Fizikai Szemle 2008/3. 81.o.
AZ UNIVERZUM URALKODÓ ANYAGFAJTÁJA,
A »SÖTÉT ANYAG«
Fényes Tibor
MTA ATOMKI, Debrecen
Manapság már meggyőző érvek szólnak amellett,
hogy az Univerzumban jelen van, sőt túlsúlyban van
egy sötét (azaz nem sugárzó és nem abszorbeáló)
anyag, amelynek a mibenlétét egyelőre nem ismerjük.
A következőkben röviden áttekintjük az ezzel kapcsolatos
eredményeket.
A sötét anyag létére utaló megfigyelések
Rotációs görbék
A legkorábbi - és a mai napig legmeggyőzőbb -
érvek abból a megfigyelésből származnak, hogy a
különböző látható (azaz valamilyen elektromágneses
sugárzást kibocsátó) objektumok (csillagok, gázfelhők,
galaxisok, galaxishalmazok) gyorsabban mozognak,
mint amit a látható más objektumok gravitációs
hatása alapján várni lehet. Az első ilyen észlelést F.
Zwicky végezte 1933-ban.
Tekintsünk például egy spirálgalaxist, amelynél a
fényt kibocsátó anyag zömmel a központi részben van
koncentrálva, de van egy vékony korongban rajta túlnyúló
rész is. Vizsgáljunk egy olyan m tömegű csillagot,
amelyik a galaxis középpontjától r távolságra van
és v sebességgel mozog a sugárra merőlegesen. Ekkor
a centrifugális és gravitációs erők egyensúlya miatt
ahol M(r) az r sugáron belüli tömeg, GN a gravitációs
állandó. Egy olyan csillagnál, amelyik a központi
nagy tömegű részben van, , és így
Ugyanakkor a központi részen kívül M(r) ≈ állandó,
így . A sebesség az r -rel növekszik kis távolságoknál,
nagyobbaknál viszont várhatóan csökken.
Ezzel szemben például az NGC 3198 galaxis úgynevezett
„rotációs görbéje” az 1.a ábra szerint alakul. Látható,
hogy a maximális sebesség elérése után a távolság
növekedésével a sebesség lényegében állandó
értéket vesz fel (a várható csökkenés helyett).
Azt is észlelték, hogy bizonyos galaxishalmazok-
ban a galaxis mozgási sebessége jóval nagyobb, mint
amit a halmaz világító komponenseiből számítható
gravitációs potenciál megengedne. Másként fogalmazva:
nincs elég látható anyag, hogy az összetartsa a
galaxishalmazt az észlelt sebességeknél.
Mindkét jelenség megmagyarázható úgy, hogy a
galaxist, illetve galaxishalmazt körülveszi egy hatalmas
sötét anyagot tartalmazó halo (udvar), amelynek
sugara sokkal nagyobb, mint a látható objektumé.
A sötét anyag létére ma már nagyszámú mérés utal.
A részletes elemzés alapján saját galaxisunkban a
sötét anyag mennyisége a teljes galaxistömeg akár
90%-át is elérheti. Galaxishalmazokban és szupernagy
galaxishalmazokban egyaránt megnyilvánul a sötét
anyag jelenléte, sőt minél nagyobb a távolságlépték,
annál nagyobb a sötét anyag aránya.
Gravitációs lencsehatás
Az általános relativitás elméletéből következően
nagy tömegek (benne a sötét anyag is) az Univerzumban
elhajlíthatják a fényt. Nagyszámú mérés mutatja,
hogy a jelenség valóban létezik. Például a szerint, hogy
a Föld - Naphoz viszonyított - pályájának melyik részén
áll, egy adott csillag más látható égi objektumok
közelében található (lásd 1.b ábrát). A galaxishalmazokra
vonatkozó nagyszámú mérés eredményeként az
adódik, hogy a sugárzó/sötét anyag aránya: 1/5-1/6.
Újabb direkt bizonyítékok a sötét anyag létére
Újabban távoli galaxisok ütközésének analíziséből,
továbbá a C10024+17 galaxishalmaz Hubble-űrszondával
végzett vizsgálatából direkt bizonyítékokat is
nyertek a sötét anyag létére. Bizonyos feltételek mellett
kialakulhatott sötét anyag galaxis is. (CERN Courier
2006. október, 2007. július, 2005. április)
Galaxisok kialakulása
A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás irányfüggést,
anizotrópiát mutat, de ez csak 10-5 rendben jelentkezik.
