BUDAPEST - GÖTTINGEN - HARKOV - MASSACHUSETTS

Palló Gábor beszélgetése Tisza Lászlóval

1997-ben köszöntötte a tudományos világ kilencvenedik születésnapján Tisza Lászlót a Massachusetts Institute of Technology (MIT) emeritus professzorát, a termodinamika és a kvantumfizika alapjainak világhírű kutatóját. Októberben az Akadémia vendégeként Budapestre látogatott és az Eötvös Társulatban több nagy érdeklődést keltett előadást tartott. Budapesti indulásáról kérdeztem.

Professzor úr intellektuális családból származik?

Apám könyvkereskedő volt. A Tisza testvérek könyvkereskedést sokan ismerték annak idején; a Lánchíd közelében, a Fő-utcán volt. Apám mérnök fivérei még az első háború előtt kivándoroltak Amerikába. Nagyon szomorúan vette tudomásul, amikor a negyedik gimnáziumban kivették az iskolából. A sok testvér miatt dolgoznia kellett. Miskolcon élt, itt adták tanoncnak egy nagy könyvkereskedésbe, később önállósította magát.

Ez több generációs értelmiségi család?

Nem. A nagyapám Tiszafüreden született. Innen jött a név, mely eredetileg Ungár volt, és még mindig sajnálom, hogy nem maradt meg. Amikor a náci idők alatt őskutatást kellett végezni, kiderült, hogy a családhoz tartozott egy erdélyi szombatos is. Nagyapám boltos volt. Nagyanyám nagyon intellektuális volt, de nem végzett sok iskolát. Állandóan olvasott, német kultúrája volt. Felvidékről jött és inkább Bécs felé gravitált. Anyanyelve német volt, ezért én is hét éves koromtól kezdve megtanultam németül otthon a német kisasszonyoktól.

Figyelemre méltó, hogy Tiszafüreden egy család két mérnököt és két könyvkereskedőt nevelt.

Egy fivérem Bécsben dolgozott, fatermelő vállalata volt, egy másik pedig építési vállalkozó lett. Apámék tizen voltak testvérek: öt férfi és öt nő. A nőkből feleségek lettek. Viszont az egyik unokatestvérem tudóskodott: fontos eredményt ért el a húrelmélettel kapcsolatban.

Hova járt iskolába ?

Először a Werbőczi Gimnáziumba a Krisztinavárosba. 1991-ben meg is látogattam. Láttam tanárom, Baumgarter Alajos emléktábláját is. Csak l917-18-ban jártam ide, mert ez az első kerületben van, én pedig a második kerületben laktam. Áttettek egy akkor új iskolába, amit később Mátyás Király Gimnáziumnak hívtak és a Jurányi utcában volt. Itt olyan tanárok tanítottak, akik nem nyerték el a rendszer kegyeit. Liberális tanárokból első rangú tanári kar alakult.

Az első világbáborúról emlékszik valamire?

1914 nyarán a szüleim lementek Balatonszemesre, kibéreltek egy nyaralót és ott töltötték a nyarat. Mikor hazajöttek, útközben hallották a hírt, hogy meggyilkolták a trónörököst. Anyámnak az a vad gondolata támadt, hogy ebből világháború lesz. Annyira béke volt akkor, hogy egy háborút nehéz volt elképzelni. Apám már öreg volt, felmentették a szolgálat alól. Ráadásul nagy szükség volt rá, mint a törvény- és rendelettár főbizományosára. De a család különböző tagjai részt vettek a háborúban. Anyám egyik unokatestvére hazajövet maláriát kapott és meghalt. Egyik fivére harcolt a fronton. Sok embert ismertem, aki Habarovszkban volt hadifogoly. Erdős Pali apja, Erdős Lajos gimnáziumi tanár is hadifogoly volt, egyik nagybátyám megismerkedett vele. Innen ismertem Erdős Palit nyolc éves kora óta.

Maradtak emlékei 1918-19 politikai eseményeiről?

Amikor a háború kitört, hét éves koromban, elkezdtem újságot olvasni, de pár hónap múlva meguntam, és abbahagytam. 1918-ban váltam újságolvasóvá; amikor augusztusban egy nagy szalagcímet láttam: Károlyi vádbeszéde. Arról szólt, hogy elvesztettük a háborút és bűn volt egyáltalán belemenni.

Gyerekként felfogta hogy összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia?

