TELLER EDE KÖSZÖNTÉSE

1998. január 15.

Marx György, az Eötvös Társulat elnöke

Életének első három esztendejében Ede egyáltalán nem beszélt, majd hirtelen tökéletes mondatokban kezdett társalogni. Otthoni étkezések során többször kijelentette: - Kérem, ne szóljatok hozzám, most egy problémán gondolkozom. - Elalvás előtt szeretett fejben számolni, például azt, hogy hány másodperc van száz évben. - Az egészben az volt a legérdekesebb, hogy mindig más eredmény jött ki. - Ede könyörtelenül logikus. Az elemiben hittanórán tanulta, hogy kezdetben Isten teremtette az Eget és a Földet. - De ki teremtette Istent? - kérdezte.Az Édenkertben Isten arra itélte a kigyót, hogy hason csússzon. - És azelőtt hogyan közlekedett a kigyó? - Tizenkét éves korára így emlékezett vissza: - Tudtam, bogy Shakespeare nagy író volt, de Verne Gyula kétségtelenül többet jelentett nekem. - Teller Ede számára a jövő mindig érdekesebb, mint a múlt. A kvantummechanikából is azt emeli ki, hogy a múlt nem determinálja olyan könyörtelenül a jövőt, mint azt Newton tanította.

A Trefort-utcai Mintagimnáziumba járt, ugyanoda, ahol (Lord) Balogh Tamás, (Lord) Káldor Miklós, Kármán Tódor, Kürti Miklós, Lax Péter, Polányi Mihály is diák volt. Nem lehetett rossz iskola. Ede tizennégy éves volt, amikor Dr. Oberle Károly tanár úr egy bonyolult algebrai levezetést írt a táblára. Beszélgetést hallva hátrafordult: - Valami baj van? - Ede jelentkezett: - Tanár Úr ezt egyszerűbben is meg lehet csinálni! - A magabiztos tanár: - Gyere a táblához, lássuk! - Ede kiment és valóban egyszerűbben bizonyította a tételt. Erre Oberle igazgató úr (a legenda szerint) így reagált: - Szóval Teller maga egy zseni! Hát tudja meg, hogy mi itt nem szeretjük a zseniket. - (Ede szerényebben emlékszik vissza Oberle szavaira: - Úgy akkor maga biztosan osztályismétlő!) - Látni fogjuk: Teller Ede életében nem ez volt az utolsó konfliktus.

Tizennyolc éves volt, amikor megismerkedett a Maxwell-egyenletekkel: - Maxwell egyenletei valóban gyönyörűek. Amikor befejeztem tanulásukat, azon az estén meghallgattam Beethoven IX. szimfóniáját. A szimfóniát kicsit még a Maxwell-egyenleteknél is szebbnek éreztem, de mindenképp jóval nehezebbnek. - Ebben az évben nyerte meg a matematikai és fizikai tanulmányi versenyt.

Teller Miksa, egy jólmenő, kulturált ügyvéd, tudatában volt fia tehetségének. Így összehozta az Edénél valamivel idősebb Neumann Jánossal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel. Edét igazából a matematika érdekelte, de apja józanul azt tanácsolta neki, hogy vegyészmérnök legyen, mert azzal pénzt is lehet keresni. Így Teller Ede beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, szorgalmasan be is járt, egészen karácsonyig. 1926. január 2-án azonban fölszállt a Karlsruhéba vivő vonatra, hogy apja bíztatására ott, a német vegyiparr (I. G. Farben) fellegvárában folytassa tanulmányait. Az atyai felügyelettől távolabb kerülve kémia mellett matematikát is tanult - amíg Herman Mark professzorral nem találkozott. Mark erről ezt mondta: - Nagyon gyakran, az óra végén vagy már az óra alatt azt mondta ez a fiatalember: "Igen, ez igazán érdekes volt, de ha szabad szólnom, a Professzor Úr voltaképpen a következőt kivánta mondani. " Ezután - erős magyar kiejtéssel - elmagyarázta saját ötletét. És mindig igaza volt!

A fiatal professzor, Herman Mark a kvantummechanikáról beszélt hallgatóinak (1927!), mint a kémia új alapjáról. Ennek Teller nem tudott ellenállni, így lett vegyészmérnökből fizikus. (Ez a végzet nemzedéke más tagjait is elérte: Békésy Györgyöt, Andrew Grove-ot, Hevesy Györgyöt, Telegdi Bálintot, Wigner Jenőt - sőt még Neumann Jánost is. A szerző maga is ismeri ezt a magyaros csapdát, eredetileg ő is vegyésznek jelentkezett az egyetemre, de már első-másodévesként modern fizikát hallgatott.)