Ezek az anizotrópiák nagyon kicsik ahhoz,
hogy galaxisok kialakulásához vezessenek. A probléma
megoldása lehet, hogy a sötét anyagban nagyobb
inhomogenitások alakultak ki a mikrohullámú háttérsugárzás
anyagról való lecsatolódása előtt. Ezek az
inhomogenitások azután a barionos anyagot gravitációsan
összehúzták.
<>
A fentiekben vázlatosan ismertetett nagyszámú megfigyelés
alapján ma már jól megalapozottan állítható,
hogy az Univerzumban létezik egy sötét (azaz nem
fénylő és nem elnyelő) anyag.
A sötét anyag sűrűsége az Univerzumban
A sötét anyag sűrűsége (ΩSA) az Univerzumban két
sűrűségadat különbségéből adódik: ΩSA =
Ωm - Ωb, ahol
Ωm az Univerzum anyagsűrűségét, Ωb
pedig a barionos
anyagsűrűségét jelöli. Itt az Ω mennyiségek alatt relatív
sűrűségek értendők:
ahol
H0 a Hubble-állandó jelenkori értéke, GN
a gravitációs állandó, h = 0,73. A kritikus sűrűség (ρkrit) választja el
a táguló Világegyetemet a zsugorodó Világegyetemtől,
ennek jelenlegi értéke ismert.
Megjegyezzük, hogy a teljes sűrűség a részsűrűségek
összegeként adódik:
Ωteljes = Ωm + …ΩΛ,
ahol ΩΛ a
„sötét energia” miatt fellépő sűrűség. A mikrohullámú
háttérsugárzás vizsgálatából tudjuk, hogy Ωteljes =
1,003 ± 0,017, ami azt jelenti, hogy az Univerzum egésze
sík térmetrikájú, azaz euklideszi.
A sötét anyag sűrűségének meghatározásához tehát
ismerni kell az anyag Világegyetemben való sűrűségét
és a barionos anyagsűrűséget. Barion névvel a részecskefizikában
olyan nehéz részecskéket jelölnek,
amelyek feles saját perdülettel (spinnel) rendelkeznek.
Ezek legismertebb képviselői az atommagokban
található protonok és neutronok. A továbbiakban
„barionos” anyag alatt általában olyan anyagot értünk,
amely általunk ismert részecskékből épül fel. A precíz
kozmológiai mérések ma már lehetővé teszik mind az
Ωm, mind az Ωb meghatározását.
Az Ωm meghatározható a kozmikus mikrohullámú
háttérsugárzás (KMHS), a szupernóvák és az Univerzum
nagyléptékű szerkezetének vizsgálatából. Ezek
mindegyike csak bizonyos Ωm és ΩΛ értékpárokat
enged meg, de a három méréstípus együttesen lehetőséget
ad az anyagsűrűség egyértelmű meghatározására,
lásd a 2. ábrát. Az eredmény: Ωm =
0,24 ± 0,04.
A barionos anyagsűrűségre (Ωb) a legkönnyebb
elemek (D, He, Li) Univerzumban megfigyelt előfordulási
gyakoriságából kaphatunk információt.
A jelenleg megfigyelhető Univerzum 70-80%-ban
hidrogénből és 20-30%-ban héliumból áll. Az összes
többi elem gyakorisága ezeknél nagyságrendekkel
kisebb. A héliumnál nehezebb elemek a csillagokban
lejátszódó nukleáris fúzióban jönnek létre. Ugyanakkor
a hélium gyakorisága nem magyarázható meg
ilyen módon. Ennek két oka is van:
- A csillagokban lévő hélium mennyisége, ahogy
az optikai mérések mutatják, független a csillag korától.
Ha a hélium hosszú idő alatt alakulna ki nukleáris
fúzióban, mennyisége más lenne a fiatalabb csillagokban,
mint az idősebbekben.
- A hélium kialakulása hidrogénből nagy energia
felszabadulásával jár. Ahhoz, hogy 20-30% legyen a
hélium aránya az Univerzumban, a csillagoknak sokkal
fényesebben kellene világítaniuk.
Valami olyan mechanizmus lehet felelős a legkönnyebb
elemek kialakulásáért, amely már a legöregebb
csillagok létrejötte előtt is működött. Az ősrobbanási
modell erre magyarázatul szolgál, ez a primordiális
(ősi) nukleonszintézis.