Igen. Nagy hazafi voltam. Emlékszem, az októberi forradalom idején a Lánchíd környékén nyüzsögtem a tömeggel. Kokárdákat osztottak, és nagyon örültem, hogy függetlenek lettünk Ausztriától. Tizenegy éves voltam, de koraérett. Azután emlékszem a márciusi kommunista forradalomra. Két osztálytársam miatt érdekelt. Az egyik, akinek az apja szakszervezeti vezető volt, azt mondta, ez jó hír. A másik egy jó barátom, Antal Jancsi, aki nem élte túl a nácizmust. Az apja, Antal Márk közoktatásügyi miniszter volt a Károlyi kormányban, utána emigrált, előbb Bécsbe, azután Kolozsvárra. Jancsival komoly intellektuális kapcsolatba kerültünk, bár őt főleg az irodalom és művészettörténet érdekelte, engem a matematika. A többi fiú passzív maradt, nem is tudták, miről van szó.

Mit szóltak az eseményekhez a szülei?

Szüleim üzletemberek ellenezték a kommunizmust. Pesten nagyon rossz élet volt, nem volt élelmiszer. De nem szenvedtünk a kommunistáktól. Kirándultunk a környékbeli falvakba, például Budaörsre, cseréltünk a parasztokkal élelmiszert ruhaneműért és ilyesmiért. A pénz elértéktelenedett. Teljesen reménytelen zűrzavar keletkezett. Működtek a bőrkabátosok, a különleges osztag Szamuely vezetésével, de minket nem bántottak. Az üldözés sporadikus maradt. Azért alig vártuk, hogy vége legyen. Egyszer sétáltam a Duna-parton (arrafelé laktunk), és találkoztam egy osztálytársammal. Azt mondta, ellenforradalom van. Ágyúdörgést hallottunk, kiderült, hogy a monitorok lőtték a Hungária szállót, a kommunista központot. Leszaladtam a partra és néztem, amint lőtték a szállót. Apám nyakon csípett és hazavitt.

Abban az időben miket olvasott?

Nagyon érdekelt a darwinizmus. Tíz éves koromban apám elvitt egyszer a Galilei Körbe, ahol hallottam Fülöp Zsigmond előadását. A kis teremben kevesen voltak, az embereket nem ismertem. Édesapám liberális gondolkodású volt, időnként eljárt ide is és szabadkőműves is volt.

A vallást tartották?

Apám egyáltalán nem volt vallásos, anyám igen, de nem ortodox. Zsidó tradíciókat tartott. Nagyokat vitáztak miatta. Apám Jom Kippurkor is nyitva tartotta az üzletet, mire a házban lakó rabbi a prédikációban azt mondta, az ördög följött Jom Kippurkor, és vásárolni akart, de nem tudott, mert minden üzlet zárva volt, kivéve hármat... Ezután zárva tartott Jom Kippurkor és mindig elmentünk kirándulni. Szombaton pedig nyitva voltunk. Gyakorlatilag nem tartottuk a vallást.

Miket olvasott még akkoriban?

Nem voltam nagyon kifinomult. Elemi iskolában Jules Verne és May Károly volt a kedvencem. Később Jókai, Mikszáth, Dumas és hasonlók. Goethén kívül Petőfit, Aranyt szerettem. Adyra talán Antal Jancsi hívta fel később a figyelmemet. A könyveket részben az iskolában ajánlották. Harmadik gimnáziumi magyar tanárom, Földesi Gyula (ma egyetemi tanár lehetne) szintén sok könyvet tanácsolt. Másrészt kiválasztottam a könyveket apám üzletében. Vernét például hét éves koromban fedeztem fel és tucatszámra olvastam. Egyszerűen felvittem az üzletből, elolvastam és visszatettem.

Édesapja érdeklődött a könyvek tartalma iránt is?

Nagyon. Ő is sokat olvasott és otthon sokat beszéltünk könyvekről. Gyönyörű sorozatai voltak, például a Népszerű Tudományos Gyűjtemény, Világkönyvtár stb. Megmaradtak emlékeimben a régi könyvek. A háború után apám még Amerikába is küldött nekem könyvet, úgyhogy megvan Petőfi, Arany, Ady, Madách stb.

A matematika iránt korán kezdett érdeklődni?

Igen, mégpedig spontán módon. Gyerekkoromban szerettem számolni, például apám üzletében összeadni a hosszú számsorokat. Egyszer, hét éves koromban, a játszótéren megbarátkoztam egy idősebb, 14 éves, kereskedelmi iskolás fiúval. Lehozta a térre az algebra jegyzeteit és megtanított a zárójel felbontására és hasonlókra.11-12 éves koromban kezdtem szöveges matematika feladatokat olvasni. Apám üzletében találtam őket.

