A MAI FIATALSÁG OKTATÁSA

Pjotr Kapica
Moszkva

Általános az a felfogás, hogy a tudományos eredmények befolyásolják az emberek kulturális színvonalát. A huszadik században azonban ezek az eredmények olyan jelentőségűek voltak, hogy az egész világra kiterjedően - még a társadalom szociális szerkezetére is hatottak. Ezt a folyamatot rendszerint tudományos-technikai forradalomnak nevezik. Ez vezetett el oda, hogy szinte képtelenek vagyunk megbirkózni a fiatalság oktatásának problémáival azon fiatalságnál, amely semmibe veszi a társadalmi változásokat, amelyek a tudományos-technikai forradalom következményei. Most csak a társadalom szerkezetének két tényezőjével szeretnénk részletesen foglalkozni, amelyek - szerintem - a legdöntőbb változásokat eredményezik az ifjúság képzésének megszervezésében. Jól ismert, hogy a tudományos-műszaki eredmények legjelentősebb következménye azoknak az iparban történő felhasználása, ami a termelékenység jelentős növekedését okozta. Ez elsősorban azért történhetett meg, mert a fizikai munkát ma gépek végzik el, amit az elektromosság széles körű használata is megkönnyít. Az extenzív automatizálás a munkások rabszolgamunkáját egy gombnyomás-jellegű tevékenységgé alakította esztergapadokon, darukon, stb. Következésképpen a fejlettebb országokban a múlthoz képest megsokszorozódott az emberi munka termelékenysége. Változását ma egy magas hatványkitevő jellemzi mind a mezőgazdaságban, mind az iparban.

A múlt században a teljes lakosság 80-90%-a falvakban élt, csak a saját maguknak, ill. a városi lakosság ellátására tudtak élelmet termelni. Manapság pl. az USA-ban csak a lakosság 10%-a tartozik a mezőgazdaság foglalkozás-körébe, de ezek az ország összes lakóját el tudják látni termékfeleslegükkel.

Az iparban elért rendkívül magas termelékenységet a következő példával lehet illusztrálni. Ha elosztjuk a jelenleg készülő gépkocsik számát a gyártás folyamatában résztvevő munkások számával, azt látjuk, hogy egy munkás több mint egy kocsit készít minden hónapban.

Uralkodó közgazdasági szemlélet az, hogy a termelékenység jelenlegi színvonala mellett a dolgozó lakosság harmada-negyede képes saját országának lakosságának ellátására az összes közszükségleti cikkekkel, mint az élelem, ruha, lakás, jármű stb. Hogy jelenleg a gyárakban, mégis ennél nagyobb számban alkalmaznak munkásokat, azt a hadiiparral tudjuk magyarázni, meg azzal is, hogy gazdasági segítséget nyújtunk a fejlődő országoknak, előretörőben van a tudományos kutatás, olyan járulékos szolgáltatásokkal látjuk el a lakosságot, mint a turizmus, rádió, TV, mozik, sport, sajtó stb. Az ilyen járulékosan alkalmazott munkások számát csak a mezőgazdaságban és iparban közszükségleti cikket termelő dolgozók száma korlátozza.

A termelékenység jelenlegi magas színvonala és a lakosságra ebből adódó terhek csökkenése lehetővé tették az ifjúság oktatására szentelt idő jelentős növelését. A múlt századi Angliában, amely akkor a legfejlettebb ipari ország volt, csak a leggazdagabbak - akik csak egy jelentéktelen részét tették ki az ország lakosságának - voltak olyan helyzetben, hogy fiaikat vagy leányaikat 20-23 éves korukig taníttathatták. A többségnek 14 éves kortól dolgoznia kellett az iparban vagy a mezőgazdaságban. Ilyen volt a sorsa Faradynak is, aki már 14 éves korában könyvkötő inas volt. Abban az időben a munkaidő gyakran 12-14 óra volt naponta. Jelenleg nincsen gazdasági kényszer, amely megakadályozná, hogy egy iparilag fejlett országban az ifjúságnak a középfokú oktatás lehetőségét 16-18 éves korig nyújtsuk, sőt lehetőség van arra is, hogy az oktatást tovább folytassuk egészen 20-23 éves korig.