Amikor elérkezett a nyári szünidő, Ede mindig hazasietett Budapestre. A hazaérkezés élményét rigmus örökíti meg:

             Aki Karlsruhéban szenved éveken át,
             vonatból látja meg Jánoshegy szent ormát..
                               (Erdős Pál visszaemlékezése.)

A nyár folyamán barátaival végigtúrázta a budai hegyeket, a dobogókői kirándulást époszban tették emlékezetessé.

1928 tavaszán Teller Ede már Münchenben tanult a kvantummechanika nagy öregje, Arnold Sommerfeld mellett. A müncheni idillt egy baleset szakította meg: 1928. július 14-én Teller villamoson igyekezett a vasútállomásra, hogy kiránduljon a hegyekbe. Valószínüleg valami még érdekesebb kötötte le a gondolatait, mert elmulasztotta, hogy a pályaudvari megállónál leszálljon a villamosról. A már mozgásban lévő villamosról ugrott le. A hátizsák szokatlanul áthelyezhette a tömegközéppontját, a mozgó villamos előrelökte és a húszéves fiatalember nagyot gurult. Ahogy a villamos elment, észrevette, hogy egyik bakancsa összetépve előtte hever. Első gondolata ez volt: -Hogyan mehetek a hegyekbe bakancs nélkül? - De pár másodperc múlva észrevette a nagyobb bajt: lábfejének egy része a bakancsban maradt.

Sebészeti műtét, részleges amputáció következett Münchenben és Budapesten, de Ede nem adta föl. Továbbra is jól esett neki gondolkodni, zongorázni, sakkozni; újra megtanult hegyet mászni, sőt pingpongozni is Ezen az őszön visszatért Németországba. Nem Münchenbe, hanem Lipcsébe, ahol Werner Heisenberg, a kvantummechanika megalkotója volt ifjú professzor.

- Az atomról nehezebb képet alkotni, mint a múl éjszaka álmát lerajzolni - írta. A fizikusok már használták a kvantummechanikát, de átérezték a bekövetkezett éles filozófiai fordulatot is. Az átlagos életkor Heisenberg intézetében 30 alatt volt. Ede még Heisenberget is le tudta győzni - pingpongban. - Heisenberg azonban ambiciózus ember volt. Egyszer világkörüli utat tett. Az egyik bosszú hajóúton olyan sokat pingpongozott egy ügyes japánnal, hogy ezután mái sohasem sikerült legyőznöm.

- Heisenberg viszont ezt mondta Tellerről: - Teller logikus volt. Kollégái közül kiemelte hűvös logikája. Fiatal kora ellenére rendkívüli módon szabatos és határozott volt kérdéseiben és válaszaiban egyaránt. - Heisenberg mellett írta doktori értekezését:

- Heisenberg egy egyszerűi témát adott. A hidrogénatom után az ionizált hidrogén-molekula a legegyszerűbb szerkezet, egyetlen elektron mozog két proton vonzása alatt. Az alapállapotot egy dán már leírta. Heisenberg azt kérte, számítsam ki a gerjesztett állapotokat is. Egy mechanikus kalkulátoron dolgoztam, ami számokat produkált és zajt. Akkor jókat aludtain, főleg reggelente. Délután bementem a tanszékre beszélgetni és olvasni. Disszertációmon éjszaka dolgoztam. Én akkor 21 éves voltam, Heisenberg 28, hálószobája épp az én irodám fölött volt, ahol a zajos számológépet tekertem. Egyszer éjfél után lejött hozzám és megkérdezte: "Mikor lesz kész?" Azt feleltem: " Talán még egy év. " Mire ő: "Még nem elég az elvégzett munka?" Megnézte számításaimat és igy szót: "Elég lesz. Írja le disszertációnak. " Máig sem tudom, bogy azért doktorálhattam-e le (1930), mert számitásom volt elég, vagy pedig az éjszakai zajból volt elege. De esküszöm: nem szándékosan zajongtam, bogy korábban doktorálhassak.

Teller első kutatási területe molekulaspektroszkópia volt. Legismertebb eredménye a Jahn-Teller-effektus: egy lineáris molekula alapállapota szükségszerűen elfajult, mert az óramutató járásával egyező és azzal ellenkező forgások egyenrangúak. Doktorálás után Göttingába ment, hogy James Franck (későbbi Nobel-díjas) tanársegéde legyen. Utána magyar állami ösztöndíjjal Enrico Ferminél volt Rómában, majd Rockefeller-ösztöndíjjal Niels Bohrnál Koppenhágában. Nyaranta továbbra is hazajárt. 1933-ban feleségül vette ifjúkori szerelmét, Harkányi Micit, ami a Rockefeller Alapítvány ellenkezését váltotta ki: - Nem fogunk nászutat szponzorálni!- Amikor 60 év múltán autón mentünk a Mátrába, Mátrafüreden Ede megállított, hogy fölidézze egy kettejük által -még egybekelésük előtt - eltöltött édes hétvége emlékét.

