Fizikai Szemle honlap |
Tartalomjegyzék |
Deme Sándor, Apáthy István
KFKI Atomenergia Kutatóintézet
Egy kis történelem
Tizennyolc éve, 1981-ben született e cikk elődje: A Pille története, avagy hogyan lett az elefántból bolha. Akkor is nyár volt, most is, nem igazán a komoly munka idénye, legalábbis ami az íróasztalt illeti. Ugyanakkor az inspiráció erős, az idei Fizikus Vándorgyűlés Fórumára felkérést kaptunk, hogy szerepeljünk egy előadással, amelynek még társszerzői kollégáink voltak, Bodnár László, Csőke Antal, Fehér István és Héjja István. A Fórumon az előadás címe A Pille dózismérő a Nemzetközi Űrállomáson volt.
Meg kell vallani, így a cím megtévesztő, hiszen még nincs Nemzetközi Űrállomás, így a Pille aligha lehet ott. Ha viszont a Vándorgyűlés címét vesszük alapul (A ma és a holnap fizikája Magyarországon), akkor a Pille beleillik a ma, a Nemzetközi Űrállomás pedig a holnap fizikájába. De az adott pillanatban csak azt állíthatjuk, hogy a Pille története folytatódik, s a dolgok jelenlegi állása szerint a készülék folyamatosan ott lesz a Nemzetközi Űrállomáson.
De előtte pillantsunk vissza az elmúlt 18 évre. Az első generációs Pille, az űrállomás fedélzeti termolumineszcens dózismérő (TLD) rendszer több alkalommal sikerrel szerepelt az űrállomásokon [1-3]. Az a Pille eredetileg Farkas Bertalan űrrepülésére készült el 1979 nyarán, de csak 1980-ban szállt fel (ez egy másik történet), majd használták a szovjet űrhajósok a Szaljut űrállomásokon. Később Sally Ride, az USA első női űrhajósa Budapesten, egy kongresszuson járva a KFKI-ban meglátta és megszerette a műszert, ennek révén került fel a NASA űrrepülőgépére 1984-ben.
Az 1990-es évek elején a Pille már tinédzser korban volt, sok technikai változtatással az eredeti formájához képest (például méréstartománya szélesebb lett [4], volt akkumulátoros változata is), de mégis csak egy olyan logikai áramkörös műszer maradt, amelyik kiolvasta a dózismérőt; a dátumot, a dózismérő sorszámát és a mutatott dózisértékeket az űrhajós pedig felírta egy papírlapra, majd azt lehozta magával, esetleg rádión megüzente, hogy hol, mikor, mi mennyi.
Megindul a mikroprocesszoros fejlesztés
A 90-es évek elején Fehér István kezdeményezésére az OMFB támogatást adott a mikroprocesszoros Pille kifejlesztéséhez. A pályázat célja akkor egy alapvetően új változat őspéldányának kifejlesztése volt, egy olyané, amelyik ha felcseperedik, akkor még egy korszerű űrállomás fedélzeti műszer is lehet belőle. A fejlesztés lényege az volt, hogy ez a saját kategóriájában bolha méretű műszer kapjon agyat, s ha már agya van, akkor tanítsuk meg arra, hogy amit csak lehet, csináljon meg egyedül.
Összeállt egy fejlesztő csapat, felerészben (csak a dozimetriában, de nem az űrkutatásban) új tagokból, felerészben a régi Pille gárdából. Az új csapatkapitány szerepét az Űrelektronikai Csoport vezetője, Apáthy István vállalta (mondhatjuk főkonstruktőrnek is), az edző (avagy a dozimetrikus) Deme Sándor, a támadó (a processzoros rész fejlesztője) Bodnár László, a középpályás a gépészeti tervezőnk Csőke Antal, a hátvéd Fehér István, a dózismérő burák kidolgozója, a kapus Héjja István, a Pilléhez tartozó PC-s programok fejlesztője. De ebben a csapatban vannak még technikusaink, Cseri Sándor és Mihály László, precíziós műszerészeink, Csikós József és Rigó László, a beméréseket végző egyetlen Hófehérkénk, Detre Ingeborg. A tágabb csapatot még sokan alkotják, (klub)igazgatónk, szurkolóink, s nem utolsósorban szponzoraink (OMFB, Magyar Űrkutatási Iroda, MTA, OTKA), akik biztosítják a legfontosabbat, amit mindig ki kell centizni (money, money, money).