A 3. ábrán feltüntettük, hogy az ősrobbanási modell
a Big Bang után ~4 perccel milyen 4He, D, 3He
és 7Li elemgyakoriságokat jósol (görbék) és ugyanitt
láthatók a mért kísérleti adatok is (téglalapok hibahatárokkal).
E mérésekből következik, hogy a barionos
anyagsűrűség az Univerzumban Ωb = 0,042 ±
0,005. A kapott eredményt megerősítik a kozmikus
mikrohullámú háttérsugárzás vizsgálatából leszűrt
adatok is.
Az előbb ismertetett mérésekből következően tehát
ΩSA = Ωm -
Ωb ≈ 0,24 - 0,04 = 0,20. Ez azt jelenti,
hogy az Univerzum anyagának túlnyomó többsége sötét
anyag, amelynek természete jelenleg nem ismert.
Sötét barionos anyag
Csillagászati mérések szerint a fénylő anyag sűrűsége
az Univerzumban Ωfénylő ≈ 0,006.
Mivel Ωb = Ωfénylő +
Ωsötét barionos és Ωb ≈ 0,04,
világos, hogy az Univerzumban
nagy mennyiségű sötét barionos anyagnak
is kell lenni. Ezek lehetnek fehér és barna törpék,
neutroncsillagok és fekete lyukak, közös néven
MACHO-k (Massive Astrophysical Compact Halo
Objects). A fehér törpék öreg csillagok kiégett parazsai.
A barna törpék csillagszerű objektumok, de
nem elég nagyok ahhoz, hogy beinduljon bennük a
termonukleáris fúzió. A neutroncsillagok és a fekete
lyukak szupernóva-robbanások maradványai. Fekete
lyuk akkor áll elő, ha a felrobbant csillag tömege
igen nagy volt.
A MACHO-k megfigyelhetők mikrolencsehatások
révén. Ez abban áll, hogy amikor a MACHO áthalad
egy háttérben lévő csillag előtt, gravitációs hatása a
csillag fényét fókuszálja, mint egy lencse. Következésképpen
a megfigyelő fényesebbnek látja a csillagot.
A 90-es évektől kezdve hosszú időn át megfigyelték
a Nagy és Kis Magellán Felhőben (közeli minigalaxisokban)
lévő csillagok millióinak fényerősségét.
Amikor a galaxisunkban lévő nem fénylő objektumok
áthaladnak a háttérben lévő csillagok előtt, ezek fényét
bizonyos ideig felerősítik. Az „EROS” nevű program
következtetése az, hogy a MACHO-k a Tejútrendszerünk
halójának tömegéhez legfeljebb 20%-ban
járulnak hozzá. E vizsgálatok - több más hasonlóval
együtt - megerősítették, hogy ámbár bizonyára vannak
nem fénylő barionos anyagok galaxisunkban,
ezek mennyisége kevés. Még az sem biztos, hogy a
hiányzó sötét barionos anyag teljes mennyiségére a
MACHO-k magyarázatot adhatnak.
Miből áll a nem barionos sötét anyag?
A nem barionos sötétanyag-jelöltnek több követelménynek
is meg kell felelni.
- ) A Világegyetem életkorához (~14 milliárd év)
képest stabilnak kell lenni, mivel egyébként mostanáig
lebomlott volna.
- ) Az elektromágneses sugárzással legfeljebb csak
nagyon gyengén hathat kölcsön. Ezért sötét anyag.
- ) Ki kell adja a helyes ΩSA sűrűséget.
Neutrínók
Korábban azt gondolták, hogy a könnyű, relativisztikus
sebességgel mozgó neutrínók lényeges hozzájárulást
adhatnak a sötét anyaghoz. Ma már tudjuk,
hogy a neutrínók sűrűsége (Ωv) az Univerzumban kisebb,
mint 0,014, azaz a sötét anyag sűrűségéhez (ΩSA
= 0,20) csak nagyon kis hozzájárulást adnak. Az Univerzum
struktúráinak (galaxisainak) kialakulására vonatkozó
elemzés is arra vezet, hogy a sötét anyag zömének
hidegnek kellett lenni a kialakulás kezdetén. A
könnyű neutrínók a korai Univerzumban közel fénysebességgel
mozogtak (innen a „forró sötét anyag”
név), így az észlelt kozmikus struktúrák nem alakulhattak
ki belőlük.
