Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2003/6. 224.o.

MEGJEGYZÉSEK AZ EÖTVÖS LORÁND FIZIKAI TÁRSULAT 2003-AS TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSHEZ

Mint ismeretes, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tagjai közül 60%-ot az általános és a középiskolai fizikatanárok tesznek ki. Véleményem szerint ennek az aránynak jobban kellene tükröződnie a vezetőség tagjainak jelölésében is ahhoz, hogy ennek a rétegnek a sajátságos érdekeit a Társulat a különböző fórumokon megfelelően képviselni tudja. A mostani közgyűlésen kiderült, hogy a felügyelőbizottságon kívül, ahol az arány 50-50% volt, a többi, összesen 20 jelölt közül csak négyen voltak tanárok (három középiskolai és egy általános iskolai). Azt el tudom fogadni, hogyha a társulat vezetésében százalékos arányuknál kicsit nagyobb mértékben vannak képviselve a nem tanárok, de helytelennek és torznak tartom, ha a társulat többségét alkotó tanárok ennyire alulreprezentáltak.

A fizikatanárok elvárták és elvárják, hogy a társulat teljes erkölcsi súlyával képviselje a társadalmi és politikai szervek irányában is a fizikatanárok érdekeit. Az elmúlt években ugyanis igen komoly sérelmek érték az általános és a középiskolai tanárokat, amelyek esetleg másként is alakulhattak volna megfelelő képviselet esetén. Legyen szabad néhány problémára felhívnom a figyelmet:

A fizikaórák száma mind az általános, mind a középiskolákban jelentősen csökkent. Ezt tetézi, hogy a legtöbb középiskolában a fizika és a többi természettudomány teljes mellőzésével lehet érettségi vizsgát tenni. Ez azért is igen súlyos, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok az érettségi tárgyakat sokkal nagyobb súllyal tanulják, mint azokat a tantárgyakat, amelyekből nem kell érettségi vizsgát tenniük. Az. óraszám csökkentése és az, hogy a legtöbb diák számára a fizika nem érettségi tárgy, együttesen rendkívüli mértékben csökkentette a tantárgy súlyát. A Felsoroltak következtében a fizikát tanító tanárok rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen kevés az idejük a tantárgy megszerettetéséhez, kevés az idejük a tantárgyat leginkább vonzóvá tehető kísérletek elvégzéséhez. Ennek egyenes következménye, hogy ma a fizikatanárok egy a diákok által nem kedvelt tantárgyat tanítanak, jóllehet a tantárgy érdekes és szép, ám kevés a lehetőségük, hogy erről a diákokat is meggyőzzék.

Az óraszámcsökkentés következtében csökken a tananyag is, de egy szigorú logika szerint felépülő természettudományi tárgy esetében a tananyagcsökkentés azt is jelentheti, hogy olyan ismeretek maradnak el, amelyek a tantárgyi összefüggések megértéséhez feltétlenül szükségesek lennének. Így az egyes anyagrészek elhagyása a diákok számára valójában nem könnyítést, hanem a tantárgy nehezebb megérthetőségét jelentheti. A természettudományos műveltségnek - harmóniában a humán műveltséggel - az általános műveltséget számon kérő érettségi vizsgák elengedhetetlen részét kellene képeznie.

Hibásnak tartom azt a szemléletet, amely a nyelvi kommunikációs készségben való viszonylagos elmaradottságunkon úgy próbált segíteni. hogy erőteljesen csökkentette a természettudományos képzést, amely területen nemrégen a magyar oktatás még nemzetközileg is az élen járt. Szerintem éppen a természettudományok és a matematika tanításánál érvényesül az a szigorú logika, hogy nagyon is meg kell gondolnia a szóhasználatot mind a tanárnak, mind a diáknak, mert egy-egy szó megváltoztatása vagy kicserélése állításának egészen más értelmet adhat. Ilyen módon a kommunikációs készség kellő kifejlődéséhen is alapvetőnek tartom ezeket a tantárgyakat.

Paradox jelenségnek tartom, hogy miközben a természettudományok jelentősége a mindennapi életben egyre növekszik, egyre többen használják a fizika és a természettudományok eredményeit, közben - éppen ezzel a fejlődéssel visszaélve - egyre csökken a természettudományok oktatása iskoláinkban. A hiányos képzés következtében pedig burjánzanak az áltudományok, amelyeknek közös tulajdonsága, hogy a médiában való egyre nagyobb mértékű megjelenésükön felül tényleges és egyértelműen igazolható eredményt nem képesek felmutatni.

Az általános és középiskolai tanárok a fentiek alapján is elvárnák, hogy a társulat hatékonyan képviselje létérdeküket, ami elsősorban az, hogy ne engedjük meg a fizika elsorvasztását. Ennek érdekében némileg növelni kell a fizikaórák számát és a tantárgy súlyát, azaz legyen kötelező legalább egy természettudományos tárgyból az érettségi (vagy legyen kötelező az érettségin egy integrált természettudományi tantárgy). Kapjon kiemelt támogatást iskoláink korszerű fizikai szemléltető eszközökkel való ellátása. (Felvetődhet egy laboráns beállítása is a természettudományi kísérletek előkészítésére.) Igen gyorsan cselekedni kell a fizikát és a természettudományokat oktató tanárok számának növelése érdekében, mert a nyugdíjba vonuló kartársak száma egyes esetekben tízszeresen is meghaladja az újonnan tanárnak jelentkezők és felvettek számát. Ez a jelenség, amelyre az illetékesek nem fordítottak kellő figyelmet már a közeljövőben rendkívül nagy problémákat jelenthet ezen tantárgyak oktatását illetően, ugyanígy társulatunk taglétszámának jövőbeni alakulására is komoly kihatással lesz. Mindez azt mutatja, hogy egy elkövetett hibát rendkívül nehéz korrigálni és a helyes útra visszatalálni.

Visszatérve a közgyűlés előkészítésére sokkal hatékonyabb lett volna a munka, ha a választással kapcsolatos tennivalókat előrébb hozzuk a napirendben és a szavazási kérdések megtárgyalását pergőbbé tesszük. Sajnos a vidékről érkezők (nagyobb részt tanárok) egy része időhiány miatt - a közlekedési eszközének indulása miatt nem tudta megvárni a szavazást, vagy a szavazás végeredményét. Formailag a szavazás demokratikus volt: minden jelölt neve felkerült a szavazó listára. A szavazás demokratikus voltának biztosítása azonban a szervezési tényezőkön is múlik, amire a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. Biztosítani kell, hogy a vezetőség jobban tükrözze a társulati arányokat. Végül a társulat vezetőségébe bekerült három középiskolai tanár is, de igen sajnálatos, hogy az általános iskolai szakcsoportot egyetlen általános iskolai tanár sem képviseli.

Márki-Zay János
Hódmezővásárhely