Ha valakinek egy meglévő épületet kell korszerűsítenie, akkor megnézi, hogy mit érdemes meghagyni a régiből. Három alapelem, a dózismérő, a fényérzékelő és a mechanikai alapkonstrukció változatlan maradhatott, ezek területén okosabb nem jelent meg sem a világpiacon, sem a mi szürke állományunkban. Három dolog viszont jócskán megváltozhatott a mikroprocesszoros technika révéri: a jelfeldolgozás, a vezérlés és az adattárolás.
Milyen a mai Pille?
Két évnyi munka után összeállt az első mikroprocesszoros Pille. Ez a készülék persze még csak a második generáció első változata volt, mondhatjuk úgy, hogy prototípusa. Később sok apróbb-nagyobb fejlesztés, változtatás után összeállt az a készülék, amelyet a Nemzetközi Űrállomásra készítünk, s aminek első példányait még az idén át kell adnunk a NASA-nak. Milyen ez, a mai készülék? [5, 6]
Az általánosan használt nagyérzékenységű dózismérő, a Pille program keretében a 70-es években kifejlesztett, majd kissé módosított bura dózismérő [...] megmaradt; ez egy levákuumozott üvegcsőbe zárt kis fűtőtestre speciális üveggel ráragasztott termolumineszcens CaSO4:Dy kristályszemcsék révén méri a sugárzást, de rendelkezésre álltak a LiF(Mg, Ti) anyagú burák is.
A besugárzott TLD által melegítéskor kibocsátott fény mérésére kezdettől fogva kiválóan bevált egy nagyon kis sötétáramú, nagy mechanikai állékonyságú angol fotoelektronsokszorozó. Voltak kísérleteink más fénydetektorokkal is, de azok rendre sokkal gyengébh képességűek voltak az általunk használt fotoelektronsokszorozónál.
A mechanikai konstrukció legkényesebb része az a fényzáró ház, amelyikbe a TL burát úgy lehet behelyezni, hogy a mérőpozícióban a legcsekélyebb fény se jusson bele. Ilyen követelménynek feleltek meg a régi lemezes fényképezőgépek is. A Pillénél a fényzárás egy, a készülékbe bedugható kulcsszerű házzal (amelyben a TL bura van) és két, koncentrikus hengerrel van megvalósítva, a belső henger a kulccsal együtt elfordítható a sokszorozóval egybeépített külső hengerben. Talán a cilinderzárhoz lehet hasonlítani a megoldást, a Pillénél is csak alaphelyzetben lehet a dózismérő kulcsot kihúzni, s elfordítva kerül nyitott állapotba a fényrekesz. Nos ez a rendszer maradt, csak a korábbi gyengéit igyekeztünk úgy megszüntetni, hogy újak lehetőleg ne keletkezzenek...
A korábbi Pillében a fotoelektronsokszorozó árama egy áram-frekvencia konverterre került, a mért fényárammal (a dózissal) arányos impulzusok mennyiségét egy számláló mutatta. Ebben a megoldásban a műszer kijelzési pontossága 1 µGy volt. A kijelzési pontosságot az új Pillénél jelentősen sikerült megnövelni azzal a megoldással. hogy a fotoelektronsokszorozó áramát feszültséggé alakítás után 100 ms-os gyakorisággal egy digitális voltmérő megméri, az így mért feszültségértékeket összegzi a processzor a megadott időtartományban. Míg a régi megoldásnál minden impulzus "megevett" 1 µGy mennyiségű töltést, addig az új megoldás, a digitális voltmérő veszteség nélkül, igen finom lépcsőkben "letapogatja" az áramprofilt, itt a kiolvasási pontosság olyan nagy, hogy az már nem befolyásolja a teljes pontosságot.