Koppenhágában Teller találkozott a Leningrádból emigrált George Gamowval, nagy kirándulásokat tettek motorkerékpáron. Amikor Gamowot a Washington Egyetem (Washingtonba) meghívta professzornak, ő két föltételt szabott. Az egyik az volt; hogy - Koppenhágához hasonlóan - minden évben rendezhessen egy elméleti fizikai konferenciát. A másik, hogy alkalmazhasson egy munkatársat, aki hasonló területen dolgozik. Így esett, hogy a 27 éves Tellert professzornak hívta Washingtonba: - Ez az ember mindent tud, mindent! - mondta Gamow. Teller nem tudott ellenállni a csábításnak, de amerikai vízum megszerzéséhez volt iskolatársának, az időközben lorddá avatott Balogh Tamásnak a protekcióját kellett igénybe venni. Tellertől azt kérték, hogy tanítsa meg az amerikai egyetemi hallgatókat az új fizikára: kvantummechanikára. (Ugyanezért hívták Neumannt és Wignert Princetonba, Lánczost Purdue-ba.) Sokan hallgatták, még az idősebbek is, pedig az Amerikában szokásosnál szigorúbban kollokváltatott.

Teller figyelmét Gamow terelte a magfizika irányába. Gamow magfizikát tanított, többek közt azt, hogyan magyarázható meg az alfa-bomlás az általa fölfedezett alagút-effektussal. Beszélt a csillagok és a Nap energiájáról is: annak nukleáris eredete az angol Atkinson, az orosz Gamow és a német Houtermans koppenhágai sétáin rajzolódott ki . 1938-ban Gamow és Teller kidolgozta a termonukleáris magfúzió elméletét. Erre Teller így emlékezik:

- Szerettem Gamowval dolgozni. Ő szívesen nevetett másokon, de azt is kibírta, ha mi rajta nevetünk. Soká szerettem aludni. Hajnali 10 órakor gyakran ébresztett föl Gamow hívása, aki elmondta aznapi vad ötletét ami rendszerint hibás volt. De képzelőereje nagyobb volt, mint az összes sci fi-íróé együttvéve, közéjük értve Isaac Asimovot is. Eltűrte azt is, ha ellentmondtam neki De hetente egyszer megtörtént, hogy az ötlet jónak bizonyult, nem találtam benne hibát. Így dolgoztunk együtt. Gamowot az érdekelte, honnan ered a Nap melege. Az atommagoknak pozitív töltésük van, e miatt taszitják egymást. Amikor ütköznek, a fúzió két tényezőn múlik. Az egyik a Maxwell-féle sebességeloszlás: adott hőmérsékleten akadnak olyan atomok is, amelyeknek; az átlagosnál lényegesen nagyobb az energiájuk. A másik a Gamow-féle alagútjelenség: az egymást taszító részecskék kvantum-alagutazással mégis egymás közelébe férkőzhetnek, ahol már összekapcsolja őket a magerő. E két tényezőt összeszorozva dolgoztuk ki ketten a termonukleáris fúzió máig érvényes elméletét. A két kis valószínűséget adó faktorhoz Hans Bethe még egy harmadikat is adott: két ütköző hidrogén-magból nem alakulhat ki stabil hélium-mag. A hidrogén fúziója csak akkor valósulhat meg, ha a közelség rövid pillanatában még egy ß-bomlás is bekövetkezik, így a magfúzió eredménye nehéz hidrogén lesz. A Nap melegét mégis elsősorban proton-proton fúzió szolgáltatja. Így értettük meg 1938-ban, hogy kis valószínűségek összjátékaként miként ragyoghat évmilliárdok óta a Nap, kellemes langyosan tartva Földünket.

Maurice Shapiro mesélte, hogy először 1939-ben találkozott Tellerrel, amikor az a Chicagói Egyetemre látogatott. Három szeminárium futott: egy csillagászati, egy magfizikai és egy molekulaspektroszkópiai, és Teller mindhármon elmondta egy-egy aktuális munkáját. (A Nap energiatermelése, a ß-bomlás nukleonspint átfordító Gamow-Teller-átmenete, a benzol legalacsonyabb gerjesztett állapota).

