Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
A fizikatanárok közül a legidősebbek még emlékeznek a Tanár Úrra. Talán az egyik utolsó képviselője volt annak a nagy, klasszikus fizikatanár-nemzedéknek, amelyet többek között Vermes Miklós, Kunfalvi Rezső, Csekő Árpád neve fémjelez. Legendákat mesélnek kísérleteiről, technikai ötleteiről, szakköreiről és az első számítógépekről, amelyek iskolai elterjesztésének nagy apostola volt. Először diákként találkoztam vele. Mint kecskeméti piarista diák egy osztálykiránduláson jártam Budapesten, és a fizikumban megcsodáltam a "Csodamalmot" és a "Műegeret". Tisztelettel és csodálkozással néztem azokat a kortársaimat, akiknek lehetőségük volt arra, hogy ilyen munkában részt vegyenek.
Szegeden született 1916. január 2-án, az első világháború kellős közepén, mint szüleinek hetedik, legkisebb gyermeke. Édesapja jómódú asztalosmester volt, több segéddel dolgozott. Az asztalosműhelyben a kis Mihály nagy érdeklődéssel nézte a segédek munkáját és ő is megtapasztalta a munka élményét. Édesapja korai halálával a család viszonylagos jóléte véget ért. Az özvegy édesanya szegénységben nevelte fel gyermekeit.
Az elemi elvégzése után az édesanya tehetséges fiát a szegedi Dugonics András Gimnáziumba adta. Itt végezte el a nyolc gimnáziumi osztályt, itt ismerkedett meg a piarista élettel és a cserkészettel. Ez olyan nagy hatással volt rá, hogy jelentkezett a piarista rendbe szerzetesnek.
Budapesten teológiai és ezzel párhuzamosan egyetemi tanulmányokat is végzett. Ebben az időben jelentkezett egy repülős tanfolyamra, az esztergomi repülőtérre, ahol vitorlázórepülő igazolványt szerzett. Haláláig érdeklődő figyelemmel kísérte a repülés fejlődését és az űrrepülést is.
1941-ben pappá szentelték. Ugyanebben az évben szerezte meg a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Iskolai vezető tanára fizikából Öveges József volt, akihez egy életen keresztül szakmai és emberi barátság is kötötte. Az Öveges-hagyatékot haláláig gondozta. Öveges József emberi és tanári munkásságáról - az érte mondott gyászmisén - így emlékezett meg Kovács tanár úr a piarista kápolnában: "Nagy ambíció volt benne, s ez kellett is ahhoz a szinte emberfeletti munkához, ami egész életére jellemző volt, de saját adottságának és lehetőségének mérlegelésében nem lépte túl a realitásokat. A hasonló energiákkal rendelkezők közül talán másokat elragadott volna a 60 éves korban felajánlott egyetemi katedra. Ő világosan látta, hogy ezen a téren nem alkothat nagyot, de az ismeretterjesztés terén igen. Habozás nélkül ezt választotta." Mintha saját hitvallását mondta volna el.
Két évig tanított Szegeden mennyiségtant, fizikát és gyorsírást. Osztályfőnök és cserkészparancsnok volt. Elindította az aero-szakkört, a repülőmodellezést a diákok számára, télen pedig síelni tanította őket a Tisza gátján.
A következő, 1943-44-es tanévtől a budapesti Piarista Gimnáziumba került tanárnak, itt dolgozott - rövidebb időszakok kivételével - nyugdíjazásáig. Budapesten is rögtön beindította az aero-szakkör működését. Az egyházi iskolák körül zajló események miatt 1948-50 között Zuglóban működött káplánként. 1982-ben súlyos szembetegsége miatt helyezte nyugalomba a tartományfőnök úr. A hályogot később megoperálták és a műtét után újra látott. A Fizikus Klubban, míg egészsége engedte, segítette a szakköröket. Az utolsó éveit a pesti rendházban töltötte nyugalomban.
Tanári magyarázatai közérthetőek és szemléletesek, a fizikáért nem rajongók számára is sokáig emlékezetesek voltak. Mindig volt valami technikai érdekesség, amelyen keresztül igyekezett megértetni a fizika elvont törvényeit. Kitűzött feladatai, saját ötletei a mindennapi élethez kapcsolódtak. (Ezek azonban közel tíz évig nem jelenhettek meg a Középiskolai Matematikai Lapokban.) Sokat kísérletezett, a méréseknél is arra törekedett, hogy a gondolatmenet és a megvalósítás mindenki számára érthető legyen. Azt vallotta, hogy a diák tudása a tanítvány és a tanár közös munkájának eredménye. Ezzel az együttműködéssel a fizika törvényei szinte "maguktól" tárultak föl diákjai előtt.
A fizikus klub
Órán kívül is szívesen foglalkozott a diákokkal, ahogy
Ő nevezte őket: a "fiaimmal". Nemcsak fizikát tanított
nekik, hanem előadni is megtanította tanítványait: A
megépített gépeket általában előadások keretében mutatták
be a diákok társaiknak, ahol elmagyarázták azok fizikai
és technikai elveit, majd működés közben bemutatták
magukat a gépeket is. Itt ismertették többek között az
ATOMKI pályázatokra beadott díjnyertes dolgozatokat is.
Fizikai eszközök beszerzése, készítése
Az Ő munkája nyomán lett országszerte híres és elismert
fizikaszertára a budapesti Piarista Gimnáziumnak.