Az egyetemi hallgatók számának az a hatalmas megnövekedése, amely a fejlett országokban, mint az Észak-Amerikai Egyesült Államok, a Szovjetunió, stb. megfigyelhető, természetesen a munkatermelékenység növekedésének következtében vált lehetővé. A legutóbbi tíz évben ezekben az országokban a főiskolákon tanuló diákok száma megkettőződött. Ha ezt a növekedést extrapoláljuk, akkor ahhoz az eredményhez jutunk, hogy nincs kizárva annak a lehetősége, hogy néhány évtized után ezekben az országokban az egyetemi műveltség általánossá válik. Ez természetesen kihat az egész oktatási rendszer szervezetére, de elsősorban a középiskolák szervezetére.

Az államok gazdagodásának ezt az ütemét, amely jelenleg a munka termelékenységének növekedése következtében végbemegy, a múlt évszázadban még a vezető gazdasági szakemberek és szociológusok sem látták előre. Ellenkezőleg: az ipari termelés fokozódását abban az időben a "proletariátus elszegényedésének" folyamatával kapcsolták össze. Jelenleg ellenkező irányú jelenségnek vagyunk tanúi. A tömeges fogyasztás célját szolgáló üzemi termelés fejlődése a lakosság egy főjére jutó bevétel rendkívüli megnövekedését vonta maga után. Ennek következtében a munkásosztály életszínvonala állandóan emelkedik. Ha egyes országokban meg is figyelhető, hogy még van néhány százaléknyi munkanélküli és bizonyos fokú szegénység, ez a tökéletlen szociális berendezés számlájára írható, és nem függ össze az illető ország gazdasági lehetőségeivel.

A lakosság életszínvonalának emelkedése új szociális problémákat hoz magával. Ez a probléma a "szabadidő". Ez a kérdés jelenleg széles körű vita tárgyát képezi, de még nem sikerült mindenki által elismert döntést produkálni. Az azonban kétségtelen, hogy ez a probléma szóros kapcsolatban van az ifjúság képzésének, oktatásának kérdésével.

Sematikusan a következő kérdést lehetne feltenni: jelenleg az emberek átlagos munkaideje közel van a napi 7-8 órához. Ha feltételezzük, hogy az alvásra 7-8 órát fordítunk, két órát az evésre, utazásra és egyebekre, akkor is jelenleg minden embernek marad kb. 7 szabad órája. A teljes pihenés céljára szolgál ma is a vasárnap. A szabadidő a jövőben tovább fog növekedni, minthogy a munka termelékenysége is állandóan növekedőben van. Pl. jelenleg a munka termelékenységének a növekedése az elektronikus számítóberendezések felhasználása következtében várható. A szociológusok és közgazdászok egy része a termelékenység újabb forradalmi növekedését várja mind a termelés, mind pedig a szolgáltatások területén. Minthogy az emberek elfoglaltsága a munkában tovább is csökkenni fog, várható, hogy az emberek szabad ideje túlszárnyalja munkaidejüket. Minthogy az emberek elfoglaltsága a munkában tovább is csökkeni fog, várható, hogy az emberek szabad idejüket észszerűen tudják felhasználni.

Nyilvánvalóan Aldous Huxley "Szép új világ" című érdekes munkájában elsőként értékelte ennek a problémának teljes jelentőségét. Akik ezt a könyvet olvasták, emlékeznek rá, hogy ennek a szép világnak a lakói számára a szabad idő problémáját sportolással, különböző primitív látványosságokkal és szexszel oldották meg, amellett széles körben használták a különböző narkotikumokat. A legfontosabb probléma, amelyet Huxley könyvében a szép világ vezetőjének meg kellett oldani, abban állott, hogy a dolgozókban ne merüljön fel érdeklődés a szociális problémák iránt. E célból az embereket már gyermekkoruktól kezdve elszoktatták az önálló és kritikus gondolkodástól.