1939 elején volt az a Washingtoni Elméleti Fizikai Konferencia, ami történelmet csinált. Ezen a Gamow és Teller által szervezett konferencián jelentette be Niels Bohr a maghasadás Berlinben tett fölfedezését. Az ezt követő eseménysorozat a Nap energiáját lehozta a Földre, és ebben a történetben Teller Ede nagyon aktív szereplő volt. Így mondta ezt el a pesti egyetem hallgatóinak:

- A maghasadás által föltárt lehetőségek eleinte nem nagyon érdekelték az amerikaiakat. De volt ott egy magyar is, Szilárd Leó, aki nagyon sokoldalú ember volt. Még arra is képes volt hogy az amerikaiaknak megmagyarázza a nukleáris láncreakció koncepcióját. Egy dolgot azonban ő sem tudott. Nem tudott autót vezetni. 1939 nyarán a Columbia Egyetemen dolgoztam New Yorkban. Egyik nap Szilárd odajött hozzám: "Mr. Teller, vigyen el Einsteinhez. " Mikor beléptünk a nyaralóba, Einstein - demokratikus ember lévén - a sofőrt is behívta. Ekkor Szilárd előhúzott zsebéből egy Roosevelt elnökhöz címzett levelet. Einstein figyelmesen végigolvasta és ezt mondta: "Nos, ez lesz az első eset, hogy az ember a magenergiát közvetlenül hasznosítja, nem úgy, mint korábban, a napsugár közvetítésével." E szavak után aláírta a levelet: Albert Einstein.

Az Einstein-levél által elindított és a Pearl Harbor ellen intézett japán támadás után felgyorsított amerikai erőfeszítések első célja az volt, hogy Chicagóban megépítsék az első atomreaktort. Itt esett meg, hogy ebéd után az intézet felé sétálva Fermi megkérdezte Tellert: ha a maghasadásos atombomba által előidézett hőmérséklet magasabb, mint a Nap centrális hőmérséklete, nem lehetne-e vele termonukleáris reakciót elindítani? Teller első válasza negatív volt, de a gondolat nem hagyta nyugodni. 1942 nyarán Berkeley-ben egy bizalmas tanácskozáson Teller már a "szuper" (azaz hidrogénbomba) lehetőségéről tartott előadást.

A chicagói atomreaktor decemberi sikeres indítása után Teller Edét meghívták Los Alamosba, hogy ő is dolgozzon a hasadási atombomba konstrukcióján. Az 1945. júniusi kipróbálás előtt Los Alamos igazgatója, Oppenheimer arra kérte Tellert, mégegyszer számoljon utána: a plutónium-bomba melege nem idézhet-e elő termonukleáris láncreakciót a légkörben vagy az óceánban. - Itt nem csak a fizika ismert törvényeit kellett figyelembe vennem, hanem a még föl nem fedezett törvényekre is gondolnom kellett. Az ilyen feladatokat szeretem, amikor széles skálán kell gondolkozni. - Konklúziója megnyugtató volt: atombombától nem indulhat be fúzió levegőben vagy tengerben - de nehéz hidrogénben igen!

Az atombomba története lassan már a történelemkönyvek lapjaira tartozik. Los Alamosban dolgozták ki a két félgömb gyors egyesítésével gyújtható urán-bomba (Hirosima) és az üreges gömb hirtelen koncentrikus berobbantásával gyújtható plutónium-bomba (Nagaszaki) szerkezetét. Teller ismerte föl, hogy a plutónium-gömb kémiai robbanószerek által előidézett implóziója során a szokásos fémsűrűségnél nagyobb plutónium-sűrűség is kialakul, ezért az atombombához szükséges minimális kritikus tömeg kevesebb, mint korábban gondolták. De Tellert mindvégig a magfúzió, a hidrogénbomba lehetősége izgatta. A futószalag mellett mindig ő volt a lázadó.

Végül megtörtént a hirosimai és nagaszaki robbanás. Teller Ede mondta az Eötvös Egyetem hallgatóinak (1993):

- Nagaszaki előtt a japán császár már megírta fegyverszünetet kérő beszédét. A háború végéhez közeledett. Azt hiszem, hogy nem volt szükség a hirosimai bomba ledobására. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem volt szükség a nagaszaki bomba bevetésére. Hirosima előtt talán ezer ember tudta, mi fog történni. Hirosima után viszont milliárd ember állt értetlenül, hogy történhetett az atombomba varázslata Hirosimában. Nem lehetett megmagyarázni nekik, mert a tömegtájékoztatás arra szoktatta az embereket, hogy amit nem lehet megérteni öt perc alatt az számukra megérthetetlen. Az atom és atommag elmagyarázásához bizony két óra kellene. Az értetlenségből aggodalom, a kis félésből nagy félelem támadt. Az emberek rettegni kezdtek a sugárzástól. Pedig már a gazdasági depresszió alatt figyelmeztette őket Roosevelt elnök: "Ne féljetek semmitől, csak a félelemtől" Ezért hiszem, hogy Hirosima súlyos hiba volt.

