ENERGIAALTERNATÍVÁK

A londoni szmog 1952 decemberében, a csernobili nukleáris katasztrófa 1986-ban, a bhopali kémiai katasztrófa 1987-ben ráirányította a közfigyelmet a bekövetkező és lehetséges technikai vészhelyzetekre, amelyek ezrek életét veszélyeztetik. Ellent lehet vetni, hogy az ipari forradalom óta az átlagos emberi életkor megduplázódott. Farkasok, járvány, éhínség nem fenyegeti Európában emberek millióit. A műszaki katasztrófák áldozatainak száma eltörpül az ázsiai "helyi" háborúk áldozataiéhoz (vagy akár az Egyesült Államok útjain egy évben bekövetkező balesetek áldozataiéhoz) képest. De a lélektani elidegenedés és kollektív félelem éppúgy tények, mint a fizikai törvények vagy a műszaki hibák kockázatai. Nemhiába nevezik ezeket az éveket az aggodalom korának.

Szeretjük gyermekeinket és tiszteljük tanítványainkat. Azt kívánjuk nekik, hogy boldogan éljenek egy emberi világban, nem pedig üldözöttként szenvedjenek egy könyörtelen mindenségben. Ezért a fizikatanítás szakemberei és nemzetközi szervezetek meghívták a világ tanárait, professzorait, mérnökeit (főleg a fizika területéről, de a kémia, biológia, orvostudomány területéről is) egy természettudományos oktatási konferenciára, hogy megbeszéljék a kockázatnevelés időszerű kérdéseit, elsősorban az energiaalternatívák példáján. A konferenciát Straub Brunónak, az Elnöki Tanács Elnökének, Frederico Mayornak az UNESCO vezérigazgatójának, Jan Nilsonnak, a Nemzetközi Fizikai Unió főtitkárának, Morris Rosennek, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezérigazgató-helyettesének, Láng Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának az üdvözlete nyitotta meg. A szervezés munkáját a Fizikatanítás Nemzetközi Kutatócsoportja (GIREP), a Fizikatanítás Nemzetközi Bizottsága és az Eötvös Egyetem végezte.

A kihívást bemutatandó, Jon Ogborn (Londoni Egyetem) felkért előadásban elemezte az energia fogalmát aktuális szempontunkból: az energiakülönbségek a változás motorjai, a komfort eszközei és a vész forrásai. Ed Jacobsen (UNESCO) elmondta, hogy az újságok nem használnak olyan matematikai fogalmakat, mint egyenletek, trigonometria, polinómok, de gyakran érvelnek a változás, trend, valószínűség, várható érték, hibaszázalék, kockázat fogalmaival, márpedig utóbbiak nem nagyon szerepelnek az iskolák tanterveiben. Ezért az átlagpolgár fekete-fehér alternatívákban gondolkodik, igen vagy nem információt remél. Az iskolázatlan (vagy tradicionálisan iskolázott) közvélemény könnyen manipulálható érzelmi alapon, ezért hangsúlyozta John Lewis (a Tudományos Uniók Nemzetközi Szövetsége - ICSU - Természettudományos Nevelési Bizottsága nevében): ma a természettudományok tanításának talán az a legfontosabb feladata, hogy döntésre neveljen. Ennek a célnak érdekében a balatonfüredi szeptemberi konferencia különös figyelmet fordított a gyerekek energia- és környezet-fogalmainak is a megismerésére. Jó tudni erről, hiszen a gyerekek magukkal hozott elképzelései sokban a felnőtt társadalom előítéleteit tükrözik.

