Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1988/4. 134.o.

ANTAL JÁNOS

Vasvári Béla
BME Fizikai Intézet

Antal JánosJanuár 29-én ért bennünket a döbbenetes hír: Antal János az éjszaka folyamán hirtelen, váratlanul meg­halt. Mindnyájunkban felrémlett az az élmény, amikor három évvel ezelőtt a Nobel-díjas Herzberg professzor intézetünkbeli szemináriumán rosszul lett. Akkor sokat aggódtunk érte, és nagyon örültünk, mikor láttuk, hogy szervezete, ha nem is minden ma­radandó nyom nélkül, de úrrá lett az akkori betegsé­gén. Nem láttuk, hogy állapota romlott volna az utóbbi időkben, így nem készülhettünk fel e végzetes eseményre.

Antal János professzornak, a fizika műegyetemi ta­nárának több nemes szenvedélye volt. Ezek alkották életét. Mindenek előtt természetesen a fizika. 1944-ben a háború számunkra talán legsúlyosabb évében iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre és még hallgató korában demonstrátor lett az akkor még ugyancsak fiatal Atomfizika Tanszéken. Azóta is ez az egyetem a munkaadója, ő pedig ugyanezen fu­totta be pályáját a kezdő oktatótól az egyetemi tanári kinevezéséig 1977-ben, elnyerve a Fizikai Intézet kü­lönféle vezető megbízatásait is. Talán tanító édesapja hagyományozta rá a tanári pálya szeretetét. Mérnök­hallgatók ezreit tanította a fizika szépségeire, mindig nagy lelkesedéssel és mindig nagy hivatástudattal. Széles körű, enciklopedikus tudását valamennyien, hallgatói is, kollégái is egyértelműen elismertük. Elő­adásait a precízség, igényesség jellemezte. A matema­tikát, mint a fizika kifejező, leíró apparátusát, kom­munikációs nyelvét nagy biztonsággal kezelte, hasz­nálatát hallgatóitól is elvárta. Tanítványai szerették, tisztelték, a legjobbak követték.

Antal Jánost az új iránti fogékonyság jellemezte. Ennek fényes bizonyítéka, hogy az elsők között ve­zette be a műegyetemi oktatásba a számítástechnika felhasználását. A számítástechnika szenvedélyes művelőjévé vált Intézetünkben. Mondják, hogy a számítástechnika elsősorban a fiatalok fantáziáját ra­gadja meg, közülük várható elsősorban a szakma előbbrevitele. Nálunk Antal Jánostól tanulták a fiata­lok a számítástechnikát is. Az utóbbi években nehéz volt őt a szobájában úgy megtalálni, hogy ne a számí­tógép mellett ült volna. Szerencséjének tartotta, hogy a személyi számítógépekhez való hozzáférés lehető­sége hozzánk is eljutott és hogy ennek részese lehe­tett. Numerikus eszközök felhasználása a fizikai kuta­tási feladataink megoldásához a műegyetemi fizikai tanszékeken hosszú hagyományokra tekint vissza. Gombás Pál professzor és iskolája, Antal János rész­vételével végig járták ezt a fejlődést a mechanikus kézi meghajtású számítógépektől kezdve napjaink csodálatos eszközeiig, melyek a kezdetben még évekig tartó fárasztó munkát ma már egy-két perc alatt képesek elvégezni. Nem csoda, ha ez az óriási ívű fejlődés az olyan fogékony elméket, mint Antal Jánosé volt, a szenvedélyességig magával ragadta. Nem véletlen, hogy távozásával ez az egyik legna­gyobb űr, amit maga után hagyott: több olyan prog­ramnak is volt aktív vezetője, amelyekkel a számítás­technikának a fizika oktatásában való meghonosítá­sát, elterjesztését szeretnénk elérni, a számítógép és az ember kapcsolatának mélyebb, pszichológiai mély­ségeket is érintő részleteit kívántuk felderíteni.

Antal János tudományos tevékenysége elektroni­kai és vákuumfizikai kutatásokkal indult. Később ér­deklődése a szilárdtestek felületi tulajdonságainak ku­tatása felé orientálta. Munkásságának elismerését bi­zonyítja, hogy a Nemzetközi Vákuumtechnikai Unió­nak (IUVSTA) megalapítása óta tagja, majd 1983-ban elnyerte ezen nemzetközi szervezet elnöki tisztjét is. E minőségében 3 éven át vezette az Unió munkáját. A IUVSTA-nak halálakor is alelnöke volt.