1991-ben így panaszkodott Egyetemünk hallgatóinak:

- Amikor megkezdtem az Egyesült Államokba, ott a műszaki haladást dicsőítették. Akkor ezt még kicsit eltúlzottnak is éreztem. De ma Amerikában, a modernség szülőföldjén, minden megváltozott. Ma azt írják az újságok, hogy a baladás elembertelenít. Szerintem azonban az ember abban különbözik. az állattól, hogy tudományt teremt és tudományt használ. A tudomány és technika önmagában nem képes arra, hogy az emberiség minden baját megoldja. De ezeket a problémákat biztosan nem lehet megoldani a tudomány és technika segítsége nélkül.

A 2. világháború után fejlődésnek indult a nukleáris ipar.1947-ben Teller Ede lett a Reaktorbiztonsági Bizottság elnöke. A Bizottság külön foglalkozott minden tervezett reaktor elképzelhető legnagyobh üzemzavarával, mielőtt ilyen zavar egyáltalán előfordult volna. Így esett, hogy az Amerikai Atomenergia Bizottság kérte a Hanfordban évek óta üzemelő plutónium-termelő reaktorok fölülvizsgálatát. A Bizottság fölismerte, hogy a grafitmoderátoros, vízhűtésű reaktor strukturálisan instabil. Véletlen túlhevülés esetén elforr a víz, ez a neutronelnyelő anyag, így több neutron marad maghasításra, több lesz a hasadások által termelt energia, a pozitív visszacsatolás folytán megszaladhat neutron-láncreakció. A Teller által vezetett Bizottság nehezen ugyan, de elérte a hanfordi grafit-víz reaktorok leállítását. Ilyenek azóta csak a Szovjetunióban épültek, 1986-ban Csernobilban be is következett a Teller által előrelátott megszaladás. James Arnold mondotta Edéről: - lehet valaki jobb tudós, mint Teller; de ragyogóbb aligha. Mindig ezer lépéssel előtted jár.

Az atomenergia békés alkalmazásáról tartott genfi konferencia (1956) után Teller Ede részt vett az inherensen biztonságos (bolond-biztos) TRIGA reaktorok kifejlesztésében, amit emberi akarat sem tud megszaladásra ösztökélni. Többszáz ilyen TRIGA kutatóreaktor épült világszerte, például Szlovéniában is. Teller Ede most is olyan atomerőművek építése mellett érvel, amelyekhez nem kell emberi kezelőszemélyzet, amelyek biztonságát nem is járulékos elektronika garantálja, hanem a természet törvényei.

Amikor Alvin Weinberg (Wigner tanítványa, a negatív visszacsatolású nyomottvizes reaktor kifejlesztője) Tellert Fermi Díjra javasolta, Teller Ede döntő érelemének az amerikai atomreaktorok biztonságos működének elérését tekintette.

- 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején két munkást szállásoltak be lakászunk egyik szobájába. Nem örültünk nekik, de a lakók udvariasak voltak. Németországban az 1920-as években nem volt határozott politikai nézetem. Egyik barátom, Weizsacker a nácik felé hajlott, másik barátom, Landau a kommunisták felé. De Sztálin birodalmában szerzett börtöntapasztalatai az ő véleményét is megváltoztatták. Ugyanez történt Koestler Arturral. Neumann János vitt el Koestlerhez. Könyve, a "Sötétség délben"; amit Los Alamosban olvastam, tette rám a mély benyomást.

Teller szülei, Emmi húga és annak családja Magyarországon maradtak. Emmi férje és édesanyjának bátyja 1944-ben a Holocaust áldozata lett. Szülei és húga a pesti gettóban érték meg a felszabadulást. Édesapja, Max Teller 1950-ben meghalt. 1951-ben Teller édesanyját, húgát és unokaöccsét kitelepítették Tályára. Másfél év után térhettek vissza Pestre, de közben elvették a lakásukat. Teller unokaöccse 1956-ban elhagyta az országot.

