Szalay Sándor, Johns Hopkins University, Baltimore
Jim Gray, Microsoft, Seattle

Hamarosan minden csillagászati adat és szakirodalom elérhető lesz az Interneten keresztül. A kutatóközösség elkezdte építeni a Virtuális Obszervatóriumot, az egész világon szétterjedő adathalmaznak koherens egységbe szervezését, ami elérhető lesz bárhonnan, bárki számára, bármilyen formában. A létrejövő rendszer drámai módon kitágítja lehetőségeinket olyan tanulmányok végzésénél, amelyekben az adatokat különböző műszerekből kell összekombinálni, hogy a spektrális tartomány különböző részeit felhasználjuk, vagy időbeli folyamatokat vizsgáljunk. A Virtuális Obszervatórium kiváló alapot kínál a csillagászat, a számítástudomány tanításának, a tudományos kutatás módszereivel történő ismerkedésnek.

Napjainkban sok más terület is szembesül a gyorsan fokozódó problémával: hogyan szervezzük, használjuk és értelmezzük azt a hatalmas adatmennyiséget, amit napjaink kísérletei, műszerei termelnek. Az adatokat hozzáférhetővé kell tenni a tudósoknak, tanároknak, hallgatóknak egyaránt, hogy szűküljön a szakadék a szaktudományok aktuális eredményei és a nagyközönség tudása között. Olyan formában kell bemutatni mindezt, hogy segítse a különböző kutatásokban való felhasználhatóságát. Ez a probléma különösen súlyossá kezd válni, például a genetikában, az idegrendszer-kutatásban és az asztrofizikában. Az Internet új távlatokat nyit az adatok szétosztásában, felhasználásában. Hogy körüljárjuk ezt a problémát, itt vázolunk egy olyan tervet, amely egy csillagászati adattárat hoz létre, ami azonban az adatok természete és analízisének jellege miatt erősen delokalizált marad szemben más adatbázisokkal, mint például a Gén-Bank, amelyek egy vagy kis számú helyen gyűjthetőek össze. Ez a megközelítés sok más területen is alkalmazható. Célunk, hogy az Internet a világ legjobb távcsöveként: Világtávcsőként működjön.

Ma számos figyelemreméltó archívum van, amelyeket egy-egy eszközhöz kapcsolódva hoztak létre. A Hubble Űrtávcső (HST) [1], a Chandra Röntgen Obszervatórium [2], a Sloan Digitális Égtérképezés (SDSS) [3], a Két Mikronos Térképezés (2MASS) [4] és a Digitalizált Palomar Obszervatóriumi Égtérkép (DPOSS) [5] példák erre. Mindezen archívumok önmagukban is érdekesek, de ha időbeli változásokat szeretnénk tanulmányozni, vagy pedig a hullámhossz tartomány különböző részeit szeretnénk egyszerre felhasználni, akkor az adatbázisokat össze kell kombinálni. Ezen kívül az elektronika évről évre való fejlődése újabb és újabb eszközök felállítását teszi lehetővé, így körülbelül évente megduplázva az adatmennyiséget (1. ábra). Például, ma az összes távcsőben együttesen 1 gigapixel körül van a kamerák képpontjainak száma, de már készül több egyenként gigapixeles új berendezés. Egy éjszakányi észlelés néhány száz gigabájtban tárolható el. Egy spektrális sáv feldolgozott adatai a teljes égre vonatkozóan néhány terabájt. Lehetetlen, hogy minden csillagász saját kópiával rendelkezzen az. összes általa felhasznált adathól. Az előbb említett instrumentumok többsége a mi Galaktikánk és a távoli Univerzum szisztematikus vizsgálatát végzi. Ezek együtt, egy eddig példa nélküli katalógust adnak a fejlődő Világegyetem tanulmányozásához, feltéve, hogy az adatok ősszersége szisztematikusan tanulmányozható.

Online archívumok már ma is objektumok milliárdjairól tartalmaznak nyers és feldolgozott adatokat mind időben változó, mind pedig több spektrumtartományt átfogó észlelésekből, egy nagyságrenddel több memóriát felhasználva, mint az egyedi mérések adatai. Ezen kívül a teljes csillagászati szakirodalom - az észlelésekre történő kereszthivatkozásokkal - is elérhető az Interneten [6, 7].

Miért kell ilyen részletességgel tanulmányozni az eget? Az égi objektumok a spektrum rendkívül széles tartományában sugároznak ki energiát a rádióhullámoktól az infravörös, látható, ultraibolya fényen át a röntgen-, sőt gamma sugarakig. Mindezen észlelések fontos információkat hordoznak az objektum természetére vonatkozólag. Ugyanazon objektum egészen máshogy nézhet ki különböző hullámhossz-tartományokban (2. ábra). Egy fiatal spirális galaxis sok kis koncentrált csomóként (HII régiók) jelenik meg ultraibolyában, míg a látható tartományban a jól ismert sima spirálkarok látszanak. A látható tartományban észlelve egy galaxis-halmaz különálló galaxisok csoportosulásának tűnik, de a röntgen tartományban feltűnik a köztük levő diffúz gáz is.

Ezen objektumok fizikai viselkedése csak több spektrumtartomány méréseinek kombinálásával érthető meg. Már ma is 10 spektrális tartományban van nagymértékben feltérképezve az ég, hamarosan pedig legalább 7 további sávból várhatóak adatok. Ezek különböző archívumokba kerülnek, megnehezítvén integrálásukat a többi adattal.

A nyers csillagászati adatok komplexek. Lehetnek az ég különböző méretű celláiban mért fluxusok, spektrumok (vagyis fluxus a hullámhossz függvényében), egyedi foton észlelések vagy akár rádióhullámok fázisinformációi.

Sok más tudományban, miután az adatokat begyűjtötték, azok "befagyaszthatóak" és terjeszthetőek. A csillagászatban ez nem igaz. A csillagászatban az adatokat kalibrálni kell a légkörön való torzulásokra és a műszerek válaszfüggvényére. Ez az egész Folyamat nagyon mély megértését teszi szükségessé, ami gyakran sok évbe is telhet. A megértés újabb és újabb stádiumaiban újabb korrekciókat kell alkalmazni, az adatokat újra kell kalibrálni. Ezért a csillagászatban az adatok tovább "élnek" mint általában más tudományokban, folyamatosan "kezelni" kell őket, amit legtöbbször az adatgyűjtést végző szakérői csapat tesz meg. Következésképen a csillagászati adatok különböző földrajzi helyeken vannak, és ez a jövőben sem fog megváltozni. Nem lesz "Nagy Központi Csillagászati Adatbázis". Minden kutatócsoportnak megvannak a történelmileg kialakult okai, hogy milyen módon tárolják el az adatokat. Bármely próbálkozásnak, amely ezeket az adatokat egyesíteni szeretné, e( kell fogadnia, hogy ez a tendencia a közeljövőben nem voltozik lényegesen; nem lehetséges fölülről lefelé menve újraépíteni az archívumokat.

Ezen problémák megoldására kezdte meg a csillagász közösség a Világtávcső (World-Wide Telescope, a World Wide Web mintájára) kifejlesztését, amit gyakran Virtuális Obszervatóriumnak [8] is neveznek. Ebben a megközelítésben az adatokat sokfelé szétosztott digitális archívumból lehet elérni. A valódi távcsövek vagy olyan észleléseket végeznek, amelyek feltöltik az adatbázist, vagy éppen az abban talált érdekes jelenségeknek mennek utána újabb észlelésekkel. A csillagászok mintázatokat keresnek az adatokban - spektrális és időbeli, ismert és még eddig fel nem tárt mintázatot - és ezeket használják fel a különböző objektumosztályok tanulmányozásában. Több különböző eszköz lesz kezük ügyében: egy egyesített keresőgép, hogy több nagy archívumból egyszerre gyűjthessenek adatokat, és egy hatalmas szétosztott számítási kapacitás közel az adatokhoz, hogy elkerülhessük a petabájtnyi adathalmazok mozgatását a hálózaton keresztül.

Más tudományágakban is hasonló erőfeszítéseket tettek, hogy nyilvánosan, számítógéppel elérhetővé tegyék az adatokat - egy jó példája ennek a genetikában a Gén-Bank - de ezek inkább centralizált, mintsem független részekből egyesített rendszerek.

A Virtuális Obszervatórium mindenkinek hozzáférést tesz lehetővé a teljes spektrumot átfogó, az egész eget lefedő, az összes eddigi észlelést magában foglaló adatokhoz és a csatlakozó szakirodalomhoz. A szakirodalom néhány, a kiadók által fenntartott helyről lesz elérhető. Ezek a helyek egyszerű kereséseket támogatnak. A bonyolultabb elemzéseket a felhasználók maguk végezhetik el a letöltött kivonatokon.

A Virtuális Obszervatóriumban mindenkinek jut "távcsőidő". Így könnyedén automatizálható a multispektrális és időbeli adatok kiválogatása, összegyűjtése.

A Virtuális Obszervatórium egyik legfőbb használata olyan keresések támogatása lesz, ahol kritikus a statisztika. Nagy galaxisminta kell, hogy a táguló Univerzumot, vagy a galaxisfejlődés finom részleteit megértsük. Galaxisok millióinak többszínű képe, és távolságuk megmérése szükséges. Statisztikai elemzéseket kell végezni a galaxisok típusának, környezetének és távolságának függvényében.

Más tanulmányok ritka objektumokat vizsgálnak, amelyek nem követik a tipikus mintázatokat: tűt keresnek a szénakazalban. Nekik a multispektrális észlelések igen nagy segítséget jelentenek. Az objektumok színe jellemzi azok hőmérsékletét. A táguló Univerzumban a távoli objektumok fénye vöröseltolódást szenved. Vagyis ha nagyon vörös objektumokat keresünk, akkor vagy rendkívül hidegeket vagy pedig rendkívül távolrakat találunk meg. A nagyon vörös objektumok utáni "adatbányászat" eredményeként felfedeztek például távoli kvazárokat; a legnagyobb vöröseltolódás [9]. A 2MASS és SDSS archívumokban való kutakodás eredményeként több olyan "hideg" objektumra bukkantak, mint például a barna törpék, amelyek nagyobbak, mint a bolygók, de kisebbek, mint a csillagok. Ezek jó példák olyan vizsgálatokra, amelyek több hullámhossztartományt átfognak, és amelyek lehetetlenek lennének egyetlen észlelés segítségével. Ezeket a vizsgálatokat még kézzel végezték, de hamarosan automatizálhatóak lesznek; még az adatok létezéséről sem tudunk majd, amit menet közben felfedezünk.

Legtöbb égi objektum eredendően statikus; fényük változásának karakterisztikus időskálája évek millióiban vagy milliárdjaiban mérhető. Vannak sokkal kisebb skálájú időbeli változások is. A változások vagy átmenetiek, mint például a szupernováknál, vagy szabályszerűen ismétlődők, mint például a változócsillagoknál. Ha Galaktikánkban egy sötét objektum elhalad egy távolabbi csillag vagy galaxis előtt, akkor annak fénye hirtelen felerősödik a gravitációs mikrolencsézés hatására. Az aszteroidák gyors mozgásuk alapján ismerhetőek fel. Mindezen változások néhány napon belül lezajlódhatnak. Tejútrendszerünk csillagai annak gravitációs terében mozognak. Habár néhány csillag mozgása már néhány nap alatt detektálható, a mozgás pontos mértéke általában évtizednyi különbséggel felvett észlelésekből állapítható meg.

Az objektumok időbeli változásának azonosítása és követése időigényes, egy plusz dimenziót ad az észleléseknek. Nem csak arra van szükségünk, hogy sok különböző hullámhosszon észleljük az Univerzumot, hanem ezt gyakran kell megtennünk, hogy a különböző időskálájú változásokat észleljük. Mihelyst elkészülnek ezek a valószínűleg petabájtnyi adathalmazok, szükségünk lesz az összegzett fénygörbékre, és szükség lehet rendkívül gyors triggerekre is. Gamma-kitöréseknél például az észlelést követő néhány másodpercen belül lejátszódnak az események. Ez szigorú követelményeket jelent az archívum teljesítményére vonatkozólag.

A tervezés idő-horizontjának 50 évre előre kell tekintenie, hiszen ez idő alatt jelentősen változhatnak a dolgok - a számítógépek több nagyságrenddel gyorsabbak, olcsóbbak és okosabbak lesznek, tehát a kialakítandó architektúrában a technológia miatt nem szabad rövidtávú korlátoknak érvényesülnie. Másrészt viszont a rendszernek már mais működnie kell a mai technológiával.

A Virtuális Obszervatórium a csillagászati archívumok egyesítése lesz melynek mindegyike egyedi eszközöket használ. Az archívumok tipikusan azokhoz az intézményekhez tartoznak, amelyek az adatokat gyűjtötték, és azokhoz az emberekhez, akik legjobban ismerik azt. Néhány archívum tartalmazhat adatokat, amit más archívumokból válogattak ki, mások tartalmazhatják a szimulációk eredményeit. Néhány archímem specializálódhat a szakirodalom szervezésére és az adatokkal való kereszthivatkozásra, és lehetnek olyanok is, amelyek önmagukban csak az adatok indexei, mint például a szöveges Internet esetén a Yahoo.

A csillagászok maguk birtokolják az adatokat, amit gyűjtöttek, de régre visszamenő hagyománya van annak, hogy egy év után publikussá teszik. Ez a módszer időt hagy a csillagásznak arra, hogy elemezze az adatokat és publikálja eredményeit, ugyanakkor a többi csillagászok számára is időben hozzáférhetővé teszi az adatokat. Figyelembe véve, hogy az adatok mennyisége évente duplázódik, ez azt jelenti, hogy az összes adat fele hozzáférhető mindenki számára. Néhány csillagásznak van hozzáférése a nagyobb programok adatfolyamához, így úgy becsülhetjük, hogy mindenki hozzáfér az adatok 50%-ához, és egy páran az 55%-ához.

A Virtuális Obszervatórium szociális dinamikája mindig feszültséget fog hordozni a koherencia és a kreativitás, az egységesség és az önállóság között. Reméljük, hogy a Virtuális Obszervatórium katalizátorként fog hatni az adatok homogenizálásában. Szüntelenül küzd majd egyrészt a különböző gyűjtemények sokféleségével, másrészt a tudósok kreativitásával, akik új koncepciókat, új szemléletmódokat akarnak kitalálni. Ezt a két erőt ki kell egyensúlyozni.

Minden archívum önálló egység lesz, amit ordósok irányítanak. A kihívás abban van, hogy ezt a sokszínű adat-együttest olyan egységgé alakítsuk, hogy más tudósok és tanárok könnyedén használhassanak minél több adatforrást. Minden archívumnak tudnia kell adatait egy kompatibilis formában előadni, és lehetővé kell tenni adatcserét az archívumok között.

Ez az egységes formátum szükségessé teszi, hogy megegyezés jöjjön létre a reprezentációkra, a mértékegységekre, valamint a terminológiákra - kell egy egységes koncepció (adatmodell), ami közös formában írja le az összes archívumban lévő adatot. Ez a koncepció időben változni fog, mindig lesznek adatok, amik nem illeszthetőek bele, de a Virtuális Obszervatórium felhasználói ezen a koncepción keresztül fogják látni az összes adatot, ennek megfelelően zajlanak az adatcserék.

Úgy gondoljuk, hogy az alapreprezentációk a most kialakuló standardok szerint (mint például az XML, Schemas, SOAP, Web services [10]) alakíthatók ki, de ezen túlmenően is szükség van eszközökre, amelyek a különféle adatokat automatikusan közös formátumra transzformálják. Ennek megvalósítása túl van a jelenlegi számítástechnika teljesítőképességén, de ez az adatséma-összehangolási feladat kulcsfontosságú a Virtuális Obszervatórium szempontjából.

A felhasználók grafikus felületeket szeretnének mind a Virtuális Obszervatóriumban való kereséshez, mind pedig a kiszedett adatok, eredmények megjelenítéséhez. A felhasználók képességei a professzionális csillagászokétól a tehetségeses középiskolásokéig terjed, így szükség lesz az eszközök egész tárházára.

A Virtuális Obszervatórium keresőrendszerének képesnek kell lennie arra, hogy a különböző archívumok különböző verzióban és másolataiban megkeresse a kívánt adatokat. A felhasználó rákérdezhet például bizonyos tulajdonságú források rádió, optikai, és röntgen adatai közötti korrelációkra. A kereső rendszernek kell felkutatnia az ehhez szükséges adatbázisokat, azokból kell kiválogatnia az érintett alhalmazokat, keresztkorellálnia azokat, visszaadván minden részhalmazból a kijelölt paramétereket. Az adatszerkezetek integrálásával lehetséges a helytől független párhuzamos adatkeresések automatikus indexelése, de a fent vázolt szerkezet távol van attól, amire a mai számítástudomány képes.

Legbelül a Virtuális Obszervatórium egy adatkezelő lesz. Az adatok definiálásának és kezelésének a csillagászatban van egy kialakult rendszere. Vannak nyelvek adatstruktúrák definiálására, vannak módszerek arra, hogy ráképezzük ezeket az adatszerkezeteket napjaink adatbáziskezelő programjaira. De legtöbb ilyen rendszer arra van tervezve, hogy egy homogén rendszerben központi vezérléssel működjön, mint például egy cég eszközeinek nyilvántartása. Azok az eszközök, amelyek heterogén rendszereket fognak össze, ma még primitívek és használatuk nagyon sok munkát igényel.

