Fizikai Szemle 2001/3. 99.o.

KÖNYVBEMUTATÓ AZ AKADÉMIÁN

Marx György a "Marslakók érkezése" című nívódíjas könyvéről bemutatót tartottak 2001., február 27-én a Magyar Tudományos Akadémián. A zsúfolásig megtelt terem közönsége mintegy tucatnyi hozzászólást, észrevételt hallgatott meg. Itt három felszólaló beszédét közöljük.

Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikatörténelem - Kultúrtörténelem

Olvasom a Marslakókról szóló könyvet. Valójában újraolvasom az Amerikába menekült magyar fizikusok, matematikusok életrajzait. Örülök, hogy kezdő elnökként, 1996-ban egyike lehettem azoknak, akik a "Marslakók" első publikálását segítették. A könyv elnökségem első hónapjait is idézi. E könyvbemutatóhoz is kötődő emlékeimet. Emlékszem - mint aki őszintén érdeklődik az iránt, amit csinál, amivel megbízták - alaposabban meg akartam ismerkedni az Akadémiával, elnöki teendőkkel, mindenekelőtt a vidéki intézetekkel, központokkal, a természettudományos kutatóbázissal. Már nemcsak, mint a tudomány, a tudománypolitika kutatója, már nemcsak mint volt miniszter, hanem mint az Akadémia elnöke. Természetesen az újságírók is kíváncsiak voltak, hogy a bejelentett tudománypolitikai reformok, a követelt állami támogatás-növelés mit fog eredményezni. Mindenki érezte, aki kapcsolatban állott a magyar tudománnyal, hogy a magyar tudomány mélyponton van. Már-már visszafordíthatatlan folyamatról beszéltek, az intézethálózat összeomlásáról, a kutatásszervezet szétesettségéről. Természetes, hogy faggatták az új elnököt: lehet-e még tenni valamit? A Balaton-kutatással ismerkedtem, mit lépett előre Klebelsberg óta, mennyire lett a halbiológiai programból korszerű-komplex Balaton-kutatás, megismerkedtem közelről a tihanyi intézettel, majd a keszthelyi vízügyi állomással. Kérdi az újságíró, melyek az első benyomásaim az elnöki teendőkről, a lehetőségekről. Tudja, válaszoltam, a baj nemcsak az állami ráfordítások hiányával van, hanem az egész kutatásszervezettel, a vezetői mentalitással. Az Akadémia cselekvőképtelenségre van ítélve: a kutatásszervezetet agyonbizottságozták, a cselekvési szándékokat a sok beépített fékkel kudarcra ítélték. Az újságíró a miniszterségemre, folyóirat-, könyvsorozat, intézetalapítási korábbi tevékenységemre utalt, mondván, majd csak megbirkózom a tehetetlenségi nyomatékkal. Válaszom, jegyzeteim szerint: a magánszféra, a végrehajtó hatalom gyorsan mozdítható, igazítható a korszerű igényekhez, a kihívásokhoz, de az Akadémia nem. Ez a szervezet, az 1994. évi törvénnyel, a kivárásra, a túlélésre lett kitalálva. A különbség az autó, illetve a motorcsónak különbségével írható le. Míg az autó kormányának kicsiny a holtjátéka, kis mozdulatra a kerekek irányt váltanak - mint a privát szféra, vagy a végrehajtó hatalom. A motorcsónak - mutattam a kikötőre - kormányát viszont 8-10-szer kell tekerni ahhoz, hogy az így néhány fokot változzon. Nehézkes, hasonlóan az Akadémia szervezetéhez. Hát most, a Mars-könyv sikere, a sok érdeklődő azt mutatja, azért mégiscsak változik az irány.