1958-ban Teller Ede Washingtonban összetalálkozott Szilárd Leóval. Szilárd épp a Pugwash Békekonferenciát szervezte és biztatta Tellert: jöjjön el ő is Moszkvába, hogy a szovjet atomfizikusokkal megbeszélhessék a nukleáris leszerelés ügyét. Teller nemet mondott, azzal indokolva, hogy a szovjet hatóságok kihallgathatják, katonai titkokat kérdezhetnek, és nyomást gyakorolhatnak rá Magyarországon élő anyja és húga fenyegetettsége révén. A Pugwash Konferencián Szilárd ezt az "abszurd föltételezést" elmondta a szovjet delegátusnak, aki azt válaszolta, hogy Magyarország független állam, amit a Szovjetunió nem befolyásolhat. De másnap a magyar delegátus,

Jánossy Lajos beszélt Szilárddal - és Teller édesanyja meg húga három hét múlva megkapták útlevelüket. 1959. január 18-án Ede találkozott velük San Francisco repülőterén. Szilárd Leó pedig levélben köszönte meg Jánossy Lajos segítségét (Fizikai Szemle 94/7).

Térjünk vissza a késői 1940-es évekbe. Amikor a 2. világháború végetért, a Los Alamosban dolgozott fizikusok boldogan siettek vissza békés egyetemeikre. Csak Teller aggódott, akinek közvetlenebb (családi) tapasztalatai voltak a nácikról és a szovjetekről: - A.háború még nem ért véget. - Az első szovjet kísérleti atombomba 1949. augusztus 29-én robbant, négy évvel követve az amerikait. 1950. január 31-én Truman elnök - Teller javaslatára - a hidrogénbomba kifejlesztése mellett döntött. (A szovjet Politikai Bizottság hasonló döntést már 1949. szeptember 12-én meghozott.)

A Teller által javasolt "szuper" kifejlesztése nem volt sima menet. Ulam kiszámította, hogy a sugárzási veszteségek miatt termonukleáris láncreakció nem alakulhat ki nehézhidrogénben (deutériumban). Lehetségesnek bizonyult azonban nehéz hidrogén (deutérium) és szupernehéz hidrogén (trícium) keverékében. Az első termonukleáris robbantás - Teller Ede jelenlétében - a Déli Csendes-óceán egyik korallszigetén történt 1951. május 8-án. De ez a kísérlet még nem volt hordozható bomba. A hozzá vezető ötlet Teller fejében 1951-ben született meg, azt 1951. június 19-én Princetonban tartott titkos tanácskozáson ismertette. A hidrogénbomba szabadalmát az amerikai kormány Teller Edének és Stanislav Ulamnak ajánlotta föl, de azt így megosztva Teller nem írta alá. A "Mike" fedőnevű amerikai kísérletet 1952. október 31-én hajtották végre. Az első szovjet hidrogénboma-kísérlet - Andrej Szaharov tervei alapján -1953. augusztus 12-én történt.

Teller Ede 1962. december 2-án vette át a Fermi-díjat Kennedy elnöktől "a kémiai fizika és magfizika területén elért eredmények, a termonukleáris kutatásban játszott vezetőszerep és a nemzetbiztonságot erősítő erőfeszítéseinek elismeréseként. "

Az atombombát és a hidrogénbombát egyaránt a Los Alamosi Nemzeti Laboratóriumban fejlesztették ki. De előre érezve a hidegháború és a nukleáris fegyverkezési verseny kiéleződését, Teller Ede nem volt elégedett a los alamosi lelkesedéssel és munkaintenzitással. Ezért - többek közt kontrollként - kezdeményezte egy második nukleáris fegyverlaboratórium létrehozását. Erőfeszítéseit a Nobel-díjas Ernest Lawrence és Luis Alvarez támogatta. Így 1952-ben Kaliforniában létrejött a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium. Teller Ede maga is Kaliforniába költözött 1952-ben, sőt egy időre az új Nemzeti Laboratórium igazgatója is lett. Az első atombombák tömegpusztító "stratégiai" fegyverként mutatkoztak be. Később kiélesedett a tiltakozás a tömegpusztító fegyverek fejlesztése, gyártása, tárolása ellen. Livermore fő eredményei a "taktikai" szerepre szánt "könnyű nukleáris fegyverek" kifejlesztése területén születtek.

