SIMONYI KÁROLY EMLÉKTÁBLA AVATÁSA A KFKI-BAN

Szőkefalvi-Nagy Zoltán
MTA KFKI, RMKI

Tisztelt emlékező közönség!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének képviseletében felavathatom a Simonyi Károly professzor tiszteletére állított emléktáblát, Bondor István szobrászművész és Antal Sándor kőszobrász munkáját, annak az épületnek a falán, melyben Simonyi Károly öt éven keresztül, 1957 végéig vezette a KFKI Atomfizikai Osztályát.

Nagyívű pályafutásának ebben a rövid időszakában legfőbb feladatának azt tartotta, hogy megépítse az első komolyabb gyorsítóberendezést, az építés alatt felkészüljön egy elméleti kutatócsoport, és amint a gyorsító használható állapotba kerül, elkezdődjenek a kísérletek. A készülék 1953-ban már üzemelt, és amire a legbüszkébb volt, két kiváló fiatal munkatársa, Erő János és Keszthelyi Lajos kísérleteivel megszületett az első modern magyar eredmény, melyet vezető nyugati tudományos folyóiratban publikálhattak. Külön érdekesség, hogy amellett, hogy úttörő tanulmányt írt a reaktorfizika és reaktortechnika alapjairól, leginkább a csillagok működését másoló fúziós energiatermelés foglalkoztatta, melynek elvi és gyakorlati problémáiról számos dolgozatot írt. A külön érdekességet az adja, hogy harminc évvel később az Ő épületében, ebben a 3-as épületben hozták működésbe fúziós és plazmafizikai kutatási céllal az MTI tokamak berendezést.

Ígéretes munkássága itt a hegyen sajnos igen korán befejeződött. Erkölcsi szempontok motiválta ötvenhatos magatartását, azt, hogy tekintélyét és tudását latba vetve védte az Intézetet, az értékeket mindenféle kilengéssel szemben, a politikai hatalom nem bocsátotta meg. A körülötte kialakított légkörben képtelen volt dolgozni, vezetni. Ezért 1957. december 31-én, bár hivatalosan erre soha nem kérték, végleg becsukta maga mögött az ajtót a KFKI-ban Eltávozott abból az intézetből, mely saját szavai szerint szívszerelme volt, aminek fölépítésében ereje megfeszítésével részt vett, ahol több épületsarok, berendezés kedves gyermekeként köszönt vissza. Sokkal fiatalabb korosztályhoz tartozván személyesen már nem volt szerencsém Őt ismerni, de idősebb munkatársaimtól hamar megtanultam, hogy számukra örök példa, meghatározó mérce volt és maradt Simonyi Károly, "a Prof". Bár egy életéről szóló beszélgetésben keserűen állapította meg, hogy a személye ellen megindult támadásokig azt hitte, hogy itt iskolát teremthet, de a körülmények ezt nem tették lehetővé, és mégis: az iskola valójában létrejött. Nagyon sokan büszkén és örömmel vallják magukat Simonyi Károly tanítványának, és máig hasznosítják a belőle áradt szakmai és erkölcsi erőt. Bár mindenki, talán Ő maga is, érezte és tudta, hogy tudására, nevelői és oktatói zsenijére fizikusok, kutató mérnökök generációinak lenne még szüksége itt a KFKI-ban is, elhatározásában következetes ember lévén az intézetbe soha sem tért vissza. Szívszorító élmény most számunkra, hogy legendás alakja, nagyszerű szelleme, ha bronzba öntött és márványba vésett formában is, de most, majd ötven év után, visszatér.

Isten hozta Professzor Úr!