A vezérlést a korábbi integrált áramkörös logika helyett egy egyszerű, nem túl gyors mikroprocesszor, egy úgynevezett mikrokontroller vette át. Ez a megoldás az alkalmazott 2 MB-os memóriakártyás adattárolóval együtt lehetővé teszi, hogy a digitális voltmérő kimenetén 100 ms gyakorisággal megjelenő értékeket, azaz a digitális formájú kifűtési görbét tárolni lehessen. A processzorhoz csatlakozik a saját elem révén folyton bekapcsolt, valós időt mérő óra, ennek révén a tárolt adatok közé kerülhetett a kiolvasás dátuma és időpontja.
A kulcsszerű dózismérő házban kapott helyet egy memóriachip, ezzel azonosíthatóvá vált, hogy melyik dózismérőre vonatkoznak a letárolt adatok, sőt, a programozható memóriachipek révén a kiértékelésnél egyszerű módon figyelembe lehetett venni az adott dózismérő tulajdonságait, például azt, hogy milyen kifűtési és kiértékelési programra van szüksége, milyen az egyedi érzékenysége. Persze azért a kézi mérések eredményeit az űrhajósnak is fel kell írnia, mert a memóriakártya is elromolhat, elveszhet. Itt szeretném idézni gépész kollégám bevált mondását, hogy "csak az az alkatrész nem romlik el, amelyik nincs". Igazából ez lehet csapatunk jelmondata is, mindnyájan arra törekedtünk, hogy minél egyszerű módszerekkel elégítsük ki az egyre növekvő (méréstechnikai) étvágyunkat.
A fotoelektronsokszorozók érzékenysége (áram/fény konverziós tényezője) változik Celsius fokonként közel egy százalékot a környezeti hőmérséklet függvényében (a higany térfogata csak 1,8 tízezreléket). A drasztikus hőfokfüggés korrekciójához a régi Pillénél fel kellett írni a környezeti hőmérsékletet, majd utólag kiszámolni a korrekciót; az új Pille ezt egy beépített hőmérő révén szoftveresen megoldja. A kiolvasó fényérzékenységének ellenőrzését egy, a mérési ciklus elején felvillanó fényemittáló dióda (LED) biztosítja. De ezen kívül még vagy nyolc üzemi paramétert a készülék minden mérési ciklusnál automatikusan ellenőriz, baj esetén a hiba fajtáját kiírja.
Az analóg áramkörök sem maradtak változatlanul. Az első változás az volt, hogy mind a fűtés, mind a nagyfeszültség digitális vezérlést kapott, de az analóg áramköri elvek és alkatrészválaszték változása révén takarékosabb és jobban szabályozható áramkörök kerültek be minden tápegységbe. A szerelést jelentősen megkönnyíti, hogy az egyes áramköri lapok csatlakozókkal kapcsolódnak, nincs (kábel)korbács.
Ha már van egy készülékben óra és mikroprocesszor, akkor megvalósíthattuk az automatikus, programozott kifűtési lehetőségét annak a dózismérőnek, amit a készülékben mérőállásban hagyunk. Ezzel lehetővé vált a dózisteljesítmény közelítő időprofiljának meghatározása operátori közreműködés nélkül. Ez azért volt fontos, mert az űrállomáson ma már a Pille kategóriájában nem annyira a felküldhető tömeg, hanem az űrhajós ideje a legfontosabb korlátozó tényező.
