AMI HIÁNYZIK

Számomra úgy tűnik, hogy a hazai tudományos élet reprezentáns képviselőinek nagyobbik része még mindig ódzkodik tudományos eredményeinek népszerűsítésétől. Azt hiszik egyrészt, hogy ez nem az ő feladatuk, másrészt, hogy a tudás magas színvonalának a leszállítása méltatlan hozzájuk. Körükben a tudományok szigorúan pontos nyelvének, a matematikai levezetéseknek a mellőzése felületes, elnagyolt, kevésbé hiteles, alantasabb szakmai tevékenységnek számít. Pedig a természettudomány népszerűsítése, törvényeinek hétköznapi nyelvre való lefordítása napjainkban sokkal fontosabb mint valaha. Segíti, szolgálja a feltalálók és kutatók sikeresebb együttműködését, növelheti az intelligens laikusok táborát. Már csak ezért is előkelőbb helyet kellene kapnia az alkotók és gondolkodók feladatai között. A sajtó tudományos kultúrával foglalkozó munkatársai helyzetét is könnyítené, ha a legilletékesebbek segítenék őket hozzá a legújabb természettudományok területére eső eredmények megítéléséhez és továbbadásához.

Persze nem könnyű közérthetően, népszerűen írni, s aki vállalkozik rá azzal pedig megesik, hogy írása inkább érthetetlen, mint érthető. Ez is oka annak, hogy sokan elzárkóznak az ilyenfajta tevékenységtől, visszatartják magukat a népszerűsítő előadások tartásától és a közhasznú, tájékoztató, informáló munkától. Egyfajta abszurditást takar, fejez ki, hogy a 20. század végén itt és most ismételten bizonyítani kell a tudományos népszerűsítés értelmét és társadalmi fontosságát, amikor ezt már előttem sokan mások kiválóan elvégezték, megtették. Ennek ellenére úgy vélem muszáj és szükséges, már csak aktualitása miatt is, a témát napirenden tartani, érdekében érvelni és hatni.

Evégből egyetértően csak helyeselhetjük Infeld idevonatkozó véleményét, aki szerint a tudományok népszerűsítése azért fontos, mert: "hidat ver a tudomány és a társadalom között, csökkenti a tudás elkülönülését, hozzájárul a gondolkodás színvonalának emeléséhez, fejleszti a bölcs szkepticizmust, harcol a babonák, a dogmák ellen, lelkesedést és csodálatot kelt az emberi értelem vívmányai iránt."

Ilyen megállapítások, elvárások és nézetek mellett elfogadhatóan senki sem vetheti meg, becsülheti le ezt az elmés, sok ötletet kívánó tevékenységet, senki sem szégyenkezhet a kultúrát teremtő, igényes feladatok színvonalas végrehajtása miatt. A világ legnagyobb tudósai maguk is tartottak népszerű előadásokat. Ők azok, akik annyira szerették a természet szépségét, gazdagságát, a tudományos igazságot (Galilei, Newton, Faraday, Helmholtz, Boltzmann, Eötvös stb.), hogy a mélyebb realitások feltárása és bemutatása végett írtak népszerű cikkeket, ismeretterjesztő könyveket (Maxwell, Mach, Einstein, Poincare, Hadamard, Pólya, Rényi stb.), melyeket azóta is, mint klasszikus műveket becsüljük és tartjuk számon.

Az ilyen vállalkozás igen időigényes és sok nehézséggel jár, főleg ha elkerülhetetlen az új áramlatok, eszmék kiemelése és ütköztetése a régiekkel. Elengedhetetlenül szükséges a fejlődés fontos láncszemének felismerése, az alapvetően új nézetek, eredmények bemutatása és elfogadtatása akár fenntartások mellett is. Ehhez ugyanannyi, néha még több elhivatottság kel, mint a tudományág műveléséhez. A jól átgondolt és okosan megírt könyvből nemcsak a szakma, hanem a szerzője is tanulhat egyet-mást, főleg új látásmódot, és új nézőpontból kifejtett hipotéziseket, eszméket, melyeket ráadásul egyszerűbben és érthetőbben kell megírni, rámutatva a fejlődés folyamatában az alkotó ember szerepére, küzdelmeire, csalódásaira is.

