A MODERN FIZIKA ÉRKEZÉSE (1919-1945)

Füstöss László
BME Fizikai Intézete

Azt a négy és fél hónapot, amiről itt szó lesz, egy félévszázados korszak előzte meg, amikor "...alkotmánya szerint liberális volt az ország, de klerikális szellemben volt szabadelvű az élet. A törvény előtt minden polgár egyenlőnek számított, de nem mindenki számított polgárnak. Volt parlament is, ám olyan rendkívüli mértékben élt szabadságaival, hogy többnyire zárva tartották; volt azonban szükségállapot-törvény, amelynek segítségével jól megvoltak parlament nélkül; mégis, valahányszor már az abszolutizmusnak tapsoltak mindenek, a Korona elrendelte, hogy újra vissza kell térni az alkotmányos kormányzáshoz. ...Es ist passiert - mondták errefelé, ha másutt úgy vélték, csoda esett; sajátos, se másutt a németben, se más nyelvekben nem ismert kifejezés volt ez, leheletétől tények és sorscsapások váltak pihe- és gondolatkönnyűvé. Igen, bár sok minden cáfolja látszat szerint, Kákánia talán mégiscsak zseniknek való ország lehetett; valószínűleg ettől is ment tönkre." [1]

A háborúval minden megváltozott, az ország zseniknek valósága is kétségessé lett. Mindenek előtt maga a Monarchia szűnt meg, és a Magyarországnak tekinthető maradékán forradalmak követték egymást, amelyek azonban tiszavirág életük alatt az elképzelt új rendet nem tudták megvalósítani.

A Tanácsköztársaság 133 napja a tudományra és oktatásra kevés valóságos hatással volt. Utólag egy megújulást célzó elgondolás körvonalai állíthatók össze, de a gyakorlatban csupán néhány meghökkentő rendelkezés tette próbára a tudomány embereinek türelmét. Az Akadémia működését felfüggesztették, az egyetemeken adminisztratív irányítással próbálkoztak, a gimnáziumokban megszüntették az érettségit és a latin nyelv tanítását. Az Akadémia elnöke augusztusi jelentésében nyolc oldalon keresztül sorolta a dilettantizmus és kártevés példáit, szerencsére megvalósult kárként egy lövedékbecsapódásra tudott csak hivatkozni, amely a monitorokkal vívott harc közben esett.

Tanulságosabb, ha a tervek, a gyakorlati lépések előkészítése oldaláról vesszük szemügyre a Tanácsköztársaság négy hónapját. Ezt már csak azért is meg kell tennünk, mert a műszaki és természettudományi terület irányítója a Közoktatási Népbiztosság vezető funkcionáriusaként az a Kármán Tódor, aki nem csak tagja a Társulatnak, de az V. Középiskolai Tanulóverseny egykori győztese és elismert tudományos kutató. Nem politikusként, hanem kultúrpolitikai feladatot ellátó szakemberként kapta megbízását. "Kezdeményező szerepet játszott a természettudományos kutatóintézeti hálózat kiépítésében (összhangban a politikai vezetés tudománypolitikai koncepciójával), lépéseket tett egy idegennyelvű tanulmányokat közlő tudományos folyóirat, az Annales Mathematica létrehozására, stb. Az oktatás mélyreható megújítása érdekében a tananyagba bevezetett néhány modern diszciplinát (pl. atomfizikát):

Kármán Tódor (1881-1963)

A Mathematikai és Physikai Társulat a korszakot mint Eötvös Loránd halálának idejét élte meg. A Társulatot Eötvös hozta létre, de a több száz főnyi tagság több volt, mint az a baráti kör, amely az alapító halálával talán csendben feloszlott volna. Vagy ötvenen a hazai matematika és fizika legjobbjai voltak, akiknek életműve feljegyzésre került, a többiek pedig tőlük akarnak tanulni. Az ő körükben érzik szakmájukat természetes közegnek.

Eötvös Loránd szerepének egyedülállóságát, megismételhetetlenségét senki sem vitatta. "Az Akadémia elnöki székén méltó utódja volt édesatyjának és Trefort Ágoston nagybátyjának... Egyik legnemesebb ténykedése volt annak a nagy intézménynek a megalapítása, a báró Eötvös József Kollégium létesítése, amely 25 évi fennállása óta a tehetséges fiatal tanerőknek és a fiatal tudósok képzésének valóságos otthona lett, s melyet mint ez intézet curátora, kezdettől fogva utolsó leheletéig a legmelegebb szeretettel gondozott... Egy másik tudományos alapítása a Mathematikai és Physikai Társulat létesítése volt; e Társulat folyóirata a hazai középfokú iskolák tanerőinek a tudomány mindenkori színvonalán való tartásáról törekszik gondoskodni, míg előadóülései a fiatalabb tudományos erőknek személyes bemutatására adnak kellő alkalmat; végre pedig tanulóversenyei a tehetséges tanulók felismerését célozzák." [3]

A román megszállás, az egyetemi zavargások, a minden területen kikényszerített elszámoltatások két évig gátolták a Társulat működését. A 26. közgyűlésre 1921. májusában került sor, 3 évvel a 25. után. "Semmi pozitívum, csupa negatívum az, amiről számot adhatok" - mondta az ügyvivő titkár, Mikola Sándor jelentésében.

"Nagy megnyugvásunkra szolgálhat, hogy Társulatunk az elmúlt convulsorikus időkben semmiféle eseményben nem szerepelt. Mégis a beérkező felszólalásoknak engedve, kiküldtünk egy igazoló bizottságot a magyar királyi belügyminiszter úr 15008/1920 számú rendeletének megfelelően és annak utasításait pontosan követve, egy tagot a választmány köréből és három tagot a felszólalók közül. Az igazoló bizottság 12 tagunkat kizárásra ítélte és ötöt felmentett. Ezen a határozaton a miniszteri rendelet szerint sem a választmány, sem a közgyűlés nem változtathat." [4] - (A titkári jelentésnek ez a fegyelmi passzusa mutatja, hogy a hatalom "okult" az akadémiai tisztogatások tanulságaiból. Ott ugyanis 1919. novemberében az igazoló bizottság kizárásra vonatkozó javaslatait az összes ülés elvetette - csupán egyetlen esetben szavazta meg a rosszallást).

"Az 1918-ik és 1919-ik években nem is gondolhattunk arra, hogy szokott előadói üléseinket megtarthassuk, hiszen a hatóságok rendeleteibe ütköztünk volna. Ez évben már megszűntek a tiltó rendelkezések, azonban az év első hónapjaiban a fűtési mizériák akadályoztak meg előadói üléseink megtartásában. Végre áprilisban megkezdhettük Társulatunknak ezt a legfontosabb munkáját. Ily módon a mai üléssel együtt ez évben három felolvasó ülést tartottunk, amelyeken hat előadó adott elő." [4]

Mikola Sándor ügyvivő titkárnak ily módon sikerült bizonyítania, hogy az utolsó három évvel kapcsolatban csak negatívumokról számolhat be, a három felolvasó ülést reménysugárként említve. Fanyar fordulattal zárja beszámolóját, az obligát derűlátást szakmai zsargonban előadott groteszkkel helyettesítve: "Azzal a meggyőződéssel végzem jelentésemet, hogy mink, akik hozzá vagyunk szokva a nagy abstractiókhoz, a jelen nehéz helyzetből is ki fogjuk tudni magunkat abstrahálni s a hivatott karmester pálcájának intésére járulunk hozzá önmagunkkal az egésznek harmóniájához." [4]

A 26. közgyűlés a választmány indítványára nevét "Eötvös Loránd Mathematikai és Physikai Társulat"-ra változtatta. A névváltoztatás csak külső jele annak, hogy megváltozott körülmények között a Társulatnak új feladatokat vállalva kell a továbbiakban működnie. A politikai feltételek nyilvánvalóan mások, olyannyira, hogy azok a (jelenleg még) hagyományosan apolitikus matematikai és fizikai tudományok művelőire is hatással vannak. Az új határok következtében a tagság fele az országon kívül találta magát. A belülmaradott állampolgárokból a kurzus kezdett válogatni, például a felsőoktatásba jelentkezők közül az 1920-as XXV. törvény segítségével, amely szerint - "...csak olyan egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók." A megbízhatóságon túl bizonyos arányszámok is elő voltak írva, ezért szokás ezt "nurnerus clausus" törvényként idézni.

A politikai szempontú szűrés, a faji előítélet a színvonal rontása révén is károsan hat a tudományra, de a legtöbb gondot a megromlott erkölcsi, hangulati közállapotok okozzák, amelyek egy ilyen törvény hátterét és indokát jelentik. A nagy magyar tudományos emigráció ezekben az években kezdődött, és mert a faji uszítás nem enyhült, a harmincas években visszavonhatatlanná vált. Természetesen voltak közvetlenül politikai és gazdasági okok is.

Kármán Tódornak menekülnie kellett, de ez csak annyit jelentett, hogy visszatért Aachenbe, és a továbbiakban ott fejlesztette intézetét nemzetközi kutatócentrummá. "Örültem - írja -, hogy kijutottam Magyarországról. Úgy éreztem, elegem van a politikusokból és kormányválságokból. Frissítőnek tűnt visszatérni az egyetemi légkörhöz, és a tudományos munka relatív stabilitásához." [2]

A majdani Nobel-díjas Hevesy Györgytől Kármánnal való szoros kapcsolata (és az ezt kihasználó áskálódások) következtében vonták meg az igazolási eljárás során az előadási jogot, a venia legendit. Menekülnie ugyan nem kellett, de hozzásegítették ahhoz, hogy vonzónak találja a koppenhágai meghívást.

A Kármánnál és Hevesynél húsz évvel fiatalabb generáció reprezentánsaként idézzünk Teller Ede életrajzából. "Ede a budapesti tudományegyetemre iratkozott be. A felvételi vizsgán nem voltak nehézségei. A vizsgabizottságban a matematika egyik nagymestere, Fejér Lipót elnökölt. Ede mindkét felvételi tárgyból, matematikából és fizikából az első helyen végzett, és így 1925 őszén megkezdhette egyetemi tanulmányait Budapesten. Ezt azonban sem ő, sem édesapja nem tartotta jó megoldásnak. Később kompromisszumra jutottak... Eszerint Ede a Rajna menti Karlsruhe vegyészmérnöki karáról híres egyetemére iratkozik be. Így elégedett lehet a papa, mert a fia 'praktikus szakmára' képesítő tanulmányokba kezd, ugyanakkor Ede sem távolodik el teljesen a nagy szerelemtől: melléktárgyként matematikát hallgat majd. Az elhatározást az is egyengette, hogy az ügyvéd úr fájdalmasan bár, de kénytelen volt szembenézni a ténnyel: fiára nem nagy jövő vár Magyarországon az erősbödő antiszemitizmus viszonyai között." [5]

Hevesy György budapesti diák

Hasonló megfontolások játszottak szerepet Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő külföldön maradásában. 1929-ben Ortvay Rudolf próbálta rávenni Wignert a Szegedi Egyetem Elméleti Fizika Tanszékének megpályázására. Wigner válaszából kiderül, hogy az akkorra konszolidáltnak mondott országban is kevés a tudományos vonzerő. "Sajnos - minden egyébtől eltekintve - úgy látom ma a helyzetet, hogy pályázatom elfogadásának amúgy is nagyon kicsi a valószínűsége... Félek, hogy Szeged kissé el van zárva a világtól, és nagyon is hiányozna ott számomra az úgynevezett tudományos atmoszféra." [6]

Egy elméleti fizikusnak nemigen volt szakmailag sem hová hazajönni. A húszas években kialakuló tudós emigráció - amely a magyar fizikához elsősorban személyes, baráti kapcsolatokon keresztül kötődött, és csak esetlegesen volt köze az Eötvös Társulathoz elsősorban elméleti kutatókból állt. Ez különösen igaz, ha a nagyszámú határon kívül maradó matematikust (Fekete Mihály, Dienes Pál, Pólya György, Radó Tibor, Riesz Marcel, Szegő Gábor, Szász Ottó és természetesen Neumann János) is figyelembe vesszük. Bródy Imre feladva elméleti munkásságát inkább hazajött, de tragikumával a kívülmaradók igazát erősíti.

Kísérleti téren több tanszék volt, témákban és kutatási stratégiákban is nagyobb a változatosság. A sok lehetőség az igényekhez képest mégis kevés, és a későbbi oxfordi professzor, Kürti Miklós esélylatolgatása alig különbözik Teller Edéétől: "Miért mentem külföldre? És miért maradtam külföldön? Először is, a 20-as években a politikai helyzet a Horthy-uralom alatt nem volt nagyon kellemes. Az egyetemi felvételnél már voltak nehézségek, például az antiszemitizmus. Numerus clausus volt abban az időben. Zsidó vallásúaknak sokkal nehezebb volt bekerülni az egyetemre, mint másoknak. Egész jó tanuló voltam, azt hiszem, hogy én bekerülhettem volna az egyetemre, de én is, családom is azt gondoltuk, jobb volna, ha mint nagyon sok kortársam, külföldre mennék tanulni. Nagyon kétséges volt, hogy ha még be is fejezem az egyetemi tanulmányaimat, hogy akkor kapok-e jó és érdekes, és rendesen fizetett állást Magyarországon. Úgy látszott, hogy a lehetőségeim sokkal jobbak lesznek a jövőben, ha külföldi diplomát szerzek és külföldiekkel megismerkedek." [7]

A lehetőségek valóban jobbak voltak külföldön, és egyúttal a hazai fizikának is jól jött, hogy a magyar származású kutatók, mérnökök respektusa növekedett. A zsenik "élettere" ebben a negyedszázadban áthelyeződött először Németországba, majd az Egyesült Államokba.

A Királyi Magyar Természettudományi Társulat, a természettudományok támogatására, népszerűsítésére, amatőr módon művelésére még a reformkorban alakult társaság sokfelé ágazó kapcsolatrendszere és hatalmas létszámú tagsága (1926-ban több mint 18000 fő) miatt fontos.

A Természettudomány Társulat szakosztályokból állt, ám épp az Eötvös Társulat léte miatt nem volt fizikai szakosztálya. A fizikai tárgyú előadások hirtelen apadtak el 1891-ben, az Eötvös Társulat megalakulásakor. Ugyanakkor a Természettudományi Társulat Fizikai Választmánya az Eötvös Társulat vezető fizikus személyiségeiből állt (ugyan kikből állhatott volna másokból?), a tisztségviselők közül Eötvös 39 éven keresztül alelnök, Zemplén Győző öt éven át másodtitkár volt. A húszas években Császár Elemér könyvtárnoki tiszte jelentette a kapcsolatot az ismeretterjesztés és a szakmai továbbképzés szervezetei között. Így a Természettudományi Társaság kiadványai közé nem véletlenül került Császár Elemér könyve "A röntgensugárzás és gyakorlati eredményei" címmel.

A matematika és a fizika nem súlyának megfelelő jelenléte a népszerűsítés műfajában jellemző és magától értetődő jelenség. A "nincsen királyi út" valósága korlátot jelent azok számára, akik megkísérlik az eredményeket a nem szakember számára érthetővé tenni. "Az elméleti fizika és matematika nagymértékben ezoterikus tudományok, melyek csak kis mértékben alkalmasak népszerűsítésre és a népszerűsítésnél többnyire épp a leglényegesebb gondolatok csak csonka alakban közölhetők" - írta Ortvay Rudolf, aki valóban mindig tudta, hogy hol a határ a közlésvágy és az elmondhatóság között.