Az iskolában nem volt érdekes a matematika?

Nem. Magam tanultam. Létezett egy gyűjtemény németül, kis füzetek, apám révén megrendeltem őket. Ez magasabb színtű volt, főiskolai jellegű. Ebből szerettem feladatokat megoldani, ezekből tanultam meg a differenciál- és integrálszámítást. Ekkor jött egy krach.1921-ben, 14 éves koromban, középfül gyulladást kaptam, ami annak idején, az antibiotikumok előtt, elég súlyosnak számított. Visszamaradt belőle egy szívizomgyulladás. Az egész őszi félévben nem jártam iskolába. Nem tudták a betegség okát. Az egyik feltevés szerint megerőltettem magam a matematikával. Ez olyan törést jelentett, hogy sokáig egyáltalán nem matematikáztam. Persze akkor már túl voltam az egész gimnáziumi anyagon. Később a szüleim kíváncsiak lettek, tényleg tudok-e valamit matematikából. Volt valami kapcsolatuk Beke Manóhoz, apám elvitt hozzá. Beke kikérdezett, és látta, hogy koromhoz képest meglepően sokat tudok. Ez el is terjedt matematikai körökben. Dávid Lajos, aki matematikai zsúrokat tartott, küldött nekem egy meghívót az iskolába, de nem adták át idejében. Az iskolában is felfigyeltek a matematika tudásomra. Matematikatanár osztályfőnököm, Makoldi Károly, Brassóból származó erdélyi menekült, nagyon kedves ember, fölmentett az osztályban a matematika alól. Óra alatt csinálhattam a latin fordítást.

Középiskolai Matematikai Lapokat olvasott?

Akkor indult, amikor én nyolcadik gimnazista voltam, az utolsó évben. De nagyon felkeltette az érdeklődésemet és rendszeresen küldtem be megoldásokat. Ettől ismert lettem mint Tisza L.

Versenyen nem indult?

De igen. Harmadik lettem matematikából. Az 1925-ös Eötvös versenyen Teller, Fuchs Rudolf és én holtversenyben lettünk elsők.

Innen ismeri Tellert?

Korábban nem találkoztunk, ezután viszont sokszor.

A matematika tehát ment magától. Akkor mégis mit tanult az iskolában?

Szemere Gyula tanított németet, bár alapjában filozófia iránt érdeklődött. Filozófiai magánelőadásokat tartott jövedelme növelésére, amit főként kulturális érdeklődésű nők hallgattak. Az iskolából egyedül engem hívott meg ezekre. Ebből kaptam a filozófiai alapismereteimet. Volt az iskolában egy matematikatanár, Magyar Kálmán, aki nem tanított engem, de hallott az érdeklődésemről, ismert, és odaadott nekem egy kéziratos füzetet, amit ő írt a tudományos filozófia történetéről: Berkeley, Lock, Hume, Kant. Tanulmányozta ezeket az írókat és írt róluk egy füzetet. Rám ez a füzet mély hatást tett. Biológiából a népszerű darwinista könyveket olvastam. Az iskolában egyébként nem szerettem a biológiatanárt. A darwinizmust szigorúan tiltották, legalábbis egy szót sem tanítottak róla. Az önképzőkörben azért mégiscsak beszéltünk róla. Sokkal később, már 1937-38-ban Párizsban szégyenletes körülmények között derült ki, hogy genetikáról nem tudok semmit. Elborzadtak, hogy nem tudom, ki Claude Bernard. Lassanként földolgoztam ezeket is.

Hogy jön ki ebből az érdeklődési körből a fizika?