Az "örökbecsű alkotások" jelentőségének felismerése nélkül nehezen érthető meg mindaz, ami körülöttünk a modern világban végbemegy. Ezért is, az ismeretterjesztő munkában helyet kell biztosítani a tudománytörténet vonatkozó mozzanatainak, az emberi ész erőfeszítéseinek bemutatására. Ez megkönnyíti a szerző munkáját akkor, amikor arra keresi a választ és megoldást: miként kösse le az olvasó figyelmét, hogyan kerülje el a fölösleges szellemeskedést, a tárgytól eltérő csapongásokat, az oldalakon át tartó ködösítést, ami mérhetetlenül zavarja a tisztánlátást. Fontos a célra törés, a felvillanyozás, mert az kell a szunnyadó tehetségek munkára serkentéséhez. Ha nincs vezérfonal, felkeltett kíváncsiságérzet, ha az olvasó magára hagyottságot érez, arra kényszerül, hogy a könyvet "beleolvasás nélkül végiglapozza oldalanként".

Nem könnyű, sőt határozottan nehéz és fáradtságos olyan témáról és témakörről népszerűsítő művet írni, amelyben közérthető formában olyan eredményeket kell bemutatni, amelyek látszólag ellentmondanak az egyszerű emberek józan ítélőképességének. (Lásd speciális relativitáson belül időrövidülés, óra- és ikerparadoxon!) Olykor a tájékoztatás, útmutatás, tanáccsal való ellátás a kezdő kutatóknak is jól jön, mert munkájuk kezdetén maguk is sok hibát követnek el, netán feleslegesen járnak olyan utat, mely zsákutcába vezet.

Tudományokat integráló, ismereteket terjesztő könyveket gyakran nagy örömmel és érdeklődéssel fogadnak hatalmas tudással rendelkező szakemberek is, akik innen is merítve, kapva ötleteket, kitartásukkal sokszor bámulatos, elképesztő találmányokkal gazdagítják az emberiséget. A jól megírt könyv rámutat arra is, hogy miként segíti egymást az elmélet és a gyakorlat, a természettudomány hogyan szolgálja a technikát, s mivel járul hozzá gyakorlati célokra alkalmas műszaki eszközök kiagyalásához. Persze amikor a fa gyümölcsét leszedjük nagyobb tisztelettel kellene gondolnunk az ültetőjére is.

Az alkotó tevékenység eredményeinek bemutatásakor fontos és hasznos érzékeltetni azt is, hogy egy-egy emberi teljesítménykor milyen akadályokat kellett leküzdeni, ehhez mennyire szerteágazó ismeretekre, bátorságra, kitartásra volt szükség, s olykor mennyire hálátlan, elkeserítő ez a küzdelem. A tények feltárásával elsősorban az értelemre kell hatni, de nem árt olykor kerülve a szenzációt, a hatásvadászást - diszkrét módon érzelmeket, érzéseket, lélektani hatást kiváltani, hogy legyen kapaszkodó és remény.

A fellengzős stílus, a fölöslegesen használt idegen szavak csak riasztanak. A rosszul megírt, kevésbé tartalmas, nem eléggé színes és túl "szakszerűen" megírt könyvek azzal a kárral is járnak, hogy az olvasón keresztül mások is a tudományok iránt bizalmatlanná válnak, könnyűszerrel elítélik azt, amit nem értenek meg, s maguknak gyártanak önkényes módon zavaros, zagyva elméleteket, áltudományos tanokat.

A fogalmakkal tudni kell bánni! Ha azokat a logika rendszerében következetesen alkalmazzák, az olvasó is észreveszi, hogy a szerző az ő kiművelt és fejlett józan eszére is támaszkodik. Ezért maga is kötelességének érzi a népszerűsítő formában megismert és elsajátított tudást továbbadni. Az emberi szellem állandóan új információra, tapasztalásra vágyik, ami sohasem elégíthető ki teljesen. Ez is egyfajta felelősséget ró az emberiség fáklyavivőire, akik új perspektívákat mutatnak, friss energiákat szabadítanak föl számára.

