Fizikai Szemle 1997/1. 16.o.

HEVESY GYÖRGY ÉLETE

Hevesy György Budapesten született 1885-ben. Édesapja Bischitz Lajos hevesi földbirtokos volt. Édesanyja Eugenia Schossberger de Tonya bárónő volt. Édesanyja családjának Hatvan közelében Turán egy Ybl Miklós által tervezett, nagystílű, hatalmas kastélya volt. A nagy kastély egy óriási parkban épült. Ez a nagy kastély a II. világháború után egy 16 termes általános iskolának, tanítói lakásoknak és egy művelődési otthonnak adott helyet. 1973-ban a kastély életveszélyesnek minősült és kiürítették. A kapun ma lánc, lakat és belépést tiltó tábla van. 1995 júliusában egy szakértő látogató a következőket írta: "Az 1883-ban épült, eklektikus épületegyüttes még romjaiban is lenyűgözően szép. Egy zseniális építész remeke, amelyben korszakalkotó gondolatok fogantak meg. " György fiatal-iskolás korában gyakran járt szüleivel a turai kastélyban. (A kastély tulajdonjoga ma ismeretlen.)

Hevesy édesapja neve 1886-ban, nemesítés folytán Bischitz de Hevesre változott. Édesapja azonban ezt a nevet néhány évvel később Hevesyre változtatta. Hevesynek 4 fiú és 3 leánytestvére volt. A gyerekek iskoláztatása magánúton, otthon történt, gyakran napi 10-12 órán át. Ezen idő alatt a gyerekek elemi iskolai kiképzést kaptak, ezen kívül német, angol és francia nyelvoktatásban részesültek. Hevesy György ezek után a budapesti Piarista Gimnáziumban tanult és itt érettségizett. A budapesti Tudományegyetemen alapos képzést kapott szerves kémiából és fizikából. Már hallgató korában kapcsolatot tartott fenn a délnémetországi Freiburg és Berlin egyetemének kémiai és fizikai intézeteivel. A budapesti egyetem elvégzése után tanársegéd lett a Freiburgi Egyetem szerveskémiai tanszékén. Itt doktorált 23 éves korában, aránylag korán. (Itt megjegyzem azt, hogy mind a 12 magyar Nobel-díjas általában 23-24 éves korban, korán doktorált.) Hevesy hihetetlen energiával dolgozott. Minden évben 4-14 dolgozatot közölt a nemzetközi szakirodalomban németül, franciául vagy angolul.

Freiburg Hevesynek második hazája lett, itt érezte magát igazán otthon, ide tért vissza évtizedeken át külföldi útjairól. Ugyanakkor Hevesy sohasem rejtette "magyarságát" véka alá, magát magyarnak tartotta. Magyar útlevele volt, amit szükségszerűen magyar követségeken meghosszabbíttatott. Változás 1944-ben következett be, amikor Stockholmban Nobel-díjat és svéd állampolgárságot kapott. (Ő maga mondta nekem, hogy a II. világháború után nem kívánt a keleti világhoz tartozni.)