Wodetzky József (1872-1956)

A Magyar Tudományos Akadémiának a vizsgált korszakban három osztálya volt: az első a nyelv- és széptudományi osztály, a második a bölcseleti, társadalmi és történeti tudományok osztálya, a harmadik a mathematikai és természettudományi osztály. A természettudományok háttérbe szorítottságát példaértékűen mutatja a különböző alapítványokból támogatott jutalomtételek elosztása - ezekből pl. 1920-ban az első két osztályra jutott 39, a harmadikra 2. Nemzetközi tekintély terén meglehetősen mások voltak az arányok. Ennek megfelelően a harmadik osztály, azon belül a mathematikai és physikai alosztály, mindvégig fontos szerepet játszott a tudományos közéletben.

Az Akadémia meghatározó szakmai szerepét mutatja Pogány Béla 1926-os írása: "Az MTA hatása a fizikai tudományok fejlődésére az utolsó száz év alatt". Pogány végig követi Jedliktől kezdve minden fizikai munkánál az Akadémia jótékony, segítő hatását. A centenáriumra készült fizikatörténeti összefoglaló végén egy német professzort idézve hangzik el a változatlan érvényű figyelmeztetés: "Mintegy húsz évvel ezelőtt lehettek még olyan fizikusok, kik büszkék voltak arra, ha jelentéktelen segédeszközökkel érdemlegeset produkáltak. Ez már akkor is oly kedvtelés volt, mely idővel egyetlen varázsát, az újdonság ingerét is teljesen elvesztette. Ma az ilyen igyekezet egyenesen céltalan, mert az olcsó kísérleteket már mind végrehajtották." [15]

Az Akadémia támogatta az Eötvös Társulatot is. Ez a támogatás hol jelentős volt, hol meg csak jelképes. Magának az Akadémiának a pénzügyi mérlege a húszas évek végéig a változó mértékű állami támogatás ellenére egyenletesen veszteséges volt. Az 1928-ban örökölt gróf Vigyázó Ferenc-féle vagyon hatására megváltozott a helyzet, végül is a harmincas években már nem tudták olyan ütemben csökkenteni az állami támogatást, hogy a mérleg negatív legyen. Ebből az anyagi fellendülésből a Harmadik Osztálynak is jutott: A Mathematikai és Természettudományi Közlemények nagyobb ívszámban jelentek meg, a Társulat évi 500 pengős támogatását is megduplázták. Ennek az értékét akkor tudjuk megbecsülni, ha a négy évvel későbbi akcióval vetjük egybe, amikor Ortvaynak valóban sikerült egyenesbe hozni a Társulat pénzügyeit 12000 pengő összegyűjtésével.

A konszolidálódás időszakában a kultúrfölény ellenszenves, de nem hatástalan jelszava mögött természettudományokat fejlesztő program is meghúzódott. "Ha ebben a pillanatban korlátolt mértékben tudunk is építkezni, mindenesetre különösen Budapesten gondoskodni kell arról, hogy nagy területek jókor az építkezésekre rezerváltassanak, hogy majdan tervszerűen egy olyan telep létesüljön, mint amilyet a németek ma Berlin mellett Dahlemben létrehoztak. Jelentékeny a mi visszamaradásunk a filozófiai és orvosi fakultások elméleti tanszékein, az elméleti intézeteknél és laboratóriumoknál, de nagy a visszamaradásunk a Műegyetemen is. Ez a gyönyörű palota közvetlenül a háború kitörése előtt készült el, a gépcsarnokának és laboratóriumának felszerelésére már nem maradt pénz és idő." [16]

Klebelsberg gróf még egyebeket is ígért a Magyar Természet-, Orvos-, Műszaki- és Mezőgazdaságtudományi Országos Kongresszus elnöki megnyitójában, 1926. januárjában. E kongresszus után törvényjavaslatot terjesztett elő "a természettudományok fejlesztése érdekében teendő intézkedésekről". Ebben szó van az Országos Természettudományi Tanács felállításáról "...amelynek különös feladata, hogy

a) az ország egyetemes érdekei szempontjából fontos problémákat tudománypolitikai programba foglalja és a bel- és külföld tudományos mozgalmait figyelemmel tartva, a programm fokozatos kiegészítéséről állandóan gondoskodjék;

b) a programm végrehajtására irányuló kutató munkát megindítsa, irányítsa és ellenőrizze;

c) általában a magyar tudományosság színvonalon maradása érdekében szükséges intézkedéseket ne-csak a vallás- és közoktatásügyi, vagy más érdekelt miniszternél kezdeményezze, hanem azokra a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívja;

d) a természettudományi tudományszakok intézeteinek és kutatóinak összhangzatos együttműködését biztosítsa;

e) az intézeteknek és laboratóriumoknak műszerekkel és más eszközökkel való felszerelését figyelemmel kísérje;..." [17]

További pontok is voltak; de érdekesebb a törvényjavaslat 4.§-a, a "Budapesti matematikai és természettudományi kar és telep"-ről:

(1) A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmazást nyer arra, hogy a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karát kettéválaszthassa akként, hogy a kötelékéből kiveendő matematikai és természettudományi tanszékekből és a hozzájuk tartozó intézetekből és laboratóriumokból külön matematikai és természettudományi kart alakítson.

(2) E kar s általában a Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem, továbbá a Kir. József Műegyetem fejlődése által kívánt, valamint az országos Magyar Gyűjteményegyetem javára be kell kebelezni a ..."Műegyetem körüli dunaparti területet." [18] A törvényjavaslat részletes indoklásában leírja, hogy a "...budapesti bölcsészeti kar Gyakorlati Fizikai Intézete e fakultás Múzeum körúti épületében van elhelyezve, a Múzeum-körút azonban Budapestnek egyik legnagyobb forgalmú vonala, melyen igen jelentékeny a villamosvasúti közlekedés is. A nagy közlekedés a magas épületben olyan rezgéseket okoz, amely a preciziós műszerek használatát rendkívül megnehezíti elannyira, hogy bizonyos megfigyeléseket csak éjnek idején lehet végezni, amikor rövid időn át a közlekedés szünetel. Úgy ennek az intézetnek, mint a műegyetem kísérleti fizikai tanszékének épületét is fel fog kelleni venni azon intézmények sorába, melyek elsősorban lennének a műegyetem melletti telepre áthelyezendők." [19]

Klebelsberg elképzelései a pontos helyrajzi számokig kidolgozottak voltak, mégis kevés valósult meg közülük. A svábhegyi Csillagvizsgálón, a Geofizikai Intézeten és a tihanyi Élettani Intézeten kívül az ösztöndíjakhoz és a kutatási segélyekhez való hozzájutás nagyobb esélyét említhetjük a matematika és a természettudományok területén. Összehasonlítva a következő kultuszminisztereknek a természettudományok felvirágoztatása érdekében végzett tevékenységével - a vizsgált időszakot illetően ez a Hóman Bálint működésével való összehasonlítást jelenti - Klebelsberg eredményességét csak saját ígéreteihez mérten kifogásolhatjuk.

"A tudomány haladását rendes összejöveteleinken élőszóban előadni, és mindazt, ami a szakember figyelmére méltó, szakfolyóiratunkban megírni, ez a mi feladatunk. E feladat nem látszik nagynak, alig többnek egy önképzőkör feladatánál; és mégis, ha híven teljesítjük, érdemes munkát végzünk, és nagy szolgálatot teszünk vele. Hiszen, ha elérjük azt, hogy mindenki, aki hazánkban fizikát és matematikát tanít, igazán fizikus és matematikus legyen: akkor nagy szolgálatot tettünk nemcsak az iskolának, hanem hazánk tudományosságának is. Hogyha ezen önképzés feladatát híven és komolyan teljesítjük, annak az is lesz az eredménye, hogy a mi körünkből fognak majd kiválni a tudomány önálló művelői és fejlesztői." [8]

Eötvös Lorándnak ezek az alakuló ülésen elhangzott szavai kijelölték a társulat vonzáskörét, ami közvetlenül a matematikát és/vagy fizikát tanító tanárokat, valamint a tanárokon kívül a matematikával, fizikával hivatásszerűen foglalkozókat foglalja magában. A két háború közötti időszakban a társulat létszámának hozzávetőleg a felét adták a középiskolai tanárok, a másik felét az egyetemi matematikusok, fizikusok, csillagászok, mérnökök, az ipari kutatóintézetek munkatársai.

A területnövekedésig nem változott sokat a középfokú oktatás tanerőinek száma. Az 1934-35-ös tanévben 8800-an voltak, csak a középiskolákat (gimnáziumok, reáliskolák) tekintve 3244-en. [9] A tanárok között a matematika és/vagy fizika tanárok hányadát 20-25%nak becsülve; a szigorúan vett középiskolára vonatkozóan sem lesz a társulati tagok aránya nagyobb az összes középiskola matematika-fizika szakos tanárainak kb. 10 százalékánál. Fogalmazhatunk úgy, hogy a társulat igényessége, amely az előadások, cikkek színvonalában mindvégig lemérhető, egyúttal ezt a tagsági arányt is beállította. De hibáztatható a társulat is, hogy nem volt képes felismerni és képviselni a tanárok érdekeit, nem tudott számukra vonzó programot adni. Kétségtelen, hogy a jellemzően tizenötezres létszámú Természettudományi Társulatnak jóval több tanár tagja, lapjának, a Természettudományi Közlönynek több olvasója volt a matematika-fizika szakos tanárok között is. Persze más a szerepe a szakmai önképzésnek és más az általános tájékozódásnak, összehasonlításuk csupán az arányok megismerését szolgálja. Talán ösztönösen is igaza volt Kosztolányinak, amikor a korszak híres tanárregényében, az "Aranysárkány"-ban különbségtevés nélkül sorolta fel a két folyóiratot a szakmáját értő és szerető főhős jellemzésében:

Valószínűleg nem könnyű szociológiai törvényt alkotni abból az empírikus adatból, hogy a társulati tag középiskolai tanárok az összes matematika és/vagy fizika szakos tanár 10%-át tették ki. Annál kevésbé, mert az ingadozás összemérhető ezzel az átlaggal. Közvetlenül a háború előtt (1912/13) 3959 volt a középiskolai tanárok száma (ebből 645 budapesti) [9], míg ugyanekkor a társulati taglétszám 387 volt (ebből 187 budapesti) - feltehetően ekkor a tagok nagyobb százalékát adták a tanárok [10]. Ám 1916-ban egy év alatt csaknem 20 százalékkal nőtt a létszám, így ebben az évben 451 tag (közülük 231 budapesti) [11] állt szemben a gyakorlatilag változatlan tanárlétszámmal. Ez a szembetűnő létszámnövekedés a második világháború idején a lendületesen szervező fizikus titkár - Ortvay Rudolf - hatására megismétlődött. Három év alatt több mint száz fővel nőtt a tagság létszáma, ami ekkor csaknem 50 százalékos növekedést jelentett. [12] Még az sem dönthető el, hogy egy-egy különösen aktív vezető személyi varázsáról, a szervező munka színvonalának markáns növekedéséről van-e szó, avagy ahhoz a felismeréshez, hogy háborúk, katasztrófák idején csökken az öngyilkosok száma, hozzá kell vennünk, hogy ilyen helyzetben a tudományos társaságok iránti érdeklődés jellemzően megnő.

Ortvay Rudolf (1885-1945)

A Társulat kiegyensúlyozottá vált a két tudományág szerint is. Az előadások és a Lapokban megjelent cikkek évről-évre tartották az ötven százalékos arányt. Az elnöki tisztségen kívül mindenből kettő volt - két alelnök, két titkár, két lapszerkesztő, az egyik matematikus, a másik fizikus. Ennek ellenére az volt a vélemény, hogy a Társulatot és annak lapját a matematikusok és a matematika uralják. A fizikus Eötvös elnöksége idején ez csak az alapító elnök meghatározó személyisége következtében maradt megfogalmazatlan.

A természettudományok igénylik a matematikát, a matematika azonban megvan a természettudományok nélkül. A matematika első számú kiszolgáltatottja a fizika, amelyen belül az elméleti fizika közkeletű neve matematikai fizika volt. Udvarias matematikusok szokták hangoztatni, hogy a fizikai problémák jelentik számukra a termékenyítő kihívást, a kevésbé udvarias Hilbert pedig kimondta, hogy szép tudomány a fizika, csak túl nehéz a fizikusoknak.

Matematikusok és fizikusok egymás mellett élése egyebek közt korszak-, helyzet- és személyiségfüggő. A korszak nem volt a legrosszabb a tudomány emberei számára (hogy nem volt jó, arról már az antiszemitizmussal kapcsolatban volt szó), hiszen a kultúrfölény hivatalos politika rangjára emelt jelszavához kellettek a külföldön is ismert és elismert magyar eredmények. A két háború közötti időszakban az itthon alkotók munkáját tekintve jóval nagyobb külföldi elismertség övezte a matematikusokét, mint a fizikusokét. A helyzet a konkrét feltételeket jelenti, az örökséget és a lehetőségeket. Az összehasonlítás itt is a matematikusok előnyét mutatja, hiszen az elméleti fizika örökségét Fröhlich Izidor kövült nézetei, a kísérleti fizika lehetőségeit a lepusztult költségvetés korlátozta. Ezzel szemben a matematikában a budapesti Tudományegyetemen Fejér Lipót és Suták József, a Műegyetemen Rados Gusztáv és Kürschák József, Szegeden Haar Alfréd, Kerékjártó Béla és Riesz Frigyes jelentős eredményekkel maguk mögött és a továbbiakban is eszközigény nélkül több optimizmusra voltak jogosultak, mint a fizikusok. Ami pedig a magávalragadó személyiséget illeti, aki képes matematikusokat és fizikusokat közös programért mozgósítani, ilyennek bizonyult Ortvay Rudolf a pesti Elméleti Fizikai Tanszék élén, tehát a húszas évek legvégétől. Varázsa önemésztő, ideges lobogásban volt, lehetősége a kulcsszerepre abból adódott, hogy mint a legtekintélyesebb hazai fizikusnak, Tangl Károlynak egykori tanársegéde, az ő segítségével szerezte meg pesti tanszékét, miközben a szegedi matematikusokat már barátainak mondhatta.

Végülis a matematikus fölény nem a matematikusok uralma volt, hanem állapot, a Társulat természetes létezési módja, ami csak így utólag, a visszatekintés során kap hangsúlyt. A matematika mindenkit rabul ejt, legyen szó rendszeres vagy alkalmi felhasználóról, amihez keveredik nosztalgia és lelkiismeretfurdalás amiatt, hogy többet kellene foglalkozni vele. A spontán kialakult állapotot pedig legfeljebb értelmezni szabad, megzavarni nem. A Társulat is ezt a gyakorlatot követte.

Az Eötvös Társulatnak juttatott államsegély rendszeres volt és kevés, 1927-ben például a 4444 pengős éves költségek mellett 550 pengő. Szükség volt továbbra is az adományokra! - ugyanebben az évben pl. Károly Irén 400 pengőt adott. A gazdasági válság éveiben állandósultak a kétségbeesett felhívások a tagdíjhátralékok rendezésére (a tagdíj vidékieknek 6 P, budapestieknek 8 P volt). Komoly segítséget jelentett pl. 1930-ban a Széchenyi Társaság 3000 pengős adománya. Ez a társaság - teljes nevén "a magyar természettudományi oktatás előmozdítására alakult Széchenyi Tudományos Társaság" - határozott tudománytámogatási elképzelésekkel rendelkezett: "Programunk alapgondolata, hogy szegény ország lévén, nagy súlyt kell fektetnünk arra, hogy tudományos kutatásra fordított összegek felhasználásánál ugyanazok a szempontok jussanak érvényre, amelyek más gazdasági beruházásoknál irányadók. Biztosítani kell elsősorban a beruházás produktív jellegét, másodsorban mindent el kell követni arra, hogy annak gyümölcsözősége fokoztassék. Az első szempont a kutatómunka feladatának illetve a megoldandó problémáknak kiválasztásánál jön figyelembe, a második szempont a kutató személyének megválasztásánál irányadó." [20] A fizika területén különböző években a röntgen-dozimetriát (Pogány), gravitációs méréseket (Oltay), akusztikát (Békésy) és a röntgen-anyagvizsgálatot (Pogány) támogatták, valamint több ízben jelentős összeggel az Eötvös Társulatot.

