... NEM ELÉG MAGYARNAK LENNI

Telegdi Bálint
az Eötvös Társulat tiszteleti tagja,
ETH, Zürich

Életrajzomban az olvasható, hogy Budapesten születtem és egyhónapos koromban hagytam el az országot. Szüleim szintén akkor. Mint látják, egy hónap alatt elég jól megtanultam magyarul.

Amit mondok, arra nem készültem előre. Már itt voltam Magyarországon, a magyar tudósok és mérnökök világtalálkozóján, amikor az Eötvös Társulat felkért: az 1989. évi Vándorgyűlésen, beszéljek a külföldön élő, külföldön élt kiemelkedő magyar fizikusokról, hozzájuk fűződő emlékeimről.

A külföldön élő pályakezdő magyar fiatalembernek, talán néha érdemes titkolnia, hogy magyar, hiszen ha ezt megtudják, túl sokat várnak el tőle. Hiszen akkor ő is egy azok közül a Marslakók közül, akik nyelvét senki nem érti, de akik különösen magas értelmükkel tűnnek ki. A tudomány mellett volt egy másik szakma is, ahol sok volt a magyar, sok a magyar tehetség. Egy hollywoodi filmgyár munkafelvételi irodájában volt olvasható a felírás: "It is not enough to be a Hungarian".

Őt ismertem talán a legjobban. Volt egy nagyon távoli családi kapcsolatunk. Apám - aki szállítási ügyekkel foglalkozott - 1914 június 14-én üzleti ügyben elutazott Párizsba. Két-három hétre rá kitört az első világháború. Mint ellenséges állampolgárt, rögtön le is internálták. Sok magyar festő és író volt vele internálva, így Kuncz Aladár is, a Fekete Kolostor szerzője. Egyik társa és jóbarátja egy Detre nevű festő volt, aki később feleségül vette Szilárd Leó hugát. Így közvetve tudtunk meg dolgokat Szilárdról.

A második világháború alatt nem tudta senki a családból, mivel foglalkozik Szilárd Leó. Csak a háború végén lett köztudott szerepe a nukleáris láncreakció megvalósításában. Amikor 1951 május végén megérkeztem Amerikába, erre a családi kapcsolatra hívatkozva Chicagóban felkerestem Szilárd Leót. Ő ekkor már otthagyta a magfizikát, és még nem kötötte le százszázalékosan a politizálás. Biofizikát csinált. Szilárd fogadott engem, és kikérdezett, mihez akarok kezdeni. - "Fermihez jöttem" - válaszoltam. Mire Szilárd: - "Hát kérem, nem kell feltétlenül, hogy maga egy olyan ügyes kísérletező legyen, mint Michelson. Az sem szükséges, hogy olyan jó elméleti tudós legyen, mint az Einstein. De ha valami van magában mindkettőből, még viheti valamire."

Akkor nem tudtam, hogy Szilárd és Fermi közt nem volt a legjobb kapcsolat. Hogy miért nem szerette Fermi annyira Szilárdot? Együtt kezdték Amerikában, a Columbia Egyetemen a reaktor-kutatást. Úgy sejtem, Szilárd inhomogén reaktort akart csinálni, Fermi homogént, és a végén kiderült, hogy Szilárdnak van igaza. De talán a fő ok az emberi természetek különbözősége. Fermi ezt így fogalmazta meg: "Minden magyar, akivel én eddig találkoztam, vagy intelligens, vagy szörnyen intelligens volt. Legtöbbjük túl eredeti. Néha bizony jó, ha az ember konvencionális." - Fermi biztosan Szilárdra gondolt.

Fermi mindent megtett, hogy úgy viselkedjen, mint egy közönséges ember. 1951-1952 táján Amerikában egy művelt ember direkt nem tartott televiziós készüléket. Fermi viszont vásárolt egyet, és minden este 10-kor bekapcsolta; azt nézve csakhamar el is aludt.

Kezdetben még nem igen támogatták az atomkutatást a Colnmbia Egyetemen. Nem hogy milliók, de még ezresek sem csorogtak Fermi laboratóriumába. Fermi reggeltől estig maga fűrészelte a grafitot, piszkos volt, mindent maga csinált. Szilárd viszont azt mondta: - "Erre nem én kellek, erre egy iparost fogok fizetni ". Szilárd New-Yorkban megvágta a gazdag zsidókat: szerzett pénzt, szerzett rádiumforrást, de személyesen alig dolgozott laboratóriumában. Ez a beállítottság nem tetszhetett Ferminek, ő így szeretett érvelni: - "Igaz, én kétszer annyit keresek, mint egy technikus, de kétszer is gyorsabban esztergálok".

