VARGA KÁROLY 1924-2002

2002. november 17-én, életének 78. évében elhunyt Varga Károly fizikus. Sokan emlékeznek rá kegyelettel és mély fájdalommal, nemcsak családja és munkatársai, hanem mindazok, akiket megérintett dinamikus, nyílt egyénisége és elkötelezettsége választott szakmája, az izotóptechnika iránt.

1924-ben született Kiskunhalason. A Sziládi Áron gimnáziumi érettségi után a debreceni KLTE-n végzett 1946ban. Már egyetemi évei alatt kinevezett demonstrátorként, Szalay Sándor professzor famulusaként részt vett a hazai uránvagyon felkutatásának kezdeti lépéseiben, és ennek kapcsán megismerkedett azzal a méréstechnikával, amelyet hazánkban elsőként Debrecenben dolgoztak ki. Innen eredeztethető a téma iránti elkötelezettsége, amely egész életén át elkísérte és a hazai izotóptechnikai alkalmazások meghatározó kutatójává és szervezőjévé tette.

Emlékezhetünk, hogy a II. világháborút követően vonzó távlatokat nyitott a nukleáris energia nem katonai célú alkalmazása, ezen belül a reaktorokban előállított radioaktív izotópok széleskörű felhasználása a gyógyászatban, a mezőgazdaságban, az iparban és a kutatásban. Érthető, ha egy fiatal, ambiciózus kutató élethivatásául választotta ezt a szakmát. Varga Károly kiemelkedőt alkotott ezen a területen: páratlanul fontos szerepe volt az új technika hazai bevezetésében, a szakembergárda kinevelésében és a biztonságos munka feltételeinek kidolgozásában.

1949-ben rövid kitérőt tett: az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben mágneses és szeizmikus méréseket végzett, de 1951-ben visszatért az uránkutatáshoz, amelyet addig folytathatott, amíg az ismert körülmények miatt a magyar kutatók munkáját le nem állították.

Az uránkutatásban szerzett méréstechnikai tapasztalatait hasznosíthatta, amikor az MTA Méréstechnikai Intézetéhez került 1954-ben. Itt készült fel most már a széles körű izotópalkalmazásokra, elsősorban a Csepeli Vas és Fémművek Anyagvizsgáló Laboratóriumától kapott megbízások alapján; melynek kőolajkutató szondák, talajnedvesség- és vastagságmérők, acéltermékek radiográfiájának és az ipari nyomjelzés technika kidolgozására irányultak. Ezeknek az újszerű módszereknek az alkalmazásával az ipari technológiák olyan új lehetőségeket kaptak, amelyekkel növelni tudták termékeik megbízhatóságát és versenyképességét. Egyidejűleg 60 radiológus szakember kiképzésével is megbízták, akik azután az egész ország területen végezhették munkájukat, például csővezetékek hegesztési varratainak helyszíni ellenőrzésével.

1956 nyarán az MTA Méréstechnikai Intézete átengedte Varga Károlyt a Csepeli VFM Anyagvizsgáló Laboratóriumához, ahol a fent említett témákat rövidesen az irányítása alá kerülő nagy jövőjű izotóplaborban folytatta. Szakmai és emberi értékeit minősítette az, hogy a - feltehetően konzervatív - üzemi vezetéssel elfogadtatta, hogy a rejtett hibák (vagyis a selejt) kimutatása az üzem érdeke is, és így az ország legnagyobb elismert ipari izotóplaboratóriuma jött létre. A labornak meghatározó szerepe volt az ipari radiográfia (öntvények, hegesztési varratok), a nyomjelzéstechnika és aktivációs analízis (kohászat, korrózió, kopás, nyomszennyezők) és a méréstechnika (vastagságmérés stb.) területén. Itt fejlesztették ki az alapvető módszereket és műszereket, itt nőttek fel azok a neves szakemberek, akik már akkor és később is szakterületük vezető egyéniségei lettek.

1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki Varga Károlyt. Nemzetközi szakmai körökben is elismerést, megbecsülést szerzett magának és a laboratóriumnak. Ennek köszönhető, hogy 1963/64-ben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértőjeként Egyiptomban dolgozott, ahol segített az izotóptechnika meghonosításában és a szakemberek képzésében. Munkáját a NAÜ kiemelkedően eredményesnek ítélte.