Az első komolyabb fejlesztés 1953-ban történt, amikor
7000 Ft-ért oszcilloszkópot vett. Ez akkoriban nagy összegnek
számított - hiszen egy tanári fizetés csak 1500 Ft
volt - és ráadásul túl is lépte az iskola teljes fejlesztési
keretét. Az 1980-as évek elejéig a Caritas szervezet is támogatta
a katolikus iskolák szertári megrendeléseit. Így
vásároltak a fizikumnak Geiger-Müller számlálót, Wulf-féle
elektroszkópot, folytonos ködkamrát stb. A diákok
még olyan kísérleti eszközöket is terveztek, amelyeket
később a Tanszergyár is gyártott: például rádiópad,
elektronelhajlást bemutató készülék, G-M-cső stb.
Ma is megvan a Tanár Úr által szerzett és most is működő távcső. A csillagászat oktatásához - az egyik helyiségben - mini-planetáriumot épített diákjaival.
Rendszeres kiállítója volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Középiskolai Fizikatanári Ankétjainak. Az eszközkiállításokon bemutatott eszközeiért majdnem minden évben díjat és jutalmat kapott. 1963-ban felterjesztették a Fizikai Társulat középiskolai tanároknak adott legnagyobb szakmai kitüntetésére, a Mikola-díjra. Hiába szavazták meg - az akkori körülmények között nem -, csak két évtizeddel később, 1983-ban kaphatta meg.
A kibernetikai szakkör
Az 1958-59-es tanévben húsz negyedikes tanulóval
indította el az első kibernetikai szakkört. A következő
években készültek el a sokak által megcsodált kibernetikus
gépek:
A Didaktomatot és a Mikromatot szabadalmaztatták, a Tanszergyár gyártotta őket, és a Mikromatból 3000 darabot el is adtak. A témáról több cikke jelent meg a Középiskolai Matematikai Lapokban, az Élet és Tudományban, a Fizika Tanításában és a Rádiótechnikában. (A korra jellemző, hogy a Piarista Gimnázium saját nevén nem szerepelhetett, így lett belőle "Mikszáth Kálmán téri gimnázium".)
1968-ban megjelent a Kibernetikai játékok és modellek című könyve, amely a szakkörök anyagát tartalmazta. Ezt mindkét akkori német államban, valamint Svájcban is kiadták. A logikai gépek leírását és kapcsolási rajzait tartalmazó kiadvány pedig Néhány kibernetikai játékgép címmel 1971-ben látott napvilágot.
Számítástechnikai fejlesztései
A magyar iskolák közül elsőnek a budapesti Piarista
Gimnáziumban volt számítógép, már 1964-ben (Minivac
601). A külföldről beszerzett számítógépeket a fizikai
kísérleteknél is felhasználták. A diákok szimulációs programokat
írtak, amelyekkel a fizikai modelleket igyekeztek
szemléletessé tenni (rezgések, hullámok összetétele
stb.). Elkészültek a fénykapuk, sőt a fényinterferencia
mérésére és bemutatására is készült számítógépes eszköz.
A német Fischertechnik által forgalmazott készlet lehetőséget
adott arra is, hogy különböző gépek és feladatok
számítógéppel történő vezérlését (négy szabadsági
fokkal rendelkező daru, vezérelt lift, vezérelt robotokkal
végzett kémiai kísérletek) kidolgozzák és publikálják.
Kovács Mihály Tanár Úr igen értékesnek tartotta a szorgalmas munkát, akkor is, ha az közepes tehetséggel párosult, ezért nemcsak a kiugró tehetségek képzését szorgalmazta, noha ilyen tanítványa is több volt.
Tengernyi órán és szakkörön igyekezett átadni a fizika iránti szerelmét diákjainak, jól tudta motiválni őket. Kitüntetés volt a tanulóknak, ha valaki taníthatott a tanfolyamain. Többen még az egyetemről is visszajártak Hozzá oktatni, ami abban az időben teljesen újdonság volt.
Személyesen akkor ismertem meg igazán, amikor nála gyakoroltam. Mindig megszólítható volt. Bármilyen kísérletet megmutatott, igyekezett úgy segíteni, hogy az a jó érzésem legyen, mintha mindenre én magam jöttem volna rá.
Munkásságát többször elismerték: a Fizikatanári Ankéton oklevelekkel, a Fizikai Társulat Mikola-díjjal. 75. születésnapján megkapta Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillag Érdemrendjét, 2003-ban a Rátz Tanár Úr életműdíjat. Kilencvenedik születésnapján a Neumann János életműdíjjal és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki.
Életművét igazán tanítványai fémjelzik, akik a fizikában és a számítástechnikában az ő indításával tudtak komoly felfedezéseket tenni. Pedagógiai nagyszerűségét jellemzi, hogy - a lehetőségekhez alkalmazkodva - mindig megtalálta, hogyan kell fizikát jól tanítani, eszközt szerezni, sokszor szinte a semmiből gépet építeni. Hogyan lehet bízni a diákokban, hogy ők is bízzanak abban, hogy terveik valóra válhatnak.
Piarista volt, a tanítás töltötte be egész életét. Egy a diákokért és a jó oktatásért mindent megtevő szakembertől búcsúzunk.
Görbe László
Piarista Gimnázium, Budapest