1909-ben a zürichi Műszaki Egyetemen, majd 1910-12 között a manchesteri és a bécsi egyetemen dolgozott. 1912-ben a budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést kapott. 1913-ban ismét Manchesterben dolgozott. 1914-ben a világháború alatt nehézségei voltak a kutatómunka folytatásában. Katonai szolgálat teljesítésére hívták be a magyar hadsereghez, gyors-kiképzésben részesült. A tartalékos tiszti iskola elvégzése után, mint karpaszományos tizedes különböző katonai kórházak részére röntgenberendezések felállítása, üzemeltetése és személyzet kiképzése volt a feladata. Többek között Besztercebányán, Pozsonyban, Budapesten és Nagytétényben dolgozott katonakórházakban. A háború korlátozta lehetőségeit, hogy kapcsolatot tartson kutatótársaival és barátaival. 1918-ban elkeseredve írja nagy tanítómesterének Panethnek: "Ha nem kapom meg a katedrát Pozsonyban, nem marad más hátra nekem, mint kivándorlás. " Erre azonban nem került sor, mert 1918-ban a Budapesti Egyetemen lett a fizika professzora. 1920-ban pedig a dán Niels Bohr meghívására a Koppenhágai Egyetemen lett professzor. A háború és a sok bizonytalanság után Koppenhágában végre ismét egyenesbe jutott. Bohr intézete fontos központja és találkozóhelye volt az európai, főleg német atomkutatóknak. Koppenhágában Hevesy a zavaros háborús évek után újra kedvező viszonyok közé került. A háborús emlékektől és nehézségeitől megszabadulva, egészségileg felújulva, visszanyerte munkakedvét. Ismét erősen dolgozott, évente 4-6 dolgozata jelent meg európai szaklapokban. 1923-ban felfedezte, elemezte és identifikálta a 72. alapelemet, amelynek ő a hafnium nevet adta, ami Koppenhága latin neve. Ezen felfedezését ő addigi életének legjelentősebb eredményének tartotta. Ezen felfedezésével egyszerre világhírű lett. Rutherford az elsők között gratulált Hevesynek s írta: "Biztos vagyok abban, hogy az Ön neve maradandó lesz." 1923-25 között Hevesy 30 munkát közölt a hafniummal kapcsolatban a nemzetközi szakirodalomban, többször Costerrel, az ismert holland kutatóval, valamint dán, japán és francia szerzőkkel. Mint mindig, voltak kutatók, akik nem ismerték el a hafnium felfedezés prioritását. Főleg francia és belga kutatók nyilatkoztak a hafnium felfedezése ellen. A többség azonban részt vett Hevesy ünneplésében. A fémipar szakemberei ostromolták őt és további eredményeket vártak tőle a kémiai ipar részére. Hevesyt azonban ez az irány nem érdekelte.

A kémiai kutató-világ szakemberei meghívásokkal ostromolták őt és hallani akarták új felfedezését. Egy régi bécsi barátjával, Paneth kémikussal már első freiburgi tartózkodásától kezdve folytatott levelezést s neki írja Hevesy 1924-ben: "Április elején Londonba utazom hafnium-ügyekben, júliusban pedig Belgiumban egy kongresszuson veszek. részt. A belgák gyanakodóbbak, mint a franciák, de ezzel a meghívással- úgy látszik- közeledni kívánnak. Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időkben mind kevesebb kapcsolatot tartottam Ausztria és Magyarország felé. A fejlemények azonban engem mindinkább nyugat felé vonnak. Remélem azonban, hogy ismét eljön az ideje annak, hogy néhány kellemes hetet Bécsben tölthetek. "

1924-ben nagy változás következett be Hevesy életében: feladta eddigi korlátlan szabadságát és megházasodott. Feleségül vette Pia Biis dán hölgyet, akivel ő egyetemista kora óta tartott levélbeli kapcsolatot. Megmutatta fiatal feleségének előző kedvelt munkahelyeit; Budapestet, Bécset és Freiburgot. Nászútjuk Új-Zélandba vezetett, Rutherford szülőföldjére. Visszatérve Koppenhágába, meghívások várták őt több helyre Németországba egy-egy egyetemi katedrára: Karlsruhéba, Hannoverbe és ismét Freiburgba. 1925-ben bécsi hűséges barátjának, Panethnek írja: "Nehéz döntéshez jutottam, elhatároztam, hogy Freiburg meghívását fogadom el, és 1926-27 telén átköltözünk abba a városba, amelyet én több eredményes és boldog év után 1908-ban elhagytam. Kutatás szempontjából Koppenhága kétségen kívül többet kínál, de az előadó-professzúra most jobban érdekel engem. Jobb helyet, mint Freiburg, nem igen találhatok, így tehát nehéz szívvel ismét veszem a vándorbotot és Freiburgba költőzünk". A berendezkedés új otthonában és intézetében gyorsan ment, mert jól ismerte a viszonyokat előző, több évi freiburgi tartózkodásaiból. 1929-ben részt vett egy nagy hajóutazáson Dél-Afrikába, amelyet tanítómestere és barátja Rutherford, több angol kutatóval együtt rendezett. Dél-Afrika legdélibb egyeteme Cape Townban volt a vendéglátó, Hevesy tiszteletére.

