KITÜNTETÉSEK

A Magyar Köztársaság elnöke március 15-e alkalmából Kossuth- és Széchenyi-díjakat adományozott.

SZÉCHENYI-DÍJAT ADOMÁNYOZOTT

BÍRÓ PÉTER akadémikusnak, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanárának, a magyar elméleti geodézia kiemelkedő személyiségének, akinek nevét a nehézségi erőtér időbeli változásával kapcsolatos kutatásai tették világszerte ismertté. Oktatóként és egyetemi vezetőként kiemelkedő szerepet játszott és játszik mérnökgenerációk nevelésében.

VICSEK TAMÁS fizikusnak, akadémikusnak, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárának a természetben előforduló fraktálok növekedése törvényszerűségeinek felderítésére irányuló úttörő jelentőségű, nemzetközileg általánosan elismert vizsgálataiért.

Vicsek Tamás élenjáró eredményeket ért el a természetben előforduló fraktálok növekedésének természettörvényekből fakadó geometriai sajátságaiknak vizsgálatánál. Idevágó több mint száz tanulmányát a legrangosabb nemzetközi folyóiratok közölték. Társszerzői Benoit Mandelbrot, amerikai és magyar kutatók tanítványai. Diffúzióval, felületi feszültséggel magyarázta a fraktálképződést. Számítógéppel szimulált fraktáljait nemzetközi folyóiratok (angol, amerikai, német is) közölte. Tankönyvekben a fraktálnövekedés mintapéldánya lett a Vicsek-fraktál. Az új tudományt Fractal Growth Phenomena című angolul, japánul több kiadásban megjelent monográfiájában foglalta össze (World Scientific). Erre a könyvre magára ezernél több hivatkozás található.

Jelenleg Vicsek olyan biológiai rendszerek tulajdonságait vizsgálja, amelyekben eredményesen alkalmazhatók a statisztikus fizika módszerei. A kollektív mozgás (migráció) leírása ferromágneses analógia alapján olyan sikeres, hogy önhajtó részecskék halmazának (például madárrajnak) a viselkedéséről Vicsek interjú alapján közöl vezető cikket a Science News és a New Scientist. Modelljeit fizikus és biológus munkatársakkal, tanítványaival végzett biológiai kísérletekkel támasztja alá. Számos nagynevű külföldi egyetemen dolgozott. Alapító szerkesztője a tudományág Fraktál folyóiratának. Tanítványai is a legrangosabb folyóiratokba írnak. Az MTA levelező tagja (1995). Az ELTE Atomfizikai Tanszékének professzora (1991-1998). 1998-ban létrehozta és vezeti az ELTE Biológiai Fizikai Tanszékét. Itt matematikai, informatikai, elméleti és kísérleti fizikai módszerekkel tanulmányoz biológiai rendszereket. Iskolateremtő tudós. 1997-ben iskolateremtő mester tanár címmel járó Fáy András díjat kapott. Aktív résztvevője a nemzetközi és hazai fizikus életnek. Hazánkban világkonferenciát és műhelyeket szervezett a fraktálokról. Munkáira a szakirodalomban több mint 4000 hivatkozás található. Ma is a leggyakrabban idézett magyarországi fizikus. A nemzetközi tudományos élet ismert és becsült, aktuális kutatási területeket kezdeményező egyénisége.

<>

MEGOSZTOTT SZÉCHENYI DÍJAT ADOMÁNYOZOTT

FAIGEL GYULA fizikusnak és TEGZE MIKLÓS fizikusnak az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutató Intézete tudományos munkatársainak az atomi felbontású röntgenholográfia módszerének kifejlesztéséért.

Faigel Gyula fizikusi pályáját amorf anyagok szerkezetének vizsgálatával kezdte, modern nukleáris és röntgensugárzásra alapozott módszereket felhasználva. Kutatásaiban központi szerepet tölt be a szilárd testek atomi rendje iránti érdeklődés. Ezzel foglalkozik a nemrégen elfogadott doktori disszertációja is. Az atomi szerkezet és az anyagban kialakuló belső terek (hiperfinom terek) kapcsolatának kísérleti vizsgálata úttörő jelentőségű. A világ több szinkrotron laboratóriumában használják az általa kifejlesztett és elkészített monokromátorokat. A nukleáris rezonancia-szórás kísérleteivel számos elméleti jóslat első gyakorlati igazolását adta.

Tegze Miklós tudományos pályája során az anyag többféle megjelenési formájának belső szerkezetét kutatta különféle elméleti és kísérleti módszerekkel. Amorf és kristályos anyagok atomi és elektronszerkezetének kölcsönhatását vizsgálta és ezen a területen elért eredményekből írta kandidátusi disszertációját is.

Az utóbbi években a fulleréneken végzett röntgen pordiffrakcióra alapozott szerkezetvizsgálatokkal járultak hozzá e különleges molekulákat tartalmazó anyagok alaposabb megismeréséhez. Ezentúl új szerkezetvizsgáló módszert az atomi felbontású röntgenholográfiát fejlesztették ki. A világon elsőként mutatták meg, hogy lehetséges olyan hologrammot készíteni "belső forrás" felhasználásával, amellyel direkt módon visszakapható a szilárd testekben található atomok három dimenziós rendje.

Az atomi szerkezet vizsgálatára számos, a röntgensugárzáson alapuló módszer Fejlődött ki. Ezek azonban nem direktképet szolgáltatnak, hanem egy olyan adatsort, amelyet még transzformálnunk kell, hogy az atomok valós térbeli elhelyezkedését megkapjuk. Elvben egy ilyen transzformáció megkívánja a mért hullámok (esetünkben a röntgen fotonok) intenzitásának és fázisának ismeretét. Egy diffrakciós méréskor azonban csak a fotonok számát (tehát a hullám intenzitását) kapjuk meg, a fázisát nem. Látható fény esetére már hosszú ideje kidolgozott egy ilyen módszer és ez a holográfia. Napjainkig ennek határait azért nem tudták az atomi méretek tartományára kiterjeszteni, mert ezt az alkalmazott fény hullámhossza a detektáló felület felbontása, illetve a hullámforrás mérete nem tették lehetővé. Ezt a problémát oldotta meg a díjazott két kutató. Külső röntgensugárzással késztették a minta atomjait fluoreszcens röntgenfotonok kibocsátására, ezt a sugárzást használták fel a hologramm létrehozására. Először elméletileg megmutatták, hogy a hosszú távú transzlációs szimmetria (kristályos rend) és a fotonok nagy szabad úthossza miatt keletkező erős diffrakciós csúcsok (Bragg reflexiók) hogyan választhatók szét a kis intenzitású holográfikus oszcillációktól

Ezután a gyakorlatban kísérleteikkel is bizonyították az atomi felbontású röntgen holográfia megvalósíthatóságát. A KFKI röntgendiffrakciós laboratóriumában 1996-ban SrTiO3 egykristályon vették fel az első olyan hologrammot, amelyből egyértelműen rekonstruálható volt a Sr atomok térbeli elrendeződése. Sokat ígérő előzetes eredményeik vannak rétegszerkezetek esetében is.

<>

APÁCZAI CSERE JÁNOS DÍJ

A Kultúra Napja alkalmával KONDOR IMRÉT, a Bolyai Kollégium leköszönő igazgatóját, az ELTE egyetemi tanárát Apáczai Csere János díjjal tüntették ki.

A Bolyai Kollégium 1992-ben alakult Kondor Imre vezetésével az ELTE kiváló természettudomány szakos hallgatói részére. Öt év alatt egy országos és nemzetközi hírű és tekintélyű természettudományos műhelyt hozott létre, ahol a hetente megtartott szemináriumokon a hazai és nemzetközi tudományos élet vezető egyéniségei tartottak előadást. A hallgatók nemzetközi kapcsolatainak támogatása érdekében a kollégiumban az igazgató biztosította az idegen nyelvek tanulását és lehetőséget teremtett nemzetközi iskolákon való részvételre is.