Később feleségem Szilárd Leó titkárnője lett. Ő nagyon más perspektivából ismerte a fizikusokat, sokakat ismert, de Szilárdot mindegyik fölé helyezi. Szilárd általában volt rendkívüli. Szerintem Szilárd Leó nem hagyott olyan nagy nevet a fizikában, még a politikában sem, mint képességei lehetővé tették volna. Elmondom erről saját véleményem. Szilárd soha nem volt valódi professzor Amerikában abban az értelemben, hogy előadásokat tartott volna, diákjai lettek volna. A chicagói egyetem adott ugyan Szilárdnak egy professzori titulust, hozzá egy szerény professzori fizetést, de ő előadást nem tartott. Lakása nem volt, hotelszobákban élt, de ide-oda utazgatott. Ez még így szép is volna. De Szilárd mindenhova elment, bement a laborokba, és mindenkit megdöbbentve ezt mondta: "Miért csinálja maga ezt? Sokkal jobb és okosabb volna ezt vagy azt csinálni!" - Van erre egy pesti kifejezés: écesz-géber, ez volt az ő foglakozása. Nem tudta, hogy a legtöbb ember sokkal szívesebben dolgozik a saját buta ötletein, mint mások jó ötletein. Az emberi természet márcsak ilyen.

Így volt a politikával is. Befolyásolni akarta a politikát. Óriási elme-éllel elemezte a szituációkat, találta ki a lehetséges megoldást. A logikából csak az emberi természetet hagyta ki. Ebben a hibában nagyon sok politikai rendszerrel osztozik.

A gyenge bomlásokban fellépő paritássértés vizsgálatában magam is résztvettem. Óriási viták kavarogtak akkor a tükrözési szimmetriáról az Egyesült Államokban, olyanokat sem annakelőtte, sem azután nem éltem meg. Egyszer ebéd után találkoztam Szilárddal, aki megkérdezte: - "Na, mi újság?" - Elmondtam neki a ⁶⁰Co atommag bomlását, azt hogy belőle béta-bomláskor balra polarizált elektronok lépnek ki. (Említettem a pion-müon-bomlásokat is.) Erre Szilárd: - "Talán amikor az ember a tükörbe néz, ott nem is kobalt atommagot lát, hanem antikobaltot." - Életében soha nem foglalkozott gyönge kölcsönhatással, mégis egyből fölfogta a PC'-szimmetria lényeges voltát.

Szilárd megbetegedett rákban, hólyagrákja volt, de nem adta fel. A kórházban ő mondta az orvosoknak, hogy milyen sugárkezelést alkalmazzanak. Meg is gyógyította magát. Később nem rákban halt meg.

Amerikában minden fizikus ismeri Wigner szerénységét, legalábbis azt a "látszólagos" szerénységet. Mert azért Wigner nem olyan szerény, nagyon is jól ismeri saját értékét! Szerénysége álarc, amivel védekezik a kihívásokkal szemben.

Wigner nem csak elméleti fizikusnak kiváló. A háború alatt nagy szerepet játszott mérnöki tudása. A Metallurgiai Programban (azaz a plutónium programban) mindenki meg volt lepve, hogy mennyire értett a műszaki gyakorlathoz, amikor reaktort kellett konstruálnia.

Van Sziciliában egy híres nyári iskola, ahová mindig meghívnak egy híres vénembert, és neki sajátmagáról kell megemlékezni "My Life as a Physicist" címmel. Amikor Wignert hívták meg, elmondta, hogy ő kitől tanult, mint tanult, Berlinben vegyészmérnöki képzettséget szerzett, azután: - "visszatértem Budapestre, és egy-két évet szakmám szerint egy bőrgyárban dolgoztam ". - Amit nem fűzött hozzá: a bőrgyár édesapjáé volt ...

Az utolsó pár évben Wigner Jenőtől nem sok jót lehetett hallani Szilárd Leóra vonatkozólag. De ennek semmi köze nincs a tudományhoz. Dehát Szilárdnak és Wignernek mindig homlokegyenest ellenkező politikai nézetei voltak. Ha Szilárd ma is élne, ma is így lenne. Ha az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia egy tagja meghal, akkor szokás szerint egy másik tag írja meg az eltávozott életrajzát. Szilárd Leó életrajzát az Akadémia Almanachjába Wigner Jenő írta. Így kezdte: - "Tudományos körökben eltöltött hosszú életem során soha nem találkoztam eredetibb szellemmel, mint Szilárd Leó".

Egy utolsó történet Wigner híres szerénységéről. 1956-ban panaszom volt a Physical Review ellen, mert nem publikálta elég gyorsan egy dolgozatomat, amelynél pedig az idő fontos volt. Elkeseredésemben fölhívtam Wigner Jenőt, hogy a segítségét kérjem. Erre ő ezt mondta: - "Kérlek szépen, az Amerikai Fizikai Társaságban én nem csinálhatok semmit. Én ott csak elnök vagyok."