A Társulat pénzügyi mérlege igen egyszerű szerkezetű volt: a tagdíjak, előfizetési díjak fedezték az adminisztrációs kiadásokat, a nagyobb összegű támogatásokból lehetett a nyomdát fizetni. Ha ezek a támogatások mégsem voltak nagyobb összegűek, abban az évben a Lapok csak néhány oldalon jelentek meg: "E szánalmasan lesorvadt köteteknek kiadását egyedül az MTA-nak felére leszállított segélye és néhány év óta a kormánynak mérsékelt támogatása tették lehetővé." [12]

A húszas években előfordult a két és fél íves terjedelem, Ortvaynak pedig sikerült elérnie a 35 ívet is, miközben a szerzőknek fizetett tiszteletdíj csaknem elfelejtett intézményét is felélesztette.

A főszerepeket könnyű kiosztani a Társulatban betöltött tisztek alapján: 1921-1931 elnök Fröhlich Izidor; 1942-1943 elnök, 1940-1942 alelnök, 1924-1940 titkár és lapszerkesztő Pogány Béla; 1921-1939 alelnök Tangl Károly; 1940-1944 titkár és lapszerkesztő Ortvay Rudolf. Fizikusként volt titkár és lapszerkesztő 1917 és 1924 között Mikola Sándor; 1942-től 1944-ig volt alelnök Rybár István - kettejük szerepe azonban nem volt meghatározó. A többi felsorolt is igen különböző súlyt jelentett és különböző módon. Közös volt bennük, hogy közvetve vagy közvetlenül mindannyian Eötvös Loránd bűvköréből indultak.

Fröhlich Izidor egyenesen Eötvös Lorándtól kapta a {majdani) Pázmány Egyetem Elméleti Fizikai Tanszékét. 40 éven keresztül ez a munkamegosztás maradt fenn a tanszékek vezetésében. Fröhlich azt vallotta, amit Eötvös: a Kirchhoff-Voigt féle fenomenologikus irányzat igazát, amelybe a maxwelli elektrodinamika már nem fért bele. Minthogy a visszavert fény polarizációs viszonyait évtizedeken keresztül legendás szorgalommal tanulmányozta, paradox módon a leghosszabb ideig a legfontosabb elméleti fizikus posztot betöltő professzor elszánt kísérleti munkálkodása révén vívott ki nagyobb elismerést. Korrektsége, segítőkész személyisége, rendíthetetlen szorgalma megbecsülést szereztek számára, függetlenül anakronisztikus nézeteitől. A Magyar Tudományos Akadémia III. Osztályának titkára, a Természettudományi Társulat fizikai választmányának tagja (48 éven keresztül), maga a megtestesült tekintély és kiszámíthatóság.

Eötvös Loránd tanársegédeként indult pályáján Tangl Károly is, ami szemléletére, kezdeti témaválasztására meghatározónak bizonyult. Néhány potenciálelméleti feladat megoldása után a horizontális csavarási ingával, majd a mágnesességnek egy drót mechanikai tulajdonságaira gyakorolt hatásával foglalkozott. 1903-ban a kolozsvári egyetemen lett a kísérleti fizika tanára, ahol az első években a di-elektromos állandó hőmérséklet- és nyomásfüggését tanulmányozta: "...mintaszerű vizsgálatai tudományos működésének kiemelkedő részét képezik, melyek neki általános elismerést szereztek." [21] A szilárdtest és a folyadék határfelületén fellépő felületi feszültségre vonatkozó vizsgálatai közben 1917-ben a Műegyetemre, majd Eötvös utódaként a pesti Tudományegyetemre került. Itt ismét visszatért a horizontális inga kérdéséhez, a későbbiekben pedig elsősorban munkatársait segítette pályájukon: támogatta Barnóthyék kozmikus sugárzásra vonatkozó kutatásait.

Tangl Károly (1869-1940)

"Tangl tárgyalásoknál, a karban, bizottságokban, kongresszusoknál mindig a lényeget jól látó és magas szempontok által vezetett egyénnek mutatkozott. Nem volt harcos természet, de körültekintéssel és tapintattal sokat el tudott érni. Katedrája és intézete, tanítványainak sorsa mindig érdekelte..." [21] - emlékszik vissza Ortvay Rudolf.

Ortvay hiteles krónikás, mert őt Tangl indította el pályáján. "Ortvay Rudolf tanársegédként 1908-ban került oda. Kísérletileg folyadékok dielektromos állandójának a vizsgálatán dolgozott nagyobb nyomások mellett. Ortvay a munkáját befejezte, az közlésre is került, de Ortvayt a kísérletekkel járó nehézségek annyira izgatták, hogy Tangl tanácsára átment az elméleti fizika területére. Ezt a célt szolgálta az, hogy Ortvay 1912 őszétől kezdve Münchenbe ment Sommerfeld mellé." [22]

A Sommerfeldnél, Debyenél eltöltött két év után hamarosan Farkas Gyula utóda lett Kolozsvárott az Elméleti Fizikai Tanszéken. A kolozsvárit folytató szegedi évek után Fröhlich Izidor helyére kapott kinevezést a pesti egyetemre. Rövid idő alatt a múlt századi elképzeléseknél megrekedt elméleti fizikából naprakész tudományt varázsolt. Ideges, kapkodó, lelkesítően lelkesedő alakja alkalmas volt arra, hogy a fizika iránti lehetséges érdeklődőket összegyűjtse és az eredmények valódi részesévé tegye. Az általa szervezett kollokviumok bizonyára felkeltették a Társulat örömmel vegyes irigységét, hiszen ott volt ezeken a kollokviumokon mindenki, aki a társulati előadóüléseken általában előfordult, és még ötször annyian. A meghívottakból jutott a társulati ülésekre is; így kerültek sorra pl. Sommerfeld, Eddingon, majd Heisenberg előadásai.

Ortvay képes volt mindenkivel szót érteni, akinek a magyar fizikához köze volt, köze lehetett, illetve jó lett volna, ha köze van hozzá: az egyetemi és ipari fizikusok, a meteorológusok és csillagászok, a külföldön élő magyarok és számos meghatározó jelentőségű kutató a világ minden tájáról, középiskolai tanárok és világhírű hazai matematikusok mind szívesen vettek részt Ortvay rendezvényein. Talán a filozófusokkal tudott legkevésbé közös nyelvet találni, noha rendületlenül próbálkozott. Amikor társulati titkár és lapszerkesztő lett, eltökélt szervezőmunkája és immár legendája adományokat és előadókat, valamint új tagokat vonzott, a háborús korlátozások kellős közepén régenvolt fellendülést hozva.

A negyedik főszereplő, Pogány Béla, ugyancsak Tangl tanársegédeként kezdett Kolozsvárott, négy évvel később mint Ortvay, ám ő elemében érezte magát a kísérleti munkában. "Amint odakerült Pogány, már intenzívebb kutatómunka folyt. Pogány vékony fémrétegeket állított elő szintén katódporlasztással, és azok optikai tulajdonságait vizsgálta." [22]

1917-ben Tangl a Műegyetemre került, Kolozsvárott Pogány lett a professzor. Amikor 1920-ban Tangl elnyerte Eötvös tudományegyetemi kísérleti tanszékét, Pogányé lett a műegyetemi fizika tanszék. Igazán jelentős eredményeit itt érte el, ill. 1925-26-ban Jénában, ahol a Zeiss Művek támogatásával végezte a forgórendszerbeli fénysebességre vonatkozó igen nagypontosságú méréseit. "A másik nagy érdeme, hogy Schmid Rezsővel egy olyan spektrosztkópiai laboratóriumot létesített, ahol számos kiváló kutató nevelkedett... A harmadik nagy érdeme pedig irodalmi tevékenységével függ össze. Nagyszerű könyveket írt, egyetemi tankönyveket és kézikönyveket egyaránt, amelyeken generációk nevelkedtek." [23] 1918-ban levelező, 1931-ben pedig rendes tagja lett az Akadémiának. "...Nagy tekintélyét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ha egy állami vagy fővárosi intézménynek olykor-olykor fizikusra volt szüksége, tőle kértek személyi ajánlást. Ha történetesen volt akkor a tanszéken vagy másutt tevékenykedő, a kívánt célra alkalmasnak tartott fiatal fizikus, pozitív választ adott, ami az akkori nehéz elhelyezkedési körülmények között biztos állást jelentett az illető számára." [24]

A műegyetemi fizikát - amelynek Zemplén Győző személyében már volt egy nagy ígérete ebben a században - Pogány Béla tette valóban jelentőssé. Ez a jelentőség a harmincas évek végén a Bay Zoltán számára létesített Atomfizikai Tanszék révén tovább növekedett.

Pogány Béla alkotásai közé tartozik az igen nagy érzékenységű szeizmográfok gyakorlatilag jól működő prototípusának kifejlesztése. Az ipari igények és az egyetemi lehetőségek egymásratalálása mind jellemzőbb Magyarországon is. Ennek következménye a Társulat mindennapjait illetően, hogy a meghatározó összetevők között az ipari kutatólaboratóriumokat is számon kell tartani.

Az eredményesség és a fizikusi közéletben vitt szerep szempontjából is leginkább kiemelkedő műhely a Tungsram Kutatólaboratóriuma volt. Az 1921-ben létesített laboratórium vezetőjéül sikerült megnyerni Pfeifer Ignácot, aki a Műegyetemen a kémiai technológia tanára volt, de épp lemondott tanszékéről a politikai (!) módszerek elleni tiltakozásul. Feltehetően a Göttingenből hazatérő Bródy Imre számára is vonzó ajánlat volt az Izzó Kutató, ahogy az volt a Tudományos Egyesületek és Múzeumok Direktóriuma egykori tagja, Selényi Pál számára is.

A Kutatóban vegyészek, fizikusok, mérnökök dolgoztak együtt, az ipari célkitűzés szempontjából sok esetben meglepő előélettel. Selényi Pál nagyszögű interferenciakísérletei a háború előtti időszakból mélyreható alapkutatásként jellemezhetőek. Bródy Imre Max Bornnal együtt közzétett dolgozatai kifejezetten elméleti kérdésfeltevésűek: Born a kristályok dinamikai elméletének továbbfejlesztésénél ragaszkodott a már beválthoz, és Kármán után Bródy személyében újra magyar szerzőtársat választott. Göttingenben Bródy ezenkívül tanulmányozta a kvantummechanika invariáns integráljait, valamint a fázisátalakulási pont közelében fellépő fluktuációkat. A Kutató története bebizonyította, hogy eredményes alapkutatás, sőt elméleti alapkutatás nem feltétlenül rossz alapozás jó szabadalmakhoz, gyártmányfejlesztéshez. Selényi úgy fogalmazott, hogy "...a tudománynak önmagától is megvan az a belső hajlandósága, hogy előbb-utóbb technika, vagyis találmány legyen belőle, és az ipari kutató nem is tesz mást, minthogy ezt a folyamatot igyekszik meggyorsítani." [25]

Selényi Pál (1884-1954)

Az Egyesült Izzó fejlesztőmunkája két alapvető eredményt ért el a vizsgált időszakban: Tury Pál és Millner Tivadar alaktartó izzólámpa spirálok előállítására alkalmas wolframra vonatkozó szabadalmát, valamint a Bródy Imre vezetésével kifejlesztett kriptonlámpát, egészen annak tömeges gyártásáig. Az elméleti fizikától Bródy még ekkor sem szakadt el: 1939ben, utolsó elméleti dolgozatában a hőáramlást és hővezetést vizsgálta nitrogén, argon és kripton gázokban. Ez a munkája is hozzájárult ahhoz, hogy Bródy a kriptongyártás gazdaságossági és technológiai kérdéseiben, a szabadalmi vitákban győzelemig vitte az Izzó kriptonlámpájának ügyét. Aschner Lipót vezérigazgató általában jó érzékkel választotta meg munkatársait: amikor Pfeifer Ignác nyugdíjba ment, ismét egyetemi embert, a szegedi elméleti fizikus Bay Zoltánt beszélte rá a kutató vezetésére.

Bródy Imre (1891-1944)

Bay Zoltán pályafutása szemléltetően állítja elénk egy magyar fizikus lehetőségeit. "Debrecenben még nem lehetett egyetemi szinten fizikát tanulni, Budapest volt az egyetlen hely az országban, így kerültem az Eötvös Kollégiumba... Az egyetemre engem Eötvös neve vonzott, akiről tudtam, hogy gravitációs kísérletei milyen fontosak és lényegesek... Ebből a szempontból nem voltam szerencsés, mert mikor én gólya lettem, akkor Eötvös már nem adott elő. Még az indexemben az ő neve szerepelt, de már a helyettese, Rybár István tartotta az előadásokat, úgyhogy Eötvöst nem láttam soha életemben... Én Fröhlich Izidor tanársegéde lettem, amikor az egyetemet elvégeztem. Nem sokkal később Berlinbe mentem. Miközben én Berlinben voltam, Ortvay lett a főnök... Nem jöttem mindjárt haza, csak két évvel később, amikor viszont én Ortvay utóda lettem a szegedi egyetemen... Ott dolgoztam hat éven keresztül, amikor az Egyesült Izzó fölszólított, hogy vegyem át a kutatólaboratórium vezetését... Ezt az ajánlatot elfogadtam, és ezért igen sok kritikában volt részem. ...Sokan azt hitték, hogy eladtam magam, mert az iparban valamivel nagyobb fizetést biztosítottak. A helyzet azonban igazában az volt, hogy akkor az Izzónak a Kutatólaborja sokszorosan nagyobb lehetőségekkel rendelkezett, mint az egyetemi intézetek... Ebben az időben elkezdtem az elektronsokszorozóknak korpuszkula-számlálásra való felhasználását. Ez volt például az egyik kitűnő eredménye annak, hogy az egyetemi életből átléptem az Izzóba. Az ország egyik egyetemén sem lett volna lehetséges akkor elektronsokszorozóval foglalkozni... Az első közlemény a Natureban valamikor 1938-ban látott napvilágot. Azután mi ezekkel tovább foglalkozva, végül is eljutottunk a gyors koincidencia-technikájához, amit szintén az Izzó segítségével tudtunk megcsinálni... A Műegyetem Atomfizikai Tanszéke teljesen az Egyesült Izzó bőkezűsége alapján jött létre... Itt Aschner Lipótra kell visszaemlékeznem, akinek elég tág perspektívája volt ahhoz, hogy meglássa, hogy legalább egy magyar egyetemen érdemes atomfizikát tanítani... Mi akkor elkezdtünk egy másfél millió voltos gyorsítót építeni. Ebben Simonyi Károly és Papp György vettek részt. Azokat a kondenzátorokat, meg egynéhány alkatrészt kivéve, amiket külföldről kellett megrendelni (és amik az alapösszegből teltek), minden úgy valósult meg, hogy a többit megszámlálatlanul és olvasatlanul jogom volt az Izzó laboratóriumából egyszerűen áttenni az Atomfizikai Tanszékre, tehát ezek nem kerültek külön pénzbe. ...A radarkísérletek tulajdonképpen nem a Tanszék, hanem az Izzó kutatójához fűződnek, de a Tanszék fizikusainak bevonásával folytak... A Honvédelmi Minisztérium sebtében elhatározta, hogy Magyarországon radareszközöket kell kifejleszteni. A Haditechnikai Tanács ezt a feladatot rám rótta... Egy kis csoportot alakítottunk. Ebben egy tucatnyi kutató és két-három tucatnyi elektronikus műszerész volt, mindnyájan kitűnő szakemberek. Együttműködtünk a Standard laboratóriumával, ahol Istvánfy volt a rádiós szakemberek vezetője. A vele való együttműködés alapján azután már a háború vége felé magyar radarkészülékek ténylegesen készültek... Közben én azt mondtam a munkatársaimnak, hogy ha már ezt a feladatot rótták ránk, akkor csináljunk ebből valami tudományos eredményt. Küldjünk jeleket a Holdra és nézzük meg azok visszaérkezését." [26]

Bay Zoltán visszaemlékezései jól érzékeltetik ipar és tudomány összefonódását, színes és adott esetben termékeny kapcsolatát. Hozzá kell tennünk, hogy bár a fizika szempontjából az Izzó Kutatólaboratóriuma volt a legnagyobb ipari támaszpont, azonban nem az egyetlen. "A Vatea laboratóriumában Patay János igazgató és munkatársai nagy emissziós képességű izzókatódokat és az azokkal kapcsolatos fizikai problémákat tanulmányoznak." [27] Hasonló problémákkal foglalkozott az Izzóban Winter Ernő.