A freiburgi egyetem kis egyetem volt, régi német tradíciókkal. Hogy Hevesy folytathassa kutató munkásságát, intézetének felfrissítése vált szükségessé. Terveihez az aktuális hatóságok, állam, megye és város hozzájárultak és a kivitelezésben ő szabad kezet kapott. Az ezt követő évben két, már régen aktuális meghívást kellett elfogadnia. A Cornell és a Londoni Egyetem meghívásai váltak aktuálissá. Hevesy ugyanis évek óta élvezte az amerikai Rockefeller Alapítvány anyagi támogatását Koppenhágában, kutatói munkájában. Így hát megvalósította londoni és amerikai útját. Visszatérve rövidesen arról értesült, hogy Budapesten édesanyja elhunyt. Ezzel egy fontos fejezet zárult le életében, amely őt szülőhazájához, Magyarországhoz kötötte. 1931 májusában írja Stefan Meyer bécsi professzor barátjához: "... teljesen szakítok a múlttal, Freiburg eddig 75 %-ban volt otthonom, most pedig 100 %-ig. " 1933 tavaszán Hevesy szamárköhögésszerű tünetekben megbetegedett. Nagyon fáradt volt, alig tudott dolgozni. Ezen kívül nagyon levert lett, mert bécsi jó barátja, Paneth elvesztette állását zsidó származása miatt, aki röviddel azelőtt Königsbergben kapott egyetemi professzúrát. 1933. július 5-én írja Panethnek: "Azon dolgozom, hogy munkámat itt, ahogy lehet, befejezzem. A III. Birodalom nagyon szép a németek részére, de ha valaki nem német, akkor úgy látszik, hogy legjobb, ha levonja az ember a következtetést, még akkor is, ha az, mint az én esetemben, kellemetlen." Hevesy véleménye azonban az volt, hogy mivel ő nem tudja bizonyítani azt, hogy nagyapja nem volt zsidó, Németországot el kell hagynia. Ebben az időben angol kémikusok és atomkutatók - ismerve Hevesy helyzetét Németországban -, meghívták Cambridge-be, ahol munkáját folytathatná. Arra való tekintettel azonban, hogy felesége és gyermekei dánok, elhatározta, hogy ismét áttelepül Koppenhágába. Hevesy azonban bizonytalan volt abban, hogy bevárja-e a "hivatalos elbocsátást" vagy "ő maga" mondja fel professzúráját. Ez nehéz kérdés volt Hevesy részére. Hevesy ugyanis Freiburgot második hazájának tartotta: itt doktorált, itt lett fiatalon professzor, jó kapcsolata volt egyetemével, kollégáival és tanítványaival. Szorgalmas, eredményes kutatómunkásságával intézete rövidesen európai, sőt világhírnevet kapott. S most mindezt el kell hagynia! 1933. augusztus 8-án levélben közli bécsi barátjával és kollégájával, hogy Dániát választja most már másodszor és ő rövidesen Koppenhágába utazik néhány napra. Itt régi jó barátja, Niels Bohr vendége volt. Hevesy a Koppenhágai Egyetemen azt az ajánlatot kapta, hogy abban az esetben, ha áttelepül Koppenhágába, megkapja az Egyetem szerveskémiai professzúráját, ahol zavartalanul folytathatja munkásságát. Ezek után, nyári szünet lévén, Budapestre utazott, ahol néhány hetet töltött. (Hevesynek ugyanis két bátyja élt Budapesten, s Hevesynek még mindig magyar útlevele volt) Innen visszatért Freiburgba. Röviddel ezután közölte a baden-badeni tartományi kormánnyal, hogy ő a következő évben, a nyári félév befejezése után felmondja professzúráját a Freiburgi Egyetemen és áttelepül Koppenhágába. Erről értesítette New-Yorkban a Rockefeller Alapítványt is. Ezzel egyidejűleg Hevesy több meghívást kapott USA-beli egyetemekről, hangoztatva azt, hogy ő munkásságát zavartalan folytathatja náluk Hevesy szerint a következő fél év addigi életének érzelmileg legnehezebb időszaka volt. 1908-ban Freiburgban doktorált, ezt követték a tanársegédi évek. Az elavult intézet, vezetése alatt, egy modern fizika-kémiai intézetté fejlődött, ahol magas nívójú kutatás folyt. Ezt követte a professzúra és az intézet tanszékvezető tanára lett. Az első 5 évben nem kevesebb, mint 38 dolgozata jelent meg, ismert fizikai és kémiai szaklapokban, különböző munkatársakkal. Kiváló eredményei alapján széles körű levelezésbe került ismert európai és tengerentúli kutatókkal. Boldog családi életet élt dán feleségével és három gyermekével. Most mindent fel kell adni és ismét a vándorbotot kell kezébe venni.