Axionok
Az axionok hipotetikus részecskék. Létezésüket a
kvantum-színdinamikai „erős CP-probléma” megoldására
javasolták az 1970-es évek végén, de a szuperhúrelméletekben
is természetszerűen megjelennek. Tömegük
µeV/c2 nagyságrendben
lehet,1 semleges
pszeudoskalár (0- spin-paritású) részecskék
és a korai Univerzumban
nagy mennyiségben
keletkezhettek. Ha a tömegük
az 1-100 µeV/c2 tartományba
esik, a kritikus sűrűség
nagyságrendjében járulhatnak
hozzá a sötét anyag
sűrűségéhez.
Detektálásuk elvileg lehetséges
erős mágneses
térbe helyezett mikrohullámú
rezonátorokban, ahol
átalakíthatók mikrohullámú
fotonokká. Több programban
is kerestek axionokat. A
nagyobbik LLNL (California)
program mérései alapján
kizárható az axionok léte az
1,9-3,3 µeV/c2 tömegtartományban.
A mérések folytatódnak, egyelőre zömmel
negatív eredménnyel. Részletesebben a [3-4]-ben
látható. Axionok létére utaló jeleket találtak atommagátmenetek
vizsgálata során [5].
Gyengén kölcsönható nagy tömegű részecskék,
WIMP-ek
Az angol elnevezés alapján WIMP: Weakly Interacting
Massive Particles. Jelenleg ezek a leginkább elfogadott
jelöltek a sötét anyagra. Természetükre többféle
elképzelés van, legesélyesebbek a stabil, legkönnyebb
szuperszimmetrikus (SUSY) részecskék, a
neutralínók , amelyek a semleges gaugínók
és semleges higgsínók keveredéséből állnak
elő, részletesebben lásd [6, IX.6.1. pont]. A neutralínók
mellett a következő érvek szólnak.
- ) Nem csak az asztrofizika, hanem a részecskefizika
számos problémája (például a tömeghierarchiaprobléma)
is megoldható lenne, ha a szuperszimmetrikus
részecskék léteznének. A szuperszimmetria matematikai
realitás, mivel a fő különbség a normál és
szuperszimmetrikus részecskék között abban van,
hogy más a saját perdületük (spinjük).
- ) A neutralínók eleget tehetnek mindazon követelményeknek,
amelyeket a sötét anyaggal kapcsolatban
elvárhatunk. A legkönnyebb SUSY-részecskék - az
elmélet szerint - várhatóan stabilak, mivel nincs más
SUSY-részecske, amibe bomolhatnak. A neutralínók,
mint a nevük is mutatja, semlegesek. A SUSY-elmélet
szerint a neutralínók várható tömege nagy (10 GeV -
néhány TeV), több nagyságrenddel nagyobb, mint a
proton tömege. Ebből következően viszonylag lomha
mozgásúak. Az ősrobbanási modell szerint a neutralínók
nagy mennyiségben keletkezhettek a kezdeti
forró plazmában, termikus és kémiai egyensúlyban.
Nagy tömegük miatt az Univerzum hűlése során hamar
kifagyhattak „hideg” anyagként (az infláció, azaz
a hirtelen nagyarányú kiterjedés után ≤ 10-10 s időben,
lásd a 4. ábrát). Miután kifagytak, a WIMP-sűrűség
lényegében állandó marad. A részecskék - átélvén
~14 milliárd év viszontagságait - a mai napig megmaradtak.
Egyik legfontosabb érv a neutralínók mellett,
hogy figyelembe véve a várható tömegüket és lomha
mozgásukat, a részletes számítások szerint majdnem
pontosan kiadják a Világegyetem sötét anyagának sűrűségét
(ΩSA ~ 0,20). Végül a neutralínók mellett szól,
hogy rendkívül kicsi a kölcsönhatásuk2 más anyaggal
(várhatóan csak a gravitációs és gyenge kölcsönhatásban
vesznek részt, lásd az 5. ábrát), így kicsi a tömörülési
hajlamuk, a csillagok közötti térben gázszerűen
viselkedhetnek. A 4. ábrán a sötét anyag sűrűségének
meghatározása szempontjából fontos eseményeket
dőlten jelöltük. Feltüntettük azt is, hogy a
CERN-beli nagy hadron ütköztető beindulása után körülbelül
milyen energia fog rendelkezésre állni részecske
keltésére.