Egy ilyen összetett készüléket valahogy kezelni is tudni kell. Az operátor által elvégezhető műveletekhez (például az óra beállítása, az automatikus kiolvasás programozása, a korábban mért adatok visszahívása) néhány nyomógomb elegendő, ezt a digitális órák példája is mutatja. A sok üzemi paraméter földi beméréskor történő bevitelére és a 2 MB-os memóriakártya kiolvasására viszont egy RS-232 soros vonal kapcsolat készült. Ez a vonal, ha az űrállomás adatgyűjtő és adattovábbító rendszeréhez csatlakozik, a telemetriai kapcsolatot is lehetővé teszi. Egy ilyen kapcsolattal nemcsak a mért dózisok, időpontok és egyéb azonosítók, hanem akár a digitalizált kifűtési görbék is továbbíthatók, e görbék földi analízise pontosabb, esetenként több információt szolgáltat, mint amit a műszer kür. De magát a dózist és az előző mérés óta eltelt időre vonatkozó átlagos dózisteljesítményt az űrhajós már a Pillén látja. Sőt, egyes űrhajósok nemcsak látják, hanem érdeklődéssel nézik is. (Az egyik orosz űrhajós a dózismérés alapján választotta ki alvóhelyül a kozmikus sugárzástól sokkal jobban árnyékolt központi részt a vékony falú hálófülke helyett.)
A műszer egyszerűsített tömbvázlatát az 1. ábra mutatja. Látható, hogy mind a fűtést, mind a nagyfeszültséget egy digitál-analóg átalakítón keresztül a mikroprocesszor vezérli. Ezzel lehetővé vált például a programozott (időben változó) kifűtés.
A menürendszer
A Pille kijelzője nyolc alfanumerikus LED, ezzel a nyolc karakterrel már elég érthető üzenetek jeleníthetők meg. Az üzeneteket a menürendszer tartalmazza. A menüpontok révén beállítható a Pille naptára és órája, megadható az automata mérés kezdete és periódusideje, egyenként lehívhatók a korábbi mérések összes adatai, ellenőrizhető a Pille háttere és érzékenysége, megjeleníthető a Pille belső hőmérséklete.
A menüpontok között a 
és 
jelű nyomógombokkal lehet mászkálni.
A menüpontok többségének almenüje
is van, ezekbe belépni, azokon végigmenni a
és 
nyomógombokkal lehet. Ha valamelyik
beállítható adaton (például
az órán) változtatni akarunk, akkor a kívánt
almenü pontnál a 
gombbal beléphetünk
az adott pontba beavatkozás céljából,
s a 
és
gombokkal beállíthatjuk
a kívánt számokat, s ha megnyérte
tetszésünket, akkor a
gombbal elfogadhatjuk.
1. ábra.
A
Pille rendszer egyszerűsített tömbvázlata
Méréskor a kulcsot behelyezzük a készülékbe és elfordítjuk. A processzor először kiolvassa a kulcsban levő chipben tárolt kalibrációs adatokat. A mérés kezdetekor megjelenik a MEASURE felirat, majd a dózismérőt azonosító betű és szám, a mérés végén pedig a mért dózis µGy ben, kitevős formában, például D= 1.23E4 az 12300 µGy-nek felel meg. Ha nem fordítjuk vissza a kulcsot, akkor a kulcs visszafordítását megelőző, azaz a legutolsó mérés adatait lehet megjeleníteni.
A
nyíl segítségével rendre
előhívhatók a mért dózis időpontok
és egyéb azonosítók, hanem akár
a digitalizált után esetleg fellépett hibák
kódjai, majd a dózismérő azonosító,
a mérés dátuma és időpontja,
az előző mérés óta eltelt időre
jellemző átlagos dózisteljesítmény,
az előző mérés óta eltelt idő
órában, a készülék azonosítási
száma, a memóriakártya azonosítási
száma és a mérés sorszáma (blokkszám).
A korábban történt mérések adatainak
lekérdezése egy külön menüpont segítségével
történhet meg, itt a gombokkal nemcsak visszapörgethető
a múlt, de egy kívánt blokkszám be
is vihető, hogy ne kelljen esetleg kétezer számon
sorban visszamenni. Lehet pörgetni a dátum, az időpont
vagy a dózismérő száma szerint, attól
függően, hogy mire vadászunk.