1935 nyarán családjával együtt áttelepültek Koppenhágába. Az itteni viszonyokkal teljes mértékben tisztában volt, első koppenhágai tartózkodásából. A Koppenhágai Egyetem szerveskémiai intézetén lett tanszékvezető tanár, ahonnan ő 1927-ben települt át Freiburgba. A berendezkedés gyorsan és simán ment, dán felesége segítségével. Rövidesen felvette a kapcsolatot tanártársaival és azokkal a dán intézetekkel, amelyekkel ő előző koppenhágai tartózkodása során együtt dolgozott. Niels Bohr Hevesynek nagy segítségére volt. Az átköltözködés első három napján a Hevesy-család a Bohr-család vendége volt a pompás Bohr-palotában. Hevesy jó barátja és professzortársa, a német születésű James Franck is mindent elkövetett, hogy a Hevesy-család gyorsan helyezkedjék el Koppenhágában. Hevesy kiváló munkaképességének bizonyítéka az, hogy az átköltözködés évében, 1935-ben nem kevesebb, mint 8 dolgozata jelent meg nemzetközi szaklapokban. Ugyanebben az évben született meg negyedik gyermekük, Pia.

1940 áprilisában ismét sötét felhők tornyosultak Hevesyék fölött. Ez év áprilisában Hitler hadseregei megszállták Dániát. A helyzet Dániában bizonytalan lett a zsidóság szempontjából. Senki sem tudta, hogy a nácik zsidóellenes politikája milyen mértékben fog érvényesülni Dániában. Jó barátja és kollégája, a dán Bohr, félzsidó lévén, 1943 szeptemberében Angliába menekült. Hevesy magyar útlevéllel - tájékozódás végett - könnyen átjutott Stockholmba, ahol kollégája és barátja, Hans von Euler Nobel-díjas professzor és többszörös munkatársa volt segítségére. Ő tette lehetővé azt, hogy a Stockholmi Egyetem meghívta Hevesyt a szerves kémia professzorának és tanszékvezetőjének. A Wennesgren Alapítványi Intézet pedig a Kísérleti Biológiai Osztály vezetőjének hívta meg Hevesyt.

A svéd tudományos körök a magyar kémikus-fizikust jól ismerték és örömmel fogadták. Hevesy felesége, mint született dán, biztosabbnak érezte magát a semleges Svédországban, mint a németektől megszállt hazájában. Hevesy Dániában is élvezte több nemzetközi alapítvány anyagi támogatását. Hevesynek sikerült átirányítani az említett támogatásokat, minden nehézség és veszteség nélkül stockholmi intézetéhez. Energikus és gyors átszervezés és berendezkedés után, szinte időveszteség nélkül folytatta eredményes kutatómunkásságát. Röviddel ezután 1944-ben Hevesy Nobel-díjat kapott a radioaktív nyomjelzés kidolgozásáért. Hevesy természetesen nagyon örült ennek a hírnek, de keserűen jegyezte meg környezetében, hogy szerinte a Nobel-díjat már 20 évvel ezelőtt, 1923-ban kiérdemelte, amikor felfedezte a hafniumot. (Ebben az évben ugyanis nem kevesebb, mint 14 dolgozata és 2 könyve jelent meg nemzetközi folyóiratokban a hafniumról.)

A stockholmi egyetemen Hevesy szerves kémiai intézete a szervetlen kémiai intézettel volt szomszédos, ahol előbb említett régi jó munkatársa és barátja, az ugyancsak Nobel-díjas német születésű von Euler volt az intézetvezető professzor. (Professzor von Euler 1929-ben kapott Nobel-díjat. Ő a fermentációs enzimek cukorbontásával foglalkozott.) Mivel Hevesy a dán nyelvet jól bírta, új stockholmi környezetében nyelvi nehézsége nem volt. Az áttelepülés folytán munkássága nem csökkent. Hevesy nagyon gyorsan beleolvadt Stockholm egyetemi környezetébe. Elöljárói és kollégái nagy tisztelettel vették körül a most 58 éves, magyar származású, évtizedek óta világhírű, szimpatikus, közvetlen modorú tudóst. Ő nagyon szerette és megbecsülte tanítványait. Hevesy életében az oktatás mindig fontos szerepet töltött be. Ha volt ideje, szívesen elbeszélgetett tanítványaival.