Huxley a szabadidő felhasználására vonatkozó javaslata különösen beválik a legfejlettebb ipari országokban, amelyekben igen gyorsan nő a lakosság szabadideje. Az Egyesült Államokban mindinkább terjed a különböző narkotikumok használata, csökken az érdeklődés a szellemi és társadalmi kérdések iránt. Különösen a fiatalság használja fel helytelenül szabadidejét, hiányzik a kulturális érdeklődés. Fiatalemberek és leányok az érett életkort elérve könnyen kielégülnek a különböző sport- és színpadi látványosságokkal, és a szex túlburjánzása is fokozódik. Bőségesen állnak rendelkezésre a különböző műszaki berendezések, mint a rádió, a fényképezés, a mozi, a gépkocsik, stb., de a primitív üzemeltethetőség következtében ezekkel is hamarosan betelnek. Emellett minthogy érzik maguk mögött a szülői támogatást, nem félnek a másnaptól, nincs szükségük arra, hogy küzdjenek a létükért, amely mindinkább oda vezet, hogy a fiatalság nem lát maga előtt problémákat, amelyek megoldásánál kifejthetné erejét és akaratát. Mindez együtt megfosztja a fiatalságot, a fiatalság életét annak belső tartalmától. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a társadalom kapitalista elveinek megfelelően a családban és az iskolában folyó nevelést az emberekben az individualizmust fejleszti ki, akkor ennek az lesz a következménye, hogy a fiatalságban nem lesznek meg a szükséges társadalmi ideálok, mint például embertársaik, a tudomány és a művészet szolgálata, ami ismét csökkenti érdeklődésének körét és megfosztja életét annak belső tartalmától. A különböző narkotikumok, amelyeknek a használata mindjobban terjed az ifjúság körében, mint olyan eszközöké, amelyek elszakítják a valóságtól, csak rövid ideig fejtik ki hatásukat. De ezek élvezetével kapcsolatosan felbomlik az emberek idegrendszere, ami csak növeli lelki depressziójukat. Ismeretes, hogy az ifjúság körében a bűnözés is állandóan növekedésben van.

Teljesen érthető ezek után, ha a fiatalság tiltakozni kezd az ilyen valósággal szemben. Az új generáció tiltakozásának első jelenségei már régebben észrevehetők voltak, és jól ismertek mindnyájunk előtt. E jelenségek a beatnikek és a hippik megjelenése stb. Bár ezek a jelenségek még nem váltak tömegessé, mégis felütik fejüket azokban a társadalmakban, amelyekben magas az életszínvonal és sok a szabadidő. Kétségtelen, ezek a jelenségek szimbolizálják a fiatalság elutasító magatartását a jelenlegi kispolgári jellegű civilizációval szemben, amelynek már nincsen belső tartalma.

Az egyetemi hallgatók mozgalmai mind jellegzetesebbekké és komolyabbakká válnak, és ezeket már jelenleg úgy kell tekinteni, mint jelentős szociális jelenséget, amellyel az államnak is számolnia kell. Az Egyesült Államokban a statisztikusok becslése szerint már 1968-1969-ben a középiskolát végzetteknek mintegy 55%-a kap magasabb képzettséget. Ezeknek a száma mintegy 5 millió. Nagy számuknál fogva a diákok jelentős társadalompolitikai erővé váltak.

Az egyetemi hallgatók mozgalmainak vizsgálata a kapitalista országokban azt mutatta. hogy ezekben a mozgalmakban éppen a legtehetősebb diákok vesznek részt a legnagyobb számban. Ez a körülmény bizonyítja, hogy a diákok elégedetlenségét nem gazdasági okok váltják ki, hanem az lényegében a társadalmi berendezés jelenlegi ideológiájával való elégedetlenségnek a kifejezése. Azok a társadalmi hagyományok, amelyek szerint a fiatalságnak élnie kell, nem adnak nekik újabb ideálokat, mert az individualizmus, amely jellemző a kapitalista társadalomra, csak meggazdagodásra ösztönöz, de nem ad szociális ideálokat.

Valamikor a vallás adott az emberek társadalmi tevékenységének ideális irányzatot; jelenleg azonban a tudományos eredmények következtében az emberek többsége előtt a vallásos doktrínák primitívsége nyilvánvaló, ezért azok csak a társadalom egy kis részét tudják kielégíteni.

Ma a diákmozgalmak lázongás jellegűek, mert a fiatalság még nem találta meg azokat az eszméket és a társadalomnak azt a rendszerét, amelyekért harcolnia kellene, az elégedetlenség folyamata még a kezdetén van; néhány éven át folytatódni fog.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a jelenlegi társadalom szerkezete nem eléggé előkészített ahhoz, hogy a maga hasznára tudja fordítani azokat az anyagi előnyöket és azt a szabad időt, amelyet a tudományos-technikai forradalom hozott. Néhány szociológus rámutatott, hogy már jelenleg is megfigyelhető a társadalom degenerálódásának néhány szimptómája. Egyre több szociális vizsgálat jelenik meg a széles tömegek életszínvonalának emelkedéséről és a szabadidő növekedésével következményeiről. Minthogy az emberiség materiális jólétének további növekedését megállítani nem lehet, ennek következtében a szabad idő növekedését sem, ezek a kutatók nagy veszélyt látnak ebben, ha ezt a szociális folyamatot magára hagyják.

