MEGVALÓSÍTHATÓ-E A FENNTARTHATÓ VILÁG?

A Fenntartható Fejlődés Világcsúcsot (World Summit on Sustainable Development, WSSD), más néven Rio+10-et vagy Földcsúcs-2-t 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között tartották Johannesburgban. Ez volt eddig a legnagyobb nemzetközi összejövetel, ahol a Föld jövője megvitatásra került. A hivatalos Csúcs mellett különböző helyszíneken "kísérő" konferenciákat is tartottak. A résztvevők száma 21000 volt, közöttük 104 állam- és kormányfő, 9000 küldött és 4000 sajtótudósító.

Az első Emberi Környezet ENSZ-Konferencián (United Nations Conference on Human Environment, Stockholm, 1972) sok, a környezetre és a fejlődésre vonatkozó vita zajlott. 113 ország képviseltette magát, de csak két ország (Olaszország és Svédország) államfője vett részt végig a vitákban. A Stockholmi Nyilatkozat mégis a környezetvédelem Magna Chartájává vált, rengeteg környezetvédelmi elvi és törvényhozási kezdeményezést indított el az egyes országokban.

Stockholm után húsz évvel 1992 júniusában a világ vezetői újra találkoztak Rio de Janeiróban az ENSZ Környzeti és Fejlődési Konferenciáján (UN Conference on Environment and Development, UNCED) vagy más néven a Föld-csúcson. A Riói Csúcs legfontosabb eredménye egy tervezet, az Agenda 21 volt, amelyben azt fejtették ki, hogyan lehet társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból a fejlődést fenntarthatóvá tenni.

Rio után tíz éwel az ENSZ úgy határozott, hogy Fenntartható Fejlődés Világcsúcsot (World Summit on Sustainable Development, WSSD) rendez Johannesburgban azért, hogy áttekintsék és értékeljék az Agenda 21 végrehajtását, és a további teendők számára egy határidőkhöz kötött végrehajtási tervet javasoljanak. Az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (Commission on Sustainable Development, CSD) végrehajtási "úti tervet" készített, amelynek célja, hogy a fenntartható fejlődésre vonatkozó elképzeléseket Johannesburgban előterjeszthessék. A CSD a WSSD globális előkészítő bizottságaként (PrepCom) működött, négy tanácskozást tartott, hármat (2001. április-májusban, 2002. január-februárban és márciusáprilisban) New Yorkban, egyet (2002. május-júniusban) az indonéziai Baliban.

A Bali PrepCom feladata az volt, hogy végleges formába öntse a Végrehajtási Tervet (Plan of Implementation, POI) és előkészítse az államfők politikai kötelezettségeit rögzítő nyilatkozatot, amelyet majd a Johannesburgi Csúcs elé terjesztenek. A POI nem más, mint a 21. századhoz címzett, a fenntartható fejlődésről szóló, Rióban vállalt kötelezettségek teljesítésére kidolgozott akció-keretterv.

A Bali PrepCom folyamán a szöveg 73%-át lényegében elfogadták, a többit a következő WSSD-re hagyták. A legfőbb nézeteltérések a vízre és higiéniára, a megújuló energiaformákra, az energiatámogatásra, vegyi anyagokra, a természeti erőforrások fogyására, a biodiverzitás pusztulására, a halállományra, a 7. sz. riói elvre (közös, de differenciált felelősségviselés), a 15. sz. elvre (megelőző óvintézkedések), kormányzásra, kereskedelemre, pénzgazdálkodásra, globalizációra, közös felelősségvállalásra, szavahihetőségre és elszámoltathatóságra, a partnerségre és a Kiotói Protokollra vonatkozó kérdések körül voltak. Ez volt az oka, hogy a lényeges feladatok terén nem alakult ki egyetértés.