A TTK Fizikai Tanszékcsoportban egyetemi tanári kötelezettségeit is messzemenően teljesítette. A spinüveg téma nemzetközileg elismert szakértője. Újabban a statisztikus fizika modern módszerének a gazdasági életre való alkalmazásával is foglalkozik. Iskolateremtő egyéniségét az is jellemzi; hogy a Fizikai Tanszékcsoporton belül vezetésével létrejött a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék.

<>

TÁNCSICS MIHÁLY DÍJ

A MÚOSZ szakkuratóriumának javaslatára a Kulturális Örökség Minisztériuma március 15-e alkalmából Táncsics Mihályról elnevezett díjjal tüntette ki STAAR GYULÁT. A MÚOSZ az újságíró szakma széles spektrumából választja ki a felterjesztett kollégákat, a díjat a magyar újságíró szakma legmagasabb nívójú díjának tekinti, mert a merítés a különböző újságírói ágazatok művelői közül történik. A díj a magyar tudományos újságírás iránti megtisztelő figyelem erejét mutatja. Kollégái közül eddig már Fenyő Béta és Herczeg János kapták meg a Táncsics-díjat. A felterjesztésben a Tudományos Újságírók Klubjának, mint adott esetben az Élet és Tudomány, a Magyar Rádió, illetve most a Természet Világa, mint műhelyek alapos ismerőinek a véleménye tükröződik.

Staar Gyula elkötelezett tudományos újságírói működése a matematika-fizika szakos tanári oklevéltől a Természet Világa szerkesztői, majd főszerkesztői feladatkörig nyúlik. Közben számos interjút készített a magyar matematika és fizika kiemelkedő művelőivel. Ezek eleinte a Magyar Tudomány, az Újhold Évkönyv, a Kortárs, a Forrás és a Természet Világa oldalain, később önálló kötetben is megjelentek. Staar Gyula állhatatosan küzd a 130 éves Természet Világa folyóirat egzisztenciális és tartalmi fenntartásáért. Legutóbbi rendkívüli teljesítménye a 136 oldalas matematikai különszám megálmodása és valóra váltása. Staar Gyula teljesítményét most az újságíró szakma honorálta, elismerve a matematikát és fizikát, tágabb értelemben a természettudományt és a tudás társadalmi fontosságát:

<>

SZERKESZTŐI NÍVÓDÍJ

A Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete a szerkesztés terén végzett kiváló munkájáért 1999: évi Szerkesztői Nívódíjban részesítette TURINÉ FRANK ZSUZSÁT lapunk felelős szerkesztőjét.

<>

SZILÁRD LEÓ PROFESSZORI ÖSZTÖNDÍJ

A Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért Alapítvány és az ALCOA magyarországi vállalatai Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat alapítottak Szilárd Leó születésének centenáriuma alkalmából. A Kuratórium úgy határozott, hogy 1999-ben három ösztöndíjat adományoz, amelyeknek átadására február 11-én, Szilárd Leó születésnapján került sor. A díjazottak személyére az állami és állam által elismert magyar felsőoktatási intézmények tanácsai tehettek javaslatot. A díjazottaknak olyan világszerte elismert eredményt felmutató tudósoknak kell lenniük, akik személyes tekintélyüket iskolateremtő felelősségérzettel párosítva segítik elő fiatal munkatársaik, egyetemi hallgatóik sikeres pályáját.

Az 1999-es díjazott a műszaki- és természettudományok területén MARX GYÖRGY akadémikus, az orvostudományban MÉHES KÁROLY akadémikus és a társadalomtudományban KINDLER JÓZSEF professzor.

Az alábbiakban két kitüntetett beszédéből, melyek az átadási ünnepségen, az Eötvös Egyetem aulájában hangzottak el, közlünk kivonatot.

Méhes Károly
POTE Gyermekklinika

Amikor őszinte köszönetet mondok a számomra nagy megtiszteltetést jelentő Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjért, szabadjon felidéznem a névadóval kapcsolatos régi élményemet.