Néhány kutató a jelenlegi társadalmi berendezkedés mellett nem lát kiutat a leírt helyzetből, arra a következtetésre jutnak, hogy ebben a folyamatban a jelenlegi civilizáció végső ciklusát kell látni, amely annak pusztulásához fog vezetni. Vannak olyan kijelentések is, amelyek szerint az a körülmény, hogy az emberek nem tudják megfelelőképpen felhasználni életszínvonaluk emelkedését és szabadidejük növekedését, legalább olyan veszélyeket rejt magában, mint egy általános atomháború következtében beálló pusztulás.

Természetesen az ilyen következtetések alaptalanok és elsietettek. A jelenlegi helyzetből való kiutat két ellentétese irányban kell keresnünk. Az első irányzat az, amelyet Huxley olyan színesen írt le a maga utópiájában amely szerint a tömegek a szabad idejüket csak állati jellegű szükségleteik primitív kielégítésére használják fel, amikor is úgy nevelik őket már gyermekkoruktól kezdve, hogy bennük sem lelki, sem szociális szükségletek ne fejlődjenek ki. A másik ezzel ellentétes út, a fiatalságot már kora ifjúságától kezdve úgy nevelni, hogy felkeltsük bennük az érdeklődést a szellemi szükségletek iránt, hogy szabad idejüket és anyagi helyzetüket a társadalom érdekében és saját maguk számára érdekesen tudják felhasználni. Ehhez mindenekelőtt és elsősorban a fiatalság számára meg kell világítani az emberi lét értelmét; úgy nevelni a fiatalságot, hogy kifejlődjenek bennük azok a szellemi tulajdonságok, amelyek szükségesek a tudományok és a művészetek befogadására. Az ember szellemi tulajdonságainak kifejlesztése oktatás útján történik, ezért rámutathatunk arra, hogy éppen ez az az új feladat, amelyet a tudományos-technikai forradalom az iskolák és a felsőoktatási intézményei elé állított.

Mindeddig az emberek oktatásának megközelítése inkább utilitáris módon történt. Az embereket szakmájukból eredő funkciójuk végrehajtására oktatták: mérnököket, orvosokat, jogászokat, stb. képeztek ki. Mindez azért történt, hogy az emberek annak idején munkaidejüket termelékenyebben és öntudatosabban használják ki. Már elérkezett az az idő, amikor a felsőoktatás minden ember számára szükségessé válik ahhoz, hogy úgy használja fel anyagi lehetőségeit és szabad idejét, hogy az részére érdekes, a társadalom részére pedig hasznos legyen.

Milyennek kell lenni ennek az oktatásnak?

Erre a kérdésre határozott választ adni egy előre még nehéz, de a várható döntés általános jellege már meghatározható.

Azt hiszem és élettapasztalatom is erre mutat, hogy munkájukkal leginkább az alkotó munkát végző emberek megelégedettek: a tudósok, az írók, a művészek, a színészek, a rendezők stb. Tudjuk, hogy ezek az emberek általában nem különböztetik meg munkaidejüket szabadidejüktől. Ezek az emberek tevékenységüknek élnek, munkájukban látják életük lényegét. Az a megfigyelésem, hogy bármely munkát vonzóvá és érdekessé lehet tenni, ha abban megtalálhatók az alkotó munka elemei. Természetesen az alkotó munka fogalmát szélesen kell értelmezni, az alkotás bármely emberi tevékenységben megnyilvánulhat, ha azt nem irányítják pontos utasítások, hanem magának kell döntenie arról, hogy munkáját hogyan kívánja elvégezni.

Ismeretes, hogy a jelenlegi termelésben, ahol annak tömeges jellege van, a magas termelékenység érdekében a kollektívának mindent előírás szerint kell megtennie. Ez oda vezet, hogy az egyes munkások nem végeznek alkotó munkát, ami a tömegtermelést az emberek részére unalmassá és érdektelenné teszi. Ezt jól megfigyelhetjük Chaplin "Modern idők" című filmjében.

Néhány utópista már régen megjósolta, hogy egyszer majd az emberek idejüknek csak egy részét fogják a termelésben eltölteni, idejüknek többi részét pedig a tudomány- és a művészet különböző területein végzett érdekes alkotómunka végrehajtására fordítják. A kérdésnek ilyen megoldása nem reális, mert az élettapasztalat arra mutat, hogy a művészetek és a tudomány területén végzett hasznos munka csak akkor várható, ha az illető megfelelő tehetséggel rendelkezik. Feltehető, hogy az embereknek legfeljebb 3-5%-a hozott magával elegendő tehetséget ahhoz, hogy mint tudós, mérnök, művész, író, színész, stb. hasznos munkát végezhessen. Ezért a kérdést úgy kell felvetni, miként adjunk az átlagember szabadidőben végzett munkájának alkotó jelleget, hogy azt szívesen végezze, hogy a szabadidőt észszerűen használja fel.

