JÁNOSSY LAJOS HAZATÉRÉSE

Jánossy Natália
filmrendező

Jánossy Lajos 1912-ben született Budapesten. Édesapja Jánosi Imre csillagász volt, aki a kiskartali csillagvizsgálóban, majd a Földrengési Számolóintézetben dolgozott. A Jánosi nevet (különböző írásmódokkal) az 1850-es években vette fel a görög eredetű, a szájhagyomány szerint Kréta szigeti kereskedőktől származó család. A felmenők jellemzően kereskedők, hivatalnokok, orvosok, papok voltak; női ágon a rokonsághoz tartozott Irinyi János, a híres vegyész is. Jánossy Lajos édesanyja, Bortstieber Gertrúd, Pozsony környéki zsidó családból származott; Vágújhelyen született, de számos rokona élt Bécsben (1. ábra). Gertrúd a budapesti egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, később közgazdaságtannal is foglalkozott. Fiai – Lajos, illetve öccse, a közgazdász Ferenc – munkásságát mindvégig figyelemmel kísérte, szakmai problémáikat gyakran meg is vitatta velük.

Jánosy Imre fiatalon, 36 éves korában meghalt. Özvegye a gyerekekkel Bécsbe költözött nővéréhez. Valójában Lukács György öt követte, akinek a Tanácsköztársaságban betöltött szerepe miatt menekülnie kellett Magyarországról. Hamarosan összeházasodtak. 1931-ben Berlinbe költöztek, ahonnan Hitler hatalomra jutásakor Lukácsnak ismét menekülnie kellett. Felesége a két kisebbik gyerekkel Lukács után utazott Moszkvába, Lajcsót azonban Berlinben hagyták, hogy befejezze egyetemi tanulmányait (2. ábra).

Ekkoriban jobb helyet, mint Berlin aligha lehetett volna találni a fizika iránt szenvedélyesen érdeklődő fiatalembernek. Tanárai között volt Walter Nernst, Max von Laue és – aki a legnagyobb hatást gyakorolta Jánossyra – Erwin Schrödinger. Berlinben, az egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, Leonie Kahnnal. Az egyetem elvégzése után Werner Kolhörster nél kezdte kutatómunkáját a kozmikus sugárzás területén.

Németországból az egyre elviselhetetlenebb légkör elől 1937-ben Londonba távozott, ahol Patrick Blackett, a későbbi Nobel-díjas fizikus laboratóriumában kapott állást. Amikor 1938-ban Blackettet kinevezték a Manchesteri Egyetem tanszékvezetőjének, magával vitte többek között Jánossyt is. Az itt létesített kozmikus sugárzási laboratóriumban végzett munkája tette Jánossyt elismert kutatóvá (3. ábra). Ekkor írta az első összefoglaló jellegű monográfiát a kozmikus sugárzásról, amit az oxfordi Clarendon Press jelentetett meg 1948-ban és amely hosszú ideig kézikönyvnek számított a szakterületen dolgozó kutatók számára. Manchesteri tartózkodása alatt született négy gyermeke.

Nagy Britanniai élete során azonban érték csalódások is. Így például állampolgársági kérelmét visszautasították. Ennek indoklását máig sem ismerjük, az anyagot ugyanis száz évre titkosították. Talán Lukács Györgyhöz fűződő családi köteléke volt az ok. Nagyobb problémát jelenthetett Jánossynak, hogy elakadt az egyetemi ranglétrán, nem kapott eredményeinek megfelelő előléptetést. Ez is közrejátszhatott abban, hogy 1948-ban elfogadta Eamon de Valera ír miniszterelnök személyes meghívását a dublini School of Cosmic Physics szenior professzori állásának betöltésére. Dublinban olyan tudósokkal került személyes kapcsolatba, mint Walter Heitler (a kvantumkémia egyik megalapozója), valamint korábbi tanítómesterével, Schrödingerrel.