Közel negyven évvel ezelőtt a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének kezdő orvosa voltam. Tudományos feladatom a sejtmagokban kimutatható szex kromatin testecskék tanulmányozása volt. Ezek a szövettenyésztés nélkül, egyszerű fénymikroszkóppal vizsgálható képletek az egyik, inaktív női X-kromoszómának felelnek meg, és alkalmasak annak megállapítására; hogy az adott sejt milyen nemű egyénből származott. A jelenség felhasználásával egyik célom a megtermékenyítéskor, illetve a korai embrionális korban fennálló fiú-leány arány meghatározása volt. Ezt korábban nem ismerték, csak gyanították, hogy az ivarsejtek egyesülésekor több fiú kell keletkezzen, ha a már meghatározható nemű spontán vetélésekben és halvaszületésekben több fiúmagzat "vész el", és az élveszületéskori arány mégis 104:100 körülinek adódik. A nemi arányt esetleg befolyásoló biológiai és külső tényezők ekkor még ugyancsak ismeretlenek voltak. A kérdést a 8-hetesnél fiatalabb ép terhességek sajnálatosan gyakori megszakításából származó szövetfoszlányok szex kromatin elemzésével kívántam tisztázni. A módszer viszonylag egyszerű, de erősen munka- és időigényes volt. Számításaink szerint legkevesebb 320 minta feldolgozásától lehetett elfogadható becslést remélni.

Jó félévi munka után ennek éppen a felénél tartottam, de a fáradságot feledtette a várható új, eredeti adat iránti ifjonti lelkesedésem.

Ebben a helyzetben váratlan izgalommal fedeztem fel a Nature 1960. május 21-i számában Szilárd Leó levelét az újszülöttkori nemi arány és az apa életkorának összefüggéséről (Nature re 186 (1960) 649-650). Restellem, de a szerzőről csak annyit tudtam, hogy része volt a nukleáris láncreakció megismerésében és ezen keresztül az atomerőművek és az atombomba létrehozásában, de felemelte a szavát az utóbbi bevetése ellen. A nemiség kialakulásával és a nemi aránnyal foglalkozó, akkor alig tucatnyi, általam az irodalomból jól ismert kutató között azonban addig nem találkoztam a nevével. A rövid közlemény lényege az, hogy a szerző feltételezése szerint az életkor előrehaladtával a sejtek körülbelül 12 évenként olyan megrázkódtatáson (találaton) esnek át, amelynek következtében a kromoszómák károsodhatnak. Szilárd becslése szerint ez azt eredményezi, hogy kromoszómák sajátosságait és egymáshoz viszonyított tömegét figyelembe véve, a fiú-magzatokat eredményező, Y-kromoszómát hordozó spermiumok képződése 12 évenként körülbelül 2 %-kal csökken. Ennek eredményeként az apai életkor növekedésével egyre kevesebb fiú születése, más szóval a nemi arány csökkenése várható. Ez nem bizonyítható, de erre utalnak az USA 1955. évi születési statisztikájának részeredményei is. (Amint arra egy napi sajtóban megjelent cikkből következtethetünk, a Nature-levél egy korábbi ötlet továbbgondolása lehetett. Az alapot abból az adatból meríthette, amely szerint az USA magasabb életszínvonalú államaiban viszonylag több leány született, mert ott valószínűleg tanultabbak a szülők, és ezért később szánják rá magukat a gyermekek vállalására.)

Szilárd Leó cikkének érdekessége, hogy hipotéziséhez semmilyen mérést, vizsgálatot nem végzett, de még a kromoszóma-kutatók és más határterületi szakemberek konkrét adataira sem támaszkodott, csupán elveket mérlegelve tett egy spekulatív gondolat-kísérletet: Őszintén szólva, ez eléggé megdöbbentett, mert akkor elképzelni sem tudtam, hogy valaki személyesen kivitelezett, fáradságos kísérletek nélkül, fotelban (vagy mint hírlett, fürdőkádban) ülve "kitaláljon" általános érvényű természettudományos törvényszerűségeket. Azt ezek után már mondanom sem kell; hogy Szilárdnak a nemi arány alakulásáról spekulatív alapon szó szerint "kiagyalt" elképzeléseit a későbbi, sok "aprómunkával" nyert vizsgálati adatok teljes mértékben igazolták. Bár saját munkám egy rövid társszerzős közlemény (Nature 192 (1961) 476) után ettől a kérdéstől elkanyarodott, a téma irodalmát máig nyomon követem, és tanúsíthatom, hogy Szilárd következtetésének igazát a legmodernebb metodikákkal végzett újabb felmérések is megerősítették.