A Pille egy figyelmes bolha. Megnézi, hogy van-e benne memóriakártya, ki tudta-e olvasni a dózismérő azonosító chipjét (nyelvőröknek: csipjét vagy morzsáját), megfelelő-e a készülék érzékenysége és háttere, nincs-e túlterhelve az áramkör, van-e elég fűtőáram, nem történt-e mérésmegszakítás. Ha ezek bármelyike bekövetkezett, akkor azért nem sztrájkol, csak megjegyzéseket tesz, amit hibaüzenetnek hívunk. Ezeket persze szorgosan le is naplózza, nehogy feledésbe merüljenek.
Az ellenőrzés menüpontban egy belső fényforrás segítségével megállapítható a készülék fényérzékenysége, s azt kikapcsolva a háttere is. Erre célszerű sort keríteni a mérési sorozat elején és végén, mert ha mindkét esetben rendben volt a mérés, akkor kicsi az esélye annak, hogy egy közbülső mérésnél pontatlanság történt.
A készülék működése +40 °C felett már bizonytalan lehet, s hogy a hőmérséklet-során hol tartunk éppen, azt a "hőmérséklet" menüponttal kaphatjuk meg. Csak hőmérőnek is lehet használni a Pillét, akár nyáron a kempingben az Opel Astrát a beépített hőmérője révén. Persze nem csak, hanem is. Gondolkoztunk, hogy beépítünk egy elektronikus alkoholszondát is, de aztán erről letettünk, ismerve az űrhajósok (égi) alkoholozási szokásait, mi meg ... álmunkban is kezelni tudjuk a Pillét.
A leírtak látszólag bonyolultak, de a valóságban a négy nyíllal és a "belépéssel" (magyarul "enter"-rel) úgy navigálhatunk, mint a számítógépes "Csillagok háborújá"-ban a botkormánnyal.
A sok száz mérési adat kézi lenaplózása persze nem a gyönyör csúcsa, mint ezt kedvenc kolléganőnk állítja. Erre (mármint a gépi lenaplózásra!) való a soros vonal (ilyen például Csillebércen a 21-es és a 90-es busz), meg a számítógép nyomtatója. Ezzel egy csinos kis táblázatot gyárthatunk, ahol azután minden kívánt adatot kényelmesen megnézegethetünk, begyömöszölhetjük a havi jelentésbe, ha a főnöknek pont ez a hobbija. A külső személyi számítógépes program e mellett lehetővé teszi azt is, hogy megnézzük a kifűtési görbét, tetszőlegesen változtatva görbe alatti terület számításba veendő szakaszát. Az étvágy további kielégítésére van olyan program is, amelyik a fő dozimetriai csúcsra aszimmetrikus Gauss-görbét illeszt [Láng, Deme...], hogy még tudományosabb legyen a dolog. Persze vannak olyan esetek, amelyeknél így az eredmény is pontosabb lesz, mint például ha a Pille melegben van, s egy hideg dózismérőt olvasunk ki; a beépített hőmérő ilyenkor csak félmegoldás.
Mérések az űrben
Ennyit a Pille műszer mostani korszerűsítéséről. Az alkalmazás a fizikus szemszögéből érdekesebb, mert annak révén jutunk új adatokhoz. (Az egyik szerző már nem gyakorló villamosmérnök, de ebből még nem következik, hogy már fizikus.) A dozimetrikust (ami egy pontosan nem azonosítható, de a fizikussal talán rokon szakma) elsősorban és másodsorban az érdekli, hogy mekkora dózisok érik az űrhajósokat. (Harmadsorban az, hogyan lehetne ésszerűen csökkenteni a dózist.) Azt tudtuk a már a korábbi mérésekből is, hogy az égi dózisok bizony nagyok. Ha valaki egy évig fent van az űrállomáson, akkor a földi sugaras munkakörökre vonatkozó egyéves átlagos dóziskorlátnál legalább tízszer több dózist kap. Ekkora dózisokat illik gondosan megmérni, annak ellenére (itt jön a dozimetrikus kajánsága), hogy az űrhajósokra vonatkozóan egyelőre nem forrottak ki a szabályozás elvei, mert a földi korlátok szerint az űrállomáson a tartózkodást vagy be kellene tiltani, vagy két hónap után leparancsolni az űrhajóst. De ha azt vesszük, hogy egy dolgozó 40 évig dolgozik sugaras helyen, akkor az "életpálya" dózisa a jelenlegi 20 mSv/év korlát mellett 800 mSv lehet, ezt egy űrhajós néhány év alatt mindenkép összeszedi. Itt jegyezzük meg, hogy már régen elmúlt az az idő, amikor igyekeztek minél több űrhajóst felküldeni egy kis kukkolásra, élménygyűjtésre, a statisztika javítására. Ma már az űrhajósság szakma, olyan mint a diplomácia, hol otthon, hol kiküldetésben. Tehát a pontos mérés alapot jelenthet az adott űrhajós összes űridejének sugárdózis alapján történő korlátozására is.