Az atombomba két szubkritikus tömb szuperkritikussá történő egyesítésén alapul, ez korlátot szab a robbanáskor fölszabaduló energia növelésének. A hidrogénbombánál ilyen korlát nincs. Mindeddig a Szovjetunió robbantotta a legnagyobb (60 millió tonna kémiai robbanószerrel egyenértékű) energiát fölszabadító bombákat az 1960-as években. Ezeknél olyan nagy az elpusztítható terület, hogy a célzási pontosság kevésbé esik latba. Jól jött ez a Szovjetuniónak, amely repülési csúcstechnikában nem volt versenyképes az amerikai légierővel. Ezért fejlesztették ki a kisebb célzási pontosságú ballisztikus rakétákat, amelyek hidrogénbomba-robbanófejjel ellátva alkalmasak lehettek egész városok eltörlésére. Elsődlegesen ennek a fegyverkezési versenynek a terméke az "űrkorszak", noha ma már fontosabbá vált a mesterséges holdak távközlési szerepe. A "számítógép-korszak" azután egy új reményt csillantott föl: a korábban kivédhetetlennek gondolt ballisztikus rakéták korai észlelését, pályaelemzését és elpusztítását. Teller Ede erre a Stratégiai Védelmi Kezdeményezésre rábeszélte Reagan elnököt. (Ez kapta később az ellenzéki Edward Kennedy szenátortól a "Csillagháború" becenevet.) A történészek hivatottak eldönteni, hogy ez az újabb amerikai csúcstechnikai kihívás mekkora szerepet játszott abban, hogy Gorbacsov szovjet elnök a Hidegháború befejezését kezdeményezte. Oláh György mondta egyszer a Magyar Televízióban: - Teller Edét gyakran kritizálták korábbi aktivitásáért, de véleményem szerint az atombomba mentette meg a békét. Meglehet, hogy béke legyen a Földön, ahhoz egy nagy botra is szükség van. - Kostolany André, a sikeres párizsi pénzember pedig így vélekedett a Parlament épületében tartott 1997. évi világtalálkozón, aminek témája Magyarország képe a nagyvilágban volt:

- Az atomtudomány legfontosabb oszlopai magyarok: Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede. Közvetlenül a háború után hallottam Amerikában egy nagy rádióvitát Szilárd és Teller között. Parttól partig, az Atlantitól a Csendes-óceánig egész Amerika hallotta ezt. Ők ketten olyan angolsággal beszéltek, mintha épp Kecskemétről jöttek volna. Így ment a vita. Képzelhetik, hogy nekünk, magyaroknak, akik a rádió mellett ültünk, ennek hallatára mennyire megdobbant a szivünk.

- Az A-bomba, a H-bomba kutatásában a legelsők közt jegyzik a magyar neveket. Ha gondolkodom - és logikusan akarok gondolkozni - Teller Edének - ő fiatalabb, mint én, de játszópajtások voltunk itt, a szomszédban, az Országház-téren - köszönheti ma Európa és az egész világ a szovjet rendszer összeomlását. Mert ő volt az, aki Reagan főtanácsadójaként állandóan biztatta:

"Elnök Úr nem engedni!" Amikor Reagan Gorbacsovval találkozott és Gorbacsov föltétlenül ragaszkodott ahhoz, hogy Amerika a lézersugaras rakétaelhárítás kisérleteit abbabagyja, az úgynevezett csillagháborús elképzeléseit elvesse, Teller volt az, aki az elnököt biztatta: nem engedni, nem engedni, az oroszoknak nincs ilyen elektronikájuk és célzórendszerük. Ez volt az oka annak, hogy Gorbacsov beadta a derekát. S a végén mi lett belőle? A szovjet rendszer összeomlása.

Teller Ede járt Magyarországon 1936-ban, azután forró és fagyos háborúk következtek. Szülőhazáját csak 1990 végén látogatta meg újra. Mint mondta: - Dolgozni jöttem, nem politizálni. - Első magyarországi reggelén már úton voltunk a Paksi Atomerőműbe, mert annak biztonsági rendszere érdekelte. Előre kiküldette annak leírását, azt szakértőivel leellenőriztette, kérdések kész sorozatával érkezett. A kérdéseket föltette, a válaszokat helyszínen ellenőrizte. És ő, mint a nukleáris biztonság talán legnagyobb prófétája és szakértője, Pakson teljes megelégedését fejezte ki. Teller Ede korábbi tapasztalatai alapján azt vallja, hogy az atomerőműben leggyöngébb láncszem az ember lehet. Ezért különösen kiemelte a Paksi Atomerőműben dolgozók magasszintű szakértelmét és felelősségtudatát.

Azóta Teller Ede szinte minden évben hazalátogatott. Találkozott állami, ipari és tudományos vezetőkkel. Véleményt mondott, ha kérték, és akkor- is, amikor nem kérték. Az Eötvös Társulatban tartott előadásai, egyetemi órái mindig telt házat vonzanak, százak kíváncsiak szavaira, véleményére, tanítására. Találkozott iskolásgyerekekkel, falusi magyarokkal, a Magyarok Világszövetségével. Legjobban a katedrán érzi magát otthon, de tudhatja, tapasztalta: Magyarországon szeretettel fogadják, nevét és arcát mindenki ismeri. Ő fogalmazott így:

- Újjászületett magyarnak érzem magam.