Az újságíró az Akadémiai Kiadóról kérdezett. Amit épp elnökké választásom előtt adtak el. S ami sok ember felháborodását, köztük az enyémet is, kiváltotta. A kiadó eladását előkészítők érvei: a piacgazdaságban nem lehet a tudományos könyvet úgysem eladni és a tudóstársadalomnak amúgy is idegen nyelvű kiadásra van szüksége. Én akkor hallgattam, nem kívántam korábbi döntéseket minősíteni, de az újságíró szúrósan utalt arra, hogy nem hiszi, hogy nincs véleményem, hiszen több tízezer példányban piacképes könyveket, folyóiratot adtam ki az elmúlt 20 esztendőben. Én csak hallgattam. Nos, most, négy év után válaszolok az újságírónak: lehet piacképes tudományos könyvet kiadni, csak három feltétel szükséges. Az egyik feltétel: a kutatásszervezet vezetői értsenek a könyvkiadáshoz. A második: a kutatásszervezet vezetői ösztönözzék a kutatókat arra, hogy értelmes mondatokba öntve írjanak, igenis mondják ki: nincs okos ember, aki zavarosan beszél vagy ír. A modern tudományszervezet telve van olyanokkal, akik a tisztázatlan gondolatmeneteket vagy éretlen eredményeket úgy adják el, hogy "nem tudok beszélni", "nehezen írok". Az írás, a beszéd a gondolkodás tükre - ősi igazság, amely a tudományra is érvényes. Marx György olyan szerző, kutató, gondolkodó, aki példát mutat ezen követelményekből. A harmadik feltétel a piacképes könyvhöz: a leleményes, kiadói magatartás. Amelyik figyel a kicsiny, de biztos tanszéki, intézeti, hallgatói piacra. És amelyik egy kicsit talán szereti is az anyanyelvi tudományos irodalom ügyét. Ezért most köszönet illeti a kiadót.

De hogy maradjak Marx könyve és a négy évvel ezelőtti újságírói kérdései között. (Zárójelben jegyzem meg: feltételezem, hogy a Marslakók 4 évvel ezelőtti első kiadását ismerik a jelenlévők, amelynek publikálását akkor a szerzőn kívül Csikai akadémikus és jómagam is szívügyemnek tekintettem.) Az újságíró akkor, 1996 nyarán a tudomány és társadalom elképzelt kapcsolatáról is faggatott. Kíváncsi volt arra - ahogy később beismerte -, vajon amolyan pragmatista vagyok, vagy van - úgymond - vízióm a jövőről. Én arról beszéltem: szeretném megélni, hogy egyszer a kamaszgyermekek szobájának falára a popsztárok, sportolók, szépségkirálynők mellett felkerüljenek a nagy tudósegyéniségek képei. És a magyar Nobel-díjasokra, Marx Gyuri akkor már kéziratból ismert, megjelenés előtt álló könyv-hőseire utaltam.

Nem csak önző, a kutatói társadalom érdekeit kifejező ez utóbbi kívánság, higgyék el - mondottam 1996-ban és mondom ma is, 2001-ben. Az egész magyar társadalom érdeke az értékrend-váltás. A szovjet rendszer összeomlása után - pontosabban a szovjet rendszer utolsó évtizedében - egy egyoldalú anyagi értékekre orientált társadalom-felfogás uralkodott el. Reakcióként is a szovjet rendszer kincstári szegénységére; vagyonellenességére. Elveszett a fiatal korosztályok szeme elől az élet egyéb szépségeinek értéke. Így elveszett annak tudata is, hogy a tudás érték, a tudatosan, okosan megélt élet önmagában is érték. Ezt az egyoldalúan anyagias értékrendet segít megváltoztatni olyan életutak felmutatása, amely életutak arról szólnak; hogy boldogító emberi tényező a tudás. Ezért érveltem a tudós-plakátok mellett 1996-ban, hivatkozva a Nobel-díjasokra és ezért szólok most dicsérően Marx könyve mellett, az Akadémiai Kiadó vállalkozása mellett. Értékrend-váltásra van szükség és ez ugyanolyan lassan megy, mint a motorcsónak irányváltása.

Olvasom, újraolvasom Marx György könyvét. Nemcsak az 1996. évi első találkozás emlékei elevenednek meg, de a lapszélre jegyzetelem mai gondjaimat is. Egyik a kutatótörténész megjegyzése, amelyet talán a mai új radikális nacionalizmus hangossága vált ki belőlem, a másik megjegyzést pedig a hosszú távú elnöki- és kutatói-program: harc a természet- és társadalomtudományos megközelítés új típusú szintéziséért.