Okos követelmények alapján, jól szervezett intézmény volt a Postakísérleti Állomás. "1920-ban a háború után az egyetlen jól felszerelt laboratórium az Állami Postakísérleti Állomás volt. Az ok egyszerű. A kábelek az ország területén igen sokba kerültek, a kormány szívesén áldozta a költség 1%-át kutatásra és mérőeszközökre, hogy a kábeleket alaposan kipróbálják... A Postakísérleti Állomás igen jól szervezett intézmény volt. Egy mérnök-igazgató vezetésével kb. százan dolgoztak itt. Az igazgatót csak az érdekelte, hogy mindenki eredményesen dolgozzék. De 9-től du. 1-ig a hivatalos munkát végeztük, délután vagy akár egész éjjel szabadon és zavartalanul a kutatásnak éltem." [28]

Békésy ragaszkodott jól működő intézetéhez. Többek rábeszélésére volt szükség, hogy megpályázza Tangl megüresedett tanszékét. Már Nobel-díjasként visszaemlékezéseiben a Postakísérleti Állomás módszereinek számos előnyét sorolja fel: a jó felépítettséget, az Intézet viszonylag kis méretét, a kollégák szakmai nyitottságát. "Végül meg kell említenem, hogy az intézet igazgatója (Paskay, később pedig Dr Marschalkó) nem olyan szervező embertípus volt, mint amilyenekkel ma találkozunk. Az intézetet kitűnően képviselték a felsőbb hatóságok előtt, megvédték költségvetési nehézségektől, lehetett nyugodtan, szabadon gondolkodni és dolgozni. A költségvetésünk igen kicsi volt, összehasonlítva azzal, amivel más országokban a kutatóintézetek rendelkeznek, de meghatározott, biztos összeget jelentett. Nem kellett az időt pénzért való küzdelemre pazarolni." [28]

A két háború között Magyarországon a fizikát érintő, azt használó ipari kutatás szűkkörű, mégis jelentős volt. Kapcsolata az egyetemekkel szoros és semmiképp nem alárendelt. Csak egy olyan csoportja volt a magyar fizikusoknak, fizikával foglalkozóknak, amely szélesebb körben elismert eredményeket ért el: az emigráns kutatóké. Annyival szélesebb körben, amennyivel nagyobb volt az emigrációba kényszerítő okok ereje, mint néhány liberális szellemű ipari vezető kohéziós hatása.

Az Eötvös Loránd Mathematikai és Physikai Társulat (1928 közepétől új helyesírással: Matematikai és Fizikai} története tágabb értelemben a magyarországi matematika és fizika története - ez annál inkább helytálló, minél eredményesebb a Társulat. Szűkítve a vizsgálódás körét a Társulat történetét funkcióinak kronológiájára redukálhatnánk, ami már alig történet, a történést a nevek egymásutánja adná: kik nyerték a tanulóversenyeket, kik és miről adtak elő a felolvasóüléseken, hogyan alakult a választmány összetétele, kik, miről írtak a Matematikai és Fizikai Lapokban.

Hevesy érem

A történet jobban áttekinthető, ha egyszerre csak rövidebb korszakokat vizsgálunk. Az ország történelmének szintjén a Bethlen kormányzásával jellemezhető évtized mint a konszolidáció időszaka adható meg. Kultúrpolitikája határozottan kapcsolódik Klebelsberg markáns személyiségéhez. A Társulat vezetése szempontjából Fröhlich Izidor elnöksége (1921-1931) tartozik ehhez az évtizedhez, ám ez volt a legkevésbé jellegzetes, mert Fröhlich ugyan határozottan konzervatív elveket vallott, de nem volt erőszakos.

A húszas évek elején a relativitáselmélet és egyes optikai kérdések uralták a társulati előadásokat és a Lapok fizikának juttatott oldalait. Ortvay a szegedi egyetem Budapesten lakó professzoraként négyrészes előadás-sorozatot tartott a relativitáselméletről. Ugyanekkor jelent meg cikke magyarul és németül "A Sagnac-kísérlet az általános relativitás elmélete szempontjából" címmel. Három évvel később Pogány Béla értekezett szóban és írásban a relativitáselmélet kísérleti alapjairól, bevezetésként méltán híres jénai munkájához, a Sagnac által nem megnyugtatóan elvégzett kísérletnek a technikai lehetőségek határát jelentő pontosságú megismétléséhez.

Az optikai tárgyú előadások, Lapokban megjelent írások a technikai természetű kérdésfeltevéstől (Kedves Miklós: Töréses fényvisszaverődés) a legújabb elvi kérdésekig terjedtek (Császár Elemér: Fényhullámok vagy fénykvantumok?)

A Lapokban a húszas évek elején még élt a Physikai Laboratórium rovat, amely rövidesen Laboratóriummá soványodott és 1925-re teljesen eltűnt. Pedig amíg volt, hasznos szerepet játszott az iskolai kísérletek segítésében. Gyanítható, hogy a dolgok ilyenformán alakulásában szerepe volt annak, hogy 1924-ben a fizikus titkár és lapszerkesztő funkciójában Pogány Béla váltotta fel Mikola Sándort, azaz a kutatásnak élő tudós a középiskolai tanárt.

Mikola már másfél évtizede bevezette iskolájában a tanulói mérőkísérletek rendszerét, ami osztályonként heti másfél órában 12 munkahelyen végzett kísérleti munkát jelentett. Sajátos módon épp módszerének erőteljesebb propagálása érdekében kellett feladnia lapszerkesztői posztját, hogy a Középiskolai Tanárképző Intézet igazgatótanácsának tagjaként dolgozhasson. Nem vállalhatott korlátlanul megbízásokat, hiszen kutatómunkája is ezekben az években volt a legintenzívebb. 1922-ben lett az MTA levelező tagja, ami még erőteljesebb munkára ösztönözte. Az elektrétekre vonatkozó megfigyeléseit az első rendszeres vizsgálatok között jegyzi a tudománytörténet. (Über die permanente Polarisation der festen Dielektrika. Zeitschrift für Physik 32, 476, 1925}

Érkeztek írások a Lapok számára külföldről is. Neumann János az egyenletesen sűrű számsorokról értekezett, Gyulai Zoltán Göttingenből Pohl mellett végzett munkájáról számolt be és köszönte meg esetről esetre a Tudománymentő Bizottság 2 millió koronás segélyét (amely összeg 1925-ben már csak szűkös támogatást jelentett).

Tangl tanársegédeként Kolozsvárott még csak a kérdésfeltevésig juthatott el Gyulai Zoltán. Nemzetközi értelemben is jelentős szilárdtestfizikai kutatásai Göttingenből indultak, a Zeitschrift für Physikben közzétett eredmények egyidejűleg magyarul is megjelentek a Lapokban. Gyulai a röntgensugárzással színessé és fotovezetővé tett NaCl kristályoknál a fényelektromos vezetés kvantumos természetét tapasztalta. Az ezzel ellentétes eredményre jutókkal folytatott hosszas folyóiratvitája sokban segített a rácshibák és színcentrumok kölcsönhatásának tisztázásában.

A húszas éveket a Lapok fizika-anyagának színessége, változatossága jellemezte. A szerkesztők gondoltak a tanárok érdekeire: összefoglaló írások jelentek meg (Mende Jenő: A Röntgen-sugarak negyedszázados fejlődése; Császár Elemér: A kvantumelmélet főbb eredményei); tekintettel voltak a szemléltetés, a figyelemfelkeltés fontosságára (Kedves Miklós: Szemléltető eszköz a légszivattyú működésének bemutatására; Készülék a telefon működésének és más fizikai jelenségek szemléltetésére; Fröhlich Károly: Oersted felfedezésének századik évfordulója) és beszámoltak érdekes hazai kísérletekről (Kedves Miklós: Ideghártyaképek fényképezése). Ez a színesség, magazinszerűség - amely a cementszürke borítóban, kevés fekete-fehér ábrával megjelenő, ám korrekt tipográfiájú Lapok külső formáját sohasem jellemezte - tehát ez a tartalmi színesség szűnt meg a húszas évek végére. Amíg az 1922-es és 1923-as kötetekben egy átlagos fizikai tárgyú közlemény 8,5 oldal terjedelmű volt, az 1929-es és 1930-as években az átlagos méret 20 oldalra nőtt. Ez a váltás kétféle szempontból is jellemző a korszakra: a meghökkentően új kvantumelmélet részletes kifejtést igényelt; a hazai kutatókat pedig támogatni kellett doktori értekezésük megjelentetésével.

Voltak olyan kiemelkedően jelentős magyar eredmények, amelyek sajtó útján és magánlevelezésen keresztül hatottak a hazai fizikus közéletre. Hevesy György írta Ortvaynak 1923 februárjában: "Az új elemnek a kémiája, mellyel foglalkozunk, igen bonyolult, a rokon Zirkoné sem teljesen tisztázott. A röntgen-spektrum tisztázását követte az optikai spektrum, kisült, hogy az eddig a Zirkonnak tulajdonított színkép egy része tényleg a hafnium színképe. Jelenleg atomsúly meghatározással foglalkozunk. Ez mind rengeteg munkát jelent, de ez kellemes munka, ellentétben a literaris tevékenységgel, melyre rákényszerítettek... Valóságos dán-angol nemzeti viadallá lett a Scott-ügy. Mellesleg megjegyezve: ha Scottnak sikerült is volna 10 évvel ezelőtt hafniumot előállítania, de mindaddig nem tudta, hogy mi az, míg mi meg nem találtuk, nem szólna Scott ügyessége mellett. Végre megjöttek Scott készítményei, melyet a Times vezércikke dicsőített - csupa vas és titán, hafniumnak se híre, se nyoma. Alig volt vége a Scott-ügynek, Urbain és Dauvillier megtámadnak a Natureben, hogy a hafnium nem más, mint az Urbain 1911-ben felfedezett ritkaföld keltiuma... Most különben meg van már a hafnium színképe és egyetlen egy vonal se egyezik az Urbain által leadott keltium színképével. Azért meg vagyok győződve, hogy a franciák sohase fogják a hafniumot elismerni..." [29]

Ortvay Rudolf és Sommerfeld Budapesten a Tudományegyetem Fizikai Intézetének kapujában

A húszas évek elején mindinkább elszabaduló infláció csaknem kilátástalan helyzetbe hozta a Társulatot. Az egész időszakban a Lapok minden füzetén ott állt: "Felhívás tagtársainkhoz! A rendkívüli viszonyok súlyos helyzetbe sodorták Társulatunkat. Folyóiratunkat még redukált terjedelemben sem tudtuk volna megjelentetni, ha a tudományt megbecsülő, áldozatkész emberbarátok és intézmények nem jöttek volna segítségünkre. Ez a Társulatunk iránt megnyilvánuló bizalom ránk is kötelezettséget ró. Nekünk is erőnkhöz képest meg kell tennünk mindent, hogy Társulatunkat fenntartsuk és annak működését minél intenzívebbé tegyük. Ezt követeli tőlünk józanul felfogott saját érdekünk, ezt követeli hazánk érdeke is. Csak így alakul ki bennünk a jövőnk biztosításához annyira szükséges bizalmunk önmagunkhoz..."

A felhívás kérelemmel zárul a tagdíjak befizetésére és új tagok toborzására. A tagdíj a bevételnek általában kisebb hányadát adta, az arányok meglepően tág határok között mozogtak az évek folyamán. Ami megbízhatóan ismétlődött, az a magas nyomdaköltség volt, ami egyes években a kiadások nyolcvan százalékát is kitette.

A magyar állam a húszas évek elején nagy összegű kölcsönök felvételével, hamisított ezerfrankosokkal a relatív pénzügyi helyzetét kívánta javítani. A Társulatnak ilyen eszközei nem lévén, a Lapok terjedelmén mindig lemérhető volt, hogy abban az évben mire futotta. A pengő megjelenése 1926 végén nagyobb anyagi biztonsággal kecsegtetett.

1925-ben jelent meg Heisenberg kvantummechanikát megalapozó dolgozata. Ettől kezdve a fizikusok érdeklődése nálunk is az új diszciplína felé fordult. 1926 februárjában Ortvay már előadást tartott a Társulatban "A kvantumelmélet axiomatikus felépítése Heisenberg, Born és Jordan szerint" címmel. Ortvay éveken keresztül éberen figyelte a kvantumelmélet fejlődését, és tudósított szóban, írásban, egyetemi jegyzetben és tanári továbbképző tanfolyamon. Leginkább összefogottan, gondos didaktikai felépítésben az 1930-as "Bevezetés a kvantummechanikába" című, középiskolai tanárok számára tartott előadássorozatban fejtette ki az elmélet sajátosságait, becsülte fel teljesítőképességét: "Az a fizikai mozgalom, melyet Planck Miksa berlini fizikus 1900-ban megindított, midőn az u.n. fekete test spektrumát ama idegenszerű feltevéssel értelmezte, hogy a fénykibocsátás nem folytonosan, hanem hv nagyságú elemekben megy végbe, a lefolyt 30 év alatt hatalmas és egységes elmélet kiépítéséhez vezetett, mely kétségkívül új korszakot jelentett a természet megismerésében." [30]

Heisenberg és Ortvay Budapesten

Ortvay 1927-ben és 1928-ban is tartott egy-egy kvantummechanikai tárgyú előadást a Társulatban "A de Broglie és Schrödinger-féle hullámmechanika" ill. "A vegyérték problémája a quantummechanikában" címmel. 1929 őszén megkezdődtek a kollokviumok, amelyek céljaként Ortvay a kvantummechanika eredményeinek nyomonkövetését jelölte meg. A Társulat évi 4-9 fizikai tárgyú előadása nem versenyezhetett a kéthetenkénti kollokviumi előadásokkal, amelyekből kronológiai sorrendben néhány cím: A rádióaktív bomlás kvantummechanikai tárgyalása (Tisza László); Dirac-egyenlet és elektronspin (Neumann János); A Heisenberg-féle reláció (Ortvay); A kétféle hidrogén (Schay Géza); A Dirac-féle fényelmélet (Neumann János); Fémek elektron-elmélete (Bródy Imre); Stark-effektus erős mágneses térben (Lánczos Kornél); Perturbációelmélet Schrödinger szerint (Neugebauer Tibor); Kétatomos molekulák felépítése (Teller Ede); A kémiai kötés kvantumelmélete (Wigner Jenő).