Mikor egyetemi hallgató voltam a zürichi egyetemen, eredetileg azt terveztem, hogy Teller Edéhez fogok jelentkezni ösztöndíjasnak, mert ő olyan témákkal foglalkozott, amelyek engem is érdekeltek. (Ilyen volt pl. az atommag alfa-részecske-modellje). De azt a választ kaptam tőle, hogy sajnálja, új embert nem fogadhat, mert ő most elhagyja az egyetemet.

Jó soká tartott nekem az amerikai vizum megszerzése, akkor volt a Mac Carthy-korszak. Mire kijutottam, már megint az egyetemen volt, így elég gyakran láttam.

Teller Ede mindenre tudott választ adni, nem is egyét. A több válasz közt mindig megvolt a helyes is, azt a beszélgető partnernek kellett kihalásznia. Landautól eltekintve, nem ismertem Tellernél gyorsabb észjárású embert.

Az volt a benyomásom, hogy ő a saját személyében érzett felelősséget az egész emberiségért. Úgy gondolta, hogy ő személyesen tudja, hogyan kell a világot megmenteni. Meglehet, ez az oka, hogy később egyes amerikai fizikusok elidegenedtek tőle.

Valentine Bargman idősebb úr volt. Amikor megismertem, lehetett vagy 35 éves. Einstein asszisztense volt, és Einsteinről kérdezgettem. Beszélgetés közben megjegyezte, hogy azért nem Einstein volt a legintelligensebb elme, akivel életében találkozott. Hát ki lehet az, aki még Albert Einsteinnél is intelligensebb? "Neumann János". Einstein egy külön német megnevezést talált ki Neumann Jánosra. "Ő nem Säugetier, hanem Denktier", akinek nem szopás, hanem gondolkodás a létfeltétele.

Életemben csak egyszer találkoztam vele. De két történetet mondok el róla.

Egyszer, a Manhattan-terv idején Neumann János Los Alamosba látogatott. A plutóniumbombával kapcsolatban valamilyen hidrodinamikai problémát vitattak Fermivel egész nap, késő estig. A diszkusszió után Fermi fáradtan ért vissza a laborba. Ott ezt mondta egyik Chicagóból hozott munkatársának (aki elég jelentős szerepet játszott a Manhattan-tervben): "Kérlek, én mondom neked, hogy ez a Neumann annyival jobban ért nálam a matematikához, mint amennyivel én értek többet hozzá tenálad".

A princetoni intézetben hat hónapot dolgozott egy francia matematikus. Búcsuzáskor beszámolt Neumannak, hogy két nagyon fontos tételt sikerült bebizonyítania. - "Nagyon örülök. Miről szólnak azok a tételek?" - kérdezte Neumann. A francia úr büszkén kimondta az első tételét. Neumann kapásból rávágta a bizonyítást. A második tétellel a francia úr már nem hozakodott elő.

Az utóbbi években több helyen előadásokat tartottam báró Eötvös Lorándról, Európában és Amerikában. Mindenütt azzal kezdtem, hogy senkit se zavarjon a névkezdő E betű kimondása, az arisztokrata hagyomány. Ami nála izgalmas, hogy egy jó nemesi családból származó fiatalember miért megy tudományos pályára. Meggyőződésem, hogy apjának,

Eötvös Józsefnek a liberális nézetei irányították. Tudjuk: Eötvös Lorándot vörös lobogókkal búcsuztatta, temette a Magyar Tanácsköztársaság, de egyéniségének konzervatív oldalát tükrözte budapesti diákjaira tett megjegyzése. "Hát kérem, a heidelbergi egyetemen van igazi tanulás. Mert ki megy oda? A gazdag polgárok és a nemesek fiai, akik teljes idejüket tanulmányaiknak szentelhetik. Bizony nálunk nincs így. Szegény szülők gyermekeinek külön munkával kell megkeresni a kenyerüket tanulás közben. Talán jobb volna, ha valamilyen tisztességes kenyérkereső ipart választanának". - Hogy mélyen volt benne liberalizmus, azt számomra következő kijelentése tükrözi: "A vallásszabadsághoz az is hozzátartozik, hogy valakinek joga legyen ahhoz, hogy ne legyen vallása."

Eötvös Loránd maradandó hatása hazájára nem is az egyetemen volt, hanem a középiskolában. Mindent megtett, hogy a fizikatanárok értsék a fizikát. Amikor a külföldön működő magyar fizikusok hálával szólnak a magyar gimnáziumokról és tanárokról, akkor ez a dicséret jogos, és ez Eötvös igazi öröksége.

Amerikában gyakorlatilag nem létezik középiskola. 18 éves korig ott alig tanulnak valamit, az iskolábajárás kifejezett célja a social adjustment. Talán nem is a kiváló magyar tudósok csodálatraméltóak. Azon kell meglepődnünk, hogy azért még vannak jó amerikai fizikusok is.

___________________________________