A CSERNOBIL-KATASZTRÓFA KÖVETKEZMÉNYEI A TÖRÖK TÁRSADALOMRA ÉS AZ OKTATÁSRA

Turan Ünak
Ege Egyetem Kémiai Intézete,
Izmir, Törökország

Az 1986. április 26-án bekövetkezett Csernobil-katasztrófa következményei már tizenhat éve képezik élénk vita tárgyát a világ műszaki, tudományos és társadalmi köreiben. Irodalmi hivatkozásokban megtalálhatjuk a katasztrófa rövid leírását. Elmondhatjuk, hogy a Csernobil utáni események mindenütt negatívan befolyásolták az emberek életét. Így van ez Törökországban is, amelyet komolyan érintett a Csernobil-katasztrófa, és ahol ennek technikai, társadalmi és oktatási téren hosszú időre kiterjedő következményei voltak.

Törökországban a Csernobil-katasztrófával kapcsolatos első híreket az állami televízió 1986. április 29-i 11 órás híradója közölte. Természetesen - néhány nukleáris tudományokkal és technikával foglalkozó szakember kivételével - az emberek nem fogták fel ennek mélyebb értelmét. A.Y. Özemre a Török Atomenergia Hatóság akkori elnöke könyvében leírja, hogy a hír hallatán azonnal érintkezésbe lépett az Atommagkutató Központ Sugárvédelmi Osztályának isztambuli és ankarai főnökével és azt az utasítást adta, hogy állítsanak fel mozgó sugárzásmérő rendszereket, és már másnap reggel kezdjék el a levegő állandó sugárellenőrzését.

Április 30-án korán reggel az isztambuli Çekmece Atommagkutató és Oktató Központ mérőberendezései fokozatosan emelkedő környezeti dózisteljesítményeket mértek: 8 óra 30 perckor 78 Sv/h-t, 9:50-kor 96 Sv/h-t és délben 160 Sv/h-t.

Nyilvánvaló volt, hogy ez a Csernobil-kihullás következménye, amely elérte Törökországot, legalábbis Isztambul környékét.

Április 30-án a Török Atomenergia Hatóság emberei egész nap az európai országokból, különösen a Baltikumból és Ukrajnából érkező információkat dolgozták fel. Kapcsolatba léptek a Nemzetközi (IAEA) valamint az Európai Atomenergia Ügynökséggel (NEA), és a meteorológiai előrejelzések felhasználásával megpróbálták becsülni az egyes török vidékeket a következő napokban elérő kihullás mennyiségét.

Csernobiltól a legszennyezettebb légtömegek északi, illetve északnyugati irányban haladtak, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy Törökország számára kicsi a szennyeződés kockázata. Ennek ellenére az Isztambulban végzett levegő-sugárzásmérés, valamint a meteorológiai feltételek arra mutattak, hogy a radioaktív kihullás a következő napokban fokozatosan növekedni fog. A fő kérdés az volt, hogy mely vidékeket érinti majd vagy esetleg már el is érte a sugárzás, és milyen dózist kap ezen vidékek lakossága?

Az első értékelések szerint a szennyeződés kockázata Törökország európai részén volt a legnagyobb. Trákiában ezért mozgó értékelő csoportokat szerveztünk, ezekből négyet május 1-jén késő este a bolgár határ közelében fekvő trákiai városba, Edirnébe irányítottunk.

Az adatok azt mutatták, hogy a Fekete-tenger keleti vidékén is erős szennyeződés várható. Egy kiértékelő csoport indult a Fekete-tenger nyugati partján fekvő kisvárosba, Akçakocába, egy másik pedig a keleti partvidékre.

Május 2-án Akçakocából megérkeztek az első adatok. Ott a környezetben 1500 Sv/h dózisteljesítményt mértek, ez mintegy húszszorosa a vidéken mért természetes sugárzásnak. Isztambulban ugyanezen a napon a dózisteljesítmény 300 pSv/h-ra emelkedett, viszont a közép-anatóliai Ankarában, a török fővárosban csak a természetes háttérszintet észlelték.

Május 3-a után nagyon sok adat gyűlt össze a Török Atomenergia Hatóság ankarai Sugárvédelmi és Biztonságtechnikai Intézetében. Ezek az adatok egyértelműen arra mutattak, hogy Törökország északi vidékét és Trákia tartományát jelentős mennyiségben érte radioaktív kihullás.

Ezek a dózisok nem voltak oly nagyok, hogy a vidék lakosságának védelmére egészségügyi rendszabályokat kellett volna életbe léptetni. Május 3-án este Trákiában heves zivatar tört ki, utána az Edirnében mért dózisszint jelentősen megnőtt. Ez egyértelmű jele volt annak, hogy Trákiából erősen szennyezett felhők értek ide, és főleg az esővízben halmozódott fel radioaktív anyag. Kiderült: nagy a veszély, mert nemcsak a levegő szennyeződött súlyosan, hanem minden, ami az esővízzel érintkezett.