Bonyolult, hogy kerültem a pesti egyetemre? Mire a gimnáziumot befejeztem, már nem voltam biztos abban, mennyire vagyok jó matematikában. A mérnöki pálya nem vonzott, mert a Műegyetem főként rajzolásból állt, és azt utáltam, nem akartam mérnök lenni. Apám szerette volna, ha átveszem az üzletét, amit nem akartam, anyám is kézzel lábbal harcolt ellene. Meg volt győződve, hogy intellektuális pályára kell mennem: Titokban, mint később bevallotta, azt szerette volna, ha orvosnak megyek, de sose mondta. Ha a matematika érdekel, mondta, menjek matematikára. Automatikusan fölvettek, mert középiskolai versenyt nyertem. Az egyetemen már volt hírem, nyilván a Középiskolai Matematikai Lapokból, Péter Rózsa és Kalmár László fölkaroltak. Negyedévesek voltak, amikor első évfolyamra jártam. Bevontak a baráti körükbe. Azt mondták, el kell menni a Kürschák-szemináriumra, a Műegyetemre. Ez nagyon érdekes volt. Talán tízen vettünk részt rajta, köztük Kalmár és Policzer (később Péter) Rózsa. Két évig jártam. Az első évben az Eötvös-verseny példáit oldottuk meg, a másodikban absztrakt algebrával foglalkoztunk. Elővettünk egy német nyelvű, axiomatikus modern algebra könyvet, és tanulmányoztuk. Nagyon hasznos lett később, és nagyon érdekes volt. Bálint, későbbi Tarján Emmi is részt vett rajta. Ő is első éves volt és a tehetségesek közé számított. Később könyvet is írt: "Akit az istenek szeretnek" címmel. Azt hiszem, középiskolai igazgató lett.

Hogy kanyarodott az út a fizika felé?

Körülményesen. A második év végén már letettem az alapvizsgáimat, sikeres voltam, de úgy éreztem, nem vagyok igazán matematikus. Például egyetemista koromban üzentek a Középiskolai Matematikai Lapokból, hogy közöljek feladatokat, de nem tudtam. Éreztem, nem vagyok igazi matematikus. Bevallottam a szüleimnek, hogy krízisben vagyok, nem tudom, mi legyen belőlem. Apám azt mondta, ha mégis könyvkereskedő akarok lenni, menjek Németországba tanulni, mert ott fejlettebb a könyvkereskedelem. Tavasszal kimentem Bonnba egyetemre, de nem csináltam semmit. Nem tetszett, kicsit náci jellegű volt. 1928 tavaszán írtam Göttingenbe, hátha az ottani matematika felvillanyoz. Ott tényleg érdekes volt. Felix Klein ugyan már meghalt, de ott volt Hilbert és Courant. (Neumann már elment.) A fizikán Max Born tanított, de ez akkor nem érdekelt. Két szemináriumon tartottam előadást, ahol részt vett Betz, Courant, Prandl és mások is. A téma a komplex változó függvénytan alkalmazása két dimenziós hidrodinamikára. Courant előtte adott egy olasz könyvet, hogy olvassam el a szemináriumra. Mondtam, nem tudok olaszul, mire Courant: Mindenki tud olaszul. Tényleg egy szótárban megnéztem egy tucat szót, elolvastam a könyvet és tartottam belőle egy előadást, ami elég jól sikerült.

Kármánnal nem találkozott Prandl környékén?

Nem, sokkal később találkoztam vele New Yorkban. Egy előadásom után odajött és üdvözölt, de ez sokkal később történt. Kármán akkoriban már Aachenben volt.

Mi volt a másik szeminárium?

Ez tiszta matematikával, topológiával foglalkozott, ami nagyon unalmas periódust élt éppen. A fiatal van der Wrden szervezte. Bonyolultan bizonyítani kellett valamit, ami magától értetődik. Kicsit lehangolt, de megcsináltam. De hogy jött a fizika? Megbarátkoztam egy Morgenspiel nevű dán fizikussal. Kicsit bolondos, romantikus, idealista érdeklődő volt. Ő mesélt nekem a kvantumelméletről. Pesten nem hallottam azt a szót sem, hogy kvantum. Teljesen új volt a számomra és láttam, milyen nagyszerű dolog. Gondoltuk, ki kell használni a lehetőséget, hogy a következő tanév őszén,1928-ban, Max Born fog előadni a kvantummechanikáról, ami akkor mátrixmechanika volt. Mivel a fizikáról nem tudtam semmit, nyáron, júniustól októberig elméleti fizikát tanultam. Később azonban kiderült, hogy Born beteg, az asszisztensek tartják az előadást: Heitler, Nordheim és Rosenfeld. Használtak egy kéziratot, a Born, Jordan elemi kvantummechanikát. Ők akkor még nagyon fiatal magántanárok voltak, csak pár évvel idősebbek, mint én. Előadás után együtt ültünk a Krone und Lanze kávéházban, ott folytattuk az órát. Az előadás fantasztikusan nehéz volt. Teljesen absztrakt mátrixmechanika, ami nem hasonlított a fizikához. De nekem nem volt rossz, mert amúgy sem voltam fizikus. Megtanultam amit kellett, és titokban olvastam Schrödingert.

