Budapesten születtem az Új-Szentjános-kórházban 1939-ben. De nem vagyok budapesti gyerek, édesapám vasutas volt, különböző helyeken volt állomásfőnök. (Édesanyám Joachim Ferenc festőművész leánya volt, az ő apja Párizsban kapott képzőművészeti akadémiai diplomát. Az I. világháború kitörése alkalmából jött haza nyugatról.) Mindig költöztünk, magam is több iskolába jártam: először Vácra és a második évtől kezdve Tatabányára. Vácott a kémiaórák tettek rám maradandó hatást. Először a laboratóriumba mentünk és ott kísérleteket végeztünk el. Utána elméletet tanítottak az osztályteremben. Ezután a diákoknak gondolkozniok kellett, hogy a korábbi kísérletek eredményét összevessék az elmélettel, lehetőleg megmagyarázva a tapasztalatot. Ez arra nevelt, hogy figyeljük meg, mit látunk a világban, és gondolkozzunk azon, hogyan lehet a látottakat értelmezni. Az ilyen neveltetés nagyon hasznos volt egész életemben. 1956ban a pesti Eötvös Gimnáziumba iratkoztam be. De pár hét múltán, a forradalom leverése után Kanadába mentem, a középiskolát Vancouverben fejeztem be.

Negyedéves hallgatóként a vancouveri egyetem könyvtárában egy kis könyvet találtam a magfúzióról, E. Bishop írta az 1950-es években. Fizikaprofesszorommal, George Volkovval (aki korábban Oppenheimer tanítványa volt Berkeley-ben) beszélgettem arról, hogyan segítheti a magfúzió az emberiség jövőbeli energiaellátását. A könyvet magam is megvettem.

Mérnökfizikus hallgató voltam, és keresni kezdtem: hol lehetne plazmafizikát tanulni. Az 1960-as években a Stanfordi Egyetemre iratkoztam be Kaliforniában, ahol tovább folytattam fizikai tárgyak tanulását (főleg kvantum- és plazma-fizikát), dolgoztam doktorátusi disszertációmon. (Egyszer Marx Györggyel is találkoztam, aki épp Stanfordban volt vendégprofesszor.)

Teller Edével többször találkoztam. Már az említett könyvben is olvastam, hogy Teller a plazma együtt-tartásával, stabilitásával foglalkozott. (Azt mondta, hogy a plazma olyan, mint egy léggömb. Ha össze akarják nyomni, kibuggyan ott, ahol épp nem nyomják. Ilyenkor akár ki is pukkadhat. Ezt el lehet mondani a mágneses mezőbe zárt forró ionizált gáz, azaz a plazma bezárásának problémájáról is.) Tellert Livermore-ban a magfúzió foglalkoztatta.

Ott az 1980-as években szerkesztett és kiadott egy tanulmánygyűjteményt a magfúzióról (annak békés alkalmazásáról), amibe én is írtam egy fejezetet plazma-hullámok statisztikus mechanikájáról. Tellerrel hosszan beszélgettem arról, amit írtam. Ő mindent az alapvető fizikai törvények alapján akart megérteni, de ez nem mindig könnyű. A plazma tipikusan statisztikus sokaság. Rengeteget dolgoztam rajta. Amikor Stanfordban befejeztem a doktorátust, Princetonba mentem, ott volt a plazmával foglalkozó alapkutatás központja. 10 évig dolgoztam ott. Abban az időben olyan rosszak voltak a mesterséges fúzió megvalósíthatóságára vonatkozó laboratóriumi eredmények, hogy eleinte magam sem bíztam a sikerben. De 1968-ban híre érkezett, hogy az oroszok TOKAMAK-jukban megmérték a mágneses mezővel bezárt plazma hőmérsékletét, és azt találták, hogy kT= 1,5 keV. Az amerikaiakat, akik a Bohm-féle diffúziós koefficiens korábban elfogadott értékét használták prognózisukban, meglepte, hogy a hőmegtartás 30-szorta jobbnak bizonyult az általuk vártnál! Reális lehetőségnek látszott a magfúzió laboratóriumi megvalósítása: a Bohm-féle diffúziós koefficiens nem volt a természet alapvető törvénye!

A biztató híreket hallva áttértem alkalmazott plazmafizikára: fúziókutatásra. 1967-ben Herman Feshbach, a Fizikai Intézet híres vezetője a Massachusettsi Műegyetemre (MIT) hívott plazmafizikát és fúziót tanítani. Azóta ott tanítok, ott végzek kutatómunkát diákjaimmal.

A budapesti (orosz gyártmányú) kis TOKAMAK-ot négy éve, majd újra két éve meglátogattam. Másfél napot Zoletnik Sándorral és csoportjával diszkutáltam, még mielőtt a budapesti TOKAMAK-ot lezárták.

Most rendkívül érdekesnek találtam az idei debreceni konferenciát (II. International Symposium on Radiation Education), magam is rengeteget tanultam belőle. Jó volna Amerikában is arra orientálódni, hogy a tanárok a középiskolában tanítsák, a 21. századi fiatalok már ott megértsék, mi a radioaktivitás és mi a sugárvédelem. Ha minden döntést és tennivalót a hatóságokra hagynak, akkor az emberek nem fogják érteni, miről is van szó. Mikor diákként megérkeztem Kanadába, csodálkozva tapasztaltam, hogy ott a középiskolában nem kötelező a fizika, de a kémia sem. Nekem már volt 3 év fizikám és 3 év kémiám, hozzám képest az ottani diákok el voltak maradva. Ma sem könnyű elképzelni, hogyan kaphat valaki középiskolai végzettséget úgy, hogy semmi fizikát, semmi kémiát vagy biológiát nem tanult.

Nekem itt Magyarországon érdekes élmény és tanulság volt, hogy kis dózis immunvédelem aktiváló hatású (rák ellen védő) lehet. Oktatás iránt érdeklődő kollégáimnak jelezni fogom, hogy ilyen kérdések vizsgálatával és tanulásával az amerikai diákoknak is érdemes volna foglalkozni.

(M. Gy. )