Néha társulati ülés is tudott olyat nyújtani, amivel Ortvay kollokvium nem büszkélkedhetett: "Felix Ehrenhaft előadásán az a nagy megtiszteltetés érte a Társulatot és az Előadó Urat, hogy ő Királyi Fensége, Dr József Ferenc Főherceg Úr magas megjelenésével érdeklődést tanúsított az előadás iránt." [31]

Neves előadókat azonban köszönhetett társulati ülés Ortvaynak, így pl. 1930 januárjában Sommerfeld tartott előadást "A fémek elektronelméletéről és az elektron természetéről". Ennek nyomán az 1930 évi közgyűlés a választmány előterjesztésére megválasztotta "...Arnold Sommerfeld urat, a müncheni egyetem elméleti fizikusát a Társulat tiszteleti tagjává." [32]

A kvantumelmélet születésénél magyar fizikusok nemcsak követték, de alakították is az elméletet. Ortvay szegedi tanársegéde, Kudar János már több cikkében bizonyította, hogy alkotóan tudja alkalmazni a relativitáselmélet és a kvantumelmélet eszközeit: a Matematikai és Fizikai Lapokban "Az Einstein-féle színképeltolódás és a kvantumelmélet", valamint "A színképvonalak multiplett struktúrája és a Zeeman-effektusok". Kudar 1926 végétől ösztöndíjjal Hamburgba került Pauli mellé: Hozzájárulását a relativisztikus hullámegyenlet megalkotásához senki nem vitatja, sőt Dirac különösen nagyra értékelte. Kétségtelen kvalitásai és a magyar ösztöndíjak ugyancsak kétségtelen kicsisége évekig tartó konfliktusokhoz vezettek, amelyek végül elsodorták az alkotó fizikusok köréből. Utolsó éveit Hawaiban töltötte, de az amerikai kontinensen halt meg.

Lánczos Kornél mindvégig megmaradt a fizikánál, de a kvantummechanikával és Paulival neki sem volt szerencséje. Lánczos 1926-ban “...egy hónappal megelőzte Schrödingert a kvantummechanika analítikus megfogalmazásával". [33] Pauli nem fogadta el Lánczos dolgozatát, így szerepe fontosságának elismerése a kvantumelmélet megalapozásánál az utókor objektivitására, Dirac elismerő szavaira maradt.

A kvantummechanika hőskorából van két közismert sikertörténet is magyar szereplőkkel, akik Ortvay barátaiként egyúttal társulati tagok is voltak: Neumann Jánosé és Wigner Jenőé. Épp közismertségük miatt nincs szükség a jelentőségükkel arányos méltatásra. Csupán emlékeztetőül: "A kvantummechanika matematikai alapjai" 1927-ben jelent meg, amikor Neumann alig múlt 23 éves. Kvantummechanikai munkássága jelentős része életművének, amelynek alapján számos akadémia választotta tagjai sorába - kivéve a magyart, amelyik kilenc tagjának erre vonatkozó javaslatát vetette el 1934-ben: A Társulat becsületére válik, hogy az antiszemita hisztéria növekedése ellenére tiszteleti tagjává választotta Neumann Jánost.

Wigner Jenő ebben az időszakban többször szerepelt az Ortvay Kollokviumokon, részese volt a Kudar megsegítésére irányuló munkálatoknak. "Úgy vagyok értesülve, hogy Pál professzor úr, Bohrnak jóbarátja, írt Neked és megkért, hogy légy szíves Kudar érdekében közbenjárni. Azt hiszem, egy formális nyilatkozatról van szó, hogy Kudarnak egy év utánra van valami állami állása Magyarországon... Amire már most kérni szeretnénk Téged, az az, hogy tájékoztass minket arról, hogy van-e ennek valami akadálya?" [34]

A húszas évek elején a Társulat mindennapjait még Eötvös hatása uralta. 1919-ben kész volt a Lapok Eötvös hetvenedik születésnapját köszöntő száma, amely 160 oldalon ismertette az eötvösi életművet, ám mire megjelent, az ünnepelt képét gyászkeretbe kellett vonni. Így az ezt három év kihagyásával követő XVIII. kötet beköszöntője is Eötvös Loránd emlékét idézi, a következő években pedig gyakran hallatnak magukról Eötvös tanítványai. Szolnoki Imre: Az Eötvös-hatás alkalmazása mozgó naprendszerben; Fröhlich Károly: Az Eötvös-törvényről; Oltay Károly: A Budapesten és környékén végzett nehézséggyorsulási mérések.

1923 májusában a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti kara Glatz Oszkár Eötvös arcképének leleplezése alkalmából ünnepi ülést tartott, amit a Társulat magáénak vallott olyannyira, hogy a Mathematikai és Physikai Lapok 1923-24-es 72 oldalnyi összterjedelméből 20 oldalt szentelt az ünnepi beszédek ismertetésének.

A Társulat más évfordulókat is megült: 1927-ben Jedlik Ányosra emlékezett, nyugalomba vonulásának ötvenedik évfordulóján. A folytonosság ez alkalommal úgy érvényesült, hogy a Lapok 1928-ban "Jedlik Ányos emlékezete" címmel Eötvös 1897-es előadását közölte.

Különösen szép ünnepség keretében köszöntötték Farkas Gyulát 80. születésnapján 1927-ben. Ortvay volt az, akinek méltató tanulmánya egy háttérbe húzódó tudós életművének számos értékére rámutatott. Sajnos, az 1931. évi közgyűlésnek az elnök Fröhlich Izidor mellett Farkas Gyula és Rátz László elhunytáról is meg kellett emlékeznie. Az éppen születő modern fizika eredményeiről magávalragadó stílusban Ortvay Rudolf számolt be rendszeresen.

A húszas évek második felében az alkotó munka folytonosságát Gyulai Zoltán dolgozatai képviselték a Lapokban. Visszatekintve Gyulai legfontosabb írásának a Hartly Domokossal közösen írt "Kősókristályok elektromos vezetőképessége egyoldalú nyomás alatt" című közleményt kell tartanunk, mert ez számolt be a természetes kristályban fellelhető - akkoriban az elméletiek részéről hevesen tagadott - kristályhibák egyik következményének módszeres kimutatásáról.

A kísérletező kutatók igényei alapján a húszas évek második felére volt jellemző, hogy gyakorivá váltak a közvetve, vagy közvetlenül az elektroncsövek konstrukciójára, ill. felhasználására vonatkozó cikkek, előadások, mint Patai Imre: Kilépési munka és kontaktuspotenciál.

A 36. közgyűlésen, 1931 májusában, miután megemlékezett az elhunyt Fröhlich Izidor munkásságáról, Rados Gusztáv, az új elnök, a Társulat négy évtizedének lezárásaként elégedetten állapította meg: "A hazai egyetemek matematika és physika-tanárai mindannyian, számos előkelő külföldi egyetemi katedrán működő hírneves professzor itt, a mi Társulatunkban kezdte működését, de középiskolai tanáraink sorában is számosan vannak, akik e Társulatból elindulva, önálló kutató működésükkel a haza határain túl is szakkörök becsülésében részesülnek." [35]

Valóban úgy tűnik, hogy bár a Lapok kötetei idegesítően karcsúak, az Eötvös Loránd által kitűzött célt sikerül teljesíteni: "Ha ezen önképző feladatot híven és komolyan teljesítjük, akkor az is lesz eredménye, hogy a mi körünkből fognak majd kiválni a tudomány önálló művelői és fejlesztői." [35]

A new-yorki tőzsde fekete csütörtökje 1929 október 29-én volt. Csaknem két évnek kellett eltelnie, amíg a válság elérte a magyar gazdaságot. 1930 februárjában, országlása tizedik évfordulóján a kormányzó érdemeit iktatták törvénybe, hidat, kórházat, lakótelepet neveztek el Horthy Miklósról. A válság 1931 nyarán, az országgyűlési választások idején lett tagadhatatlan. A Bethlen-kormány utolsó intézkedései - háromnapos bankzárlat, betétkifizetések korlátozása, áttérés a kötött devizagazdálkodásra - éppúgy korlátozó jellegűek voltak, mint Károlyi Gyula frissen alakult kormányáé - állami alkalmazottak fizetéscsökkentése, a munkanélküliek segélyezésének megszűntetése. A sorozatos tüntetések és azokat követő erőszakos rendőri fellépések vezettek a kormányzó párt válságához, Gömbös Gyula kormányalakításához.

Gömbös 95 pontos nemzeti munkaprogramja a társadalom minden rétege számára-tartalmazott ígéreteket, ám 3 hónap múlva Gömbös már bejelentette a 96. pontot: türelem. Végeredményben a hangsúlyozottan nemzeti program érvényességének négy éve alatt csak a német érdekekhez való igazodást végezte el. A harmincas évek kül- és belpolitikáját az irredenta propaganda ostobasága járta át, amely a bécsi döntések eufóriájáért a hasonlóan számozott zsidótörvények beiktatásával fizetett.

Ennek a korszaknak is megvolt a domináns kultúrpolitikusa Hóman Bálint személyében. Az, hogy akarnok politikus volt, hosszú kultuszminiszterségét követően, a háborús évek alatt lett nyilvánvaló. A sokat beszélő, de kevés koncepcióval rendelkező miniszter legfontosabb érdemeként említhető, hogy nem verte szét azt, amit Klebelsberg működésbe hozott.

Aki tíz évig áll egy minisztérium élén, az bizonyos mozgásokban, változásokban természetesen részt vesz. A gazdasági válság által kiváltott deflációs politikának voltak pl. következményei a VKM területén is: "...a városok jólfelfogott érdeke miatt nem óhajtok az egyetemek teljes megszűntetéséhez folyamodni. Valószínűleg nem marad más hátra, mint néhol egyes tudománykarok szüneteltetése, összevonása és ezáltal a vidéki egyetemek keretének megszűkítése." [36] "Létre fog jönni egy új konstrukció: a József Nádor Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem... A műszaki karok egyike az építési és mérnöki, másodika a gépészeti-kohászati és bányászati, harmadika a vegyészeti... azután jön a közgazdasági kar, amely magában foglalja azt a néhány kereskedelmi stúdiumot, amely szükséges; lesz egy mezőgazdasági kar és egy állatorvosi kar. Ez a hat kar együttesen fogja alkotni a műegyetemet. Az átszervezés következtében bizonyos anyagi megtakarításokat is el fogok tudni érni..." [37]

Hóman öntudatos konzervatív minden szinten: "...ha valahol ennek szükségét látom, elfeledett régi, de ma is helyes és korszerű elgondolások, elvek, formák felelevenítésétől sem riadok vissza. Így tettem, mikor közgyűjteményeink önkormányzatát a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi talajára telepítettem vissza, mikor a középiskolát az egységes középiskola évtizedekkel ezelőtt megtagadott elve alapján szerveztem át, mikor a közoktatásügyi igazgatás terén az összes alsóbb és középfokú iskolatípusokat egybefoglaló nagy tankerületek régi rendszeréhez tértem vissza... (Az egyetemi) tanszabadság tekintetében pedig az állami és önkormányzati hatóságoknak oly ellenőrző jogkört kell biztosítanunk, amely lehetetlenné teszi a tanszabadság örve alatt netán megkísérelhető állam- és társadalom-ellenes, vagy más kárós politikai vagy világnézeti propaganda űzését, és meggátolja a tanítási és tanulási szabadsággal űzött visszaélést, azoknak vétkes szabadossággá fajulását." [38]

Az öntudatos kultúrpolitikusi szózat felidézésével a Gömbös-korszak hangvételének sajátosságát próbáltuk bemutatni. A tényleges kultúrpolitika nem jelentett változást a Társulat számára, a fizika faji alapon nyugvó átértékelése ekkor még nem volt aktuális. Az ünnepi alkalmakból használt stílus azonban nem mindig tudta függetleníteni magát az általános dagályosságtól - így pl. az 1939-es közgyűlésen azt lehetett hallani, hogy "...hálatelt szívvel sürgönnyel üdvözölvén a honmentő és hongyarapító Kormányzó Urunk őfőméltóságát és akaratát végrehajtó minisztereit a Felvidék tetemes részének szerencsés visszacsatolása alkalmából." [39]

A Társulat tisztikara, pontosabban a fizikusok képviselete nem változott 1931 és 1939 között: elnök Rados Gusztáv, fizikus alelnök Tangl Károly, fizikus titkár és lapszerkesztő Pogány Béla. A Lapok terjedelme mutatja a gazdasági válság hazai alakulását a két legvékonyabb kötettel 1931-ben és 1932-ben. Az alelnöki megnyitókban egy-egy konkrét utaláson túl a panasz egyforma az egész korszakban, a nyomdaköltségek és segélyek között feszülő bizonytalan zsinóron egyensúlyozás kényszere miatt: "Visszatekintve a lefolyt társulati évre sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az egész világra ólomsúllyal nehezedő gazdasági válság sorvasztó hatását velünk is érzékelteti, amennyiben a pénzforrásaink lassú elapadása folytán folyóiratunkat csak oly korlátolt terjedelemben adhatjuk ki, hogy az egyik főfeladatának, ti. tagtársainkat a tőlünk művelt tudományágakban való legfontosabb haladásokról terjedelmesebb ismertető cikkekben is értesíteni, már alig képes megfelelni. E nyomasztó helyzetben a Magyar Tudományos Akadémia sietett segítségünkre,..." [40]

Pogány Béla (1887-1943)

Amikor 1939-ben a Lapok a normálisnak mondható közel 200 oldalas terjedelemben jelentek meg, elnöki megnyitójában Rados hű maradt a panasz és hála hagyományához: "...a taglétszám apadása folytán megcsökkent tagdíjakból egyedül lehetetlen volna folyóiratunk kiadása. Hogy ez egyáltalán lehetséges, azt a Magyar Tudományos Akadémia és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hathatós támogatásának köszönhetjük." [39]

Ahogy az elnöki megnyitók szelleme, az akadémiai támogatás és az államsegély összege sem változott, de szerencsére ezekre az évekre még nem volt jellemző az infláció.

