Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 1998, 119 oldal

A könyv tetszetős kivitelű, tömör összefoglalás a magyar tudomány történetéről. Tudományon, mint a kötet első mondatában leszögezi, az úgynevezett reáltudományokat érti: a matematikát, a fizikát, a csillagászatot, a kémiát, a földtudományokat és a biológiát:

A könyv fejezetei valóban ezt tükrözik. Van egy-egy fejezet a matematika, a csillagászat, a fizika, a kémia és a földtudományok magyarországi történetéről. Ezeket megelőzi egy, amelyik a hazai tudománytörténet-írás történetéről szól és egy másik, amelyik a magyarországi felsőoktatás történetét foglalja össze röviden. Az utolsó fejezet a könyvben a "külföldre szakadt" neves tudós hazánkfiainak van szentelve "A tudomány nem ismer határokat" címmel.

Minden fejezethez az ajánlott irodalom jegyzéke csatlakozik és az egyes tudományszakokról szóló fejezeteket még kronológia is kiegészíti. A könyv legvégén a hazai magyar természettudományi folyóiratok jegyzéke található időrendben felsorolva.

Az egyébként kitűnő összefoglalásban sajnos néhány hiba, elírás is található. Így Selényi Pál nem a háború éveiben hunyt el (76. oldal), hiszen a háború után a pécsi első fizikus vándorgyűlésen még előadást tartott. Nincs továbbá arra egyértelmű bizonyíték, hogy Segner János, aki Debrecen város főorvosa volt egy rövid ideig, tanított volna a Kollégiumban (69. oldal). A 20. oldalon arról van szó, hogy Veszprémben a 13. században "studium generale", azaz főiskola volt, de három oldallal később, már az óbudai egyetemet, mint harmadik hazai egyetemet említi (a második lenne ezek szerint a pécsi).

A könyv debreceni olvasója örömmel nyugtázza, hogy hány reáltudományban jut előkelő hely a városnak. Az első magyar nyelvű aritmetikai könyv a "Debreceni aritmetika" (1577), de "hazai szorzó- és kamatszámító tábláinak sorát is a debreceni nyitja meg, kiadási éve: 1614". Az első modern matematikai könyv (Maróthi György, 1743) és az első hazai valószínűség-számítási is itt jelenik meg (Hatvani István, 1757). Itt létesül az első hazai csillagvizsgáló (1740) és ezekben az években épül a később leégett fizikai előadó is, bár ez utóbbi információt már nem a könyvből tudjuk. Így érthető, hogy "Debrecenben Hatvani István és Maróthi György lett a természetfilozófia »pápája«" (69. oldal), azaz a korabeli fizikáé. Ugyanakkor "Hatvani István a természetfilozófia, s a matematikai statisztika tanulmányozása mellett a vegytanban, a laboratóriumi kísérletekben is kitűnt különleges tudásával" (86. oldal).

Már csak debreceni vonatkozása miatt is sajnálja az olvasó, hogy a reáltudományok fejezetei közül hiányzik a botanika.