1994. április 23-én Teller Ede a Magyar- Köztársasági Érdemrendet vette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől. Ekkor mondotta:

- El kell mondanom, hogy évtizedeken keresztül nemlétező személy voltam Magyarországon. Számomra nagy esemény volt, amikor 80. születésnapom táján leomlott a Berlini Fal. Ezután újraszülettem Magyarországon. Most mint újszülött magyar szeretnék. bemutatkozni Önöknek.

Több, mint ötven évig távol kellett maradnom szülőhazámtól. De amikor visszatértem, minden a régi volt: nem csak az épületek, de a hangulat, a szellemiség is. Nem tudom, mekkora szerepem volt abban, hogy ez a visszatérés megtörténhetett, de bevallom: büszkeséget éreztem. Mindig is bíztam benne, hogy ami megtörtént, annak egyszer majd meg kell történnie. Azt képzeltem, hogy talán a jövő század közepén fog bekövetkezni. Hogy korábban megtörtént, hogy én láthatom ezt, hogy itt lehetek, hogy kicsit részese lehetek, az számomra mérhetetlen öröm és egy kis büszkeség forrása is. Köszönöm, hogy megerősítik bennem ezt a büszkeség-érzést. Erősen fogódzom bele, még akkor is, ha nem teljesen megérdemelt.

Teller Ede magyar iskolába, a Lauder Gimnáziumba is ellátogatott, hogy átadja a Teller-ösztöndíjat, amit Ronald Lauder létesített a legtehetségesebb diák továbbtanulására. Itt örömmel felelt diákok és tanárok kérdéseire. A tanár megkérdezte, hogy mi a szép a fizikában?

- Az amikor bonyolultnak tűnő dolgokról kiderül, hogy milyen egyszerűek. Ha hajlandóak vagyunk bizonyos mértékű komplexitás befogadására, magasabb szintre érve egyszerűség lehet a jutalmunk. Hadd mondjak egy példát a művészetek köréből. A művészetek közt a zene nagyon különleges helyet foglal el. nem köti semmi feltétel, csak a konvenció. Az épitészetnek haszna van, a festménynek tárgya. De hogy a zenében mi szép, csakis azon múlik, hogy mi mit fogadunk el szépnek. Tudom, ezt nehéz elfogadni, míg élvezettel hallgatjuk a zenét de azt gondolom, hogy a zenében az egyszerűség és komplexitás kontrasztját szeretjük. Ha túl egyszerű, előbb-utóbb unalmassá válik. Ha túl komplex, idegenszerűnek érezzük. Amikor egy szonáta ugyanazt a témát különböző skálákon mutatja be, és azokat éppen csak észrevehető módon fűzi össze, akkor örömet okoz, hogy a kapcsolatok felfogása érdekében oda kell figyelnünk. A zene olyan játék, ami az emberi megismerés folyamatát példázza.

Freeman Dyson, korunk egyik legeredetibb amerikai fizikusa így jellemezte jóbarátját, Teller Edét:

- Bugyognak belőle az ötletek és a tréfák. Sok érdekes dologgal foglalkozott a fizikában, de egyik témával sem sokáig. Úgy látszik, a fizikát az élvezetért csinálja, nem a dicsőségért. - Hallgassuk tovább Dyson visszaemlékezését:

- Egyik vasárnap családommal együtt hazafelé sétáltunk a Berkeley Egyetem campusa mellettfekvő dombon lévő házunkhoz. Házunkhoz közeledve különös hangokat hallottunk a nyitott ajtón át kiáradni. A gyerekek is abbahagyták a fecsegést, megálltunk a ház előtt és hallgattuk. Bach 8. Prelúdiuma volt, nagyszerűen játszva. Akárki is zongorázott, teljes szívét-lelkét beleadta. Szárnyaltfelénk a muzsika, mint a mélyből felmorajló kórus, mintha az alvilági lelkek táncolnának lassú pavane-át. Csak vártunk, míg a zene végetért akkor beléptünk. Benn, a zongoránál Teller Ede ült. Bocsánatunkat kérte: azért jött; hogy vendégségbe hívjon, de nem voltunk otthon, csak a zongora, kérvén, hogy játszanak rajta.

Teller Ede megkapta az 1997-ben elsőként kiosztott Magyarság Hírnevéért kitüntetést. Kilencvenedik születésenapján mi megyünk ki hozzá, hogy elmondjuk neki:

- Isten éltessen, Ede Bátyánk!