Nem volt szabad Schrödingert olvasni?

De csak éppen kurzívval nem volt említve. A mátrixmechanika konkurense volt. Közben megjelent Sommerfeld "Wellenmechanik"-ja, és Weyl "Gruppentheorie und Quntummechanik"-ja. Ugyancsak Weyl könyvéből tanultam relativitást. Born tartott nagyon jó relativitáselméletet és termodinamikát. 1928-tól 30-ig voltam Göttingenben. Egy szép napon meglátogatott Teller és azt mondta, ez halott hely, menjek vele Lipcsébe. Akkor pillanatnyilag Göttingenben tényleg nem történt semmi. A kitűnő emberek ott dolgoztak, de az első hullám már lecsengett, a második még nem kezdődött el. Göttingenben tényleg semmi kilátásom nem volt kutatómunkára. Ezért 1930- ban egy szemesztert Lipcsében töltöttem. Teller bevont a munkájába, ami molekuláris, kémiai irányú kvantummechanika volt. Nagyon tetszett, és vele dolgozni külön tanulságos volt. Kezdtem úgy érezni, lehet belőlem fizikus. Írtunk egy közös munkát és egyedül írtam egy kisebb dolgozatot. Nem volt nagyon fontos, de azért ez jól nézett ki. A doktori témám Placzektől származott, akivel Teller révén ismerkedtem meg. Számomra nagyon jó téma, csoportelméleti alkalmazás volt; meg tudtam csinálni. Közben gazdasági depresszió zajlott Magyarországon. Édesapám azt mondta, a két és fél évvel elég időt töltöttem Németországban, jöjjek haza. Pesten kapcsolatba léptem Ortvayval, akit még göttingeni időszakomban ismertem meg, amikor vakációkra hazamentem. Én tartottam az első előadást a híres kollokviumán Gamow elméletéről. De nem volt állásom.

Professzor úr, ugorva az időben, szeretném megkérdezni, hogyan került a Szovjetunióba?

Azt talán tudja, hogy részt vettem a kommunista mozgalomban. Említettem Antal Jancsit, gyerekkori barátomat, aki az emigrációt Bécsben és Kolozsváron töltötte. Régi barátok voltunk, ő lelkes kommunista, de olyan intellektuális féle. Összejártunk. Pusztított a depresszió és arra gondoltunk, milyen nagyszerű lehet enélkül. Vonzott a dialektika is. Helyesnek tartottam. Akkoriban kezdtem olvasni Engelst, például az "Anti Dühring"-et. Azt gondoltam, a fizika fejlődése tényleg így megy végbe. Ma úgy látom, hogy a marxisták nagy tévedése az, hogy a kommunista forradalom a dialektika manifesztációja. Valójában pedig a dialektika az ellentétek összegyeztetése. A tiszta kapitalizmus valóban instabil és sok hibája van. A dialektika szintézis: az, amit Roosevelt csinált a New Deallel, amikor bevezette az emberi elemet a rendszerbe. Amit a kommunisták csináltak, ennek éppen az ellenkezője.

De ez 1929 táján még nem látszott.

Nem, egyáltalán nem látszott. Én bedőltem a kommunizmusnak. De soha nem léptem be a pártba. A másik dolog, hogy Tarján Emminek, akivel az egyetemről ismertük egymást, volt egy köre, amibe sok kommunista járt és a többiek is szimpatizáltak vele. Elkezdtem közéjük járni. Valaki megkért, nem végeznék-e összekötő munkát, amire nem akartak pártembert használni. Hülye módon igent mondtam. Bécsbe utaztam és összekötő munkát végeztem Sallai Imre számára. Vinni kellett valami csomagot, nem tudtam, mi van benne. Sallai és a nyomda között is közvetítettem. Sallai írta a röplapot, én átadtam annak, aki elvitte a sokszorosítóba. És amikor Sallait letartóztatták, engem is letartóztattak.

Ez hogy történt?

Sallaival ültünk egy padon a budai Duna-parton, odajöttek a rendőrök, betettek egy autóba és elvittek a Markóba. Teller Ede meglátogatott a Markóban. Ennyire jó barát volt. Ez augusztusban történt. Akkorra szerencsére már ledoktoráltam. Júniusban adtam be a disszertációmat. Le kellett fordítani németre, és két teljes napig dolgoztam rajta a börtönben. Reggeltől estig. Aztán megjelent a Zeitschrift für Physikben. Teller hozta nekem az anyagot, és ő is vitte a kéziratot. Szóval nagyon jó barát volt.