A PrepCom-üléseken nyilvánvalóvá vált, hogy a fenntartható világrend megvalósításáért keményen kell harcolni. Az ENSZ főtitkára arra szólította fel a küldötteket, hogy dolgozzanak ki egy átfogó, hatékony, gyakorlatban kivitelezhető akciótervet, amely mind a fejlett, mind a fejlődő országok elképzeléseinek megfelel. Koncentráljanak a "víz, energia, egészség, mezőgazdaság és biodiverzitás (angol betűszóval rövidítve WEHAR)" kérdéseire, ugyanakkor a főhangsúlyt helyezzék a szegénység megszüntetésére.

A WSSD jelentős eseményei közé tartozott hét tematikus partnerségi plenáris ülés, fontos személyiségek nem államférfiak - nyilatkozatai, államfők felszólalásai, négy magas színvonalú kerekasztal-beszélgetés és egy befolyásos üzletemberek számára rendezett sokrésztvevős összejövetel. A tanácskozások résztvevői három fő csoportra oszlottak: a G-77 csoport (Venezuela által vezetett 140 fejlődő ország), az Európai Unió, amelynek vezetője akkor Dánia volt, és a JUSCANZ csoport (Japán, USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland). A tárgyalások eredményeinek végső formába öntésére hozták létre az Elnök Barátai (Friends of Chair) csoportot, melynek 16 tagja között foglalt helyet India, Dél-Afrika, az Egyesült Királyság és Venezuela.

A Végrehajtási Terv végleges megfogalmazásához két, egymással szoros kapcsolatban álló csoportot hoztak létre, az egyik a kereskedelem, a pénzügyek és a globalizáció témáival, a másik az ezekhez szükséges intézményrendszer kialakításával foglalkozott. A két csoport ülésein, illetve a szűkebb körű konzultációkon meg nem oldott kérdéseket egy Johannesburgi szabályozás (Johannesburg Setting) elnevezésű miniszteri szintű konferencia elé terjesztették.

Sokat vitatták a Group-77 javaslatát a Szolidaritási Világalap (World Solidarity Fund) felállításáról, melynek feladata a szegénység elleni harc lett volna. A javaslatot az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália és az EU ellenezte. Végül is olyan alap létrehozását szavazták meg, amelyhez a tagok önkéntes alapon csatlakozhatnak. A víz-, és egészségügyi problémákat illetően elsősorban a határidőhöz köthető célokat tárgyalták meg. A végső megfogalmazásban az szerepel, hogy a nélkülöző lakosság fele 2015-ig jusson megfelelő ivóvízhez és egészségügyi ellátáshoz. Nem tudtak megegyezni a megújuló energiaforrások részarányának növelésében (2010-re 15%-os növekedést irányoztak volna elő), és hogy milyen lépésekben történjék az energiatámogatás megszüntetése. Az ellenzők sorába tartozott néhány G-77-tag - köztük India, Kína -, az OPEC és a JUSCANZ, ugyanakkor az EU a javaslatok mellett állt ki. A végleges megfogalmazásból ezek a témák és határidők - köztük a segélyek megszüntetése - kimaradtak, helyettük a "sürgősségi ügyek" kitétel szerepelt.

A biodiverzitással kapcsolatos vitás témák: 2010-ig meg kell állítani a biodiverzitás romlását, és létre kell hozni egy "nemzetközi jogi elkötelezettségi rendszert" az előnyök közös, egyenlő megosztása céljából. A 2010-es határidőt elfogadták, de az Egyesült Államok ellenezte mind a "törvényileg kötelező", mind a "rendszer" kifejezést, így a "törvényileg kötelező" kimaradt, helyette "nemzetközi rendszer" került be a végleges szövegbe.

