Fizikai Szemle 2007/9-10. 314.o.
PERIODIKUS NANOSTRUKTÚRÁK MAKROSZKOPIKUSAN
NAGY FELÜLETEKEN
Nagy Norbert¹, Pap Andrea Edit¹, Deák András²,
Horváth Enikő1, Hórvölgyi Zoltán², Bársony István¹
1MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet
²Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék
Nanotechnológia, fotonika, plazmonika. Elég fellapozni
a Fizikai Szemle februári és áprilisi számát,
hogy színvonalas áttekintést kapjunk e népszerű kutatási
területek szépségeiről, az új jelenségekben rejlő
izgalmas lehetőségekről és kiaknázásuk inspiráló kihívásairól
[1-3]. Rácsodálkozhattunk az elektromágneses
sugárzás és a hullámhosszával összemérhető
periodicitású szerkezet kölcsönhatásakor a szemünk,
műszerünk elé táruló új effektusokra.
A tudományos világ lelkesen hódítja az új kihívást
jelentő csúcsokat, hiszen például a fotonikus kristályok
tervezése és modellezése az elméleti szakemberek
számára jelent szép feladatot, míg előállításuk
folyamatosan a technológia teljesítőképességének
határába ütközik. Nem csoda hát, hogy a leginkább
előrehaladott eredményeket a szilíciumfotonika terén
érték el, mert ez a technológia - a jól ismert okokból
- a leginkább kidolgozott.
Gondoljunk bele, hogy például egy szilíciumszelet
felületén, két dimenzióban, periodikus szerkezetet
kell létrehoznunk. Ennek kialakításához - az egyszerűség
kedvéért - fúrjunk adott mélységű, négyzethálóban
elhelyezkedő lyukakat a szeletbe 300 nm-es
periódushosszal. A meglévő, jól kézben tartható technikákkal
ez nem is okoz gondot: például fókuszált
ionnyalábbal a kívánt felbontásban is megoldható.
Sőt, elektronsugaras litográfiával ablakokat nyitva a
szilíciumfelület rezisztbevonatába, majd megfelelő
elektrokémiai marás alkalmazásával [4] ugyancsak
sikert érhetünk el. Ellenben mindkét említett nyaláb
egyenként alakítja ki az objektumokat! Amíg "nanoterületeken"
képzeljük el mindezt, sehol semmi gond,
de makroszkopikus felületek esetén - még kétdimenziós
periodicitás is - ésszerű idő alatt bajosan megoldható.
Hiszen egy 3×3 cm²-es felület megmintázása
300 nm-es periódushosszal 1010 db lyukat jelent. Ez
nagyjából olyan feladat, mint a Duna-Tisza-közén
méterenként ásni egy gödröt.
Tehát alapvetően más megközelítés kell. A "fentről lefelé"
megmunkálás ("kifaragás") helyett feltétlenül szükségünk
van egy rendszerre, amely "lentről felfelé" és
lehetőleg "magától" hozza létre a kívánt rendet - makroszkopikus
méretben, de nanoméretű objektumokból.
Ez az igény ihlette a cikkben bemutatott kísérletsorozatot.
Az eljárás az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi
Kutatóintézet (MFA) és a Budapesti Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Kémia
és Anyagtudományi Tanszékének Kolloidika Csoportja
interdiszciplináris - s kimondhatjuk: példaértékű -
együttműködésének eredménye.
Bizony, kolloidika! A kolloidkémia anyagi rendszereinek
jelentős része nanoszerkezetű, és felhalmozott
hatalmas tudásanyaga, valamint kidolgozott, rutinszerű
eljárásai, módszerei kiváló eszközök lehetnek a
nanotechnológia szerszámosládájában. Válogassunk
hát belőlük!
Szilika-részecskék és
a Langmuir-Blodgett-technika
Stöber és munkatársai olyan egyszerű eljárást dolgoztak
ki - még 1968-ban - amellyel alkoholos közegű
szilika (SiO2) diszperziókat állíthattak elő, tetraalkilortoszilikátok
kontrollált hidrolízisével. A módszer
szűk méreteloszlású, gömb alakú részecskéket eredményezett,
amelyek átmérője a kiindulási reagensek
összetételén keresztül 20 nm - 2 µm intervallumon
belül pontosan beállítható (1. ábra).
Hogyan készíthetünk egyszerűen rendezett periodikus
szerkezetet az elkészített szilika diszperziónkból?