A Nobel-díj elnyerésével Hevesy svéd állampolgárságot kapott. Ez alkalommal először adta fel magyar állampolgárságát és vált meg magyar útlevelétől. Ő maga mondta nekem, hogy ezt nem önmagáért, hanem családjáért tette. Hevesyt bántotta az, hogy ő a többszöri költözködéseivel és áttelepüléseivel nehézséget okozott gyermekeinek iskoláztatásában. Ez a kérdés Stockholmban végleg és kedvezően megoldódott. Legidősebb leánya, Jenny Stockholmban érettségizett, majd Hevesy régi jó barátja és kollégája, Paneth családjához költözött Londonba. Két másik lárva, Ingrid és Pia is Stockholmban érettségiztek. Hevesy fia, Georg szintén itt érettségizett, majd orvos lett.

Hevesy munkássága a stockholmi évek alatt mindinkább a nukleáris medicina irányába tolódott. A mesterséges radioizotópok szerepe jól bevált mind az orvosi diagnosztikában, mind pedig a gyógykezelésben. A nagyobb kórházak izotóplaboratóriumainak mind nagyobb szerepe lett a rákos daganatok eredményes kezelésében. Hevesy felfedezései ezen a téren mind közelebb vitte őt az orvosi rákkutatáshoz és az orvostudományok új ágához, a radiobiológiához. Hevesy ezzel előkelő helyet foglalt el az orvostudományokkal foglalkozók körében is. Hevesy ezirányú munkásságával kiérdemelte az Egyesült Nemzetek Szövetsége az "Atom a békéért'' nevű kitüntetését, amelyet 1959-ben az Egyesült Nemzetek főtitkára, Dag Hammarskjöld adott át Hevesynek, ünnepélyes keretek között.

Hevesy munkabírása, valamint írói kapacitása hihetetlen, szinte kimeríthetetlen volt. Tudományos közleményeinek száma a világ legkülönbözőbb folyóirataiban 1908 és 1965 között 298. Ez valóban nagyon magas teljesítmény világviszonylatban is. Több könyvet írt egyedül vagy munkatársakkal. Hevesy híres lett széleskörű levelezéséről is. Nagyszámú kollégával és munkatársával tartott fenn állandó levelezést az egész világon. Ismert volt fáradhatatlan utazásairól is, nem kevesebb, mint 62 utazást tett munkájával kapcsolatban a világ minden részén.

Hevesy tiszteletbeli tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Tagja volt több külföldi Akadémiának és Tudományos Egyesületnek.

1958-ban Paneth halála nagy űrt hagyott Hevesy életében. 1902-ben egy másik régi jó barátja és munkatársa, Bohr hunyt el. Annak ellenére, hogy egyéniségük különböző volt, jól megértették egymást. Barátságuk kiállta a próbát, mert egy életen át tartott. A két család a gyerekekkel együtt, egy fél évszázadon át tartottak kapcsolatot egymással. Hevesy két nemzetközi, évente tartandó világ-találkozón vett részt rendszeresen. Ezekre a találkozókra csak külön kiválasztottak kaptak meghívást. Az egyik a Nobel-díjasok évi összejövetele volt Lindauban a Bodeni tó mellett a svájci határon. A másik a Bonnban tartott, időszakos világtalálkozója volt a nemzetközi vonatkozásban különösen kiválasztott és kitüntetett, "babérkoszorús tudósok, művészek, írók" részére. Ezekről a találkozásokról ő, mint önmaga monda: "szellemileg felfrissülve, megerősödve, új tervekkel tért haza."

1962-ben Hevesy egészségi állapota rosszabb lett, legnagyobb részt Freiburgban tartózkodott. Nagy fáradtság vett erőt rajta. Régi jó barátja, dr. Heilmeyer freiburgi onkológiai klinikájára került. Itt rövidesen megállapították, hogy Hevesy tüdőrákban szenved. Ezzel Hevesy aktív, tudományos-kutató-laboratóriumi munkássága megszűnt.