A nyers csillagászati adatok, amik a távcsövekből kijönnek, egy szoftver "csővezetéken" haladnak át, amelyik kivágja a különálló objektumokat (csillagokat, galaxisokat, gázfelhőket, bolygókat, aszteroidákat) és hozzájuk rendel különböző paramétereket (fényesség, morfológia, típus). Ezek a szoftver-rendszerek folyamatosan fejlődnek, azzal párhuzamosan, ahogy egyre többet ismerünk meg a jelenségekről, és ahogy hibákat fedezünk fel a szoftverekben, tehát a végső adatok is folyamatosan egyre újabb és újabb verziókba alakulnak.

Nagy valószínűséggel minden archívum több példányban fog létezni, hogy az egyik helyen beütő katasztrófa ne okozzon hosszú távú kiesést az adatok elérésében. Az adatokról azért is érdemes lehet több helyen másolatot fenntartani, hogy a számítások gyorsabban legyenek elvégezhetőek, hiszen gyakran hatékonyabb helyi adatokból számolni, mint azokat a számításokhoz újra és újra letölteni egy távoli helyről.

Feltételezhetjük, hogy az Internet úgy fejlődik a jövőben, hogy akár nagyobb adatmennyiségek másolása is észszerű, hatékony lesz (Ezzel szemben ma a terabájt nagyságrendbe eső adatmennyiséget tipikusan csomagküldő szolgálattal szállíttatják). De még ebben az esetben is valószínűleg legjobb lesz a számításokat odavinni a petabájtos adathalmazokhoz, hogy minimalizáljuk az adatmozgatást és felgyorsítsuk a számítást.

A jelenlegi adatkezelő rendszerek képesek adatkópiák kezelésére és terjesztésére, de rendszergazdákra van szükség, akik eldöntik, hogy mikor és hol tároljuk ezeket a másolatokat. Nekik kell megtervezni és kezelni a másolási stratégiát, és nyomon kell követni a verziókat és leszármazásokat. Ahogy a programok fejlődnek, ez a számítástudománynak egy új kihívás, hogy automatizálja az adatok követésének, leszármaztatásának és az egymás közötti függőségek nyilvántartásának módszereit.

Mikroszkopikus szinten legnagyobb fejlődést a számítástudomány algoritmusaitól várjuk. A hardver teljesítménye 1970 óta évtizedenként megszázszorozódott. Az algoritmusok is ezzel összehasonlíthatóan fejlődnek, legegyszerűbb példa a rendezés sebessége: 1985 óta évente megduplázódik, részben a hardver fejlődése következtében, részben pedig a párhuzamos rendező algoritmusok fejlődésének köszönhetően. Folytatnunk kell az adatok gyors tárolására és elrendezésére, azokban való keresésre szolgáló új algoritmusok, adatrendszerek alkalmazását és kutatását. Az adatkereső algoritmusok magját statisztikai módszerek adják, tehát a számítógépes statisztika tudományának fejlődése alapvető a Virtuális Obszervatórium sikere szempontjából.

A jelenlegi számítógéprendszerek a sok elemből álló, lokális tárakat tartalmazó, lazán csatolt architektúrák felé tartanak. Ezek az úgynevezett Beowulf Clusterek kereskedelemben nagyszámban kapható egységekből állnak, így olcsó számítási kapacitást nyújtanak. A milliónyi processzort egy rácsban egy géppé szervező kísérletek (mint például az IBM BlueGen vagy a japán Earth Simulator) ezt az elképzelést viszi el a végletekig. A számítógépes rácsok (GRID) olyan számítógépclusterek, amelyek dinamikusan tudják a feladatoknak megfelelően átkonfigurálni az erőforrásokat [11]. Mindazonáltal nem minden algoritmusunk illik be ebbe a struktúrába; némelyikük finom skálás párhuzamosságot és megosztott memóriarendszert igényel, tehát vagy új algoritmusokat kell kitalálni, amelyek a cluster-filozófiába illeszthetőek, vagy pedig olyan masszívan párhuzamos gépeket kell beszerezni, amelyek képesek ezen problémák megoldására.

A Virtuális Obszervatórium lehetőséget teremt arra, hogy miközben a tudományt tanulják a diákok, részt is vegyenek benne. A diákoknak hozzáférést adhatunk ehhez a csodálatos tudományos eszközhöz. Felhasználhatják arra, hogy megtegyék első saját felfedezéseiket. A Virtuális Obszervatórium segítségével nagyon érdekes előadásokat és programokat hozhatunk létre.