Az élet azt mutatja, hogy az ilyen tevékenység a legtöbb ember részére lehetséges. Ez a tevékenység lefolytatható a humanitárius érdeklődés, a tudomány és technika vagy a szociális problémák megoldása területén. Sok ember már jelenleg is ilyen jellegű tevékenységnek szenteli szabad idejét. De az élet azt is megmutatta, hogy csak az az ember tudja érdekessé tenni szabad idejét, aki eléggé művelt ehhez, és képes arra, hogy tevékenységébe alkotó elemeket vigyen be.

Hogy ezt a helyzetet megvilágítsuk, egy példát mutatok be. Jelenleg sokan utazásokkal töltik ki szabad idejüket. Ha az ember régi városokat tekint meg, akkor ahhoz, hogy ez számára érdekes legyen, fel kell erre készülnie, például ismernie kell a történelmet. De a legnagyobb kielégülést akkor fogja érezni, ha önállóan gondolja át a látottakat, összehasonlítja ezeket más országok történetével és a jelenlegi viszonyokkal. Ahhoz, hogy mindezt úgy végezhesse el, hogy emellett teljes kielégülést nyerjen, meg kell erre tanítani oly módon, hogy az megfeleljen az illető alkotóképésségének.

Ezek szerint az oktatás feladata nemcsak az, hogy megadja az embereknek azt a tudást, amely szükséges ahhoz, hogy teljes értékű polgárokká váljanak, de ezenfelül ki kell bennük fejleszteni az önálló gondolkodás képességét, amely szükséges ahhoz, hogy kifejlődjék benne az őt környező világ alkotójellegű felfogása.

Az emberi agy alkotóképessége rendszerint már korán megmutatkozik. Megvan már a középiskolában is az alkotóerő továbbfejlesztésére minden lehetőség, de e képességek jellege és iránya rendszerint csak a 18. év betöltése táján állapítható meg. Ez okból a felsőoktatásnak, amely kb. ebben a korban kezdődik, az egyén individuális képességeinek figyelembevéve már specializáltnak kell lennie. Ahhoz azonban, hogy kifejlesszük minden emberben a szabadidő helyes felhasználásának képességét, nyilván arra van szükség, hogy az állam megadja a felsőoktatás lehetőségét minden embernek függetlenül attól, hogy szükség van-e az illető szakmájára vagy sem.

Figyelmen kívül hagyva most azokat az általános kérdéseket, amelyek a fiatalság alkotó nevelésének nagy szociális jelentőségével függnek össze, meg szeretném önökkel osztani azt a tapasztalatomat, amelyet hosszú idejű tudományos és szervező munkám során szereztem, valamint közölni szeretném konkrét elképzeléseimet arra vonatkozólag, miként kell az oktatást végrehajtani ahhoz, hogy az ne legyen a tényanyagok egyszerű betanulása és a természeti törvények emlékezetbe-vésése, hanem kifejlessze fiatalságban annak alkotóképességét. Ezzel a kérdéssel már régen foglalkozom, mégpedig azzal kapcsolatosan, hogy az oktatás folyamán az emberekben ki kell fejleszteni alkotóképességüket abból a célból, hogy az utóbbi időben megmutatkozó anyagi lehetőségeiket és szabad idejüket jobban fel tudják használni, mint ahogy már az előzőkben mondottam.

A fiatalságnak a kiválasztása és oktatása a tudományos alkotó munka végzésére mindig alapját. képezte a tudományok sikeres továbbfejlesztésének. Minthogy az emberek oktatása, nevelése lényegileg már a középiskolában történik, vizsgáljuk meg nagy vonásokban, hogyan kell a középiskolát átalakítanunk ahhoz, hogy megfeleljen az eléje állított feladatnak: kifejlessze a tanulókban az önálló gondolkodás képességét.