Az elmúlt négy évtized alatt az öröklődő betegségekkel, veleszületett károsodásokkal foglalkozó gyermekorvosként legfőbb törekvésem az elméleti genetikában, majd a korszerű molekuláris biológiában tapasztalt káprázatos fejlődés eredményeinek a gyakorlatba való mielőbbi átültetése volt. Munkatársaimat is mindig arra ösztönöztem, hogy a legújabb eredményekből próbáljunk meg minél többet adaptálni Kis Pista vagy Nagy Mariska betegünk javára, mert az alkalmazott tudomány nem csak hasznos, de szép is lehet, a gyakorlati tapasztalatok pedig az alapkutatásra is visszahathatnak.

Ehhez persze sok módszert kell tanulmányozni, alakítgatni, és ennek alapja a sajátkezűleg végzett vizsgálat. Ma már azonban azt is tudom, hogy bármennyire is fontos a kísérlet, az egzakt mérés, nem elég látástól-vakulásig a laboratóriumban görnyedni; időnként a mai rohanó világban is le kell ülni, meg kell próbálni az adott kicsiny vagy nagy kérdésekről felszabadultan beszélgetni vagy elmélyülten gondolkodni. Ez még akkor is hasznos lehet, ha sajnos legtöbben nem vagyunk olyan zseniálisak, mint Szilárd Leó.

Ma 101 éve született Szilárd Leó itt, Budapesten. Egy éve, hogy hamvait hazai földbe temettük. Már ettől a kettős évfordulótól is; meghatódunk, akik tiszteljük őt. Gyerekként kezdett ismerkedni az akkor újdonságnak számító villannyal. Csakhamar arra használta, hogy diftéria miatt másik szobába elkülönített húgával távírón érintkezzen. Diákként megnyerte az Eötvös-versenyt, átélte a háború és forradalmak zűrzavarát; műegyetemi hallgatóként szociálisabb adórendszert tervezett, majd hajóra szállt:

Berlinben azon töprengett, hogy értelmes cselekvés miként alakíthatná ki a rend szigetét a körötte növekvő molekuláris káoszban. Onnan is továbbhajózott Londonba, ahol radioaktív nyomjelzőt gyártott, hogy nyomón kövesse: hogyan működik az élő sejt, amely molekuláris zűrzavarból teremt organizációt. Ezen közben ötlött szemébe az atommag fölfedezőjének, Lord Rutherfordnak a nyilatkozata: "Aki az atommag energiájának hasznosításában reménykedik, az holdkóros. "Erre Szilárd kigondolta és szabadalmaztatta a nukleáris energia hasznosításának módját. Újabb hajóút után, New Yorkban megtervezte az atomreaktort, ami azután meg is épült Amerikában.

Ekkor már világháború dúlt Európában, generálisok az atombomba bevetésére készültek. Ezt Szilárd Leó történelmileg legelsőként próbálta megakadályozni, latba vetve minden ékesszólását és befolyását, de ez már nem sikerült neki. A nukleáris leszerelésért érvelő tudósok vezérlő alakjává magasodott, aki Klein György szerint is, a szovjet fizikusok szerint is maga volt az Emberiség Lelkiismerete. És Leó ment tovább a maga útján; előre. Kémcsőben tanulmányozta a darwini evolúciót: hogyan történik az élővilágban, hogy a viszontagságokból a legrátermettebb kerül ki túlélőként. Saját rákját önmaga által kidolgozott sugárterápiával gyógyította meg. Alakja 20. század legendájává magasodott, példaképpé számunkra és az eljövő nemzedékek számára. A nagyvilágban - Kaliforniától Yokohamáig - ő a nagyvilág által leginkább tisztelt magyar tudós. Szép, hogy ma itthon is intellektuális emlékművet emelünk személyiségének.

