Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1992/9. 357.o.

AKADÉMIAI DÍJAK

A Magyar Tudományos Akadémia 1992. május 4-én tartotta közgyűlését. Az előző közgyűlésekhez hasonlóan ez alkalommal is kitüntetéseket adott át Kosáry Domokos az MTA elnöke az elmúlt időszakban kiemelkedő tudományos eredményeket elért kutatóknak.

A fizikai tudományok területén elért sikeres munkásságukért kitüntetést kaptak:

Kondor Imre, a fizikai tudományok doktora, az ELTE Elméleti Fizikai Tanszéke egyetemi tanára

“A spinüvegek elméletében, elsősorban a térelmélet megalkotása terén nemzetközileg is elismert eredményeiért".

Megosztott díjat kaptak:

Patkós András, a fizikai tudományok doktora, az ELTE Atomfizikai Tanszéke egyetemi tanára

Pócsik György, a fizikai tudományok doktora, az ELTE Elméleti Fizikai Tanszéke egyetemi tanára és

Vesztergombi György, a fizikai tudományok doktora, a KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa

“Az anyag alapvető szerkezetét leíró részecskefizika Standard Modell" elméleti és kísérleti vizsgálataiban végzett kutatásaikért, azon belül is a kvantumszíndinamika, és Higgs-bozon kutatásban elért eredményeikért.