Természetesen nem lehetett azonnal felmérni a zivatar által érintett terület nagyságát, valamint az élelmiszerek szennyezettségi fokát, mivel éjszaka volt, és éppen a zivatar miatt nagyon nehezek voltak a munkafeltételek. Ez rendkívüli esemény volt, és senki sem rendelkezett addig ilyen katasztrófára vonatkozó tapasztalatokkal. A Török Atomenergia Hatóság sugárvédelmi szakembereiből álló bizottság ennek ellenére azonnal megtette a lakosságot érintő első biztonsági intézkedéseket.

A kormány tájékoztatása után a Török Atomenergia Hatóság elkészítette az azonnal meghozandó óvintézkedések listáját, ezek közé tartozott a Csernobil-katasztrófa hivatalos bejelentése és az Edirne körzetében mért adatok közzététele. Ezeket a hivatalos televízió aznapi 11 órás híradója adta le. Edirne Tartományban még a legkisebb falu csendőrparancsnokát is felszólították a következő óvintézkedések megtételére:

1) Amennyire lehet, mindenki kerülje az esővízzel való érintkezést,

2) Mindenki vigyázzon, ne sározódjon be, de ha cipője vagy más tárgya sáros lesz, akkor folyóvízzel azonnal mossa le, de úgy, hogy maga ne érintkezzen a sáros tárggyal,

3) Főzés, étkezés előtt minden élelmiszert jól mossanak meg,

4) A Török Atomenergia Hatóság további intézkedéséig minden háziállat maradjon istállójában, ketrecében vagy kalitkájában, ne adjanak nekik friss füvet, zöldségfélét, frissen szedett gyümölcsöt, csak mesterséges táplálékot.

Május 4-én egy mozgó sugárzásmérő csoport óránként körülbelül 1600 Sv/h, tehát nagyon jelentős szennyeződést jelentett az Edirne és Kapukule közötti gyorsforgalmi útról, a bolgár határtól mintegy 3 km távolságban. Ez az út a fő közlekedési vonal Törökország és Európa között. Az igen nagy dózisra való tekintettel azonnal hozzá kellett látni a szennyezés-mentesítéshez, azért hogy az ott haladó kocsik kerekei ne vigyék tovább a radioaktív sarat. Egy erre kiképzett csapat azonnal megkezdte a dekontaminálást; feladatukat az edirnei tűzoltóság segítségével sikeresen elvégezték.

A Fekete-tenger vidékéről összegyűjtött minták elemzése azt mutatta, hogy a Fekete-tenger keleti vidéke - valószínűleg május 10-én - erősen szennyeződött. Az eredményekből az is kiderült, hogy a sugárszennyeződés a ¹³⁷Cs-től, illetve ¹³⁴Cs-től származik, ellentétben Trákiával, ahol ¹³¹I-ot mutattak ki. A kisebb értékek ellenére a helyzet itt súlyosabb volt, mint Trákiában, a következők miatt:

1. A Fekete-tenger keleti vidéke jóval nagyobb Trákiánál.
2. Ezen a területen terem a mogyoró, a tea és a dohány túlnyomó része.
3. Az itt termett mogyoró és tea nemcsak fedezi a hazai szükségletet, de nagyobb részét külföldre exportálják.

A Csernobil-utáni események kereskedelmi, politikai és társadalmi fontossága miatt Törökország Nemzetgyűlése május 25-én politikusok, az Atomenergia Hatóság elnöke és egyik osztályvezetője részvételével Sugárvédelmi Bizottságot alakított, ettől kezdve minden, a Csernobil-után eseménnyel kapcsolatos kormányintézkedés ennek a bizottságnak javaslatára történt.

Amikor a Szovjetunió bejelentette a csernobili balesetet, a média emberei az egész világon, így Törökországban is kérdésekkel kezdték ostromolni a Török Atomenergia Hatóságot, az egyetemeket, a tudományos technikai, orvosi intézményeket a sugárzás ártalmairól, egészségügyi hatásáról, és azt is szerették volna tudni, mennyire szennyeződtek az általánosan fogyasztott élelmiszerek. Ezt követően újságírók és riporterek, azaz a sugárzás tudományos és technikai vonatkozásaiban járatlan emberek magyarázták a csernobili sugárszennyeződés egészségügyi vonatkozásait, és a nagy lapok főszerkesztői olyan cikkeket írtak, amelyek felizgatták az embereket; a tudósítók szenzációs híreket gyártottak azért, hogy magukra vonják az olvasók figyelmét.