A társulat ügyvezető titkára és fizikus lapszerkesztője, Pogány Béla, a mindenütt jelentkező anyagi nehézségek ellenére aktív kutató és kutatásirányító tudott maradni. "Pogány Béla érdeklődése ezután az atomspektrumok felé irányult és 1933, 34, 35-ben megjelentetett egy-egy munkát a nemesgázok Zeeman-effektusáról. Schmid Rezső pedig más elméleti fizikusok után nézett a kísérleti eredmények értékelését illetően. Így 1930-ban Neugebauer Tiborral, 1931-ben Bródy Imrével jelentetett meg közös publikációkat... rövidesen a Műszaki Egyetem Fizika Tanszéke a Széchenyi alapítványból egy modern Rowland-rácsot vásárolt, s ez megnyitotta az utat egy rendkívül széleskörű, nemzetközileg is nagyra értékelt molekulaspektroszkópiai kutatómunkához. Ez a kutatómunka szinte vonzotta a fiatalokat, doktoranduszok serege lepte el a laboratóriumot, akik két-, hároméves munkával megírták a disszertációjukat és le is doktoráltak... Schmid egyik első doktorandusza Gerő Loránd, egy akkor frissen végzett gépészmérnök volt 1933-ban, aki később a legjelentősebb munkatársává vált. Ketten együtt, valamint irányításuk alatt 1945-ig 114 kísérleti tárgyú publikációt tettek közzé... Budó Ágoston III. éves egyetemi hallgató kora óta, 1935-től a Tudományegyetemről kijárt a műegyetemi kutatóközpontba, ahol Schmidéktől első kézből kapta a megoldásra váró elméleti molekulaspektroszkópiai problémákat, amelyek megoldásával világraszóló feltűnést keltett. Ezekbe az elméleti kutatásokba kapcsolódtam magam is 1936-tól kezdve" - így emlékezik vissza Kovács István pályakezdő éveire. [41]

Ortvaynál is tanítványai munkái kerültek előtérbe. Ortvay maga jegyzeteinek bővítésével, korszerűsítésével, szervezéssel és utazásokkal volt elfoglalva. Indiai útján tartott előadása a magyar fizikáról szokatlan részletességgel mutatta be tanársegédei munkásságát: "Neugebauer Tibor kutatásai felölelik az optikai Kerr-effektus elméletét és a kristályrácsok dinamikáját. Különösen a polarizáció szerepét tárta fel különböző jelenségekben, így pl. a fénytörés növekedésében és csökkenésében. Foglalkozott a kristályok vezetőképességével, a Van der Waals-erőkkel és kiszámította egyes molekulák állandóit. - Gombás Pál kutatásai hasonló típusúak, mint Neugebaueré. Nagyon részletesen tárgyalja a fémes kötés elméletét, különösen az alkálifémekét... Bebizonyította, hogy az alkálikristályok energiája és rácsállandóik között fordított arány áll fenn. A kálium, rubidium és cézium rácsállandóit, rácsenergiáit és a szublimációs hőjét a tapasztalattal egyezően, 12-16%-os hibával számította ki. Végül Fermi és Thomas elméletével kapcsolatban kidolgozott egy statisztikai perturbációs elméletet a kicserélődési energia figyelembevételével és anélkül. - Tisza László a molekulák rezgésspektrumát a csoportelmélet segítségével vizsgálja." [42]

Neugebauer Tibor (1904-1977)

Ortvay ebben az írásában több kutatóhely eredményeiről is beszámol: "Az utóbbi néhány évben Tangl professzor intézetében egy nagy kísérleti berendezést állítottak fel Forró Magdolna kozmikus sugárzásra vonatkozó vizsgálatai céljára. A módszert később Barnóthy Jenő tökéletesítette. Az elmúlt nyáron a dorogi szénbányákban vizsgálták a kozmikus sugárzás abszorpcióját, és azt találták, hogy a kozmikus sugarak behatolásának megfigyelhető határa 1400 m-es vízrétegnek megfelelő mélységben van." [42]

A fáradhatatlan kísérleti kutatók közül "újabb témakör-változást hozott Gyulai életében a 30-as évek második fele. Bár hű maradt a szilárdtestek molekuláris, atomi szintű tanulmányozásához, a kristálynövekedés mechanizmusa felé fordult érdeklődése. Különösen foglalkoztatta a kristálynövekedés Kossel-féle elmélete. ...Az elsők között figyelte meg és írta le munkatársaival az ionkristályok növekedésével kapcsolatban a mikroszkópikus vastagságú rétegek megjelenését." [43]

Az is kétségtelen, hogy ezekben az években Gyulai Zoltán a Társulat legszorgalmasabb előadója és a Lapok legtöbbet publikáló fizikus szerzője. A fizikai tárgyú írások között a kísérleti témájúak számbeli fölényéhez lényeges mértékben járult hozzá. Az elméleti munkák szerzői között egyre gyakrabban szerepelnek az egészen fiatalok - Gombás Pál, Budó Ágoston, Kovács István, valamint a már nem fiatal, de az ismeretlenségből nemrég felbukkant középiskolai tanár, Novobátzky Károly.

Novobátzkynak a harmincas években nemcsak a Lapokban jelennek meg cikkei, hanem a Zeitschrift für Physikben is a térelméletről és a kvantumelektrodinamika egy különösen egyszerű kvantálási módjáról. Ortvayhoz írott levelében Born egyenesen magasztalja Novobátzky teljesítményét, pedig nem volt lelkesedő természetű: "Úgy gondolom, hogy ez brilliáns közlemény: a legcélravezetőbb módon old meg egy problémát, amely olyan embereket foglalkoztatott mint Pauli, Heisenberg vagy Fermi. És úgy gondolom, hogy az elektromágneses vektorpotenciálokra vonatkozó új kommutációs törvényeinek komoly következményei lesznek. Szeretnék többet tudni erről az emberről." [44]

Az előadásokban, közleményekben kialakult arányok jól tükrözték, hogy a harmincas évek hazai fizikája a kísérleti eredmények terén volt változatosabb. Az Izzó Kutatólaboratóriumában Bródy 1939-ben arról számolhatott be, hogy az ajkai kriptongyár két éve zavartalanul dolgozik. Ami pedig a lámpatechnikát illeti, "...először is lámpát kellett csinálni gondolatmenetünk ellenőrzésére. Ez nem volt könnyű, mert még eddig sohasem állítottak elő annyi kriptont, amennyi egy normállámpa töltésére elég lett volna. Hosszas tárgyalások után sikerült roppant drága áron a Linde társaságtól egy fél liter kriptont szerezni. Az ezzel végzett kísérleteink igazolták feltevéseink helyességét... Természetesen vannak még problémák, hiszen üzemszerűen még csak négy éve gyártjuk a kriptonlámpát." [45]

Az Izzó Kutatólaboratóriumában egyéb munkák is folytak. "Bay Zoltán ötlete nyomán 1937-ben Szigeti György elkészítette a magasnyomású nemesgázzal töltött kisüléses fényforrást... Sokat foglalkoztatta a kutatókat az izzólámpában maradó vízgőznyomók szerepe. A vízgőz elnyeletéséhez Millner Tivadar dó1gozta ki a megfelelő getteranyag alkalmazását." [46]

Még számos gyakorlati problémát lehetne említeni a Kutató programjából, de talán jellemzőbb egy nagyhatású találmány kidolgozásának elmaradása, ugyancsak a Kutató történetéből. Selényi Pál megoldotta az elektrosztatikus képmásolást, képátvivő berendezése egy kezdetleges xeroxgép volt. "A találmány elvi részén Selényi már régen nem látott csiszolni valót. Aschner Lipót vezérigazgatónak kellett döntenie: milyen erőket fordítsanak a kidolgozásra?... Magyarországra hívta Zworykint, akit a Telefunken három specialistája... is elkísért... Zworykin egy-két kérdést tett fel, majd a bemutató következett, utána percnyi csend, azután Zworykin amerikaias akcentusa hangzott fel: <Sehr gut für Mittelschul Experimente!> A kérdés ezzel eldőlt. Az Izzó nem állt oda az <elektrográfia> mellé." [47] Maradt a technikatörténet számára egy elszalasztott lehetőség regisztrálása: "Selényi alkotásáról, a letapogatással kialakított elektrosztatikus kép porral történő előhívásáról 1936-ban rövid ismertetés jelent meg az Egyesült Államokban. (Electronics 1936 április, pp. 44-45). Követve ezt a példát, Carlson vizsgálni kezdte elektrosztatikus képek kialakítását fotovezető rétegeken, ez vezette őt el a következő évben az elektrosztatikus elektrográfia feltalálásához." [48]

1936-ban került Bay Zoltán a Izzó Kutató élére, 1938-ban lett a műegyetemi Atomfizika Tanszék professzora, változatlanul ellátva feladatát az Izzón belül. Ezekben az években fejlesztette ki az elektronsokszorozót atomszámlálási célra. Ez az eszköz akkora fényérzékenységgel rendelkezett, hogy egyes felvillanásokat tudott detektálni - ilymódon a szcintillációs számlálók technikája is magyar eredettel büszkélkedhet.

A Postakísérleti Állomáson Békésy György folytatta hallásvizsgálatait, amelyekről 24 közleményben számolt be német folyóiratokban - a Nobel-díjas életmű tartalmát tekintve is ezekben az években fejlődött a legnagyobbat. Ugyanekkor Pécsett, az Orvosegyetem Fizikai Intézetében Rhorer László professzor vezetésével is fontos eredmények születtek: az orvos végzettségű Ernst Jenő az izomműködés és a folyadéktranszport területén végzett elismert munkát; vele dolgozott ezekben az években a fizikus Koczkás Gyula, akinek az ozmózisra és a szívhangok regisztrálására vonatkozóan jelentek meg dolgozatai.

A fizika magyar évtizedét előkészítendő Wigner, Teller és Szilárd, akik ekkor magfizikával foglalkoztak, már Amerikában voltak. De ott volt Neumann, Kármán és Lánczos is. A harmincas években az USA még nem is volt olyan messze Magyarországtól. Nemcsak a levelek mentek sűrűn, de Wigner, Neumann, Lánczos rendszeresen előfordultak Budapesten, előadásokat tartottak, cikkeket írtak a Matematikai és Fizikai Lapok, az Akadémiai Értesítő számára. Neumann ekkor lett a Társulat tiszteleti tagja. Mint eddig is, a külkapcsolatokban - különösen a magyar-magyar kapcsolatokban - Ortvay volt a kulcsszereplő. Neki számolt be Neumann:

Teller, G. Mayer, J. Mayer, Franck

1934: "A folyóiratokat kb. 10 nap előtt néztem át. Heisenbergnek megjelent a cikke a pozitron elméletérő1. A Dirac-féle elméletet vizsgálja és összeköttetésbe igyekszik hozni az elektrodynamikával." [49]

"A mesterséges rádióaktivitás itt is bombaként hatott. Fájdalom, azt mutatja, hogy a teoretikus spekulációk ideje még nem érkezett e1, mert mindinkább kiderül, hogy mennyi egyszerű tényt kell még megtudnunk az elemi folyamatokat illetőleg, tisztán kísérleti úton. Az az érzésem, hogy ma mag-elméletet csinálni ugyanolyan merész vállalkozás, mintha valaki pár héttel az elektron felfedezése után a quantum-elméletet <kitalálni> akarta volna." [50] - "Én főleg operátorokkal foglalkozom, továbbá egy könyvet kellene írnom az <Ergodensatzról>. A kísérleti fizika nagyon izgató, itt is van egy 500.000 voltos atomromboló berendezés, de az elmélet nem nagyon funkcionál. Mindenesetre az utóbbi év kísérleti eredményei milliószor jobbak, mint az elméleti tapogatódzások." [51]

1938: "A fizikában a legfontosabb újság a Yukon-elmélet előretörése. Én ugyan nehezen tudom elképzelni, hogy ez lenne a magerők eredete, de nem tagadható, hogy sokkal több eredményt tud felmutatni, mint az eddigi kísérletek." [52]

1939: "Most Einstein is megint valamennyivel többet érdeklődik a jelen fizika iránt. Ha eljön egy colloquiumra, mindig élvezzük a megjegyzéseit. Akármilyen hihetetlenül hangzik, éppúgy kiismeri magát a quantummechanikában, mintha azon a téren dolgozna, és mintha hinne is benne. Az érdeklődés középpontjában a magfizika áll, de sok munka folyik megint a régi quantumelektrodynamikáról is." [53] - "Novobátzky dolgozata engem is nagyon érdekel, most olvasom. Mit szólsz az Urán-Bárium bomláshoz? Itt nagyon nagy fontosságúnak tartják." [54]

Néhány sor Szilárd Leó önéletrajzából: "1933-ban az az ötletem támadt azonban, hogy lehetségessé válnék egy láncreakció, ha találnánk egy elemet, amely neutronokkal bombázva neutronokat bocsátana ki. 1934 nyarán... történt a Szilárd-Chalmers-reakció felfedezése és az a felfedezés, hogy rádium gammasugarainak hatására a berílium lassú neutronokat bocsát ki. 1939-ben az uránhasadás felfedezése után berílium által emittált lassú neutronok segítségével sikerült megállapítani, hogy az urán neutronokkal bombázva neutronokat bocsát ki... A Müncheni Egyezmény idején az Egyesült Államokban voltam. Ennek hatására úgy batároztam, hogy az Egyesült Államokban maradok... 1939 januárjában értesültem a maghasadás felfedezéséről. Rendkívül fontosnak látszott, hogy ebben a folyamatban neutronok emittálódnak-e, mert ebben az esetben a láncreakció uránnal komoly lehetőséget jelentett. A Columbia University engedélyét kértem, hogy vendégként ott a kérdést kísérletileg tisztázzam. A Walter Zinnnel végzett kísérlet az urán neutron-emissziójának felfedezéséhez vezetett, amin a láncreakció alapul... - 1939 júliusában felismertem, hogy grafitból és uránból álló rendszerben létre lehet hozni a láncreakciót. E lehetőség komoly következményei miatt szükségesnek látszott, hogy a kormányzat figyelmét valahogy felhívjuk. Meglátogattam Einstein professzort, hogy ezirányú segítségét megnyerjem. Több megbeszélés után, amelyeken E.P. Wigner és Edward Teller is részt vett, Einstein levelet intézett Roosevelt elnökhöz..." [55]

Nem felesleges emlékezetbe idézni, hogy a Társulatnak is talán köze van ehhez a híres levélhez. Wigner aktív tag, mindeddig figyelemmel kíséri a hazai eseményeket. Az 1916-os fizikaverseny második helyezettje Szilárd Leó, az 1926-os tanulóversenyen fizikából egyedül, matematikából harmadmagával első Teller Ede. A tehetség kiválasztása, kellő önbizalommal pályára állítása a tudományos sikereknek nem jelentéktelen összetevője. Kissé patetikusan úgy fogalmazhatunk, hogy Einstein a nevét adta, a Társulat pedig jól bevált tehetségkiemelő gyakorlatát. A levél következményei már a 2. világháború alatt bontakoztak ki.

A második világháború kezdetét 1939 szeptember elejétől, Lengyelország német lerohanásától, az azt követő angol-francia hadüzenettől szokás számítani. Magyarországon ezekben a napokban születtek ugyan háborús kényszerintézkedések, de 1941 nyaráig, a Szovjetúnió elleni támadásig csak "területgyarapító akciók" folytak. 1938 őszén az első bécsi döntés felvidéki, 1939 tavaszán a német szemhúnyás kárpátukrajnai területeket engedett át Horthynak. A versenyfutás a német jóindulatért folytatódott: 1940-ben Észak-Erdély, 1941 tavaszán a Jugoszláviával kötött barátsági szerződés felrúgásával délen is néhány ezer km² Magyarországhoz került, összesen vagy hetvenezer km²-rel növelve a trianoni határok kijelölte területet. Mindezek után nem lehetett távolmaradni a Szovjetúnió elleni háborútól, ami elvezetett a látványos katonai összeomláshoz, majd a német megszálláshoz.

Az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat működésén a háborús viszonyok látszólag nem sok nyomot hagytak egészen 1943 végéig. Ezekben az években a Társulat tisztikarában a háborútól független változások mentek végbe. 1940 januárjában meghalt Tangl Károly, helyébe Pogány Bélát választották fizikus alelnöknek, akinek fizikus titkári és lapszerkesztői posztját Ortvay Rudolf foglalta el. 1942-ben, 80 évesen Rados megvált az elnöki teendőktől, Pogány lett az elnök, Rybár István pedig a fizikus alelnök. Ezek közül különösen Ortvay tisztségbe kerülése fontos, mert kapcsolatai és rábeszélőképessége jóvoltából régen látott bőség évei virradtak a Társulatra, szinte az ötvenedik évfordulóra kapott ajándékként.