1962-ben meghívás alapján még részt vett a Szentszéki Akadémia ülésén Rómában, ahol emlékbeszédet tartott a híres, nemrégen elhunyt barátjáról, Niels Bohrról. Ezen ülés után a pápa fogadta Hevesyt a Vatikánban. Hevesy 80. születésnapját 1965 augusztusában Freiburgban ünnepelte, először családja körében, majd pedig barátai, kollégái, volt munkatársai, ezen kívül tudományos egyesületek, társaságok, intézmények nagyszámú képviselői, bel-én külföldről üdvözölték őt.

Hevesy betegsége ideje alatt több időt tudott fordítani családjára. Különösen unokái érdekelték őt. Legfiatalabb leánya Pia családjával Genfben él, két unoka van. A legidősebb leánya, Jenny svéd férjével, Arrhénius Gusztáv-val Kaliforniában él. Itt három unoka volt. Hevesy betegsége alatt többször meglátogatta lányait Genfben és Kaliforniában, hangoztatva, hogy a klíma leányainál jobb, mint Freiburgban.

Hevesy utolsó éveiben rendezte széles körű, ismertté vált levelezését. Pontos nyilvántartást vezetett levelezéséről. Minden érkezett levelet és minden válaszlevelének másolatát megőrizte. Hevesy mintaszerű "levelezési irattára" a család birtokában van. 1966 tavaszán Hevesy részt vett a haematológiai világkongresszuson Rómában. A kongresszus után felvette a kapcsolatot a Szentszéki Akadémiával, ahol ő már ismert volt. Római látogatása azzal zárult, hogy a pápa fogadta őt a Vatikánban. Hevesy ezen utazása Heilmeyer dr. által rendezett, orvosi kísérettel történt. Minden nehézség nélkül tértek vissza Freiburgba. Két hónappal később, július 5-én, 81 éves korában hunyt el. Azt hiszem méltó befejezése előadásomnak az, ha szó szerint idézem azt, amit Hevesy hosszú évtizedeken át volt tanítványa, majd munkatársa Hilde Levi, a kémiai tudományok doktora írt, tanítómesterének elhunyta alkalmából:

"Miért volt olyan, fontos neki, hogy részt vegyem a Pápai Tudományos Akadémia ülésén Rómában és még inkább az, hogy a Pápa fogadta őt a Vatikánban? Vágyódott arra, hogy lezárja szellemi életciklusát, amely egy római katolikus lelkész keresztelésével kezdődött? Ezt a nagy, egyidejűleg kissé misztikus személyiséget sohasem ,fogjuk tudni megismerni, mert ő egy különleges egyéniség volt. Ezt igazolja mélységes gyásza is, munkatársának és, jó barátjának a dán Nils Bohr elhunyta alkalmából. Amit Hevesy róla írt az vonatkozik önmagára is, Hevesyre is. Ő a világot gazdagabbá tette értékes, nagy jelentőségű haladásával a tudományok területén. Minden kétségen kívül megállapítható ezen felül az is, hogy kutatásainak eredményei az emberiség részére előnyöket jelentettek. "

Befejezésül megemlítem, hogy miután az elmúlt hetekben honfitársaim közül többen kérdezték tőlem, hogy ismerkedtem meg Hevesy Györggyel személyesen, elmondom találkozásunkat.