Elítélték bíróságon?

Igen. 1932 augusztusától 33 októberéig ültem, tizennégy hónapot kaptam, és az egészet le kellett töltenem.

Kommunista szervezkedés volt az indok?

Igen.

Milyen volt a börtön?

Nem volt rossz. Szép kilátás nyílt a budai hegyekre és a szüleim jóvoltából külső kosztot kaptam. Balogh Gábor ellátott könyvekkel. Például megkaptam Felix Klein összes munkáit és ezt olvastam.

Egyedül ült?

Igen, egyedül. Nem zavart senki. Tulajdonképpen nem volt borzasztó élmény, de azért mégiscsak...

Mi történt a börtön után?

Teljesen tanácstalan voltam. Bálint Elemér, aki biztosítási matematikus volt a Főnix biztosítónál, tiszta jóindulatból fölajánlott nekem egy állást. Kis fizetéssel, de mégis dolgoztam. A Főnix nagyon liberális társaság volt, a vezetője segítőkész, nyugodt ember, egy év múlva tönkre is ment. De én akkor már nem voltam ott.

Hogyan került a Szovjetunióba?

Teller segítségével. Ő, barátjával, Placzekkal írt Landaunak, és ajánlottak engem. Erre kaptam egy meghívást 1934-ben Harkovba az UFTI-ba, az Ukrinszkij Fizikotechnicseszkij Insztitutba. Landau rendezett egy kisebb nemzetközi konferenciát, ahol megjelent Niels Bohr, több francia és angol fizikus, Williams Angliából, Langevin veje stb. Beszéltem Landauval egy félórát. Kérdezte, mit csináltam, ide oda, és el volt intézve. Akkoriban ilyen egyszerűen ment a dolog.

Olyan privátim történt minden. Azt mondták Landaunak, nézd, itt van ez a szegény fiatal, bajban van, és ebben és ebben elég jó. Azt mondta jó, és minden formalitás nélkül ment a dolog, egy ajtó épp kinyílt akkor. Tiszta véletlenül alakult így a dolog. Másképp is lehetett volna.

Mit szóltak a szülei?

Kétségbe voltak persze esve: hogyan csinálhatok ilyen hülyeséget. De kitartottak mellettem. Sohasem akadályoztak abban, amit csinálni akartam.

A Szovjetunió akkor sokaknak paradicsomnak tűnhetett. Ráadásul ott volt Landau és az állás.

A legjobb dolog, ami történhetett.1934 júniusában tartották a konferenciát, és eltartott a következő év,1935 januárjáig, amíg minden elintéződött. Már 1934 júniusában találkoztam Harkovban Alex Weissberggel, és a feleségével, Striker Évával. Olyan emberek, mint Alex Weissberg, akik nem voltak naivak, és elég aktívak is voltak, úgy gondolták, a Szovjetunió túl jutott a nehézségeken. Az első jó aratás volt, megoldódott a kulákkrízis stb. Nagyon optimisták voltak. És akkor decemberben történt a Kirov-gyilkosság. Minden megfordult amikor januárban megérkeztem.

Meddig volt Harkovban?

1937 júliusáig. Tehát két és fél évet. Landau köréhez tartozott Jevgenyij Lifsic, és egy Pitajgorszkij nevű ember, akit Landau később elküldött, továbbá Alexander Ahiézer akivel nem régiben újra kapcsolatba léptem és még néhányan. Az intézetben hetenként tartottak kollokviumot. A nagyon jó intézeti könyvtárban Landau átnézte az összes folyóiratokat, és amit érdekesnek talált, kiosztotta közöttünk. Fejenként 4-5 témát referáltunk nagyon röviden, és megmondtuk a véleményünket, hogy valami nem ér semmit vagy nagyon érdekes. Landau például így fedezte föl Onsangert, aki teljesen ismeretlen volt. Az írásai alapján azonnal rájött, hogy Onsanger nagy ember; az 1934-es cikke benne volt a teorminimumban. Landau ugyanis összeállított egy kis vizsgát, ezt hívták teorminimumnak. Én is átmentem rajta.

Valamilyen fokozatot is szerzett?

Igen, kandidátus lettem.

Milyen volt az intézet szervezete?