A történész megjegyzését hadd adjam elő. A történész egyik feladata, hogy figyelje a közgondolkodást, az azt befolyásoló műveket és megszólaljon, ha hiányosságokat lát. Ez a kitűnő könyv valamit nem fogalmaz meg egyértelműen: a könyv hőseinek külföldre kellett távozniok ahhoz, hogy nagy tudósok lehessenek. Ennek egyik okát tudománytörténeti, illetve - máig érvényes - tudománypolitikai körülmény adja. Magyarország szegény és kicsiny ország volt és marad a tekintetben, hogy nálunk nem volt és nincs is a fizika (sőt, lassan a kémia, biológia) világszintű kutatásához megfelelő műszerezettség. És nincs az a vállalkozói-termelői háttér sem, amelyik ezeket a horribilis kutatási költségeket megfinanszírozza. Érthető, hogy fizikusaink az USA-ban, kis részben Németországban, Franciaországban dolgozva értek el Nobel-díjakat. De van e külföldre távozásnak egy másik, tudományon kívüli oka is: a politika. Ezek az emberek elsősorban a politika miatt, a radikális nacionalizmus, a kiszorító nacionalizmus miatt hagyták el Magyarországot. Büszkék vagyunk magyar Nobel-díjasainkra, de mondjuk el, hogy ők kisiskolás korukban egy csodálatosan színvonalas, és sokszínű, toleráns társadalomban nőttek fel, azután felnőtt korban jórészt olyan társadalomban éltek, amelyik nem viselte el a sokszínűséget. Ebben az összefüggésben azt is le kell írni, hogy ezeknek az embereknek zsidó származásuk miatt bizonytalanságérzetük keletkezett. És le kell írni, hogy ez igenis a ma számára, az új radikális nacionalisták, antiszemiták számára is tanulság: rosszul képviseli a nemzeti ügyet az, aki a nemzet egyes részeit ki akarja zárni, vagy magának származási alapon előnyt szerezni, másokat ugyanilyen alapon kiszorítani, megfélemlíteni. Ahogy Marx György írja: olyan társadalom kell, amelyik el tudja viselni azt, ha valaki máshogy kérdez. Hogy eltűrje a társadalom a szokatlant. Hajlok azt mondani, mint a kultúra kutatója: a magyarországi irodalmi kutatói gondolkodás eredetiségének, világsikereinek egyik titka épp az, hogy itt a Kárpát-medencében évszázadokon át különböző szokásrendszerek, etnikai-vallási másként-gondolkodások éltek együtt. Akik egymás számára folytonos kihívást jelentettek. Ugyanarról a tárgyról, környezetről, mozdulatról más és más jutott eszükbe: magyaroknak, németeknek, szlávoknak, zsidóknak, örményeknek, akik e csodálatos népi kohóban mindnyájan magyarokká lettek, megtartva másik kötődésüket.

A társadalom eltűrte, sőt díjazta, ha valakinek "egészen más jut az eszébe egy közösségen belül, mint más tíznek, száznak, ezernek". Ez az etnikai-vallási különbségből származó szokás és gondolkodási különbség sok konfliktushoz is vezetett, de megtermékenyítő volt a köznapi, a művészi és a tudományos gondolkodás számára. Ezt akarta időről-időre megsemmisíteni a türelmetlenség, a kizárólagosság. Én félek, hogy a rendszerváltások és a demokratizálódás folyamán felszakadnak az agresszív nacionalizmusok Kelet-Európában és mind népszerűbbek lesznek. Egyre kevesebb az általánostól eltérő, úgynevezett másként gondolkodók tisztelete és ezért azután a másként gondolkodók sem viselik el a tőlük eltérő gondolkodásúakat. A könyvnek e szempontból is sok a mondanivalója.