Folyadékfelszíni, oldhatatlan monomolekulás filmek
vizsgálatára mintegy száz éve alkalmazzák a
filmmérleg et. Mikro-és nanorészecskék filmmérlegbeli
tanulmányozásának elterjedése főként az elmúlt
évtizedben jellemző. A filmmérleg alapját egy jellemzően
teflonból készült kád képezi, mely a szubfázist
alkotó folyadékkal - esetünkben nagytisztaságú vízzel
- van töltve (2.a ábra). A vizsgált anyag terítését
követően a molekula-vagy részecskeréteget (mely a
tapasztalatok szerint monomolekulás, illetve monorétegű)
mozgatható korlát segítségével komprimálják.
Így a határfelületen csapdázódott molekulák,
illetve részecskék egyre közelebb kerülnek egymáshoz,
tömör szerkezetű filmet képezve. Komprimálás
közben mérhető a filmek oldalnyomása (az összenyomással
szemben megmutatkozó ellenállása), amelynek
ismerete fontos a későbbi filmképzési eljárás
szempontjából.
Mozgó korlát(ok) segítségével a filmet komprimálva
a réteg tömörödik, majd az oldalnyomás hirtelen
növekedését tapasztaljuk. Az oldalnyomás egészen a
kollapszusig egyenletesen meredeken nő, ezután a
film szerkezete letörik, ami az oldalnyomásgörbe
emelkedésének megtörésében mutatkozik meg. A
kollapszus után - a részecskék nedvesedési tulajdonságaitól
függően - a részecskék vagy kiszorulnak a
határrétegből a szubfázisba, vagy a réteg gyűrődése
figyelhető meg. Egy szemléletes képpel élve: peremmel
határolt asztallapon szétszórt kétforintosokat tolunk
össze egy vonalzóval. Amíg az érmék egymástól
távol vannak, könnyű őket tömöríteni. Ha már érintkeznek,
nagyobb erőre van szükség ahhoz, hogy még
szorosabb illeszkedésre kényszerítsük őket. Végül,
mikor az érmék hirtelen egymás hátára ugranak, elérjük
a kollapszust.
A Langmuir-Blodgett (LB)-technika (1937) lényege,
hogy filmmérlegben komprimált, vízfelszíni molekulás,
illetve részecskés filmek [5] különböző szubsztrátumokra
telepíthetők, a szilárd hordozó függőleges
irányú kihúzásával a szubfázisból (2.b ábra). A rétegképzési
folyamat elvileg tetszőleges alkalommal ismételhető,
így többrétegű, rendezett szerkezetű filmek is
kialakíthatók. Tehát a technika lehetővé teszi, hogy
egy lépésben, akár szeletméretű felületre vigyünk fel
monorétegű filmet, melyben a nanogömbök szabályos
rendben, szoros illeszkedésben helyezkednek el.
Többrétegű film készítéséhez a lépést egyszerűen
meg kell ismételni. Ekkor, természetesen, a következő
réteg is a szoros illeszkedésnek megfelelően helyezkedik
el az alatta lévő rétegen (3. ábra).
Részecskefilmek alkalmazása - maszkként
Láttuk, hogy a LB-technika jól kézben tartható és hatékony
eljárás egy-, illetve többrétegű rendezett szerkezetű
- ha nem is tökéletesen hibamentes - részecskefilmek
nagy felületű, akár szeletméretű, szilárd hordozóra
telepítéséhez. A kérdés már csak az, hogyan
képezhető át a LB-film részecskeátmérőnek megfelelő
periodicitása a szilíciumfelület domborzati mintázatává
- vagyis kétdimenziós fotonikus szerkezetté? Kísérletsorozatunk
[6] a következő elgondoláson alapul:
megfelelő (350 nm) átmérőjű Stöber-szilikarészecskék
LB-rétegeit használjuk maszkként adalékionok implantációjakor.
(4. ábra). A részecskék
átmérőjének pontos ismeretében
(Monte-Carlo szimulációk
alapján) jól megválasztható
az az implantációs
energia, amelynél az ionok
biztosan megállnak a részecskékben,
köztük pedig elérik a
hordozó felületét. A szilíciumszelet
felső rétegében így
periodikus adalékkoncentráció-
eloszlást hozunk létre. A
maszkréteg eltávolítása és
megfelelő hőkezelés (a keltett rácshibák relaxációja
és az implantált adalékionok elektromos aktiválása)
után - a szilícium elektrokémiai marásával alakítható
domborzati struktúrává (5. ábra). Erről az eljárásról
és alkalmazási lehetőségeiről bővebben [4]-ben olvashatunk.