Mindenkinek volt egy szobája, meg a könyvtár, és hetenként egyszer értekezlet. Csoportként dolgoztunk, sok diszkusszióval. Pitajgorszkij fiatal kommunista volt, ő volt a tanácsadóm. Csak később értettem meg, miért mondta Landau mindig, hogy Gibbs-féle statisztikus mechanikát csinál. Olvasni kellett Gibbset. Én meg alig találtam kapcsolatot a között, amit Gibbs és Landau csinált. Csak sokkal később jöttem rá, hogy valójában einsteini statisztikus mechanikával foglalkozott. Nem nagyon ismert, hogy Einsteinnek vannak nagyon érdekes statisztikus mechanikai munkái, melyek kevésbé általánosak, mint Gibbséi. Írtam egy cikket, amelyben bizonyos fokig egyesítem az einsteini és a gibbsi statisztikus mechanikát, felhasználva a Szilárd-módszert. Szilárd Leó Boltzmann-eloszlás levezetéséről szóló disszertációjában írt erről. Az életkörülmények persze primitívek voltak, de beláttuk, hogy istenem ez így van. Amikor odaértem, a külföldiek számára még külön üzletet tartottak fenn. Később pedig új üzletek alakultak, amik kicsit javítottak helyzeten. Az egész nem volt rémes, semmi probléma.

Tapasztalt Landau körül politikai kontrolt ebben az időben?

Akkoriban Landau csendes belső háborút vívott. Az UFTI-ban belső hasadás volt, az egyik oldalon a Landau körüli emberek, akiknek elmondta, hogy utálja Sztálint. Emlékszem, ott voltam azon a gyűlésen 1937 telén, amikor Landau egyszercsak bejelentette, hogy jövő hétfőn Moszkvába költözik. Villámcsapás volt.

Landau hangosan merte mondani, hogy utálja Sztálint?

Csak baráti körben. Volt egy baráti kör, melynek Houtermans is része volt. (A másik oldalon a többiek álltak, akik közül sokan sztálinisták voltak.)

Professzor úr a baráti körhöz tartozott?

Igen. És lakáson is összejöttünk; az UFTI-nak voltak lakásai. Először Kamenyev és Zinovjev letartóztatásakor látszott, hogy a dolog nem olyan ideális. Az Akadémia rendezett egy gyűlést Harkovban, melyen a leningrádi Joffe akadémikus elnökölt. Rémes volt, ahogy elesukló hangon szavazásra bocsátotta a határozatot, hogy járjanak el szigorúan Kamenyev és Zinovjev ellen. Azért csuklott el a hangja, mert sajnálta őket. Landaunak volt egy barátja, Korecs, aki nem volt nagyon jó fizikus, de szervezési kérdésekben Landau nagyon hallgatott rá. Korecset letartóztatták. Három hónap múlva visszajött, mert kiderült, hogy nem találtak ellene semmit. És akkor elmondta Landaunak, hogy Pitajgorszkij jelentette fel. Erre Landau kidobta Pitajgorszkijt. Közben 1936 tavaszán két fontos dokumentum jelent meg. Az egyik a Sztálini Alkotmány, ami állítólag demokratikus jogokat biztosított, a másik egy rendelet, hogy a titkos jellemzéseket meg kell szüntetni. A munkahelyeken a GPU jellemrajzot készített, és ha valaki másik állásba került, utána küldték ezt a titkos jellemzést, hogy mire megérkezik, már tudják, megbízható-e. Ezt állítólag beszüntették. Valójában azonban nem szüntették meg. Egy pesti barátom, aki mérnökként dolgozott az iparvidéken és meglátogatott Harkovban, elmesélte, hogy mint mérnök részt vett különféle üzemi gyűléseken, de nem pártgyűléseken, mert nem volt párttag. Egyszer véletlenül mégis bejutott egy pártgyűlésre, ahol azt mondták, hogy növekszik az ellenforradalmi tevékenység, ezért fokozottan kell ügyelni. Tehát itt a jellemzések megszüntetésének ellentéte hangzott el. A sztálini terror ekkor, 1936-ban kezdődött. Felújították Zinovjev és Kamenyev tárgyalását és kivégezték őket.

Végül is miért ment el a Szovjetunióból?