Másik a mai, 2001. évi megjegyzésem a természet- és társadalomtudományos világlátás egységére vonatkozik. Amikor 1950-ben átalakították politikai erővel az Akadémiát, ez nemcsak azt jelentette, hogy hozzáigazították szervezetét a proletárdiktatúra intézményeihez, de azt is jelentette, hogy rákényszeríttették az Akadémiára a modernizációt. Mindenekelőtt szaporították a természettudományos osztályok számát, műszaki osztályt hoztak létre. Kodály Zoltán, a békítő elnök, aki a Szent-Györgyiék által 1947-48-ban széthasított Akadémiát ismét szervezetileg egységesítette, állítólag azt mondta 1950-ben, hogy az Akadémián megjelentek a vízvezeték-szerelők. Ez a különben kitűnő gondolkodású Kodály konzervatív, vagy még inkább régi divatú felfogását mutatja. Én - miközben annak a rendszernek politikáját élesen bírálom - a természettudományok és a szovjet rendszer érdekházasságát nagyon pozitív eredményűnek tartom. Sajnos igaz, hogy az Akadémiát mindig csak akkor lehetett modernizálni, ha külső erők belenyúltak szervezetébe. Régi hátránya ez az autonómiáknak, ahol a többség csak igen ritkán látja be az új erők beemelésének szükségét. Így volt ez a 19. században, így a 20. században, és félek, hogy így marad napjainkban is. Ha nem jön a szovjet típusú modernizáció, akkor még ma is csak 30-70% a természettudósok és társadalomtudósok aránya. Ami most már éppen a szovjet korszak ellenkező túlzásának és a visszabeszélő társadalomtudományoktól való félelme miatt fordított: 82-18% a természettudományok javára és a társadalomtudományok rovására. (Szemben az európai akadémiák általános 50-50%-ával.) Én magamat legalább annyira érzem a természettudósok elnökének, mint a társadalomkutatókénak. Mint ilyen, most én azt írtam a könyv margójára: Marx Gyuri egy olyan fizikus, aki legalább lelke felében filosz ember is. Olyan, aki képes a szintetizáló látásmódot megvalósítani, aki rendkívüli szenvedélyességgel nyúlt a társadalmi kérdésekhez, akinek történeti ítéletalkotásai a professzionalista történészekével vetekszenek. Nem egyszerűen fizikatörténetet művel, hanem kultúrtörténetet. És én ezt a szemléletet találom a 21. század szemléletének.

Glatz Ferenc
az MTA elnöke

Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

A marslakók

Az úgynevezett Marslakók közül három tudóst ismerhettem meg személyesen, Marx György barátom jóvoltából. Ő mutatott be nekik, mikor Budapesten jártak: Wigner Jenőt, Gábor Dénest és Teller Edét. Igaz, ezek csak kézfogások, ujjhegy-tenyérnyomások, szívérintések voltak. Az udvariasság mögötti merengés és tétovaság térkép-arcai a találkozásban. Aligha hihetem, hogy valamit is tudhattak rólam, hacsak nem Marx néhány-mondatos mosoly-szavaiból a sietségben és elfoglaltság-erdőben. A negyedik Marslakónak, Szilárd Leónak csak a sírját nézem sokszor a Kerepesi Temetőben, a temető Akadémiai tér-szigetén. Ott fekszik, öcsém sírjától a harmadikként, fehér márványlap alatt. De hogy ez a "hazaköltözés" megtörténhetett, az is Marx György érdeme. Isten áldja érte. Akárhogy is van, vagy lehetséges, mármint az Isten. Ezek a magyar származású tudósok, emberként emberek: megváltoztatták a világot. Belenyúltak, vagy belenéztek a Mindenség kifelé és befelé végtelen anyagába, s azt mondták: íme valami a törvényből, ami azzal és úgy igaz, hogy létezik, kifordították a Titkot, mint egy kesztyűt s fénnyé lett a belső sötétség, erjedő és eredendő tudássá az évmilliókig mesével és mítoszokkal befelhőzött egyidejűség a reménytelenség zavaros csöndjében. Nem az én dolgom, hogy munkásságukat értelmezzem, agyuk fantasztikus irányát és tudáserényét. Azt megteszik, hisz kötelességük, a szakemberek. Az a tudósok hitvallása és kegyetlen reménytelensége. A költő dolga: a csodálat, hisz hinnie kell a törvény-erejű csodában. A költő dolga a ráfigyelés és fosztogatás. Hogy műveiben akármilyen esendően, megpróbálja verssé használni tudományukat. Hiszen a költőnek is új világot kell teremtenie. Ez meg az ő kötelessége. Hogy lefosszon, kitépjen magának (költészetének) abból a világismeretből, ami a Marslakóké is, hogy művébe ültesse, mint egy virágzó gyémántágat elméjük szeretetét és hatalmát. Mert nem csak az a vers, amit lát, érez a költő de az is amit versébe gyűrhet, építhet a tudományból a vers javára persze, ha sikerül. Marx György nagy szolgálatot tett azzal hazájának, hogy ezt a remekművű könyvet megírta, hirdetve a tudomány magyar származású lángelméinek életét, működését és diadalmát. És a költő csak szomorkodhat, ahogy egyik versében írta: "Szegény, szegény, szegény Magyarország!" Szomorkodhat, hogy az a gőgös, pökhendi, feudális és úri szegénységben tenyésző ország, amelyben ezek a zsenik születtek: nem működhettek, mert valahova a történeti alkonyatba tolta vissza a tudományt, a fajgyűlölet nyomorába. Ahol, akiknek szebben hangzik egy büszke ló nyerítése, a nyers, habos hang-ágaskodás, mint egy atomerőmű szívének, az atommáglyának gyönyörű, forró, csillag-gomolygás őserejű roppant dobogása.