Itt; ennek az egyetemnek a falai között nehéz elkerülni, hogy eszünkbe jusson egy másik géniusz, Hevesy György, egyetemünk professzora. Vegyészmérnökként tanult, fizikaprofesszor lett. Rutherford mellett jelen volt az atommag fölfedezésénél. Itt Budapesten ismerte föl a radioaktív nyomjelzés lehetőségét. Németországban értette meg, hogy atommag-átalakulás adja a Föld és a Nap belső melegét. Elsőként határozta meg tudományosan a Föld korát. Amikor a politikai történelem - és a Nobel-díj - Svédországba vezette, a radioaktív nyomjelzést a sejt anyagcseréjének, a nukleinsav működésének tanulmányozására használta. Saját magán is kísérletezett. A rákot akarta megérteni, a nukleáris medicina atyja lett.

Ilyen géniuszok alakja jelenik meg lelkünkben itt és most. Mit tanultunk tőlük? Mit próbálunk megvalósítani? Merünk-e átlépni a klasszikus tankönyvi dogmákon, a politikai és diszciplináris korlátokon, hogy tiszta fővel és tiszta szívvel szemléljük a Természetet, megértsük működését, elmondjuk, sőt megmutassuk tanítványainknak? Emberékre vonatkoztassuk azt? Hogyan felelhetünk Szilárd és Hevesy kérdő tekintetének?

Jó 50 évvel ezelőtt, egyetemi hallgató koromban professzorom, Novobátzky Károly két témát is ajánlott: az atommagot összetartó erők tanulmányozását vagy az Univerzum legmélyebb múltjának kutatását. Megdöbbentő élmény volt számomra, amikor az anyag legparányibb részecskéje és a Mindenség legszélesebb íve képzeletemben játszva összekapcsolódott. Eötvös Lorándnak a gravitáció árulta el a föld mélyén rejlő szerkezeteket és kincseket. Talán az Univerzumban magát mutogató gravitáció is üzenet arról, hogy miből van a Világ, mi a szemmel láthatatlan, de a Mindenség tömegének 90 %-át kitevő sötétanyag?

Tanítványaim, munkatársaim, barátaim itt és túl az Óperencián az anyag legparányibb részecskéivel foglalkoznak: kvarkokkal, no meg ifjúkori szerelmemmel, a neutrínóval: És az Univerzum legnagyobb léptékű szerkezetét mérik, szemlélik. Talán ugyanarról van szó? Valóság ez vagy álom? Ábránd-é vagy a fizikát 21. századba átemelő szenzáció? Ezt kutatják innen elindult részecskefizikusok és asztrofizikusok. Pár napja magam is erről beszéltem, erről vitatkoztam a Fokföldön.

Az Univerzum létének első milliomod másodperce, meg a milliárd fényévre fölsejlő struktúra mintha embertelenül távol lenne. De hiszen Szilárdot is, Hevesyt is atomok vezették el a biológia felé, vissza az emberhez.

Amikor Magyarországon atomerőmű épült, az onnan megnyugtató folyamatossággal áradó villany mindig biztonságérzetet adott az országnak is, amikor az olajvezetékek, áramimport technikailag, gazdaságilag, politikailag motivált okból elzárult. Sokan mégis aggodalmaskodtak, mert számukra ismeretlen titok volt az atommag, az atomenergia. Hirosima és Csernobil óta fenyegető rémálom. Mit kellett tenni? Elvinni a diákokat, elvinni a magyar tanárokat - és diákokat - a CERN-be, ahol az anyag mélyébe láthatnak. Elmenni velük Hirosimába, hogy soha ne felejtődjön el az elkövetett bűn. Elmenni Csernobilba, hogy szembenézzenek a tudatlan felelőtlenség szörnyével.

