FÖLD-ETIKA

Sakae Shimizu
Kyoto University, Kyoto
az Eötvös Társulat tiszteleti tagja

Nagy örömömre szolgál, hogy megtarthatom előadásomat abból az alkalomból, hogy engem a nagymúltú Eötvös Társulat tiszteletbeli tagjául választott.

Japán kísérleti magfizikus vagyok és 49 évvel ezelőtt - néhány nappal az atombomba ledobása után - Hirosimába rohantam. Később tanulmányoztam a Fukuryu Maru (Szerencsés Sárkány) halászhajót ért radioaktív lerakódásokat, amelyek 1954. márciusban a Csendes-óceán közepén a Bravo-projekt végrehajtásából származtak. Én állapítottam meg, hogy itt FFF-típusú (hasadásfúzió-hasadás) nukleáris robbantás történt, annak alapján, hogy kimutattam a H-bomba ²³⁸U-köpenyéből származó, az n + ²³⁸U ²³⁷U + 2n reakció során keletkezett ²³⁷U-izotóp jelenlétét.

Először szeretnék egy keveset beszélni az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, a második világháború után kialakult hidegháborúról, melynek a máltai csúcsértekezlet vetett véget 1989. decemberben.

1945. októberben San Franciscóban, azon a konferencián, ahol az Egyesült Nemzetek Szervezetét megalapították, a résztvevő szervezetek megegyeztek abban, hogy a nukleáris energiát csak békés, és sohasem katonai célokra szabad felhasználni. Három hónappal később Londonban, az ENSZ és a Biztonsági Tanács első közgyűlésén (1946. január-február) mind a negyven tagállam megállapodott abban, hogy ez az újfajta energia csak békés célra használható és soha többé nem alkalmazható fegyverként. Amikor gyakorlati kivitelezésre került volna sor, az Egyesült Államok és a Szovjetunió nem tudott megegyezésre jutni, aminek következménye negyven évig tartó verseny volt a nukleáris fegyverek tökéletesítése, valamint az újabb és újabb, egyre szörnyűbb, nukleáris bombák és robbanófejek kipróbálása terén. Három lényeges pontban nem tudott a két szuperhatalom megegyezni: a nemzetközi ellenőrzés módjában és eszközeiben, a végrehajtás lépéseinek időzítésében és a büntető intézkedésekben. Ezeknek a szomorú tényeknek az ismeretében válik világossá, hogy a népek és/vagy népcsoportok között minden történelmi konfliktus az egymás iránti bizalmatlanságból származik - és ez így megy már többezer éve.

A hidegháború időszakában sok kísérlet történt a nukleáris háború elkerülésére: Russel-Einstein-deklaráció (1955) és Pugwash-konferencia, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség létrehozása (1957), a részleges atomcsendegyezmény (1963) az Egyesült Államok, Szovjetunió és Anglia között, a teljes atomcsend-egyezmény (1974) az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, az atomsorompó-egyezmény (1970), az INF teljes betiltása (1987), SALT-I és SALT-II (1972, illetve 1979) szerződések stb. A máltai csúcsértekezlet után az Egyesült Államok és Oroszország között létrejött START-I és START-II egyezményt (1991. július, illetve 1993. január) formálisan mindkét ország aláírta. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a hidegháború időszakában az Egyesült Államok, Szovjetunió, Franciaország, Anglia, Kína és India megdöbbentően sok kísérleti atomrobbantást hajtott végre (India csak egyet, 1974-ben); 1945. július és 1985. december 31. között a nukleáris robbantások száma - beleértve Hirosimát és Nagaszakit - 1525 volt. Ebből kiszámítható, hogy átlagosan minden tizedik napra egy robbantás jutott.

Idézzük fel, hogy a természettudományok és a technika milyen jelentős előrehaladást mutattak körülbelül száz évvel ezelőtt: 1895-ben Röntgen felfedezte a röntgensugárzást, 1896-ban Becquerel a radioaktivitást, J.J. Thomson pedig 1897-ben az elektront. A múlt század vége felé a világ naiv materialista felfogásával betetőzték a klasszikus fizikát - ideértve a newtoni dinamikát, a maxwelli elektromágnességtant, a Clausius-féle termodinamikát - valamint a fejlődés darwini elméletét. A történelem és a gazdaság marxi materialista elmélete így jelent meg a hegeli dialektikával kombinálva. Ekkor vált a világban jelentős áramlattá a marxizmus; a legutóbbi időkig ez volt a szocialista országok ideológiai bázisa.

A századforduló táján még megmaradt néhány jelentős probléma, amelyet nem tudtak megoldani a klasszikus fizika keretein belül. Új korszak kezdődött, amikor Planck felfedezte az energiakvantumokat (1900), Einstein kifejtette a fénykvantumok elméletét (1905) - ez a két tény rést ütött a természet folytonosságába vetett hiten. Ehhez járult még a speciális relativitás einsteini elmélete (1905), benne a tér és az idő egyesített fogalma. Kísérleti tények alapján vezette le Rutherford, Hevesy és Soddy forradalmian új elképzelésüket az atomról, Szilárd pedig óriási látens energiákat fedezett fel az atommagban - ezt hívjuk ma magenergiának. A Bohr-féle atomszerkezet (1913), az atommag Rutherford által végrehajtott első mesterséges átalakítása (1919) és hasonló alapvető felfedezések tették lehetővé, hogy új fázisba léphetett az anyag természetének kutatása. Az 1920-as évek közepén vezette be de Broglie az anyaghullámok fogalmát, ekkor konstruálta Schrödinger a hullámmechanika elméletét. A kvantummechanika mély kidolgozása Heisenbergnek és Diracnak köszönhető. Az anyagi világról alkotott képünk alapjaiban módosult. Az a megállapítás, hogy az objektív világ megfigyelése során elkerülhetetlen a szubjektív tényezők érvényesülése, heves ismeretelméleti vitákat eredményezett.

Még néhány jelentős eredmény a természettudományok és a technika területéről; Hahn, Meitner és Strassmann 1938. decemberben felfedezték a maghasadást. Négy évvel később az urán hasadása alapján Fermi és Szilárd megvalósította az önfenntartó láncreakciót, innen indult ki a Manhattan-program, ez vezetett 1945. augusztusban Hirosima és Nagaszaki bombázásához. A DNS kettős spiráljának felfedezése (1953) indította el a molekuláris biológia, a bio- és géntechnika fejlődését. Az első szputnyik felbocsátása 1957 végén az űrtechnika gyors és csodálatos előrehaladását eredményezte. Az Amerikai Egyesült Államokban a NASA számos nehézség után három asztronautát küldött a Holdra 1969. július 20-án, akik visszatérve értékes holdkőzetmintákat hoztak magukkal. Ez a bonyolult elektronika gyors fejlődése által megalapozott sikernek tekintendő.

Mai civilizációnk, mely a modern tudomány és a technika eredményeire épül, nagy előnyöket biztosít számunkra. Ugyanakkor az emberi életre nagy fenyegetést jelent a földi környezet ökológiai egyensúlyának felborítása. A Földnek mindössze egyharmada szárazföld, és ennek is csak körülbelül a fele lakható az ember számára.

Részlet a hirosimai bombázást gyermekrajzokon át bemutató könyvből.

A Szovjetunió összeomlásával lényegesen csökkent az atomfegyverektől való félelem, amely a Kelet és Nyugat közötti hidegháború idején fennállt. Most viszont szembe kell néznünk az ökológiai és környezeti pusztítással, amelyet meg kell szüntetnünk, ha azt akarjuk, hogy a következő évszázadunk elviselhető legyen. A természeti erőforrások kimerülése, a népesség robbanásszerű növekedése, a fejődésben visszamaradt országok elszegényedése, a légköri CO₂ és NO₂ tartalom növekedése miatt bekövetkező éghajlati változás, az ózonréteg károsodása, az esőerdők kipusztulása, a savas esők stb. - olyan ökológiai veszélyek, amelyeknek 70 %-át mesterségesen idézzük elő.

Meg kell értenünk, hogy az emberiség történelmének olyan pontjához érkeztünk, amikor választanunk kell: elviselhető módon fejlődik-e tovább a földgolyó, vagy visszafordíthatatlan, az emberi létre katasztrofális ökológiai változások irányában halad. Ennek kockázata kényszerít arra, hogy felfogjuk: nem annyira valamelyik nemzet polgárai, hanem elsősorban a Föld lakosai vagyunk. Ez pedig azt jelenti, hogy újfajta partneri kapcsolatot kell kialakítani a Föld népei között, közös Föld-etikával, amelyben el kell tekintenünk a történelmek, kulturális örökségek és vallások különbözőségétől.

O. Spengler német filozófus közvetlenül az első világháború után, 1918-1922-ben kiadott “Der Untergang des Abendlandes" című főművében azt a következtetést vonta le, hogy a nyugati civilizáció össze fog omlani. Mindennapi életünket meghatározó mai civilizációnk majdnem teljes egészében a nyugati világban kifejlődött tudományos és technikai eredményekre épül; ennek alapja viszont a görög és római eszmerendszer, a keresztény és zsidó kulturális örökség, melyre még az Iszlám kultúra is befolyást gyakorolt. A múlt század végéig a buddhizmust is magában foglaló keleti filozófiát csak néhány tudós kutatta Európában, de a nyugati értelmiségi rétegek kevéssé voltak benne tájékozottak.

Azt gondolom, hogy a bennünket fenyegető emberi és globális ökológiai válság elkerülésének egyik módja a Gautama Buddha által, i.e. 500. körül Észak-Indiában kifejtett tanításokra alapozott mély keleti filozófia tanulmányozása. 700 évvel később, Dél-Indiában a nagy filozófus Nagarjuna fogalmazta meg Mahayama-Buddhizmus néven ismert tanításait, amely azután a japán buddhizmus főáramlatává vált.

A nyugati civilizáció és a Mahayama-Buddhizmus ötvözése számunkra megtisztelő lehetőség. Általa új korszakot nyithatunk az emberiség történetében, hiszen ma az életet irányító eszmék és az értékrendszer radikális megváltoztatása szükséges. Hiszek abban, hogy ma elengedhetetlen egy új kopernikuszi fordulat, melynek során figyelmünket az életre és a természetre koncentráljuk. Ehhez az önmagunkat felrázó új Föld-etika szükséges.

__________________________