Az ötvenedik évforduló ünnepi társulati ülésén elhangzott titkári beszámolójában Kőnig Dénes a legerőteljesebb fellendülés időszakaként 1914-et említette: "...1914-ben Zemplén Győző lett a Társulat ügyvezető és fizikus titkára. Az új titkárság rendkívüli ambícióval fogott működéséhez: ...nem kevesebb, mint 72 új tagot hozott a Társulatnak... minden téren új fellendülést készítettek elő... Ma már tudjuk, hogy az 1914. év nem volt alkalmas semmiféle szellemi fellendülés megindításához: a világháború mindent megakasztott." [56]

Kőnig nem hivatkozott analógiára, amikor az új fizikus titkárral beköszöntő fellendülést örvendetesnek említette. Maga az új titkár a jubileumi év közgyűlésén tartott beszámolójában a kor szokásaihoz képest visszafogottnak mondható stílusban emlékezett meg a lelkesítő politikai eseményekről: "...utoljára nem mulaszthatjuk el felemlíteni, hogy Társulatunk jubiláris éve összeesett hazánk határainak jelentékeny helyreállításával, nevezetesen Erdély egy részének és a Délvidéknek visszacsatolásával. Társulatunk hazafias együttérzéssel vett erről tudomást, ülésein ennek kifejezést adott, és a Kormányzó Ur Őfőméltóságának mindkét alkalomból hódolatát fejezte ki országgyarapító tevékenységéért." [57]

Ugyanezen az 1941 májusi XLVI. közgyűlésen részletezhette Ortvay az elért anyagi fellendülést: "- hála a Széchenyi Tudományos Társaság, továbbá számos előkelő ipari vállalat és pénzintézet áldozatkészségének - forgótőkénk kerek 12.000 pengővel gyarapodott... Jubiláris gyűjtésünk néhány évre a Társulat intenzívebb munkásságát, elsősorban lapunk terjedelmének lényeges gyarapítását fogja lehetővé tenni... A választmány elhatározta, hogy szerény ellenszolgáltatásként a Lapokban megjelenő cikkek szerzőinek (a doktori disszertációk kivételével) oldalanként 3 P honoráriumot fizet." [57]

1941 végén a Társulatnak 247 tagja volt, közöttük 116 középiskolai tanár. A Társulatnak ez a csaknem fele sem alkotott homogén tömeget, mert ugyan a többséget az aktív gimnáziumi tanárok - közöttük igen sok szerzetes - jelentették, a nyugdíjasoktól az iskolaigazgatókig, sőt tankerületi főigazgatóig terjedt a skála. A tagság 35 százalékát kitevő egyetemi-főiskolai oktatók közül az egyetemi tanárok fele tudományegyetemi, fele műegyetemi volt (22-22), az asszisztenciát 18-an képviselték, míg a kereső foglalkozást nem jelző egyetemi magántanárok száma 9 volt, eggyel több, mint a főiskolai tanároké. A 11 külföldi tag közül csak két esetben nincs feltüntetve foglalkozásként, hogy egyetemi tanár, és mindössze a bécsi F. Ehrenhaft és a müncheni A. Sommerfeld tiszteleti tagokról tudjuk, hogy nem magyar származásúak. A fennmaradó 16 százalék igen érdekes összetételű: a 4 meteorológus, 3 csillagász, 4 egyetemi hallgató, 2 mérnök "helyén van" a Társulatban: semmi sem mondható el arról a 13 tagról, akinek a neve mellett nincs feltűntetve foglalkozás; az 5 főtanácsos és a 2 gyárigazgató feltehetően mérnökként kezdték, és a biztosítási matematikusnak is van mit várnia a Társulattól; kevésbé nyilvánvaló, hogy a 2 banktisztviselő (bár Tompkins úr is az Gamow könyvében), a gázművek tisztviselője, továbbá egy apát, egy földbirtokos gróf és egy államtitkár hogy került a tagok sorába.

A létszám a területnövekedéssel arányosan nőtt, a Lapok terjedelme pedig a nyomdára fordítható pénzösszegeknek megfelelően. 1941-ben a Matematikai és Fizikai Lapok több, mint 580 oldalon jelentek meg. Így jelenhetett meg 56 oldalon Kalmár László írása a Hilbert-féle bizonyításelméletről, vagy Péter Rózsa 25 oldalas cikke az axiomatikus módszer korlátairól. De a fizikusok is megjelentethettek átfogóbb dolgozatokat; Novobátzky Károly 22 oldalon fejthette ki a kvantummechanikai többtestproblémát, és még a fiatal Kovács István is 17 oldalt kapott a kétatomos molekulák elméletének alapjaihoz. De jutott hely Heisenberg 1941 áprilisában Budapesten tartott előadása szövegének közlésére Goethe és Newton színelméletéről. "De talán nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is meg lehetünk elégedve. Hiszen jubiláris ülésünk előadásai után mindjárt első helyen oly híres probléma teljes megoldását közölhettük, mely évtizedeken át ellenállt a matematikusok ostromának... Jubiláris kötetünkben továbbá négy teljes doktori értekezést is közölhettünk..." [58] A híres problémát Minkowski vetette fel - többméretű terek egyszeres befedése kockaráccsal - és sejtését Hajós György igazolta.

Kármán 1941. aug. 23-án egy lökhajtásos gép szárnyán gyors számításokat végez

Az egyensúly a matematikai és fizikai munkák között ezekben az években mind az előadások, mind a közölt cikkek esetében felborult: 1939 elejétől 1943 végéig 23 fizikaira 35 matematikai tárgyú előadás jutott, míg ugyanezen idő alatt a Lapokban megjelent közlemények a matematika 59:28 arányú fölényét mutatták. Különféle oldalakról lehetne ezeket az arányokat körüljárni, de nem valószínű, hogy a diagnózis lényegesen eltérne attól az egyszerű megállapítástól, hogy a magyar matematika ekkor legalább ilyen arányban erősebb volt a hazai fizikánál.

A Társulat anyagi helyzetének javulása nem jelentette a tudományok fellendülését is. Bár a modern háborúk és a természettudományok kapcsolata kétarcú: bizonyos területekre több pénz jut, mint békeidőben, más területek pedig háttérbe szorulnak, nemritkán elsorvadnak. Bármelyik oldalt is tekintjük, csak pazarló, rövidtávú stratégiákra lelünk. Kis országok esetében ez még erőteljesebben jelentkezik, mert az elosztható kevesebb, és a döntések még szűkebb körben születnek. A háború nem segíti elő a kutatók témára figyelését sem. Magyarországon az irredentizmus és antiszemitizmus hisztériává fokozódása még külön tehertétele volt a háborús éveknek.

"Eddig a legsúlyosabb esemény, aminek következményei nem láthatók át. Én csak azt szeretném, hogy Európa népei e lázból felébredjenek, mielőtt az egész európai kultúra összeomlik." [59] - írta 1939 szeptemberében Ortvay Neumann-nak. 1940 januárjában így folytatta: "Igazad van, az ember nem vonhatja ki magát az alól, hogy gondolatai a háborúval ne foglalkozzanak, bármilyen kínos és meddő is az, és bármennyire tudom is, hogy egy igen keserves végeredmény elkerülésére semmit sem tudok tenni. Hogy itten valami igen tisztán látnám a helyzetet, vagy az a benyomásom volna, hogy bárki is tisztán látná, nem mondhatom." [60]

Magyarországot ekkor még másfél év választotta el a háborúban való közvetlen részvételtől, de szeptember-október folyamán az ország befogadott százezer lengyel menekültet. Ortvay a lengyel matematikusok érdekében próbál szervezni: "Mivel talán a lengyelek személyi ügyei fontossággal bírnak, sietek válaszolni. Sajnos igen keveset sikerült megtudni, s amit tudok, azt Fejértől tudom." [4] Március 30-án már többet írhat: "Itt Kerékjártó foglalkozik nagy buzgalommal a lengyel menekült tudósok ügyeivel, alábbi információim is tőle erednek. W. Sierpinski Varsóban van... Kerékjártó szeretné kihozni, azt mondja, ő tudna akár Magyarországba, akár Svájcba beutazási engedélyt szerezni, de nehézséget okoz a német kiutazási engedély, kérdi, hogy ti tudnátok-e valamilyen nyomást ez irányban kifejteni?" [6l] Neumann készséges partner: "Sierpinskit illetőleg is igyekezni fogok valami összeköttetést találni. Sajnos leveledet azután kaptam meg, hogy az Akadémia áprilisi ülésén voltam Washingtonban, ahol legjobban lehetett volna idevágó propagandát csinálni." [62]

Ugyanez a levél politikai éleslátásról is tanúskodik: "Ha a német nemzetnek az utóbbi tíz évben kialakult lelkiállapota nem ér egy nagyon kézzelfogható kataklizmával véget, akkor senki másnak nincsen ezen a földön létjogosultsága. A versaillesi rendezés persze impraktikus és rossz volt; de ez nem jelenti, hogy nem lehetne (Németország ellen) egy jobb rendezést is találni. A priori azt hinném, hogy akár több, akár kevesebb kímélet jobb lett volna. Pro futuro, ha a szövetségesek győznek, mindkét út nyitva áll." [62]

1940 májusában itthon az egyetemi gondok sem mentesek a németek erőszakolta zsidótörvények következményeitől: "Barnóthyék állása nincs veszélyben, mert felesége is a törvényszerint árjának számít, de tanszékre a mai hangulat mellett nincs kilátása. A Tangl tanszékre én és Rybár egyértelemben Békésyt akarjuk, és evvel minden komoly fizikus egyetért (Bay, Pogány, Gyulai), de aknamunka folyik ellene, mert az egyik nagyszülő születési okmánya hiányzik, és ebbe kapaszkodnak. Főképp Császár igen mozog. Mindig ilyen kellemetlen egy tanszékbetöltés!" [63]

Békésy önéletrajzának tanúsága szerint a tanszékbetöltés ügye ez esetben kedvezően alakult: "Tangl professzor halála után a gyakorlati fizika tanára lettem a budapesti egyetemen. Nem nagyon akartam elfogadni a kinevezést, mert féltem, hogy nem tudom folytatni kutatásaimat, és a Postakísérleti Állomáson jól ment a munka. Így azután egyszerre két laboratóriumom is lett... Életemnek ez volt a legproduktívabb szakasza. Reggeltől délig az egyik, déltől estig a másik helyen dolgoztam. Sok jó segítőtársat kaptam, és minden gondolatunk a tudomány volt. ...(A háborús években) a kormány igénybe vette munkaidőnket, így a hallás kutatása abbamaradt. Mindenki a pillanatnyi adott problémákkal foglalkozott. Magyarország nem rendelkezett platinával, de más fontos fémekkel sem. Felvetődött a kérdés, mivel lehetne a platinát a telefon-relékben helyettesíteni. Ugy hiszem, elsőként alkalmaztunk wolfram és arany, ill. wolfram és ezüst vagy más hasonló ötvözeteket." [64]

Békésy a háborús években is vagy egy tucat cikket jelentetett meg, kettőt közülük 1944-ben. Önéletrajza alapján háborúálló alkatnak mondhatnánk. "Egyik bombázás követte a másikat, a pusztítás folyt tovább, minden csupa por volt, nem tudtunk olvasni, mert a szemünk égett a portól, de csináltuk tovább." Jogosan írhatta a telefonrelék gondjának megoldása után: "Rendkívüli körülmények kiemelkedő eredményt produkálnak, ha nem adjuk meg magunkat." [64]

Akadtak néhányan ezekben az években, akiknek tevékenységére illett a fenti megállapítás. Az Ortvay tanársegédjéből kolozsvári professzorrá lett Gombás Pál háborús években írt 10 szakcikkén kívül egy monográfiát is megjelentetett 1943-ban "Bevezetés az atomfizikai többtestprobléma kvantummechanikai elméletébe". Munkásságának iskolateremtő kisugárzására a Lapokból is következtetni lehet, ahol nemcsak a kolozsvári Kozma Béla, hanem az Ortvay-asszisztens Péter Gyula is Gombás útmutatásai alapján dolgozott ebben az időben.

Folyamatosan és nagyon eredményesen dolgozott a Pogány Béla intézetében kialakult molekulaspektroszkópiai csoport. Kovács István 1939 és 1942 között minden évben tartott előadást az Ortvay Kollokviumokon, a Lapok 1943-as évfolyama Valatin Jánostól és Gáspár Rezsőtől közölt terjedelmes cikkeket a kétatomos molekulák tárgykörében. 1943 egyúttal a magyar kísérleti spektroszkópia sorozatos veszteségeinek első éve is: októberben betegség miatt meghalt Schmid Rezső, három hónappal később ugyancsak betegségben Pogány Béla, majd 1945-ben hadifogságban Gerő Loránd.

A háborúban is intenzíven dolgozó tudós legerőteljesebb példáját Bay Zoltán adta, mert ő az eredményes munkán kívül a legotrombább német és nyilas terror ellen védett meg embereket és egy egész gyárat.

"Igen nagy ellenkezésre találtam a miniszter részéről midőn látta, hogy a nyolc vezető között kettő zsidó, de végül is engedett, mert a radarra nagy szüksége volt, s én másképp nem vállaltam a munkát... A radarkísérletek annyira igénybe vettek ezekben az években, hogy kevés időm jutott egyéb kutatásokra. Az atomfizikai előadásokat a Műegyetemen megtartottam, s lassan ugyan, de haladt az atomromboló építése. Ugyanebben az időben dolgoztuk ki az első koincidencia-készülékünket, melynek felbontóképessége ezerszer volt jobb, mint az akkori legjobb készüléké: a másodperc ezermilliomod része. Ezt a munkát 1943-ban végeztük, s csak 1948-ban tudtam Amerikában publikálni." [65]

A német megszállás, majd a nyilas uralom idején a zsidó mérnökök mentése, majd a gyár gépei és dolgozói Németországba telepítésének szabotálása a bátorság és szellemi fölény ritka diadalai között tarthatók számon. A jó ügy diadala valóban ritka volt akkoriban. Bródy Imre nem volt hajlandó elszakadni családjától, a mentesség lehetőségéről lemondva állt be a deportálásra szántak közé. Béla öccsének Ortvayhoz írott levelei a hiábavaló reménység dokumentumai: "...Professzor úr Rybár István és Bay Zoltán professzor urakkal együtt a közelmúltban levelet intézett öcsém érdekében a Magyarországi Zsidók Szövetségéhez, és ezzel kapcsolatban kérvényt terjesztett be a M. kir. Haditechnikai Intézet nagytekintetű parancsnokához... Professzor Urnak talán módjában van ezt a kérést a Haditechnikai Intézetnél nagy tekintélyével erősíteni." [66] "...Auschwitzba vitték.. Ott állítólag mezőgazdasági munkát végeznek, az öregek felügyelnek a táborra." [67] "...biztos és azonnali felvilágosítást a svábhegyi illetékes hatóság csak Eichmann Obersturmbannführer engedélyével ad. Forrásom szerint, ha Freyer professzor úr a kellő indoklással (kíváló gyakorlati fizikus, vegyész és családja is az) oda fordul, meg fogja kapni a választ, sőt nagyon valószínű, hogy a német hatóságok igénybe fogják venni az ő munkájukat. [68]

Bay Zoltán választmányi tag, Ortvay Rudolf fizikus titkár és Rybár István fizikus alelnök semmit sem tudtak elérni Bródy Imre tagtársuk érdekében. Patai Imre választmányi tag esetében az augusztus végi rendelet, amely szerint a kormányzó kimagasló érdemeket szerzett személyeket kivételezésben részesíthet, lehetővé tette a hatásos védelmet: "Alulírottak a Matematikai és Fizikai Társulat alelnöke és ügyvezető titkára tanusítjuk, hogy ...Dr Patai munkája a külföldi irodalomban megérdemelt visszhangot kapott és azok további kutatások tárgyait képezték. Munkásságával hazai műszaki-tudományos életünk számára kimagasló érdemeket szerzett." [69]

A társulati tagok közül többen kényszerültek viselni a sárga csillagot. A matematikus titkár Kőnig Dénes inkább öngyilkos lett. A német ősei miatt is 1943-ban dékánná választott fizikus titkár Ortvay, akit békeidőben a legkisebb modortalanság is felháborított, a barbárság és az erőszak mindennapivá válásába nem tudott beletörődni, és egy nappal hatvanadik születésnapja után, 1945 január másodikán öngyilkos lett.