Tanítanom kell a fiataloknak az atomfizikát, ezt próbálom tenni 50 év óta. Nem csak táblán, a valóságban is. Gyorsítóval kell új részecskéket kelteniök, atomreaktorban kell atomenergiát terelniök. Meg kell mutatnunk nekik, hogy a radioaktivitás éppen olyan természeti jelenség, mint a fésülködéskor kipattanó villamos szikra. Az atomerőmű éppoly emberi alkotás, mint a családi tűzhely. Velünk van az atomenergia, akár tudunk róla, akár nem. De jobb tudni, érteni, használni. El kell vinnünk ezt az üzenetet és tapasztalatot a fiatalokhoz, diákokhoz is, főként a 21. század polgáraihoz

Híre jött, hogy hazánk egyik természetileg, turisztikailag legszebb vidékén meghökkentően magas a természetes radioaktivitás szintje. Odasiettünk. Nem azért, hogy új cikket publikáljunk, hanem hogy megismerjük, megmérjük, megmondják, megmagyarázzuk, és ahol kell, megszüntessük.

Van a Mátrában egy kis falu, ahol ma már mindenki tudja, mi a radioaktivitás. Mekkora annak szintje az ő hálószobájában. Kisiskolások magyarázzák szüleiknek és nagyszüleiknek. Nem rettegnek, mert ismerik, sőt kezelni is megtanulták. Ha úgy kívánatos, másfelé, a szabadba terelik, hogy ne hálószobájukban okvetetlenkedjék. Ez a szép falu nem csak pályázati jogcím, nem csak diplomamunka-téma, hanem iskolává vált az egész ország számára, sőt példa lett azon túl is. Magyarok és külföldiek járnak oda csodálkozni, tanulni. Föllendült a turistaforgalom.

Mátraderecske ma már nem egyetlen intellektuális sziget a tudatlanság tengerében: Hazánkban 15 000 diák nem féli, mert érti a radioaktivitást, megmérte, saját hálószobájában mérte meg, és ha kell, kezelni is megtanulta.

Nagykönyvek szerint minden radioaktivitás rákkeltően veszélyes. Magyar rendelkezés szerint a legcsekélyebb radioaktivitás is veszélyes akkor, ha atomerőműből származik. Viszont ha a Természet küldi, akkor a még a sok-sok nagyságrenddel intenzívebb sugárzás is ártatlan? Hát ezt az én tanítványaim, de még a tizenéves diákok sem veszik be.

Amikor a földi élet kialakult, magasabb volt a radioaktivitás szintje - egyes nagyon friss elméletek szerint épp a radioaktivitás gerjesztette az élet megszületését. A mátrai faluban megnézték tanárok és diákok: mi az összefüggés a hálószobában mért sugárszint és az ott élők rákkockázata közt. Azt találták, hogy ahol nagyon magas a radioaktivitás, ott gyakoribb a rák. De ott is több rákeset fordul elő, ahol kivételesen alacsony a sugárzási szint. Leginkább védettnek ott mutatkoznak a lakók, ahol a sugárzás szintje kétszerte-háromszorta magasabb az országos átlagnál.

Munkánkról értesült egy másik - pestközeli - település gyermekorvosa és hívott: mérjünk náluk is, mert kéthárom utcában különösen sok fiatalkori rák fordul elő. Elmentünk, így találtuk meg hazánkban legalacsonyabb természetes radioaktivitás-szintet. Hogy lehet ez?

Talán úgy, mint a védőoltás esetében: mérsékelt sugárzás aktiválja a biológiai immunvédelmet, így a sejt fölkészülten fogadja és sikeresen leküzdi a kívülről érkező rákkeltő támadást is, Tudom, eretnekséget mondok, sőt hatályos rendeletbe ütközőt. De hát ezt a következtetést mindinkább megerősítik amerikai, német, svéd tapasztalatok, sőt sejttenyészeten végzett laboratóriumi kísérletek is.

Bocsánatot kérek a csapongásért a legparányibb részecskék és leghatalmasabb galaxishalmazok közt, radioaktivitás és életigenlés közt. De úgy tűnik, Természet Anyánk nem ismeri a mi diszciplináris falainkat. Számára egységes az Univerzum, abban él legkedvesebb gyermeke, az Ember, amely szeretné megismerni és érteni Őt. Meghatottan köszönöm a Szilárd Leó nevét viselő díjat. Ennél szebb, szívet melengetőbb elismerést munkámért még nem kaptam.