Varga Károly szerepe nem korlátozódott a csepeli laborra. Az országos szakmai intézmények is igényelték szakértelmét, értékelték sokirányú érdeklődését. Többek között az Országos Atomenergia Bizottság, a Magyar Szabványügyi Hivatal, a Kohó és Gépipari Minisztérium, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium szakbizottságainak munkájában vett részt. Érdeklődési köre rendkívül széles volt, a közvélemény tájékoztatásától az atomerőművi robotokon keresztül a reaktorok öregedéséig számos problémával foglalkozott, számos javaslattal, ötlettel állt elő. 1961-64 években az OAH Izotóp Intézetében másodállásban vezette az ipari alkalmazási osztályt, ahol az izotóptechnikai alkalmazások szélesebb, országos méretben kezdődtek meg. Az is az ő szakmai irányító tevékenységét méri, hogy - amikor a csepeli labort már nagyrészt leépítették - a csepeli műhely vezető munkatársai végül az Izotóp Intézetben folytatták munkájukat.

1966-ban - látszólag - újra egy kis kitérő következett: a Gamma Művekhez került az ipari automatizálási fővállalkozás vezetőjeként. Valójában itt is az izotóptechnikai érzékelők, mérőeszközök alkalmazásával foglalkozott, amelyek az ipari automatizálásban is egyre nagyobb szerepet kaptak.

1968-ban visszatért a megszokott feladatokhoz: az MTA Izotópkutató Intézetében a Tudományos Szolgáltató Irodát vezette, ahol az akkor már széles körben művelt ipari izotópalkalmazásokat fogta össze és szervezte meg, például a KGM célprogramok keretében. Ez a tevékenység magában foglalta a már felsorolt alkalmazások mellett a sugártechnikai létesítmények (orvosi, ipari és mezőgazdasági besugárzók) tervezését és kivitelezését is.

Idővel ezek a témák egyre inkább saját lábukra álltak, így az Irodát megszüntették. Varga Károly ezután az MTA IKI Fizikai Főosztályán működő nukleáris ellenőrző csoporthoz csatlakozott, ahol egy teljesen újszerű technikával kezdett foglalkozni, nevezetesen a víz alatt tárolt, kiégett reaktor fűtőelemek azonosítására szolgáló optikai berendezés kifejlesztésével. Ismét bebizonyosodott, hogy Varga Károly mindenkor kész volt témaváltásra, és képes volt eredményes úttörő munkára. Az általa kifejlesztett, még ma is egyedülálló optikai berendezéssel (a híres “kukucskával”) lényegesen többet valósított meg, mint amire az eredetileg készült. Munkatársaival, akikkel később kft.-t alapított, a világ számos kutató- és erőművi reaktoránál végeztek nagyon fontos vizsgálatokat, amelyekkel felmérték a víz alatt tárolt nukleáris üzemanyag, a másként nem hozzáférhető reaktorberendezések (tartályok, hőcserélők stb.) felületeinek állapotát. Munkájuk súlypontját természetesen a Paksi Atomerőműben évről évre rendszeresen végzett vizsgálatok képezték, értékes segítséget nyújtva az erőmű biztonságos üzemeléséhez. Ebben a munkában köszönt vissza Varga Károly sok évtizedes tapasztalata az anyagvizsgálat terén. Az optikai berendezéssel kapott megfigyelések fényképekre, videoszalagra és CD-re rögzítve segítettek a reaktorberendezések felületi állapotának, a korrózió fellépésének szisztematikus nyomon követésében és ez által a veszélyes állapotok megelőzésében. Az optikai berendezéssel kellő távolságból, biztonságos körülmények között lehetett az erősen radioaktív berendezéseket megfigyelni.

Amikor hazánk számára két évvel ezelőtt lehetővé vált európai uniós projektekben részt venni, Varga Károly az egyik Euratom projektkonzorcium tagjaként és nemzeti koordinátoraként fontos feladatának tekintette a magyar nukleáris eredmények és szakemberek bemutatását, megismertetését az EU illetékes szakmai intézményeiben.

Ezeken a témákon dolgozott szinte az utolsó percekig, amikor gyógyíthatatlan betegsége miatt elragadta tőlünk a halál.

Családja, munkatársai és barátai tisztelettel és szeretettel gondolnak Rá.