Munkásságának egyik legkiemelkedőbb és talán legmaradandóbb eredménye az általa szerkesztett Fi­zikai Kézikönyv Műszakiaknak című kétkötetes hatalmas monográfia, melyben neki sikerült először (szeretnénk az ő példájában bízva remélni, hogy nem utoljára) összefogni a Duna két partján egyetemen oktató és kutató fizikusokat egy korszerű és messze nemcsak a műszakiaknak hasznos, gyakorlatilag az egyetemi szintű elméleti fizikai alapismereteket tar­talmazó mű megírására.

Antal János szerette az élet apró örömeit is. Talán a zenét kellene külön is megemlíteni, csak úgy magá­nak, szűk körben legfeljebb zongorázott, fiatal korá­ban orgonált. Időnként belső feszültségei, aggodalmai ellenére is, alapjában véve optimista természetnek is­mertük. Társaságban jó kedélyéért, humoráért mind­nyájan szerettük.

Fáj, hogy ilyen hirtelen távozott, hogy ezentúl már nem lesz köztünk.

Emlékét tanítványai, munkatársai, megőrizzük. Temetése február 12-én volt a Farkasréti temető­ben. A Budapesti Műszaki Egyetem saját halottjának tekintette.

ANTAL JÁNOS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE

  1. Kőnig-Antal: Protecting Devices for Thermoelectric-Type Vacuummeters. Review of Scientific Instruments (USA) Vol. 27, Nr. 6. p. 417.
  2. Antal-Kőnig: Combined Vacuum Meter for Laboratory Use Acta Phys. Hung. Tom. VII. Fasc. 1. p.117. 1957.
  3. Antal-Kőnig: Simple Design of Ferromagnetic Series Reso­nance Circuits. Periodica Polytechnica. Electr. Eng. Vol. l. No. 1. p. 89. 1957.
  4. Antal-Kőnig: New Acoustical Method of Vacuum Measure­ment. Periodica Polytechnica. Electr. Eng. Vol. l. No. p. 297. 1957.
  5. Antal-Kőnig: New Ionization Gauge for High Vacuum Measurements Nouvelle Jauge a Ionisation pour la Mesure du Haut Vide. Bulletin d'Information d'Organisation Interna­tionale pour la Science et la Technique du Vide (Bruxelles). No. 14/15. 1962. Vacuum, Vol. 12, p. 318. 1962.
  6. Antal-Kőnig: Investigation of Current Density Distribution on the Electrodes of Low-Pressure Penning Discharges. Proc. Symp. Electr. Vacuum Phys. Hung. 1962. Akadémiai Kiadó, Bp. 1963.
  7. J. Antal: On the elastic moduli of alkaline and noble metals l. Act. Phys. Hung. XXl. 1966.
  8. J. Antal: On the elastic moduli of alkaline and noble metals II. Act. Phys. Hung. XXI. 1966.
  9. Antal J.: On the Elastic Moduli of Alkaline and Noble Metals I. Act. Phys. Hung. 21. (1966) 311.
  10. Antal J.: On the Elastic Moduli of Alkaline and Noble Metals II. Act. Phys. Hung. 21. (1966) 321.
  11. Antal J.: Egyértelmű fémek rugalmas állandói. Kandidátusi disszertáció. Bp. 1966.
  12. Antal J. - Füstöss L.: The Investigation of the Possibility of Vacuum Measurement Based on Electron Scattering Process. Proc. Sem. Vac. Phys. Esztergom 1967. Eötvös L. Fiz. Társu­lat kiadásában 1968. XIX. - 1.
  13. Magasi P.-Antal J.-Ruszinkó B.: Über die Wirkung der elektrischen Reizung verschiedener Blasenabschnitte. Acta Chir. Hung. 9, (1968) 77.
  14. Magasi P.-Antal J.-Ruszinkó B.: Az elektromos ingerlés hatása a hólyag különböző részein. Kísérleti Orvostud. 20. (1968) 69.