Több délelőtti ülésszakot a kemény tények bemutatásának szenteltek: reaktor-biztonság (Alvin Weinberg, Oak Ridge), sugárkárosodás Hirosima és Nagaszaki keserű tapasztalatai alapján (Sohei Kondo, Tokió), a közelmúlt katasztrófáinak műszaki és lélektani összetevői (Szovjetunió, USA, India, Brazilia, Uganda), a társadalmat érő sugárhatás természetes forrásból (radon stb.) és orvosi tevékenységből (röntgen stb.). A kockázat ellentétele az általa nyert komfort, luxus, gazdasági előny (Kürti Miklós, Oxfordi Egyetem). A többi energia-alternatívát (vízi, geotermikus, szél, nap-energia) szintén autentikus helyi előadók mutatták be (Egyiptom, Kenya, Izrael, Japán, Kína).

36 országból érkeztek résztvevők, képviseltették magukat a fejlett országok (mint Japán, NSzK, USA) és fejlődők (mint Banglades, Honduras, Uganda), és erősen vitatták, hogy ezek az újszerű nézőpontok beiktathatók-e a közoktatás tanterveibe vagy sem.

Konkrét iskolai megvalósításokat gyakorlatban is bemutattak (iskolai radon-sugárzás és savanyúeső figyelő hálózatok, nukleáris kísérletezés, mikroszámítógépek és más magas technikák alkalmazása). A központi kérdés a következő volt: A közvélemény csak fekete vagy fehér választ hajlandó elfogadni, "ez ránézésre biztonságos", - "az kockázatos, tehát elvetendő". Vagy a felnövekvő nemzedék mégis ránevelhető a logikus (sőt kvantitatív) megközelítésre, az elfogadható és az elfogadhatatlan kockázat fogalmára? Hajlandó lesz-e a társadalom mérlegelni a luxusért fizetendő árat, hogy a vele járó kockázatokat elfogadható szintre szorítsa le? Megértik-e valaha, hogy nincs többé ingyen lakoma, talán sohasem volt.

A konferencia anyaga két kötetben, 600 oldalon jelent meg Marx György szerkesztésében, az Országos Oktatástechnikai Központ kiadásában. A leglényegesebb előadásokat a Fizikai Szemle márciusi, áprilisi, májusi számai közlik. A kötetek kérdéseket vetnek fel, kihívásokat közvetítenek, de nem adhatnak végső választ. Az új kérdésekre feleleteket tanítványaink nemzedékének kell keresnie, hiszen "már a jövő sem a régi" (Paul Valery).

Gyilkosság vagy autógázolás esetén ujjal lehet rámutatni a tettesre. De az ózonlyuk, savanyú eső, olajszennyezés, légköri üvegházhatás esetében a jelenség okai tudományosan megérthetők, de a bűnöstől nem vezet közvetlen vonal az áldozatig. Ha régi 10 liter/100 km fogyasztású autómat modern 5 liter/100 km fogyasztásúra cserélem ki, ha Magyarország széntüzelés helyett atomerőműveket épít, ez önmagában nem mentheti meg a világot, nem óvja meg Banglades millióit a 30 év múlva bekövetkező árvíz-katasztrófáktól. Egy bíró sem ítél el ma senkit gyilkosságért, mert sprayt, nitrogénoxidot termelő autót, tékozló fagyasztóládát, széndioxidot ontó kályhát használ, pedig milliókat támad az ilyenek által okozott rák. Itt nem annyira műszaki, mint morális nevelési problémákkal kell szembenéznünk. Leonard Jossem, a Nemzetközi Fizikatanítási Bizottság elnöke konkluziójában Alfred North Whiteheadet idézte, mondván: "A jövőnek az a dolga, hogy veszélyes legyen, és a természettudomány egyik érdeme, hogy felkészíti a jövőt erre a feladatra." De a fiatalok élvezik az ismeretlent, a váratlant, még a veszélyest is: oly szép a diadal, ha kockázat volt az ára. Ma a természettudományokat oktató tanárok előjoga és erkölcsi kötelessége, hogy a belépő nemzedéket a kihívás vállalására, globális felelősségérzetre neveljék, hogy tanítványaink és gyermekeink boldogan lépjék át tőlünk örökölt szép új világuk küszöbét.