Most elég annyit tudnunk, hogy a marás preferenciálisan
ott zajlik, ahol a lyukak - mint töltéshordozók
- koncentrációja nagyobb. Ahol a marási front
áthaladt, pórusos tartományok alakulnak ki. A "szivacsbeli"
pórusok mérete és a megmaradt kristályos
szilíciumváz falvastagsága a marás elektromos paramétereinek
és a szelet adalékkoncentrációjának függvénye.
Esetünkben a pórusok mérete körülbelül 10-
15 nm. A pórusos részek végül lúgos marással egyszerűen
leoldhatók.
Változatos szerkezetek reményében implantáljunk
p-és n-típusú szilíciumot bórral is, foszforral is! A különböző
eseteket az áttekinthetőség kedvéért - néhány
számszerű adattal - az 1. táblázatban foglaltuk össze.
A periodikus szerkezetek kialakulásáról közvetlenül
a marás után tudomást szerezhetünk, mert a diffrakció
már szabad szemmel is megfigyelhető! A félbetört
minták egyik feléről lúgos marással oldjuk le a
pórusosra mart részeket, ezekről téremisszós pásztázó
elektronmikroszkóppal (FESEM) felülnézeti képeket,
a változatlanul hagyott darabokról keresztmetszeti
felvételeket készíthetünk.
Az eredményül kapott szerkezetek
és kialakulásuk értelmezése
Az egyrétegű LB-maszkon keresztül bórral implantált,
p-típusú minta (6. ábra) esetén a marás preferenciálisan
az implantált régiókban zajlott, vagyis a
nanorészecskék közti "hézagoknak" megfelelő felületen.
Ennek bizonyítékát is felfedezhetjük, például
a 6.a ábrán látható felülnézeti képen. Ahol a maszkoló
LB-rétegben részecskevakancia - befagyott
lyuk - volt, a kristályos szilícium oszlop hiányzik,
ennek helyét jelöli (fehér) kör. A megdöntött
keresztmetszeti képen (6.b ábra) nyilakkal jelöltük
azokat a kristályos szilíciumoszlopokat, amelyek
szerencsésen a töret vonalába estek. A minta felületén
látható, rendezetten álló sötét foltok a kristályos
oszlopok tetejét jelentik, a köztük lévő világos területek
pedig pórusosak.
A kétrétegű LB-maszk alkalmazásával készült p-típusú,
bórral implantált mintánál az ionok - a szoros
illeszkedés geometriájából adódóan - egy közel kör
alakú, körülbelül 60 nm átmérőjű ablakon keresztül
érhették el a szilíciumhordozót. Az elektrokémiai
marás során a marási front ezekből a kör alakú
implantált területekből indult, és haladt lefelé, illetve
oldalra. Így jött létre a 7. ábrán látható méhsejtszerű
szerkezet.
A 7.b ábrán látható keresztmetszeti képen nyilak
jelölik a pórusos területeket elválasztó kristályos szilíciumgátakat.
Az egyrétegű maszkon keresztül foszforral implantált,
p-típusú szelet esetén a marás ott zajlott, ahol az
ionok nem érték el a hordozót, tehát a maszkként
szolgáló nanogömbök alatt. A maszkoló LB-filmbeli
tökéletlenségek - hasonlóan az első mintához - itt is
felfedezhetők a 8.a ábra felülnézeti felvételén. A keresztmetszetről
készült kép (8.b ábra) rendkívül érdekes!
Látható, hogy a felület nem-implantált területeiről
indult marási front végig bezárva haladt az átimplantált
térfogat által határolt részben, majd túljutva
az ionok behatolási mélységén kiszabadult, izotróp
módon haladt tovább. Így keletkeztek ezek a pórusos
szilíciummal töltött zsákok.
A bórral implantált n-típusú minta esetén a marás
az implantált tartományokban zajlott preferenciálisan
- hasonlóan a bórral implantált p-típusú szelethez. A
9. ábra (a) felvételén látható, hogy a szerkezet is azonos,
kristályos szilíciumoszlopok maradtak a nanorészecskék
által maszkolt területeken. Az LB-film átöröklött
hibái itt is megfigyelhetők. A törettel ez esetben
nem volt szerencsénk, a 9. ábra (b) része nem
szolgáltat további információt.
A foszforral implantált n-típusú szelet adta a legkevésbé
tiszta struktúrát az elektrokémiai marás után,
ezt láthatjuk a 10. ábra (a) részén. A keresztmetszeti
kép (10.b ábra) tanúsága szerint a marás preferenciálisan
- a várakozásoknak megfelelően - az implantált
tartományokban zajlott. Ezenkívül megfigyelhetjük,
hogy a marási front elérve az ionok behatolási mélységét
itt is izotróppá vált, megindult a nem-implantált
kristályos területek alámarása. A pórusos tartományok
leoldásakor egyes helyeken az alámart kristályos szigetek
felszakadhattak, ez okozta a nagyobb kiterjedésű
hibadús régiók kialakulását.