A csillagászat, mint ahogy azt az amatőr távcsövek népszerűsége, a planetáriumok látogatottsága vagy az ismeretterjesztő könyvek kelendősége bizonyítja, igen népszerű mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Még a legfiatalabbak is számos egyéb tudományba - a fizikába, kémiába, matematikába - vonhatóak be a csillagászat segítségével, hiszen a csillagászat felhasználható arra, hogy mindezen területek alapkoncepcióit bemutassuk, és arra is, hogy a tanulni vágyókat a tudományos kutatás folyamatával megismertessük. A cikk szerzői számos más kolléga segítségével már elkezdtek egy ilyen példát létrehozni az SDSS adataira építve [12].

A Virtuális Obszervatórium felhasználható számítástudomány tanítására is. Hagyományosan a tudományt feloszthattuk elméleti és kísérleti ágakra. Az elmúlt 50 évben harmadikként belépett a számítógépes tudomány, kezdetben a szimulációkkal, most pedig egyre inkább az adatbányászattal. Nem véletlen, hogy szinte minden tudományos intézetnek erős számítástechnikai háttere is van. A Virtuális Obszervatórium kiváló lehetőséget nyújt ezen képességek tanításához.

Mint a csillagászat maga is, a Virtuális Obszervatórium is egy egész világra kiterjedő erőfeszítés. Számos országban indultak kezdeményezések a közös cél érdekében: egyesíteni a szétszórt csillagászati adatbázisokat annak érdekében, hogy a csillagász-közösség új fajta kutatásokat végezhessen. Az európai nemzeti és nemzetközi csillagászati adatközpontok az Európai Unió támogatását élvezik ezen cél megvalósításához. A Virtuális Csillagászati Obszervatórium (Astronomical Virtual Observatory, AVO) az ESO (European Southern Observatory - Európai Déli Obszervatórium) vezetése alatt áll, és az ESA (European Space Agency) is támogatja. Az EU szintén támogatja olyan szoftverrendszerek fejlesztését, amelyek a jövőben meginduló észlelésekből várható terabájtos adatfolyamokat kezelni képesek. Az Egyesült Királyság támogatja az AstroGrid projektet, amely a szétosztott adatbázisok GRID struktúrába szervezését vizsgálja. Japán és Ausztrália szintén készítik saját nagy archívumaikat. Az Egyesült Államokban az NFS (National Science Foundation) támogatja a Nemzeti Virtuális Obszervatórium (NVO) informatikai hátterének létrehozását. Ez szoros együttműködésben van a részecskefizikus közösséggel a GriPhyN-en (Grid Physics Network) keresztül. A NASA támogatja a csillagászati jellegű űrmissziók adatbázisait és megkezdte azok egyesítésének előkészítését.

Örömteli módon ezek a programok mind kooperálnak egymással. Afelé haladnak, hogy létrehozzák a Globális Virtuális Obszervatóriumot a nemzetközi csillagászközösség és a nagyközönség közös hasznára. A tudomány más területein is folyamatban vannak hasonló kezdeményezések. A Virtuális Obszervatórium a múltban és a jövőben is kölcsönhat ezekkel, mind tanulva tőlük, mind pedig példát mutatva számukra.

1. A Hubble Űrtávcső - http://www.stsci.edu
2. Chandra, Röntgen Obszervatórium - http://chandra.harward.edu
3. A Sloan Digitális Égtérkép - http://www.sdss.org
4. A Két Mikronos Égtérképezés - http://www.ipac.caltech.edu/2mass
5. Digitalizált Palomar Égtérkép - http://www.astro.caltech.edu/~george/dposs
6. SIMBAD Csillagászati Adatbázis - http://simbad.u-strasbg.fr
7. NASA/IPAC Extragalaktikus Adatbázis - http://nedwww.ipac.caltech.edu
8. R.J. BRUNNER, S.G. DJORGOVSKI, A.S. SZALAY, EDS.: Virlual Observatories of The Future - Amer. Soc. for Physics Conference Series 25
9. X. Fan et al. E-print: http://xxx.lanl.gov/abs/astro-ph/0108063
10. The Semantic Web - http://www.w3.org/2001/sw ; Web Services, http://www.w3.org/TR/wsdl
11. I. FOSTER, C. KESSELMAN, EDS.: The GRID: Blueprint for New Computing Infrastructure, (Morgan Kaufmann, 1998)
12. Az SDSS adatok nyilvános hozzáférése: http://skyserver.sdss.org