A háborús években a fizika - és a tudomány általában - Európa nagy részén, így Magyarországon is fokozatosan megbénult, amin egyesek heroikus erőfeszítései, vagy a hadi-célok által irányított kutatás kivételes helyzete keveset módosított. A fizikusok tekintélyes és szakmailag meghatározó része az Egyesült Államokba telepedett. Úgy alakult, és ez a háború legvégén derült ki mindenki számára, hogy a tudomány olyan fegyvert fejlesztett ki, amely a hagyományoshoz képest nagyságrendekkel nagyobb pusztító erőt jelent, és hogy ebben a munkában a magyar tudós emigráció néhány tagja központi szerepet játszott.

A szakemberek előtt már a háború kezdetén nyilvánvaló volt, hogy a magenergia hadicélú felhasználása eldöntheti a háborút: "Mondanom sem kell, hogy - mint atomfizikus - roppant érdeklődéssel figyeltem, hogy a kűzdő felek közül az amerikaiak vagy a németek fogják-é megcsinálni az első atombombát. Valószínűtlen volt, hogy más nemzet számításba jöhet. Egyetlen lehetősége a németeknek a háború megnyerésére, mondottam." - írja visszaemlékezéseiben Bay Zoltán. [70] "Az első komoly információt Hanle német professzortól kaptam... elbeszélte, hogy a német fizikusok szerveztek egy Uránium Clubot az uránhasadás tanulmányozására, melynek Heisenberg az elnöke. Panaszolta (1942-ben), hogy a német kormány a kérdést nem kezeli elég okosan, nem akarnak pénzt, embert és elegendő eszközt adni olyan kutatásra, melyből nem azonnal lesz valami. ...1943-ban Budapesten beszéltem Heisenberggel, hova előadást tartani jött. Ismét hiányzott belőle a háború előtti páratlan rugalmassága. Az arca többet mondott nekem, mint a náci vezérek összes hazudozásai a csodafegyverekről." [70]

Hogy az Egyesült Államokban komolyan foglalkozzanak az urán-bombával, ahhoz Szilárd Leónak el kellett érnie, hogy 1939 augusztus másodikán Einstein aláírja a Roosevelt elnökhöz szóló levelet, amely konkrét tennivalókra tett javaslatot. Mire október közepén a levél az elnök kezébe került, már elveszett Lengyelország. "A Roosevelt adminisztráció azonnal megtette első lépéseit. Az elnök által kinevezett Uránium Tanácsadó Bizottság október 21-én tartotta első ülését... meghívták Szilárd Leót, Wigner Jenőt, Teller Edét és Enrico Fermit. Fermi távol tartotta magát... így azután három magyar fizikus képviselte az amerikai tudományos életet." [71] Az ülésen az atommáglya előkészületi kísérleteihez 6000 dollárt kértek, de erre az összegre négy hónapot kellett várni. A program gyorsan terebélyesedett, 1942 elején Chicagóba költözött Szilárd, Teller és Wigner is.

"Szilárd Leó és Wigner Jenő alkotta a Magyar Maffiát Chicagóban. Később csatlakozott hozzájuk TelIer Ede... Wigner mondta először, hogy az atombomba kritikus tömege akkora lesz, mint egy labda, és nem olyan nagy, mint egy szekrény... Chicagóban két domináló tudományos elme volt a tervben: Fermi és Wigner. Fermi vezette a kísérleti munkát, Wigner az elméleti kutatást... Szilárd nagyon okos volt és zavarbaejtő kérdéseket tudott feltenni, de műszaki érzéke nem kelhetett versenyre Wignerével... Viszont ő volt, aki hangsúlyozta a gyors neutronok hatására kiváltott ²³⁸U-hasadás szerepét. Teller kiváló elméleti fizikus, főleg Los Alamosban tartózkodott, de gyakran jött Chicagóba. Az első időkben befolyt egy kicsit a reaktortervezésbe is... Amikor évekkel ezelőtt felterjesztettem Teller Edét a Fermi díjra, nem fegyver-kutatásait emeltem ki, hanem a reaktorbiztonság terén szerzett érdemeit. Ő javasolta a Reaktorbiztonsági Bizottság létesítését, ő lett annak első elnöke. Senki nála nem érdemel több köszönetet az Egyesült Államokban a reaktorbiztonság megszervezéséért''. [72]

1945 július 16-án robbantották fel az első kísérleti atombombát az új-mexikói Alamogordo sivatagban. Szilárd Leó már 1945 márciusában kidolgozott memorandumában javasolta az atombomba nemzetközi ellenőrzését. Teller nem írta alá a memorandumot, noha a legfontosabb kérdésekben egyezett a véleménye Szilárdéval. Álláspontját megindokló levelében így írt Szilárdnak 1945 július másodikán: "...Az, hogy ezt a szörnyeteget véletlenül mi hívtuk életre, nem jogosít fel arra, hogy felhasználásának mikéntjébe beleszóljunk. Ez az emberiség feladata, melynek megfelelni csak a teljes nyilvánosság körülményei között lehet. Azt tekintem döntő feladatomnak, hogy mielőbb feloldjuk a kutatásainkkal kapcsolatos titkosságot, és eredményeinket mindenki számára elérhetővé tegyük. Lehet, hogy nem értesz egyet velem. Kérlek, mutasd meg levelemet Wigner Jenő és James Frank barátunknak, akik, úgy tűnik, inkább veled értenek egyet, mint velem. Valamennyiőtök véleményét ismerni szeretném, vajon tényleg úgy gondoljátok, hogy munkánkat tovább folytatni most már bűnös cselekedet? Ugy érzem azonban, oktalanság lenne azt hinni, hogy miután kiszabadítottuk a szellemet a palackból, elegendő, ha lábujjunkat odatapasztjuk az üveg szájához. Baráti üdvözlettel: Edward" [73]

[1] R. Musil: A tulajdonságok nélküli ember. 1. kötet, 42. old. Európa, 1977
[2] Palló Gábor: Kármán Tódor (életútja megértéséhez) Fizikai Szemle 33/3, 81, 1983
[3] Fröhlich Izidor beszéde Eötvös Loránd ravatalánál. Akadémiai Értesítő 1919, 297. old.
[4] Mikola Sándor titkári jelentése a Mathematikai és Physikai Társulat XXVI. rendes közgyűlésén. Mathematikai és Physikai Lapok 28, 90, 1921
[5] S.A. Blumberg-G. Owens-Egri Gy.: A Trefort utcától a hidrogénbombáig. Magyar Világ kiadó 1989, 22. old.
[6] Wigner Jenő levelei Ortvay Rudolfhoz. Györgyi Géza közlése, Fizikai Szemle 22/2, 45, 1972
[7] Beszélgetés Kürti Miklóssal. Fizikai Szemle 25/11, 420, 1975
[8] Pekár Dezső: Eötvös Loránd emlékezete. Mathematikai és Physikai Lapok 28, 12, 1921
[9] Elekes Dezső: Budapest szerepe Magyarország szellemi életében. Statisztikai Közlemények, 85. kötet, 1. szám, 36. oldal.
[10] Kövesligethy Radó titkári jelentése a Mathematikai és Physikai Társulat XX. rendes közgyűlésén. Mathematikai és Physikai Lapok 22, 1913
[11] Fejér Lipót titkári beszámolója a Mathematikai és Physikai Társulat XXIV. rendes közgyűlésén. Mathematikai és Physikai Lapok 26, 184, 1917
[12] Kőnig Dénes titkári beszámolója a Mathematikai és Fizikai Társulat ünnepi közgyűlésén. Matematikai és Fizikai Lapok 48, 17, 1941
[13] Gombocz Endre: A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története. Kir. Magyar Term.tud. Társ. Budapest, 1941
[14] Ortvay Rudolf: A szemléletesség határai a fizikában. Magyar Szemle 41, 249, 1941
[15] Pogány Béla: A Magyar Tudományos Akadémia hatása a fizikai tudományok fejlődésére az utolsó száz év alatt. MTA Budapest, 1926
[16] Gróf Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai. Atheneum, Budapest, 1927, 152. old.
[17] Ugyanott, 157. old.
[18] Ugyanott, 159. old.
[19] Ugyanott, 173. old.
[20] A magyar természettudományi kutatás előmozdítására alakult Széchenyi Tudományos Társaság 1929 és 1930 évi működéséről szóló jelentés.
[21] Ortvay Rudolf: Tangl Károly. Matematikai és Fizikai Lapok 47, 1, 1940
[22] Gyulai Zoltán: Tangl Károly. Fizikai Szemle 18, 121, 1968
[23] Tarján Imre: Emlékezés Pogány Bélára. Fizikai Szemle 37, 281, 1987
[24] Bozóki László: Hogyan látta dolgozni főnökét, Pogány Bélát egykori munkatársa? Fizikai Szemle 37, 292, 1987
[25] Gáspár Ferenc: A Tungsram RT története, 2. rész. Kézirat, 46. old. 1986
[26] Kunfalvi Rezső: Beszélgetés Bay Zoltánnal. Fizikai Szemle 24, 122, 1974
[27] Ortvay Rudolf: Fizika Magyarországon - múlt és jelen. Fizikai Szemle 35, 176, 1985
[28] Békésy György: Onéletrajzi jegyzetek. Fizikai Szemle 28, 281, 1978
[29] Hevesy György levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1923 febr. 25-i levélből. Fizikai Szemle 27, 69, 1977
[30] Ortvay Rudolf: Bevezetés a kvantummechanikába. Stella Almanach 1931-re, 225. old.
[31] Az 1927. évben tartott XXXII. közgyűlés. Mathematikai és Physikai Lapok 35, 123, 1928
[32] Az 1930 évi XXXV. közgyűlés. Mathematikai és Fizikai Lapok 37, 108, 1930
[33] Marx György: Lánczos Kornél. Fizikai Szemle 24, 277, 1977
[34] Wigner Jenő levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1930 november 17-i levélből. Fizikai Szemle 22, 46, 1972
[35] Rados Gusztáv beszéde az 1931 évi XXXVI. közgyűlésen. Matematikai és Fizikai Lapok 38, 90, 1931
[36] Hóman Bálint: Művelődéspolitika. A képviselőház 1933. évi május hó 31-i ülésén tartott beszédből. Magyar Történelmi Társulat kiadása. Bp., 1938, 134. old.
[37] Ugyanott, 137. old.
[38] Ugyanott, Beszéd az Országos Felsőoktatási Kongresszus 1936. évi december hó 10-én tartott megnyitó ülésén. 300. és 303. oldalak
[39] Rados Gusztáv megnyitó beszéde a Társulat XLIV. közgyűlésén. Matematikai és Fizikai Lapok 46, 108, 1939
[40] Rados Gusztáv megnyitó beszéde a Társulat XXX VII. közgyűlésén. Matematikai és Fizikai Lapok 39, 106, 1932
[41] Kovács István: Újabb eredmények a kétatomos molekulák színképeinek multiplett szerkezetében. Fizikai Szemle 37, 286, 1987
[42] Lásd a 22. hivatkozásnál 180. oldal
[43] Tarján Imre: Emlékezés Gyulai Zoltánra. Fizikai Szemle 28, 115, 1978
[44] Max Born levele Ortvay Rudolfhoz 1939 január 3-án. MTA Könyvtár kéziratgyűjteménye - K 785
[45] Lásd a 25. hivatkozásnál; 75. oldal
[46] Ugyanott, 92. oldal
[47] Valkó Iván Péter: Emlékeim Selényi Pál képmegjelenítési kutatásairól. Fizikai Szemle 35, 84, 1985
[48] Dessauer, J.H. and Clark, H.E.: Xerography and related processes. Focal Press. London, New York, 1965
[49] Wigner Jenő levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1934 szeptember 3. levélből. Fizikai Szemle 22, 49, 1972
[50] Neumann János levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1934 április 4-i levélből. Fizikai Szemle 29, 380, 1979
[51] Neumann János levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1934 november 2-i levélből. Fizikai Szemle 29, 382, 1979
[52] Wigner Jenő levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1938 december 10-i levélből. Fizikai Szemle 22, 57 1972
[53] Wigner Jenő levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1939 február 28-i levélböl. Fizikai Szemle 22, 58, 1972
[54] Neumann János levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1939 február 2-i levélből. Fizikai Szemle 23, 366, 1973
[55] Szilárd Leó: Önéletrajz. Fizikai Szemle 29, 65, 1979
[56] Kőnig Dénes titkári beszámolója a Társulat 1941 január 30-án tartott jubiláris ülésén. Matematikai és Fizikai Lapok 48, 7, 1941
[57] Ortvay Rudolf titkári beszámolója a Társulat 1941 évi XLVI. közgyűlésén. Matematikai és Fizikai Lapok 48, 377, 1941
[58] Kőnig Dénes titkári beszámolója a Társulat 1942 május 30-án tartott XLVII. közgyűlésén. Matematikai és Fizikai Lapok 49, 215, 1942
[59] Ortvay Rudolf levelei Neumann Jánoshoz. Az 1939 szeptember 26-i levélből. Fizikai Szemle 25, 169, 1975
[60] Ortvay Rudolf levelei Neumann Jánoshoz. Az 1940 január 3-i levélből. Fizikai Szemle 25, 171, 1975
[61] Ortvay Rudolf levelei Neumann Jánoshoz. Az 1940 március 30-i levélből. Fizikai Szemle 25, 172, 1975
[62] Neumann János levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1940 május 13-i levélből. Fizikai Szemle 29, 388, 1979
[63] Ortvay Rudolf levelei Neumann Jánoshoz, Az 1940 május 30-i levélből. Fizikai Szemle 25, 173, 1975
[64] Lásd a 28. hivatkozást; 284. oldal
[65] Bay Zoltán: Az élet erősebb. Csokonai-Püski, Debrecen-Budapest 1990, 19. oldal
[66] Bródy Béla levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1944 július 15-i levélből. MTA Könyvtár Kézirattára - K 785/276
[67] Bródy Béla levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1944 július 24-i levélből. MTA Könyvtár Kézirattára - K 785/279
[68] Bródy Béla levelei Ortvay Rudolfhoz. Az 1944 július 25-i levélből. MTA Könyvtár Kézirattára - K 785/280
[69] Kézírásos tervezet Ortvay Rudolf levelei között. MTA Könyvtár Kézirattára - K 785/456
[70] Lásd a 65. hivatkozást; 20. oldal
[71] Lásd a 5. hivatkozást; 59. oldal
[72] Weinberg, A.: A magyar maffia Chicagóban. Fizikai Szemle 40, 93, 1990
[73] Lásd az 5. hivatkozást; 81. oldal