Mindeddig a középfokú oktatás alapfeladata bizonyos mennyiségű tudásanyagnak összegyűjtése volt a tudomány különböző területein abból a célból, hogy az emberek országuknak teljes értékű polgáraivá válhassanak. Ahhoz azonban, hogy a tanulóban alkotóképességeket fejlesszünk ki, individuálisan kell velük foglalkoznunk, ami jelentős mértékben megnehezíti az oktatást. Az ifjak és a leányok rendszerint már elég korán megmutatják, hogy miből állnak alkotóképességeik a természettudományok, a művészetek, vagy az irodalom területén. Az iskolának természetesen figyelembe kell vennie a fiatalság képességében megmutatkozó különbséget, és el kell kerülnie azt, hogy erőszakot kövessen el a tanulók természetes képességein. Mindig abból indultam ki, hogy a jövő tudósának képzésénél igen nagy jelentőségű képességeik korai kifejlesztése. Ezért ezek kifejlesztését már az iskolai padokban el kell kezdeni, éspedig minél hamarabb, annál jobb.

Az ember alkotó képességeinek kifejlesztése az önálló gondolkodás kialakításán alapszik. Fejlesztése a következő alapirányokban történhetik: a tudományos általánosítás képessége - indukció. Az elméleti következtetések alkalmazásának képessége a gyakorlati folyamatok irányának jó előre való megállapítása céljából - dedukció. Az elméleti általánosítások és a természetben végbemenő folyamatok közötti ellentmondások kimutatásának képessége - dialektika.

Nem nehéz belátni, hogy a legmegfelelőbb területek ahhoz, hogy az ifjúságban kifejlesszük a természettudományok területén a tudományos alkotó gondolkodás képességét, a matematika és a fizika, mert ezekben a tárgyakban feladatoknak és példáknak megoldása útján már egészen fiatal kortól kezdődően kifejleszthetjük az önálló gondolkodást. Ha összehasonlítjuk az alkotó gondolat kifejlesztésének hatékonyságát a matematikában és a fizikában, azt kell mondanunk, hogy a fizika területe közelebb áll az élethez, nagyobb lehetőséget nyújt a bennünket környező természetben végbemenő jelenségek tudományos vizsgálatához és világosan demonstrálható. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy a tanulók a laboratóriumi gyakorlati oktatás során látják, hogyan születnek meg a megfigyelésekből az elméleti általánosítások, megtanulják a természet tanulmányozásának induktív módszerét is. A feladatok megoldása a tanulókat a deduktív gondolkodásmódra szoktatja. Az előadások során a tanár a dialektikus gondolkodás kifejlesztése érdekében példákon mutathatja be, az elméleti elképzelések és a kísérletek közötti ellentmondások hogyan vezettek a fizikában új tudományos felfedezésekhez.

A fizika rendkívül alkalmas tárgy ahhoz, hogy az ifjúságban már az alapfokú oktatás során kifejlesszük az alkotó gondolkodás képességét a természettudományok területén. Ez a fizika előadásának szervezését az iskolában felelősségteljes feladattá teszi.

Minthogy a fizika előadásának kérdései a jelen kongresszus alapkérdéseit képezik, ezekkel kissé részletesebben kívánok foglalkozni. Általában elismerjük, hogy az alkotó gondolatnak a fizika segítségével történő kifejlesztésében jelentős szerepet játszanak a gyakorlati órák és a szemináriumok. Külön ki kell emelnünk a feladatok megoldásának a jelentőségét, a versenyek szervezését, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy a fiatalság alkotó képességének felismerését lehetővé tegyék. A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy azok a feladatok amelyeket a feladatgyűjtemények általában tartalmaznak nem mindig alkalmasak arra, hogy a tanulók önálló gondolkodását kifejlesszék. Ezek a feladatok általában abban állnak, hogy a képletekbe bizonyos megadott értékeket helyettesítsenek. A tanuló önállósága csak abban mutatkozik meg, hogy helyesen választja ki azt a képletet, amelybe az adott értékeket be kell helyettesítenie.

Azt hiszem, hogy a tanulóknak kevésbé meghatározott feladatokat kell adni, oly módon, hogy a megfelelő értékeket kísérletek alapján állapítsa meg. Közlök néhány példát ezekre az egyszerű feladatokra vonatkozólag: állapíttassék meg annak a szivattyú-motornak a teljesítménye, amely egy 6 emeletes házban kitört tűzvész oltásához szükséges vízsugár előállítását teszi lehetővé. Egy másik példa: milyen méretűnek kell lennie annak a lencsének, amelynek a segítségével összegyűjtve a napsugarakat a gyújtópontjában elhelyezett vashuzal-darabot fel lehet izzítani. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a szükséges adatokat magának a tanulónak kell tapasztalatai alapján vagy kézikönyv segítségével kiválasztania. Hasonló jellegű feladatokat adtam kissé komplikáltabb formában az egyetemi hallgatóknak is. Ezeket a feladatokat sok éven keresztül összegyűjtöttük és füzetben ki is adták. A diákok szeretik az olyan feladatokat, amelyeknek nincsen pontos megoldásuk, így élénk vitára adnak alkalmat. Hasonló jellegű feladattárt lehetne összeállítani a középiskolák számára is. Hogy a tudományos munkára legalkalmasabb ifjúságot kiválasszák és azt megfelelőképpen előkészítsék, mind a Szovjetunióban mind pedig más országokban speciális intézeteket hoztak létre napjainkban a különösen tehetséges tanulók részére.

A művészetek területén ez valószínűleg helyesnek fog bizonyulni, mert a művészeti alkotóképesség a zene, az ábrázolóművészet és egyéb területeken rendszerint sokkal hamarabb jelentkezik, mint az alkotó gondolkodás képessége a tudomány területén.

Azok az iskolák azonban, amelyeket a matematika, a fizika, a kémia vagy a biológia területén tehetséges fiatalok továbbképzésére szerveztek meg, egyenesen károsaknak bizonyultak. Ez a káros hatás a következőkben nyilvánult meg. Ha a tehetséges tanulót kiemelték az iskolából, ez erősen megmutatkozott az egész iskola színvonalán. Ez azzal magyarázható, hogy a tehetséges osztálytárs osztálytársainak sokkal több időt tud szentelni, mint a tanító, és a közöttük kialakuló kölcsönös segítség egyszerűbben alakul ki és sokkal szorosabb. A tehetséges tanulók gyakran nagyobb szerepet játszanak osztálytársaik tanításában, mint maga a tanító. De ez még nem minden. Ismeretes, hogy a tanítás folyamatában maga a tanító is tanul. Ahhoz, hogy egy tantételt megmagyarázzon, magának is jól kell azt értenie, és a magyarázat során állapíthatja meg a legkönnyebben, hogy azt még maga sem érti teljesen. A tehetséges tanulónak is szüksége van a saját fejlődése szempontjából olyan osztálytársakra, akikkel foglalkozni tud. A tehetségesek részére szervezett külön iskolákban ilyen kölcsönös tanítás általában nem fordul elő, és ez nem szolgálja a tehetség kifejlesztésének hatékonyságát. Természetesen van még több olyan tényező, amely az ilyen válogatott jellegű oktatás hátrányos voltát mutatja. Ilyen például a tanulók között kialakuló önteltség, amely megakadályozza a fiatalság normális fejlődését.

Az alkotóképesség kifejlesztése szempontjából igen fontos az előadónak a szerepe is. Ebben a vonatkozásban igen nagy nehézségekkel találkozunk, mert gyakorlatilag lehetetlen a középiskolákat megfelelő számú tehetséges tanárral ellátni, akik képesek volnának arra, hogy egyénileg közelítsék meg tanítványaikat és azokban az önálló gondolkodást kifejlesszék. A tanárok többsége azt a feladatot tűzi maga elé, hogy bizonyos mennyiségű tudást adjon át tanítványainak, és a tanulók előrehaladását aszerint értékeli, hogy azok mennyire sajátították el ezt a tudásanyagot. Emellett az iskolának sincs olyan értékmérője, amely alkalmas volna az önálló gondolkodás értékelésére. Az elénk állított feladat megoldása szempontjából a megfelelő típusú tanár kiválasztása képezi a legnehezebb feladatot. Azt hiszem, hogy van lehetőség ennek a kérdésnek a megoldására, bár ez a lehetőség nem egyszerű, mert nagy ellenállásra találhat a minisztérium hivatalnokai részéről, akik az iskola vezetéséről döntenek. Ez az út hasonlít ahhoz, amelyet Moszkva főiskoláinak egyikében alkalmaznak. Ezt az intézetet olyan tudományos dolgozók előkészítésére hoztuk létre, akik vezető kutatóintézetekben fognak dolgozni, melyek főképpen a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának felügyelete alatt működnek.