Jánossy írországi tartózkodása nem nyúlt hosszúra. Bár a körülményekre nem lehetett panasza, nem látott igazi perspektívát az ottani kutatómunkában. Édesanyja leveléből tudjuk, hogy felmerült egy zürichi állás lehetősége, ez azonban valószínűleg nem volt komoly. Annál komolyabb volt a magyar kormány hívása a hazatérésre, aminek 1950 augusztusában eleget is tett. Elhatározásában szerepet játszhatott, hogy családja, amelytől még 1933-ban elszakadt, a háború után hazatért Magyarországra. Feltehetőleg ugyanilyen fontos volt a részvétel lehetősége egy új fizikai kutatóintézet létrehozásában, amit kihívásnak tekintett.

Manapság semmi különös nincs abban, ha egy kutató élete egy pontján úgy határoz, hogy Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból visszatér, mondjuk, kelet-európai szülőföldjére. A hidegháború csúcspontján azonban Jánossy döntése komoly megrökönyödést váltott ki. Kollégája és barátja, Brian McCusker levelében így számolt be az eseményekről: "A távozásod elég nagy port kavart az ír újságokban (és néhány angolban is). Ha ez megnyugtat, úgy tűnik, a komolyabb lapok nem vettek rólad tudomást. Szerencsére én nem találkoztam egyetlen riporterrel sem, Manchesterben épp elkerültem őket, és mire visszaértem Dublinba, már nem voltak itt. Mellesleg hallottad, hogy Infeld visszatért Lengyelországba?"

A nyugati sajtó főleg azzal foglalkozott, birtokában volt-e Jánossy "atomtitkoknak" és kapcsolatban állt-e Klaus Fuchs német származású fizikussal.¹ A magyar sajtó természetesen propagandacélokra használta az ügyet. Röviddel Magyarországra érkezése után a Szabad Nép interjút készített Jánossyval. A professzor – az újság szerint – nyilatkozatában elmondta, hogy többek között azért tért haza, mert "azt akarja, hogy gyerekei tisztességes dolgozó emberekké váljanak". Emellett felemlegette angliai sérelmeit – miszerint nem volt hajlandó támogatni a háborús ipart, ezért "csendben félreállították" –, amire a Guardian című brit újság egy Dr. Janossy turns on Britain (Jánossy Nagy Britannia ellen fordul) című cikkben reagált.

Szándékát, hogy nem tér vissza, hanem Magyarországon marad, Jánossy egy hátrahagyott levélben közölte. "Institute Professor Resigned: Left Letters" – írta az ír sajtó, szójátékkal utalva arra, hogy Jánossy többek között baloldali meggyőződésből tért vissza Magyarországra. Távozása téma volt az ír parlamentben is. Részlet a jegyzőkönyvből:

"Mr. Flanagan [képviselő]: Tudna a miniszter úr további információt adni a professzor leveléről, amelyet Magyarországra távozása előtt a Miniszterelnök Úrhoz intézett?

Miniszterelnök: A képviselő úr csalódott lesz.

A továbbiakban Mr. Flanagan az iránt érdeklődött, hogy írországi tartózkodása folyamán állt-e Jánossy rendőrségi megfigyelés alatt. A belügyminiszter az ország érdekeire való hivatkozással megtagadta a választ.³

Bármilyen szokatlan is volt azokban az időkben, hogy egy nyugaton élő tudós saját akaratából a vasfüggöny mögé vonuljon, Jánossy esete nem példa nélküli. Hasonló történet játszódott le szinte ugyanabban az időben Leopold Infeld lengyel elméleti fizikussal, erre utalt Brian McCusker is fentebb idézett levelében. Infeld Krakkóban született. Egy időben Einstein munkatársaként dolgozott a Princetoni Egyetemen, később a Torontói Egyetemre került. 1950-ben visszatért a kommunista Lengyelországba, mert úgy érezte, hogy ezzel hozzájárulhat a lengyel fizika fejlődéséhez (4. ábra). A nyugati reakciók hasonlóak voltak, mint Jánossy esetében; atomtitkok elárulásával vádolták meg. Két gyermekét még a kanadai állampolgárságtól is megfosztották.

