorú hír, hogy Nagy János a Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE) nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára 74. éves korában 1995. május 22-én elhunyt. Halálát nem valamelyik szokásos betegség, hanem egy a megengedettnél kétszeres sebességgel száguldó autó gyalogátkelőhelyen történő gázolása okozta.

Nagy János 1921-ben Debrecenben született. Szüleinek korai elhalálozása nehéz gyermekéveket hozott számára, de a középiskolát sikerült a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeznie, majd a mostani Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) matematikafizika szakára iratkozik be. Közbejött a katonai szolgálat, hadifogság és így csak 1946-ban fejezhette be egyetemi tanulmányait. Még ugyanebben az évben tanársegédi kinevezést nyer a KLTE Kísérleti Fizikai Intézetében, ahol mint az intézet igazgatójának, Szalay Sándornak egyik kiemelkedő tanítványa - később munkatársa - végigjárja a tanársegédtől az igazgatóhelyettesig terjedő ranglétrát. A rá háruló tanszéki oktatómunka mellett tevékenyen vesz részt a nevezetes “uránkutató expedícióban". Ő építette a kutatáshoz elengedhetetlen hordozható GM-csöves mérőműszer elektronikáját, és járta a kutatócsoporttal a dunántúli szénbányákat. Mint tudjuk ezen kutatások eredményei jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöhessen Debrecenben a magfizikai és atomfizikai alapkutatás centruma az ATOMKI. Egy ilyen kutatóintézet nem nélkülözhette a különböző részecskegyorsítókat. Az akkori viszonyokat tekintve nagyszabású gyorsítóépítési program kezdődött el az ATOMKI-ban. Nagy János feladata a tanszéken a fizika szakos hallgatók elméleti és gyakorlati elektronikával kapcsolatos oktatása volt, az ATOMKI-ban pedig - amelynek alapító igazgatója szintén Szalay Sándor volt - fontos kutató-fejlesztő munkát kapott. Itt nem kisebb feladatot kellett megoldania, mint az épülő részecske gyorsítók (100 kV-os neutrongenerátor, 800 kV-os kaszkád gyorsító, 1 és 5 MeV-es Van de Graaff generátorok) ionforrásainak a kifejlesztését és megépítését. Mint egykori tanítványa ezen gyorsítófejlesztési munkák révén kerültem vele közeli kapcsolatba és ismertem meg mint csendes, szerény, de a munkájában akadályt nem ismerő, célratörő kutatót. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a napjainkban is működő 5 MeV-es Van de Graaff gyorsítóban, kisebb módosításoktól eltekintve a Nagy János konstrukciójú ionforrást használják.

Az 1946-1971-ig terjedő időszakban kísérleti magfizika, nukleáris elektronika és gyorsítók ionforrása témakörből közel 30 tudományos cikke jelent meg. 1959-ben a KLTE-n egyetemi doktorátust (azért ilyen későn, mert közel 1 évtizedig nem volt rá lehetőség), majd 4 évvel később “Vizsgálatok a Penning-típusú hidegkatódos ionforrásra vonatkozóan" című disszertációja alapján kandidátusi fokozatot szerzett.

1971-ben bizonyos értelemben “új élet"-et kell kezdenie, miután kinevezik a Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE) Matematika-Fizika Tanszékére tanszékvezető egyetemi tanárnak. Az új állásában is az oktatást, a szakember képzést tartotta elsőrendű feladatának, de tisztában volt azzal, hogy ezt csak egy megfelelő kutatói háttérrel lehet ellátni. Fokozatosan, de célratörően fogott hozzá, hogy a fizika, magfizika eredményeit, módszereit és műszereit, mindezekkel saját tapasztalatait hasznosítani tudja a mezőgazdasági kutatásoknál. Igyekezett elősegíteni egy olyan szemléletformálást, amely a hagyományos biológiai és kémiai módszerek mellett a fizikai módszereknek is teret nyisson. Az 1971-ben átvett tanszék azonban ilyen szempontból nagyon hiányos volt. Nagy Jánosnak kitartó fejlesztő munkával, az erős anyagi megszorítások ellenére sikerült ezt a kedvezőtlen állapotot fokozatosan pozitív irányba változtatni. Ilymódon nyílt lehetőség a radiostimuláció, nyomjelzés, az UH, UHF és vákuum infiltráció alkalmazására a növény- és környezetvédelemben; valamint a vetőmag-stimuláció és keltetésbiológiához kapcsolódó témakörben. Elektromos vezetőképesség vizsgálatok segítségével különböző élelmiszerfizikai méréseket dolgozott ki a vetőmagok, termelvények minősítésére.

A fentiek révén számos kutatási eredmény születhetett, amelyet több mint 50 publikáció fémjelez. Az oktatással kapcsolatosan 7 egyetemi jegyzetet írt, részben társszerzőkkel. Igen büszkén emlegette, hogy sok egyetemi hallgatót sikerült eredményesen bevonni a tanszéki kutatásokba, és számos diákszakköri munka jött létre ezekből. Évente több diplomamunka, doktori disszertáció készült az általa irányított fizikai módszereket alkalmazó témakörökben. A DATE-n végzett oktatói-kutatói tevékenységének legfontosabb eredménye, hogy a hazai agrárkutatásban a korábbinál jóval szélesebb utat sikerült nyitni a fizika számára.

Mindezek mellett aktívan tevékenykedett egy sor tudományos egyesületben, bizottságban az ELFT-től az ESNA (European Soc. of Nucl. Meth. in Agriculture)-ig. Az ELFT 1956-ban Schmid Rezső-díjjal tüntette ki.

Nagy János 1991-ben ment nyugdíjba, de ezután is rendszeresen jár be volt munkahelyére, és vesz részt az ATOMKI hetenkénti szemináriumán. Mindez jó alkalom volt arra is, hogy találkozzon, elbeszélgessen volt tanítványaival, kollégáival. A tragikus következményű baleset is a DATE-ről való hazamenet közben történt 1995. január 30-án. Életének hátralévő közel 4 hónapját, a sok szenvedést türelemmel viselve már kórházban kellett eltöltenie, ott találkozhattunk vele utoljára.

Kedves János mély fájdalommal kell tudomásul vennünk, hogy többé már nem jelenhetsz meg köztünk, nem teszed fel kedves, minden iránt érdeklődő kérdéseidet. Emlékedet megőrizzük és csendes, szerény, de sohasem megalkuvó egyéniségedet, az oktatói-kutatói munkában akadályt nem ismerő bátorságodat példaképként ajánljuk elsősorban annak a fiatal generációnak, akiket mindig nagy szeretettel oktattál és segítettél a kutatás módszereinek elsajátításában.