Juhász Ferenc költő
Széchenyi Akadémia

Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Ipar és tehetség

Marx György professzor könyvének japán fordítója vagyok. Közgazdászként számomra teljesen idegen a fizika és kémia tudományának területe. Ennek ellenére az idegen szakemberek véleményének is lehetnek előnyei, amelyek az adott területen más etikai szempontokat világítanak meg.

Számomra a genetikai érvelés nem nagyon érdekes téma, mert ilyen jellegű elmélkedések legfeljebb csak a nosztalgiázáshoz, illetve a legendaszövés epizódjaihoz vezetnek. Hasonlóan az egykori magyar futball aranycsapatának legendájához kialakulhat a "marslakó" tudósok legendája. Ilyen jellegű kutatásokból nem tudunk fontos új tanulságokat szerezni, amelyeket fel lehetne használni a jövő tudományának; oktatásának és végül a társadalom fejlődésének érdekében.

Néhány szempontot szeretnék röviden felsorolni az észrevételeimből.

Először: Magyarország a 20. század elején, azaz száz évvel ezelőtt is tőkehiányos ország volt. Más szóval, mindig hiányzott az ipari háttér a tudományok önálló fejlesztése érdekében. Ebben lényegi változást nem hozott a rendszerváltás sem. A megfelelő gazdasági háttér hiánya miatt majdnem minden "marslakó" tudósnak el kellett hagynia hazáját, csak külföldön, Németországban vagy Amerikában tudták munkájukat folytatni és így tudományos sikereiket elérni. A legfontosabb dolog az, hogy eredményeiket a megfelelő ipari bázis hiány miatt nem tudták hazájukba visszahozni. Milyen tanulságokat szerezhetünk ebből az észrevételemből?

Olyan körülményeket kell teremteni a fiatal tudósok számára, hogy hazájukban tudják folytatni a tanulmányaikat és fejlesztési munkájukat. Ezért szükséges a világszínvonalú ipari cégekkel való együttműködés és ehhez kapcsolódó kutatóintézetek létrehozása. Ezeket a célokat csak okos és jól feldolgozott kormánymunka eredményeként lehet megvalósítani.

Második szempontom az oktatás színvonalának elemzése. Minden "marslakó" tudósnak figyelemreméltóan kitűnő tanárai voltak az akkori középiskolákban és gimnáziumokban. A színvonalas oktatás és tehetséges tanárok szerepe az egyik döntő tényező volt a "marslakók" generációjának felnevelésében. Ha így van, akkor az a kérdés hogy, most, a rendszerváltás után milyenek az oktatás minőségmutatói.

Az állami cégek privatizálásának eredményeképpen némi haladás történt a megfelelő ipari háttér megteremtésének irányában. Viszont a költségvetési intézmények helyzetében és ezek működésének megreformálásában lényegében nem történt semmi, sőt mindezek helyzete és működési körülményei egyre rosszabbak lettek. Nem került sor a komoly reform kezdeményezésére az egészségügyben, a kórházakban, az iskolákban, a kulturális intézményekben és a minisztériumokban, sem a kormány oldaláról, sem az intézményvezetők és munkatársak oldaláról. A mulasztások a közpénz és emberi források pazarlását eredményezte.

Magam részéről még egy gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Én már nem bízom a közgazdasági tudományban, amelyet inkább látszólagos tudománynak minősítek, legfeljebb társadalomfilozófiai hasznosságát ismerem el. Elbúcsúztam a közgazdaság tudományától és most egy olyan vállalkozással foglalkozom, amellyel hozzá tudok járulni a magyar ipar és tudomány fejlődéséhez. Az a célom és a vállalkozásom célja, hogy valahogyan közelebb hozzam egymáshoz a japán ipari fejlettséget és a tehetséges magyar fiatalok szellemi munkáját, oly módon, mely mindkét ország népének érdekét szolgálja.

Marx György "Marslakók érkezése" című könyvének fordítása számomra egyben ennek a vállalkozásomnak az első lépését is jelenti.

Morita Tsuneo,
ügyvezető igazgató
Tateyama magyarországi laboratórium Kft.
www.tateyama.hu