Bruno Pontecorvo olasz fizikus esete kicsit különbözik az előző kettőtől. Pontecorvo egyike volt a "Panisperna utcai fiúk"-nak, akik Enrico Fermi köré csoportosulva kutattak Rómában, többek között neutronokkal kapcsolatos problémákat. 1948-tól Angliában dolgozott a brit atombombaprogramon. 1950 nyarán egy időre "eltűnt", majd a Szovjetunióban bukkant fel. Ezúttal talán joggal aggódtak nukleáris titkok elárulása miatt; hamarosan kiderült azonban, hogy Pontecorvo nem volt birtokában titkosított információknak. Közismert baloldali meggyőződése állhatott az ügy hátterében. Élete további részében a dubnai Egyesített Kutatóintézetben dolgozott.

Jánossy hazatelepedése után nagy energiával vetette bele magát a Központi Fizikai Kutató Intézet megszervezésébe. Az első években személyesen irányított számos kezdő kutatót, akik igen sokat tanultak tőle.⁴ Atomtitkokat nem csempészett haza nyugatról, de magával hozta az akkori időknek megfelelő, korszerű kísérleti kutatómunka szellemét.

Eközben természetesen számos konfliktusa volt környezetével. Bár Jánossy, már csak neveltetésénél fogva is a kommunista eszmék elkötelezett híve volt, a fizika és a KFKI ügye mindennél fontosabb volt számára. 1951 decemberéből fennmaradt egy a pártközpontnak írt feljegyzése a KFKI káderpolitikájával kapcsolatban. Többek között ezt írja:

"Az intézetben szükségszerűen kell politikailag fejletlen embereket alkalmazni. Például Bardócz Árpád tartozik ezek közé, de ő az ipari spektroszkópia egyetlen komoly magyar szakembere. Tarnóczy Tamás pedig ultrahang-specialista. Ilyen emberek alkalmazását helyeselni kell (mert eddig még nem neveltünk fel ilyen politikailag is fejlett szakembereket)."

A levélben a személyzeti osztály munkáját heves kritikával illeti. Megemlíti, hogy egy műszerészt azért nem akartak alkalmazni, mert az apja ligeti mutatványos volt; egy mérnöknél pedig azt kifogásolták, hogy nagyanyja kulák. Azzal zárja a feljegyzést, hogy az ilyen ügyekkel való kényszerű foglalkozás elvonja a tudományos tevékenységtől.

A későbbi években figyelme egyre inkább a fizika alapkérdései felé fordult. A 60-as években írta meg a relativitáselméletről szóló monográfiáját. Ebben a nagy gonddal megírt könyvben a kísérletekből kiindulva, a szokásos matematikai formalizmust alkalmazva, ám a "hivatalos"-tól eltérő interpretációval tárgyalja a relativitáselméletet. A mű komoly kritikákat kapott, de elismerést is, például John S. Bell neves brit fizikustól.

Jánossy Lajos 1972-ben, 60 éves korában, lemondott a KFKI igazgatói posztjáról és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen betöltött tanszékvezetői állásáról. A következő években a kvantummechanika alapkérdéseivel foglalkozott, de hanyatló egészsége és a feladat nagysága miatt erről a problémakörről nem született összefoglaló jellegű munka. 1978-ban, 66 éves korában halt meg szívrohamban.

Szeretném megköszönni édesapám, Jánossy István e cikk megírásához nyújtott segítségét.

____________________

1. Fuchs, aki a Manhattan-program résztvevője volt, 1950 januárjában ismerte el, hogy a Szovjetuniónak kémkedett. 1950 márciusában 14 év börtönre ítélték. Jánossy semmilyen kapcsolatban nem állt vele.
2. Mendemondák szerint Jánossy ezt a levelet a dublini intézet íróasztalfiókjában hagyta mielőtt Magyarországra utazott, és csak miután berendezkedett Budapesten kérte meg kollégáit, hogy továbbítsák a címzettnek.
3. Forrás: Dáil Éireann 123, 15. November, 1950.
4. Lásd például Kiss Dezső visszaemlékezését a Magyar Tudományos Akadémia Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett című sorozatában, 1998.