Az USA ellenezte, hogy minden országot szólítsanak fel a Kiotói Jegyzőkönyv ratifikálására azért, hogy a megállapodás 2002-ben hatályba léphessen. A végleges szöveg úgy szól, hogy sürgetni kell azokat az államokat, amelyek még nem ratifikálták, hogy belátható időn belül tegyék meg. Lényeges Oroszország és Kanada bejelentése, hogy ratifikálni fogja a Kiotói Jegyzőkönyvet, így lehetővé válik, hogy 2003 elején hatályba lépjen. A finanszírozás tekintetében úgy határoztak, hogy a GNP 0,7%-át mint Hivatalos Fejlesztési Támogatást (Official Development Assistance, ODA) elérhetővé teszik a fejlődő országok számára, de elejtették azt a javaslatot, hogy az ENSZ főtitkára ellenőrizze az ODA-val kapcsolatos vállalások teljesítését, és számoljon be erről. Mindenki üdvözölte a Globális Környezeti Hozzájárulás befizetésének kiterjesztését (Global Environment Facility, GEF) egy harmadik ciklusra, hozzátéve, hogy a GEF pénzalapjainak egy részét az elsivatagosodás elleni harcra kell fordítani.

A WSSD-n általánosan elismerték a Környezeti Nevelésnek (Environmental Education, EE) a fenntartható fejlődésben játszott szerepét. Egyike volt ez a Csúcs a kiemelt témáinak, és komolyabb ellenvetést senki sem tett vele kapcsolatban. Nagyon alaposan megtárgyalta az IUCN, UNICEF, WWF, CEE és még 17 nem kormányzati szervezet, hogy milyen szinten segítsék az EE-hez kapcsolódó tevékenységet. A CEE az IUCN-központban kiállítást rendezett, ahol bemutatták, mit tettek eddig a Fenntartható Fejlődésre Nevelés (ESD) érdekében Indiában, Dél- és Délkelet Ázsiában. Az IUCN és az UNESCO több nemzetközi programot szervezett a nevelésről és a kommunikációról. Augusztus 30-án minden világrészből összesen 73 ország nemzeti és regionális szakmai EE-szövetségei aláírásával közös közleményt adtak ki az ESD-ről. Ebben felszólították a kormányokat, hogy készítsenek akcióterveket, és járuljanak hozzá azok végrehajtásához. Sürgették a nemzeteket és az ENSZ-et, hogy a tervet megfelelő mértékben, anyagilag támogassák. Elfogadták azt a javaslatot is, hogy a 2005 és 2015 közötti időszakot nyilvánítsák a Nevelés a Fenntartható Fejlődésért Nemzetközi Évtizedének.

A civil társadalmi szervezeteknek - amelyeket először a Riói Csúcson ismerték el - az ENSZ-en belül különleges szerepük van. Ide tartozik a kormányokon kívül szinte mindegyik szervezet, az NGO-k, CBO-k, nő- és gyermekszövetségek, ifjúsági, bennszülött szervezetek, tudományos intézmények stb. A WSSD főtitkára, Nini Desai a bali konferencián kifejezte azt az óhaját, hogy az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (CSD) minden más ENSZ fórumnál aktívabb testület legyen, és arra szólította fel a civil szerveződéseket, hogy még intenzívebben vegyenek részt a WSSD tevékenységében. Az utóbbi különleges szervezeti felépítése miatt azonban a civil szervezetek nem képesek jelentős részt vállalni a munkájában.

Az akadályok - megosztottság, fizikai és adminisztrációs problémák - ellenére, Johannesburg nagy esemény volt a civil szervezetek életében. A PrepCom elhanyagolta őket, marginalizálódtak, mégis határozottan kiálltak véleményük mellett, habár kevés megértésre számíthattak az egyes fórumokon.

