Szabó János (1925-1990)

A félelmetes feketekeretes értesítő hozta Budapestről a döbbenetes hírt: "Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett dr. Szabó Jánosunk 1990. év III. hó 19. napján, életének 65. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait folyó évi IV. hó 2. napján 15 órakor a Farkasréti temető (Hóvirág út) ravatalozójából a római katolikus vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra" . E tárgyszerű tömörségében is kegyetlen gyászjelentés az első órákban szinte el sem tudja hitetni velünk, hogy a sziporkázó életkedvű, a mély és szerteágazó tudással oly gazdagon megáldott Szabó János professzor úr már nincs az élők sorában. Igazságtalanul korán került neve a gyászkeret megfellebbezhetetlen szorításába.

Szomorú a felismerés, hogy számunkra már csak a kegyeletteljes emlékezés és a méltatás maradt... Kedves kollégánk és barátunk - dr. Szabó János, a fizikai tanszék nyugállományú tanszékvezető egyetemi tanára - 1925. szeptember 26-án született a Vác melletti Rádon. Középiskolai tanulmányait a váci piarista gimnáziumban végezte el 1946-ban. Még abban évben felvételt nyert a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika tanári szakára. Kiváló képességei és szorgalma már korai diákévei alatt egyértelműen megmutatkoztak; így szinte természetes, hogy az egyetem elvégzésével egy időben oktatói állást ajánlottak föl számára az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékén. E tanszéken dolgozott 1950-1961 között, miközben hároméves aspirantúráját is elvégezte. A kandidátusi fokozatot 1960-ban kapta meg a "magneotohidrodinamikai lökéshullámok" című nagy sikerű értekezésének megvédése után. Dr. Szabó János tevékenysége egyetemünkön 1961-ben kezdődött el azzal, hogy ekkor három évre kinevezték a fizikai tanszék vezetőjévé. Bár az 1964-1967. közötti időszakot ismét az ELTE Elméleti Fizikai Tanszékén töltötte el, de 1967-től kezdődően már 18 éven keresztül - egészen 1985-ös nyugdíjba vonulásáig - a mi egyetemünk egyetlen fizikus professzoraként dolgozott. Szakmai és emberi kvalitásainak az értékelését is tükrözi az a körülmény, hogy tanszékvezetői teendői (1967-1981) mellett 1970-1974 között tudományos rektorhelyettesi funkciók ellátást is reá bízták egyetemünkön. Nyugdíjba vonulása után sem tudott elszakadni hivatásától, hiszen a budapesti orvostanhallgatók egyik évfolyama számára rendszeresen fizikaelőadásokat tartott.

Nagyszámú hazai és külföldi kollégái mellett a közel tizezernyire tehető egykori diákjai a tanúk arra, hogy Szabó János minden előadása szinte fölülmúlhatatlan szakmai élményt jelentett. Mély szakismeretein kívül oktatói tevékenységét rendkívüli intelligenciája (és az abból fakadó bölcs humora), karizmatikus egyénisége, a megértéssel is párosuló, serkentő szigora tették oly maradandóvá mindenkori hallgatói körében.

A plazmafizika és a magnetohidrodinamika területén tudományos tevékenysége összeségében közel száz szakcikkével és előadásával (ezek döntő többségükben társszerzők nélküliek) dokumentálható, amelyek alapján egyértelmű, hogy a tématerület egyik hazai vezéregyénisége volt. Természetesen ő indította el a helyi fizikai tanszéken is a - mindmáig tartó - elméleti magnetohidrodinamikai kutatásokat. Eredményes kutatómunkájával komoly nemzetközi tekintélyt is szerzett magának, amit gyakori külföldi meghívásai is fémjeleznek: Utrecht, Belgrád, Osló, Tbiliszi, Varsó, Prága - ezek a városok, ahol nemzetközi rendezvényeken, szakmai előadásokat tartott. Ezen kívül 1966-ban fél évig az Utrechti Egyetem Elméleti Fizikai Tanszékén kutatóként dolgozott, 1977-ben pedig az Esseni Egyetem Fizikai Karán fél éven át - ugyancsak meghívásra - vendégoktatóként előadásokat tartott a plazmafizika és szilárdtestfizika területéről.

Széles körű nemzetközi kapcsolataink kiépítésében és ápolásában Szabó Jánost a német, az angol, a francia és az orosz nyelv ismerete segítette.

Szabó János - mondhatni egész szakmai életútja során - kiemelkedő intenzitású munkát végzett a természettudományos közéletben is.

Szabó János három és fél évtizeden át kifejtett tevékenységét számos esetben méltányolták kitüntetésekkel. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést még 1960-ban kapta meg, a következő évben pedig a Schmid Rezső-díj tulajdonosa lett. 1974-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat országos Választmányának kezdeményezésére 1978-ban Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült. A TIT országos és helyi szervezetében kifejtett tevékenységét 1979-ben a Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el. Nyugdíjba vonulása alkalmával másodízben is részesült a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben.

Szabó János rövid, de gazdag életútját azonban nemcsak ezek a kitüntetések jellemzik, hiszen ő mélyebb és hosszabb nyomot is hagyott az időben: azt a tőle kapott tudást amelyet tanítványai - kollégái és volt diákjai - továbbvisznek magukkal.

A fizikai tanszék és az egyetem oktatói-dolgozói, valamint a gépészmérnöki kar és az NME vezetőségének megrendülését és mély együttérzését ez úton is tolmácsolom a felejthetetlen kolléga és barát elhunyta miatt a gyászoló hozzátartozóknak.

Szótér László
Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc