EGY KUTATÓ GONDOLATAI AZ OKTATÁS EURÓPA EGYESÍTÉSÉBEN JÁTSZOTT SZEREPÉRŐL

Ladik János
Erlangen-Nürnberg Egyetem,
Elméleti Fizikai Kémiai Intézet

Mint rajtam kívül sok más ember, én is azon a véleményen vagyok, hogy Európa egyesítésének sikere és vele Európa jövője is elsősorban a felnövekvő generációk oktatásán múlik. Tudatában vagyok annak, hogy kutatóként nézeteim kissé egyoldalúak lehetnek, másrészt azonban olyan családból származom, amelyben a humán tudományoknak igen erős hagyományai voltak. A középiskola befejezése után főként a történelem iránt érdeklődtem, de 1948-ra Magyarországon olyan helyzet alakult ki, amelyben értelmetlen lett volna történelmi tanulmányokat kezdeni.

Jól tudom, hogy a fiatal gyermekek jellemének kialakulásában legfontosabb a születéstől a tizedik életévükig eltöltött időszak. Nem érzem azonban feljogosítva magam arra, hogy az óvodai és az első négy (elemi) iskolaévi nevelésről szóljak, így szeretném ezt a témakört valaki más számára átengedni, aki a Science and Society folyóirat valamelyik következő számában elemezhetné a gyermeki fejlődésnek ezt a korszakát.

Ebben a rövid tanulmányban ezért elsősorban a középfokú oktatás kérdéseit fogom vizsgálni, mely alatt a 10.-től a 18. életévig terjedő szakaszt fogom érteni. Emellett csak röviden fogom érinteni az egyetemi tanulmányok témáját. Ennek egyrészt az az oka, hogy egy jól felépített középfokú oktatási rendszernek az európaiak (és remélhetőleg a nem túl távoli jövőben a Föld minden lakója) számára a világ és a társadalom elfogulatlan, nyílt szemléletét kell közvetítenie. További fontos feladat a matematika és a természettudományok oktatásának erősítése, mellyel segíthetünk áthidalni azt a szakadékot, amely az Edgar Snow által két kultúrának nevezett humán- és természettudományok között húzódik. A harmadik igen lényeges szempont, hogy a fiatalokat megtanítsuk az ésszerű és egészséges életvitel lehetőségeire.

Középfokú oktatás

Az európai kultúrák és civilizációk az Egyesült Államokkal összehasonlítva komoly előnyökkel, de hátrányokkal is rendelkeznek. Az előnyöket elsősorban az értékes irodalmi, képzőművészeti, zenei, néptánc stb. kulturális hagyományok sokszínűségében kereshetjük, amelyeket természetesen támogatni kell az egyesített Európa középfokú oktatási rendszereiben is. Európa lényeges hátránya azonban a nemzeti szempontok túlhangsúlyozásában rejlik, amelyek sok esetben értelmetlenül és szükségtelenül vezettek és vezetnek még ma is véres konfliktusok kirobbanásához. Ezen túlmenően, közös európai kulturális örökségünk és tudományos ismeretanyagunk csak kevés figyelmet kapott, és ez tovább fokozza a szükséges gazdasági és társadalmi globalizáció kiépítésének nehézségeit.

Nézetem szerint a különböző nemzetek egymásról alkotott valósághű véleményének felépítése a történelem megfelelő tanításával kezdődik. Rendkívül fontos, hogy a saját ország történelmének objektív bemutatása mellett, a többi európai nemzet történelmének főbb vonásait is elfogultságtól mentes közvetítésben ismerjék meg a tanulók. Egy adott országban különleges figyelmet kell szentelni a szomszédos nemzetek történetének bemutatására, mivel a diákoknak a környezetükben élő emberek munkáját, eredményeit is becsülniük kell.

A fent említett nyitott és objektív középfokú történelem tanításon olyan módszert értek elsősorban, ahol a diákok tényeket és összefüggéseket tanulnak anélkül, hogy sok esetben egyoldalú véleményekkel fűszereznénk azokat. Példaként azt az esetet szeretném elmesélni, amikor néhány évvel ezelőtt az USA-ban egy török származású vegyésszel futottam össze, aki középiskoláit Törökországban végezte. Közismert, hogy az Ottomán Birodalom az egész Balkán félszigetet megszállás alatt tartotta a XIV. század közepétől a XIX. század második harmadáig. Magyarország nagy része is török uralom alatt volt majd 200 éven keresztül, a XVI. és XVII. századok során. A magyarországi középiskolákban erről a korszakról úgy tanultunk, mint egy olyan nemzeti tragédiáról, amelyben megsemmisült a magyar kultúra és gazdaság legnagyobb része és a lakosság többsége is elpusztult. (A XV. század második felében Magyarország lakossága Franciaországéval mérhető össze.) Nem kis meglepetésemre azonban, kollégám egy teljesen eltérő történetet tanult a korról: a Balkán és Magyarország megszállása a Török Birodalom által elhozta ezekre az elmaradott területekre is az igazi kultúra és civilizáció áldásait, a gazdaság pedig virágzásnak indult az elfoglalt országokban ebben az időben.

Nem az évszámok vagy a különböző hadjáratok eseményeinek memorizálása a fontos feladat, hanem a különböző európai nemzetek kulturális, társadalmi és gazdasági fejlődésének megragadása.

Ilyen értelemben igen jó példaként szolgálhat Will és Ariel Durant monumentális műve, a "Civilizáció története 11 kötetben" (kiadta: Simon and Schuster, 1956-1975). A szerzők sorra veszik a civilizáció fejlődésének lépéseit, kezdve az ókori kelet országaival (Egyiptom, Mezopotámia, India és Kína) egészen Napóleonig. Leírnak számos tényt és azokat az összefüggéseket, amelyek előidézték azokat, tárgyalják Európa és a világ más országainak kulturális (beleértve a tudományos), társadalmi, jogi és gazdasági (technikai) fejlődését. Emellett természetesen helyet kapnak a különböző összecsapások, háborúk, forradalmak történetei, az uralkodó családok hatalmának változásai és más olyan események is, amelyek minden hagyományos történelem könyvben is megtalálhatók. A tárgyalást során azonban a fő hangsúlyt az elsőként említett szempontok kapták, ellentétben a szokásos tárgyalásmóddal. Jellemzően alig kommentálják a leírt eseményeket és szinte soha nem nyilvánítanak véleményt. Meg kell azért jegyeznünk, hogy amerikaiként főleg az európai történelemről írva, a szerzők természetesen olyan előnyös helyzetben voltak, amely feladatukat nagyban megkönnyítette.

Az egyesülő Európa eljövendő történelem oktatásában különösen fontos szerepet kell kapnia annak, hogy a fiatalok a fenti értelemben megtanulják tisztelni és becsülni saját nemzetük történelmét, de további ismereteket kell szerezniük ahhoz, hogy ugyanezt a tiszteletet és megbecsülést érezzék más európai és egyéb kultúrákkal szemben is. Csak így tudjuk elérni, hogy a jövőben elkerülhessük a véres nemzeti összecsapásokat és az emberek valóban komolyan vehessék a kereszténység és az összes nagy világvallás közös tanítását: "Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk".

A saját nemzeti és a többi európai kultúrkör jobb megértéséhez az irodalmi, képzőművészeti és a zenei oktatást is erősíteni kell. Kiegyensúlyozott kép kialakításához az európai és világirodalom remekeinek megfelelő hangsúlyt kell kapniuk.

A jövendő európai középiskolájában nem lehet figyelmen kívül hagyni a nyelvi oktatás szerepét sem. A diákoknak elsőként saját nyelvük legjobb prózai és lírai műveinek tanulmányozásán keresztül kell eljutniuk ahhoz, hogy szóban és írásban is világosan és élvezetesen tudják kifejezni gondolataikat anyanyelvükön. A legtöbb nagy európai nyelv eredetének megismeréséhez mindenki számára kívánatos lenne egy legalább négy éves latin nyelvtanfolyam meghallgatása. Emellett a tanulók két másik élő európai nyelvet is tanulnának. Első idegen nyelvként kézenfekvő módon az angol kínálkozik. Második nyelvként szóba jöhet a spanyol, német, francia, olasz vagy az orosz, melyek közül a diákok szabadon választhatnának. Természetesen ezt és esetlegesen egy harmadik nyelv választását nem' köthetjük szigorú szabályokhoz és a lista nyilvánvalóan változhat az egyes országok eltérő geográfiai helyzetétől függően. Igen kívánatos lenne, ha az idegen nyelvi oktatás már a fiatalkori években a beszédkészség legalább alapfokú kifejlesztésére helyezné a hangsúlyt. A későbbi nyelvtanításnak is nagy nyomatékkal kell koncentrálnia a jó beszéd és írásbeli képességek elérésére. Sok európai országban a hagyományos módszertan szövegek oda- és visszafordítását, a nyelvtan alapos megtanulását szorgalmazza, a végzős középiskolás diákok ennek ellenére alig tudják kifejezni magukat a tanult nyelven.

Másik lényeges szempont a matematika tanításának általános megerősítése, valamint a számítógépek használatához szükséges gyakorlatok elvégzése. Jól tudott, hogy a gazdaságilag legfejlettebb országokban - különösen Japánban és az Egyesült Államokban - igen erős törekvések jelentkeznek a legkülönbözőbb területekhez tartozó jelenségek matematikai leírására. Ennek következtében ma már nemcsak a természettudósok és mérnökök feladata a matematika elsajátítása, hanem közgazdászoké és egyre növekvő mértékben nyelvészeké és szociológusoké is. A középiskolák matematika tananyagának a legfontosabb alapismereteket kell tartalmaznia, a bonyolult levezetések helyett elsősorban az alkalmazásokra koncentrálva, de mindenképpen foglalkoznia kell az differenciálás és integrálás alapjaival is.

A természettudományokat, fizikát, kémiát és biológiát interdiszciplináris módon és annyira integráltan kell oktatni, amennyire ez lehetséges. Fel kell ismernünk, hogy a fizika tágabb értelemben nem egy tudományterületet jelöl, hanem sokkal inkább módszertant takar. Lényegét tekintve ugyanis, itt jól definiált kísérletek alapján elméleti modelleket fejlesztünk ki, amelyek a mért mennyiségek között fennálló matematikai összefüggéseket adják meg. Az elméletek alapján azonban rendszerint új következtetésekre is juthatunk és ezeket kísérleti eszközökkel ellenőrizhetjük. Másrészről viszont új, nem várt kísérleti eredmények felbukkanása elméleti magyarázatot követel, ami új, általánosabb elmélet kifejlesztéséhez is vezethet. A relativitáselmélet és a kvantumelmélet kialakulása is ilyen igényekre vezethető vissza. A kísérleti technikák és az elméleti eredmények ezen összjátéka adja a fizikai módszer lényegét.

Ma még a fent vázolt ideális helyzet nyilvánvalóan nem valósítható meg teljes mértékben a kémia, biológia, geológia stb. területein, azonban a fejlődés ebbe az irányba mutat. (Meg kell jegyeznünk, hogy a kémiai-fizika, biofizika és geofizika tudományágak már mind kísérleti, mind elméleti formájukban léteznek.) Egy vagy két évtizeden belül meg fognak szünni a különálló biológia, kémia és fizika tudományágak. Ebben a helyzetben a középfokú kémia és biológia oktatásnak az észlelt jelenségek okainak magyarázatát kell leginkább előtérbe helyeznie, a részletes fenomenológiai leírás alkalmazása helyett a mennyiségi összefüggések lehetőség szerinti feltárásával.

Véleményem szerint a vallások tanítását nagy mértékben ökumenikus szempontok szerint kell megalapozni, a vallások közös alapjainak (lelki vagy úgynevezett misztikus élmények) hangsúlyozásával. Elsősorban természetesen mindenkinek a saját vallását kell megismernie, de emellett feltétlenül ki kell emelni, hogy az ember vallási alapélménye mindenkor és mindenütt ugyanaz. (Gyönyörűen mutatja be ezt a tényt Aldeous Huxley "Örök filozófia" című könyve, amelyben a legkülönbözőbb vallások, földrészek és idők misztériumain keresztül tárja elénk, hogy mindezek ugyanazokról a témákról és lényegében ugyanazokról a dolgokról szólnak.) A vallástanítást szorosan össze kell kapcsolni az etikai neveléssel, melyből a fiatalok megismerhetik saját társadalmuk morális törvényeit, de az olyan általános etikai szabályokat is, mint például az alapvető emberi jogok tisztelete, melyek mindig és mindenhol megtartják érvényüket.

A vallási-etikai oktatás mellett fiatal emberek számára igen fontos ismeretet jelent az is, hogy milyen módon tudják irányítani saját életüket. Meg kell tanulniuk hogyan tanuljanak és dolgozzanak, hogyan osszák meg idejüket a munka, pihenés, játék és egyéb hasznos kikapcsolódások között. Meg kell tanulniuk hogyan érintkezzenek egymással megfelelő módon, még olyan emberekkel is, akik pedig első látásra meglehetősen különbözőnek és idegennek tűnnek. Az ilyen tanulmányokban a pszichológia néhány alapvető felismerése nagy segítséget nyújthat. A tárgykörhöz tartozik a modern táplálkozás tudomány eredményeinek és több más egészséggel kapcsolatos szokásnak (sportok, hogyan aludjunk jól; hogyan kerüljük el a kábítószereket és lehetőleg a dohányzást is, csak kis mennyiségű alkohol fogyasztása stb.) az ismertetése is. Hívjuk fel a figyelmüket arra is, hogy a szexualitás igazi élvezete és a szerelem szorosan összekapcsolódik. Röviden, a fiatalokat tanítsuk meg arra; hogyan viselhetik gondját testüknek. Ez a képzés ráirányítja az emberek figyelmét arra is, hogy élvezzék a természet szépségeit és a szabadban végzett tevékenységeket. Itt tanulhatják meg a természet megőrzését azáltal, hogy megkíméljük a szennyezésektől és más természetkárosító hatásoktól: Ennek során a legtöbben kifejleszthetik a kiegyensúlyozott emberré válás képességét, akit nem gyötör unalom és élvezi az életét.

Végül pedig a modern európai középiskolában a diákok legalább középfokú szinten elsajátítják egy mesterség (például elektromos eszközök javítása, vízvezeték szerelés, ácsmesterség stb.) fogásait is.

A jövő középiskoláját körvonalazó program talán túlságosan is igényesnek tűnik. Megvalósíthatóságához egyrészt néhány éven belül lehetőleg minden európai országban el kell érni a legalább 10 éves iskolakötelezettséget (4 év alapfokú és 6 év középfokú képzés). Körülbelül egy évtized múltán kellene a kötelező 10 évet 12-re kiterjeszteni. Másrészt azonban az oktatott anyagok terjedelme (elsősorban a memorizálandó ismeretek terhére) jelentősen csökkenthető lenne.

Fontos feladatot jelent már a középfokú oktatás első éveiben is a különleges tehetségű gyermekek felkutatása. Számukra speciális ingyenes iskolákat kell létrehozni a matematika-fizika, kémia és biológia, idegen nyelvek, vallási-filozófiai tanulmányok, gazdasági és társadalomtudományok, zene, művészetek stb. területein. Hasonló különleges iskolákat kell létesíteni az olyan gyermekek számára, akiknek ugyan semmilyen speciális képességük nincsen, azonban nagyon magas általános intelligenciával (I.Q.) rendelkeznek. Talán közülük válik ki a jövő államférfija, vezető orvos specialistája, jogi szakértője, élvonalbeli oktatója, az ország gazdasági vezetője stb.

A középfokú oktatást követő tanulmányok. Szakképzés

A fent körvonalazott középiskolai tanulmányok sikeres befejezése után a végzett diákok további gyakorlati oktatás során szerezhetnék meg a szükséges képességeket ahhoz, hogy jó mesteremberré, adminisztrátorrá, alkalmazottá vagy banktisztviselővé váljanak. Elvárható az is hogy a tanonc évek befejezése és a mestervizsga letétele után a szakemberek tovább képezzék magukat. Többször találkoztam olyan emberekkel, akik egyszerű szerelőként kezdve előbb az elektromos majd az elektronikus eszközök szakértőivé váltak, még később pedig számítógép specialistává képezték magukat, miközben elsajátították a teszt programok írásának fortélyait is. Eközben sokuknak meg kellett tanulniuk, hogyan válhatnak maguk is vállalkozóvá és hogyan alapíthatják meg saját cégüket. Ezt a fajta fejlődést gyakran megfigyelhetjük a fejlett európai országokban, az Egyesült Államokban és Kanadában.

Felsőfokú műszaki és kereskedelmi iskolák

Az ilyen iskolák több gyakorlati és kereskedelmi területen a szakképzésnél magasabb szintű oktatást nyújtanak. A képzés időtartama az iskolában folyó oktatás szintjének megfelelően 2 és 4 év között változhat. Itt a legnagyobb hangsúlyt a gyakorlati képességek kifejlesztésére helyezve képezhetők mérnökök, kereskedelmi és bankszakemberek stb. Ők alkothatják az igen hatékony közepes vagy annál magasabb szintű ipari és kereskedelmi szervezetek személyi állományának nagy részét. Munkahelyükön tovább képezve magukat, akár a legfelsőbb menedzser réteg tagjaivá is válhatnak.

Egyetemek

Az egyetemekre beiratkozó hallgatóknak az első 2-3 év során abban az irányban (mint például természet-, társadalom- vagy humán tudományok) kell ismereteiket jól megalapozniuk és kibővíteniük, amely a későbbi tanulmányaiknak leginkább megfelel. Mindenképpen kívánatos azonban nyelvtudásuk tökéletesítése, esetleg egy vagy két további idegen nyelv tanulása, valamint magasabb matematikai ismeretek megszerzése.

A hallgatók már meglévő ismereteire építő általános bevezető szakaszt követően kerül sor a specializációra és a választott szakiránynak megfelelő oktatásra az orvosi, jogi, matematikai, mérnöki, természettudományi, gazdasági, társadalom- és humán tudományi stb. irányokban, a már megszerzett ismeretek alkalmazásának elsajátítása érdekében.

Gondot okoz azonban, ha a díjmentes egyetemi oktatáshoz nem kötődik szorosan a jelenlét és a szükséges tudás elsajátításának ellenőrzése, mivel így sok esetben nem biztosítható, hogy a hallgatók valóban megfelelően haladjanak a választott területen. A szigorúan ellenőrzött és a "laissez-faire" egyetem közti középút megtalálása a hallgatók önkontrollját, az egyetem oldaláról bizonyos ellenőrző tevékenységeket, és természetesen az egyetemi oktatók és diákok oldaláról fakadó ellenőrzést is feltételezi. Elvárható, hogy a beiratkozott hallgatók az előadások nagy részén jelen legyenek, valamint a legtöbb tárgy oktatása során indokolt legalább két havonta rövid írásos ellenőrző tesztekkel követni a tanulás folyamatát. A szemeszterek végén a legtöbb tárgyból szóbeli vizsga alkalmazása ajánlott, az írásbeli vizsgák inkább csak a kisebb jelentőségű tárgyak esetében indokoltak. Az előadásokon való nem megfelelő jelenlét esetén a szóbeli vizsga során a professzor alaposabban ellenőrizheti a hallgató ismereteit.

Az előadások megfelelő tudományos és pedagógiai színvonalának biztosítása érdekében az előadókat gondos mérlegeléssel kell kiválasztani, figyelembe véve mind a tudományos mind pedagógiai képességeit. Ez a cél azonban csak akkor válna elérhetővé, ha Európa egyetemei a jelenleginél lényegesen nagyobb pályázati összegek felett rendelkezhetnének, melyeket kutatásra, fontos folyóiratok és könyvek beszerzésére, valamint az egyetemi oktatók közti kapcsolatteremtés (kölcsönös látogatások) megkönnyítésére lehetne fordítani. Sajnos a legtöbb európai egyetemen ezek a kívánalmak jelenleg nem teljesülnek.

Az oktatás színvonalának emeléséhez a minimális követelményt az jelenti, hogy a tantermek technikai felszereltsége mikrofonokkal, írásvetítővel stb. megfelelő legyen.

Mint az néhány országban már ma is előfordul, a diákoknak lehetőséget kell kapniuk arra, hogy az oktatási időszak végén megfogalmazhassák véleményüket a hallgatott előadásokról. Az erre a célra szolgáló formanyomtatványok kérdéseit gondosan és tényszerűen kell megfogalmaznia egy hallgatókból és előadókból álló bizottságnak. Szükséges lenne, hogy a formanyomtatványokat minden, az adott tárgyat felvevő hallgató kitöltse, ugyanis gyakran megtörténik, hogy csak olyan kevés vélemény érkezik meg, melyek alapján csak torzított, következésképpen komolyan nem vehető oktatói értékelést lehet készíteni.

Európa jelenlegi egyetemi rendszerei nem tekinthetők ideálisnak abban az értelemben, hogy nem biztosítják szükségképpen a tudás megszerzésének megfelelő szintjét. Másrészről azonban az olyan egyetemeken, ahol az előadásokon, gyakorlatokon és laboratóriumokon való részvétel szigorúan szabályozott (mint például régebben az egykori szocialista államokban), nincs biztosítékunk arra, hogy a tehetségesebb hallgatóknak lehetőségük nyíljék megfelelően széleskörű tudásanyag megszerzésére.

Az egyetemi tanulmányoknak a diploma megszerzéséhez vezető második részében igen fontos szempontként merül fel, hogy a hallgatók az adott terület speciális ismereteinek megszerzése mellett képessé váljanak arra, hogy a választott területen felmerülő különböző gyakorlati problémákat lehetőség szerint önállóan meg tudjanak oldani. Ezután a két vagy három évig tartó szakosodott oktatás befejezésével nyerhetik el a hallgatók diplomájukat vagy egy ezzel egyenértékű master fokozatot.

Akik úgy érzik, hogy számukra a kutatói pálya lenne megfelelő, esetleg csak tudásukat szeretnék alaposabban elmélyíteni az adott területen, úgynevezett diploma utáni iskolát (graduate school) végezhetnének el. Különböző, vizsgákkal záruló tanfolyamok elvégzése és egy komoly dolgozat megírása után kaphatnák meg a doktori (PhD) fokozatot. Véleményem szerint egy ilyen iskola időtartama legalább 3, de legfeljebb 5 év lehetne, a tárgykörtől, a diák képességeitől és az egyetem szintjétől függően. Lényeges szempont, hogy minden természettudományi, mérnöki, orvosi, jogi vagy alkalmazott matematikai doktori fokozatot szerzett hallgató eközben alapvető gazdasági ismeretekhez is jusson.

Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy néhány európai ország korábbi gyakorlatától eltérően egyáltalán nem szükségszerű, hogy az egyetemet elvégzett hallgatók több mint 90 %-a doktori munkát kezdjen el.

Jóllehet több vélemény alapján nem tűnik túl vonzónak, egy jól működő társadalom nem nélkülözheti az elit egyetemeket (különösen pedig a diploma utáni iskolákat), mint azt Anglia, Írország, Franciaország, az Egyesült Államok és Japán példája is mutatja. Szociális helyzetétől függetlenül, természetesen azonos lehetőséget kell kapnia minden tehetséges diáknak. Az olyan hallgatók számára, akik közepes vagy rossz gazdasági helyzetű családokból származnak államilag garantált ösztöndíj rendszert kell kiépíteni. Az elit egyetemekre való felvételt kizárólag csak a diák képességeitől szabad függővé tenni, amelyet nagyon komoly felvételi vizsgával kell ellenőrizni. A vizsgának a leendő hallgató tudásszintjének felmérése mellett olyan képességek vizsgálatát kell célul kitűznie mint például a probléma megoldás, először hallott ismeretek befogadása stb.

Felnőtt oktatás

Az egyesült Európa számára igen kívánatos helyzet lenne az, ha a tanulmányaikat adott szinten befejező emberek nem hagynának fel új ismeretek megszerzésével és megszerzett tudásukat szinten tudnák tartani. Ebből a célból létre kellene hozni különböző szintű és fajtájú intézményeket, amelyek feladata az egyes területeken felhalmozott új tudás közvetítése lenne. Ezzel kapcsolatban is újra hangsúlyoznunk kell a tanult idegen nyelvek gyakorlásának fontosságát, és egy vagy több további idegen nyelv lehetőség szerinti megtanulását. Mesteremberek, kutatók vagy mérnökök alapvető feladata tudásuk felfrissítése és kiegészítése. A doktorátust szerzett kutatóknak vagy a magas szintű fejlesztéseket végző mérnököknek egész szakmai életük folyamán rendszeresen nyomon kell követniük szakterületük fejlődését. Ez még kiegészül azzal a követelménnyel, hogy a felnőtteknek meg kell ismerkedniük azokkal az új technikákkal, amelyek a számítógép tudomány fejlődése során várhatók. Ugyanígy naprakész ismeretek szükségesek a gazdaság tudomány fejlődésének következtében is. Természetesen igen hasznos lenne, ha a humán-, társadalom- és különösen a gazdaság tudományokban végzettséget szerzett emberek tovább folytatnák az ismeretek gyűjtését az utolsó fokozat megszerzése után is. Ez a követelmény különösképpen érinti a tanárokat és a felsőoktatásban dolgozókat egyaránt.

Csak így remélhetjük, hogy Európa minden területen és minden szinten elegendő jól képzett, modern szakembert tud felvonultatni ahhoz, hogy talpon maradjon a civilizációk világméretű versengésében.

Visszatérve ahhoz a problémához, hogy az emberek megismerjék és megbecsüljék más kultúrák (különösen a szomszéd nemzetek) eredményeit is, elengedhetetlen, hogy a különböző kisebb-nagyobb népek legjobb irodalmi alkotásait az összes európai nyelvre lefordítsuk és olcsón elérhetővé tegyük. Így ismerhetjük meg jobban egymás életét és ezáltal sokkal jobban meg is érthetjük majd egymást. Bár ez a törekvés komoly költségekkel járhat, az olyan kisebb országok azonban, amelyeknek nincs elegendő erőforrásuk a fordítások elvégzésére, egy az Európai Unió tagországai által támogatott alapítványhoz fordulhatnának anyagi segítségért.

Ebben rövid tanulmányban a legnagyobb hangsúlyt az egyesült Európa modern, kötelező középfokú oktatására helyeztem, melyben az emberek ismeretekkel való ellátása mellett nagy erőkkel kell törekednünk a különböző

tudományterületeket elválasztó gátak áttörésére. Így egy valóban integrált, interdiszciplináris természettudományos és matematika oktatás tud kialakulni. Ezzel egy időben pedig törekedni kell a természet- és humán tudományok közötti űr kitöltésére. Végül, de nem utolsó sorban nagy hangsúlyt kell fektetnünk a történelem és a vallások objektív tanítására, hogy ezáltal a fiatal nemzedék elfogadja és elismerje a többi nemzet, kultúra és civilizáció eredményeit.

A középfokú oktatás tárgyalása után a modern szakemberképzésre és a magasabb szintű technikai és kereskedelmi ismeretek megszerzésére tértem ki. Ezt követően néhány gondolatot körvonalaztam jobb egyetemi és doktori programok indításáról, amelyek javulást idézhetnének elő a jelenlegi európai felsőfokú oktatási gyakorlatban. Végezetül pedig említést tettem a felnőtt oktatás folyamatát illető elképzeléseimről.

_____________________

Megjelenik angol nyelven az új Science and Society című folyóirat felkérésére az I. kötet 1. számában. Fordította: Pipek János, BME.