A civil társadalmi szervezetek munkája 14 fő témát érintett. Számos csoportjuk jelen volt a plenáris üléseken, hogy képviseljék elégondolásaikat. Több kísérő összejövetelt szerveztek, ahol minden fontos WSSD-témát megtárgyaltak. Értékes munkát végeztek az Ubuntu Village, Water Dome, az IUCN Központ és Nasrec mozgalomban, változatosságot és új színeket vittek be a Csúcs munkájába. Felvonultak, tiltakoztak, gyalogmeneteket szerveztek, ezzel demonstrálták, hogy jelenlétük mennyire fontos. Sértette őket egyes kormányok hozzáállása, ezért bojkottot szerveztek, megalapították a nem kormányzati szervezetek nemzetközi Ecoequity Szövetségét, vitákat indítottak, hogy tiltakozzanak a Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization, WTO) zsaroló politikája ellen. A legtöbb, nem kormányzati szervezet (NGO) elhatárolta magát attól, hogy a WSSD-n közös közleményt adjanak ki. A WWF, Oxfam és a Greenpeace sérelmezte, hogy a megújuló energiák felhasználására nem készítettek ütemtervet. A Csúcs eredményeit a legtöbb civil szervezet úgy értékelte, hogy csak morzsákat adtak a szegényeknek, míg a kapzsik és önzők győzedelmeskedtek. A szegények és a környezet szempontjából tragédiának tartották az egészet, a legpesszimistábbak a kereskedelemnek és a mezőgazdaságnak juttatott anyagi támogatással kapcsolatban voltak. A nem kormányzati szervezetek a Csúcsot szörnyű kudarcként értékelték, ahol a fő feladatok terén nem értek el eredményeket, egyes területeken éppenséggel visszalépés következett be. Úgy érezték, hogy Rióhoz képest nem történt haladás, és éppen a legfontosabb és a legalapveto"bb elvek tekintetében meghátrálás történt. Főleg a kereskedelmet kritizálták, kifejtették, hogy nem "szabad kereskedelemre" (free trade), hanem "tisztességes kereskedelemre" (fair trade) van szükség. A legtöbb NGO-felszólalás az Agenda 21 feladatainak végrehajtására létrejött partnerségi kapcsolatokat érintette. Ezeket a Csúcs legfőbb eredményének jelentették ki. A Csúcs ideje alatt 220 kapcsolat jött lére, 235 millió USD pénzügyi alappal, és feltételezhető, hogy több ilyen van kialakulóban, sok támogatót vonzanak ezek a kezdeményezések. Az NGO-k szerint a kormányok a partneri kapcsolatokat is manipulálják, arra használják fel, hogy tevékenységüket ne lehessen ellenőrizni. A Csúcs befejezésekor kitűnt, hogy a legtöbb civil szervezet kiábrándult, ezek egyértelműen ki is fejezték elégedetlenségüket.

A Csúcs utolsó napján a világ vezetői annak tudatában, hogy a szegények és gazdagok között fennálló "mély szakadék" jelenti a legnagyobb fenyegetést a globális jólét és biztonság számára, jóváhagyták a Johannesburgi Végrehajtási Tervet (Johannesburg Plan of Implementation). A fenntartható fejlődésről szóló nyilatkozatban a világ vezetői megerősítették elkötelezettségüket az Agenda 21 mellett, és kijelentették, hogy mindennél fontosabb a környezet megóvása és embermilliárdok kiemelése a szegénységből. Az ENSZ és Dél-Afrika képviselői szerint a Csúcs sikeres volt, és szilárd alapját képezi bolygónk jövőbeli megóvásának.

A Johannesburgi Csúcs legfőbb eredménye, hogy számos területen konkrét megegyezés született, így ütemtervet dolgoztak ki a biológiai diverzitás megőrzésére, a legszegényebbek egészségügyi ellátásának javítására, és mérsékelték a vegyi anyagok által előidézett veszélyeket. Már korábban is, a Biológiai Diverzitás Egyezményben (Convention on Biological Diversity), megállapodtak a biológiai diverzitás megőrzésének eszközeiben, de az Egyesült Államok hozzájárulása új elemet jelentett ezen a téren. A nemzetközi közösséghez intézett felhívás a Kiotói Jegyzőkönyv mielőbbi aláírására, az éghajlat megóvására irányuló pozitív jel volt.