A tehetséges fiatalok kibontakozásának segítése végett a szerző számára egy új gondolat, eredmény sohasem lehet annyira bonyolult, ha az fontos, akkor amiatt kimaradjon a műből. A szerzőknek sajnos gyakran meg kell szenvedniük azért is, hogy új ismereteket úgy adjanak tovább, hogy annak "érthetetlensége" ne kedvetlenítse el az olvasót, inkább sarkallja az utánajárásra, s ezt kíváncsi érdeklődéssel tegye. A jó ismeretterjesztő műben benne van a tudós sok éves munkájának kiérlelt gondolata, letisztult látásmódja és bizonyítóerejű érvelése, miáltal sokrétűen megmutatja és hitelessé teszi, hogy mi haszna van az alkotó tudásából és tudományából a társadalomnak anélkül, hogy a tudománynak és a politikának össze kellene fonódnia.

Sajnos mára a kialakult publikálási viszonyok, honorálási lehetőségek egyáltalán nem kedveznek a népszerűsítő munkák megjelenésének. (Amikor Infeldnek az 193738-as tanévben lejárt ösztöndíját nem szavazták meg újra Princetonban, az Einsteinnel fél év alatt írt "The Evolution of Physics" című népszerűsítő könyv ráeső előlegének feléből egy évig megélt!) Ebből is adódik az ismeretterjesztést profi módon végző tudósok, közírók, újságírók hiánya. Az elektronikus médiában elvétve szólal meg a természettudós, alig hallunk magyar kutatók sikereiről, ugyanakkor - az Internetet is beleértve - válogatás nélkül zúdul, ömlik ránk sok lényegtelen információ, dezinformáció. A kulturáltság egyoldalú, félrebillent, amit többnyire félresikeredett szociológusok, politológusok, filozófusok képviselnek és terjesztenek ideológiai alapon, önös- és pártérdekeknek megfelelően.

A természettudományok hazai művelői alulfizetettek, így rendkívül rossz anyagi körülmények között élnek és kutatnak. Eredményeik megbecsülésével, alkalmazásával, felhasználásával évtizedek óta a pártok és kormányok csak ígéretek szintjén foglalkoznak. Az alkalmazásban érdekelt gyógyító, agrár és műszaki értelmiséget a perifériára sodorták. Még a vállalkozások lehetőségéből és támogatatásából is kirekesztették őket, hagyták, hogy prostituálódjanak.

Ilyen körülmények között fogjuk a 21. század, a jövő' ezred küszöbét átlépni. A kormányok nem ismerték fel, hogy a tudományok terén elért hazai sikereket értékesen, gyümölcsözően használhatnák fel nemzetközi tárgyalások során, és ez pozicionálisan is erősíthetné hazánk megítélését, helyzetét, szerepét.

A politikusok, kormánytagok ígérgetéseikkel, alkalmatlanságukkal a nevetség és gúnyos megvetés tárgyává tehetik magukat. Lelkük rajta! A nemzet kvalifikált szellemi elitje azonban nem alázhatja meg magát annyira, hogy számára továbbra is a soha be nem tartott ígéret legyen a reménykeltő, éltető elem. - Mindennek van határa! A bizalomnak is!

Dobó Andor
matematikus

________________________

A Fizikai Szemle szerkesztő bizottsága az 1972-ben meghirdetett VÉLEMÉNYEK sorozatát az olvasók kérésére tovább folytatja ez évben is. A szerkesztő bizottság állásfoglalása alapján "a Fizikai Szemle feladatául vállalja el , hogy teret nyit a fizikai kutatásra és fizika oktatására vonatkozó véleményeknek, ha azok értékes gondolatokat tartalmaznak és építő szándékúak, függetlenül attól, hogy egyeznek-e a lap szerkesztőinek nézetével, vagy sem". Ennek szellemében várjuk továbbra is olvasóinknak, várjuk a magyar fizikusoknak leveleit.