A szuperszimmetria-modelleknek nagyon sok változata
van, de majdnem mindben találhatók olyan
szuperszimmetrikus részecskék, amelyekből az Univerzum
sötét anyaga összeállhat.
A neutralínók létének kimutatására számos próbálkozás
történt. A Földünk mozog, így a sötét anyagot
alkotó részecskékkel (gyenge kölcsönhatással)
ütközéseknek kell létrejönni. Különböző elméleti
becslések szerint a detektor anyagában kg-onként és
naponként 0,1-0,0001 ütközési esemény várható, azaz
kedvezőtlen esetben tízezer naponként egy. Az ütközésben
a sötét anyag részecskéje meglöki a detektor
valamelyik atomját, ami észlelhető például szcintillációs
vagy kriogén típusú detektorral. A fő nehézséget a
zavaró háttérsugárzás jelenti. A detektor anyaga tartalmazhat
radioaktív szennyezést és a kozmikus sugárzás
is ad zavaró jeleket. Ezért a méréseket rendkívüli tisztaságú
detektorokkal, mélyen a föld alatt kell elvégezni,
továbbá jelalak és/vagy irány szerinti diszkriminálást
is alkalmazni kell a hasznos jelek elkülönítésére.
Egy harmadik diszkriminálási módszer lehet például
az, hogy a méréseket télen és nyáron is elvégzik. A
Naprendszerünk a galaxisunk magja körül kering körülbelül
220 km/s, míg a Földünk a Nap körül 30 km/s
sebességgel. Így az eredő sebesség más lesz télen,
mint nyáron. E különbség elkülöníti a hasznos jeleket
a háttértől, ami feltehetőleg nem változik az évszakkal.
A szcintillációs detektor lehet NaI, folyékony vagy gázalakú
xenon. A xenonnak nincs hosszú életidejű radioaktív
izotópja és intenzív fényjelet ad. Folyékony állapotban
nagy a sűrűsége és így az érzékenysége is. Gáz
állapotban a meglökés nyoma hosszabb és így lehetőség
nyílik irány szerinti diszkriminálásra. A radioaktív
bomlásból származó elektronok által létrehozott jelek
jelalak-diszkriminálással elkülöníthetők az atommagmeglökődésből
eredő jelektől, mivel az elektronjelek
hosszabb lefutási idejűek.
A kriogén detektor lehet Ge, Si, alumíniumoxid
vagy más anyagból álló. Működési hőmérsékletük ~25
mK körül van. Az ütközéskor fellépő hőkvantumok
(rezgési fononok) detektálására termisztorokat használnak.
A kriogén detektorok jóval érzékenyebbek a
szcintillációsoknál, mivel a fonongerjesztés a teljes
energiával arányos, míg az ionizációs, illetve fényhozam
csak egy kis része a meglökődő atommag teljes
energiájának. Ha egyidejűleg mérik az ionizációt és a
fononokat Ge- vagy Si-kristályokban, igen jó diszkriminációt
lehet elérni.
A 6. ábrán feltüntettük a spintől független WIMP-
nukleon kölcsönhatási hatáskeresztmetszeteket a
WIMP-tömeg függvényében. A görbék a kizárási határra
nyert kísérleti eredményeket mutatják. A sötét
anyag kimutatására egyelőre csak a DAMA (Gran Sasso,
Olaszország) program jelzett pozitív eredményt,
de ez megerősítésre vár.
A WIMP-ek normál anyaggal nem, vagy csak nagyon
gyengén hatnak kölcsön. Ugyanakkor lehet egy
érdekes sajátságuk, nevezetesen hogy ezek saját
maguk antirészecskéi. (Ha a neutrínó Majorana-részecske,
ez is ilyen.) Így ha két ilyen részecske találkozik,
megsemmisülés léphet fel, amelyben nagy
energiájú részecskék, köztük γ-sugarak keletkeznek.
Mivel a WIMP-ek tömege feltehetően néhány száz
GeV/c2, a γ-kvantumok energiája is ilyen nagyságrendben
várható. Ennek vizsgálatára az USA-ban
2008-ban terveznek fellőni egy űrhajót, benne a
GLAST (γ-ray Large Area Space Telescope) berendezést.
Ez 20 MeV - 300 GeV kvantumenergia-tartományban
regisztrálja a γ-sugárzást. A γ-kvantum által
kiváltott elektron-pozitron pár nyomát egy Si-detektorokból
álló rendszer, a teljes energiát pedig egy
elektromágneses kaloriméter méri [8]. Az ilyen irányú
indirekt kutatási módszerek kiegészíthetik a korábban
ismertetett direkt módszereket.
