Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Hat évtizeden keresztül oktatott. Oktatói munkáját a
budapesti tudományegyetem fizika tanszékén demonstrátorként
kezdte 1948-ban. Óráit 2007 januárjában
még megtartotta.
Biró (Goitein) Gábor Budapesten,
1925. szeptember 26-án született.
Az ELTE matematika-fizika
tanár szakán 1950-ben végzett. Rövid
kísérleti fizikusi munkásság
után a fizika elvi kérdései iránti
érdeklődése 1953-ban a fizika tanszékről,
ahol tanársegéd volt, az
egyetem filozófiai tanszékére vezette.
A filozófia szakot is elvégezte
1957-ben. Következetes magatartása
miatt könnyen támadhatóvá vált.
Így került 1959 júliusában tanársegédként
a BME (akkor ÉKMüE) Kísérleti
Fizikai Tanszékére, melyet
Gyulai Zoltán akadémikus vezetett.
Kezdetben itt is kísérleti munkával
foglalkozott, ionos kristályok
elektromos vezetését mérte. A filozófia
iránti vonzalma azonban nem
hagyta el. Először a klasszikus fizika
kutatás-módszertani kérdéseit, kiteljesedését és
túlhaladását vizsgálta. Ezután fordult mindezen kérdések
hazai vetületei felé. A klasszikus fizika túlhaladása
vezette el a relativitáselmélet történeti-interpretációs
kérdéseinek kutatásához, majd ismét a hazai vonatkozásokhoz.
Kandidátusi disszertációját Fenomenológia
és modell alkotás szerepe a fizikai kutatás történetében
címmel 1969-ban védte meg. A Nemzetközi Tudománytörténeti
Unió (IUHPS) számos kongresszusán
szerepelt előadásaival 1965 és 1989 között, a szervezet
magyar nemzeti bizottságának titkára volt. 1987 és
2001 között több ciklusban vezetett OTKA-témát.
Munkacsoportjában tanszéken kívüli munkatársak,
köztük akadémikus, országos múzeum
főigazgatója is részt vettek.
Eredményeiket százas nagyságrendű
publikációban tették közzé.
Fizikatörténeti vizsgálatait messzemenően
hasznosította a műegyetemi
fizika oktatásában. Tanszéki
munkatársaival hét jegyzetet
írt. Sikeresen megvalósította azt az
elképzelést, hogy a fizika ne csak a
mérnöki tárgyak alapozó tárgya legyen,
hanem a mérnöki tárgyak elsajátítása
után, a negyedik és ötödik
évfolyamon, összegező, általános
áttekintést nyújtó tantárgy is. Így
felső éves közlekedésmérnök-hallgatóknak
kvantummechanikát, relativitáselméletet
tanított több évtizeden
keresztül.
Jó vezetőnek is bizonyult. Szinte
akarata ellenére nevezték ki tanszékvezetőnek
1975-ben, amikor az akkori
tudománypolitikára jellemző átgondolatlan átszervezések
valamint váratlan halálesetek miatt mint az
egyetlen minősített docens maradt a tanszéken, ahol
addig (Mátrainé Zemplén Jolán halála után) a négytagú
Tudomány- és Technikatörténeti Kutatócsoportot vezette.
Először is címzetes, illetve félállású docensként
három minősített akadémiai kutatót kapcsolt be a tanszék
munkájába. A tanszéket nem alakította át saját
képére, nem tette kutatási irányát a tanszék egyedüli
kutatási irányává. Így folytatódtak a még Gyulai Zoltán
indította kristályfizikai kutatások. Több oktató szerzett
ebből a témából kandidátusi fokozatot. A BME TTK
jelenlegi dékánja is ebben a csoportban dolgozott. Támogatta
az egyetem profiljának megfelelő épületfizikai
vizsgálatokat, amelyek nemcsak pénzt jelentettek a
tanszéknek és az oktatóknak, hanem többeknek tudományos
előmenetelt. Ebből a témakörből is került ki
kandidátus. Az ő tanszékvezetése idején indultak el a
kvantumoptikai kutatások. A tanszéken kezdte munkáját
olyan fiatal, aki ma egy Max Planck intézet igazgatója.
Közvetlen munkatársaiból is lett más tudományos
intézetekben igazgató, illetve igazgatóhelyettes. Egyik
munkatársa a bostoni egyetemen Einstein összegyűjtött
munkáinak szerkesztői közé került. Igyekezett az oktató
és kutatómunka tárgyi feltételeit is javítani. Átépíttette
a tanszéket, kihasználatlan folyosórészek felhasználásával
jelentősen növekedett a tanszéki szobák száma.
Egyetemi tanárrá 1981-ben nevezték ki. A tanszékvezetésről
1988-ban leköszönt.
Nemcsak a saját tanszékével törődött. Mint a BME
egyik rektorhelyettese (1978-1987) sokat tett azért,
hogy a BME-n létrejöjjön a Természet- és Társadalomtudományi
Kar 1987-ben. Apróság, de sokrétű munkájára
jellemző, hogy az ő javaslatára került id. Szily
Kálmán arcképe a dékáni láncra.
Országos szinten is részt vett a szakmai közéletben.
A MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának,
az ELFT Fizikatörténeti Szakcsoportjának,
az OTKA Tudomány- és Technikatörténeti Zsűrijének
elnöke volt. Számos nemzetközi szervezet magyar
nemzeti bizottságának volt tagja.
Hetven éves korában, 1995-ben, a BME-n nyugdíjazták.
1996-tól a Gábor Dénes Főiskolán az Alaptudományi
Tanszék vezetője lett. A Főiskolán és a LSI
Informatikai Oktatóközpontban a tudományos főigazgató-
helyettesi posztot is betöltötte. Kapcsolata a
BME-vel sem szűnt meg: A BME TTK Doktori Bizottságának
tagja volt, és a Fizikai Intézet keretében
nyugállományú egyetemi tanárként akkreditált speciálkollégiumokat
tartott.
A Fizikai Szemlében bő kéttucatnyi cikke, recenziója
jelent meg. A hő problémájáról írt 1960-ban. Tavaly
márciusban adta közre ebben a folyóiratban Gábor
Dénes és M. Zemplén Jolán 1961-es levélváltását.
Szakmai elismerésként megkapta a "Felsőoktatás
Kiváló Dolgozója" címet (1975), az MTESZ-díjat (1985),
a BME Emlékérmet (1987). Az MTESZ Emlékérmet
1996-ban a köztársasági elnök adta át neki.
Nagyon szerette családját. 1962-ben nősült meg.
Lánya 1966-ban, fia 1971-ben született.
Tartalmas élete 2007. március 8-án ért véget.
Hartmann Ervin
MTA SZFKI