A Török Atomenergia Hatóság, Franciaországgal és Svájccal ellentétben, nem közölt adatokat az élelmiszerekben mért sugárzási dózisról, illetve a radioaktivitás szintjéről azért, mert arra gondoltak, hogy a közvélemény nagyon nehezen értelmezte volna a dózisokat és a radioaktivitás szintjét. Sajnos a sajtó ezt úgy magyarázta, hogy a kormány el akarja titkolni a nagyméretű szennyeződést és az emberek egészségére gyakorolt hatását.

A következő néhány gazdasági és politikai tényező segítette egyes bel- és külföldi csoportoknak a sugárzással kapcsolatos tudatos provokációját.

1. Kritizálhatták a hatalmon lévő kormányt.
2. Kihasználták a lakosság riadalmát azért, hogy jó áron adjanak el olyan élelmiszereket, amelyekről azt állították, hogy nem érte sugárzás.
3. Egészségügyi vállalkozók sok pénzt kerestek azzal, hogy hirdették, az ő intézményük megvédi az embereket a sugárzástól, meg tudják gyógyítani azokat a betegségeket, amelyekről azt állították, hogy a sugárzás következtében lépnek fel, vizsgálatokat végeztek terhes nőkön, megszakítottak nem kívánt terhességeket stb.

A sugárzás ürügyén bizonyos európai és Európán kívüli országok gazdasági előnyöket akartak elérni, különösen a tea- és mogyorókereskedelem területén. Meg kell jegyezni, hogy a világ édességiparában felhasznált mogyoró 35%-a Törökországból származik, ezért, ha Törökország nem exportálhat mogyorót, számos édesipari vállalat csődbe megy. Annak ellenére, hogy a mogyoró egy részének aktivitása elérte a 4250 Bq/kg értéket, a Fekete-tenger mellékén 1986-ban termett 135 000 tonna mennyiséget árengedmény nélkül lehetett exportálni, mert ez az aktivitás nem volt nagy, és nem jelentett veszélyt az emberekre, hiszen az egy főre eső fogyasztás nem több mint évi néhány kg.

Más volt a helyzet a teával és egyes más termékekkel. Az Európai Közösség - fajtára való tekintet nélkül - 600 Bq/kg-ban szabta meg az aktivitáskoncentráció felső határát a közösségen kívüli országokból érkező élelmiszereknél. Nem tettek különbséget olyan élelmiszer esetében, amelyből csak néhány tíz grammot, vagy egy másikéban, amelyből tíz kilogrammokat fogyasztanak személyenként és évente - a radioaktív aktivitás felső határa itt is, ott is 600 Bq/kg-ban volt megszabva. Ez sem logikailag sem tudományosan nem helytálló, de a hátterében kereskedelmi stratégia állt.

Az Egyesült Királyságból a török importtea egy részét a 600 Bq/kg-nál nagyobb aktivitása miatt visszaküldték. 1986-ban a Fekete-tenger keleti vidékén termelt száraz tealevelek átlagos aktivitása 25000 Bq/kg volt. Tudjuk azonban, hogy nem a száraz tealevet fogyasztják, csak a - forralt vízzel történő felöntés után - hígított levét, ezért a fogyasztott folyadék és nem a száraz tealevélét aktivitását kell figyelembe venni. Ennek alapján kiderül, hogy a 25 000 Bq/kg aktivitású száraz tealevelekből készített ital radioaktivitása nem haladja meg még a Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság (ICRP) által csecsemőkre engedélyezett 370 Bq/l-t sem.

Sajnos 140000 tonna száraz teát sem Törökországban, sem külföldön nem lehetett értékesíteni. Természetesen az európai piacot kezükben tartó kereskedők profitáltak a "radioaktív török teáról" terjesztett propagandából. Végül meg kellett semmisíteni mind a 140000 tonna teát, de a megsemmisítés technikai kivitelezése újabb válságot okozott Törökországban, és ez a válság kiterjedt a Csernobil-katasztrófa után, több évre.

A sajtóban - valószínűleg "zöld" és más politikai csoportok kezdeményezésére - nemkívánatos személynek nyilvánították a Török Atomenergia Hatóság elnökét és előző elnökét, akik szerintük felelősek voltak a Csernobil-katasztrófának Törökországra gyakorolt hatásáért.

Amikor elterjedt a hír a Törökország északi vidékén és Trákiában termesztett mogyoró, tea stb. sugárszennyeződéséről, a török nép túlnyomó részében kitört a "sugárfóbia".

Fogyasztás előtt mindenki azt kérdezgette, hogy az adott élelmiszerek szennyezettek-e vagy sem, és mindenfelé a sugárzás és a nukleáris technika egészségkárosító hatását tárgyalták. A terhes asszonyok aggódtak a születendő gyermek egészségéért, és sokan inkább megszakították terhességüket. A kisgyermekes anyák szintén nem tudták, milyen élelmiszereket fogyaszthatnak a csecsemők. Így alakult ki Törökországban a "nukleáris fóbia".