A különböző sötét anyag detektálására szolgáló
programokról és módszerekről, továbbá az eddig
elért eredményekről jó összefoglalás található a [2] és
[4, 233. o.] munkákban.
A neutralínók kozmológiai kimutatása rendkívüli
nehézséggel jár. A normál anyaggal való kölcsönhatási
hatáskeresztmetszetek a neutralínóknál több nagyságrenddel
kisebbeknek várhatók, mint a neutrínóknál.
Ugyanakkor remény van arra, hogy a CERN-ben
(European Organization for Nuclear Research, Genf)
2008-ban beinduló nagy hadron ütköztetőben (Large
Hadron Collider, LHC) sikerül szuperszimmetrikus
részecskéket előállítani, sajátságaikat meghatározni és
eldönteni, állhat-e az Univerzum nem barionos sötét
anyaga a legkönnyebb szuperszimmetrikus részecskékből.
A kérdés megoldása a 21. század egyik legfontosabb
tudományos eredménye lehet.
Összegzés
Nagyszámú megfigyelés meggyőzően mutatja, hogy az
Univerzumban jelen van egy sötét (azaz nem sugárzó
és nem abszorbeáló) anyag, amelynek mibenlétét egyelőre
nem ismerjük. Egzakt kozmológiai mérések mutatják,
hogy az Univerzum anyagának döntő többsége e
sötét anyagból áll. Egyik legvalószínűbb jelölt a sötét
anyagra a legkönnyebb szuperszimmetrikus részecske,
a neutralínó, de sok más elképzelés is van (például a
szuperhúr-elméletekből következően). A sötét anyag
részecskéi felfedhetik létüket úgy, hogy meglökik egy
detektor atomjait, mivel Földünk a sötét anyagban mozog.
Nagyon intenzív nemzetközi kutatások folynak a
sötét anyag direkt és indirekt kimutatására a kozmoszban.
Másrészről a 2008-ban a CERN-ben beinduló nagy
hadron ütköztetőben (7. ábra) remény van szuperszimmetrikus
részecskék előállítására, ezek között lehet
olyan, amelyből a sötét anyag áll.
Irodalom
- Allday J.: Quarks, leptons and the Big Bang. 2nd ed. Inst. of
Phys. Publ., Bristol, 2002.
- Particle Data Group: Review of particle physics. J. Phys. G.:
Nucl. Part. Phys. 33 (2006) 1.
- Asztalos S.J., Rosenberg L.J., van Bibber K., Sikivie P., Zioutas
K.: Searches for astrophysical and cosmological axions. Annu.
Rev. Nucl. Part. Sci. 56 (2006) 293.
- Gaitskell R.J.: Direct detection of dark matter. Annu. Rev. Nucl.
Part. Sci. 54 (2004) 315.
- Krasznahorkay A., de Boer F.W.N., Csatlós M., Csige L., Gácsi Z.,
Gulyás J., Hunyadi M., Ketel T.J., van Klinken J., Krasznahorkay
A. Jr., Vitéz A.: Lepton pairs from a forbidden M0 transition: signaling
an elusive light neutral boson? Acta Phys. Polonica B, 37
(2006) 239.
- Fényes T.: Részecskék és kölcsönhatásaik. Kossuth Egyetemi
Kiadó, Debrecen, 2007.
- Roszkowski L. Pramana 62:1 (2004) hep-ph/0404052
- Atwood W.A., Michelson P.F., Ritz S.: Window on the extreme
Universe. Sci. Am. 297/6 (2007) 28.
_______________________
1 Az elektronvolt (eV) a magfizikában
használatos energiaegység:
1 eV = 1,602 · 10-19 J. Einstein híres
képlete alapján az energia (E)
és tömeg (m) közötti összefüggés:
E = mc2, ahol c a fény sebessége
vákuumban.
2 Az atommagfizikában használt kölcsönhatási hatáskeresztmetszet
definíció szerint σ ≡ ΔNN0-1
ns-1, ahol ΔN a létrejött magreakciók
száma, ha a céltárgyra N0 bombázó részecske esik, ns
a céltárgy felületegységére eső atommagok száma. σ dimenziója (hossz)2, egysége
a barn (rövidítve: b), 1 b = 10-24 cm2.