Nagyon csekély haladás történt a pénzügyi támogatás és fenntartás elveinek tekintetében. Elvetették azt a javaslatot, hogy adóztassák meg az olyan közös kincsek, mint a világűr, a nyílt tengerek használatát. Egyetértettek viszont abban, hogy az ENSZ illetékesei elé terjesztik, hogy vizsgálják meg ennek végrehajthatóságát. Nem sikerült a Csúcson megegyezni, az UNEP támogatásában, valamint abban sem, hogy létesítsenek egy Környezetvédelmi Világszervezetet (World Environment Organization), így nincs olyan szerv, amelyik ezeket a célkitűzéseket hatékonyan támogatná és ellenőrizné. Abban sem tudtak megegyezni, hogy 2010-re 15%-kal növelik a megújuló energiaforrások felhasználását, ez visszaveti a Föld éghajlatának megóvását. Még a megelőzési tevékenység elveiben sem történt haladás. Az eredmény csak annyi, hogy az új egyezmények nem jelentenek visszalépést az 1992-es állapothoz képest. Míg az 1992-es Riói Csúcson fundamentális elveket szögeztek le, és elindították egy jövőbeli nemzetközi környezetvédelmi törvény megfogalmazását, Johannesburgban sokkal nehezebb volt megegyezést elérni konkrét célokban és ütemtervekben. A Csúcson egyszerűen megerősítették az ENSZ Millenniumi Nyilatkozatát és mindazokat az egyezményeket, amelyeket 1992 óta az egyes világkonferenciákon elfogadtak.

A WSSD-n elért eredmények alulmaradtak a várakozásoknak, de bizonyos mértékig reményt kelthet, hogy történt bizonyos haladás a helyes irányban, még ha ennek nagysága korántsem elegendő a környezetvédelem sürgős feladatainak megoldásához. A megkötött megállapodások nem elegendők ahhoz, hogy az élet fennmaradásának integritását biztosítsák a természetben, pedig ezen múlik az emberiség léte. A hiba ott van, hogy nem sikerült nagyobb egyetértést létrehozni a különböző érdekelt felek között. Nagyon sajnálatos, hogy a kormányok részéről nem nyilvánult meg politikai akarat, hogy félretegyék nemzeti érdekeiket. Érvényes ez elsősorban a vezető fejlett országokra, amelyek nem egyeztek bele a mezőgazdasági támogatás radikális csökkentésébe, pedig ezzel megkönnyítették volna a fejlődő országoknak, hogy piacaikra bejuthassanak. A Csúcson ezenfelül alig gondoltak nemzetközi civil szervezetek létrehozására, illetve erősítésére, ez pedig a fenntarthatóság megvalósításának főfeltétele.

Siker volt-e a Csúcs? Az amerikai delegátusokon és Kereskedelmi Világszervezeten kívül kevesen gondolták annak. Az NGO-k, a Föld Barátai szerint tízes skálán az osztályzat kettes. Vajon a nagy konferenciáknak már nincs létjogosultságuk? A vélemények megoszlanak, mivel voltak pozitív eredmények is. Sok ezer küldött találkozott a Föld minden részéről, új barátságok és szövetségek kötődtek, várható, hogy ezek a jövőben gyümölcsözőek lesznek. A legfontosabbak az irányító központban, a folyosókon és más nem hivatalos helyszíneken zajló informális akciók voltak.

A Csúcs sikerét értékelve, mulatságos megjegyzés hangzott el a vendéglátó ország NGO-i részéről: "Jelentős eredményt csak annyiban értünk el, hogy mély sebet vágtunk a gazdag nemzetek érzékeny zsírjában. A szegények keveset veszíthetnek, és sokat nyerhetnek." Ha azonban azt a csigatempót vesszük figyelembe, amellyel a dolgok előrehaladnak, kételkednünk kell, vajon tényleg megvalósítható-e a közeljövőben egy fenntartható világ?

_______________________________________