Ott tartottunk az előzőekben, hogy 1994-ben volt egy körülbelül kész mikroprocesszoros prototípusunk, ebből persze kettő, hogy eggyel mérni lehessen a dózist, egyet pedig folyton farigcsálni (átfaragás után készülékcsere, véget nem érő ciklusban).
Ekkor jött Heinz Oser, az ESA (Európai Űrügynökség) biológiai osztályának képviselője Budapestre. Beszélgettünk vele az új Pilléről, megtetszett neki (bár nem is látta, vagy éppen azért), támogatta, hogy az ESA 1995-ben felküldendő űrhajósa használja. Hamarosan kapcsolatba kerültünk Günther Reitz-cel Kölnből, aki az ESA dozimetriai kísérletét vezette; ebben a kísérletben már több, kizárólag nyugati műszer szerepelt. A majdnem induló vonatra felhívtak minket is. Részesei lettünk az Euromir'95 kísérletnek, a Pille operátora az ESA német űrhajósa, Thomas Reiter lett, aki vagy 7 hónapig volt fent a Miren. (Ebből állítólag egy hónapot ingyen, mert nem tudták a tervezett időben lehozni.) Sok mérést végzett a már e célra készült úgynevezett űr-Pillékkel. A Pillékre vonatkozó többes szám nem elírás, mert Ed Murphy, aki annakidején az Edwards légitámaszponton még a NASA-nak dolgozott, elrontotta az először felküldött készüléket. (Erről egyik bulvárlapunk "Zűr az űrben" címmel kajánkodott.) De hála a kiváló magyar-német barátságnak, meg annak, hogy egy német műszer is pótegységekre szorult, felment a tartalék Pille.
Az utólag felküldött Pille mindaddig használható volt; amíg egy egyik orosz űrkapitány a "Lökdösődő" kilenctalálatos űrváltozatát ki nem próbálta. Ennek következtében a Pille megközelíthetetlenül bent maradt a kilyukadt, s ezért azóta is hermetikusan lezárt Szpektr modulban. Egy eredménye azért lett a karambolsorozatnak, új angol kifejezés született, az "intra vehicular activity", az IVA, ami magyarul talán belső űrséta, a Szpektr modulba való bemászkálás. Állítólag az űrhajósok nagyon utálják, mert zseblámpánál, mindenfélébe beakadó szkafanderrel nem lehet mozogni, s éppen ezért csak annyi időre mentek be, hogy a villanyvezetékeket átszereljék, de az ott maradt műszereket már nem hozták ki.
Mi lett Thomas Reiter Pillével végzett méréseinek az eredménye? Az első az, hogy manapság az űrállomáson a dózisteljesítmény háromszorosa (12 µGy/h) annak, amit Farkas Bertalan mért a Szaljut-6 fedélzetén, s másfélszerese annak, amekkora a Szaljut-7-en volt [7]. A növekedés fő oka az lehet, hogy az űrállomások rendre 50 km-rel egyre magasabb pályán repültek. Éppen Sally Ride 1984es méréséből látszott, 100 km emelkedés kétszeres dózisteljesítményt jelent. A további ok valószínűleg az űrállomás jobb mechanikai konstrukciója; az újabb állomásoknál vékonyabb lett az űrállomás fala.
A másik eredmény az volt, hogy a legkisebb mért
dózist az űrhajós személyi dózismérője
mutatta, kevesebbet, mint az űrállomás különböző
pontjain elhelyezett dózismérők bármelyike.
Ennek okaként csak azt tételezhetjük fel, hogy
az űrhajós az egyik oldalról jelentősen
árnyékolja a dózismérőt.
2. ábra.
A Pille által hat napon át automatikusan
mért egyórás dózisok
A heti rendszeres mérések után Thomas Reiter beindította az automata méréseket. Ennek első periódusa napi egyszeri kiolvasás volt. Láthattuk, hogy a dózis egy héten belül is néhány százalékos változást mutatott. Ez lényegesen nagyobb volt, mint a műszer egy százaléknál jobb reprodukciós pontossága. E változásokat elsősorban a felső atmoszféra sűrűségének ingadozása okozhatja.
Sokkal egyértelműbb volt a kép, amikor az egyórás gyakoriságú automata méréseket értékeltük ki. A közel egy hétig tartó mérés-sorozat egyértelműen kimutatta a Dél-atlanti Anomália (DAA) napi kétszeri átszeléséből eredő többletdózist (2. ábra). Megállapítható volt az is, hogy a DAA járulékos sugárzásából eredő napi dózis megegyezik a DAA-n kívüli sugárzás teljes dózisával. (A DAA egy fokozott sugárzásintenzitású terület, mely a déli 30. szélességi fok magasságában mutat maximumot, Dél-Amerika és Dél-Afrika között, okozója a föld mágneses terének torzulása.) A későbbiekben a pályaadatok pontos ismeretében megkaptuk a DAA többletdózisának értékét annak függvényében, hogy az űrállomás pályája hol metszi a déli 30. szélességi fokot (3. ábra).
Az ESA repülés után újabb Pille alkalmazásra
került sor. A NASA - egyetlen közép-európai
kísérletként felküldött egy újabb
készüléket a Mirre. Ott Jerry Linenger
volt több hónapon át az operátora. A
legérdekesebb mérés az volt, amikor a Pille
segítségével meghatározták
az űrséta járulékos dózisát
[8]. Eddig ilyen mérésre nem volt lehetőség.
Kiderült, hogy annak következtében, hogy az űrhajósokat
csak a szkafander árnyékolja, a dózis az
űrállomáson belülihez képest megháromszorozódik.
A Nemzetközi Űrállomásnál nagyon
sok külső szerelési munka lesz, ott ezzel a
járulékos dózissal is számolni kell
majd. Mike Foale NASA űrhajósnak további
űrséta méréseket kellett volna végeznie
az úgynevezett NASA-Pillével, az orosz űrhajósok
pedig a fantomméréseket kezdték el, amikor
mind az ESA, mind a NASA által használt Pille bezárva
maradt a lyukas Szpektr modulban, hogy majd 1999-ben megkezdje
mélytengeri tartózkodását.
3. ábra.
A
Dél-atlanti Anomália átszeléséből
eredő többletdózis
De ne keseregjünk ezen. A Pille legfrissebb változata,
az általunk ISS-Pillének nevezett változat
(International Space Station - Nemzetközi Űrállomás)
az elfogadott terveknek megfelelően állandó
műszere lesz a NASA szegmensnek 1999 végétől,
s ugyanakkortól fognak használni az ESA méréseinél
egy másik példányt. Miután a Pille
először lesz állandó, úgynevezett
szolgálati műszer az űrállomáson,
annak szerves része s nem csak kísérleti
eszköz, így egy icipicit magyar is lesz a Nemzetközi
Űrállomás. (A miskolci űrkemencéről
hallani még, hogy van esélye felkerülni a Pille
mellé.) De ez már egy új történet
lesz, erről legközelebb. Addig a nagyobb mellényeket
még nem akarjuk megvenni.
Irodalom
______________________
Előadás a Magyar Fizikus Vándorgyűlésen, Gödöllő, 1998.