Az ifjú nemzedék ekkor elvesztette a nukleáris tudomány és technika iránti érdeklődését. Elmondható tehát, hogy a nukleáris tudomány és technika jövőjére nagyon károsan hatott a Csernobil-katasztrófa, sőt levonhatjuk azt a következtetést is, hogy a Csernobil-katasztrófa a "nukleáris fóbiával" hosszútávon káros hatást gyakorolt a török népre.

A Csernobil-katasztrófának hosszú időre kiterjedő hatása volt Törökország atomerőműterveire. Az országban az energiaigény növekszik - ennek ellenére nincs atomerőművünk. A kormányok 1970 után többször is tettek lépéseket atomerőmű létrehozására. Kijelöltek két helyszínt, az egyiket a Fekete-tenger középső partvidékén Sinopban, a másikat a Földközi-tenger középső partvidékén Akkujuban.

Sajnos a kormány mindannyiszor komoly nemzetközi figyelmeztetéseket kapott, mondván Törökország geopolitikai helyzete kényes: ütközőpont a Közép-kelet, Balkán és a Kaukázus között. Csernobil után a török közvélemény oldaláról jöttek új aggodalmak, példának hozták fel a csernobili balesetet, és hangoztatták, hogy "nem akarunk Csernobilt Törökországban". A kifogások főleg a környezetvédőktől és a Green Peace aktivistáitól származtak.

Két évvel ezelőtt a kormány elhatározta, hogy külföldi tőke bevonásával atomerőművet épít Akkuyuban. Úgy látszott, hogy végre, a tiltakozások ellenére, megvalósítható az atomprogram. A kormány sajnos az utolsó percben meghátrált, a tervet elhalasztották, de nem adták fel teljesen. Ez a tiltakozók győzelme volt, akik nem akarták, hogy Törökország nukleáris technikával rendelkezzék. A Csernobil-katasztrófával és a nép nukleáris fóbiájával érveltek, és nem vették észre, hogy a régióban csak nekünk nincs atomerőművünk. Pedig, ha bármelyik szomszédos országban, például Bulgáriában vagy Örményországban a csernobilihez hasonló baleset következne be, akkor ez Törökországot is súlyosan érintené (1. ábra).

A csernobili baleset tanulsága, hogy ha Törökországnak nincs saját nukleáris technikája, akkor is károsodni fog egy Csernobil-típusú baleset következtében. Számolva a realitásokkal, a Török Atomenergia Hatóság létrehozta az országot átfogó "azonnali riasztási hálózatot", ahol nagyérzékenységű berendezésekkel mérik folyamatosan a sugárzási dózis változásait. A 2. ábrán 32 állomás 2001. évre vonatkozó adatait tüntettük fel; az állomások számát azóta 53-ra emeltük.

A Csernobil-katasztrófával kapcsolatos török tapasztalatokat más országok is hasznosíthatják. A tanulságok összefoglalása:

1. A Csernobil-katasztrófa világosan megmutatta, hogy a lakosság, ideértve a politikusokat és a nem nukleáris területen dolgozó értelmiségieket, tanult embereket, nincs birtokában az alapvető nukleáris ismereteknek, nem ismerik a sugárzás egészségügyi hatását.
2. Fontos, hogy a kormányszervek és intézmények felkészüljenek a Csernobil-típusú balesetekre, hogy megakadályozhassák a pánikot és minden negatív lakossági megnyilvánulást,
3. Fontos a minisztériumok folyamatos felvilágosító munkája a nukleáris alapismeretek, a sugárzás egészségügyi hatása területén. Egyszerű és szórakoztató oktatási anyagokat kellene erre a célra készíteni.
4. Az egyetemek nukleáris tudományokkal és technikával foglalkozó oktatói tartsanak előadást nemcsak saját, de más területek hallgatói számára is. Magyarázzák meg az atommagfizikai alapjelenségeket és a sugárzásnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Érjék el, hogy minél több hallgató vegye fel ezeket a tárgyakat, és az alsó, illetve magasabb évfolyamokon minél többen foglalkozzanak atomfizikai kutatásokkal.
5. Azok a nemzetközi szervezetek, amely kapcsolatban vannak a nukleáris tudománnyal és technikával, fogjanak össze, és az egyes országok lakossága számára állítsanak össze a nukleáris jelenségeket és a sugárzás egészségügyi hatását tárgyaló anyagokat.
6. A nemzetközi közösség fogjon össze, és vegye fel a küzdelmet az antinukleáris csoportok és szervezetek negatív tevékenysége ellen.

_____________________________

Fordította Menczel György.