Budapesten születtem 1909-ben. Gimnáziumi érettségi után leszolgáltam az egy éves, önkéntes katonai évet és elvégeztem a tartalékos tiszti iskolát. Ezek után katonatanuló lettem a Pesti Egyetemi Századnál az Állatorvosi Főiskola elvégzése idejére. 1932-ben okleveles állatorvos és állatorvos-zászlós lettem. Egy év után állatorvos-doktor és tanársegéd lettem. A Ludovika Akadémián elvégeztem egy felsővezetési tanfolyamot nem csapattisztek részére, a főiskolán pedig speciális kiképzést kaptam az állatorvosi mikrobiológiában. 1938-ban a Honvéd Vezérkar főnökségéhez kerültem, ahol két honvédorvos-mikrobiológussal azt a feladatot kaptuk, hogy tanulmányozzuk a mikrobiológiai háború lényegét, lehetőségeit és eszközeit, valamint készüljünk fel annak esetleges alkalmazására. Korlátlan anyagi lehetőségeket kaptunk. Megépítettük és berendeztük a Vezérkar Főnökség Különleges Egészségügyi és Állategészségügyi Intézetét, amely akkor az ország egyetlen, teljes biztonsággal izolált intézete volt, ahol a legveszedelmesebb kórokozókkal lehetett foglalkozni, fertőzési veszély nélkül. Munkásságunk szigorúan titkos volt. Öt évi munka után, 1943 tavaszán jelenthettük a Vezérkar Főnökének, hogy a magyar hadsereg rendelkezik a mikrobiológiai háború alkalmazásához szükséges eszközökkel és személyzettel. Intézetünk Budapest déli határában egy katonai telepen volt, ahol a kémiai és gázháború intézményei, intézetei és gyárai is voltak. Három hónappal később, egy éjjeli légitámadás során az intézet olyan sérüléseket kapott, hogy munkánkat nem folytathattuk. Intézetünk felépítése és főleg berendezése már lehetetlen volt. Engem áthelyeztek az Ukrajnában küzdő 2. magyar hadsereghez mint dandárvezető állatorvost. Végigharcoltuk a Dontól hátráló harcokat és 1945 áprilisában amerikai hadifogságba estünk Bajorországban. Négy és fél hónap után betegen megszöktem a fogolytáborból és Münchenbe mentem. Itt egy német oltóanyag-termelő intézet és gyógyszeráru-gyár azonnal alkalmazott állatorvos-mikrobiológusként, kutatónak. Könyvtárukban ugyanis meg tudtam mutatni nekik több, német szaklapban azelőtt megjelent dolgozatomat a mikrobiológia tárgyköréből. 1946-ban Svájcon keresztül felvettem a kapcsolatot budapesti kollégáimmal. Tanácsukra nem mentem haza Magyarországra, mert Budapest eleste után orvostársaimat és a felelős vezérkari tisztet bebörtönözték, engem is mindenütt kerestek. Távollétemben elítéltek, így kint maradtam.

Nem egész 3 év alatt Münchenben 5 újszerű dolgozatom jelent meg angol és német szaklapokban. 1947 végén 5 különböző országba hívtak meg professzúrákba, kutatásra. Én Svédországot, Linne és Nobel hazáját választottam. A Svéd Országos Állategészségügyi Intézet hívott meg társprofesszúrára Stockholmba. 1948 júliusában települtem át Stockholmba. (A svédek 1945-ben építették meg Európa legmodernebb Országos Állategészségügyi Intézetét.) Néhány hónap után intézetünk igazgatója arra kért, hogy tartsak előadást németül a müncheni újszerű eredményekről a Svéd Orvosok Szövetségének mikrobiológiai osztályán. Ezen előadásomon jelen volt Hevesy György is. Az előadást követő fogadáson bemutattak Hevesynek. Érdekelte őt, hogy mivel foglalkozom, és hogyan kerültem Stockholmba. Beszélgetésünk során egyszer csak azt kérdezte tőlem, hogy tudom-e hol van Magyarországon Heves nagyközség? Azt válaszoltam, hogy én ezt nagyon jól tudom. Hevesy professzor erre azt kérdezte, hogy tudom ezt nagyon jól? Elmondtam neki, hogy édesanyám heves megyei születésű, nem messze Hevestől Viszneken született. Gyermekkoromban a szüleimmel Budapestről gyakran látogattuk meg Heves megyei rokonainkat. Erre Hevesy professzor megfogta a két kezemet, és ezt mondta: "Akkor mi tulajdonképpen földiek vagyunk!" Arra kért, hogy keressem fel intézetében. Ez természetesen rövidesen megtörtént. Hosszú éveken át tartottuk a kapcsolatot. Amikor 1952-ben letettem a svéd akadémiai állatorvos doktorátust svédül, elmondtam ezt Hevesy professzornak. Ő örült és azzal gratulált nekem, hogy svéd feleségemmel együtt meghívott bennünket az az évi Nobel-díj kiosztó ünnepségre vendégeként. Ez nagy nap lett részünkre. Hevesy professzor bemutatott bennünket a Nobel Alapítvány főtitkárának. Ezzel megnyílt az út részemre a Nobel-könyvtárhoz, amely akkor még nem volt nyilvános.