Említést érdemel még, hogy a mintasorozatról készült
keresztmetszeti képek analízise alapján az elektrokémiai
marás során kialakult pórusos réteg vastagságára
p-típusú alapszelet esetén 400-450 nm-t, míg
az n-típusú mintáknál 500-550 nm-t mértünk, tehát
szerkezeteink mélysége-magassága ebbe a nagyságrendbe
esik.
Merre tovább?
Az elektrokémiai marás paramétereinek optimalizációján
és a technológia teljesítőképességének felderítésén
túl (pl. milyen magas szilíciumoszlopok készíthetők
így?), a bórral implantált p-és n-típusú minták
esetén izgalmas lehetőség lenne, ha a marás során a
marási áramsűrűség periodikus változtatása - a várakozásoknak
megfelelően - periodikus porozitású tartományok
létrejöttét eredményezné a kristályos oszlopok
között. Ezzel három dimenzióban periodikus fotonikus
kristályt kapnánk, melynek periodicitása és
(effektív) törésmutató-kontrasztja tág határok közt
beállítható. És mindez immár egyszerűen, nagy térfogatban
is létrehozható!
Az egyik mintatípus esetében volt egy külön várakozásunk
is. Fotonikus szerkezetek kialakítása gyakran
makropórusos szilíciumból történik [4]. A rendezett
pórusszerkezet létrehozásához a felület előmintázása
szükséges, amit többnyire - a már említett módokon
- elektronsugaras litográfiával vagy fókuszált ionnyalábbal
végeznek. A foszforral implantált p-típusú
minta esetén az elektrokémiai marást rövidebb ideig
végezve éppen a szükséges rendezett előmintázatot
kapjuk - természetesen, amíg a marási front nem éri
el az implantált régió alját. Tehát egy rövid idejű
elektrokémiai maratás után folytathatjuk az eljárást a
p-típusú szelet makropórusos marásának megfelelő
módon.
Végezetül szeretnénk rámutatni - tekintve, hogy a
Langmuir-részecskés filmek szükségszerűen tartalmaznak
hibákat, hibahelyeket - célunk az eljárás alkalmazhatóságának
demonstrálása volt. Az igazi áttörést
eljárásunk kombinálása adhatja új, önszervező,
szerves kémiai módszerekkel. Az általuk eredményezett
rendszereket "sablonként" felhasználva, tökéletesen
rendezett és hibamentes, szilikagömbökből álló,
egy-, illetve többrétegű filmek, ezáltal hibátlan fotonikus
szerkezetek hozhatók létre.
A cikk terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé,
hogy a következő - a téma szervesen folytatását jelentő
- kísérletről is beszámoljunk. Így csak megemlíteni
szeretnénk, hogy következő lépésünk annak bemutatása
volt, hogyan lehet a maszkoló LB-filmet mikrométeres
skálán tetszőlegesen strukturálni, megmintázni.
Ezáltal - egyszerűen előállítható fotonikus kristályhullámvezetők
reményében - például utcát nyitni a
kristályos szilíciumoszlopok erdejében (11. ábra).
Irodalom
- Gyulai J.: Nanotudomány, nanotechnológia. Fizika Szemle 57/2
(2007) 71.
- Márk G.I., Bálint Zs., Kertész K., Vértesy Z., Biró L.P.: A biológiai
eredetű fotonikus kristályok csodái. Fizikai Szemle 57/4 (2007) 116.
- Kroó N.: Fényes új világ: egy új típusú fény és alkalmazásai.
Fizikai Szemle 57/2 (2007) 37.
- Nagy N., Volk J., Tóth A.L., Hámori A., Bársony I. Optikai érzékelők
nanoszerkezetű szilíciumból. Élet és Tudomány 36 (2006) 1130.
- Deák A., Bancsi B., Tóth A.L., Kovács A.L., Hórvölgyi Z.: Complex
Langmuir-Blodgett films from silica nanoparticles: an optical
spectroscopy study. Colloids Surfaces A: Physicochemical and
Engineering Aspects 278 (2006) 10.
- Nagy N., Pap A.E., Deák A., Horváth E., Volk J., Hórvölgyi Z.,
Bársony I.: Large area self-assembled masking for photonics
applications. Applied Physics Letters 89 (2006) 063104.