1937 telén Landau úgy érezte, szűkül a hurok a nyaka körül. Elment Moszkvába, ahol Kapica éppen megalapította az intézetét. Ez azután történt, hogy Kapicát nem engedték vissza Nyugatra. Tiltakozott, de nem volt mit tennie. Aranykalitkában tartották. Landau elment hozzá. Weissberget is letartóztatták, mert Alex, felesége letartóztatása után, mindent próbált megtenni érdekében. Évát azután kiutasították Bécsbe, ő New Yorkban kötött ki. Houtermanst is letartóztatták. Nagyon veszélyes lett a helyzet. Ráadásul azt mondták, áttérnek a hadimunkára és nem akarnak külföldieket, keressek magamnak más állást. Ebben a pillanatban mást sem akartam, mint elmenni. Félelmetes volt. Hívtak Kijevbe, ahol egy hónapig voltam vendégtanár. De egyszerre senki se akart engem. Nincs semmi állásom, gondoltam, elmegyek, de ehhez kiutazási vízum kellett. Írtam a magyar konzulátusnak, mert szerencsére magyar útlevelem volt, megkaptam a vízumot, és gyorsan,1937. július 1-jén már Pesten voltam. Teljesen tanácstalanul. Szilárd segített abban, hogy Párizsba utazhassak.

Tellerrel semmi kapcsolata nem volt, amíg a Szovjetunióban élt?

Harkovban nem voltunk kapcsolatban, de közben kétszer hazamentem nyári vakációra. Először Pestre, 1935 nyarán. A rendőrség szorosan figyelt, de nem történt semmi bajom. Egy év múlva már szüleim írták, hogy ne menjek haza. Ausztriában nyaraltam. A szüleim kijöttek meglátogatni a hegyekbe, és Teller is meglátogatott egy napra. Kisegített. Írtam egy magfizikai cikket, és kis nehézségem támadt. Adott egy ragyogó ötletet. Amikor kijutottam Amerikába, Cambridge-be, 1941-ben, állás nélkül voltam. Teller a George Washington Egyetemen dolgozott, és meghívott. Körülbelül egy hónapot töltöttem a házukban. Hivatalosan asszisztens voltam. Ebben az időben Teller baloldali emberekkel is barátkozott, olyanokkal is, akiket később_ a McCarthy bizottság elé hívtak. Egyáltalán nem volt vad antikommunista. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy a Manhattan-projekt alatt, melynek Oppenheimer volt a vezetője, Teller és Oppenheimer valahogy nem passzoltak össze. A hidrogénbomba ügyében nem értettek egyet. Amikor Szaharov emlékirata megjelent, kiderült, hogy Tellernek igaza volt, amikor azt mondta, ha mi nem csináljuk meg a hidrogénbombát, az oroszok megcsinálják. Szaharov azt mondta, valóban megcsinálták volna az amerikaiaktól függetlenül is. Tellernek volt igaza Oppenheimerrel szemben. Oppenheimernek nagyon kedves stílusa volt, Tellernek nem, de azt hiszem, Tellernek mindvégig igaza volt. Azt gondolta, hogy Oppenheimer baloldali érzelmei következtében akadályozta meg a hidrogénbomba elkészítését. Bethe és Fermi Oppenheimer mellett álltak. Amikor Tellert kérdezték a nemzeti bizottság előtt, megújítsák-e Oppenheimer szerződését, Teller azt válaszolta, a nemzet érdeke az, hogy ne újítsák meg, ezért az amerikai liberális fizikus közösség Teller-ellenessé vált. Teller nekem nagyon sokat segített, jó barátom volt, és ezért szimpátiával nézek rá. Néha nem értettem egyet az erőteljes fegyverkezési elgondolásával, amilyen például a Star Wars. De nagyon messze laktunk egymástól. Nem dolgoztunk már együtt, nem tudtunk vitatkozni. Így praktice megszakadt a kapcsolatunk.

A börtön és a Szovjetunióbeli munka nem járt később, például Amerikában a McCarthy időszakban, káros következményekkel?

Csak nagyon kis nehézséget okozott. Amikor Amerikába költöztem, az egészet bejelentettem a hatóságoknak. Egy darabig figyelték a postámat és hasonlók, de aztán abbamaradt és senki nem foglalkozott vele.
_____________________

Az Eötvös Társulatban köszöntöttük Tisza Lászlót 90. születésnapján. Ezt az alkalmat ragadtuk meg e beszélgetésre. Célja az volt, hogy megismerjük Tisza László életútját. Úgy gondoljuk, nem érdektelen a Fizikai Szemle olvasói előtt, hogy milyen utat járt be Tisza László, a 20. század kortársa. Szakmai munkájáról, eredményeiről Budapesten tartott előadásait a Fizikai Szemle tavasszal közli.