Az alapgondolat, amelyet mi felhasználtunk, a következő. A tudomány története mutatja, hogy azok a tudósok dolgoznak a legeredményesebben, akiknek tanítványaik vannak, és azokkal együtt dolgoznak. Ezt számos jelentős tudós példája igazolja. Mengyelejev akkor találta meg az elemek periodikus rendszerét, amikor módszert keresett, hogy az elemek tulajdonságait úgy írja le, hogy azok a hallgatók, akik az általános kémiából tartott előadásait hallgatták, e tulajdonságokat jobban tudják megjegyezni. A fiatal Lobacsevszkij, amikor a felnőttek iskolájában középiskolai geometriát tanított, nem talált megfelelő módszert arra, hogy megmagyarázza tanítványainak a "a priori" egymást nem metsző párhuzamos vonalak pusztulátumának nyilvánvalóságát, és ez vezette őt a nem-euklideszi geometria felfedezéséhez. Stokes a diákok részéré matematikai feladatokat állított össze, és az egyik feladatban annak a bizonyítását kérte, hogy a kontúr mentén vett integrál egyszerű összefüggésben van az e kontúrvonalon átmenő áramlás nagyságával. Ezt a tételt jelenleg Stokes-tételnek nevezzük, bár a valóságban Stokes ezt a tételt sohasem bizonyította be, annak bizonyítását diákjaira bízta. Mint ismeretes, ez a tétel később alapvető tétellé vált, mert Maxwell egyenleteinek alapját képezte. Maxwell híres dolgozatában egyenleteinek levezetésénél hivatkozik arra a feladat-gyűjteményre, amelyet Stokes állított össze. A példák sorozatát mind a mai napig folytatni lehetne. Így például Schrödinger híres egyenleteit akkor találta meg, amikor Debye kérésére megmagyarázta De Broglie munkáit a zürichi műegyetem aspiráns csoportjának. (Debye beszélte el nekem a Schrödinger egyenlet felfedezésének történetét.)

A fentiekből kiindulva mi a kutatóintézetek egész sorában javasoltuk a fiatal tudományos munkatársaknak, hogy kisebb tárgyakat adjanak elő egyetemi hallgatóknak, szemináriumokat vezessenek részükre meghatározott tárgykörökből. Ez legfeljebb egy munkanapot vesz el tőlük, ezt a munkát jól is díjaztuk. Úgy gondoljuk, hogy ezzel legalább annyit segítettük fiatal tudományos munkatársainkat, mint magukat a diákokat. Voltak olyan esetek, amikor fiatal munkatársak önként vállalkoztak rá, hogy a középiskolák felsőbb osztályaiban foglalkozzanak a tanuló fizika oktatásával, ami szintén pozitív eredményeket hozott.

Úgy gondolom, hogy lehetséges ezeknek az elveknek alapján megszervezni a középiskolák felsőbb osztályaiban a fizika oktatását, bevonva a munkába a tudományos kutatóintézetek fiatal tudományos munkatársait is. Ez részükre is, de a tanulók részére is nagyon hasznos lesz, a nehézség egyedül a munka megszervezésében van. Szükséges ugyanis, hogy ez ne legyen erős megterhelés a tudományos munkatársak részére, és ne vegyen el tőlük többet egy munkanapnál. Azonban a középiskolában ennek a módszernek a bevezetése a munkamegosztás folyamatában szervezett nehézségekbe ütközik. Szükség van igen nagy számú tudományos munkatársra, mert ezek mindegyike csak kevés időt tud ennek a munkának szentelni, ami az adminisztráció munkáját megnehezíti.

Mindaddig, amíg állami vonalon nem ismerik fel a fiatalság alkotó jellegű nevelésének szükségességét, a leírt módszer széles körű alkalmazása nehézségekbe fog ütközni.

Befejezésül még egyszer alá akarom húzni, hogy a mi ifjúságunk helyes oktatása érdekében kétségtelenül szükség van arra, hogy kifejlesszük az ifjúság alkotóképességét, és ezt az egyes személyek egyéni képességeinek figyelembevételével kell végezni. E munkát az iskolapadoktól kezdve a főiskolai tanulmányok befejezéséig folytatnunk kell. Ez olyan alapvető feladat, amelytől az emberiség jövő civilizációja függ, ennek következtében nem kevésbé fontos, mint a béke fenntartásának és az atomháború megakadályozásának kérdése. Hogy az emberiség a jövőben a humanizmus és a kultúra útján fejlődjék tovább, nekünk tudósoknak és mindazoknak, akik szellemi munkával foglalkoznak, aktívan részt kell vennünk azoknak a kérdéseknek a kidolgozásában, amelyek a bennünket leváltó generáció egészséges és haladó oktatásával függenek össze.

[1] P. L. Kapica: Fizicseszkie zadacsü, izdatyelsztbo "Znanyie", Moszkva 1966.
Az előbbi 100 feladatból álló gyűjtemény mellett 55 feladat jelent meg a Nauka i zsizny 1967/1 számában (122-125. old.), amelyek között néhány új feladat is szerepel. (Kedves Ferenc)

_________________

A IUPAP által a fizika tanításáról rendezett konferencia megnyitó előadása, Eger, 1970. szeptember 17.